31
03/2008
1

I.E. 10.000 (10.000 B.C.)

Bevezetés
Sokféle indok van, amiért filmeket nézünk. Van, hogy valami mély és elgondolkodtató történetre vágyunk, van, hogy szomorú és megható filmet szeretnénk nézni, olyan is van, hogy elvontnak tűnő, kevésbé széles rétegnek készült alkotást szeretnénk megtekinteni. És igen, olyan is van, hogy pusztán a szórakozás és a kikapcsolódás kedvéért olyan mozit választunk, amit kevésbé a történet mélysége jellemez, hanem sokkal inkább a bombasztikus látvány, az akció, a kaland és a hangulat. Ezeket a filmeket szokták ledegradáló módon popcornmoziknak hívni, pedig rengeteg munka áll mögöttük. Vannak olyan filmesek, akik szeretnek a különböző stílusú és műfajú filmek közt evickélni, mindig valami újat és mást készíteni és vannak olyanok, akik szeretnek egyféle alkotásokat megcsinálni. A szórakoztató, általában a mélyebb mondanivalót nélkülöző, inkább lehengerlő látvánnyal operáló filmek jelenlegi két királya kétségtelenül Michael Bay és Roland Emmerich. Előbbi híres reklám és videóklip stílusú rendezői húzásairól, filmjeit főleg a mindig száguldó tempó, az akciók és a robbanások teszik ki. Utóbbi pedig általában érdekes és remek alapötletekből építkezik, rendkívül hangulatos stílusban elmesélve a történeteket, anélkül, hogy túlzásba vinné az akciót. Mivel a most tárgyalt filmünk rendezője az utóbbi úriember, így vegyük hát számba, mit is kell tudni róla. Roland Emmerich német származású filmes, aki már fiatalon híressé vált, hiszen az ő nevéhez fűződik minden idők legdrágább német vizsgafilmje, a Noé Bárkája Elv (Das Arche Noah Prinzip - 1984). Ezek után készített két felejthető alkotást, a Joey(Making Contact - 1985) és a Szellemhajsza (Ghost Chase - 1987) című produkciókat. Első figyelemre méltó mozija az 1990-ben bemutatott Űrkalózok (Moon 44) lett. Bár a film igen kevés pénzből készült, sikerült korrekt sci-fit kihozni belőle. Olyannyira, hogy a híres producer, Mario Kassar figyelmét is felkeltette vele Emmerich, akit rögtön át is csábított az Egyesült Államokba. Itt készült el 1992-ben az első nagyobb szabású filmje, a Tökéletes Katona (Universal Soldier) Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren főszereplésével. A magas korhatár besorolás ellenére komoly sikert aratott a film, a két akciósztár máig legjobb mozijának számít. Német filmesünk ezután nagyobb fába vágta a fejszéjét. Ez volt 1994-ben a Kurt Russell és James Spader főszereplésével forgatott Csillagkapu (Stargate), mely szerény véleményem szerint az egyik legjobb sci-fi, amit volt szerencsém látni. Emmerich az Erich von Däniken által képviselt nézeteket nagyszerűen ötvözte saját ötleteivel és egy igen egyedi, lenyűgöző fantasztikus filmet tett le az asztalra, mely mára kultusz lett és hozott maga után egy tíz évadot megélt tévé sorozatot, valamint további spin-off sorozatokat. Emmerich nem állt meg, hanem ha történetben nem is, látványban még tovább emelte a színvonalat. 1996-ban jött A Függetlenség Napja (Independence Day), ami akkora siker lett, hogy majd' egy évig más sem volt a téma, az ufó-inváziós sci-fi pedig végleg sztárrá tette Will Smith-t. Ezek után már mindenki kíváncsi volt arra, mi lesz a német kasszasikergyáros következő filmje. Erre 1998-ig kellett várni, ekkor került mozikba a Godzilla (Godzilla) című filmje, mely a legendás japán szörny első amerikai filmes változata volt. Hatalmas volt a reklám, hatalmas volt a várakozás és legalább ekkora volt a bukás is. Legalábbis kritikailag, hiszen anyagilag ez is sikeres lett. A film valóban messze a leggyengébbnek számít Emmerich szuperprodukcióinak sorában, én magam sem szeretem. A látvány és Jean Reno miatt megéri ugyan megnézni, de semmilyen más értékkel nem bír. Emmerich gyorsan tovább is lépett, méghozzá egy igen meglepő fordulattal. 2000-ben mutatta be A Hazafi (The Patriot) című történelmi kalandfilmjét, mely az amerikai függetlenségi háború idejébe vitte el a nézőket. Számomra ez volt az a film, ami minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy Roland Emmerich nem pusztán egy "dirr-durr" filmes, hanem a mélyebb történetvezetéshez, a drámaibb filmekhez is nem kevés tehetsége van. Ráadásul ez a film tette ismertté egy csodálatos fiatal színész, Heath Ledger nevét (Isten nyugosztalja), aki méltó partnere volt Mel Gibsonnak. A múltidéző kitérő után Emmerich visszatért ahhoz, amihez mindenkinél jobban ért: az amerikai nagyvárosok, meg úgy "ánblokk" a világ elpusztításához. 2004-ben került a mozikba a Holnapután (The Day After Tomorrow) című fantasztikus filmje, melynek a globális felmelegedés volt a témája. A Holnapután alighanem minden idők leglátványosabb katasztrófafilmje, gyakolratilag minden természeti csapást felvonultat, ami csak elképzelhető. A siker nem is maradt el, a Dennis Quaid és Jake Gyllenhaal főszerplésével készült mozi hatalmas bevételekt ért el, a kritikusok persze megint fanyalogtak. Roland Emmerich ezután ismét gondolt egyet és a múlt felé vetette tekintetét és úgy döntött elkészíti több, mint tíz éve dédelgetett projektjét. Új filmjére négy évet kellett várni, mely idén tavasszal megérkezett végre a mozikba. Lássuk hát, hogyan sikerült I.E. 10.000 (10.000 B.C.) című fantasy kalandfilmje.

Szereplők
D'Leh - Steven Strait, a feltörekvő ifjú titán játsza a film fő- és a történelem első hősét, a Yagahl törzs vadászát. Strait Renny Harlin A Testvériség (The Covenant) című filmjéből lehet ismerős néhányaknak, valamint a The Tribe nevű, trash and roll zenét játszó rockzenekarból. Strait jó választás a szerepre, amit kell azt tökéletesen hozza, ráadásul nem nyámnyila, a kiállása is megvan hozzá, a szakálla pedig a legkirályabb arcszőrzet, amit az X-Men Farkasán kívül valaha is láttam. Végig szimpatikus karakter az övé, akivel könnyen tud azonosulni a néző. Érdekesség, hogy figurájának neve fordítva held, azaz hős németül.
Evolet - a gyönyörű fiatal színésznő, Camilla Belle játsza hősünk életének egyetlen igazi értelmét. Ő az, akinek igéző kék szemeiért hegyen-völgyön-sivatagon átkel, hogy kiszabadítsa. Nem mellékesen ő az, aki egy jóslat szerint elhozza majd az Élet Ígéretét. Belle a vártnál kevesebbet szerepel, amit már csak szépsége miatt is bánhatunk. Bár nem egy őstehetség a lány, alakítása korrekt, ráadásul az ő történeti szála is érdekes.
Tic-Tic - Cliff Curtis a remek új-zélandi karakterszínész is erősíti a csapatot, D'Leh mentorának szerepében. Ő is hősünkkel tart a nagy útra, hogy kiszabadítsa Evoletet és a törzs többi elhurcolt tagját a Négylábú Démonok fogságából. Curtis sima rutinnal hozza a figurát, a törzs sokat megélt, tapasztalt harcosát. Karaktere talán a legszimpatikusabb, legszerethetőbb az egész filmben.
Hadúr - Affif Ben Badra, a franciaországban élő, arab származású színész játsza a rosszarcú hadvezér szerepét, aki szerelemes lesz Evoletbe, de ezzel együtt egy igen kegyetlen és önző figura. Badra amilyen ronda, olyan jól hozza a figurát. Nincs sok szövege, sem jelenete, de bármikor elhiszem neki, hogy simán kinyír, mert csúnyán néztem rá. Nagyszerű választás volt a szerepre.
Egyszemű - Marco Khan, az örmény származúsú, számomra eddig nem ismert színész játsza a Badra alakította Hadúr jobbkezét. Mind kinézetre, mind jellemre ragyogóan eltalált karakter, igazi rabszolgahajcsár, aki még a parancsnokánál is kegyetlenebb. Khan is szerepelhetne többet, mert a közte és a Badra által alakított figura közti ellentéteket nagyon jól ki lehetett volna használni.
Baku - Nathanael Baring, az elsőfilmes srác játsza a kötelező gyerek szerepét. Ettől azonban nem kell megijedni, mert egyrészt a karaktere jófej, másrészt ellentétben sok gyerekszínésszel az ifjú Baring nem játsza túl a szerepét, épp annyira van jelen, amennyire kell.
Piramis Isten - Tim Barlow, a veterán angol színész játsza a kegyetlen uralkodót, aki magát istennek mutatja a rabszolgasorba kényszerített emberek előtt. Persze a látszat csal, de hogy ki ő, azt már nem szeretném lelőni, ennyi meglepi azért maradjon. Barlow nagyon keveset szerepel, az arcát akkor sem látni, ennek ellenére azonban van súlya a jelenlétének. A karakter remekül lett felépítve és még ilyen kevés játékidővel is remekül működik. Hogy a figura hangját Barlow adja-e azt nem tudom, de igazán hatásosra sikeredett.

Látvány - Zene
Ha Roland Emmerich filmről van szó, akkor az egyet jelent a lehengerlő látvánnyal és ez most sincs másként. Ám tévedünk, ha azt hisszük mindent a számítógépek generáltak. Vannak ugyan elképesztő CGI megoldások a filmben pl. a Mamutok, a Kardfogú tigris és egyéb nyalánkságok, ám már önmagában a tájak is lenyűgözőek. Nem is csoda, hiszen Namíbiában, Dél-Afrikában, Thaiföldön és Új-Zélandon is forgattak többek között. Az operatőr Ueli Steiger kiváló munkát végzett és ugyanez érvényes a jelmeztervezőkre valamint a látvány- és díszlettervezőkre egyaránt. A valódi helyszínek, a díszletek és a számítógépes effektek nagyszerű keveréke pedig lenyűgöző képi világú filmélményt ad. A zenét már nehezebb megítélni. A Holnapután zeneszerzője, Harald Kloser komponálta a film score-ját (nem mellékesen ő az egyik forgatókönyvíró is), ami olyan, hogy nem csak aláfestő zeneként, hanem önmagában is megállja a helyét, ám ezzel együtt nem lesz maradandó, klasszikus darab. Viszont ellentétben a a fent említett másik Emmerich filmmel, vagy az AvP első részével, itt a zene nem csak egy jól eltalált főtéma miatt marad meg az emberben, hanem az egyes tételek önmagukban is igen jók. Kloser jó úton halad, hogy remek zeneszerzővé váljon.

Rendezés
"A világ legrosszabb rendezője!" Ez a kitüntető, ám hízelgőnek korántsem nevezhető megnevezés sokáig Edward D. Wood Jr.-t illette, ám már jó ideje Roland Emmerich-et szokták ostorozni vele. Nos, tény és való, hogy Emmerich nagy valószínűséggel sosem fog Oscar-díjat nyerni, sosem lesz a kritikusok kedvence és sosem fog mélylélektani drámákat készíteni. Ő fiatal korától kezdve az olyan filmekért rajong, mint a Cápa, a Pokoli Torony, vagy a Poszeidon Kaland. Saját bevallása szerint is azok az alkotások érdeklik, amiket nem csak úgy megnéz az ember szerda este, hanem amikért vasárnaponként háztömbnyi hosszú sorokban állnak az emberek. Ő látványfilmes, szórakoztató mozikat készít és soha, de soha nem magyarázott bele mélyebb dolgokat egyik filmjébe sem azon kívül, mint amiről szóltak. Ezek után pedig értelmét vesztik a negatív kritikák, mert mint mindent, úgy ezeket is helyén kell kezelni. Tény, hogy a filmjei jól bevált panelekre, sablonokra épülnek, mind a történetet, mind a karaktereket illetően, valamint, hogy sokszor erőltetett és kicsit sem realisztikus az, amit csinál (kivétel A Hazafi, ahol csak az angolok rinyálnak, hogy milyen csúfnak és gonosznak mutatják őket, holott azok is voltak amióta világ a világ). De ezzel együtt az is tény, hogy valami elképesztően látványosak és szórakoztatóak ezek a filmek, tipikusan azok a mozik, amiket szívesen megnéz az ember ha kikapcsolódásra vágyik. Ezek után pedig mit lehet mondani az I.E. 10.000 című filmről? Hogy elképesztően látványos és szórakoztató alkotás, igazi "popcornmozi", ami az első perctől az utolsóig leköti a nézőt. Persze csak akkor, ha nem kezdünk el okoskodni és történelmi valószerűségeket, Urambocsá' történelmi tényeket keresni benne. Merthogy az nincs. Ez a film egy korokat és földrajzi helyeket keverő, egyedi látványvilágú és hangulatú fantasy kalandfilm, így korentsem a Jean-Jacques Annaud rendezte A Tűz Háborújával (kiváló és hiteles film a kőkori emberekről) kell összehasonlítani, hanem sokkal inkább a Tarao vagy a Rahan képregényekkel, amikre az idősebbek talán még emlékeznek. Mert minden kötözködés ellenére az alaptörténet kiváló, a párbeszédek semmivel nem erőltetettebbek, vagy gagyibbak, mint ami az ilyen filmekre jellemző és a film összképével sincs semmi baj. Ha a helyén kezeljük, őskori mesefilmként tekintünk rá, akkor csalódni nem fogunk. Ha nagyon hibát akarok benne keresni, akkor azt mondom, hogy nagy valószínűséggel nem keveset vághattak ki belőle, mert a játékidő mindennel végefőcímmel együtt kb. 109-110 perc, ami meglepően kevés, ismerve Emmerichet, így néha kapkodónak érzem a cselekményvezetést és bizonyos szálak eléggé kidolgozatlanok. Nagyon remlem, hogy DVD-n lesz majd egy jóval hosszabb rendezői változat is.

Összegzés
Összességében az idei év első igazán nagyszabású szuperpodukciójával van dolgunk, ami minden kritikai fanyalgás ellenére kiválóan sikerült kalandfilm Roland Emmerich stílusában. Ha valaki szerette Robert E. Howard Conan-történeteit, a Rahan és Tarao képregényeket a Kockás Magazin lapjairól és kedvelte a Csillagkapu alaptörténetét (igen, vannak itt hasonlóságok), akkor az nagy valószínűséggel szeretni fogja ezt a filmet is. Fogjatok egy jól behűtött kólát és helyezzétek magatokat kényelembe a vászon előtt, egy rövid időre felejtsétek el minden gondotok, bajotok és szórakozzatok jól!

Címkék: emmerich

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr27404969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L'Angelus 2012.10.06. 11:25:25

Minden idők egyik leghíresebb kalandfilmes bukása.