24
06/2010
1

Az Emberi Százlábú (2010)

Az utóbbi évtizedben, főként a Fűrész és Motel filmek sikerének köszönhetően reneszánszukat élik a fiatalok körében a pörgős, látványos és persze kellően véres (egy szóval: trancsír) horrorfilmek. Hollywood igyekszik az utolsó cseppet is kifacsarni a lehetőségből, szinte nem telik el hónap egy újabb remake és/vagy folytatás nélkül, melyben ismét csak vagdalthússá aprítanak néhány sikoltozó C-kategóriás tiniszínészt. Megvallom őszintén, én nem ültem fel erre az újabb divathullámra, és horrorfilmek terén kitartok régi kedvenceim mellett, a holland származású író-rendező, Tom Six legújabb produktuma mellett azonban képtelen voltam szó nélkül elmenni. Megtekintése után pedig első nekifutásra folyton-folyvást az alábbi gondolat furakszik az agyamba: mégis mi az ördög vezérelte Tom barátunkat egy ilyen agyament ötlet vászonra vitelére?

Történet, forgatókönyv

Íme Tom Six sikerreceptje: adott két teljesen átlagos amerikai tinilány, a telejsen átlagos amerikai tinilányok összes moziklisé tulajdonságával felruházva, azaz kellően trendik, kurvásak, felszínesek, buták és hisztisek, viszont épp ott és annyira gömbölyödnek, ahogy azt kell. Ezek a tinilányok mostanság Európában vakációznak (ennél többet felesleges is megtudnunk róluk), ami nekik természetesen egy végtelen éjszakai partihadjáratot jelent, ahol kedvükre kitombolhatják magukat az egzotikus eu-komform pasik gyűrűjében. Pechjükre egy ködös, sötét éjszakán, valahol a már önmagában is vészjósló Németország szívében lerobban az autójuk egy erdő közepén (hogy hogy a büdös francba kerültek oda, mikor bulizni indultak egy nagyvárosban, arra most merüljön jótékony homály), és mivel szegények a műkörmeikkel, falatnyi miniszoknyájukban képtelenek kicserélni egy kereket, ráadásul térerő sincs (a világnak ezen az elmaradott felén csak a városokban akad ugyanis), segítségért indulnak, természetesen nem az úton, hanem az erdőn keresztül, a vaksötétben. Eredeti gondolat! Némi kötelező hiszti után (Én innen márpedig egy tapodtat sem mozdulok!) eljutnak egy épülethez, de pechjükre sikerült egész Európában épp azt a családi házat megtalálniuk, ahol egy őrült, mindenre elszánt, pszichopata sebész éldegél, akinek minden vágya, hogy külföldi túristák seggét és száját egymáshoz varrja... paff neki.



A The Human Centipede forgatókönyve ezer és egy sebből vérzik, gyakorlatilag egy halovány és felszínes váz csupán az egész, melynek egyetlen célja, hogy némi keretet szolgáltasson Tom barátunk elborult ötletének megvalósításához. Hogy ezt elérjük, természetesen egy főgonoszra is szükségünk van, színre lép tehát Dr. Heiter, a magas, szikár, faarcú terminátor, akinek múltjára szintén nem kapunk egy hangyafingnyi utalást sem, pedig én, mint egyszeri néző azért kíváncsi lettem volna, mi viszi rá az egykori orvost arra, hogy visszavonultan remetéskedjen szinte steril környezetben, és életének egyetlen a célja a fent taglalt, kétségkívül nemes és fennkölt cél megvalósítása legyen. Érdekelne, no. Annyit azért megtudunk Heiter Doktorról, hogy szabadidejét előszeretettel tölti országúti pihenőhelyek mellett, ahol nyugtatóval töltött légpuskával túristákra vadászik, valamint abszolút nincs ideje kávézni, csakis vizet hajlandó inni bokros teendői közben. Heiter élete emellett egyetlen lassított felvétel, a pulzusa még akkor sem hajlandó 40 fölé kúszni, ha épp egy vérző, hisztérikus lány próbál kiutat találni a házából, hogy aztán jól a nyakára küldje Németország összes rendőrét. Mi az hogy, egy sebész legyen ilyenkor is kimért és megfontolt; így még arra is akad ideje, hogy gondosan napszemüveget húzzon a kellően hatásvadász jelenetsor eléréséhez.

A sztori tehát kukába való, egyetlen húszadrangú sablonhalom az egész, ráadásul még ezt is sikerült alaposan összecsapnia a tisztelt rendező úrnak, gondolok itt elsősorban a befejezésre, ami a lehető legötlettelenebbre sikeredett, bár elismerem, az utolsó jelenet kellően rideg és borzongató zárást ad a filmnek, csak épp a megelőző 90 percnek hála ezt már nemigen tudtam értékelni. No sebaj, a lényeg úgyis az ominózus varratokon van, ezt a szálat legalább sikerült kellőképp részletesen és undorítóan filmre vinni, kár, hogy a megbotránkoztatáson kívül nem sok értelme van egésznek, hiába próbálja ezt Heiter nagymonológján keresztül a szánkba rágni. Lássuk be, ez a film semmi másról nem szól, mint a botránykeltésről, de abban legalább sikerrel járt, nyitott tehát az út a második részhez, amit kis szerencsével már nem ez a holland úriember fog papírra vetni, így talán történetet és némi értéket is kapunk a vizuális erőszak mellé.



Szereplők

Nincs túlzottan nehéz dolgom, alig akad ugyanis emberi lény a filmben. A Heitert alakító Dieter Laser kivételesen jó választás volt, gyakorlatilag a film egyetlen pozitívumát adja a jelenléte. Heiter figurája a pszichopata, embertelen orvos mintaképe, Laser pedig már-már ijesztő hitelességgel simul bele a szerepébe. Az más kérdés, hogy az egész karakter egyetlen óriási sablon, épp emiatt nagyon nehéz bármi eredetit kihozni belőle, de Laser tesz egy próbát, és nem is végez rosszul.

Ami a többieket illeti, a két trendi tinipicsával és az egyfolytában anyanyelvén üvöltöző és káromkodó japán sráccal én a legkisebb mértékben sem tudtam azonosulni, épp ezért nemhogy nem szorítottam értük, hanem egyenesen drukkoltam, hogy minél nagyobb kínoknak vesse alá őket az agyafúrt Heiter Doktor, szerencsére ilyen szempontból nem is kellett csalódnom, főleg a záró képsorok esetében. Kac-kac.



Rendezés


Néhány külső beállítástól eltekintve egyetlen helyszínen játszódik a film, így Six elé nem állított megoldhatatlan feladatot a mozi. Az eredmény tökéletesen átlagos és banális, az ijesztgetésnek szánt hirtelen vágóképek másnaposan is kiszámíthatók, akárcsak a forgatókönyv "csavarjai". Nem lenne tisztességes persze a lábamat törölni ezért a rendezőben, hiszen hozta a kötelezőt és összerakott egy tisztes, minden szempontból közepes tucathorrort, amit az erre éhes fiatalok majd jól megnéznek a moziban és bedobják a kosárba a hipermarketben. Másra nincs is szükség, ha csak ennyi volt a cél, jóllehet, én azért többet vártam. Sokkal többet.

Összkép

Az Emberi Százlábú nem több egy hatásvadász, hanyagul felépített kártyávárnál, amit rutinosabb filmkedvelők egyetlen megfáradt sóhajjal képesek romba dönteni, nagyjából a játékidő első tíz perce után. Ennek ellenére a célközönség alighanem megtalálja benne a számításait, így biztos vagyok benne, hogy sikerre van ítélve. Komolyabb programnak semmiképp, barátnőd ijesztgetésére vagy vécépucolás helyett azonban minden további nélkül tudom ajánlani.

"Shit! I have to shit! I'm so sorry!"

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr842107634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2010.06.24. 21:47:04

sz*r sz*r sz*r
és ezt nem csak a film "témájára" értem, hanem az egész filmre is