13
06/2008
0

Vadidegen (2007)


Borús, szürke reggel, súlyos fellegekkel, szakadó esővel. A tévében a szokásos reggeli őrület, bulvársztárocskák magánéletének kiteregetése közt bamba politikusok küldik el egymást melegebb éghajlatra, nyájas tálalásban persze. Horst Fuchs a legújabb háztartási gép agymenéseit próbálja rámtukmálni, a sportcsatornán a Korda házaspár vitatkozik azon, megadható volt-e az emelés. Dögunalom. Egy gombnyomással elhallgattatom az egész bagázst, majd némi élelem társaságában bevackolom magam a monitor elé. Egy jó kis film majd helyrebillenti ezt a pocsékul indult napot, gondolom magamban, és gyorsan kutakodni kezdek a még nem látott címek között. Óh, de minek is keresgéljek, hisz itt van rögtön egy viszonylag friss darab, a mindig szörnyen cool Bruce Willis-szel, ráadásul thriller a drága. Ebben tuti nem fogok csalódni.


Paff, mekkorát tévedtem.


Történet, forgatókönyv

Meglehetős tévútra tévedtek Hollywood forgatókönyvírói az utóbbi években a thrillereket illetően (IS, tehetném hozzá rosszmájúan), akkora sablonokat durrogtatnak ugyanis ezekben filmről filmre, hogy az nem is igaz. Adott egy gyilkosság, néhány potenciális gyanúsított, na meg a főhős; a végén pedig egy-két 90, 180, 360, netalántán 1440 fokos csavarral próbálják megdöbbenteni az egyszeri nézőt a tényleges elkövető személyét illetően, hogy majd arcán baromi elégedett félmosollyal, elismeréssel bólogatva lépjen ki a moziból, hogy hűűű, de meglepődött. A baj csak az, hogy az olykor tényleg jól sikerült csavarok elé, közé nem ártana némi történetet, neadjisten, eredetiséget becsempészni, és nem a „100 bevált panel thriller íróknak” című zsebkönyvet lapozgatni. A Vadidegen tehát ugyanott hasal egy jókorát, ahol kortársainak 99%-a, azazhogy nulla eredetiség és életszerűség található az amúgy is egysíkú történetben.

Adott nekünk Rowena, a szexi újságírócsaj, aki gyerekkori barátnője váratlan halálát próbálja kinyomozni. A szálak egy gazdag és jóképű üzletemberhez, Harrison Hill-hez vezetnek. A lánynak persze eszébe sem jutna a rendőrséget vagy egy magánnyomozót megkeresni, igazi harcos amazon módjára saját kezébe veszi az ügy felgöngyölítését, és megpróbál a férfi közelébe férkőzni. Ebben a két mondatban nagyjából össze is foglalható az alapsztori, mélyebben teljesen felesleges lenne belemélyednem, egyrészt semmi kedvem a pocsék fordulatokkal hízlalni a karakterszámot, másrészt azt a csekély élményt is elrontanám vele, amit képes nyújtani a film.

Todd Komarnicki szkriptje is ott vérzik el, ahol az utóbbi évek összes sablonthrillere: nem képes bármi újat hozzátenni ahhoz, amit már milliószor láttunk. Bántóan egyszerűek, néhol életszerűtlenek a dialógusok, teljesen kétdimenziós karakterek szájába ad totál érdektelen dolgokat. A történet kiszámítható, a szereplők egyszerű bábuk, akikkel szinte lehetetlen azonosulni. A cselekménybe beleerőszakolt online szál megvalósítása nevetséges (Hollywood továbbra sem tud elszakadni a sci-fibe hajló monitorképektől, a tíz másodperces, látványosan animált hacker akcióktól és a beszélő számítógépektől). Az unalom sajnos egészen az utolsó pillanatokig kitart, amikor elérkezünk a kötelező csavarhoz, de ez megintcsak ugyanolyan összecsapott hatást kelt, mint a film többi része. A pletykák szerint háromféle befejezést forgattak le, látva a szerencsés befutót, alighanem a tanácstalanság uralkodott Komarnickin, mikor le kellett zárnia mesterművét. Anélkül, hogy bármit elárulnék erről, azt meg kell említenem, hogy könnyen kiszámítható és pocsékul összevágott az egész. Abba bele se merek gondolni, milyen lehet a másik kettő.

Szereplők

Halle Berry egy aranyos színésznő, főként vizuálisan nagy öröm a játéka, de azért tehetségnek sincs híján. Az utóbbi években sajnos számomra meglehetősen érdektelen filmekben szerepelt (a Szörnyek Keringőjét leszámítva), így hosszú szünet után találkoztam ismét a nevével a stáblistában. Unalmas filmben nehéz pozitívumot felfedezni, de talán még az ő jelenléte az, amiről elmondhatom, hogy valamelyest feldobta ezt a másfél órámat. A szinkronhangja viszont csúnyán túljátssza a szerepét, nekem baromi idegesítő volt jónéhány jelenetben.

Bruce Willis… ott van a filmben, nagyjából ennyi, ami vele kapcsolatban megemlíthető. Csúnyán mellényúlt ezzel a szereppel, szerintem ezzel hamar tisztába is jött a forgatáskor, mert olyan unott faarccal bámul minden jelenetben, mint Steven Seagal fénykorában. Nem is igazán való neki a chatfüggő milliomos szerepe, és ezúttal híres sármját sem képes megcsillantani a buja jelenetekben. Dörner György szokásos magas színvonalú szinkronja sokat dob ugyan a karakterén, de így sem értékelhető többre gyenge közepesnél a teljesítménye.

Giovanni Ribisi, a felkapott karakterszínész alakítja Rowena számítógép szaki haverját, aki talán maga a legnagyobb sablon az egész történetben. Miért van az, hogy az összes hasonló témájú filmbe kell egy nagyszájú geek-fazon, aki a jelenetei 90%-ában a laptopja előtt gubbaszt és e-mail fiókokba tör be/ tűzfalat kerül meg/ jelszót fejt másodpercek alatt/ telefonhívásokat hallgat le, és mindeközben veri a billentyűket, mint az őrült? Ráadásul még ezerszer hallott poénosnak vélt beszólásokat is a szájába adnak, ami még unszimpatikusabbá teszi a nézőnek. Ribisi mindemellett hozza a kötelezőt, a gond nem vele, hanem a szerepével van.

A papírvékony szereplőgárda többi tagját nem érdemes még megemlíteni sem, annyira súlytalan a jelenlétük. Pár órája néztem csak a filmet, de egyetlen további arcot sem tudnék felidézni, nemhogy neveket. Hát ennyit a csodálatos karakterépítésről.

Rendezés, összkép

James Foley tapasztalt direktornak nevezhető, korábban dolgozott már együtt Al Pacino-val, Sean Penn-nel és Dustin Hoffman-nal is, egyszóval elmondható, hogy jó kezekbe kerültek a rendezői feladatok. A harmatgyenge forgatókönyv hiányosságain azonban nincs rendező, aki érdemben tudott volna segíteni, így Foley mindössze annyit tehetett, hogy rutinjával tisztességgel elvégzi a ráeső feladatot és nem ront tovább az összképen. Ezt maradéktalanul teljesíti is, a képi világ rendben van, szinte sehol sem fedeztem fel szembeszökő hiányosságot ilyen téren (a gagyinak ható, vetített hátterű autós jelenet azért nem kellett volna). Nem az ő munkája az, amin elhasal a végtermék, a bűnöst két fejezetcímmel feljebb találjátok. A Foley kezei közül kikerült film így nem több sajnos egy újabb, megrendelésre elkészített tucatthrillernél, melyet nulla kockázatvállalással, az újkori paneleknek megfelően raktak össze a stúdió megrendelésére, két húzónévvel megtámogatva. Akik nem unják még ezeket a futószalagon érkező produktumokat, esetleg rajongói a két címszereplőnek, azért tehetnek vele egy próbát, azoknak viszont, akik egy jó Bruce Willis thrillert szeretnének látni az utóbbi évekből, inkább a Lucky Number Slevin-t ajánlanám.

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr81518138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.