27
12/2017
0

Csillagok Háborúja VIII. Rész: Az Utolsó Jedik (Star Wars Episode VIII: The Last Jedi)

sw-tlj.png

Bevezetés
Jó másfél éve nem írtam már a blogra, aminek ilyen-olyan okai voltak, de hosszú idő után végre megint van időm (no meg kedvem) filmekről írni, ezért úgy döntöttem nincs is stílszerűbb módja a visszatérésnek, mint a legújabb Star Wars-mozi, Az Utolsó Jedik. Mindig is óriási rajongója voltam a sorozatnak, ezért nemsokára majd a tavalyi spin-off, a Zsivány Egyes is sorra kerül majd, de most a VIII. epizód előnyt élvez. Új nick-kel (Axlkenobi), de még mindig Gunner szerint!

Nos, először is elevenítsük fel, hogy az alkotó, George Lucas 2012-ben eladta a Lucasfilmet, és ezzel valamennyi szellemi termékét a Disney-nek, az egeres stúdió pedig be is jelentette, hogy jön a folytatás-trilógia, valamint melléktörténetek és innentől kezdve évente kiadnak majd egy új Star Wars filmet. Első húzásukként eltörölték a teljes EU-t (Expanded Universe), azaz valamennyi könyv, képregény és videojáték történetét, amit az elmúlt évtizedek alatt kiadtak Lucasék, mindössze a hat korábbi mozifilm, valamint A Klónok Háborúja című animációs sorozat maradt kánon.

Sok rajongó felháborodott ezen a döntésen, dühüket pedig meg is értem, hiszen számtalan remek (no, meg legalább kétszer annyi selejtes) történet született a „bővített univerzumnak” köszönhetően, viszont a Disney-t is meg lehet érteni valahol, hiszen több mint 4 milliárd dollárt fizettek Lucasnak, így valahol teljesen érthető, hogy nem akarták behatárolni magukat és egy amúgy is sok helyen önellentmondásos regény/képregény-tengerhez igazítani az eljövendő filmjeiket.

Az viszont már engem is felháborított, hogy George Lucas a folytatás-trilógiához írt nagyjából 30 oldalas sztori-tervezetét is kukázták. Hogy ez a Lucas által kinevezett igazgató, Kathleen Kennedy, vagy a már Kennedy által leszerződtetett rendező, J. J. Abrams döntése volt, esetleg a Disney-főnök Bog Iger keze van-e a dologban, teljesen lényegtelen. Mérhetetlen önteltség és arrogancia kell ahhoz, hogy valaki azt mondja „jobban tudom, miről szól a Csillagok Háborúja, mint annak az alkotója”.

Főleg annak tükrében, hogy végül milyen is lett a VII. rész, Az Ébredő Erő. Aki látta az pontosan tudja, hogy gyáva és megalkuvó, minden eredetiséget és kreativitást nélkülöző Új Remény feldolgozást kaptunk, számtalan, a Star Wars-tól idegen történeti elemmel megspékelve, ahol Abrams a Lost című sorozatához hasonlóan magasról tett arra, hogy bármit is megmagyarázzon vagy értelmesen felépítsen, hátha ezúttal is meg tudja etetni a nézővel, hogy milyen rejtélyes és titokzatos is amit a vásznon látunk.

A hülyének nézés egyébiránt sikeres hadműveletnek bizonyult, hiszen a Disney és Abrams belterjes hollywoodi baráti körének erőteljes marketing-hadjárata végül több mint 2 milliárd dolláros világszintű bevételhez segítette hozzá ezt a végtelenül középszerű filmet. Egy évre rá jött az első spin-off, a Zsivány Egyes, mely az első Halálcsillag tervrajzának megszerzéséről szólt. Attól eltekintve, hogy egy teljesen lényegtelen történetet mesélt el, egészen szórakoztatóan sikerült főleg a földbedöngölő végkifejletének köszönhetően, de erről majd a Zsivány Egyes kritikájában írok bővebben.

Lényeg a lényeg, Az Ébredő Erő bemutatása után már biztos volt, hogy Abrams nem tér vissza a folytatásra, így új rendező után kellett nézni. Így került a képbe az író-rendező Rian Johnson aki igen nagy hírnévre tett szert a Looper című sci-fi alkotójaként, ezzel pedig sok rajongó biztos kezekben tudta a Star Wars következő felvonását. Jó magam a VII. rész fényében nem helyeztem magasra az elvárásaimat, így igazából Johnson és filmje nálam nyerő pozícióból indult, hiszen igen alacsony lécet kellett megugrania. Lássuk hát, sikerült-e neki. Előre szólok, spoileres lesz!

Szereplők
Luke Skywalker – Mark Hamill, a rajongók számára örök legenda végre valóban visszatért a vászonra. Hamill már a két évvel ezelőtti VII. Részben is felbukkant ám akkor sokak számára csalódást keltő módon csak a legutolsó jelenetben és egyetlen szó nélkül (amiből egyébként maga Hamill is viccet csinált később). Nos, azt tudom elmondani, hogy Luke Skywalker karaktere Hamill élete szerepe és ő úgy is állt hozzá. Sosem volt színészóriás, de itt most mindent belead, hatalmas átéléssel játszik és ahgoy két évvel ezelőtt Harrison Ford, most ő viszi hátán az egészet. Vagyis csak vinné, mert esélye sincs, de ezt majd kifejtem később. Lényeg, hogy Mark Hamill alakításán semmi sem múlt.

Rey – Daisy Ridley, a mérhetetlenül cuki és szerethető angol színésznő is itt van, mint az új trilógia központi főhőse. Ridley-vel már az első rész esetében sem volt gond, ügyesen is játszott illetve a kisugárzása is magával ragadó. Alakítása most is megállja a helyét, ő az igazi szerethető főhős ebben a filmben, noha a karakterét megint sikerült nevetségesen megírni. Minden, ami működik Rey esetében az egyedül a színésznőnek köszönhető, aki ezúttal is meggyőzően jeleníti meg az önmagával viaskodó, az életben helyét kereső karaktert.

Kylo Ren – Adam Driver, a tehetséges és mondjuk úgy, karakteres arcú amerikai színész is visszatért főgonoszként. Az Ébredő Erőben Kylo Ren karaktere bírt a legnagyobb potenciállal, de Abramsék nem tudták azt kiaknázni. Komplex gonosz helyett kaptunk egy hisztiző emós hülyegyereket, Driver pedig látványosan nem tudott mit kezdeni az egésszel. A karakter is addig volt hatásos, amíg le nem vette sisakját, onnantól kezdve inkább röhejes volt, ahogy Darth Vadert próbálta mímelni. A folytatásban Han és Leia sötét oldalra átállt fia, kap némi mélységet, ahogy a hisztizésből is látványosan visszavettek, így Driver is jobb alakítást nyújt, noha a karakter még mindig nem az igazi, de ez már nem az ő hibája.

Finn – John Boyega, a nigériai felmenőkkel rendelkező angol színész is itt van, aki seperc alatt felgyógyult az első rész elején elszenvedett sérüléseiből. A tény, hogy gyakorlatilag szó szerint kifilézték pozitív hatással volt a személyiségére, mert a VII. Rész után most nem izzad és nem liheg és ami a legfontosabb, egyáltalán nem olyan, mint egy figyelemhiányos hiperaktív idióta. Jóval szerethetőbb, normálisabb arcát mutatja, Boyega pedig szimpatikus módon formálja meg a karaktert, amivel csak egyetlen baj van, hogy totálisan érdektelen és felesleges.

Poe Dameron – Oscar Isaac, az új trilógia ász pilótáját megformáló színész is itt van, csak nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e ennek vagy sem. Az Ébredő Erőben ő volt az egyik ékes példája a szkript hiányosságainak, ahol a film elején mint lázadó(pardon, ellenálló) hírszerzőként mutatkozik be, majd azt hisszük, hogy meghalt, ám egy óra elteltével a semmiből felbukkan, hogy gyakorlatilag egyedül levadássza a Birodalom (pardon, Első Rend) valamennyi vadászgépét és felrobbantsa a Starkiller bázist. Ezúttal nagyobb szerepet kapott, több játékidővel, ám nem vált a karakter előnyére, tekintve, hogy komplett idiótát csinált belőle a forgatókönyvíró. Öröm az ürömben, hogy Isaac most sem ripacskodja szét a vásznat, ami egyébként nem egy filmjében volt már szokása.

Leia Organa – Carrie Fisher, mindenki legkedvesebb hercegnője is itt van, hogy hattyúdalában még egyszer utoljára eljátssza legendás karakterét. Ilyenkor viaskodik az ember, hogy legyen őszinte vagy kegyeletteljes, mert ugye a kritikák ódákat zengtek arról, hogy Fisher milyen csodálatosan játszik. Nos, lehet, gonosz vagyok, de én az őszinte utat fogom választani és kimondom, Fisher élettelen és unott alakítást nyújt. Érzelemmentes arccal bámul maga elé és járása is inkább csak totyogás, ami a dorogokban és alkoholban gazdag múltját tekintve nem meglepő. Hozzá kapcsolódik amúgy a film egyik legkínosabb, legnevetségesebb jelenete is, de azt majd később fejtem ki. Lényeg az, hogy örüljünk annak, hogy még egyszer láthattuk Carrie Fishert Leia hercegnőként, még ha ennél jóval méltóságteljesebb búcsút érdemelt is volna.

Amilyn Holdo – Laura Dern, az egyik abszolút kedvenc színésznőm is itt van, szóval az ő szerződtetésének különösen örültem, nagyon vártam, hogy vajon milyen karaktert bíznak rá az alkotók. Nos, az általa megformált Holdo az Ellenállás admirálisa, aki Leia parkolópályára kerülése után veszi át az irányítást. A szerep nem követel sokat Derntől, aki a kisujjából kirázza a figurát, gyakorlatilag annyi a dolga, hogy gondterhelten néz, és néha leteremti Poe-t, viszont ő kapta meg a film talán legemlékezetesebb jelenetét, így Laura Dern jelenléte mindenképpen maradandó élményt ad a nézőnek.

Rose Tico – Kelly Marie Tran, a vietnámi felmenőkkel bíró színésznő igazi újonc és nem csak a Star Wars világában. Szó szerint ez az első normális filmszerepe és meg is oldja a feladatát, ami valljuk be nem igazán volt. Rose az Ellenállás akármije (tényleg nem emlékszem, annyira lényegtelen a beosztása), aki véletlenül találkozik Finnel, hogy aztán együtt keveredjenek mindenféle kalandba és valami teljesen oda nem illő módon még romantikus szál is kialakuljon köztük. Ahogy írtam, a fiatal színésznő megoldja alapszíntű feladatát, de az gyakorlatilag művészi, hogy mennyire felesleges és érdektelen a karaktere, később ezt is kifejtem.

DJ – Benicio del Toro, a legendás karakterszínész is itt van, hogy színesítse a palettát! A puerto ricói színész szakmája egyik legkiválóbbja, ezért mindig élmény őt látni, még akkor is, ha egy ennyire elpocsékolt karakter eljátszására kérik fel. Az általa megformált DJ (a név amúgy az angol Don’t Join, azaz „ne csatlakozz” rövidítése) egy kódtörő, akibe Finn és Rose véletlenül futnak bele, hogy aztán segítse őket küldetésükben. Nos, del Toro legyen akármekkora színész is, a figurájából csak annyi maradt meg, hogy időnként dadog, meg az, hogy simlis. Semmit nem ad hozzá a filmhez és a megformálóját sem állítja kihívások elé.

Snoke – Andy Serkis, az örök CGI majom is visszatért a titokzatos és óriási hatalommal bíró legfőbb vezér szerepében. Serkis tulajdonképpen ilyen performance capture technológiával előjátssza a karaktert, hogy aztán az effektguruk az ő játékát tegyék rá a digitális karakterre, jelen esetben egy két és fél méter magas, összeaszott, anorexiás, hullafehér fickóra. Magáról a karakterről már Az Ébredő Erőben is ordított, hogy egy Uralkodó 2.0, de a naív néző bízott benne, hogy akár több is rejtőzhet a figurában. Nos, nem rejtőzött, de ezt is majd később fejteném ki. Serkis most sem kapott sokkal nagyobb játékidőt, és most is nagyjából annyi volt a dolga, hogy élveteg és mély hangon mondjon sablonos és álkeménykedő szövegeket.

Armitage Hux – Domnhall Gleeson, a szintén jobb sorsra érdemes fiatal angol színész is visszatért az Első Rend katonai vezetőjének, Hux tábornoknak szerepében. A VII. Részben Hux volt az egyik legkínosabb pont a nulldimenziós és nevetséges módon túltolt náci figurájával, ahol semmi mást nem csinált, mint hullasápadt fejjel grimaszolt és elmebeteg módon ordibált. Úgy voltam vele, hogy ennél már csak felfelé vezethet az út, de tévednem kellett. Hux továbbra is csak grimaszol és ordibál, miközben SS-tisztet játszik az űrben, Gleeson pedig teljesen elengedte magát a szerepben, mondhatjuk azt is, hogy fullba nyomta a kretént.

Látvány
A látvány mindig is fontos elemét képezte a Star Wars-moziknak, ami nem is csoda, hiszen alapvetően látványfilmek. A széria el is mondhatja magáról, hogy 1977 óta valamennyi epizódjával földbe döngölte a nézőt, mint audiovizuális élmény, ami most sincs másként, de ez manapság, mikor minden hétvégére esik egy képregényfilm, sci-fi, vagy fantasy, annyira nem számít eseménynek. Mondhatjuk azt, hogy az egykor volt „esemény filmek”, mára már tucatfilmek lettek, hiszen tényleg egymás sarkát tapossák a mozikban. Úgyhogy Star Wars ide, vagy oda, a látványfilmek tengerében egy Csillagok Háborúja-mozinak is virítania kell valami emlékezetessel, ha ki akar lógni felfelé a sorból.

A 200 millió dolláros költségvetés ma már átlagosnak nevezhető, noha alapvetően ez irdatlanul sok pénz, ráadásul most már az ILM is a Disney tulajdonát képezi ezért házon belül még olcsóbban is dolgoznak, szóval itt aztán tényleg le kell folynia minden egyes centnek a vásznon. Ami le is folyik meg nem is. Az Utolsó Jedik ugyanis elképesztően ütős effektekkel rendelkezik, legyen szó a D’Quar feletti űrcsatáról, a Crait felszínén vívott ütközetről, a Canto Bight kaszinóvilágáról, vagy akár Snoke-ról. Szó nem érheti tehát az ILM látványgurujainak munkáját, de az operatól Steve Yedlin is kitett magáért. A probléma az, hogy maga a képi világ nem izgalmas. Mert pillanatokra megint megkapjuk az erdőbolygót a D’Quarnak köszönhetően, kapunk egy kopár és fehér bolygót, ahol hiába van kihangsúlyozva, hogy az só, attól még Hoth 2.0.

Az egyetlen emlékezetes helyszín a Canto Bight kaszinóvilága, amiben tényleg van kreativitás, csak sokkal inkább egy Luc Besson film, Az Ötödik Elem, vagy a Valerian hatását kelti, mintsem egy Star Wars-moziét. A jelmezek vagy éppen az űrhajók sem találták fel a spanyolviaszt, megint minden ugyanazt a formulát követi, ami egyrészt érthető, hiszen ez a film a VII. Rész közvetlen folytatása, de akkor is baromi unalmas és csalódást keltő, hogy a George Lucas alatt élő, lélegző univerzum most „megfagyott” az időben és minden megint az eredeti trilógiát majmolja.

Látvány tehát van, és még sincs, mert hiába van ott tényleg minden dollár, ha egyszer nem emlékezetes vagy izgalmas képileg szinte semmi. Rose frizurájáért instant kivégzés járna, bárkinek is volt az ötlete, viszont jár a pacsi a Canto Bight-ért és Rey szinte már prequeleket idéző Jedi-szereléséért és hajviseletéért (vicc nélkül, a karakter kinézete egyszerre idézte az előzmény-trilógiás Anakin Skywalkert és Qui-Gon Jinnt). Ezen kívül van szokásos X-szárnyú, meg TIE-vadász, meg Csillagromboló, az Ellenállás flottája meg kb. ugyanaz, mint 30 évvel ezelőtt A Jedi Visszatérben.

Zene
John Williams azon alkotók közé tartozik, aki szinte összeforrtak a Csillagok Háborúja-sorozattal. A kezdetektől ott van, együtt dolgozott George Lucassal, a független filmes korszakban és az után is evidens volt, hogy ő szerzi a főcsapás filmjeinek zenéjét, hogy a Disney birtokába kerültek a jogok. Az Ébredő Erő esetében a zene volt az egyik, amit leginkább vártam, ám némileg csalódásként kellett megélnem a végeredményt. Akadt néhány valóban emlékezetes téma, ahol Williams megvillantotta a zsenijét, de az összkép sokkal inkább volt korrekt aláfestőzene, mint olyan kompozíció, amely önmagában is megállja a helyét.

Az új résznél tehát óvatosabban közelítettem meg a dolgot a zene tekintetében is, nem vártam világmegváltást, és alighanem jó döntést hoztam, mert sajnos a mester ezúttal is bizonyos mértékig alulteljesített. A nyitás ígéretes (Main Title and Escape), a főtéma és az azt követő lendületes akciótétel megadják az alaphangot. Aztán jönnek a korábbi filmek idézgetései (Ahch-To Island, The Supremacy, Fun with Finn and Rose) vagy Urambocsá’ töltelék-szerű darabok (Old Friends, The Rebellion Is Reborn, Who Are You).

Persze időnként magára talál a mester, mint az egyszerre sötét és drámai The Cave esetében, de említhetném az A New Alliance című tételt is, ami szintén hozza a komor és drámai pillanatokat, de a végére lendületes akciózenévé válik. És ha már akció, ott van a Chrome Dome, ami erőteljes dobjaival adja meg a kellő hatást. Az igazi csúcspont viszont a Canto Bight című darab, mely a kaszinóváros zenéje, itt Williams valóban megvillantja igazi tudását és kreativitását, elképesztően eredeti szerzemény.

Sajnos a végére megint kapunk pár rutinszerű tételt, mint a The Battle of Crait, vagy a Peace and Purpose. Az utolsó erőteljes és emlékezetes darab, a The Last Jedi, amiben megjelenik Kylo Ren főtémája is, valamint talán egyedüliként használ kórust (nem is értem a hiányát, hiszen iszonyú erővel bír). A fő probléma viszont az, hogy bizonyos helyeken valóban nagyon „ihlettelen” az egész, ami akkor a legszembetűnőbb, mikor Snoke esetében nem a VII. Részben hallott zenjét kapjuk, hanem az Uralkodó és a Sötét Oldal főtémáját, amit nem is értettem. Ezen kívül a legendás Erő-témát, amely végigkísérte a sorozatot ezúttal is megkapjuk, de valami nevetségesen túlhasználva. Alig van zene, amibe ne lenne beleszőve, így a felénél már teljesen erejét veszti. A zene tehát ezúttal is korrekt, de John Williams tud ennél sokkal többet és jobbat is.

Történet
A Csillagok Háborúja mindig is mitológiai és vallásos történet volt, mely az ember kollektív tudatalattijában meglévő archetípusokra és azok legendáira épült, összemixelve George Lucas gyerekkorának film, regény és képregény hatásaival. John Ford és Akira Kurosawa ugyanúgy ott van, mint a John Carter történetek, vagy a Flash Gordon képregény. A Star Wars sikerének kulcsa, hogy ezeket a különféle hatásokat hihetetlen precizitással barkácsolta egybe, aminek köszönhetően a Csillagok Háborúja időtlenné és egyetemessé vált. Ugyanúgy ott van benne a western, mint a szamuráj kultúra, ahogy egyszerre táplálkozik a zsidó/keresztény hitvilágból és a buddhizmusból is. Nincs kor és nincs kultúra, amin belül ne tudna valakit megszólítani a Jó és a Rossz örökkévaló küzdelmén keresztül.

Ez jellemezte a Csillagok Háborúját hat filmen és 28 éven át. Majd a Disney hatalomátvételekor jöttek az új filmesek, akik ugyan gyerekként rajongtak a Star Wars mozikért, alkotóként viszont lövésük sincs annak lényegéről és mozgatórugóiról. A Zsivány Egyes esetében ezt annyira nem rója fel az ember, mert alapvetően nem fősodorbeli alkotás, Az Ébredő Erő viszont igen, de J. J. Abrams csak felmondani tudta a leckét, megérteni már nem értette. Tudta, hogy ez egy mitológiai sztori, meg van ez a Monomítosz, vagyis a Hős Utazása nevű dolog, de hogy ez mit is takar, és hogy működik, nos, az már nem az ő asztala volt. Az ő célja annyi volt, hogy újra akarta alkotni gyermekkora kedvenc filmjét, amit meg is tett, annak letisztultsága, gyermeki ártatlansága és a mesék sodró lendületű ereje nélkül.

Helyette volt ott mindenféle, magyarázat nélküli homály a karakterek múltjában és motivációiban, miközben legnagyobb bűne az volt, hogy egyrészt régi nagy hármast (Han, Luke, Leia) teljesen elhibázottan kezelte, valamint retro nevében nem alkotott új történetet, így hiába keresztelte át a Lázadást és a Birodalmat Ellenállásra és Első Rendre, az gyakorlatilag ugyanaz maradt. Így semmivé tette A Jedi Visszatér befejezését, mindazt az áldozatot, amit a karakterek hoztak, hiszen minden maradt gyakorlatilag a régiben. Az Ébredő Erőt nagyon vártam, de óriásit kellett csalódnom, ezért ahogy a bevezetőben is írtam, nagyon, de nagyon levittem a várakozásaimat.

És akkor jöjjön a fekete leves: Rian Johnson nem, hogy ezt nem tudta megugrani, de nagyon durván alul is teljesítette! Egy barátom megkérdezte tőlem a film után, hogy mi nem tetszett benne és túlzás nélkül mondhattam azt, hogy nagyjából a beúszó sárga szövegtől kezdve a vége főcímig gyakorlatilag semmi. És ez nem vicc! Anno a bemutató után rengeteg kritika érte a VII. Részt annak remake-szerű története miatt, és mindenki bizonygatta, hogy ott csak azért volt a biztonsági játék, mert meg kellett alapozni, de majd innentől jön az eredetiség meg a kreativitás. Nos, a VIII. Rész esetében a beúszó szöveg ezzel a mondattal kezd: Az Első Rend uralomra tör. Magyarra lefordítva: A Birodalom Visszavág. És igen! És volt bőr a pofájukon. Sőt!

A Birodalom elején látjuk, ahogy a Lázadók menekülnek a Hothról, előbb egy felszíni csatát megvívva, majd az űrben nyernek egérutat. Itt képesek voltak az V. rész első húsz percét elhúzni két és fél órán keresztül! Annyi a különbség, hogy itt először menekülnek, majd a végén vívják meg a Hoth 2.0 felszínén az ütközetet a lépegetők ellen. Emellé pedig nem kapunk mást, mint egy gyorstalpaló kiképést Luke és Rey jóvoltából, ami ugye senkiben sem idézi fel a Dagobah-t és a Yoda/Luke felkészítőt, valamint a Canto Bight minden eredetisége ellenére sem hatott máshogy, mint a Bespin, Benicio del Toro pedig Lando Calrissian szellemét idézi meg, de annyira, hogy a karakter a történetben eredetileg Lando lett volna, csak később döntöttek egy új szereplő behozása mellett.

És, hogy a néző hülyének nézése ezúttal is teljes legyen, behozzák A Jedi Visszatér tróntermi jelenetét, de valami nevetségesen erőltetett és gyenge módon. Rey ugyanúgy önként megy Kylo-hoz, mint anno Luke Vaderhez, mert látja benne a jót, ugyanúgy bilincsben vezetik Snoke (az Uralkodó) elé, ahol a főgonosz ugyanúgy májerkedik neki az erővel meg a nagy szavakkal, csak anno Lucasék ezt rendesen meg is írták meg beágyazták a történetbe, itt meg megint nem történik más, mint a sikeres régi filmek arcpirítóan pofátlan megfejése. És ha már megfejés, ó Istenem, térjünk rá a karakterekre.

A szereplőknél már megágyaztam a dolognak, most fejtsük ki kicsit jobban. Kezdjük az újakkal. Van nekünk ugye ez az új generáció: Rey, Finn, Kylo Ren és Poe Dameron. Nos, Rey alapvetően ugyanaz mint korábban, egy szerethető lány, aki csak jót akar cselekedni és megtalálni saját helyét az univerzumban. Eddig oké, csak semmilyen jellemfejlődésen nem megy keresztül. A korábbi trilógiákban, mind Luke, mind Anakin komoly jellemfejlődésen ment át, drámai fordulatok kísérték az útjukat, míg Rey esetében kaptunk egy feminista propagandát, egy lányt, aki minden képzettség nélkül jobban vezet űrhajót, mint akár Han Solo, soha nem használt fénykardot, de legyőzi azt, aki gyerekkora óta arra van felkészítve, stb.

Az egyetlen dolog, ami miatt nem fulladt érdektelenségbe a figura, hogy vajon kik lehetnek a szülei. Erre Johnsonnak köszönhetően kiderül, hogy senkik. Nagyszerű írói teljesítmény, nullázzuk le a karaktert, nehogy esélye legyen kiforrni bárhová is. Aztán ott van Finn, a jópofa ex-rohamosztagos, aki viszont minden feleslegessége ellenére a végére átmehetne valamiféle jellemfejlődésen, hiszen korábban csak meglógni akart, meg elszökni az Első Rend elől. Itt a végére eljut oda, hogy életét adná a barátaiért, erre Johnson egy huszárvágással ezt is tönkrevágja. Poe Dameron csak egy felhízlalt játékidejű Wedge Antilles volt a VII. Részben, itt viszont ahelyett, hogy valamit is hozzáadnának, csak annyit sikerül elérni, hogy totál ostoba legyen, aki teljesen alkalmatlan bármilyen döntés meghozatalára.

Kylo Ren lehetne a trilógia igazán komplex figurája az önmagával viaskodó, a Fény és Sötétség között ingadozó leszármazott, kicsit hasonlóan, mint anno Anakin Skywalker, de a vívódása annyiból áll, hogy nem lő rá a hajó hídjára, ahol az anyja van, ezt leszámítva végig hozza a rezzenéstelen főgenyát. A most behozott Rose Tico totálisan nevetséges, ordít róla, hogy csak azért van ott, hogy az ázsiai piacnak is kedvezzenek. Benicio Del Toro karaktere is csak az időt foglalja, ahogy bár korábban nem említettem, de pillanatokra felbukkan Maz Kanata és Phasma kapitány is csak azt nem tudjuk, minek. A csúcs viszont Snoke, a legfőbb vezér. Felvezették nekünk, mint titokzatos, az árnyékban megbújó, iszonyú erőteljes főgonoszként, erre itt kap pár percet, ami alatt nevetséges kliséket puffogtat, majd egy szó szerinti huszárvágással kihúzzák az egyenletből.

Teljesen feleslegessé téve ezzel az eddigi szerepeltetését, ráadásul így innentől kezdve a levegőben lóg az egész karakter múltja, meg minden, ami vele volt kapcsolatos. De Rian Johnson magasról tesz a kontinuitásra, ordít az egészről, hogy semmit nem tudott kezdeni a karakterrel, ezért szimplán kinyírta. Amilyn Holdo admirális (aki a lila hajával amúgy nagyjából olyan, mintha Az Éhezők Viadalából vagy egy Femen nagygyűlésről szabadult volna ide) jött, látott, aztán szépen el is távozott. Semmi másra nem volt jó, csak arra, hogy ideig-óráig helyettesítse Leiát, amíg ő az igazak álmát aludja. Huxot már nem is említem meg, mert ő a közröhej tárgya, gyakorlatilag tényleg egy zs-kategóriás náci karikatúra.

Ami pedig Luke-ot és Leiát illeti. Hát az mindennek a legalja. Leia ezúttal is az egyhelyben álló vezér, aki néha mond ezt-azt, konkrét szerep nélkül. Ő a tábornok és kb. ennyi. Aztán kapott egy jelenetet… Egy jelenetet, ami után én szégyelltem magam. Egy jelenetet, amiből megtudhattuk, hogy ő a kriptoni Superman távoli rokona. És azt Johnsonék komolyan gondolták. És valaki erre rábólintott, hogy jó ötlet lesz. Nos, mondjuk ki: Leia a hajója felrobbanása után nem meghal az űr vákuumában lebegve, hanem kinyitja a szemét, majd a kezét szép elegánsan kinyújtva, átrepül egy másik hajóra! És erre valaki rábólintott! Arról már nem is beszélve, hogy nagyszerű alkalom lett volna, hogy a sajnos tragikusan hamar elhunyt Carrie Fisher-t értelmesen kiírják a sztoriból, nem, még véletlenül se.

De amit Luke Skywalkerrel tettek az a pöcegödör legmélye. Több mint három évtizede várnak a rajongók a visszatérésére, erre a VII. Rész végén kaptunk egy fél perces, szöveg nélküli cameót, egy olyan semmi háttérmagyarázattal, ami minden körülmények között gyenge lett volna. Most itt lett volna az esély, hogy mindent megmagyarázzanak, kibontsanak és Luke megkapja a megérdemelt visszatérést. Erre kapunk egy zsémbes tahót, aki a felé nyújtott fénykardot, az apja kardját, a trilógiákon átívelő legendás fegyvert egyszerűen fogja és a válla fölött elhajítja a frászba. Ezután pedig látjuk őt űrkecskét fejni, mindent magasról leszarni, hogy aztán valamiért mégis csak úgy döntsön, hogy kiképzi Rey-t, pontosabban ad neki három leckét, amiből majd a lány megérti, hogy miért kell véget vetni a Jedi Rendnek.

És mit kapunk? Zavaros handabandázást az Erőről, a Jedikről, meg az Egyensúlyról, amit Johnson látványosan nem ért, de azért erőltet, és hát persze, hogy a leckék végére sem derül ki, hogy végülis miért kéne véget vetni a Jediknek. Ami marad az maga a karaktergyalázás. Mert amikor megtudjuk, hogy az a Luke Skywalker, aki generációk hőse, aki az életét kockáztatva ment egyedül az Uralkodó elé, mert érezte a jóság szikráját az apjában, az álmában kardot emel egy gyerekre, csak mert van benne sötétség az maga Luke szemen köpése. És mindezt tetézi még az is, hogy bár a tettei vezettek ahhoz, hogy Ben Solo (Istenem, ez a név) Kylo Renné vált, ahelyett, hogy ment volna helyre hozni a hibáit, ő inkább leszarja Snoke-ot, Rent, meg az Első Rendet és szépen kecskét fejik a szigetén.

Na nem. Még ha lenne bármilyen ésszerű magyarázat rá, hogy miért is kéne véget vetni a Jediknek, akkor is előbb szépen elmegyünk és leszámolunk a kakával, amit ő kavart és majd utána megyünk játszani a remetét. És ne jöjjön senki, hogy Yoda meg Obi-Wan is remeteségbe vonult, miközben a Birodalom átvette a hatalmat, mert ők szánt szándékkal vártak arra, hogy Skywalker leszármazottai felnőjenek, mert egy napon ők győzhetik le az Uralkodót. Itt ilyenről szó sincs. Minden, amit Luke mond és tesz teljesen ellentétes a karakterrel, ami után nem csoda, hogy maga Mark Hamill is fel volt háborodva, hogy ez a Luke, nem az ő Luke-ja. A film végén kaphatna még egy mentőövet, de a Mátrixos Neózása felteszi az I-re a pontot.

Rian Johnson írói tehetségtelensége pedig olyan további nyalánkságokban merül ki, mint az, hogy teljes játékidőn át üldözik a hősöket, akiknek fogy ki az energia a hajóikból, de még véletlenül sem akarják utol érni őket, mert ugye akkor már szét tudnák lőni az egész kuplerájt és vége is lenne a filmnek. Vagy az, hogy ha a karakterek talán normális emberként beszélnének egymással, akkor esetleg nem próbálnák hátba támadni másikat minden percben, nem szabotálnák egymás terveit és akkor ugye kiderülne, hogy totálisan felesleges az egész Canto Bight-os szál. Egyetlen mondat átírásával semmissé lehetne tenni az egész kaszinós marhaságot.

Végeérhetetlenül lehetne még folytatni az összes logikátlan, karakteridegen szituációt, az elfecsérelt lehetőségeket, a kihagyott ziccereket, a felesleges jelenetek és karakterek egész sorát, de nem teszem, mert csak a pumpát nyomom fel magamban. És ami az egész tetejére felteszi a koronát, hogy maga a film is teljesen felesleges. Ugyanis minden és mindenki ugyanabban a helyzetben van, mint a film elején. Az Első Rend tovább támad, az Ellenállás tovább menekül. Kylo Ren ugyanúgy gonosz, Rey ugyanaz, mint mikor a szigetre lépett és így tovább és így tovább.

Rendezés
Rian Johnson Az Utolsó Jediket megelőzően három filmet rendezett (Beépülve, Szélhámos Fivérek, Looper: A Jövő Gyilkosa) melyek közül én csak a Loopert láttam. A kritikák és a nézők által agyonajnározott sci-fi viszont számomra végtelenül középszerű volt, tele ostobaságokkal és történeti logikátlanságokkal, egy unott arcú Bruce Willis-szel (kb. itt kezdődött a nemtörődöm hozzáállása), ahol egyedül Joseph Gordon-Levitt és Emily Blunt játéka maradt emlékezetes.

Kiválasztása az új Star Wars film megrendezésére nem lepett meg. Tipikus függetlenfilmes háttér, aki kreatív, de egyben irányítható is (lásd még Colin Trevorrow, Jordan Vogt-Roberts és társaik). Úgy voltam vele, hogy rosszabb úgysem lehet, mint Abrams, akiben nagyon bíztam, de nagyot kellett csalódnom. Johnson viszont nem csak íróként, de rendezőként is nyugodtan lehúzhatja a rolót.

Persze szakmailag felkészült, pontosan tudja hova rakja a kamerát meg minden technikai szempontból képben van, de minden pozitívum ebben merül ki. Az egy dolog, hogy megint szemérmetlenül remake-elnek amit folytatásnak hazudnak, mert ez már biztos, hogy felsőbb döntés. Látták, hogy Az Ébredő Erő esetében ez bevált, kerestek vele 2 milliárd dollárt, ezért ezt a koncepciót kell tovább vinni.

Persze közben Johnson kreatívkodni is akart, ebből születtek meg a teljesen elhibázott írói húzásai, mint Luke karakterének teljes elcseszése, Snoke teljesen értelmetlen kiírása, ami, ja, valóban meglepő és mulatságos, de attól, hogy váratlan és nem számítottam rá, még nem lesz jó. Telenyomja a filmet űrcsatával, amiről viszont ordít, hogy annyira nem motiválja, vagy csak szimplán nincs tehetsége hozzá, mert egész egyszerűen unalomba fullad az űrlövölde méghozzá elég gyorsan. Ráadásul már az első percben segghülyének állítja be a teljes Első Rendet, akikkel gyakorlatilag Poe majdnem egyedül elbánik, így hiába „tör uralomra” az Első Rend, egy másodpercig nincs bennük semmi fenyegető.

Elhúzza a filmet, ez a leghosszabb Star Wars mozi a maga 153 perces játékidejével, még sincs normális történet, kidolgozott karakterek, illetve rengeteg ott van, de semmi szerepe nincs. Korábban nem említettem, de felbukkan ugye Csubakka, R2-D2 és C-3PO is. de ők is csak úgy vannak, ha kivágnák őket, akkor se lenne semmi másként. Helyette ott vannak a porgok, a cuki kis madárkák, akik amúgy egyáltalán nincsenek túltolva, de ordít róluk, hogy Disney-cukiságok, akik csak azért vannak ott, hogy aztán porgos plüssöket lehessen eladni. És nekem ne jöjjön senki az Ewokokkal meg a Gunganekkel, mert azoknak volt szerepük a történetben, míg a porgoknak rohadtul nincs.

Aztán ott van az is, hogy Johnson és a vágója Bob Ducsay sokszor nagyon nincsenek a jelenetek egymásba fűzésénél sem a helyzet magaslatán. Nagyszerű példa erre, amikor Luke döbbenten kérdezi, hogy hol van Han, majd nem látjuk az érzelmi reakcióját a tényre, hogy a bukott tanítványa nyársra húzta, a jelenet vált Kylo Renre, majd amikor újra Luke-ot látjuk, már egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéssel. Vagy vannak jelenetek, ahol túl gyorsan vágnak, mert még bőven ki kéne tartani a szcénát a drámai hatás kedvéért. Paradox módon a film tempója viszont rohadt vontatott, annyira unalmasan megy előre, hogy először nézegettem az órámat egy Star Wars film alatt.

De a legalja az egésznek ez a trendi feminista, sjw (social justice warrior) propaganda, ami átlengi az egész filmet. Lásd: a gonoszok mind fehér férfiak, az Ellenállás vezetői nők, a férfiak meg amúgy is mind ostobák, akik vagy rossz döntést hoznak, mint Poe, vagy meg kell menteni őket (Rose Finnt, Rey Kylo-t). A Canto Bight jelenet se jó másra, mint picsogó állatvédő kirohanás, illetve sírjunk a kapitalizmus miatt, meg megint a gonosz fehér férfiak. Undorító. Ehhez már csak extra, hogy a humort baromi rosszul kezeli Johnson, olyan pillanatokban tolja túl, ahol rohadtul nem kéne. Komplett idiótát csinál a film első öt percében Huxból és az Első Rendből, akik így az elejétől fogva komolyan vehetetlen gonoszok.

Láthatóan a Jedi-vonal érdekelte a legjobban, temérdek időt töltünk a szigeten Rey-jel és Luke-kal, de olyan zavaros handbandákat tolnak, hogy mehetett volna a kukába az egész. Ordít az egészről amúgy, hogy a most futó trilógiánál semmilyen koncepciójuk nem volt előzetesen. Kukázták óriási arccal Lucas sztoriját, majd utána nem csak, hogy remake-elik az eredeti filmeket, de minden más ötletet és sztorielemet is teljesen ad hoc jelleggel dobálnak be. Abrams akart valamit, amit aztán Johnson teljesen leszart (Snoke kinyírása, Rey származása), aztán a IX. Résszel fene tudja, hogy Colin Trevorrow merre akart menni, a helyére visszaülő Abramsnek meg aztán főleg fel van adva a lecke.

Túlzás nélkül állítom, hogy az egész 153 perces filmben két jelenet tetszett: mikor Rey és Kylo Ren harcolnak Snoke elit testőrségével, valamint mikor Holdo fénysebességgel ugrik bele az Első Rend hajóiba. Mindkettő lenyűgöző és hatásos jelenet. Ennyi. Nagyjából 3-4 perc az egész rohadt filmből. Minden más zavaros, összecsapott, logikátlan, történettelen és mindent beleng a tétnélküliség. Abrams filmjénél órási volt bennem a csalódás, úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb nem jöhet. Hát jöhetett. Az Ébredő Erő valóságos komplex mestermű Az Utolsó Jedikhez képest, mert minden gyávasága, másolgatása és logikai marhaságai ellenére is legalább tartott valahonnan valamerre. Ott is elbántak a klasszikus trilógia karaktereivel, de ott egyszerűen csak rosszul kezelték őket, míg itt Luke Skywalkert valósággal meggyalázták. És ez a Rian Johnson kapott a Disney-től egy saját Star Wars trilógiát…

Összegzés
Összességében csak azt tudom mondani, hogy eljutottunk a kút legmélyére. Most már nem csak az előzménytrilógiára tesz a Disney, de az eredetit is sikerült szembe pisálni. Ahogy Kylo Ren mondja Rey-nek a filmben: „Felejtsd el a múltat, öld meg, ha kell.” Hát pont ezt teszi a Disney a Star Wars-szal. Irtsd ki belőle a mesét, a szívet és a lelket. Nem kell többé a Jó és Rossz harca, elég lesz ide sablonpanelek másolgatása és trendi társadalmi/politikai propaganda. Az Utolsó Jedik leszámolt bennem minden reménnyel, ami a Disney Csillagok Háborúja filmjeit illeti. Korábban bíztam benne, hogy Ewan McGregorral jöhetne egy Kenobi spin-off, de már úgy vagyok vele, hogy inkább ne. Könyörgöm, inkább hagyják békén azt a korszakot. A IX. Rész után ugorjanak sok évtizedet előre és örökre hagyják békén a Skywalker legendát. Nagyon szépen kérem.

Carrie Fisher, nyugodj békében! Szebb búcsút érdemeltél volna.

the_last_jedi.png

 


joeperry: Hmm. Remélem, Gunner (illetve Axlkenobi) spoiler figyelmeztetését követve senki sem böngészte végig a fenti kritikát a VIII. epizód megtekintése előtt, hiszen a végére érve könnyen azt a következtetést vonhatja le az egészből, hogy érdemesebb máglyán ülve, rohasztott cápahúst kóstolgatva eret vágni, mint ezt a filmet megnézni.

Pedig a helyzet közel sem ilyen szörnyű. Az Utolsó Jedik szórakoztató, látványos alkotás, amit minden Star Wars rajongónak érdemes legalább egyszer a nagyvásznon is megtekintenie, hogy aztán magában lajstromozza az ízlésének megfelelő baklövéseket; merthogy részben egyetértve a fentiekkel, azok vannak jócskán, de szerintem messze nem olyan drámai hangsúllyal, ahogy azt Gunner lefesti.

Akárcsak az Ébredő Erő esetében, Johnson alkotása sem tagadhatja le egy pillanatra sem, hogy Disney-produkcióról beszélünk. Patikamérlegen kimért egysoros poénok, olykor túltolt cukiskodás, sokszor dühítően lógva hagyott drámai szálak: már Abrams filmjénél is zavaróak voltak ezek, itt viszont a hosszabb játékidőnek (és a komplexebb sztorinak) köszönhetően még jobban kidomborodnak. Nézőfüggő, kit mennyire zavarnak ezek (esetemben a félig telt moziterem nagy többségét láthatóan nem; engem sokszor igen), de azzal messze nem értek egyet, hogy ettől az Utolsó Jedik lenne a mélypont a Star Wars történetében, azt 1999-ben mutatták be, és a pofarázó, nyálat fröcsögő Naboo főnököt egyébként sem lehet alulmúlni semmivel.

A nyilvánvaló logikai buktatók és szerintem is rosszul felhasznált klasszikus karakterek ellenére (kivéve talán a Gunner által nem említett Yoda cameo, az teljesen korrekt volt) én egyszer sem pillantottam az órámra, a 150 perc egyáltalán nem tűnik soknak, a szegényes sztoriért és a hiányosságokért pedig ismét képes volt kárpótolni a látvány és a hangulat, na meg a púpozott szeneslapáttal adagolt nosztalgia. Hangsúlyozom (és nyilván a fentiekből is látszik), erősen rajongófüggő a fogadtatás, én mindenesetre gyorsan félretettem az aggályaimat és képes voltam élvezni a filmet, nem figyelmen kívül hagyva a hibáit sem. Javaslom, aki teheti, kövesse a példámat; minden másra ott a Mastercard... akarom mondani George Lucas roppant egyedi és - reméljük - megismételhetetlen előzmény trilógiája.

8.5/10

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr2913528229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.