Mozgókép Blog

Ismét eltelt egy év, ismét itt az ideje, hogy újabb húsz film kerüljön terítékre a szeretet ünnepén. Ezúttal elsőként jelentkezem és ismételten a populárisabb vonulatot képviselem. A szabályok nem változtak, minden a régi: Egy rendező csak egy filmmel képviseltetheti magát a listán, a többrészes filmek pedig egy csokorba vannak szedve és természetesen nem ismételjük egymást joe-val, más-más filmekkel kell előrukkolni. Kezdjük hát akkor a listát, remélem idén is sikerült széles választékkal előrukkolnom.

 

Miért: Az igazi csavaros, remekül felépített krimik és bűnügyi történetek elkötelezett rajongójaként nem maradhat ki a sorból Paul McGuigan remekbeszabott alkotása. A kiváló szereplőgárdát (Josh Hartnett, Bruce Willis, Ben Kingsley, Morgan Freeman, Stanley Tucci) felvonultató film sajátos és erőteljes atmoszférájával az első perctől kezdve magával ragadja a nézőt. A karakterek elképesztően jól eltaláltak, a történet pedig hihetetlenül jól meg van íra. Itt senki és semmi sem az, aminek látszik, a film az utolsó percig képes meglepetést tartogatni a nézőknek. A hasonló zsánerű filmek kedvelőinek kihagyhatatlan darab.

 

Miért: Tom Wolfe 1979-es regényének filmadaptációja az űrkorszak szerelmeseinek kötelező klasszikusa. Kaufman, aki korábban olyan filmekkel bizonyított, mint A Testrablók Támadása, vagy a Wanderers, ezúttal az amerikai űrkutatás hajnalát, a Mercury űrprogram legendás történetét álmodta vászonra olyan színészekkel, mint Ed Harris, Scott Glenn, Sam Shepard, Dennis Quaid, vagy éppen Fred Ward. A technikailag tökéletesen kivitelezett film mégsem elsősorban a látványra koncentrál, hanem a hét legendás űrhajós, a „Mercury Seven” tagjaira, az űrprogram nehézségeire, társadalmi hatására és a korszak hangulatára. Az Igazak egy fantasztikusan elkészített, minden ízében lenyűgöző film.

 

Miért: Az akciófilm az egyik legmeghatározóbb műfaj, időről-időre azonban ez is stílusbeli változásokon megy át. Ki ne emlékezne a ’80-as évek klasszikus hőseire, mint Arnie, Sly, vagy Bruce Willis. A ’90-es évek második felétől pedig megjelentek az akciófilm műfajának új generációs tagjai, melyek már reklámfilmes és videóklipes stílusukkal nyűgözték le a publikumot. A kiváló operatőr, Jan De Bont ’94-es első rendezése azért különleges, mert a határmezsgyét képviseli: az alapsztori, a főhős, a gonosz és a női karakter is mind-mind klasszikus elemek, a tempó, a kamerakezelés és a vágás viszont már egy új kor hajnalát jelképezi. A Féktelenül éppen ezért még az akciófilmek műfaján belül is sajátos és különleges darab, melyet a műfaj egyetlen rajongója sem hagyhat ki. A ’97-es második részről pedig inkább feledkezzünk meg.

 

Miért: A Scorsese/DiCaprio páros negyedik közös alkotása Dennis Lehane 2003-as regényének filmadaptációja volt, mely tavaly mind a kritikusokat, mind a közönséget lenyűgözte. A szürreális hangulatú és képi világú alkotás elejétől végéig egy szigeten található elmegyógyintézetben játszódik, ahol két FBI ügynök igyekszik egy gyilkosságot kinyomozni, mindezt a hidegháborús korszak csúcsán. A csavaros és intelligens történet döbbenetes és húsba markoló befejezést vág az arcunkba, de az odavezető út is hihetetlenül erőteljes. Scorsese megannyi klasszikusa közül ez az egyik személyes kedvencem, Leonardo DiCaprio pedig élete egyik legjobb alakítását nyújtja.

 

 

Miért: A felhőtlen gyermekkor! Ezt juttatja eszembe ez a film és erről is szól Steven Spielberg produkciója. A mester és Chris Columbus által írt történetben egy csapatnyi srác indul egy elveszett kalózhajó és kincse nyomába, persze néhány rosszfiú is az útjukba vetődik. Olyan neveket találhatunk a fiatal színészek között, mint Josh Brolin, Corey Feldman, vagy éppen Sean Astin, de itt van Ke Huy Quan is az egy évvel korábbi, második Indiana Jones moziból. A Donner/Spielberg/Columbus trió által vászonra álmodott kaland tökéletes esszenciája mindannak, amitől a ’80-as évek volt a legkirályabb évtized. A történet, a poénok, a jól eltalált karakterek, a látvány, a zene, minden a helyén van. Maga a korhangulat!

 

 

Miért: Emilio Estevez először ’80-as évek egyik legjelentősebb fiatal színészeként, a Brat Pack néven elhíresült generáció tagjaként halmozott sikert sikerre, majd később a rendezés kezdte érdekelni. Első két filmje még szárnypróbálgatás volt, harmadik mozija, a Házi háború, viszont már egy kiforrott rendezőt mutat. Negyedik munkája azonban már igazi mestermű. A végzetes nap Robert Kennedy 1965-ös, Ambassador Hotel-béli meggyilkolásának története köré épül. Maga a merénylet csak a végkifejlet, itt megannyi karakteren keresztül megismerjük a kort, a társadalmi és a politikai szemléletet. Kismillió híres színész bukkan fel nyúlfarknyi szerepekben is, hogy hozzájáruljon ehhez a nem mindennapi alkotáshoz. A Bobby elképesztő erővel rántja be a nézőt és viszi el egy zűrzavaros, ám nem mindennapi korszak emlékezetes történelmi pillanatához.

 

Miért: 1993-ban új televíziós kultusz született. Chris Carter ekkor mutatta be az X-Akták című sci-fi sorozatát, mely rövid időn belül függővé tett gyakorlatilag mindenkit. A sorozat 9 évadot és két mozifilmet ért meg, ma pedig a valaha volt egyik legjelentősebb szériaként emlékeznek rá. A széria csúcsán, az 5. és a 6. évad között mutatták be az első mozifilmet, mely természetesen az ufós főszálra koncentrált. A film nem vallott szégyent, a történet maga a nagybetűs összeesküvés, a látvány lenyűgöző, Fox Mulder és Dana Scully karaktere pedig a nagyvásznon is tökéletesen működik. Ufó és összeesküvés elmélet-függők számára kötelező!

 

 

Miért: Shane Black is a polihisztorok közé tartozik. Színészként kezdte, de aztán látta, hogy ő bizony nem erre lett kitalálva, így inkább a kreatív alkotás felé fordult. Olyan filmek forgatókönyvét köszönhetjük neki, mint az első két Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, vagy Az utolsó akcióhős. Hosszú kihagyás után, 2005-ben tért vissza egy nem mindennapi darabbal. A Durr, durr és csók ugyanis zseniálisan eltalált, frenetikus humorral és csavaros sztorival operáló neo-noir, melyben Robert Downey Jr. és Val Kilmer is élete nagy alakítását nyújtja. A mozi tele van idézhető dumákkal, ragyogóan eltalált jelenetekkel, nem csoda hát, ha fénysebességgel lett kultuszfilm. 

 

Miért: Az úgynevezett „buddy filmek” is igen nagy hagyománnyal bírnak, különösen, ami a zsarus mozikat illeti. Ezen filmek sorába illeszthető Ron Shelton 2003-as remekbe szabott alkotása is. A film tulajdonképpen a zsáner jól bevált paneljaira épül, de éppen ezért működik is ilyen jól. Harrison Ford mogorva, öreg róka, míg társa Josh Hartnett izgága, forrófejű ifjonc. A két színész párosa remekül funkcionál a jól eltalált poénok, a hangulatos sztori és a szórakoztató akciójelenetek keretein belül. Számtalan emlékezetes jelenet és párbeszéd található a filmben, a kihallgatós jelenet pedig egyenesen klasszikus.

 

 

Miért: Sosem voltam rajongója a horrorfilmeknek, az úgynevezett slasher, azaz kaszabolós horroroknak pedig még annyira sem. Talán a legelső Rémálom-film, az ami ebből a műfajból nekem bejön, a többiért sosem rajongtam igazán. 1996-ban aztán Wes Craven rendező és Kevin Williamson író elhozták azt a kaszabolós gyilkost, aki óriási felüdülést és frissességet hozott eme megfáradt zsánerbe. A Sikoly ugyanis nem csak egy új darabja lett a slasher műfajnak, hanem egyben ki is parodizálta azt! A folytatásokban pedig a gyilkos Ghostface pontosan a folytatások szabályai szerint öl. Mind a négy részben zseniális a fekete humor, a műfaji paródia és különösen tetszik, hogy a gyilkos nem természetfeletti, hanem halandó ember és mindig más és más valaki rejtőzik az álarc alatt. Akárhogy is nézem, számomra a Sikoly széria az egyetlen igazi slasher franchise.

 

 

Miért: A legmegdöbbentőbb történetet tényleg az élet produkálja? A történet Travis Walton saját élményeiből megírt életrajzi regényéből készült. 1975-ben az arizonai erdőségben dolgozó favágók egy este furcsa fényeket láttak. Travis volt az, aki kíváncsian elindult a fény felé, a többi pedig már történelem. A férfi napokkal később került elő és csak lassan tértek vissza az emlékei, amik nem voltak túl barátságosak… Nos, akárhogy is nézzük, hisszük-e vagy sem, az biztos, hogy Robert Lieberman filmje elképesztően erős atmoszférával bír. Végig van valami ijesztő, baljós, fenyegető hangulata, méghozzá úgy, hogy nem mutat semmit. Egész a film végéig, mikor Travis emlékei egy negyedórás jelenetben visszatérnek. Az kérem, maga a para! Először és talán utoljára sikerült a filmeseknek úgy megcsinálni egy földönkívüli elrablást, hogy az valóban vérfagyasztóan idegen. Annyira hatásos, hogy hosszú ideig képes az ember a hatása alatt lenni, így az ufós-elrablós filmek között kiemelkedő helyet érdemel.

 

Miért: Ha már két hasábbal ezelőtt az igaz történetek szóba kerültek, álljon itt egy valóban megtörtént eset, méghozzá a tsavói emberevők döbbenetes sztorija. John Patterson mérnök az 1890-es évek végén utazott Afrikába, hogy a Brit Birodalom számára hidat építsen. Csak éppen nem számolt a munkásokat megtizedelő, vérengző emberevő oroszlánokkal. Hopkins filmje nem aratott nagy sikert, nem is kapott jó kritikákat, pedig minden túlzása ellenére lenyűgöző kalandfilm, mely a ferdítések ellenére is döbbenetesen adja vissza a tsavói oroszlánok által végbevitt mészárlást. A hangulatos rendezés, a gyönyörű operatőri munka, Jerry Goldsmith zseniális zenéje, Afrika egyedülálló hangulata, valamint Val Kilmer és Michael Douglas játéka teszi emlékezetessé ezt a lenyűgöző filmet.

 

Miért: A kanadai Allan Moyle nem igazán ismert filmes, ám nála is találunk emlékezetes filmet. Ezen alkotások egyike az 1990-es Adj rá kakaót című film Christian Slater főszereplésével. A történet egy fiatal középiskolásról, Mark Hunter-ről szól, aki éjszakánként Fickós Harry néven kalózrádiózik. Műsorai során vagy megbotránkoztató dolgokat tesz és mond, vagy pedig elgondolkodtató filozófiai okfejtéseivel igyekszik felnyitni a kimosott agyú diáktársai szemét. Az Adj rá kakaót igazi nemzedéki film. Ragyogóan kapja el az X Generáció alkonyának fiataljait, azt, hogy mennyire nem találják a helyüket ebben az értékvesztett világban. Hogy próbálja őket egy hazug és képmutató társadalom olyan dolgokra ösztönözni, amelyek céltalanok és valódi értékkel nem bírnak. Moyle filmje nem akar hatásvadász lenni, hősét sem idealizálja, egyszerű esendő ember, aki nem találja a helyét egy teljesen abnormális, a felszín alatt rohadó rendszerben. Hibái ellenére is kiváló film, bizonyos értelemben valóban egy nemzedék hangja.

 

 

Miért: Scott karrierje igen változatos, volt már fent és volt már lent is, noha többnyire kiváló és minőségi filmekkel kápráztatja el a nagyérdeműt. Megannyi klasszikusa közül egyik személyes kedvencem a ’91-es Thelma és Louise, mely amellett, hogy az egyik leghangulatosabb road movie, a története valódi mélységgel bír. Két hétköznapi nő egyszerű kiruccanásának indul, majd hamarosan egy országutakat átszelő meneküléssé változik, mely során mindketten átértékelik addigi életüket. Scott filmjét nevezhetjük afféle feminista darabnak is, hiszen nagy hangsúlyt kap benne a hagyományos férfi-nő sztereotípiák kritizálása, de az igazi lényeg az ember alapvető szabadságvágya, a kötöttségek alól való felszabadulás. Mindez Scott mesteri rendezésében, szívszaggató operatőri munkával, Hans Zimmer hatalmas filmzenéjével, a jól eltalált betétdalokkal, és két zseniális színésznő feledhetetlen játékával.

 

Miért: Az igen változatos filmográfiát magáénak tudható Joe Dante egyik, ha nem a legjobb filmjét 1989-ben hozta össze. Az Ami sok az sokk című remekbe szabott fekete komédia zseniálisan figurázta ki az idilli kisvárosi hangulatot, a szomszédok pletykálkodását, a szarkavarást, azt ahogyan a másik ember arcába mosolygunk, miközben a háta mögött mindennek elmondjuk. Ráadásul mindezt a paranoid hangulatot megspékelte egy ragyogó és groteszk módon felépített sorozatgyilkos-család koncepcióval is. A kiváló rendezés, a nagyszerű forgatókönyv és mindenekelőtt, a lehengerlő színészgárda (Tom Hanks, Rick Ducommun, Bruce Dern, Carrie Fisher, Corey Feldman) teszi feledhetetlenné Dante alkotását.

 

Miért: George Lucas a mozi történetének megkérdőjelezhetetlenül az egyik legnagyobb mágusa. Nem csak rendezőként, de háttérben dolgozó kreatív zseniként is nem egyszer bizonyította már géniuszát. A ’80-as évek végén aztán az évtized fantasy-őrületében ő maga is előrukkolt egy nagyszerű darabbal, mely a zsáner legjobbjai között érdemel helyet. A rendezést fiatal pártfogoltjára, Ron Howard-ra bízta, akinek ez volt az első igazán nagyszabású produkciója. A történet alapvető műfaji elemeket és archetípusokat használ, mégis zseniálisan egyedinek hat. A Willow a tökéletes fantasy kalandfilm, megkockáztatom, hogy A Gyűrűk Ura trilógia mögött a zsáner legjobb darabja.

 

Miért: A George Lucas és Steven Spielberg keze alatt a filmezést kitanuló Joe Johnston második rendezése volt ez a képregény adaptáció, mely a szememben azóta is műfaji klasszikus. A képregény a ’30-as és ’40-es évek ponyvasorozatait vette alapul, míg Johnston filmje emellett még az Indiana Jones mozik hangulatát is igyekezett elkapni. Kritikailag a film jól teljesített, ám sajnos anyagilag nem aratott akkora sikert, mint az alkotók szerették volna, így a rakéta hátizsákos Cliff Secord története nem folytatódhatott. A Rocketeer ennek ellenére varázslatos darab, igazi klasszikus hangulatú kalandfilm, amiből manapság fájóan kevés készül. James Horner kimagasló filmzenéjéért pedig külön pluszpont jár.

 

 

Miért: Vannak olyan alkotások, amelyek akár egy szóval is körülírhatóak. Christopher Nolan 2010-es instant klasszikusa, az Eredet is ilyen. Ez a film egy „mindfuck” a szó szoros értelmében. Olyan film, ami komplex, jól felépített és csavaros történetével egy pillanat alatt beszippant, majd ugyanilyen gyorsan rántja is ki a lábunk alól a talajt. Első ránézésre egy sci-fibe oltott heist film/film noir keverék, de a felszín alatt mégis sokkal több annál. Nem titok, hogy Nolan a jelenkori Hollywood egyik legjobb, legtehetségesebb rendezője, aki filmről-filmre egyre magasabbra teszi a mércét. Az Eredet amellett, hogy az egyik leglátványosabb film, képes intelligens történettel is bírni. Nolan mozija tulajdonképpen a gondolkodó ember akciófilmje, mely egyedülálló atmoszférájával kimagaslik a hasonló filmek sorából is.

 

 

Miért: Talán sosem volt filmes, aki jobban megérteni és ábrázolni tudta volna a fiatalok, a tinédzserek lelkivilágát, mint John Hughes. A kiváló vígjátékfilmes ilyen témájú filmjei a legemlékezetesebbek és a legjobbak, mint a Tizenhat szál gyertya vagy az Álmodj rózsaszínt. Örök klasszikusa viszont az 1985-ös Nulladik óra, mely egyben a Brat Pack generáció csúcsfilmje is. A történetben öt diák, két lány és három fiú kap iskolai büntetést, melyet tanítás után, együtt kell eltölteniük. Ők öten nem is lehetnének különbözőbbek és ez eleinte komoly vitákhoz, majd lassan és fokozatosan egyre mélyebb felismerésekhez vezet. Hughes filmje nagyszerűen kapja el az iskolai kasztrendszerek értelmetlen voltát és világít rá arra, hogy bármennyire is különbözzünk egymástól, mindig lesz, ami összeköt minket. Igazán tanulságos film, amit középiskolások számára még kötelezővé is tennék.

 

 

Miért: Coppola is megszámlálhatatlan klasszikust adott a filmtörténelemnek, az én személyes kedvencem tőle mégis egy kevésbé elismert darab. A mester 1983-ban filmesítette meg S.E. Hinton 1967-ben megjelent regényét. A Kívülállók egy szegény srácokból, a magukat csak Greaser-eknek nevező bandáról szól, akik hátrányos társadalmi helyzetük ellenére is igyekeznek megtalálni az életben a jó és helyes utat. Különböző jellemeket ismerhetünk meg, de mindannyian az ártatlanságból a felnőtté válásig vezető elkerülhetetlen ösvényen haladnak valahol. Coppola mesteri rendezése mellett az ódivatú hangulat és a félelmetesen tehetséges fiatal színészgárda (C. Thomas Howell, Rob Lowe, Patrick Swayze, Matt Dillon, Ralph Macchio, Emilio Estevez, Tom Cruise és Diane Lane) szívbemarkoló játéka teszi feledhetetlenné ezt a már-már költői alkotást, mely a fiatalság romlatlan és örökkévaló értékeit tárja elénk.

 

 

Hát ez lenne az idei Top 20-as listám. Remélem, hogy sikerült most is változatos és érdekes filmekkel előrukkolnom. Kiváló kollégám, joe holnap érkezik a saját pakkjával, ami bizonyosan kiváló alkotásokat fog tartalmazni. Én nem is szaporítanám tovább a szót ezúton kívánok mindenkinek: