07
07/2008
0

Az Esemény (2008)

Világvége filmet forgatni hálás feladat, gondolhatnánk, a közönség általában vevő az efféle kissé morbid és kétségkívül látványos szórakozásra. Ennélfogva nyugodtan kijelenthető, hogy az emberiség végóráit megörökítő Hollywoodi alkotások mindig is ott tolonganak majd az élbolyban a kasszáknál. Kommersz rendezők és producerek egész sora durrogtatta már el patronjait a témában, a legkülönfélébb nyavalyákat zúdítva szegény emberiségre (legyünk csak őszinték, valójában szegény amerikaiakra). De vajon mi sülhet ki abból, ha az utóbbi évek egyik legeredetibb látásmódját emészthető formában tálalni képes rendező dönt úgy, beáll a sorba, és soron következő dolgozatát ebben a már kissé elcsépelt műfajban készíti el nekünk? A válasz: káosz.

M. Night Shyamalan kilenc éve üstökösként robbant be a szakma nagyjainak korántsem hosszú sorába egy valóban egyedi látvány- és hangulatvilágú thrillerrel, a Hatodik Érzékkel. Műfajbeli bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy azóta sem volt képes elszakadni a dicső kezdetektől, noha kétségkívül nagyon eredeti és példamutató módon lavírozik a műfaj határai között, újra és újra kitágítva azokat. Második próbálkozásra a képregényfilmek világába tett egy remekül sikerült kitérőt (a Sebezhetetlen számomra minimum egyenértékű a Hatodik Érzékkel), a 2002-ben összeütött sci-fi/thriller egyveleg Jelek azonban már kismértékű visszaesést jelentett, főleg a kissé bugyuta lezárás miatt. Két, misztikummal és egy csipet fantasy-vel átitatott alkotás következett végül, melyek közül nekem csak A Falut volt szerencsém látni, ez azonban idegölő vontatottságával és csapkodó karaktervezetésével remekül passzolt a csökkenő tendenciát mutató Shyamalan-életműbe. A jelenbe érkezve joggal tehettem fel tehát magamnak a kérdést Az Esemény megtekintése előtt: vajon ezúttal képes volt-e az indiai származású filmes felülemelkedni legutóbbi munkái hibáin, vagy újabb darabbal bővül a lejtmenet-széria?

Az első hírek pozitívnak látszottak: a magas korhatárbesorolás, a sötét hangulatú előzetesek, egyáltalán, az a bizonyos „katasztrófa-thriller” meghatározás is kellemesen csengett az ember fülében, miközben a premierig hátralévő napokat számolgatta magában. Ezért is értek váratlanul azok a hírek, miszerint a film pocsékul sikeredett, sorra burjánztak el internet-szerte a negatívabbnál negatívabb kritikák. A fanyalgók legfőbb kifogásaikat a pocsék sztori, a gyenge főszereplők és a nevetséges megvalósítás hármasára építve fogalmazták meg, vegyük hát most sorra ezeket!

A történetről nehéz anélkül érdemben beszélni, hogy ne árulnék el fontos dolgokat azoknak, akik még nem látták a filmet, mindenesetre teszek egy próbát. Egy átlagos kedd reggelen tömeges öngyilkossági hullám indul meg az USA keleti partján. A televízió- és rádióállomások terrortámadással riogatják az embereket, akik pánikszerűen menekülni próbálnak az érintett nagyvárosokból. A különös járvány azonban szédületes gyorsasággal terjed, és a nap végére eléri vidéki településeket is. Főhősünk egy átlagos biológiatanár (Mark Wahlberg), aki szeretteivel megpróbál úrrá lenni az eseményeken.

Alapvető problémája Az Esemény forgatókönyvének a borzalmas szétesettsége. Shyamalan (aki köztudottan maga írja a filmjeit) mintha csak nem tudott volna dönteni többféle cselekményvázlat között, és a végén jó összefésülte volna az egészet egy jókora katyvasszá. A felvezetés megfelel a klasszikus világvége filmek hangulatának, jól érezhető a párhuzam Spielberg Világok Harca feldolgozásával. Idővel aztán belassul a film, jóval karakterközpontúbb lesz, felvonultatva néhányat a rendező védjegyének számító furcsa mellékszereplők közül. Ez azonban csak ideig-óráig tart, mert az író-rendező egy váratlan fordulattal a kukába hajítja őket, és egy rövid pörgős rész után (Wahlberg poénjai borzasztóan laposak) átcsap egyfajta zombifilm-utánérzésbe, ami rendkívül unalmasra sikerült (túl azon, hogy felesleges is). A lezárás Shyamalantől szokatlanul egyszerű, egyszersmind nyitott is, amit furcsálltam is rendesen, de talán még pozitívumként is felfogható a sok kötelező csavarintás után. Összességében én azt mondanám, erős kezdés után hatalmas visszaesést produkál a sztori, és a meglepően rövid játékidő ellenére bizony az unalom is felüti a fejét (de rosszmájúan nevezhetném akár érdektelenségnek is).

A szereplőkre szintén jellemző ez a furcsa kettősség. Wahlberg egyértelműen rossz választás volt, hiába nyilatkozta többször is a rendező, hogy direkt rá írta a szerepet. Egyszerűen unalmasan játszik, puszta homlokráncolással és bamba kutyatekintettel nem lehet érdekessé tenni egy karaktert. Furcsa, pedig ha valamiben hibátlanul döntött ezidáig Shyamalan, az a főszereplő(k) személye volt; itt mégis csúnya bakot lőtt.

A gyönyörű szempárral megáldott Zooey Deschanel már sokkal okosabb döntés volt, nagyon érzelemgazdag pillanatokat köszönhet neki a film, kár, hogy kevés van ezekből. A rövid játékidő sajnos nem sok lehetőséget biztosít neki a bizonyításra, de amit kapott, abból kihozza, amit lehet. Egyébként ha már a játékidőt említettem, számomra rejtély, miért ilyen nyúlfarknyi a film, hiszen ha pörgősre szánta a filmjét M. Night barátunk, akkor ki kell ábrándítsam, mert nagyon nem lett az, egyéb esetben pedig plusz 20-30 perc talán enyhített volna a korábban említett csapkodó történetvezetésen. Zárójel bezárva.

John Leguizamo alakítja főhősünk barátját és kollégáját, akinek mindössze annyi szerep jut a filmben, hogy rábízza kislányát a férfira. Ezért is nagy kár, mert számomra egyébként jóval meggyőzőbb lett volna Leguizamo főhősként, mint Wahlberg, ugyanis röpke negyed órájában több érzelemre képes, mint kollégája másfélben.

Ashlyn Sanchez játssza a fent említett kislányt. Sírásban sajnos nem jeleskedik, egyébként ügyes a szerepében, és jelleméből adódóan egyébként sincs túl sok szövege.

A totál „redneck” megjelenéssel bíró Frank Collisont említeném még meg, aki számomra a színészgárda csúcspontját jelentette félőrült és kissé paranoid, hot-dog- és növényfanatikus személyiségével. Shyamalan általában remekel az ilyen cseppet sem átlagos figurák felvonultatásában, kár, hogy ezúttal jószerivel egyetlen darabra tellett csak tőle. No igen, az a fránya játékidő és pocsék második felvonás…

Ami a megvalósítást illeti, talán ezen a téren emlékeztet a rendező leginkább korábbi önmagára. Néhány hatásos beállítás, remek zene-kép összhang, tapasztalt feszültségkeltés – ezek egytől egyig jelen vannak a filmben, ám valahogy mégsem képes olyan egésszé formálódni az egész, mint 8-9 évvel ezelőtt. Hitem szerint azért, mert az alapvetően téves nyomon járó cselekmény tálalható egyébként bármilyen hatásos formában, a végeredményen ez nem képes sokat változtatni. James Newton Howard tételei sem olyan meggyőzőek, mint a korábbi filmekben, talán az igencsak furcsa alapötlettel ő sem tudott mit kezdeni. A magas korhatárbesorolást eredményező naturális képsorok legalább ütősen sikerültek, csak ugyebár nem egy Fűrész vagy Motel folytatásról beszélünk, hogy emiatt tóduljanak az emberek a mozikba.

Összességében számomra egyértelmű csalódás Az Esemény, főleg a várakozásaimhoz képest sikeredett harmatgyengére, de ettől eltekintve sem több egy ígéretesen induló, majd önmagát megfojtó, gyenge közepes thrillernél. Shyamalan sajnos továbbra sem találja korábbi önmagát, és én egyre inkább hajlok afelé, hogy hogy már nem is fogja megtalálni. Abban talán bízhatunk még azért, hogy egy ilyen pocsék darab után csakis előrelépés következhet a legközelebbi M. Night projektben.

Csak rajongóknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr12557461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása