18
10/2010
1

Jonah Hex (Jonah Hex)

Bevezetés
Sosem titkoltam, hozzám a DC Comics karakterei mindig is közelebb álltak, mint a sokkal divatosabb Marvel figurák. Persze utóbbi kiadótól is kedvelek jópár szereplőt, mégis a nagy rivális - szerintem érdekesebb és jobb - karaktereit szeretem inkább. Ezek egyike pedig kétség kívül a vadnyugati fejvadász, Jonah Hex. A John Albano és Tony DeZuniga által 1972-ben megalkotott figura egy Polgárháborús veterán, aki a déli államok oldalán harcolt a Konföderációs hadseregben.

Eltérően a "hagyományos" képregényhősöktől, Hexnek egyrészt nincsenek különleges képességei, másrészt eléggé komor figura, nem tisztán és önzetlenül jó. Alighanem Sergio Leone legendás Dollár-trilógiája (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó a rossz és a csúf) voltak a legnagyobb hatással a figura alkotóira. Hex annyira tökös és kemény karakter, hogy valósággal üvölt azért, hogy vászonra vigyék.

Már a '70-es évek végén nekikezdtek egy élőszereplős film elkészítésének, de nem tudtak megegyezni az alkotókkal, így végül nem lett belőle semmi. A karakter ezek után csupán a Batman és az Igazság Ligája című rajzfilmsorozatok néhány epizódjában bukkant fel. Érdekesség még, hogy 1994-ben készült egy Szemben az igazsággal (Blind Justice) című tévéfilm, melynek főhősét Jonah Hex ihlette, a karaktert ott Armand Assante alakította. Ezen kívül még egy 12 perces animációs rövidfilmben bukkant fel idén, ahol Thomas Jane kölcsönözte a hangját.

2000-ben aztán egy egyórás tévéfilmet akart készíteni Akiva Goldsman és Robert Zappia, de sosem jutottak el oda, hogy meg is valósítsák. 2007-ben aztán a Warner Bros. megvette a jogokat és komolyan nekiláttak egy Hex-film elkészítésének. A szkript megírásával Mark Neveldine-t és Brian Taylort bízták meg, a főszerepre pedig a kiváló Josh Brolint nyerték meg. A film végül idén júniusban került bemutatásra, ám mind anyagilag, mind kritikailag lesújtó volt a teljesítmény. Hogy valóban ennyire rossz-e? Lássuk!

Szereplők
Jonah Hex - Josh Brolin, a kiváló, Oscar-jelölt színész alakítja ezt a kemény és kérlelhetetlen figurát, méghozzá kiválóan. Brolin játéka egyértelműen a film legerősebb pontja, nekem Clint Eastwood és Charles Bronson jutott róla eszembe. Úgy hozza a kemény, vadnyugati karaktert, hogy egyetlen pillanatra sem válik erőltetetté és nem fordul önmaga paródiájába. Érdekesség, hogy Thomas Jane keményen pedálozott, hogy övé legyen a szerep, de végül Brolin lett a befutó, mi pedig ezzel jól jártunk.

Quentin Turnbull - John Malkovich, a legendás aktor játssza Hex ősellenségét és egykori parancsnokát. Turnbull igazi pszichopata figura, kinyír bárkit, bárhol és bármikor, ha az érdekei úgy kívánják. Malkovich a kisujjából kirázza a figurát és igazán emlékezetes gonosz is lehetett volna, de sajnos a szkript és a játékidő nem ad neki elég teret. Kár érte, mert Malkovich minden pénzt megér. Egyetlen tekintettel, egyetlen szájhúzással képes fenyegető lenni.

Tallulah Black/Lilah - Megan Fox, napjaink legismertebb fiatal színésznőinek egyike is tiszteletét teszi, ő alakítja Hex prostituált szeretőjét. Nos, mindannyian jól ismerjük Fox kisasszonyt: gyönyörű és bájosan tehetségtelen. E kettőssége a filmben is megmutatkozik. Egyrészt az ember nem tudja levenni a szemét róla, másrészt pedig megállapíthatjuk, hogy egy sablonos prosti szerepe áll neki a legjobban. Sokatmondó. Ezt a figurát viszont tisztességgel megoldja, úgyhogy panaszunk nem lehet rá.

Burke - Michael Fassbender, az egyre ismertebb és elismertebb német-ír színész alakítja Turnbull jobb kezét, a totál kattant és pszichopatát, aki tele van tetoválásokkal és keménykalapot visel. Fassbender saját elmondása szerint a Batman képregényekből ismert Rébuszt és Malcolm McDowell figuráját a Gépnarancsból vette alapul. Aktorunk pedig valósággal lubickol, láthatóan élvezi a figurát, mi pedig csak bánhatjuk, hogy ő sem kap elegendő játékidőt, így a karaktere megmarad egydimenziós gonosznak.

Látvány
A film költségvetése nagyjából 45-50 millió dollár volt, ami - főleg mai viszonylatban - nem tűnik soknak, de szerintem pont elegendő egy hangulatos western elkészítéséhez. A film képi világával pedig nincs is semmi gond. A filmben nem kap nagy hangsúlyt a CGI, ennek ellenére ahol van, ott korrektül megvalósították. A hangsúly inkább a remek képi világon van, amit főleg a kiváló operatőrnek, Mitchell Amundsennek köszönhetünk. A jelmeztervező Michael Wilkinson és a látványtervező Tom Meyer is kitettek magukért.

Külön piros pont jár a maszkmesternek, Kimberly Amackernek, aki ragyogóan oldotta meg Hex jellegzetes, összeroncsolt arcát. Mindezt úgy, hogy egyrészt befért a PG-13-as besorolásba, ám ezzel együtt hatásos, másrészt pedig nem tolakodik előtérbe, nem vonja el a néző figyelmét Brolin játékáról. A film négy vágóval is büszkélkedik, őket megdicsérem, mert nem vágták követhetetlenre az akciókat, viszont másért nem kapnak jó pontot, de erről majd később.

Zene
A zene mindig nagyon fontos eleme annak, hogy kellő hangulatot tudjon elérni egy film, ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni. A Jonah Hex zenéjének megkoponálására eredetileg John Powellt kérték fel, aki a Mastodon nevű metál bandával karöltve látott hozzá a zene megkomponálásához. Sok témát kidolgoztak ám a sorozatos újraforgatások és újravágások után Powell végül távozott. A helyét az a Marco Beltrami vette át, aki már bizonyított a műfajban a kiváló Börtönvonat Yumába score-jával.

A Mastodon tagjai nem titkoltan csalódottak voltak, hogy a jól megkomponált zenéjük mehetett a kukába és kezdhettek mindent elölről. A Beltramival közös szerzeményüket azonban nem kell szégyelleniük. A film aláfestéseként ugyanis rendkívül hangulatos, igazi vadnyugatot idéző muzsikával van dolgunk, amit maivá tesznek a torzított elektromos gitárok, amik tudatosítják bennünk, hogy végül is egy képregényfilmet nézünk. A zene tehát összességében igen korrekt, noha talán lehetett volna sokkal emlékezetesebb is.

Történet
Neveldine és Taylor. Csak így. Csak lazán. Ez az igen "cool" elnevezés Mark Neveldine-t és Brian Taylort takarja, akik a nevükkel ellentétben bizony egyáltalán nem menők, vagy királyak. Olyan kreténségeket köszönhetünk nekik, mint a két Crank film, a Pathology, vagy a Gamer. Ezek után mindenki jól láthatja, hogy nem éppen az intelligens, vagy kidolgozott szkriptjeikről híresek. Az, hogy ők írták a Jonah Hex forgatókönyvét egyáltalán nem adott okot tehát nyugalomra.

És, hogy a film végső verziója, az anyagi és kritikai bukás mennyire az ő saruk, nem teljesen tiszta, de gondolom, benne van a kezük. Egyrészt átformálták Hex háttértörténetét, ami egyébként szerintem nem volt rossz húzás. A képregényben apacsok között nő fel, ahol egy napon a törzsfőnök fiával kell párbajoznia. Ám annak ármánykodása miatt végül megbüntetik Hex-et és az apacsok csúfítják el az arcát. Az írók ezt a szálat teljesen átszabták, illetve csak néhány elemét tartották meg.

A filmben Turnbull végzi ki Hex feleségét és fiát (ez is máshogy van a képregényben), majd csúfítja el az arcát. Ez a változtatás nekem tetszett, hiszen így főhős és főgonosz között sajátos kötelék van, így erősebbnek érzem a két figura ellentétét. Szintén tetszett, hogy az indiánok itt megmentői Hexnek, akik megmentik az életét és általuk egy különleges képességre is szert tesz.

Itt jön a másik lényegi változás. Az eredeti képregényben ugyanis semmilyen különleges képessége nincs főhősünknek, pusztán elképesztően erős és jók a megérzései. Itt viszont a varjú indiánok varázslatos beavatkozásának köszönhetően képes lesz kapcsolatot teremteni a túlvilággal, konkrétan kommunikál a halottakkal. Kicsit hajaz a Hellblazerre meg a Szellemlovasra is.

És noha nekem ezzel a változtatással sem volt különösebb bajom, én bírom az ilyen misztikusabb dolgokat is, de megértem, hogy a "hardcore" rajongóknál ez kicsapta a biztosítékot, hiszen jelentősen eltér az eredeti verziótól. Ehhez jön még, hogy a karakterek legtöbbje fájóan sablonos, ráadásul a sztori menete és befejezés is olyan, mintha a Vadiúj Vadnyugatot készítették volna el komolyabb hangvétellel.

Rendezés
Mikor egy olyan embert választanak egy blockbuster rendezői posztjára, aki még életében nem csinált hasonlót sem, mindig nagy lutri. Vagy nagyon jó, vagy nagyon szemét lesz a kész alkotás, általában nincs középút. A Jonah Hex-et az a Jimmy Hayward vezényelte le, aki jópár Pixar film animátora volt, majd rendezőként a Horton című animációs filmet készítette el 2008-ban. Ezek után kapta meg a Jonah Hex direktori feladatait.

Hogy mit és hol rontott el, talán sosem tudjuk meg, de annyi bizonyos, hogy valamit nagyon nem jól csinálhatott, mert a filmet menet közben nem egy alkalommal átírták, majd újraforgatásokat rendeltek el, végül az utómunkálatokat el is vették tőle és a Constantine, valamint a Legenda vagyok rendezője, Francis Lawrence fejezte be a filmet.

A lényeg viszont, hogy valami nagyon rosszul ment és ez leginkább a film játékidején látszik meg. Végefőcímmel együtt 81 perc az egész, ami elképesztően rövid. Számtalan jelenet eshetett a vágóolló áldozatául, mi sem bizonyítja jobban, hogy pusztán percekre bukkannak fel olyan színészek, mint Aidan Quinn, Will Arnett, Michael Shannon, Wes Bentley és Jeffrey Dean Morgan, akik nem hiszem, hogy mind cameo szerepeket vállaltak volna.

Remélem, egyszer lesz majd valamilyen bővített verzió, mert érdekelne, hogy mi volt az eredeti elgondolás, vagy helyesebben a teljes változat. Nagy kár egyébként a filmért, mert Brolin elképesztően jó, hangulata is van az egésznek, a képi világ is remekül sikerült, ám az egész rendkívül összecsapott és kidolgozatlan.

Összegzés
Összességében tehát nem mondhatom sajnos, hogy a Jonah Hex jól sikerült képregény adaptáció volna. Inkább a kihagyott ziccer tipikus esete. Annyira nem rossz film, mint amennyire lehúzták, de kétségtelenül gyenge alkotás. Az a fajta mozi, amit a tévében néz meg az ember szívesen, ha el akar tölteni másfél órát és nincs jobb dolga. Egyszeri megtekintésre ezért mindenképpen ajánlom, mert amúgy tényleg szórakoztató, és ha másért nem, hát Josh Brolin remek játéka miatt mindenképp megéri.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr972382290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.11.19. 19:29:29

Többet vártam tőle, eléggé összecsapott lett, amit az akciójelenetek tartanak össze, de azok se valami ütősek. Egyszer azért nézhető.
süti beállítások módosítása