01
08/2008
1

A Sötét Lovag (The Dark Knight)

Bevezetés
A Warner Bros. népszerű Batman-filmjei Joel Schumacher katasztrofális negyedik részével 1997-ben véget értek. Éveken át ment a huzavona, hogy miként folytassák a köpenyes igazságosztó kalandjait, hiszen az biztos volt, hogy valahogyan fel kell támasztani, hiszen túlságosan is nagy aranybánya a Denevérember mítosza ahhoz, hogy csak úgy veszni hagyják. A rengeteg ablakon kidobott ötlet után aztán jött egy fiatal és roppantul tehetséges angol rendező, név szerint Christopher Nolan, aki gondolt egyet és az elejéről kezdte az egészet. Túllépett a korábbi négy filmen és az alapoktól kezdte újra alkotni  Batman legendáját, méghozzá minden eddiginél realisztikusabb módon. A forgatókönyv megírásánál lépésről lépésre haladtak, fokozatosan felépítve Batman figuráját és az őt körülvevő sötét és mocskos világot. Nincs felesleges sallang, sem hanyagul odavetett, jelentéktelen dolgok. A történet összeeszkábálása után aztán direktorunk leszerződtetett egy rakás jobbnál jobb színészt és leforgatta minden idők legjobb képregényfilmjét! A Batman Kezdődik 2005-ben került a mozikba és minden várakozást felülmúlt. Nem csak az átlagnézőket és a kritikusokat győzte meg, hanem a legszőrösszívűbb rajongókat is, így nem csoda, ha a kasszáknál is robbantott. A film 150 millió dollárba került, de csak Amerikában több, mint 205 millió dollárt hozott, míg világviszonylatban 370 millió dollár felett teljesített. Nolan minden eddiginél sötétebb és realisztikusabb ábrázolásmódja járható útnak bizonyult, így nem volt kérdés, hogy folytatásnak lennie kell. Nolan tudta, ha felül akarja múlni első Batman-moziját, akkor emelnie kell a tétet. Ez pedig azt jelentette, hogy itt az ideje annak, hogy színre lépjen az egész képregény történet legikonikusabb gonosza, a Joker. Olyan színészek tekertek a szerepért, mint a sokadszor próbálkozó Robin Williams, vagy éppen Paul Bettany és Adrien Brody. Ám sokak nagy meglepetésére az ausztrál Heath Ledger kapta meg a szerepet. Eleinte persze jött az értetlenség, sőt, néhányaknál a felháborodás is, hogy ez a tejfelesszájú gyerek nem lesz képes megoldani a feladatot és a figura korábbi alakítója, a legendás Jack Nicholson bokájáig nem fog felérni. Persze nem csak a Bűn Bohóc Hercege volt az, akit új és meghatározó karakterként képzelt el, hanem szüksége volt még a Fehér Lovagra is, azaz az államügyész Harvey Dent-re. Dent szerepére Nolan először Matt Damon-t akarta, ám ő nem kívánt élni a lehetőséggel. Ezek után pályázott a szerepre Hugh Jackman, Liev Schreiber és Josh Lucas is, ám a befutó végül a kiváló Aaron Eckhart lett. Az első részből gyakorlatilag minden fontosabb színész visszatért, pusztán a Rachel Dawes-t alakító Katie Holmes-t váltották le a nála sokkal tehetségesebb Maggie Gyllenhaal-ra, ezzel pedig kilőtték az első rész egyetlen gyenge pontját is. A film forgatása a lehető legnagyobb titokban zajlott, hogy semmi fontos ne szivároghasson ki a készülő szuperprodukcióról. Érezhető volt, hogy a készítők valóban a maximumot akarják kihozni a filmből. Míg a film munkálatai zajlottak, az Animátrix mintájára a Warner összedobott egy hat epizódból álló remek animét (Batman: Gotham Knight), mely afféle átvezető a 2005-ös első rész és az új film között. Közben persze a készülő filmből jöttek az első képek és az előzetesek, amik után a várakozás a tetőfokára hágott. Nem csak, hogy rendkívül erős hangulattal bírtak a kiszivárogtatott anyagok, de Heath Ledger Joker-figurája valósággal sokkolta a nézőket. Még azok is, akik amúgy nem rajongói a műfajnak, tűkön ülve kezdték el várni a filmet, hogy a fiatal ausztrál tehetség vajon hogyan alakít. Épp ezért talán még nagyobb megrázkódtatásként érkezett a hír, hogy Heath Ledger gyógyszer túladagolás következtében életét vesztette, így az új Batman film egyben a fiatal színész utolsó befejezett filmje. Ennek a szomorú ténynek köszönhetően aztán már a bemutatása előtt kultikus státuszba emelkedett a film. Idén, 2008 július 18-án mozikba került A Sötét Lovag (az első Batman-film, aminek címében nem szerepel a hős neve). A mű kritikai fogadtatása pedig minden várakozást felülmúlt. Szinte kivétel nélkül mindenki szuperlatívuszokban beszélt az alkotásról, kijelentve, hogy minden idők legjobb képregényfilmje, amely túllép a műfaj korlátain, Heath Ledger pedig posztumusz Oscar-díjat érdemel alakításáért. A világ legnagyobb filmes honlapján, az IMDB-n – persze ez nem mérvadó – pedig átvette a Keresztapa első részétől és A remény rabjaitól a vezetést a minden idők legjobb filmje titulusáért folytatott versenyben. Hogy ezek az abszolút magasztaló kritikák jogosak voltak-e? Lássuk.

Szereplők
Bruce Wayne/Batman – Christian Bale, korunk egyik legkiválóbb színésze visszatért Gotham Sötét Lovagjának szerepében. Már az első részben is kiváló teljesítményt nyújtott, most pedig csak tovább mélyíti a hős karakterét. Látszólag ugyan a három központi karaktert alakító színész közül neki van a legkönnyebb dolga, de ez ne tévesszen meg senkit. Bruce Wayne figurája rendkívül összetett jellem, rátermett színészt igényel és Christian Bale-nél senki sem hozná jobban.
Alfred Pennyworth – Michael Caine, a veterán brit színész is visszatért Bruce hűséges inasának szerepében. Alfred mindig is afféle mentorfigura volt, aki tanácsaival segíti Batman-t a bűn elleni harcában. Most Alfred ezen tulajdonsága most még inkább előtérbe kerül, nem egyszer kell Bruce számára iránytűként szolgálnia, hogy megmutassa neki a helyes irányt, Caine pedig ezúttal is tökéletes alakítást nyújt.
The Joker – Heath Ledger, a fiatalon elhunyt kiváló ausztrál színész élete utolsó befejezett szerepében minden idők egyik legikonikusabb gonosztevőjét alakíthatta. Azt pedig nehéz szavakba önteni, hogy milyen is lett Heath teljesítménye. Ha valaki, hát én aztán elvárásokkal tekintettem elé, de Ledger alakítása minden elképzelésemet felülmúlta. Hol van ehhez képest Nicholson ripacskodó bohóca. Heath Ledger Joker-e maga a megtestesült káosz, maga a terror! Olyan átalakulásnak lehetünk tanúi, amit soha nem felejtünk el. Felesleges bármit is hozzáfűznöm, ezt egyszerűen látni kell.
Harvey Dent – Aaron Eckhart, a remek karakterszínész eddig csak nagy filmek kis szerepeiben és kisebb, független filmek főszerepében mutathatta meg tudását, ám most eljött az idő, hog egy igazi szuperprodukció három legfontosabb szerepének egyikében bizonyítson. És nem is vall kudarcot! Eckhart remekül kapja el Dent figuráját. Ő Gotham Fehér Lovagja, az álarc nélküli hős, akire a város kétségbeesett polgárainak szüksége van. Aktorunk pedig tökéletesen építi fel a figurát, amely így igazi drámai karakterré válik.
James Gordon – Gary Oldman, a kiváló aktor is visszatért a becsületes zsaru szerepében. Gordon a legfőbb támasz Batman számára a bűn elleni harcban, ez a támasz pedig minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap ezúttal. Ahogy Caine, úgy Oldman is szélesebb teret kap, a figurája így még szimpatikusabb és szerethetőbb lesz, főleg, mikor látjuk, hogy mennyire egyedül is lenne a Sötét Lovag nélkül. Oldman pedig szokás szerint nagyszerű alakítást nyújt.
Rachel Dawes – Maggie Gyllenhaal, a rendkívül tehetséges fiatal színésznő vette át a szerepet a csinosabb, de jóval halványabb képességű Katie Holmes-től. Holmes kisasszony volt a Batman Kezdődik egyetlen gyenge pontja és ahogy bevezetőben írtam, a színészcserével ezt ki is küszöbölték Nolan-ék. Gyllenhaal végig hiteles alakítást nyújt, általa egy jóval komolyabb, érettebb, szerethetőbb karaktert kapunk.
Salvatore Maroni – Eric Roberts, az egykoron szebb napokat látott színész játssza a gothami alvilág fejét, aki az első részben látott Carmine Falcone-tól veszi át a gengszterbirodalom irányítását. Sajnálatos, hogy Roberts ennyire lecsúszott, hiszen most is bizonyítja, hogy remek színész, aki megérdemelné, hogy újra minőségi filmekben szerepeljen. A maffia fejeként maximálisan hiteles alakítást nyújt, jelenlétével tovább emeli a mű színvonalát.
Lucius Fox – Morgan Freeman, a remek fekete aktor is visszatért. Az első részben Fox volt a Wayne Művek fejlesztési részlegének vezetője, ő az, aki ellátja Batman-t mindenféle kütyüvel. Ebben a részben még inkább olyan ő a Denevérembernek, mint Q a 007-esnek. Sőt, valamivel több is, hiszen már ő vezeti a teljes vállalatot, persze továbbra is szállítja Bruce számára a legmodernebb felszereléseket. Freeman most is csuklóból hozza a szerepet, remek alakításával tovább színesítve a palettát.
Dr. Jonathan Crane/The Scarecrow – Cillian Murphy, az ijesztő tekintetű, ám roppant tehetséges ír színész is visszatért egy rövid cameo erejéig, a teljesen kattant Madárijesztő szerepében. Noha tényleg csak egy-két percet tölt a vásznon, mégis meg kell említeni, mert jelenléte segít megteremteni a folytonosságot az első rész és az új film között, valamint még ilyen kis idő alatt is képes pluszt adni a filmnek.

Látvány – Zene
2005-ben a Batman Kezdődik kitaposta azt az új, realisztikusabb irányt, mely Batman számára minden eddiginél járhatóbbnak bizonyult. Ennek köszönhetően a Denevérember figurája és az őt körülvevő világ sokkal hatásosabban érvényesül, mint korábban bármikor. A film látványvilága és hangulata telitalálat volt, így nem csoda, ha Nolan és csapata nem kívánt letérni erről az ösvényről. Ismét jött a látványtervező Nathan Crowley, aki mellőzött szinte minden fantáziába illő kelléket, csakis Batman környezetén fedezhetünk fel futurisztikus vonásokat. Mivel ezúttal nem szerepel a Wayne birtok alatt található barlang, új bázis kellett a hősnek, ami egy rendkívül puritánul, ám mégis hatásosan felépített bunker a dokkok alatt. Bár elsőre talán hiányolja az ember a jól megszokott, baljós hangulatú földalatti barlangot, a kikötő alá kiépített ultramodern bunker ugyanolyan jól funkcionál. Minden más teljesen hétköznapi és szokványos, ennek köszönhetően a Nolan-féle Batman-univerzum jóval átélhetőbb, mint bármelyik korábbi verzió. Az opeartőr Wally Pfister pedig tökéletesen kapja el a film sötét, komor hangulatát, még annál is jobban, ahogyan az első film esetében tette. Többször használ kézi kamerát, amely még inkább segít megteremteni a feszültséget, de az akciójeleneteket is sokkal hatásosabban filmezi ezúttal. A Batman Kezdődik-ért és A Tökéletes Trükk-ért Oscar-díjra is jelölték, őszintén szólva nem lennék meglepve, ha újra nominálnák, sőt, azon sem, ha ezúttal el is vinné a díjat. A jelmezek terén szintén nem rugaszkodtak el az alkotók, persze Batman szerelését tovább fejlesztették. Külön öröm, hogy ezek a történettel meg is vannak indokolva. Természetesen visszatért a jelmeztervező Lindy Hemming is. Neki köszönhetően a Denevérember szerelése ezúttal még inkább páncélszerű lett, vékonyabb és könnyebb és talán ennek köszönhetően még inkább fenyegető hatást kelt, mint korábban bármikor. Joker kosztümje szintén tökéletesen el lett kapva. Teljes egészében megidézi a képregényekből ismert lila-zöld színkombinációt, mely tökéletesen illik ehhez az abszolút nem hétköznapi figurához. A film többi, teljesen hétköznapi jelmeze is remekül passzol a történetbe. Nem maradhatott ki ezúttal sem a Batmobile, melyen nem változtattak semmit, épp az a brutális megjelenésű autó – vagy inkább tank- mint az első részben. Újításként pedig itt van a nem kevésbé durva megjelenésű motor, a Batpod, mely afféle „katapultként” ugrik elő az autóból. A zene kapcsán is csak pozitívat tudok mondani. A Batman Kezdődik-hez hasonlóan ezúttal is a Hans Zimmer/James Newton Howard páros követte el a score-t és bármilyen hihetetlen, nem csak hozzák az első rész zenéjének színvonalát, de felül is múlják azt. Visszaköszönnek a korábbi dallamok, de nem hatnak önismétlőként, tökéletesen simulnak egybe az új szerzeményekkel. A film képi világához hasonlóan a zene is sokkal sötétebb, nyomottabb hangulatú, tökéletesen megidézi a Joker által teremtett káoszt és terrort, persze, ahol kell, ott hősiesebb és érzelemdúsabb. A Zimmer/Howard páros zenéje így nem csak a film aláfestéseként, de önmagában is megállja a helyét. Bátran ki merem jelenteni, hogy az év egyik legjobb, legkiemelkedőbb score-jával van dolgunk.

Rendezés
Christopher Nolan nem éppen a Hollywoodra annyira jellemző parasztvakításról híres. Nála nem elsődleges a látvány, mindenkinek és mindennek a történetet kell szolgálnia, sehol nem lehet egy trehányul odadobott jelentéktelen szcéna, vagy egy feleslegesen elsütött poén. Nála minden óramű pontossággal történik, tökéletesen kiszámítva és felépítve. Bizonyította már ezt a Memento-val és az Álmatlanság-gal is, majd tökélyre fejlesztette a Batman Kezdődik-kel. Maximalizmusának köszönhetően pedig a Denevérember univerzuma teljes mértékben élővé, lélegzővé vált. A néző úgy érezte, hogy most először nem egy szürreális mesevilágban van, hanem itt, a kézzelfogható valóságunkban. A képregényfilmek történetében ezt még soha egyetlen másik alkotás sem tudta elérni. Nolan pontosan tudta mely képregényekre kell építkeznie, így fogta Jeph Loeb legendás A Hosszú Halloween (The Long Halloween) című epikus történetét, valamint Frank Miller kultikus Első Év-ét (Batman: Year One), kiemelte belőle a legjobban használható hangulati elemeket és vegyítette azokat a saját elképzeléseivel. Lépésről lépésre építette fel az álarcos hős figuráját és az őt körülvevő világot, aminek köszönhetően Gotham City olyan lett mint egy teljesen szokványos, a bűn mocskától vergődő nagyváros, amelynek színterén megjelennek nem hétköznapi figurák is. Nem hétköznapiak, mégsem természetfelettiek. Maga Batman is halandó ember, aki nem egyedül teszi a dolgát, mint korábban, hiszen Alfred mellett ott van Gordon, Rachel és Lucius Fox is. Nélkülük egyedül lenne és hamar elbukna. A film óriási sikert aratott, így a folytatás elkerülhetetlen volt. Nolan tudta, hogy úgy érdemes csak továbbvinni a történetet, ha felül is tudja múlni korábbi alkotását. Szinte hihetetlen, de sikerült neki. Írótársaival, David S. Goyer-rel és testvérével, Jonathan Nolan-nel közösen A Hosszú Halloween-t és Alan Moore A Gyilkos Tréfa (The Killing Joke) című képregényét alapul véve összehoztak egy olyan történetet, mely nem csak a Batman Kezdődik-et múlja felül, hanem jócskán túllép a képregényfilmek fűfaji korlátain is. Sokan a Keresztapát és a Szemtől Szemben-t hozták fel párhuzamként, melyből szerintem inkább az utóbbi állja meg a helyét. Coppola filmjével mindössze annyi a hasonlóság, hogy itt is nagy szerepet kap a szervezett bűnözés, míg Mann nagyszerű mozijának több hangulati elemét is átemelte. Remekül ismerik fel, hogy míg Batman esetében pluszt ad hozzá, ha megismerjük a figura előtörténetét, addig Joker-nél sokkal félelmetesebb és hatásosabb, ha a karakter előtörténete a homályba burkolózik. Így a Bűn Bohóc Hercege egy arctalan, név nélküli rém, aki egy személyben testesíti meg a városra lesújtó káoszt és terrort. Vele szemben pedig ott Gotham Sötét és Fehér Lovagja, akik eleinte tehetetlenek a festett arcú őrülttel szemben, akinek még a maffia is behódol. A harc kilátástalannak tűnik, az emberek pedig csak halnak, míg a város egyre nagyobb anarchiába zuhan. Nolan nagyszerűen ragadja meg a Batman és Joker közti kapcsolatot is, megmutatva azt, hogy létjogosultságukat egymásnak köszönhetik. Köztük pedig ott a drámai karakter, Harvey Dent, akinek meg kell járnia saját poklát. A rendező mindezt elképesztő hatásfokkal építi fel és mutatja meg, a film az első perctől az utolsóig székbe szegezi a nézőt. Végig erkölcsi és morális kérdéseket feszeget. Hol van a határ bűn és törvény között, meddig mehet el egy önjelölt igazságosztó, hol húzódnak az ő korlátai, a város lelkéért folyó küzdelem pedig végül nem is a hősök és gonoszok, hanem az egyszerű átlagpolgárok döntései alapján dől el? A Batman Kezdődik is feszegetett már nem egy morális kérdést, de A Sötét Lovag még azon is túltesz, nemhogy a műfaj más alkotásain. És mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem lesz szájbarágós, vagy erőltetett. Nolan hibátlanul teljesítette a lehetetlennek tűnő feladatot és egy, az első részt minden tekintetben felülmúló mesterművet alkotott, melyről sokáig fognak még beszélni az emberek és nem csak Heath Ledger tragikus sorsa és zseniális alakítása miatt, hanem a film teljes összképét tekintve is.

Összegzés
Mit is mondhatnék még? Hogy a legjobb képregényfilm? Igen. Hogy a műfaji korlátain messze túlmutató korszakos mestermű? Igen. Hogy bár hihetetlennek tűnik, de a film körül minden magasztaló reklám és hype jogos? Igen. A Sötét Lovag egész egyszerűen új korszakot nyit. Ez után nem lehet a képregényfilmeket vállrándítva elintézni, hogy ugyan már, ez nem egy komolyan vehető műfaj. Nem kérem, ez a film igenis helyet érdemel a legnagyobbak között, köszönhetően a zseniális színészi alakításoknak, a rendkívül összetett és okos történetnek és természetesen a hibátlan, tökéletes rendezésnek. Aki csak kicsit is szereti a mozgókép műfaját, mint művészeti ágat, annak látnia kell ezt az alkotást, egészen egyszerűen azért, mert nem maradhat ki senki olyannak, aki filmrajongónak vallja magát. Christian Bale újra megmutatja miért ő generációja legjobb színésze, Aaron Eckhart bebizonyítja, hogy mire is képes igazából és igen, Heath Ledger élete utolsó befejezett szerepében olyan teljesítményt nyújt, hogy megérdemli az akadémia elismerését. A film egymás után rekordokat döntő bevételei pedig már jelzik, hogy jön majd a harmadik rész, a nagy kérdés csak az, hogy a Nolan-Bale páros hogy lesz képes felülmúlni ezt a nem mindennapi alkotást. Kiváncsian várom és nagyon úgy érzem, hogy ezzel bizony nem vagyok egyedül.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr94596243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaltenem 2008.09.04. 16:15:44

Minden szóval egyetértek. Remek film, nagyszerű színészekkel. Többször meg kell nézni.
süti beállítások módosítása