30
03/2008
0

Veszélyeztetett Faj (2002)

Sosem gondoltam volna, hogy Eric Roberts a Raptor után tud még nekem újat mutatni. Aztán a minap megpillantottam a műsorújságban ezt a szörnyedvényt a Viasat 3 kínálatában. Már a cím is gyanús volt, hisz nem az Animal Planet programján kapott helyet, hanem a fent említett (általam egyébként különösen nem preferált) csatornáén, ráadásul főműsoridőben, "amerikai thriller" meghatározással. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy meglehetősen ritka, hogy egy thriller leírásán önmagában 5 percig röhögjön az ember. És akkor magát a filmet még nem is látta.

Először megmutatnám a különösen pocsék magyar borítót, ugyanis a film 2006-ban megjelent nálunk DVD-n. Gondolom, senkit sem lep meg a trehány minősége:

 
De megtaláltam ám az eredetit is, ami már jóval kifejezőbb, íme:


 
A projekt 2002-es, Roberts filmográfiájában szinte pontosan a Raptor után következik. Alighanem fogadásból vállalt be két ilyen borzalmat egymás után, vagy csak szimplán kezd megbolondulni így 50 környékén. Szimpatikus színész egyébként, sajnálom is szegényt, hogy ezzel a háttérrel nem vitte többre, de talán majd a Dark Knight emel kicsit a renoméján, ráférne már. A borítón éles szeműek kiszúrhatták még John Rhys-Davies nevét is, ezen a Chupacabra Terror és a Király Nevében után én már meg sem lepődtem (most épp az Anakonda 3-4-et filmezi, micsoda meglepetés).

Történet, szereplők:

A film napjainkban veszi kezdetét, egy amerikai nagyvárosban járunk, ahol különös bűncselekmények történnek. Egy őrült sorozatgyilkos ugyanis a helyi fitnesztermekben (nem elírás) rendez estéről-estére mészárlásokat. A helyi rendőrségtől két nagydumás nyomozó (Roberts és Davies) kapja az esetet, de rendre késve érkeznek a helyszínekre. A szokásos zsarufilmes klisék eldurrogtatása után azonban olyan csavart vesz a sztori, amire épeszű ember aligha számítana. Kiderül ugyanis, hogy a sorozatgyilkos nem más, mint egy csigafejű földönkívüli, aki tökéletes, hibátlan testű emberekre vadászik, hogy lenyúzhassa a bőrüket (hogy erre mi a francért van szüksége, azt jótékony homály fedi), a gyilkosságokkal először tévesen meggyanúsított kopasz fickó pedig egy másik UFO faj képviselője, akinek célja ezt megakadályozni. Mi több, az is kiderül, hogy a bolygónk nem más, mint egy hatalmas karám, ahol az idegenek láthatatlan magaslesekből figyelnek bennünket. A film utolsó harmadában tehát Roberts és a kopasz, jó szándékú űrlény vállvetve veszik fel a harcot az erősen a Terminátorra hajazó bőrlenyúzóval szemben.

Eric Roberts tökös, nagydumás zsernyákot alakít, aki mindig egy lépéssel a tohonya, lassú észjárású kollégái előtt jár. Cseppet sem ismerős más zsarufilmekből. Mint ahogy a kopott bőrdzseki és az elnyűtt farmer sem. Na meg a dögös, szőke feleség és a két gyerek sem, akik otthon várják.
John Rhys-Davies a nagydarab, ostoba, hősünknek folyton keresztbe tévő kolléga, aki persze megpróbálja tőle elvenni az ügyet. Milyen eredeti. Ezenkívül időről időre ízes szópárbajokat folytatnak egymással (pl.: - Hogy tudsz te nyalni, Sullivan! - Ja, anyád is így van vele.)
Tony Lo Bianco-nak jutott az idegbeteg renderfőnök figurája, ami megintcsak egy hihetetlen forgatókönyvírói bravúr. Szerepe a filmben annyiból áll, hogy bizonyos időközönként behívatja hőseinket az irodájába, és jól leteremti őket.
Phil Yamata a film mókamestere, mellesleg rendőrorvos, aki persze gyanús nyomokat fedez fel a holttesteken. Neki is jutott pár jópofa beszólás, mint például: - Megkölykezett a kutyám. - Legközelebb húzz kotont.
Arnold Vosloo egy kopaszságát homlokába húzott sapkájával leplező földönkívülit alakít, remek egysorosokkal (Megáll!), és szuper akrobatikus mozgásokkal.
Végezetül a gyönyörűen alliteráló nevű Saulis Siparis-t említeném még meg, ő lenne ugyanis a hidegvérű, néma, emberi bőrre pályázó bolygóközi mészáros, akin nem fog a golyó, mert a ruhája Sztegoszaurusz bőrből készült.

Rendezés, összkép:

Kevin Tenney követte el a filmet, mi több, a forgatókönyvet is ő írta, ami számomra egyfajta elmebajra utal. Rejtély, hogy kaphatott pénzt erre a szörnyűségre, mi több, mivel dumálhatta rá a színészeket a szereplésre (főként olyan hangzatos címekkel a pályafutásában, mint a Pinocchio's Revenge). Valamennyire ért azért a szakmájához, hisz a film első felét kitevő zsarukrimi utánérzés egészen rendben van, legalábbis az utána következő agymenéshez képest. Amikor aztán színrelépnek az idegenek, elszabadul a pokol. Valahogy minden elkezd láthatatlanná válni, hülyébbnél hülyébb halálesetek követik egymást (Davies poénból fejbelövi magát, Yamata-ra meg ráveti magát egy leszakadt kéz), kockáról kockára lemásolják nekünk a Terminátor 1 rendőrörs jelenetét, előkerül a csigafej, végül pedig totál értelmetlen módon felrobban egy űrhajó, amit egyébként nem is láthattunk. Ja, és a végére hagytam a legjobbat: a film során kétszer is bevágásra kerül egy, a kamerába üvöltő, T-Rex-re emlékeztető dinoszaurusz, holott sehol a történet során még csak utalás szintjén se kerül szóba, mi értelme van ennek.
Nagyon élvezetes, poénos B-film tehát a Veszélyeztetett Faj, ugyanakkor van benne valami furcsán borzongató is. Vajon mi célja lehetett Kevin Tenney-nek ezzel a totálisan értelmetlen történettel, és miért vitte ezt látszólag teljesen komoly formába öntve a vászonra? Miért pakolt egymás után ennyire összefüggéstelen sztorielemeket, és miért kapott szerepet az a dühöngő T-Rex a filmben? Mi célból nyúz le fitneszelő fiatalokat egy faarcú UFO, és miért tanulmányoznak bennünket magaslesekről az idegenek? Egyáltalán miért követett el ismét ekkora baklövést Eric Roberts alig egy évvel a Raptor után?

Nyugtalanító kérdések, amikre talán maga Kevin Tenney sem tudja a választ.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr2403452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása