30
05/2013
0

Feledés (Oblivion)

Oblivion 2013.jpg

Bevezetés
A science fiction mindig is népszerű műfajnak számított, a technikai fejlődés előrehaladtával pedig még inkább teret nyert a zsáner. A sci-fi szerelmesei így akár lelkendezhetnének is, ám mégsem teszik, ennek oka pedig nem más, minthogy az audiovizuális élmény egyre gyorsabb fejlődésével egyenes arányban butult is el a műfaj. Valaha az alkotók még törekedtek rá, hogy intelligens, csavaros történetekkel rukkoljanak elő, amelyek nem kevés mondanivalót is hordoznak, ám mára egyre kevesebb ilyen alkotással találkozhatunk.

Félreértés ne essék, nem azzal van a baj, hogy hatalmas, szórakoztató látványfilmek készülnek, még csak nem is azzal, hogy sokuk nem is akar több lenni ennél, hiszen én magam sem játszom a sznobot és felvállalom, hogy nagyon is szeretem az ilyen típusú filmeket. A probléma azzal van, hogy manapság szinte csak ilyen készül! És itt most nem is 2001: Űrodüsszeia, Solaris, vagy Stalker mélységű művészi sci-fikre kell gondolni, hanem olyan alkotásokra lenne szükség, mint A 13. Emelet, a Dark City, a Mátrix, vagy éppen az Eredet.

Nem is csoda, hogy felüdülésként hatott a hír, mikor a Tron: Örökség rendezője, Joseph Kosinski úgy két éve bejelentette, hogy a saját képregény ötlete alapján szeretne elkészíteni egy olyan sci-fit, ami a lehengerlő látvány mellett bizony többet is adna a nézőnek. Inspirációként olyan ’70-es évekbeli klasszikusokat nevezett meg, mint A Zöld Szója, vagy Az Omega Ember, így tűkön ülve vártam a végeredményt, és mivel Kosinski engem anno már a Tronnal is lenyűgözött, így igen nagy elvárásokkal tekintettem a Feledés elé.

Szereplők
Jack Harper – Tom Cruise, korunk egyik, ha nem a legnagyobb filmsztárja nyolc év után újra egy sci-fi főszerepében! Az általa alakított Harper egyszerű és szimpatikus figura, feladata, hogy a Földet védő drónokat karbantartsa. Végrehajtja a parancsokat, amiket kap, ám emellett rengeteg kérdés is felmerül benne, amelyekre folyamatosan kutatja a válaszokat. Nos, lehet Cruise-t utálni a szcientológia miatt, de ez nem változtat a tényen, hogy kiváló színész, aki minden filmjében a maximumot igyekszik kihozni magából és így van ez most is. MegaTom ugyanis hiba nélkül hozza a karaktert, szerethető főhős, akivel tud azonosulni a néző.

Victoria Olsen – Andrea Riseborough, a számomra eddig ismeretlen, ám igen tehetséges angol színésznő alakítja Harper társát, akinek feladata, hogy kommunikációs tisztként segítse a karbantartó munkáját. Olsen figurája a film egyik legérdekesebb eleme. Amellett hogy merev, kötelességtudó és zárkózott, a Harper iránti viszonzatlan érzelmei következtében érzelmileg labilis is. Riseborough félelmetesen jól jeleníti meg a figurát, akit valahol szán és szeret is az ember, ugyanakkor nem egyszer a frászt is képes az emberre hozni.

Julia Rusakova – Olga Kurylenko, a szépséges orosz modell ezúttal hősünk álomnőjét játssza, a szó szoros értelmében. Jack álmaiban ugyanis egyre-másra megjelenik Julia, majd egy napon testi valójában is, a bonyodalmak pedig ekkor indulnak. Kurylenko ahhoz képest, hogy a modellkedésről váltott a színészetre meglepően ügyes és ha nem is ér fel színészkollégáihoz, azért korrektül megoldja a feladatot. Szépsége pedig már önmagában elegendő ok, hogy a Tom Cruise alakította hős a szabályokat megszegve tiltott titkok nyomába eredjen.

Malcolm Beech – Morgan Freeman, a legendás színészóriás nem szorul bemutatásra. Ezúttal a Földön maradt emberek vezetőjét alakítja, aki igen nagy figyelmet tanúsít Jack iránt. Beech hallgatag figura, ahogy az események, úgy ő maga is igen rejtélyes, ám idővel, főleg neki köszönhetően, azért lassan összeáll a kép. Freeman számára nem kihívás a szerep, sokadszor alakít már tapasztalt, rutinos mentort és ezúttal is kisujjból megoldja. Könnyed játéka mindig csak pluszt ad egy filmnek és ez most sincs másként.

Sally – Melissa Leo, A Harcosért nemrég Oscar-díjat nyert kiváló színésznő a Jack és Vica által végrehajtott küldetés parancsnoka, aki műholdas kapcsolaton keresztül irányítja őket. Sally kevésszer jelenik meg, de rendszeresen felbukkan, így folyamatosan megteremti az ellenőrzés paranoid hangulatát. A karakter ráadásul minden udvariassága ellenére érzékelhetően fenyegető, ami óriási pluszt ad a történet atmoszférájához. Leo is csuklóból hozza a szerepet, de tehetségének köszönhetően még a mosolya és képes hátborzongatóan hatni.

Sykes – Nikolaj Coster-Waldau, a svéd színész többnyire a tévéből lehet ismerős, illetve néhány mellékszerepből. Ezúttal Beech jobbkezét alakítja, keveset beszél, inkább a tettek embere és egy másodpercig sem bízik Jackben vagy Juliában. Tipikus kemény legény szerep, nem kíván sok színészi kvalitást, Coster-Waldau pedig hiba nélkül hozza is a kötelezőt. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy lehetett volna ezt a karaktert azért érdekesebbre is megírni.

Látvány
A Feledés költségvetése 120 millió dollárra rúgott, ami manapság nem egy kimagasló összeg, azonban egy ügyes rendező kezei között éppen elegendő ahhoz, hogy valami lélegzetelállító szülessen. Joseph Kosinski pedig több, mint hozzáértő. Irányításával a Feledés látványvilága nem csak lenyűgöző, hanem egyedi is! A direktor ragaszkodott hozzá, hogy a ma divatos dizájnok helyett próbáljanak valami formabontóval előrukkolni.

Ennek eredményeként megszülettek olyan látványelemek, mint Jack buborék alakú pilótafülkével bíró repülője, a gömb alakú, igazán fenyegető hatást keltő drónok, Vica és Jack lebegő otthona, vagy éppen a Föld körül keringő Tet, a tetrahedron alakú űrállomás. Darren Gilford, Ronald R. Reiss és az általuk vezetett látványtervezők bizony minden dicséretet megérdemelnek, mert nem hétköznapi, amit megalkottak.

A vizuális effektusokról is csak szuperlativuszokban lehet beszélni. A stáb ráadásul nem csak világklasszis CGI-vel rukkolt elő, hanem Kosinski döntése nyomán sok esetben „old school” technikákat alkalmaztak, így a háttér rengeteg helyen nem digitális, hanem régimódi odavetítés! Emellett a stáb rengeteg valós helyszínen forgatott, többek között a festői szépségű Izlandon, így a képi világról elmondható, hogy az utóbbi évek egyik legszebbje és legeredetibbje.

Zene
Joseph Kosinski a zene terén is szeretne úttörő lenni, ezt már a Tron: Örökség esetében is megtapasztalhattuk. Akkor a híres duót, a Daft Punkot szerződtette, hogy Joseph Trapanese segítségével írjanak olyan filmzenét, ami egyszerre hagyományos és elektronikus. A végeredmény mindenki által ismert, a Tron score-ja még azokat is lenyűgözte, akik a filmet nem szerették.

Kosinski a jól bevált recepten ezúttal sem akart változtatni, így Trapanese ismét a fedélzeten van, friss erőnek pedig érkezett az M83 nevű formáció. A végeredmény pedig ezúttal is nagyon hajaz Hans Zimmer munkásságára és természetesen a Tronra is, ám annál jóval epikusabb lett a végeredmény. Trapanese és az M83 ügyesen vegyíti a nagyzenekari hangzást az elektronikus hanghatásokkal és nagy örömömre, a nagyzenekar jóval inkább dominál, mint az eletronikus rész.

A zene egészéről elmondható egyébként, hogy többnyire lassú és álomszerű, néhol szomorkás, erőteljesen magán hordozva az elmúlást, ami nem véletlen, a score ugyanis hibátlanul adja vissza a történet hangulatát. Gyönyörűen megkomponálva az egész, ami nem csak aláfestő zeneként, de önmagában is bőven megállja a helyét.

Történet
Elérkeztünk a legkritikusabb részhez és nem csak azért, mert egy film esetében mindig a történet a legfontosabb, hanem azért is mert nagyon nehéz lesz bármit is írni anélkül, hogy el ne árulnánk a cselekmény fordulatait. A Feledés történetét Kosinski még képregény formájában kezdte megalkotni jóval azelőtt, hogy a Tron: Örökség megrendezését rábízták volna. A Tron sikere után azonban a Disney természetesen érdeklődést mutatott a projekt iránt, ám végül nem fért bele az elképzeléseikbe, így eladták a jogokat a Universal Picturesnek.

Kosinski William Monahannal kezdte megírni a szkriptet, majd ezt pofozta át Karl Gajdusek, hogy végül Michael Arndt öntse végső formába. A történet szerint a 2077-es évben járunk, 60 esztendővel azután, hogy egy földönkívüli faj, a „dögevők” megtámadtak minket. Végül legyőztük őket, ám a Föld szinte teljesen tönkrement, így az emberiség maradéka a Szaturnusz Titán nevű holdján keresett magának új otthont. A bolygón már csak két ember van, Jack és Vica, akik a Tet irányításával nyerik ki a maradék vizet, hogy majd a Titánon az biztosítson energiát a túlélőknek, közben pedig felügyelik a hidrokutakra vigyázó drónokat, hiszen vannak még megmaradt dögevők a felszínen.

Míg Victoria minden nap sorsával megelégedve vár a közelgő távozásra, addig Jack rajong a Földért, a régi világért és honvágyat érezve, nem szeretne elmenni. Visszatérő álmai és ez az erős honvágy az, ami végül olyan titkok felkutatására indítja őt, ami alapvetően változtat meg mindent. Ennél többet nem lehet elmesélni anélkül, hogy az ember le ne lőné a poént, azt pedig a legkevésbé sem szeretném. Helyette inkább el kell mondanom, hogy már alapvetően mennyire bátor dolog volt Kosinskiék részéről, hogy TransFormersek és Twilightok korában mertek egy ilyen sztorival előrukkolni.

A film történetét egyébiránt többször érte az a kritika, hogy ismertebb sci-fik sztorielemeit ollózta össze és noha ebben van is igazság, azt azért nagyon gyorsan tegyük hozzá, hogy a Feledés ezt valami elképesztően bravúros módon teszi, minden újra felhasznált ötlet, az alkotók tehetségének köszönhetően egyedinek hat, így a nézőt egyetlen pillanatig sem zavarja, hogy bizonyos fordulatokat, vagy történéseket már láthatott korábban máshol is. Helyette inkább kiemelném a cselekmény kiváló felépítését, a remek főszereplő hármast, valamint a történet rendkívül emberi vonalát. A Feledés története nem forradalmi, nem világmegváltó, de messze az egyik legjobb az elmúlt évekből.

Rendezés
Joseph Kosinski videografikusként kezdte, tehát affinitása a lenyűgöző vizualitáshoz nem véletlen. Átnyergelése a filmrendezésre pedig a legjobb döntés volt a részéről. Számomra már a Tron is megmutatta, hogy nem csak technikailag elképesztően ügyes, de sajátos stílusa is van, a rendezése cseppet sem volt divatos, a filmje a rendkívül modern képi világ és technika ellenére sokkal inkább régi vágású, „old school” hangulatot árasztott magából, számomra leginkább George Lucashoz hasonlított, amit csinált.

A Feledés esetében nagyon reméltem, hogy a siker érdekében nem fog ezen változtatni és hála Istennek, hű maradt önmagához. A Feledés ugyanis szintén egy, a legmodernebb technikával elkészített, ám lélekben régimódi tudományos fantasztikus film, ami a jobbra-balra vagdosás és a lens flare korában úgy kellett már, mint egy falat kenyér. A direktor ezúttal is lassan indít, alaposan építi fel az általa elképzelt világot és fokozatosan vezeti be a nézőjét a történetbe. Karakterei ezúttal is maximálisan szerethetőek, noha meg kell jegyezni, hogy Freeman, Coster-Waldau és a földi túlélők azért erőteljesen el vannak hanyagolva.

Ez tulajdonképpen egy háromszereplős darab, ez a három karakter viszont maximálisan jól ki van játszva, természetesen főleg Jack figurája, de két női szereplő tökéletesen ellensúlyoz, az ő viselkedésük határozza meg Cruise figurájának tetteit is. Számomra rendkívül szimpatikus az is, hogy Kosinski nem a non-stop akcióval akarja filmjét eladni, hanem a Tronhoz hasonlóan ezúttal is olyan látványfilmet alkotott, ahol kevesebb az akció és sokkal inkább maga a világ amiben a történet játszódik, az látványos és lenyűgöző. Előtérbe pedig a történet és a karakterek kerülnek. Ráadásul ahogy már a történeti résznél írtam a film rendkívül emberi.

Kosinski a Tron esetében az apa-fiú kapcsolatot vette alapul és azon keresztül filozofálgatott arról, hogy mi teszi az embert emberré. A rendező most ezt egy férfi és egy nő viszonyán keresztül közelíti meg, alapvetően romantikus filmről beszélünk, szereplői tetteit pedig azok érzelmei vezérlik. Az egész cselekmény végkifejlete szempontjából az emóciók a kulcsfontosságúak, Kosinski pedig szerintem zseniálisan tartja kézben a szálakat. Akárhogy is nézem, én nem igazán találok fogást a rendezői stílusán, a cselekmény- és színészvezetésén. Nyilvánvalóan nem tökéletes vagy hibátlan, de egész egyszerűen amit csinál annyira egyben van, hogy az ember nem keres benne hibákat.

Összegzés
Összességében azt kell mondanom, hogy a Feledés a 2013-as év eddigi legjobb, legkimagaslóbb filmje, olyan minőségi szórakozás, ami nem csak szép és látványos, de szíve és lelke is van, no meg nem utolsó sorban agya. Ezt a filmet mindenkinek ajánlom, aki minőségi sci-fire vágyik, vagy egyszerűen csak elege van az „egész világ felrobban egy óriási akciójelenetben” típusú filmekből. Joseph Kosinski Feledés című mozija kimagaslik az átlag nyári blockbusterek tengeréből és csak remélhetjük, hogy a rendező minél előbb elkápráztat minket egy újabb gyöngyszemmel.

„Ha van lelkünk, az a szerelmünkből van. Amit nem halványít az idő, amit nem tép szét a halál…”

Oblivion.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr665333150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása