31
12/2008
0

Top 2008

Úgy tűnik, elkapott a nagy listakészítési-láz, így múltkori „Top20 Kedvencek” után természetesen nem hagyhatom ki az idei év legjobbjait sem, ahogy a legrosszabbakról is szólok pár szót. Lesz még ezen kívül némi kitekintés a jövő évre is. Lássuk hát!

Top10 Legjobbak – Íme az év filmjei

10. Helyezett:
Nyolc tanú (Vantage Point)
Rendezte: Pete Travis

Az év egyik legkellemesebb meglepetése volt számomra Pete Travis első mozifilmje, mely egy, az amerikai elnök ellen szőtt összeesküvést állít a középpontba, nyolc különböző ember szemszögéből bemutatva. Travis hatásosan játszik az idővel és annak ellenére, hogy többször látjuk az esetet, mégsem fullad unalomba, mert minden egyes újabb szemszög közelebb visz a teljes képhez. Ami nagy pozitívum, hogy a terroristák itt nem a túlmisztifikált gonosz szerepét kapták, hanem nagyon is emberiek, valamint nincs tele a film mindenféle oda nem illő giccsel. Persze az idő megkavarása okoz némi képzavart – divatosan szólva „plot hole”-t – de annyira hangulatos és lendületes az egész, hogy ezen és a hülye magyar címen (az eredeti Helyzeti előny sokkal jobb) simán túl tudja tenni magát az ember.

9. Helyezett:
A Quantum csendje (Quantum of Solace)
Rendezte: Marc Forster

James Bond lassan úgy nagyjából fél évszázada terroristák, fegyverkereskedők, világuralomra törő milliárdosok és még ki tudja kik ellen harcol. Ezen idő alatt változatos pályát futott be, néha talán úgy is tűnhetett, hogy a leghíresebb kém kalandjai véget érnek, ám az új évezred beköszöntével új Bond is jött, aki jobb formában van, mint elődei valaha. Daniel Craig kőkemény 007-ese már a Casino Royale-lal is székhez szegezte a nézőket az új film, A Quantum csendje (vagy inkább A megnyugvás pillanata) pedig még azon is túltesz. Feszesebb tempó, lehengerlőbb akciók, dögösebb csajok. Nincs mit magyarázni rajta, James Bond idén is hozta a kötelezőt. Ilyen egy igazi, tökös akciófilm.

8. Helyezett:
Az utca királyai (Street Kings)
Rendezte: David Ayer

Ismerve James Ellroy író és David Ayer rendező eddigi ténykedését, közös filmjükből nem sülhetett ki más, mint egy rendőrségi korrupciót boncolgató, gyilkos leszámolásokkal és kemény beszólásokkal tarkított utcaszagú zsarufilm. A főbb szerepekben olyan színészek virítanak, mint Keanu Reeves, Chris Evans, Forest Whitaker, vagy éppen Hugh Laurie. A történet jól bevált panelekre és sablonokra épül, minden előre kiszámítható, mégis teljes mértékben működőképes filmet kapunk, az összkép maximálisan erőteljes és hangulatos. A film legnagyobb erénye maga Keanu, aki valósággal lubickol a szerepben, rezzenéstelen arccal ver péppé/rúg agyon/lő szitává mindenkit. Az pedig külön felüdülés, hogy a politikai korrektséget kukába dobták (minden áldozata vagy fekete vagy sárga). Ha a James Bond-filmre azt írtam, hogy tökös akciófilm, akkor itt hatványozottan igaz!

7. Helyezett:
A bakancslista (The Bucket List)
Rendezte: Rob Reiner

Noha nem vagyok híve annak, hogy egy tavalyi filmet ideiként értékeljek, csak mert Magyarországon a bemutató átcsúszott az idei év elejére, most mégis kivételt teszek, mert ez a film megérdemli. Rob Reiner remek rendező, ezt több filmmel bizonyította már. Egyik legerősebb oldala, mikor szentimentális filmeket forgat és ezek közül is messze kiemelkedik A bakancslista. A történet nagyon emberi, a két zseniális főszereplő Jack Nicholson és Morgan Freeman pedig olyan kiválóan alakítanak, hogy nem hiszem, hogy van ember, akit ne érintene meg ez a mozi. Noha több esetben itt is előre megjósolható sablonok szerint történnek az események, most sem róhatjuk ezt fel a filmnek, hiszen az ábrázolásmód több mint szerethető.

6. Helyezett:
Trópusi Vihar (Tropic Thunder)
Rendezte: Ben Stiller

Manapság sajnos híján vagyunk az igazán jó vígjátékoknak, hiszen legtöbbször sajnos csak a bénábbnál bénább tinifilmeket, illetve a gusztustalan böfögős/fingós „xy movie”-kat sorolhatjuk ebbe a kategóriába. Hála Istennek, Ben Stiller idén előrukkolt egy nem semmi produkcióval, ami nem csak roppant látványos, tele jobbnál jobb színészekkel, hanem tényleg üt minden poén. Maga Stiller és Jack Black is frenetikusak a szerepeikben, de Robert Downey Jr. és Tom Cruise mindenkit lesöpörnek a színről. A Trópusi Vihar nemcsak remek vígjáték, hanem stílusos görbe tükör Hollywood-nak, a magukat túl komolyan vevő sztároknak és az őket körülvevő felhajtásnak is. A zseniális magyar szinkronért pedig külön pluszpont jár.

5. Helyezett:
Csillagok Háborúja – A Klónok Háborúja (Star Wars – The Clone Wars)
Rendezte: Dave Filoni

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban… Egy mondat, mely útjára indított egy olyan filmsorozatot, ami örökre megváltoztatta a filmkészítést. 1977 óta uralja a popkultúrát, így természetes, hogy a saga 2005-ös lezárása után sem érhetnek véget a nagy kalandok. Ott vannak a könyvek, a képregények, a számítógépes játékok és most már egy remekbe szabott animációs sorozat is (már második a 2003-as Clone Wars után), mely remekül egészíti ki a filmeket és melynek bevezető „epizódját” a mozikban tekinthettük meg. Az animációs film pedig tökéletesen megfelelt a várakozásaimnak. Remek történet, nagyszerű látvány és ugye a jól megszokott szuper karakterek, kiegészülve néhány új, nem kevésbé hatásos figurával. Bátran ajánlom mindazoknak, akik szeretik a Star Wars univerzumát. George Lucas, megint megcsináltad!

4. Helyezett:
John Rambo (John Rambo)
Rendezte: Sylvester Stallone

John J. Rambo, a vietnami veterán a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb karaktere volt, az évtized során három részt is megélt. Az első film jóval több, mint egyszerű akciófilm, hiszen nem kevés mondanivalót is tartalmazott. Hozzá képest a két folytatás már csak puszta csimm-bumm volt, igaz, abból abszolút a legjobbak közt a helyük. amiket utolért a Rocky széria középső részeire is jellemző videoklipes stílus. Az új évezreddel aztán ahogy Rocky úgy Rambo is visszatért és nem is akárhogyan. Bár történetileg nem ér fel az első filmhez, a másodikat és a harmadikat könnyen lepipálja, valamint vizuálisan sokkal erősebb azoknál. Azt is hozzá kell tennem, hogy Sly néha talán túlságosan is átesett a ló túloldalára, mikor az erőszakot naturalista módon ábrázolja, ám sajnos ez ma már szinte alapkövetelmény. Ezzel együtt is azonban remek film a Rambo negyedik része, méltó a sorozathoz, ezzel pedig Rocky Balboa után John Rambo története is dicsőséges lezárást kapott.

3. Helyezett:
I.E. 10.000 (10.000 B.C.)
Rendezte: Roland Emmerich

Alighanem ez az a film, aminél mindenki ferde szemmel nézne rám, hogy mit keres a listán, ám én bátran felvállalom. Soha nem akartam játszani sem a filmes sznobot, sem a „vérpistikét”, így nekem nem ciki szeretni egy teljesen szórakoztató célzattal készült produkciót. Főleg, ha ilyen remekül van kitalálva és elkészítve. Emmerich ősemberes fantasy filmje, ugyanis teljesen egyedi hangulattal bír, csak hasonlót sem láttam nagyon rég. A történet klasszikus népmesei elemekre épít, tele szerethető karakterekkel és csodálatos látványvilággal. Számomra az I.E. 10.000 az év egyik legszórakoztatóbb filmje, amit bátran ajánlok minden kalandfilm kedvelőnek, főleg azoknak, akiknek mond valamit a Tarao vagy a Rahan név.

2. Helyezett:
A Sötét Lovag (The Dark Knight)
Rendezte: Christopher Nolan

A film, ami bármikor megérdemelné, hogy első legyen. 2005-ben a Batman Kezdődik nem csak sikerrel támasztotta fel a Denevérember legendáját, de újszerű megközelítése hatásosabbnak bizonyult, mint bármelyik korábbi verzió. Sötétebb, komorabb, realisztikusabb volt, ráadásul sikerült még azt a lehetetlennek tűnő tettet is végrehajtania, hogy még több világsztárt tudott belepasszírozni a filmbe, mint a négy korábbi film bármelyikébe. Idén pedig jött a folytatás, mely bekerült azon ritka mozik társaságába, ahol a folytatás felülmúlja az első részt. A Sötét Lovag tökéletesen kidolgozott, precíz történettel, hihetetlenül erős színészi alakításokkal és magával ragadó atmoszférával felépített mestermű. Az élete utolsó befejezett szerepében brillírozó Heath Ledger pedig megteremtette a filmtörténet egyik legikonikusabb gonoszát. Kötelező!

1. Helyezett:
Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága
(Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull)
Rendezte: Steven Spielberg
A Top20-as listám után ugye nem lehet meglepő, hogy Indiana Jones legújabb kalandja az éves lista első helyén végzett. A Lucas/Spielberg/Ford trió 19 év után is könnyedén és stílusosan vette fel a trilógia fonalát. És tette mindezt úgy, hogy annak ellenére sem vált önismétlővé, hogy gyakorlatilag minden klasszikus elemet felhasznált ezúttal is, csakúgy, mint a korábbi részeknél. Az ’50-es évekbe helyezett történet pedig fantasztikus környezetet teremt, felvonultatva az évtized minden jellemzőjét. Harrison Ford hatvan felett is kirobbanó formában van, a többi színészről is csak dicsérően szólhatunk, a látvány és az akciók ezúttal is lehengerlőek, akárcsak John Williams zseniális zenéje és természetesen a történet is a lehető legszuperebbül sikerült. Indy negyedik kalandja nem csak méltó folytatás, hanem számomra az év legjobb filmje is egyben.


Sajnos mivel hozzánk nem mindig érnek el időben a filmek, így megtekintés hiányában olyanokat nem tudtam figyelembe venni, mint Baz Luhrmann új filmje, az Ausztrália, Clint Eastwood új drámája a Gran Torino, vagy éppen Bryan Singer II. világháborús eposza, a Valkyrie. Ezek a filmek alighanem eséllyel pályáztak volna a listás helyezésekre, de most sajnos erre nem volt lehetőségük.

Top5 Legrosszabbak – Íme az év filmes hasra esései

5. Helyezett:
X-Akták – Hinni Akarok (The X-Files – I Want to Believe)
Rendezte: Chris Carter

Maga a sorozat a 9 éven át tartotta képernyők előtt az összeesküvés- és ufó hívőket. Nem is véletlenül, hiszen az X-Akták az egyik legszínvonalasabb sorozat volt, igaz, az utolsó egy-két évad már eléggé erőltetettre sikerült. Mindenesetre méltán vívta ki helyét a leghíresebbek közt, ahogy az 1998-as első mozifilm (X-Akták – Szállj harcba a jövő ellen) is remekül sikerült. Nem csoda hát, ha nagyok voltak a várakozásaim, ám végül ugyanekkorát csalódtam is. Ennek a filmnek ugyanis a címén és a két főszereplőn kívül sok köze nem volt az X-Aktákhoz. Na jó, talán ez erős túlzás, de a történet tényleg csak egy átlagos, vagy annál gyengébb tv-epizód szintjét ütötte meg. A fő szálnak, az UFO-összeesküvésnek a nyomába sem ér. Őszintén remélem, hogy lesz még X-Akták mozi, ahol Carterék lezárják az ufós vonalat, mert ez a befejezés nem lenne méltó ehhez a nagy szériához.

4. Helyezett:
A Tiltott Királyság (The Forbidden Kingdom)
Rendezte: Rob Minkoff

Mire számítson az ember, ha meghallja, hogy Jet Li és Jackie Chan a harcművészetek két koronázatlan királya közösen készít filmet? Hát valami igazán nagy dobást, az biztos. Így is tekintettem A Tiltott Királyság című film elé, ám sajnos csalódnom kellett. Nem elég, hogy a filmben roppant gagyi díszletek és jelmezek láthatók, ráadásul erőltetett a sztori, pedig az nincs is sok és mindennek a tetejében még csak nem is Jet vagy Jackie itt a főszereplő, hanem egy amerikai srác, Michael Angarano. Komoly csalódás volt az is, hogy bár már egyikük sem olyan fiatal, azért a mai napig nagy kunsztokra képes a két ázsiai sztár, mégis szinte minden jelenetben kábeleken rángatják őket és mindenféle digitális trükkel csúfítják a bunyójukat. Ez a film lehetett volna egy nagyszerű tisztelgés a régi nagy harcművész-filmek előtt, ám a végeredmény nem több, mint egy tipikus, lebutított Karatekölyök-szint. Kár érte, igazán kár…

3. Helyezett:
A spártaiak titkos élete (Meet the Spartans)
Rendezte: Jason Friedberg és Aaron Seltzer

A régi szép idők, mikor olyan zseniális paródiák készültek, mint a Nagyon Különleges Ügyosztály sorozat és mozis folytatásai a Csupasz Pisztoly trilógia, a Top Secret, vagy éppen a Nagy Durranás filmek. Persze ehhez kellettek olyan nagyágyúk mint a ZAZ trió (David Zucker, Jim Abrahams, Jerry Zucker). A ’90-es években útjára indult Horrorra Akadva széria még tartott egy közepes szintet, de a Firedberg-Seltzer duó „filmjei” túlmennek minden határon. Olyan „remekműveket” adtak nekünk, mint a Date Movie, az Epic Movie (az elborult módján ez még mókás is volt), a Disaster Movie és jelenleg tárgyalt filmünk a Meet the Spartans. A címéből kiderül, hogy főként a 300-at akarta parodizálni, de mindezt hihetetlenül olcsó, lapos és alpári „poénokkal” teszi. A viccesnek szánt jelenetek kb. 2%-án lehet nevetni és akkor sokat mondtam. És az a legszomorúbb, hogy ezek a filmek sikeresek a mozikban. Mindenki kétszer gondolja meg, mielőtt megnézi.

2. Helyezett:
Wanted (Wanted)
Rendezte: Timur Bekmambetov

A képregényfilmek manapság nagyon mennek, Hollywood pedig felfedezte magának Mark Millar műveit. Egyik leghíresebb képregénye, a szupergonszokat középpontba állító Wanted, melyet aztán az álomgyár sikeresen kiherélt és tette mindezt úgy, hogy a képregény alkotója mosolyogva asszisztált hozzá. Bekmambetov pedig egy zéró forgatókönyvből levezényelte az utóbbi évek legostobább filmjét. Megmondom őszintén, engem sosem zavar, ha lehetetlen dolgok vannak egy filmben (példának okáért imádom a Mission: Impossible sorozatot), de a Wanted kiverte a biztosítékot. Ez már nem laza, nem cool, ez nevetséges és buta. Azt meg végre észrevehetnék odaát, hogy a vasággyal együtt húszkilós Angelina Jolie haláli röhejes a dögös és kemény akcióhősnő szerepében. A film egyetlen erénye James McAvoy és szinkronhangja, Csöre Gábor.

1.  Helyezett:
Alkonyat (Twilight)
Rendezte: Catherine Hardwicke

És ha azt hittük a Wanted-nél idén nincs rosszabb, tévedtünk. Stephanie Meyer „vámpír-regénye” a mostani tizenéves emo-nemzedék új „naon-naon trendy” bibliája, amiből a szörnyen gáz, Tizenhárom című mozit is levezénylő Catherine Hardwicke forgatott filmet. Az egy dolog, hogy a sztoriban annyi eredetiség nincs, mint egy Dallas-epizódban, de az egész annyira nyálasan, giccsesen és bénán van megcsinálva, hogy az embernek sírni támad kedve. Az egész tényleg olyan hatást kelt, amilyennek kb. 12 évesen képzeli el az ember a vámpírokat. Egy-két halványabb kivételtől eltekintve a színészek is roppant gyengék (csak Kristen Stewart és Peter Facinelli értékelhető), dicséret csak az operatőrnek és a vágónak jár. Az összképet tekintve ez egy celluloid-borzalom.

Számomra ez az öt film volt idén a legnagyobb fekete leves, „sajnos” a Max Payne-ről és Uwe Boll legújabb remekeiről lemaradtam. Mondjuk ezt annyira nem is bánom.

Top10 Várakozás – Íme a jövő év legjobban várt alkotásai

10. Helyezett:
2012
Rendezte: Roland Emmerich

A német megafilmes ezúttal nem pihen, hanem ősemberes eposza után újabb világpusztító alkotásba vágott bele. Hogy a világ végét bemutató filmben mi is fenyeget minket még rejtély (sokan a Nibiru-ra tippelnek), annyi viszont bizonyos, hogy a szereposztás pazar lesz (John Cusack, Danny Glover, Woody Harrelson, Amanda Peet, Chiwetel Ejiofor, Oliver Platt és Thandie Newton), a közel 200 milliós költségvetés pedig földbe döngölő látványt ígér. Akinek bejött anno A Függetlenség Napja, vagy a Holnapután, az alighanem ezt a filmet is csípni fogja, akárcsak én.

9. Helyezett:
TransFormers – Revenge of the Fallen
Rendezte: Michael Bay

A csillagok nagyon durván együtt állhatnak, ha Emmerich mellett a másik világpusztító, Michael Bay is új megalomán filmmel jelentkezik. Pedig így van, hiszen a 2007-es bomba, a TransFormers folytatása nyáron kerül mozikba. Bay kapott 200 millió dollárnyi eltapsolható/elrobbantgatható pénzköteget, ő pedig nem is fogja sajnálni. A hírek szerint lesz vagy 30 robot, kicsitől a legnagyobbig, lesznek természetesen emberi katonák és harci járművek és természetesen lesz Megan Fox is. Valljuk be, már miatta megérni megnézni a filmet, de a robotok sem elhanyagolható tényezők. Aki csípte az első részt, az úgyis kíváncsi a legújabb Bay-féle akciómenetre is.

8. Helyezett:
X-Men Origins – Wolverine
Rendezte: Gavin Hood

Bryan Singer első két X-Men mozija a műfaj legjobbjai közé tartozik, ahogy a Brett Ratner által levezényelt harmadik mozi is felnőtt az elődökhöz. Ezek után nem meglepő, hogy a mutánsok kalandjai folytatódnak, ám ezúttal a legjobb karakter, Farkas egyedül lesz a középpontban. Hugh Jackman fantasztikus volt már a trilógia alatt is, így alig várom, hogy még több játékidőt kapjon. Ráadásul ha ez nem lenne elég, lesz itt még Kardfog (Liev Schreiber), Gambit (Taylor Kitsch) és Deadpool (Ryan Reynolds) is. A Tsotsi és a Rendition rendezője pedig drámai oldala után, akciófilmesként is kipróbálhatja magát. Minden együtt van tehát, hogy igazán klassz képregényfilmmel gazdagodjunk jövőre.

7. Helyezett:
Fanboys
Rendezte: Kyle Newman

A Skywalker Ranch-ra betörő négy Star Wars-rajongó srác történetét már 2007 óta húzzák-halasztják. A legtöbb problémát a stúdió okozta, akik a film elkészülte után újraforgattak nem egy részt, hogy a rákos srác sztorija kikerüljön a filmből, nehogy az lehangoló legyen a nézőknek (persze azt ígérik, DVD-n majd az is rajta lesz). Ezek után kétséges volt, elkészül-e valaha a film, de hála Istennek – és az Erőnek – februárban mozikban a régóta várt film. Az előzetes remek humorú alkotást ígér, amiben olyan arcok cameóznak majd, mint Carrie Fisher, Billy Dee Williams, Ray Park, Kevin Smith, Jason Mewes, vagy éppen William Shatner. Minden Star Wars rajongónak kötelező!

6. Helyezett:
Public Enemies
Rendezte: Michael Mann

Michael Mann ritkán készít filmet, de az általában nagyot szól és érdemes rá odafigyelni. Legutóbb 2006-ban jelentkezett, akkor régi sorozatát, a Miami Vice-ot álmodta vászonra, ám a végeredmény finoman szólva is közepes volt. Most az egyik legünnepeltebb műfajba, a gengszterfilmek világába nyúl bele olyan nagyágyúkkal a főszerepben, mint Johhny Depp és Christian Bale. Olyan legendás figurák elevenednek majd meg a vásznon, mint John Dillinger, Melvin Purvis, Baby Face Nelson, Pretty Boy Floyd, vagy éppen J. Edgar Hoover. Minden együtt van tehát, hogy a 2010-es Oscar-díj átadón is találkozzunk majd a filmmel.

5. Helyezett:
G. I. Joe – A Kobra Árnyéka (G. I. Joe – The Rise of Cobra)
Rendezte: Stephen Sommers

Kinek a TransFormers, kinek a G. I. Joe. Ez a két játék volt ugyanis, ami a gyermekkoromban hódított, a srácok szinte nem is akartak mással nyomulni. Hozzám mindig is a hős katonák, a G.I. Joe-k és ádáz ellenségeik a Kobra nevű terrorszervezet állt közelebb, így nem csoda, ha első élőszereplős bemutatkozásuk nálam a lista előkelő helyén szerepel. Az első két Múmia-film és a Van Helsing rendezője Stephen Sommers vállalta a feladatot, hogy levezényli ezt a sci-fi akciót, melynek forgatókönyvét az elismert Stuart Beattie írta. A főbb szerepekben pedig olyan arcok tűnnek majd fel, mint Dennis Quaid (General Hawk), Channing Tatum (Duke), Sienna Miller (Baroness), Ray Park (Snake Eyes), Christopher Eccleston (Destro), Arnold Vosloo (Zartan), Joseph Gordon-Levitt (Cobra Commander) vagy éppen Byung-Hun Lee (Storm Shadow). A stáb ígéretes, nagyon remélem, hogy nem rontják el.

4. Helyezett:
Watchmen
Rendezte: Zack Snyder

Alan Moore Watchmen-je a képregények egyik abszolút alapműve. Sőt, talán az egyetlen képregény, amit irodalmi műként hajlandóak voltak elismerni. Nem csoda hát, ha a 300 rendezőjének új adaptációját hatalmas várakozások előzik meg, sokan új mesterművet remélnek, míg mások hatalmas bukást jósolnak neki. Az eddigi előzetesek több mint bíztatóak, ám üröm, az örömben, hogy a bemutató, akár hónapokkal is eltolódhat, a filmet gyártó Warner Bros. és a 20th Century Fox stúdiók pereskedése miatt. A Fox-ról kiderült ugyanis, hogy a Watchmen megfilmesítési jogait ők birtokolják, a Warner pedig így jogtalanul forgatta le. Hogy mi lesz ebből még nem tudni, az biztos, hogy mindkét stúdiónak valahol igaza van, de az is tuti, hogy mi, akik várjuk a filmet, csak szívunk ezzel.

3. Helyezett:
Star Trek
Rendezte: J. J. Abrams

Gene Roddenberry univerzuma a George Lucas által megálmodott Star Wars és a Frank Herbert teremtette Dűne mellett alighanem a leghíresebb sci-fi. A Star Trek megélt öt élőszereplős sorozatot, egy rajzfilmsorozatot és kerek tíz mozifilmet. Most hét évvel az utolsó mozi után az Alias és a Mission: Impossible III alkotója, J. J. Abrams kapta a nagy lehetőséget, hogy az eredeti legénység fiatalkori kalandjait elmesélje. Itt lesz mindenki, aki számít: Kirk (Chris Pine), Spock (Zachary Quinto), McCoy (Karl Urban), Scotty (Simon Pegg), Sulu (John Cho), Chekov (Anton Yelchin) és Uhura (Zoe Saldana) is. Kisebb szerepekben pedig látható lesz még Bruce Greenwood, Winona Ryder, Ben Cross és maga Leonard Nimoy is! Hatalmas ziccer ez, nagyon remélem, hogy a készítőknek sikerül leütniük. Az eddigi előzetesek mindenesetre több mint bíztatóak.

2. Helyezett:
Avatar
Rendezte: James Cameron

1981-es rendezői debütje óta Cameron eddig mindössze hét filmet rendezett (Piranha II, Terminátor, A bolygó neve Halál, A mélység titka, Terminátor 2 – Az Ítélet Napja, Két tűz között, Titanic), a legutolsót is 12 éve. Nem mondhatjuk tehát, hogy elkapkodná a dolgokat, ami nem feltétlenül baj, hiszen jó munkához idő kell. Ha pedig ebből indulunk ki, akkor a 2009 karácsonyán bemutatandó, kb. 250 millió dollárból készülő 3D-s szupermozijának legalább földrengetőnek kell lennie. A stábtagok ódákat zengnek a soha nem látott látványvilágról, a forradalmi technikákról és hasonlókról. Nagyon remélem, hogy ez nem afféle Mátrix-szerű arcoskodás, aminek több lesz a füstje mint a lángja. Mindenesetre bízom Cameron-ban és remélem, hogy a látványon túl, remek történettel is előrukkol majd.

1. Helyezett:
Terminátor – A Megváltás (Terminator Salvation)
Rendezte: Joseph McGinty

A James Cameron által megteremtett Terminátor-univerzum is fontos szerepet foglal el a kedvenceim sorában, így nem csoda, ha jövő évi listám első helyén szerepel az új rész. Noha Cameron már nincs a fedélzeten, a harmadik rész nélküle is remekül sikerült, az új film pedig az előzetesek után roppant bíztatónak hat. Az eddigi részekben Arnold Schwarzenegger volt a húzónév, a stafétabotot pedig innentől az aduász Christian Bale veszi át, aki már Batmant is sikerrel támasztotta fel. A nagyjából 185 milliós költségvetés több, mint elég kell legyen az ember és gép közötti epikus háború bemutatásához, ahogyan a színészgárdára sem lehet majd panasz, hiszen Bale mellett Anton Yelchin, Bryce Dallas Howard, Michael Ironside, Helena Bonham-Carter és Cameron felfedezettje, az Avatar főszereplője, Sam Worthington lesz majd látható. „John Connor… Eljött az idő!”

Hát ezek lennének a jövő évi nagy sikervárományosok, legalábbis nálam, de ezeken kívül még olyan filmeknek örülhetünk majd, mint Alex Proyas és Nicolas Cage közös misztikus thrillere a Knowing, Terry Gilliam nagyszabású filmje a The Imaginarium of Dr. Parnassus, mely Heath Ledger utolsó alakítása is lesz. De lesz itt még egyéb ígéretes sci-fi (Moon), két remeknek ígérkező Bruce Willis film (The Surrogates, Assassination of a High School President), remek dráma Harrison Ford főszereplésével (Crossing Over), látványos animációs film (Planet 51), izgalmasnak ígérkező krimi (Whiteout) és persze Martin Scorsese új filmje Leo DiCaprio-val (Shutter Island). És a lista még korántsem teljes! Minden esély megvan rá, hogy 2009 az egyik legjobb, legerősebb moziév legyen!

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

Gunner


joeperry: Kihasználva a lehetőséget, egy rövid összegzést én is megejtenék a mögöttünk álló évről, persze szigorúan filmes szemmel. Nagyon tetszett a 21 - Las Vegas Ostroma, ami egy fordulatos, élvezetes történetet mesél el Kevin Spacey rutinos alakításával és egy csapat tehetséges fiatal színésszel. Imádtam Rambo újkori bevetését, amelyben Sly a Rocky Balboa után újfent jó érzékkel nyúl vissza legendás karakteréhez, és a naturalista képsorokon keresztül sikerrel hívta fel a világ figyelmét a Burmában zajló embertelen eseményekre. Jót röhögtem a Coen-fivérek újabb kitekert fekete komédiáján, az Égető Bizonyítékon, amely visszatér a Fargo és a Nagy Lebowski hangulatávilágához, ütős színészi teljesítményekkel. Csalódottan ingattam a fejem a Death Race remake-je láttán, amelyben hiába néz csúnyán maga elé Jason Statham a kormányt szorongatva, mert a végeredmény alig-alig képes megidézni eredetije hangulatát, és nem több egy egyszerű Halálos Iramban utánérzésnél, némi erőszakkal. Élvezettel néztem végig a Cloverfield újszerű nézőpontból ábrázolt szörnyattakját, mely tipikus egyszernézős energiabomba volt ugyan, de annak tényleg remek, kíváncsian várom a folytatást. Szinte vinnyogva röhögtem Ben Stiller Trópusi Viharjának néhány jelenetén, annyira telitalálat lett ez a Hollywood-nak görbe tükröt mutató akció-paródia. Robert Downey Jr. egyik nagy pillanata volt ez idén, a szinte felismerhetetlenre "hízlalt" és maszkírozott Tom Cruise-zal egyetemben. Indy negyedik kalandjáról sem szabad megfeledkeznem, Spielberg-ék megint megmutatták a világnak, hogyan is kell kalandfilmet csinálni. Elveszítettem jónéhány agysejtemet a bántóan gagyi és sablontengerben úszó Hipervándor nézése közben, amely mindössze arra volt jó, hogy egy újabb strigula kerüljön Samuel "minden filmben benne kell lennem" L. Jackson haknilistájára. Szintén nem kíméltem önmagamat, amikor bevállaltam Eddie Murphy legújabb bájvigyor-gyűjteményét az Üresfejű röhejesen béna alibisztorija keretében. Életemben először fejet hajtottam egy CGI-mese, a WALL-E alkotói előtt, annyira tetszett a kis hulladékzúzó robot nagy kalandja, és a hangsúlyos társadalomkritika a Pixar remekében. Megkönnyeztem a két veterán legenda alakítását Rob Reiner kissé szentimentális és sablonos, de nagyon érzelmes és átérezhető filmjében, a Bakancslistában. Gondolatban egy újabb lapát földet dobtam M. Night Shyamalan álomgyári karrierjének koporsójára Az Esemény megtekintése után. Negyedórát tudtam elviselni életem első, és alighanem utolsó Uwe Boll mozijából, a Postalból, pedig az alapjátékot imádtam. Élvezettel néztem végig Christopher Nolan második Denevérember sztoriját, A Sötét Lovagot, gondolatban dícsérve a kitűnő színészgárdát, az élen természetesen Heath Ledger hátborzongató Jokerével. Szintén tetszett a másik nagy idei képregényfilm, az Iron Man. Downey Jr. megint kellően laza, a történet szódával elmegy, a látvány és a hangulat elsőrangú. Elismerően bólogattam Jean-Claude Van Damme erős önkritikával elkészített, túszdrámába oltott kitárulkozása, a JCVD láttán, amiben az egykori akciósztár végre a színészkedésbe is belekóstol. Jót szórakoztam Kevin Costner új vígjátékán, az ötletes Swing Vote-on. Értetlenkedve bámultam az X-Akták - Hinni Akarok végefőcímét a majdnem töküres moziteremben, azon gondolkodva, hová tűnt az egykori kreativitás Chris Carter író-rendezőből. Örökre elátkoztam Jon Avnet direktort, aki a tavalyi 88 Perc után másodszor tiporta sárba Al Pacino munkásságát, tetézve ezúttal egy újabb színészlegenda, Robert De Niro életművének semmibe vételével. A Righteous Kill sajnos csak egy újabb bántóan sablonos, rosszul felépített krimi. Hasonló jókat kívántam a Max Payne alkotóinak, akik jó Hollywood-i szokáshoz hűen magasról tettek az alapjáték hangulatára és történetére, és egyedül a látványt hasznosítva elkészítetettek egy közepes zsarufilmet. Önmagában szódával elmegy, de a Max Payne címmel egész egyszerűen hiteltelen alkotás. És hogy ne rossz szájízzel érjen véget a felsorolás, nagyon tetszett a Tarantino-filmek hangulatát jó adag drámával és európai ízzel gazdagító In Bruges, tanítanivaló szereposztásával és fordulatos történetével. A borzalmas magyar címre szilveszterre való tekintettel merüljön most jótékony homály.
Nagyjából ennyi lenne az én összegzésem. Elképzelhető, hogy néhány címről megfeledkeztem, de én nagyjából így éltem meg 2008 filmtermését. Ha értékelnem kellene az elmúlt év kínálatát, talán egy négyes alát kapna tőlem, mert a nagy nevek jól sikerült folytatásain és néhány kiváló új címen kívül azért bőven volt részünk gagyiban idén is. Az értékelésem utólag még módosulhat, hisz olyan címeket kell miharabb pótolnom, mint a Frost/Nixon, a Hazugságok Hálója, a What Just Happened?, vagy épp a Gunner által is dícsért Nyolc Tanú. Hogy a lista se maradjon ki a bejegyzésből, ez nálam valahogy így néz ki:

Top5 2008:

1. Trópusi Vihar
2. Indy 4
3. John Rambo
4. In Bruges
5. A Bakancslista

Top5 Legrosszabb 2008:

1. Postal
2. Az Esemény
3. Hipervándor
4. X-Akták - Hinni Akarok
5. Righteous Kill

Gunnerhez csatlakozva én is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr25850816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása