Mozgókép Blog

Farkas (The Wolverine)

Bevezetés
A Marvel Comics kétségtelenül leginkább figyelemre méltó alkotása az 1963-ban debütált X-Men, mely messze összetettebb és érdekesebb univerzummal és karakterekkel bír, mint a kiadó többi teremtménye és története. Az évtizedek során az X-Men egyre inkább „felnőtt”, képes volt mélyebb, fontosabb dolgokkal is foglalkozni, úgymint faji kérdések, a kirekesztettség témája, antiszemitizmus, kommunizmus, és a többi, de ezt most felesleges lenne mind felsorolni, ráadásul nem tennék úgy, mintha fejből vágnám az X-ek félévszázados történelmét.

Kétségtelen azonban, hogy mikor 2000-ben Bryan Singer jóvoltából először a mozivászonra költözött az X-Men, akkor a képregényfilm műfajának egyik mérföldköve született meg. Az X-Men: A Kívülállók volt ugyanis az első olyan comics-adaptáció, amely nem pusztán akcióval és látvánnyal kívánta eladni magát, nem akarta ledegradálni az egész zsánert a vásári mulatság színvonalára (amit egyébiránt néhány éve az MCU vígan tesz), hanem képes volt karakterközpontú történetet bemutatni, a karaktereknek pedig megvoltak a maguk személyes drámái és motivációi.

2003-ban aztán Singer tovább mélyítette a dolgokat, az X-Men 2 pedig azon kevés folytatás közé tartozik, ami felülmúlta az eredetit, sőt, máig a széria legjobb darabja. Természetesen a harmadik rész sem volt kérdéses, ám az első két felvonás direktora időközben inkább Superman felé fordította figyelmét, így a 2006-os X-Men: Az Ellenállás Vége című fejezetet, már Brett Ratner vezényelte le. A filmet a mai napig szokás ócsárolni, holott ritka, mikor egy új rendező ennyire alázattal és tisztelettel viszonyul elődje munkájához. A harmadik rész egy trilógia abszolút méltó lezárása volt.

A gyártóstúdió, a 20th Century Fox ezután a folytatás helyett immáron az érdekesebb karakterek előélete iránt mutatott több érdeklődést, a döntés pedig, hogy a közönség-kedvenc Farkas kapja meg először a maga filmjét, nem okozott meglepetést. Gavin Hood 2009-es X-Men Kezdetek: Farkas című alkotása viszont megosztotta a rajongókat, személy szerint is úgy gondolom, hogy a trilógia tükrében az eredettörténet több ponton is jóval gyengébb, mint a korábbi részek, ami már azért is sajnálatos, mert magában az alapsztoriban óriási lehetőségek rejlettek.

Sokáig tervben volt egy Magneto eredetfilm is, ám ezt idővel átgyúrták egy sokkal ambiciózusabb projektté. Ez volt Matthew Vaughn 2011-es, X-Men: Az Elsők című alkotása, mely a két mutánsvezér, X Professzor és Magneto első közös kalandjait mutatta be. A film minden szempontból méltó volt a Singer/Ratner trilógiához, ami már csak azért sem csoda, mert Az Elsők egyik írója és producere maga Bryan Singer volt. Mivel anyagilag mindegyik rész igencsak sikeresnek bizonyult, még a 2009-es Farkas-mozi is, így adta magát a dolog, hogy a leghíresebb mutáns, fog még önállóan akciózni.

Már a 2009-es film kapcsán is fantáziáltak az alkotók arról, hogy vászonra kéne adaptálni az adamantium karmokkal bíró mutáns leghíresebb kalandját, a Chris Claremont és Frank Miller által megalkotott 1982-es négyrészes szériát, mely a karakter máig legjobb történetének számít. Az évek során aztán folyamatosan alakult a projekt, először sokáig Darren Aronofsky állt a projekt élén, kilépése után pedig James Mangold foglalta el a rendezői széket. A főszerepet alakító Hugh Jackman a kezdetektől fogva méltatta a produkciót, mely méltó lesz majd a karakterhez. Lássuk hát!

Szereplők
Logan/Wolverine – Hugh Jackman, a kiváló ausztrál színész immáron egy Oscar-jelölés után ismét leghíresebb karakterének bőrébe bújt. Jackman ritkán látott hűséggel ragaszkodik a figurához, ez a hatodik alkalom, hogy megformálja a Farkast. A színész már a kezdetekkor tökéletes választásnak bizonyult a szerepre, és azóta is nagy lelkesedéssel alakítja a karaktert. A fiatal Clint Eastwood-ot megidéző Logan most is telitalálat, minimális eszközökkel is hihetetlenül erőteljes Jackman, neki köszönhetően Farkas elképesztően karizmatikus figura, egyszerűen képtelenség ráunni. Nem ragoznám tovább feleslegesen, aki eddig szerette a karaktert, most sem fog csalódni.

Mariko Yashida – Tao Okamoto, a gyönyörű szép modell élete első szerepében, máris állati hősünk segítségére szorul. Az Okamoto által megformált Mariko egy hihetetlenül befolyásos család leszármazottja, aki végig őrlődik a tradíciók által megkövetelt kötelesség és a saját vágyai között. Persze nem megyünk túl mélyre a karakter vívódásában, inkább csak a felszínt kapargatjuk, de ahhoz elég, hogy a figura szimpatikussá váljon a néző számára. Okamoto egyébként nagyon is szerethető jelenség, noha tapasztalat híján azért alakítása korántsem átütő.

Kenuichio Harada – Will Yun Lee, a tekintélyes filmes múlttal bíró tehetséges koreai színész alakítja a sztori egyik legrejtélyesebb figuráját. Nem feltétlenül azért, mert elképesztően összetett, hanem mert nem igazán tudunk meg róla sokat. Harada a Yashida családot szolgálja hűséggel, kiváló harcos, aki egykoron Mariko szerelme volt. Lee rendkívül meggyőző az akciójelenetekben, harcművészeti tudását rendkívül jól kihasználja, alakítása viszont összességében eléggé semmilyen, mert sajnos nem kap túl nagy teret, valamint a karakter motivációi nincsenek rendesen megmagyarázva. A figura amúgy sokban nem hasonlít a képregénybeli Haradára.

Viper – Svetlana Khodchenkova, a lélegzetelállítóan szép orosz színésznő mindössze második angol nyelvű filmjében tűnik fel, ám ezzel el is lopta a show-t a többiek elől. A Khodchenkova által megformált Vipera sem mutat sok közöset a képregényes eredetijével, legalább annyira átvariálták, mint Haradát, de így is remekül működik a figura, aki egyébként magyar származású rajzolt formájában. A filmben sokat nem tudunk meg a karakter múltjáról, ám néhány szóban felvázolt önjellemzése (vegyész, nihilista, kapitalista) mégis hatásos. Khodchenkovának köszönhetően Vipera szexi és halálos, a kevés játékideje ellenére is remekül működő gonosz.

Shingen Yashida – Hiroyuki Sanada, a kiváló színész hazájában a leghíresebbek közé tartozik, a hon mozirajongóknak inkább angol nyelvű filmjeiből (Az Utolsó Szamuráj, Napfény) lehet ismerős. A Farkasban Sanada Yashida család második emberét, egyben Mariko apját formálja meg. Shingen meglehetősen törtető karakter, aki a hatalomért mindenre képes, még a Yakuzával is szövetkezik céljai elérése érdekében. Sanada csuklóból hozza a korrupt, arrogáns, hatalomittas üzletembert, de a harci jeleneteknél is kiválóan teljesít. Színészileg Jackman mellett messze ő a film legjobbja.

Yukio – Rila Fukushima, a meglehetősen „egzotikus” arcú fiatal modell szintén első filmszerepében látható. Yukio a Yashida klán kiválóan képzett harcosa, egyben Mariko fogadott testvére. A történet során ő lesz Farkas afféle sidekick-je, végig segítve a hőst útján. Őt is megvariálták az alkotók, hiszen az eredetileg „csak” remek harcos itt mutáns képességekkel is bír (előre látja mások halálát). Egyébként a karakter is a „kihagyott ziccer” tipikus esete, mert hányattatott múltjában rendkívül sok kiaknázható lehetőség rejlik, amivel a film nem sokat kezd. Fukushima egyébként néhol eléggé irritáló, de mivel nincs sokat jelen, így annyira nem zavaró az összképet tekintve.

Noburo Mori – Brian Tee, a japánban született, ám már Amerikában felnőtt színész alakítja a Mariko férjének szánt politikust. Tee nem egy átütő tehetség, amit filmográfiája is mutat (legismertebb szerepe a Halálos Iramban-széria harmadik felvonása), a korrupt és jellemtelen igazságügyi miniszter rövid szerepét azonban jól megoldja. Igazság szerint annyi funkciója van a történetben, hogy segítse a szereplőket A pontból B pontba eljutni és ezt a szerepét maradéktalanul be is tölti.

Ichiro Yashida – Haruhiko Yamanouchi, a szintén nagy filmes múltra visszatekintő remek veterán színész alakítja a Yashida család fejét, egyben a Yashida Industries első emberét. A II. Világháború során Logan mentette meg Nagaszaki lebombázása során és most élete alkonyán szeretné meghálálni ezt egy nem mindennapi ajánlattal. Ichiro figurája nem sokat szerepel, ám jelenléte a történet szempontjából annál fontosabb. Yamanouchi egyébként korrekt módon megoldja a karaktert, a halálra még nem kész, óriási hatalommal bíró üzletembert.

Jean Grey – Famke Janssen, a negyvenhét évesen is döbbenetesen gyönyörű holland színésznő 2006 után ismét visszatért az X-univerzumba! Jean ugyan meghalt a trilógia harmadik felvonásának végén, ám Logan azóta sem szabadul az emlékek súlya alól. Janssen a film során többször is megjelenik, hogy „kísértse” Farkast a múlt miatt, a „chemistry” a két színész között pedig most is remekül működik. A kettejük jelenetei egyébként sokat hozzátesznek Logan belső vívódásaihoz, Janssen pedig most is remek a szerepben.

Látvány
A Farkas a mai nyári blockbustereknél jóval kevesebb pénzből, mindössze 120 millió dollárból készült, ám a történetet figyelembe véve, egyáltalán nem kellett a produkciónak szűkölködnie. A film ugyanis nem egymásra rálicitáló, bombasztikus akciójelenetek egymásra halmozása, a látványt sokkal inkább maga a helyszín, azaz Japán adja. Az X-Men filmek esetében először helyszín a távol-kelet és éppen ezért üdítő frissességgel hat. Az operatőr Ross Emery ha nem is kiemelkedő, de mindenképpen remek munkát végzett, nagyon szépen illeszkedik a film hangulatához a kanadai és a japán helyszínek vizuális megjelenítése. Előbbi sötétebb, sivárabb, utóbbi pedig színes kavalkád, a szükséges pontokon kellően „darkos” pillanatokkal.

Kiemelném még a jelmez- és látványtervezőket, akik szintén kitettek magukért. Külön öröm számomra, hogy Tokió megjelenítésnél nem mentek el túlságosan giccses irányba, holott a város neonfényben úszó éjszakái adták volna magukat. A helyszínek amúgy mind nagyon jól el vannak kapva, a tradicionális japán stílus visszafogottan ábrázolva, ezt nem is ragoznám tovább. A jelmezeknél főleg a Viperát kell kiemelni, hiszen Khodchenkova dögös, szexis kinézetével messze kilóg a visszafogottabb környezetéből. A film végi nagy adamantium-páncél tervezőinek is jár a pacsi, mert egyszerre kelt tradicionális szamuráj hatást és áraszt magából high-tech hangulatot. Yukio karakterének frizurájáért viszont adnék egy tockost a produkció hajszobrászának.

Zene
Az X-Men széria 13 éve tart, ám ez idő alatt még sosem szerezte kétszer ugyanaz az ember a zenét. Az első rész esetében a zseniális Michael Kamen volt a komponista (Isten nyugosztalja a mestert), a másodiknál a kiváló John Ottman jeleskedett, a harmadik résznél John Powell húzta a talpalávalót, az első Farkas-kaland aláfestését Harry Gregson-Williams követte el, hogy aztán Az Elsők esetében már Henry Jackman váltsa őt a karmesteri székben. Eme úriemberek egyike sem nevezhető tehetségtelennek és Gregson-Williams kivételével mind kiváló munkát is végeztek. Már előzetesen nagyon kíváncsi voltam, hogy Mangold kit választ komponistának és igazából Marco Beltrami leszerződtetése nem is meglepő, főleg annak tükrében, hogy ez a kettős már dolgozott együtt a Börtönvonat Yumába című kiváló westernen, amiért anno Beltramit Oscar-díjra is jelölték.

Mivel a Farkas kevésbé akcióorientált, mint elődei, így a zene kapcsán is visszafogottabb dallamokat vártam és ez az előzetes elképzelés végül be is igazodott. A nyitótétel az A Walk In The Woods monoton, szürke hangzásával meg is adja az alaphangulatot, míg a Threnody For Nagasaki szintén a drámai vonalat erősíti. Az olyan akciótémák, mint a Logan’s Run, vagy a Funeral Fight is nagyszerűek, hiszen amellett, hogy kellően pörgősek, a keleti hangulatot is ragyogóan kapják el. A lágyabb, romantikusabb darabok is fellelhetőek a zenében, ilyen a Dreams és a Goodbye Mariko, de a legkomplexebb, legepikusabb témák kétségtelenül a The Hidden Fortress, a Silver Samurai és a Sword Of Vengeance melyek a nagy finálé alatt hangzanak el. Összességében tehát nem mindörökké emlékezetes, de kétségtelenül remek filmzenével van dolgunk, mely méltó a korábbi részekhez.

Történet
A leghíresebb Farkas képregény kétségtelenül az 1982-es Chris Claremont által írt és Frank Miller által rajzolt „Wolverine”, mely idehaza Adósság és Becsület címmel jelent meg. A hőst alakító Hugh Jackman is imádja ezt a sztorit és egyértelmű volt, hogy ez a történet egyszer majd valamilyen formában a nagyvásznon is visszaköszön. Sajnos, nekem nem volt szerencsém a képregényhez, viszont nagy vonalakban azért ismerem a sztorit, melyben Logan Japánban bonyolódik kalandokba, különböző Yakuza családok belharcába, ahol is szerelmes lesz a Yashida klán vezérének lányába. A történet során aztán Farkas állati énje kerül konfliktusba a tiszteleten és a becsületen alapuló Japán kultúrával, ez pedig alapvetően változtatja meg az adamantium karmokkal rendelkező figurát.

Mivel a képregény abszolút karakterközpontú, sőt, alapvetően egy romantikus sztori, így kíváncsian vártam, hogy a kész film mit tart meg mindebből. Nos, ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a forgatókönyv első verziója, melyet az Oscar-díjas Christopher McQuarrie jegyzett és amit Darren Aronofsky tervezett megfilmesíteni, sokkal közelebb állt az eredeti képregényhez. Maga Aronofsky fantasztikusnak nevezte McQuarrie szkriptjét, ám a rendező távozásával egyértelmű volt, hogy a helyére lépő James Mangold át fogja íratni a forgatókönyvet. Így is lett, a végső változat pedig már Mark Bomback és Scott Frank munkája, a sztori pedig immáron jelentősen eltér a képregénytől.

A történet szerint tíz évvel járunk Az Ellenállás Vége után, amikor is a világtól megcsömörlött Logan Kanada erdőségeiben él remete-életet. Ez jól illeszkedik a képregény történetéhez is, hiszen ott is a kanadai vadonban találkozunk először a figurával. Mindkét esetben felbukkan egy mérgezett nyíllal megsebzett grizzly medve, amelyet Logan ment meg a további szenvedéstől, majd a vadászok után megy. Tehát a nyitány abszolút idézi a Claremont/Miller sztorit, ám innentől már saját útján halad a cselekmény. Anélkül, hogy elmesélném a teljes sztorit, elég annyi, hogy itt is jelen van a Yakuza és a Yashida család, de nem igazán ezekre koncentrál a történet, hanem sokkal inkább Logan halhatatlanságára.

Ami a karaktereket illeti, Farkas nagyon is szépen van végigvezetve az útján, szájbarágás nélkül talál rá az űzött vad a lelki békéjére ebben a számára különös világban. A többiek viszont kisebb-nagyobb mértékben, de el vannak hanyagolva. Mariko többnyire csak azért van, mert szép és Farkasnak valakiért küzdenie kell. Yukio érdekes karakter lehetne, de személyes drámája néhány mondat kivételével elsikkad. Shingen nagyon jó karakter, de szintén alig kap teret. Itt van a Vipera is, aki jól át lett írva a képregényes eredetijéhez képest, de a karakter attól még nagyon jó. Csak sajnálni tudom, hogy nem kap több időt, mert Khodchenkova valósággal ellopja a show-t.

A legnagyobb probléma viszont Harada karakterével van. Az egy dolog, hogy totál átírták a figurát és az X-Men univerzum egyik legjobb karakteréből az Ezüst Szamurájból itt egy szimpla „henchman”-t csináltak, de az már nagyobb probléma, hogy a figura totál zavaros. Az egyik pillanatban jófejnek hisszük, a következőben már rosszfiú, hogy aztán a végén megint jöjjön egy értelmetlen pálfordulás. Apropó Ezüst Szamuráj: a képregényben ugye ő Harada alteregója, míg itt a film végén egy hatalmas adamantiumból készült testpáncél. Hogy kit rejt, azt fedje jótékony homály. Tény, hogy alapvetően jól működik, csak azért mégis zavaró, mikor ennyire megkavarják a dolgokat.

Összességében viszont jól működik a sztori. A központi téma a halhatatlanság, de a főhős önmagával való megbékélése is szépen ki lett dolgozva (a Jean Grey-álomjelenetek zseniális húzásnak bizonyultak). Bár nem akcióközpontú a sztori, de kapunk belőle eleget és jól el vannak helyezve a történetben. Ha mindenképpen hibát kell találni benne, akkor az egyrészt a Farkast körülvevő többi karakter bosszantó elhanyagolása, illetve a rejtélybe burkolózó sztori egy-két ponton zavarossá válik (a már említett Harada-karakter, vagy, hogy Mariko a végén miért is annyira fontos, mert az sem derül ki). Hibák, pontatlanságok tehát vannak, de a sztori messze felül múlja a 2009-es első önálló Farkas-mozit, de tény, hogy az X-Men 2-vel, vagy Az Elsőkkel nem veszi fel a versenyt.

Rendezés
James Mangold 1995 óta tartó pályafutása során kisebb-nagyobb sikerrel szinte minden műfajban kipróbálta magát. A teljesség igény nélkül, olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a kiváló krimi, a Cop Land, a fanyar humorral operáló Észvesztő című dráma, a csavaros thriller, az Azonosság, a kiváló Johnny Cash biopic, A Nyughatatlan, vagy személyes kedvencem a rendezőtől, a Börtönvonat Yumába című ragyogó western. Széles tehát a választék, így nem lepett meg a dolog különösebben, hogy nevét egy nagy nyári látványfilm stáblistáján is megtalálom. Persze ez azért nem ment ilyen egyszerűen.

Eredetileg Bryan Singernek ajánlották fel a rendezést, de ő nem vállalta, majd ezután került képbe, a kultstátusznak örvendő Darren Aronofsky, aki valami hihetetlenül izgalmasat hozhatott volna össze. Később arra hivatkozott, hogy az otthonától távol kellett volna lennie több mint egy évig, szerintem viszont az ok inkább az lehetett, hogy McQuarrie szrkiptje és az ő víziója túlságosan sötét és erőszakos lehetett a stúdiónak. A helyére beugró Mangold viszont több mint jó választás. Egyrészt képes kompromisszumokra, másrészt ettől még nem veszíti el művészi identitását és képes lehet erős és sajátos hangulatú mozival előrukkolni.

A végeredmény pedig szerencsére ha nem is valami hihetetlen egyedi stílust képvisel, de mindenképpen fényévekre van a Marvel-univerzum színtelen-szagtalan tucattermékeitől. Mangold filmjének számomra legszimpatikusabb vonása, hogy mer lassú tempót diktálni, mer szembe menni a korszellemmel és hőse nem egy másodpercenként vérlázítóan gagyi szóviccekkel operáló szánalmas pozőr. Hőse megtört, elveszett ember, akiben ott van az az állati erő, de már az is csak árnyéka önmagának. Örökkévalósága valahol átok, ám elfogadta ezt a nyűgöt és képes vele együtt élni, noha a végzet esetleg úgy hozná, a halált is elfogadná. Ehhez jön még a karakter szűkszavúsága és szúrós tekintete, amivel Jackman Eastwoodot idézi meg zseniálisan, de ez már az első rész óta így van.

Ami nagyon tetszik még, hogy Mangold úgy ábrázolja a Japán kultúrát és felfogást tiszteletteljesen, hogy nem megy át seggnyalós ajnározásba és próbál meg olyan képet festeni, mintha a felkelő nap országa valami misztikus, felsőbb rendű kultúra lenne. Jó húzás az is, hogy az akciójelenetek is emberibbek, itt több a személyes küzdelem és nem is a világ sorsa forog veszélyben, ezért az akciók átélhetőbbek a néző számára. Úgy alapvetően az egész hangulata nagyon egyben van, ráadásul a PG-13-as besorolás ellenére, a filmnek itt-ott igen erőszakos hangulata van, ami szintén becsülendő.

Persze a rendezés azért korántsem tökéletes. Ez adódik egyrészt a forgatókönyv hibáiból, másrészt a direktor egyes pontokon szerintem a kelleténél többet vágott a filmen, mint az szükségszerű lett volna. Már említettem bizonyos karaktereket, amikre a cselekmény nem fordít elég időt, illetve a motivációk is pár helyen homályosak, vagy nincsenek eléggé megtámogatva. Értem én, hogy ez Logan filmje, de attól még a többi karakterre is jobban kellett volna figyelni. Hibáival együtt is azonban határozott, erős teljesítmény ez James Mangoldtól, méltó a filmográfiájához.

Összegzés
Mindent összegezve azt mondhatom, hogy a Farkas magasan felülmúlja a Kezdeteket, nagyjából egy szinten van Vaughn és Ratner filmjeivel, ám az első két Singer mozi minőségét már nem éri el. Történetileg nem olyan komplex és epikus, ám hangulatában nagyon ott van, tisztelettel kezeli a hősét, így Az Acélember mellett idén kaptunk még egy igazán minőségi képregényfilmet. Nem lesz klasszikus, nem fogja senki kiemelkedőnek tartani, de az X-Men mozis család büszke tagjának nevezheti magát, hiszen mindenképpen méltó a franchise hírnevéhez. A végefőcím közbeni plusz jelenet pedig amellett, hogy önmagában is zseniális, már beharangozza 2014 nyarát, mikor is Bryan Singer Az Eljövendő Múlt Napjai című filmjével tér vissza a szériához, melyben nem csak Farkas jut majd fontos szerephez, de találkozik benne múlt és jövő is. Izgalmas idők várnak tehát az X-rajongókra, a Farkas pedig tökéletes előétel a jövő évi főfogáshoz!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.