02
02/2009
2

Ausztrália (Australia)

Bevezetés
Az álomgyár, Hollywood aranykora kétségtelenül a '30-as és '50-es évek közé tehető, számtalan hatalmas, epikus és legendás alkotás született ekkoriban. Ez volt az a kor, mikor a filmek tényleg varázslattá váltak a néző számára. Egyszerre voltak hatalmas, mozgalmas filmek, elsöprő szerelmi történetek és tanulságos drámák. Ezen produkciók sorából is kimagaslik Kertész Mihály halhatatlan filmje, a Casablanca (1942) és természetesen minden epikus mozik alapja, az Elfújta a Szél (Gone with the Wind - 1939) Victor Fleming rendezésében. Nem csoda hát, ha az évtizedek során nem egy rendező, vagy producer próbálta megidézni ezeket az alkotásokat a hatalmas siker és a szakmai halhatatlanság reményében. Ehhez alighanem Sydney Pollack filmje, a Távol Afrikától (Out of Africa - 1985) került a legközelebb - filmje hét Oscar-díjat is nyert - ám még ez sem volt teljes mértékben a nagy elődökhöz fogható. Kérdés volt, hát hogy mikor jön - és jön-e egyáltalán - valaki, aki valóban képes lesz megidézni Hollywood hőskorát úgy, hogy az valóban minden szempontból méltó utód legyen. A megfelelő ember pedig jött. Ő nem más, mint Baz Luhrmann, a most negyvenes évei közepén járó ausztrál rendező. Luhrmann a színház világából jött, első filmjét saját színdarabjából adaptálta vászonra: ez volt az 1992-es Kötelező Táncok (Strictly Ballroom), mely igazi "jóképű herceg/rút kiskacsa" típusú szerelmi történet volt a színházi táncosok világából. A Paul Mercurio és Tara Morice főszereplésével forgatott ausztrál film nem vált eget rengető sikerré, ám igen jó kritikákat kapott, már ekkor megmutatkoztak Luhrmann sajátos rendezői stílusjegyei és idővel igazi rétegkedvenccé nőtte ki magát. Luhrmann következő filmjére egészen 1996-ig kellett várni. Ekkor került mozikba a rendező nagy álma, a Rómeó és Júlia (Romeo and Juliet) filmváltozata. Luhrmann bátor húzása volt, hogy szövegében hű maradt Shakespeare darabjához, ám a történetet áthelyezte a modern korba. A végeredmény pedig nem is lehetett más, mint egy vizuálisan elképesztő, teljesen egyedi, ám a közönséget és a kritikusokat roppantul megosztó alkotás. Mára ez a film is kultstátuszba került, ráadásul egycsapásra világhírűvé tette Leonardo DiCaprio és Claire Danes nevét. Luhrmann, a színház és a zene nagy szerelmese pedig úgy döntött, ideje még tovább lépni: 2001-ben készítette el lélegzetelállító és epikus musicaljét Ewan McGregor és földije, Nicole Kidman főszereplésével. Ez volt a Moulin Rouge (Moulin Rouge), mely meggyőződésem szerint műfajának talán legerőteljesebb darabja, maga a West Side Story rendezője, Robert Wise is úgy nyilatkozott róla, hogy "a musicalt újra feltalálták". Ehhez képest a kritikusok és az Akadémia nem igazán ismerte el, a közönség körében azonban elsöprő sikert aratott. Ez volt Luhrmann sajátos szabályrendszerű "vörös függöny" trilógiájának záródarabja, mely után a rendező bejelentette, hogy most az epikus, történelmi filmek trilógiája következik. Ennek első darabja lett volna a Nagy Alexandrosz életét feldolgozó alkotás Leonardo DiCaprio és Nicole Kidman főszereplésével, ám Oliver Stone a maga megelőzte az ausztrál filmest, így ez a projekt kútba esett. Ekkor döntött úgy Luhrmann, hogy hazatér és hatalmas, lehengerlő filmet készít hazájáról, Ausztráliáról. Hosszú évek kemény munkája után aztán a Hugh Jackman és múzsája, Nicole Kidman főszereplésével elkészült film végre 2008 decemberében mozikba került. Hogy Baz Luhrmann hogyan is teljesítette a grandiózus feladatot? Lássuk hát!

Szereplők
Drover - Hugh Jackman, az X-Mennel üstökösként berobbant remek ausztrál színész kapta a feladatot, hogy a klasszikus hősszerelmes kalandhős figuráját életre keltse. A szerepet eredetileg Russell Crowe-nak szánta a rendező, ám ő anyagi okokból kihátrált a produkcióból. Sokáig úgy tűnt, a fiatal tehetség, Heath Ledger kerül a helyére, ám végül Jackman mellett döntött Lurhmann, és milyen jól tette! Kedvenc Farkasunk ugyanis erre a szerepre született. Megvan a stílusa, a kiállása, a tehetsége, hogy hitelesen eljátsszon egy ilyen figurát. Egyszerre képes hozni a durva és kemény marhajcsár karakterét és a kedves, finom, megnyerő úriemberét is. Jackman kiváló alakítást nyújt, ezzel is újabb fricskát mutatva mindazoknak, akik megkérdőjelezik a színészi képességeit.
Lady Sarah Ashley - Nicole Kidman, a gyönyörű és nagyszerű színésznő, a rendező muzsája kapta a film központi figurájának szerepét. Az ő szemén, az ő életén keresztül ismerjük meg a történetet, annak korát és magát Ausztrália magával ragadó földjét is. Kidman az évek során számtalanszor bizonyította, hogy bármit képes eljátszani, így ezúttal is hibátlan alakítást nyújt. Megkockáztatom, hogy nála jobban talán senki nem hozta volna ezt a figurát, gyakrolatilag rá lett szabva a szerep. Kissé öntelt angol nemeshölgy, a bátorságát megtaláló, kalandvágyó asszony, az önmagában anyai ösztönöket felfedező nő. Neki mindegy, mindegyik érzelmi- és személyiségtípusban képes a nagyszerű alakításra.
Neil Fletcher - David Wenham, a tehetséges karakterszínész kapta a film negatív főhősének szerepét. Wenham első jelentősebb filmje Lurhmann előző alkotása a Moulin Rouge volt, aztán az évek során olyan filmekben bizonyított, mint A Gyűrűk Ura trilógia második és harmadik része, valamint a 300. Aktorunk számára tehát Kidman-hez hasonló visszatérés volt ez a rendezőhöz és meg is hálálja egy remek alakítással. Wenham hibátlanul hozza a gerinctelen, törtető érdekember figuráját, aki a hatalomért és gazdagságért bármire képes lenne.
Nullah - Brandon Walters, a mindössze 12 éves ausztrál bennszülött kisfiú játssza a film kulcsszerepét. Walters fiatal korához képest elképesztő érettséggel és komolysággal hozza a figurát, nagyszerű partnere felnőtt kollégáinak. Alakításának értékét tovább növeli, hogy az Ausztrália az első filmje. Az általa játszott karakter, Nullah több mint fontos eleme a történetnek, hiszen az ő figurája testesíti meg Ausztrália földjének értékét és különlegességét. Ráadásul az ő személyén keresztül kapunk betekintést a történelem egy igen szégyenteljes szegmensére is.
King Carney - Bryan Brown, a veterán karakterszínész kapta Ausztrália legtehetősebb üzletemberének, King Carney-nak a szerepét. Bár Brown nincs sokat jelen, alakítása még tovább növeli a film és a szereplőgárda értékét, hiszen figuráját roppant árnyaltan képes ábrázolni. Carney minden elítélendő tette ellenére is rendelkezik tartással és van becsülete. Brown pedig remekül hozza ezt a tipikus figurát.
Magarri - David Ngoombujarra, a remek fekete aktor játssza a Jackman által megformált Drover legjobb barátját és leghűségesebb társát. Kimondhatatlan nevű színészünk pedig igazi szeretetre méltó figurát hoz, nagyszerű és emlékezetes karakter az övé. Becsületes és bátor jelleme a történet során végig megmutatkozik, majd a film végén csúcsosodik ki. Remek figura, bár tény, hogy láthattunk már hasonlót nem egyszer. Ezzel együtt akkor is növeli a film értékét.
Kipling Flynn - Jack Thompson, a veterán ausztrál színész kapta a film legviccesebb figurájának szerepét. Bár Flynn karaktere csak mellékszerep, kevés játékidejében Thompson bizonyítja színészi képességeit, rövid idő alatt is azonnal szívébe zárja őt a néző. Sajátos figurája nagyszerűen színesíti hőseink táborát, tovább növelve ezzel a szereplőgárda nívóját.
Dutton százados - Ben Menelsohn, a tehetséges és - természetesen - ausztrál színész kapta a jóravaló és becsületes Dutton százados szerepét. Megvallom őszintén, eddig Mendelsohn-t én csak a Jég és föld között (Vertical Limit) című hegymászós film nagyon vicces mellékkarakterének szerepében láttam, így üdítő volt őt egy igazi komoly figura bőrében is megcsodálni. Bár elsőre talán nem tűnik Dutton figurája túl szimpatikusnak, a történet előrehaladtával - főleg a végén - mégis nagyon szimpatikussá válik.
King George - David Gulpilil, a roppant érdekes arcú bennszülött színész játssza Nullah karakterének nagyapját, aki igyekszik unokáját megtanítani, saját fajtájának értékeire, Ausztrália földjének szeretetére és arra, hogyan váljon férfivá. King George karaktere persze nem csak ennyiből áll, hiszen ő a film legérdekesebb figurája is egyben. Ő testesíti meg az ötödik kontinens ősi kultúráját és miszticizmusát is, ami rajta keresztül lesz a néző számára átélhető és befogadható. Egyértelműen a film egyik legemlékezetesebb alakjáról van szó.
Katherine Carney - Essie Davis, a fiatal és szép színésznő játssza a tehetős üzletember, King Carney lányának szerepét, aki végül a rosszfiú, Neil Fletcher felesége lesz. Azt gondolná a néző, hogy majd egy sablonos „gazdag és sznob” női figurát fogunk látni, ám Kat Carney szerepe egy igazi, csupaszív nő, aki érzelmileg összetett, másokért aggódó és másokkal törődő karakter. Nem csak a rendező és az írók, de nagyban Davis érdeme, hogy ilyen kevés játékidő mellett, ennyire összetetten és szimpatikusan alakítja Kat szerepét.

Látvány és Zene
Színházi emberként Baz Luhrmann számára mindig is nagyon fontos volt a látvány, ezt már három korábbi alkotásában is bizonyította. A vörös függöny trilógia felvonultatott mindent, amit a színház, a zene és a musical műfajaiból csak lehetséges volt, így kíváncsian vártam, hogy hatalmas és epikus filmjében hová képes még emelni a látvány iránti szenvedélyét. Hát kérem szépen, tudta még fokozni! Az operatőr, Mandy Walker valami elképesztő munkát végzett. Szavakkal alig kifejezhető, hogy micsoda csodálatosan fényképezett jelenetek egész tömkelege található meg a filmben. Ha ez a mozi nem szólna semmiről, akkor is érdemes lenne újra és újra megnézni a csodálatos képi világ miatt. Walker gyakorlatilag az utolsó cseppig kisajtol Ausztráliából minden szépséget, amit csak lehet. Ezért is döbbenetes számomra, hogy az Akadémia nem jelölte őt Oscar-díjra, ami több mint felháborító. A két vágót, Dody Dorn-t és Michael McCusker-t is dicsérnem kell a teljesítményéért, csodálatos munkát végeztek. Catherine Martin, a film jelmez- és látványtervezője - nem mellesleg Luhrmann felesége - pedig rendezőnk három korábbi filmje után ezúttal is lélegzetelállító teljesítménnyel rukkolt elő. Minden jelmez, díszlet, kellék tökéletesen passzol a filmbe, remek hangulatot teremtve. A végén szólnom kell még a megannyi sminkmesterről is, hiszen ők is kitettek magukért, különösen Nicole Kidman figurájának átalakulása lett nagyszerű, ahogyan az elkényeztetett, kissé sznob és hideg úri hölgyből átlényegül egy természetszerető, kalandvágyó, igazi érző karakterré. A végére maradt a zene, mely Baz Luhrmann filmjeiben mindig is igen komoly szerepet kapott és most sincs ez másként. Nellee Hooper (Rómeó és Júlia) valamint Craig Armstrong (Moulin Rouge) után rendezőnk visszatért David Hirschfelder-hez, hogy a Kötelező Táncok után az Ausztrália monumentális zenéjét megkomponálja. Hirschfelder pedig kimagasló score-t hozott össze, az egész filmet átitatják gyönyörű dallamai, epikus szerzeményei méltóak az Ausztrália lenyűgöző képi világához. A stáblista alatt két csodálatos, a filmhez írt dal is elhangzik, ezek előadóját és címét sajnos nem tudom. Fájó továbbá, hogy a zene még nem került kiadásra, így a score önálló meghallgatása még várat magára.

Rendezés
Baz Luhrmann csodálatos vizualitással megáldott, roppant tehetséges rendező, aki ritkán készít filmet, de akkor valóban roppant hatásos alkotással rukkol elő. A vörös függöny trilógia után pedig képes volt még tovább lépni és elkészíteni egy olyan filmet, ami minden ízében valóban méltó arra, hogy „az új évezred Elfújta a Szelének” nevezzük. És itt nem csak a csodálatosan fényképezett jelenetek, a monumentális zene, vagy a remek színészi alakításokról van szó. Hanem az egész történet, annak összetettsége, amiről szól, amikor játszódik. Ezek mind-mind összeállnak egy nagy, gigantikus egésszé. Az igazán lenyűgöző pedig, hogy nem is esik szét darabjaira, végig koherens, egységes egészet alkot. Pedig elbukhatna az egész, hiszen Luhrmann a film elején úgy indít, mintha egy romantikus vígjáték lenne, aztán átvált lendületes kalandfilmbe, hogy aztán szívszorító szerelmes mozi, döbbenetes történelmi alkotás, majd végül epikus háborús dráma legyen. De az Ausztrália nem vall kudarcot, képes minden aspektusában emlékezeteset nyújtani, olyan filmmé válni, ami valóban méltó az elismerésre. Luhrmann mellett pedig meg kell említeni a három társírót is, hiszen elképesztően jó forgatókönyvet tettek le az asztalra. A két honfitárs, Stuart Beattie és Richard Flanagan mellett a Dél-Afrikai Ronald Harwood volt rendezőnk segítségére. Mindannyian kiváló szkripterek, akik tudták, hogyan építsék fel ezt a hatalmas, epikus történetet úgy, hogy működő egésszé álljon össze. Külön dicséretet érdemel, hogy a teljes stáb gyakorlatilag tényleg csak ausztrálokból állt, így igazi „nemzeti film” született. Az „ellopott nemzedékek” előtti tisztelgés pedig kiemeli a filmet még halhatatlan elődei sorából is, hiszen általa képes igazi, fontos mondanivalót hordozni.

Összegzés
Összességében azt kell mondanom, hogy az Ausztrália nem csak a 2008-as év, hanem az utóbbi évtizedek egyik legcsodálatosabb filmje is. Hatalmas, grandiózus, epikus, klasszikus műfajok keveréke, melyből nem csak egy új Elfújta a Szél született, hanem egy mítikus elemekkel is tarkított csodálatos mesefilm, szerelemről, családról, békéről és harmóniáról. Olyan alkotás, melynek, ha vannak is hibái, kétségtelenül eltörpülnek megannyi erénye mellett. Baz Luhrmann pedig újfent bizonyította kivételes rendezői kvalitásait, pályafutása végén alighanem méltó lesz arra, hogy a mozi történelmének halhatatlanjai közé kerüljön. Rendezőnk következő alkotása, a legendás F. Scott Fitzgerald, A Nagy Gatsby című regényének filmadaptációja lesz, történelmi trilógiájának második darabjaként. Mondanom sem kell, már nagyon várom.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr66918221

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ausztrália (Australia) 2010.08.30. 08:51:02

Alapsztori: 1939-ben egy angol lady érkezik Ausztráliába, hogy megmentse birtokát a rivális machinálásai elől, ahol aztán találkozik a nagy szerelemmel és a háborúval is. Húzónév: Baz Luhrmann rendező / Nicole Kidman, Hugh Jackman Műfaj: epikus, romant...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dortimcsi 2009.02.05. 10:54:39

Nagyon más véleménnyel vagyok erről a filmről mint te. Szeretem az epikus,monumentális történeteket, az egyik all time kedvencem az Elfújta a szél. Ezért is érintett érzékenyen a kritikád. Számomra furcsa még csak egy lapon is említeni a két filmet. Az Elfújta a szél fordulatos, eseménydús, az embert minden egyes alkalommal a képernyőre szegező alkotás. Számomra ez nem mondható el az Ausztráliáról. Vontatott, szakadozott és olyan mintha két filmet láttunk volna. Egyet,ami Pearl Harbor előtt játszódik és egy háborús filmet. Ugyanakkor nem értettem azt hogy erre a második felvonásra mi szükség van. A vége szinte ugyanaz mint az első felvonásnak. Míg az Elfújta a szélben az amerikai polgárháború és az ott megéltek fontos részét képezik a filmek, itt nem értettem hogy a karakterek bemutatása szempontjából miért érdekesek továbbra is háború évei.
Amit szintén a film hibájaként rovok fel az az, hogy az Ellopott nemzedék tragikus története számomra nem igazán domborodik ki a filmben. Pedig a film elején és végén is olvasható szöveg az ő történetüket meséli el. Mégse ezt éreztem, hogy ez a film róluk szólna...
Hogy néhány pozitívumot is említsek: csodálatos tájakat ismerhettünk meg. (az embernek hirtelen kedve támad Ausztráliába utazni..) És a jelmezek is varázslatosak voltak, bár a Hercegnő jelmezeit én jobbnak érezném.
Az elmúlt hetekben több mint 10 Oscarra jelölt filmet láttam és szomorúan kellett megállapítanom: ez ragadott meg legkevésbé. A másik csalódást okozó alkotás a Benjamin Button volt. ( Félre ne érts: nem a filmek hosszúságával van bajom: Elfújta a szelet vagy akár a Titanicot egy ültő helyemben is megnézem..)

Gunner 2009.02.09. 16:38:59

"Ízlések és pofonok", ahogy mondani szokták. Teljesen megértem, ha valakinek az Ausztrália nem jön be, hiszen Baz Luhrmann egyedi látásmódja önmagában is furcsa tud lenni, hát még akkor, ha az egy történelmi témájú, epikus filmmel párosul. Ahogy írtam, véleményem szerint nem válik szakadozottá a film, nagyon jól és hatásosan gyúrták egybe a különböző műfajokat és tették ezeket egységes egésszé. Az Ellopott Nemzedékeket is úgy vélem, hogy épp jó arányban taglalták, ha még jobban előtérbe került volna a téma, az már elnyomta volna a filmet. Az Oscarra jelölt filmek közül nem tudom melyik mennyire jó, de azért én inkább a jelölt alkotásokkal szemben így látatlanul is kritikát fogalmaznék meg. Nem, ez így nem igaz, nem is velük szemben, hanem inkább az Akadémiával. A legjobb film kategóriában megint jelölve van egy holokauszt-témájú alkotás (A Felolvasó), egy kisebbséget középpontba állító film (Gettó Milliomos), egy homoszexualitást taglaló (Milk), meg egy olyan, amiről ordít, hogy nagyon semmi extra dologról nem szól, pusztán a díjakért készült (Benjamin Button Különös Élete). Az egyetlen normálisnak tűnő jelölt a Frost/Nixon, de mivel ez fontos témát taglal, így alighanem nincs esélye nyerni. Az Ausztrália, vagy Clint Eastwood Gran Torino-ja pont olyan filmek, melyek méltóak Hollywood legendás nevéhez, éppen ezért fájó, hogy mennyire kevéssé ismerik el ezeket a filmeket. Természetesen itt nem a nézőkről beszélek, hiszen mindenki úgy értékel egy filmet, ahogyan szeretne, de az úgynevezett hivatásos kritikusok és filmakadémikusok egyre lejjebb süllyednek szerintem.
süti beállítások módosítása