31
12/2014
0

Csillagok Között (Interstellar)

interstellar.jpg

Bevezetés
A tudományos fantasztikus filmek jelen vannak már a mozi születése óta, elég csak Georges Méliés Utazás a Holdba című alkotására gondolni. A science fiction alapvetően mindig is az egyik legfontosabb műfaj volt mind az irodalom mind a mozgókép történetében, ám ahogy egyre inkább elüzletiesedett a művészet úgy lettek ezek a történetek is egyre felszínesebbek és akcióorientáltabbak, miközben a sci-fi alapvető lényege éppen az lenne, hogy fikciós történeteken keresztül beszéljen lehetséges és elképzelt tudományos és társadalmi viszonyokról, változásokról.

A ’60-as és ’70-es évek még nem egy ilyen alkotást felvonultattak, elég csak A Majmok Bolygójára, vagy a műfaj egyik kultikus darabjára, Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című klasszikusára gondolni. Ezek a filmek anyagilag és kritikailag is sikert arattak, ám a trükktechnikai fejlődés és a Csillagok Háborúja elképesztő sikere oda vezetett, hogy a sci-fik egyre inkább a látvány és a kaland irányába mentek el. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha a keményvonalasabb science fiction nem szorult volna háttérbe az évek/évtizedek előrehaladtával.

Mára már ott tartunk, hogy ilyen jellegű alkotások csak kis költségvetésből, gyakorlatilag underground körülmények között készülnek. Ennek oka, hogy a stúdiók nem nagyon látnak már benne fantáziát, félnek az anyagi bukástól, de tehetnek róla a nézők is, hiszen nem mutatják, hogy bármiféle igényük is lenne ilyen jellegű filmekre. Ezért keltett 2002 környékén nagy visszhangot, mikor Steven Spielberg bejelentette, hogy igazi, tudományosan meglapozott sci-fit készül forgatni, méghozzá igencsak nagyívű, epikus formában.

A projekt aztán mindig csúszott, a mester más és más filmtervekbe vágott bele, a téma iránt rajongók pedig idővel kezdtek lemondani róla. Egészen két évvel ezelőttig, amikor is a jelenkor talán legfelkapottabb rendezője, Christopher Nolan vette át a stafétabotot és A Sötét Lovag Trilógia lezárása után Spielberg hányatott sorsú filmtervén kezdett dolgozni. Testvérével közösen két év alatt formába öntötték a történetet, amely a témájánál és rendezője hírnevénél fogva a kezdetektől óriási elvárásoknak volt kitéve. A Csillagok Között idén novemberben végre a nagyérdemű elé került, lássuk hát hogyan teljesített Chris Nolan új filmje!

Szereplők
Cooper – Matthew McConaughey, a manapság elképesztő népszerűségnek örvendő színész alakítja a főszerepet. Az általa megformált Cooper felelősségteljes családapa, a gyermekei az elsők, azonban nehezen viseli, hogy élete végéig gazdálkodó legyen és sokkal inkább azt vallja, hogy mind neki, mind az emberiségnek sokkal magasabb célokért kellene küzdenie. McConaughey pályája elején remek filmekkel (Ha ölni kell, Kapcsolat) indult, majd valamilyen érthetetlen okból elment a vérgagyi irányába és mi nézők lassan le is mondtunk róla. Néhány éve azonban 180 fokot fordult és jobbnál jobb filmekkel, szerepekkel tért vissza (Mielőtt meghaltam, A törvény nevében) nem is akárhogyan! Ha nekem öt éve valaki azt mondja, hogy Matthew McConaughey Oscar-díjas színész lesz, hát kiröhögtem volna. Hősünk azonban fityiszt mutatott mindenkinek és a Csillagok Közöttben is bizonyítja kimagasló színészi kvalitásait. Alakításában Cooper szimpatikus főhős, egyben hihető emberi karakter is. Karizmatikus, uralja a vásznat, az érzelmes jelenetekben pedig lehengerlő. Nolan nem is találhatott volna alkalmasabb embert a szerepre, igazi főnyeremény.

Brand – Anne Hathaway, napjaink egyik legfelkapottabb színésznője is itt van, immáron második közös filmjében a direktorral a két évvel ezelőtti A Sötét Lovag: Felemelkedés után. Sokakkal ellentétben nekem Hathaway emberileg és színészileg is szimpatikus, noha nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé. Ezúttal karaktere nem kap akkora hangsúlyt, mint más szereplők, de nem egy jelenetben most is megmutatja tudását. Brand remek tudós, azonban kicsit magának való és túlzottan a feladatra koncentrál. Jelleme pozitív oldala azonban a cselekmény előrehaladtával egyre inkább kidomborodik, ami egyrészt Nolan, másrészt a színésznő finom játékának érdeme.

Murph – Jessica Chastain, az elmúlt években szintén elképesztően felkapottá vált színésznő is itt van, hogy megformálja Cooper lányának idősebbik verzióját. Gondolom, ezzel nem árulok el nagy titkot, hiszen a kezdetektől fogva lehetett tudni, hogy lesz itt relativitás és belőle fakadó dráma. Megmondom őszintén, számomra Chastain sosem volt túl szimpatikus, talán azért mert minden mozdulata annyira csináltnak tűnik. Persze tehetségét elismerem, ezúttal is remek alakítást nyújt. Murph szerepében hol reményteli, hol megfásult módon ábrázolja Murph-öt, aki egyszerre neheztel apjára, amiért magára hagyta, de mégis szinte irracionális módon hisz benne évtizedek elmúltával is, hogy visszatér hozzá.

Doyle – Wes Bentley, a fiatal színész nem futotta be azt a nagy karriert, amire az Amerikai szépség után számítani lehetett, bár az utóbbi időben azért igen ismert filmekben bukkan fel kicsi, ám fontos szerepekben (pl. Az éhezők viadala). Bentley ezúttal is mellékszerepben tündököl, méghozzá egy kissé ellenszenves karakterében. Doyle figurája ugyanis meglehetősen gyakorlatias, néhol már-már érzéketlen, de ezzel együtt nemes cél vezérli őt is. Sajnos nem kap túl nagy teret a karakter, pedig lett volna benne még lehetőség.

Romilly – David Gyasi, a számomra totál ismeretlen ám igen tehetséges fekete színész alakítja a csapat negyedik tagját. Az általa megformált Romilly emberileg hihetetlenül szimpatikus és szerethető karakter, egyben talán a legelhanyagoltabb is a filmben. Ha rosszmájú akarnék lenni azt is írhatnám, hogy tipikusan ő az a fekete karakter, aki kötelező jelleggel van a filmben, csak azért, hogy aztán kinyiffanjon. Persze Nolannél azért kap némi teret, főleg mikor tudományos elméleteket magyaráz, gyakorlatilag ez is a szerepe a történetben, így leginkább szükségszerű karakternek nevezhetném, Gyasi pedig korrekt alakítást nyújt.

Murph – Mackenzie Foy, a szemtelenül fiatal ám hihetetlenül tehetséges kislány néhány éve az Alkonyat- széria utolsó részével robbant be a köztudatba, most pedig már egy Christopher Nolan filmben bizonyíthat. És teszi ezt nem is akárhogyan! Hathaway ide, Chastain oda, ez a kislány bizony McConaughey mellett messze a film legjobb alakítását nyújtja, nem egyszer ellopva a show-t a többi színész elől. A film egyik legnagyobb erőssége az apa-lánya kapcsolat ábrázolása és ennek sikerében Foy bizony oroszlánrészt vállal. Az a jelenet például ahol sírva kéri apját, hogy ne menjen el, szerintem nincs ember, akit érzelmileg ne érintene meg. Úgy gondolom, hogy ha ez a kislány odafigyel magára, nem száll el, akkor néhány éven belül nagyon komoly és érett színésznővé nőheti ki magát.

Dr. Mann – Matt Damon, a kiváló színész is itt van, hogy egy meglepetés-szerepben kápráztassa el a közönséget. Bár csak mellékszerep, szinte már a film elejétől felvezetik nekünk a karakterét, hogy micsoda kiváló tudós és ember, ám természetesen a körülmények az ő esetében is megmutatják, hogy mi rejlik a felszín alatt. Több kritikával ellentétben én kellően hangsúlyosnak érzem a figurát és megkapja azt a játékidőt, amit a karakter igényel. Bár erre majd később még visszatérek, itt álljon annyi, hogy Damon tökéletesen hozza a szerepet, ami tulajdonképpen Cooper abszolút ellentéte.

Brand professzor – Michael Caine, a kiváló veterán aktor is itt van, amin aztán igazán nem lepődhetünk meg, hiszen a 2005-ös Batman: Kezdődik óta minden Nolan-filmben szerepet kapott, ez a hatodik közös munkájuk. Az eddigi együttműködéseik közül itt kapja a legkevésbé hangsúlyos szerepet, noha Brand professzor karaktere így is rendkívül fontos a sztoriban. Ha Damon figurájánál kiszámítható a csavar, az övénél szerintem semmiképp. Michael Caine ezúttal is kiváló, noha alakítását csuklóból megoldja. Itt említeném még meg szinkronhangját, Fülöp Zsigmondot, akinek ez a karakter volt az utolsó szinkronszerepe, mielőtt eltávozott közülünk. Méltó búcsú.

Látvány
Christopher Nolan filmjei költségvetéstől függetlenül mindig is lenyűgözőek voltak vizuálisan, viszont mióta súlyos százmilliókat kap filmjeire, ez hatványozottan igaz. A három Batman-film és az Eredet után sejteni lehetett, hogy a Csillagok Között nem akármilyen képi világgal fog minket elkápráztatni és nem is kellett csalódnunk. Rendezőnk egyrészt ragaszkodott hozzá, hogy megépített díszleteket és járműveket kapjunk a filmben (egyáltalán nem használtak zöld és kék hátteret) a digitális trükkök pedig elképesztően valósághűen sikerültek. A készítők szorosan együttműködtek a kiváló elméleti fizikussal, Kip Thorne-nal, aki már a kezdetektől fogva a projekt részese volt és technikai tanácsadóként végig segítette a produkciót.

Neki köszönhetően a lehető legfrissebb kutatási eredményeket használták fel ahhoz, hogy az űrbéli jeleneteket és természeti jelenségeket megalkossák. Legyen szó a gömbszerűen ábrázolt féreglyukról, a Gargantua nevű fekete lyukról és az azt körülvevő elképesztően látványos akkréciós korongról, a nézőt döbbenetesen szép látvány fogadja. Ki kell még emelni a lehengerlő szépségű Izlandot is, hiszen nem e világi tájait használták a filmesek arra, hogy a távoli galaxis bolygóit megjeleníthessék.

Szólnom kell még a kiváló operatőrről Hoyte van Hoytemáról is. Ugye a 2000-es Mementó óta Wally Pfister volt Nolan házi operatőre, ám ő idén úgy döntött, hogy rendezőként égeti szénné magát a Transzcendens című borzalommal. Direktorunknak ezért új D.P.-re volt szüksége, így jött a svéd van Hoytema aki remek választásnak bizonyult, stílusa kiválóan illeszkedett Nolan realisztikus, visszafogott elképzeléseihez. Meg kell még említenem Nathan Crowley-t és a látványtervező csapatot, hiszen elképesztő munkát végeztek az Endurance nevű űrhajóval, valamint a Ranger és Lander nevű leszállóegységekkel is. És akkor a két frenetikus robotot még nem is említettem. Mindent összevetve elmondható, hogy Nolan és csapata ezúttal is lehengerlő és egyedi képi világot alkottak, ami magán viseli rendezője stílusjegyeit, azonban újítani is mer.

Zene
Minden esetben kiemelem, hogy a zene milyen elképesztő fontossággal bír egy film esetében, jelen helyzetben pedig ez még inkább így van. Nolan már egy évvel a forgatás megkezdése előtt bevonta Hans Zimmert a munkafolyamatokba, adva neki egy egyoldalas treatmentet a sztoriból, valamint érdekesség még, hogy a rendező ötlete volt, hogy orgonára épüljön a hangzásvilág.

Bár a valaha volt egyik legnagyobb komponistának tartom, az elmúlt években mégis sokszor ekéztem Herr Zimmert, egyrészt amiért a mennyiség a minőség rovására ment, másrészt a világra szabadított, temérdek, a középszert csak alulról súroló „tanítványa” miatt. Ami viszont biztos, hogy amikor Christopher Nolannel dolgozik, a mester mindig odateszi magát, alighanem ő is érzi, hogy együtt valami különlegeset alkothatnak.

Ahogy fentebb már írtam, Zimmer már a kezdetektől része volt a projektnek, így a végeredmény ezúttal semmiképpen sem lehetett összecsapott, vagy elhamarkodott. Így tehát hatalmas várakozásokkal tekintettem a score elé, amit kaptam pedig minden elképzelésemet felülmúlta. A Csillagok Között zenéje ugyanis nem csak kiváló, erőteljes és önmagában is megállja a helyét, hanem döbbenetesen egyedi is!

Már önmagában megadja a hangulatot, hogy a lemez vihar és hullámok hangjaival indít, mintha csak a régi korok felfedezői indulnának el vitorlás hajóikon, így a nyitódarab a „Dreaming of the Crash” lassú, kissé hipnotikus tétel. Az ezt követő „Cornfield Chase” is lassan indít, majd egyre prögősebb lesz, hogy a végére aztán kalandos hangulatba kerüljünk. Az olyan darabok, mint a „Dust” vagy a „Day One” inkább az elmúlást, a Föld pusztulását jelenítik meg, a soron következő „Stay” pedig már az egyik csúcspont, mely egyszerre elképesztően heroikus, mégis benne van a fájdalmas elbúcsúzás is.

De mielőtt nagyon belelendülnék, inkább visszafogom magam és nem megyek végig egyesével az összes tételen, inkább a kimagasló darabokra összpontosítanék. Ilyen a titokzatos hangulatú „The Wormhole”, az akciószerű „Mountains”, aminél kicsit Eredet-érzésünk is lehet, a baljós és sötét „A Place Among the Stars”, a már-már balettelőadást idéző „I’m Going Home”, a zaklatott és fojtogató „Coward”, az ezt folytató „Imperfect Lock”, majd a döbbenetesen erőteljes „No Time for Caution", a végletekig fokozott és elképesztően magasztos „Detach” és az álmoszerűen melankolikus záródarab, a „Where We’re Going?” No meg persze ott van még a főbb színészek előadásában hallható Dylan Thomas vers, mely a filmben is óriási jelentőséggel bír.

Ömlengés ömlengés hátán, de az az igazság, hogy ez a score bizony tényleg ennyire elképesztően jó. Régóta nem hallott frissesség, eredetiség és erő lakozik benne, Hans Zimmer ismét megmutatta miért az egyik legnagyobb zsenije szakmájának és őszintén megdöbbennék, ha ezt az elképesztő alkotói csúcspontját nem halmoznák majd el díjakkal.

Történet
Talán kevesen tudják, de a Csillagok Között eredetileg Steven Spielberg projektjeként indult. A kiváló elméleti fizikus, Kip Thorne féreglyukakra és fekete lyukakra épülő ötlete azonnal megragadta a Mágust, aki egy olyan tudományos fantasztikus film lehetőségét látta maga előtt, amilyet már nagyon régóta nem készített az álomgyár. A forgatókönyv megírására még a 2000-es évek elején/közepén Christopher Nolan öccsét, Jonathan Nolant kérte fel, aki vagy két éven át dolgozott a szkripten.

Spielberg közben nem tétlenkedett (Különvélemény, Kapj el ha tudsz, Világok harca, München, Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága, Tintin kalandjai, Hadak útján, Lincoln), méghozzá olyannyira nem, hogy az Interstellar névre keresztelt projekt lassan ki is szorult a látómezejéből. Talán soha nem is lett volna belőle semmi, ha a harmadik Batman-film, A Sötét Lovag: Felemelkedés befejezése után Jonathan nem ajánlotta volna a projektet a bátyja figyelmébe.

Az idősebbik Nolant azonnal megragadta a sztori, valamint azt is érezhette, hogy ezzel a filmmel némiképp új, érzelmesebb utakra is elkalandozhatna. Persze, ezt rögtön azzal indította, hogy jócskán átírta az öccse forgatókönyvét, ami főként a történet második felét érintette. A sztori addig szinte teljesen megegyezik, hogy a felfedező csapat átlép a féreglyukon, a legnagyobb különbség igazából az, hogy Murph karaktere eredetileg fiú, tehát Coopernek két fia lett volna.

Az igazi különbségek csak ezután jönnek. Mivel gondolom mindenki látta a filmet, ezért nyugodtan belemehetünk a történetbe. Tehát az eredeti forgatókönyvben nem volt Lázár-misszió, nem küldtek előre embereket. Csak egy bolygó van, a Mann-féle jégbolygó, ám Dr. Mann karaktere nem szerepel. Az igazi csavar, hogy mikor a jégbolygóra érnek, ott már egy felépített kínai bázist találnak, benne négy halott kínai asztronautával. Halálukat egy közeli neutroncsillagból jövő sugárzás okozta.

A hősöknek éppen ezért le kell menniük a bolygó igazi felszínére, a jégréteg alá, ahol dzsungelszerű viszonyok fogadják őket és apró földönkívüli létformák. Vannak még kínai robotok is, akikkel akciózni kell, merthogy nem akarják engedni Cooperéknek, hogy elhagyják a bolygót. CASE feláldozza magát a harcban, a többiek pedig sikeresen megszöknek, ám a hajó megsérül és ők tehetetlenül sodródnak a fekete lyuk felé. Ám kiderül, hogy a fekete lyukon túl van egy másik féreglyuk is, ami egy dimenziókon túli térbe vezet.

Itt fedeznek fel egy kínai űrállomást (valójában ezt védték a robotok), ahol megfejtették azt a gravitációs egyenletet, amire Cooperéknek szükségük van. Ők fel is töltik egy szondára, de rájönnek arra is, hogy a fekete lyuk közelében az idő drasztikusan felgyorsult, így a Földön nagyjából 300 év telhetett el, így feltehetően a bolygó és az emberiség halott. Hőseink azonban találnak egy utat hazafelé és Cooper ekkor döbben rá, hogy a szonda ugyanaz, amit Murph-fel megtalált (itt tehát nem indiai drón van, hanem a szonda, amit ő maga küldött vissza).

Brand nem hisz az időutazásban, ezért egy csókkal elköszön Coopertől (az eredeti szkript az ő romantikus kapcsolatukra fektette a hangsúlyt), majd elindul lakható világot keresni. Cooper megpróbál visszajutni a Földre és ez sikerül is neki, úgy 200 évvel az indulása után. Minden kihalt, hó borítja a bolygót. Cooper a földre rogyik, azt hiszi meg fog halni. Az eredeti sztori vége egész hasonló: Cooper egy kórházi ágyon tér magához, megtudja, hogy Murphy megtalálta a szondát és évtizedekig tartott ugyan, de megfejtette az egyenletet, az emberiséget pedig sikerült megmenteni. Találkozik egy leszármazottjával, majd ahogy a filmben is, végül elköt egy űrhajót és Brand keresésére indul.

Christopher Nolan tehát jócskán átírta és a maga képére formálta öccse forgatókönyvét és bár szerintem az eredeti sztori is rendkívül izgalmas, tele jobbnál jobb ötletekkel, az átírás szerintem a produkció javára vált. Vizuálisan és történetileg is érdekesebb, hogy nem egy, hanem három bolygót is meglátogatnak, valamint a kínai vonalnál is jobbnak tartom a Lázár-misszió ötletét. A sztori fő konfliktusa is jobb a végső verzióban, Dr. Mann karaktere a film egyik abszolút csúcspontja, sokkal erőteljesebb, mint a kínai robotokkal való akciózás.

Bár magával a romantikus szállal nem lett volna gondom, de úgy gondolom, hogy a film apa-lánya szála a legerőteljesebb mozgatórugója a történetnek. Nolan végig érzékelteti, hogy ez a sztori alapvetően az emberről szól. A bennünk élő tudásvágyról, a határok kitolásáról, az ismeretlen meghódításáról, a felfedezésről, egyben megjeleníti Cooper és Murph kapcsolatán keresztül a szeretet legtisztább, legtökéletesebb formáját is. Azt a racionalitáson túlmutató, minden ésszerűséget felülíró köteléket, ami csak szülő és gyermeke között létezhet.

Cooper egy adott ponton képes lenne bármit, még az emberiséget is feláldozni, csak azért, hogy újra együtt lehessen a gyermekeivel, ám végül mégis az irántuk érzett szeretete az, ami „időn és téren át hat” és végül ennek segítségével menti meg fajunkat. A másik sarkalatos pont a már többször említett, Matt Damon által megformált Dr. Mann. Ő testesíti meg a másik végletet. Míg Cooper maga az emberiség java, addig Mann a salakja. Ő benne ölt testet minden negatív tulajdonságunk. Hazug, manipulatív, önző, bárkit és bármit feláldozna saját túlélése érdekében.

Úgy gondolom, hogy Nolan végig ügyesen tartja meg az arányokat, komplex történetet mesél el, ám nem fontoskodva teszi azt, nem érezteti velünk fellengzős módon, hogy ő most valami nagyot akar mondani. Ez rendezőnk eddigi legérzelmesebb filmje, de néhány kritikussal ellentétben én nem éreztem úgy, hogy giccsbe fordult volna a sztori emocionális része, szerintem nagyon is érzékenyen és átélhető módon jeleníti meg a karaktereket és viszonyrendszereiket.

Ami még kritikus pont, az a végkifejlet. A film végén Cooper belezuhan a fekete lyukba, ahol is a szingularitásban egy ötdimenziós téridő kockába kerül. Ezt is erőteljesebbnek tartom a fiatalabb Nolan űrbázisos megoldásánál, ráadásul a filmben látható verzióban Cooper és Murph érzelmi szála még inkább kiteljesedik, miközben maga a kocka már-már az Eredetet idézi. Ott egyszerre több álomszinten vannak a hősök, míg itt idő és tér lesz végtelen és állandó. Akárhogy is nézem, Nolan élete egyik legkreatívabb, legkomplexebb forgatókönyvét hozta össze öccse segítségével.

Rendezés
Christopher Nolan korunk egyik legsikeresebb és legjobb rendezője, és mint minden igazi művésznek neki is megvannak a maga stílusjegyei, melyek valamennyi alkotásában visszaköszönnek. Nolan filmjeire jellemző a letisztult képi világ, a nonlineáris történetmesélés, a cselekmény lassú, fokozatos kibontása, a melankolikus, kissé depresszív hangulat. Karaktereit egyöntetűen jellemzi a megszállottság, ahogyan minden filmjében megjelenik a kettősség is, valamint erkölcsi és morális dilemmák.

A Sötét Lovag Trilógiában a főhős és ellenfelei minden esetben eszmei, ideológiai alapon szállnak szembe egymással, alapvetően a jó és a rossz harcát jeleníti meg, de a bűn, a bűnhődés és a bűntudat témakörei is végigkísérik a történetet. Az Eredetben az álom és valóság kerül szembe egymással, a főhős Cobb pedig megszállottan keresi a hazautat gyermekeihez, miközben saját elnyomott lelkiismeretével is szembe kell néznie. De ott van A Tökéletes Trükk is, ahol realitás és varázslat kerül szembe egymással két megszállott bűvész személyén keresztül, akik abszolút ellentétes módon látják mesterségüket.

Természetesen ezek a stílusjegyek megtalálhatóak a Csillagok Közöttben is. Az erőteljes, ám puritán képi világ adott, a történet lépésről-lépésre halad, a hősöket végig áthatja erőteljes meggyőződésük. Brand minden áron meg akarja menteni az emberiséget, Cooper pedig bármit megtenne a gyermekeiért (ez már önmagában egyértelmű párhuzam az Eredettel). A két karakterrel a történet kettőssége is megjelenik, hiszen ő képviselik a választást is: emberiség vagy család, a személyes érdekek, vagy pedig a többség érdeke számít elsődlegesen.

Ezeket a morális kérdéseket Nolan végig kellő érzékenységgel jeleníti meg, nem próbál meg teátrális vagy giccses lenni, azonban mer állást foglalni és igazi régivágású módon szentimentálisan közelíti meg a témát. Nolannél egyértelműen a család az első, azonban fel is oldja a konfliktust, hiszen a közvetlen szeretteinken át vezet az út az egész emberiség megmentéséhez. Ezek mellett a Csillagok Között rendkívül hősies történet is. Bátorságról, kitartásról is mesél nekünk, ám nem ömlengő módon, sokkal inkább a méltóságteljes a megfelelő jelző.

Persze intellektuális és emocionális tartalma mellett formailag is rendkívüli a film. Amellett, hogy Nolan egyedi filmet kívánt készíteni, egyben tisztelegni is szeretett volna a sci-fi műfaj meghatározó darabjai előtt. Vizuálisan és hangulatilag olyan alkotások köszönnek itt vissza, mint a 2001: Űrodüsszeia, a Szárnyas Fejvadász, a Harmadik Típusú Találkozások, a Kapcsolat, de még a Csillagok Háborúja is. A film kubricki módon művészi, spielbergien szentimentális és végig áthatja a lucasi kalandvágy. Mindez nolani módon tökéletesen egybegyúrva.

Az érzelmek mellett a humor terén is remek a rendező arányérzéke. Ez a történet alapvetően nagyon drámai, de mindig kell némi humor, ami oldja a feszültséget. Ez főként a két robot, TARS és CASE karakterein keresztül jelenik meg, ráadásul minden poénjük üt, de Cooper és Brand néha odaszúrt szarkasztikus megjegyzései is telitalálatnak bizonyulnak. Fontos az is, hogy rendezőnk ezúttal sem tartja hülyének a nézőjét. Noha karaktereit néha arra használja, hogy a nagyérdeműhöz kibeszélve elmagyarázzon pár dolgot, de alapvetően feltételezi rólunk, hogy képesek leszünk értelmezni a vásznon látottakat.

Emellett végig törekszik a realitásra is. Itt nincs hang az űrben, a hihetetlenül gyönyörű képi világ ellenére sokszor csak szűk belső tereket kapunk az űrhajóból, ami tökéletesen érzékelteti a bezártságot. A színészek végig elképesztően hitelesek, Nolan kiválóan vezeti őket, ennek köszönhetően is képes megteremteni azt a szomorkás, már-már költői emelkedettséget, ami végigvonul a filmen, de a végkifejletben kapja meg a legnagyobb hangsúlyt. Akárhogy is nézem, Nolan filmről-filmre emeli a tétet, mégsem veszíti el arányérzékét, stílusa erőteljes, de nem telepszik rá a filmre, sosem nyomja el a történet mondanivalóját. Ez pedig nem akármilyen teljesítmény.

Összegzés
Mindent összegezve nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ezt a filmet látni kell! Ez a film közel hibátlan mestermű, olyan mértékben egyedi és mégis nagy elődök előtti tisztelgés, hogy apróbb egyenetlenségei vagy hibái is azonnal feledésbe merülnek. Ami marad az maga a puszta moziélmény, hiszen ebben a filmben minden benne van, amiért a mozit kitalálták. Én a Csillagok Közöttet nem csak a tudományos fantasztikum rajongóinak ajánlom, hanem mindenkinek, aki olyan filmélményre vágyik, ami úgy képes szórakoztató blockbuster lenni, hogy közben valódi érzelmekkel és mondanivalóval is bír. A Csillagok Között nem csak az év legkülönlegesebb eseményfilmje, de egyben Christopher Nolan pályájának eddigi legambiciózusabb, legelképesztőbb vállalkozása is, amelyet minden, magát filmrajongónak tartó embernek kötelező látnia.

„Ne várd szelíden azt a végső éjt,
Tombolj, dühöngj, az alkony, hogyha jő,
Védd, védd, amíg csak védheted a fényt!”

interstellar_2014.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr497024541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.