31
05/2008
4

Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull)


 

19 év után tért vissza mindannyiunk kedvenc régészprofesszora a mozivászonra. A Mozgókép Blog kettős kritikával köszönti e jeles eseményt.

Bevezetés

Gunner: Akit élete során megérint a mozi varázsa úgy Isten igazából, az többé sosem szabadul, örökre a mozgókép szerelmese lesz. A mozi szeretete sajátságos hangulattal bír: az ember érzi, hogy átjárja valami különös erő, érzi, ahogy felvillanyozódik. Ahhoz tudnám hasonlítani, amit az ember egy rockkoncerten tapasztal. Ha megragad az adott film, akkor többé sosem fordítasz neki hátat, sőt! Újra és újra megnézed, felfedezve mindig valami újat, amit korábban nem vettél észre. Persze nem minden film ilyen, sok olyan alkotás készült az idők során, melyek nem bírnak ezzel a "varázzsal". De azok a mozik, melyeket átjárja ez az "erő", többek lesznek számunka egyszerű filmeknél. Ezek a produkciók lesznek maguk a nagybetűs FILMEK! Szerencsésnek tartom magam, hogy olyan korba születtem, mikor a mozi varázsa elérte csúcspontját és örökre megváltoztatta azt, ahogyan filmeket készítenek, ahogy néznek és hallgatnak. Ez az eget és földet megrengető mozgókép-forradalom pedig elsősorban két úriembernek köszönhető. Az ő nevük George Lucas és Steven Spielberg. Két, a '40-es évek közepén született fickó, akik teljesen eltérő környezetből jöttek, mégis ugyanazokért a dolgokért rajongtak: mindketten odaáig voltak az olcsó képregényekért és filmekért, azokért a produkciókért, amik kirángatják az embert az élet szürke hétköznapjaiból és magával viszik egy kalandokkal teli nagy utazásra. Ezeknek köszönhetően ragadta magával őket is a mozi varázsa és lett belőlük a filmkészítés két nagy úttörője. Mindketten a USC (University of Southern California) filmes szakára jártak, itt lettek jóbarátok és mindkettőjük karrierje a '70-es évek elején kezdődött. Az ohio-i születésű Steven Allan Spielberg korai éveiben olyan filmeket készített, mint az 1971-es Párbaj (Duel), az 1974-es A sugarlandi hajtóvadászat (The Sugarland Express), az 1975-ös Cápa (Jaws), az 1977-es Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind) és az 1979-ben bemutatott Meztelenek és bolondok (1941). Országos cimbije, a tősgyökeres kaliforniai George Walton Lucas Jr. szintén 1971-ben indított a THX 1138-al, ezt követte 1973-ban az Amerikai Graffiti (American Graffiti). 1977-ben pedig jött a Csillagok Háborúja (Star Wars), amit ugye nem nagyon kell bemutatni, nem is szeretném, hiszen oldalakat tölthetnénk meg vele, milyen hatást gyakorolt eme alkotás a modernkori filmkészítésre. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Csillagok Háborúja nélkül nem lenne ma Hollywood az, ami. És most képzeljük el, hogy ez a két ember egy szép napon úgy dönt, hogy közös fába vágják a fejszéjüket, létrehozva egy kalapos, bőrkabátos, ostort pattogtató hőst, aki az Indiana Jones névre hallgat, újraformálva ezzel a kalandfilmek műfaját is. De hogyan is jött mindez? George Lucas már 1973-ban kitalálta a The Adventures of Indiana Smith című kis kalandját, amiben egy James Bond-szerű régész indul ősi relikviák után. Még ezekben a korai években találkozott Philip Kaufman-nel, aki éppen a bibliai Frigyládáról forgatott volna filmet, ám mivel Clint Eastwood megbízta őt a Törvényenkívüli Joesy Wales forgatókönyvének megírásával, így a filmjéből nem lett semmi, mindenesetre ő javasolta Lucasnak, hogy kalandhőse a Frigyláda nyomába eredhetne. Indiana Smith kalandjaiból azonban jódarabig nem lett semmi, hiszen közbeszólt a Csillagok Háborúja. Lucas az űreposz forgatása után nagyon félt, hogy filmje bukás lesz és a bemutató idejére el is ment vakációzni Hawaii szigetére. Hogyhogy nem, jóbarátja, Spielberg szintén ott tartózkodott, hiszen a Harmadik típusú találkozásokat népszerűsítette. Egy szép, napsütéses napon, miközben a parton ücsörögtek és homokvárat építettek – Lucas ekkor már tudta, hogy űroperája óriási kasszasiker – a modesto-i srác előjött Indiana Smith figurájával, hogy szeretne egy James Bond-szerű kalandfilmet csinálni, aminek a címe Az Elveszett Frigyláda Fosztogatói (Raiders of the Lost Ark) lenne. Spielberget azonnal megragadta az ötlet, hiszen mindig is szerelmese volt a Bond-féle kalandoknak. Közösen aztán tovább formálták a figurát: öltöny helyett bőrkabát került rá, kalap a fejére és ostor a kezébe. Sőt, még a nevét is megváltoztatták, mert Spielbergnek nem tetszett a Smith – szeritne túlságosan hasonlított egy korábbi westernre, az Oklahoma Smith-re – így Lucas előállt azzal, hogy akkor legyen a figura neve Jones. Így született meg Indiana Jones, a bátor régész figurája, aki a keresztnevét Lucas malamut kutyájáról kapta. Mivel mindketten óriási rajongói voltak a Republic-sorozatoknak (a Republic Studio évtizedeken át futott olcsó kalandfilmjeit és sorozatait hívták így), amik a ’30-as években élték fénykorukat, a nagy páros is ezekért volt oda a legjobban, így eldöntötték, hogy hősük a ’30-as években mozogjon és a karikatúra-szerűen ábrázolt nácik ellen harcoljon. A forgatókönyv megírásával pedig azt a Lawrence Kasdan-t bízták meg, aki az új Star Wars film, A Birodalom Visszavág (1980) forgatókönyvét is jegyzi. Miután Lucas letudta a Birodalmat, Spielberg pedig a kissé buktaszagú 1941-et, belevágtak hát a Frigyláda forgatásába. Hogy ki alakítsa a hőst, arról megoszlott a két mozimágus véleménye: Harrison Ford volt az, akit Spielberg már a kezdetekkor elképzelt a szerepre, ám Lucas nem akarta őt, mert félt, hogy Ford olyan lesz neki, mint Martin Scorsese-nek Robert De Niro (az a színész, aki minden filmjében szerepel). Meghallgatták így a szerepre Tim Mathesont, John Sheat és még Tom Sellecket is. Selleck annyira jó volt a próbákon, hogy ki is választották a szerepre, de az élet közbeszólt: a színész ugyanis már aláírt egy új tv-sorozat, a Magnum P.I. főszerepére, így végül mégsem lehetett belőle Indy. A színész nélkül maradt páros végül mégiscsak Harrison Ford mellett döntött, utólag pedig elmondhatjuk, hogy nagyon jól tették. A 20 millió dollárból forgatott film 1981-ben került mozikba és elképesztő kasszasiker lett, világszerte majdnem 400 millió dollárt hozott! A film korai mozikra és képregényekre hasonlíó stílusa, Lucas története, Spielberg rendezése, John Williams mágikus erejű zenéje, Douglas Slocombe kiemelkedő operatőri munkája és nem utolsósorban Harrison Ford lehengerlő alakítása mind a nézőket, mind a kritikusokat lenyűgözte. Egyetlen kérdés volt csak: mikor jön a folytatás? Erre 1984-ben került sor, miután Spielberg leforgatta az E.T. – A Földönkívüli (E.T. – The Extra Terrestrial) című filmjét ’82-ben és Lucas befejezte Star Wars trilógiáját – A Jedi Visszatér (Return of the Jedi) – 1983-ban. Az új Indy-filmet Lucas előzménynek akarta a Frigyládához – a Raiders 1936-ban játszódott, az új film pedig 1935-ben – így hangulatában másmilyennek képzelte el. Indiana Jones ezúttal nem nácikkal, hanem egy ősi keleti istenség, Kali szektájával kerül szembe, hogy visszaszerezze a Sankara Köveket. A forgatókönyvet Lucas története alapján Gloria Katz és Willard Huyck írta meg, a sztori hangulata pedig jócskán elütött az első filmtől. Mivel Lucas akkoriban vált feleségétől, így nyomott hangulata a forgatókönyvre is kihatott, emiatt az új film sokkal bizarrabb és sötétebb hangulatú lett, amit persze poénokkal is fel akartak dobni. Ráadásul az erőszakos jelenetek miatt az MPAA (Motion Picutre Association of America) R-besorolásúvá akarta tenni a filmet, amit persze Spielberg és Lucas nem akart, így végül Spielberg felhívta az MPAA elnökét, Jack Valentit, hogy nem tehetne-e valamit a film besorolásának enyhítése érdekében. Valenti pedig tett, így született meg a PG-13 besorolás. Az új film tehát 1984-ben került mozikba Indiana Jones és a Végzet Temploma (Indiana Jones and the Temple of Doom) címmel – később az első film titulusát is megváltoztatták, a cím elé téve Indiana Jones nevét – a nézőket és a kritikusokat azonban megosztotta. Voltak, akik imádták a filmet, talán még az elsőnél is jobban, sokan azonban fanyalogtak, hogy hiányzik belőle az első film hangulata. A kasszáknál a mozi jól teljesített, hiszen világszerte több, mint 300 millió dollárt hozott. A következő években mind Lucas, mind Spielberg más filmek felé fordultak, előbbi főleg producerként tevékenykedett és forgatókönyveket írt, utóbbi pedig drámai jellegű filmek felé fordult. Mindketten érezték azonban, hogy Indy-t muszáj újra csatasorba állítani. Sok elvetett ötlet után (pl. kísértetek) Lucas a Szent Grál mellett döntött, ami Spielberg tetszését is elnyerte, ráadásul kitalálták, hogy Indy apja is szerepljen a sztoriban, ezzel téve még érdekesebbé a filmet. A szerepet végül Sean Connery kapta meg, aki Harrison Ford-dal együtt fantasztikus párost alkotott a vásznon. A forgatókönyv megírásában ezúttal Menno Meyjes és Jeffrey Boam volt Lucas segítségére. A film 1938-ban játszódott, hősünk újra a nácikkal kerül szembe, akik ezúttal Krisztus kelyhét akarják megszerezni. A film akcióval és humorral is jócskán meg volt spékelve, ráadásul a korábbi részekhez hasonlóan tele volt jobbnál-jobb helyszínekkel és karakterekkel. Nem is csoda, hogy mind a kritikusok, mind a rajongók újra egekik magasztalták az 1989-es új részt, ami az Indiana Jones és az Utolsó Kereszteslovag (Indiana Jones and the Last Crusade) címet kapta. A film világszerte közel 500 millió dollár bevételt hozott, a trilógiát pedig ezzel megkérdőjelezhetetlenül a kalandfilmek trónjára helyezte. Sokan biztosra vették, hogy ezzel Indiana Jones kalandjai végleg lezárultak, ám a ’90-es évek elején Harrison Ford elmondta, hogy szeretné újra eljátszani Indy szerepét. Lucas és Spielberg támogatta az ötletet, ám a történet kitalálása legendás kínszenvedéssé vált az évek, majdhogynem évtizedek során. Volt itt mindenféle ötlet: Édenkert, Atlantisz, Artúr kardja, Marsról jött csészealj emberek, de a számtalan író által jegyszett szkriptek nem győzték meg a szentháromság egyik tagját sem, az évek pedig csak múltak. A helyzetet az sem könnyítette meg, hogy Lucas közben az Ifjú Indiana Jones kalandjai (The Young Indiana Jones Chronicles) című sorozattal volt elfoglalva – aminek egyik epizódjában amúgy maga Ford is feltűnik, mint az 50 éves Indy – valamint belevágott az új Csillagok Háborúja trilógiába, így a Baljós Árnyak (The Phantom Menace – 1999) A Klónok Támadása (Attack of the Clones – 2002) és A Sith Bosszúja (Revenge of the Sith – 2005) közel egy évtizedre lekötötte a nagy hármas egyik tagját, de Spielberg és Ford is más filmek felé kacsingatott akkoriban. Az új Star Wars trilógia lezárása után azonban gőzerővel beindult az új Indy film előkészülete. Elképesztő kínszenvedés után végül Lucas a Kristálykoponya ötletével állt elő, a forgatókönyv megírásában pedig két Spielberg-harcos, Jeff Nathanson és David Koepp volt a segítségére. Mivel eltelt 19 év a Kereszteslovag óta, így a film cselekményét új korba kellett helyezni, ez pedig nem más, mint 1957, a Hidegháború korszaka, Indiana Jones pedig ezúttal nácik helyett a szovjetekkel kerül szembe. A film idén, 2008 nyarán került mozikba Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull) címmel, elképesztő költségvetéssel, remek sztárgárdával és mindent elsöprő látvánnyal. Hogy Indy visszatérése milyen is lett? Lássuk hát!

joeperry: Mivel az eddigiektől eltérően ezúttal kettős kritkát olvashattok az oldalon (nekünk is újszerű ezt összehozni, de megrögzött Indy-rajongókként egyikünk sem akart kimaradni a mókából), én is szólnék pár szót bevezető gyanánt. Jóllehet, én koromnál fogva csak nagyjából 8-10 évvel ezelőtt találkoztam először Jones professzor kalandjaival, méghozzá három, erősen megviselt kölcsönzői kazetta formájában, azonnal magával ragadott a fergetes látványvilág, amit Lucas-ék megálmodtak. Gyerekfejjel egyébként is igen fogékonyan álltam mindenféle könyvhöz, filmhez, melyben legendás kincseket, ereklyéket hajkurásztak az aktuális hősök, Indiana Jones mégis kiemelkedett közülük. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a képzeletemből megelevenedett titokzatos helyszínek, furfangos csapdák és színes karakterek forgatagán túl ott állt maga Indy, szakadt, elnyűtt ruhában, poros kalapjában, oldalán az elmaradhatatlan ostorával és a szája szegletében örökké ott bújkáló cinikus félmosollyal. Ő az, aki a legváratlanabb helyzetből is képes leleményesen kimászni, miközben egy pillanatra sem veszíti el legendás humorérzékét és sármját. A legkézzelfogatóbb hős és példakép volt ő, akit egy tizenéves kissrác elképzelhetett magának. Azok az idők persze már elmúltak, némileg több szülinappal a hátam mögött ma már egészen másfajta élményt jelentenek ezek a filmek, de a hangsúly még most is az ÉLMÉNYEN maradt. Így, csupa nagybetűvel. Az elnyűhetetlen régészprofesszor kalandjai több évtized távlatából sem vesztettek varázsukból, a közönség még ma is ugyanolyan fogékony arra, hogy két órára kiszakadjon az unalmas hétköznapokból, és a fotelban hátradőlve, a karfában jó erősen megkapaszkodva végigkalandozza a fél világot kedvenc hősével, titkon a saját fejére képzelve azt a bizonyos kalapot. Én legalábbis így érzem, és elnézve a film kimagasló bevételi eredményeit, nem járok messze az igazságtól. Bizsergető kíváncsisággal vártam Indy újkori kalandjait, és minden bizalmam a híres hármasba helyezve, büszkén mosolyogva ültem le a mozivászon elé. És úgy is álltam fel onnan.

Szereplők

joeperry: Harrison Ford öreg, Harrison Ford már nyugdíjaskorú, Harrison Ford-on lötyögni fog az Indy szerelés, mi lesz így az akciójelenetekkel? Más sem folyt a csapból éjjel-nappal azután, hogy hivatalossá vált; elkészül a negyedik rész. Az első képek megjelenésével aztán valamelyest csillapodtak ezek a hangok, de a megszállott rajongókat leszámítva tobbábbra is többségben voltak azok, akik előre leírták a folytatást Ford kora miatt (vagy csak a hangjuk volt nagyobb, mint ahogy internet névtelen világában ez általában lenni szokott). Tény, Ford nem fiatal, ugyanakkor egyvalamit elfelejtettek figyelembe venni a hangadók: Indy sem lesz az. Ő nem olyan figura, mint a Gunner által is említett, alapul szolgáló James Bond, aki sosem öregszik, épp ezért időről időre fiatalítani kell a megformálóján. Lucas és Spielberg tökéletesen tisztában voltak ezzel, így nem tettek mást, minthogy Ford korához igazították Indy legújabb kalandját, ami remekül működik.

A most 65 éves sztár egyébként fizimiskája alapján nyugodtan letagadhatna legalább egy tízest a korából, hisz kirobbanó formában láthatjuk a teljes filmen keresztül. Az előzetes pletykákat, melyek arról szóltak, hogy Ford minden veszélyes mutatványt maga hajtott végre, én magam kissé kételkedve fogadtam, de most örömmel jelenthetem ki, hogy tévedtem. Az operatőri bravúroknak köszönhetően közvetlen közelről láthatjuk, hogy Ford bizony állta a szavát. Alakításáról pedig értekezhetnék hosszan, de felesleges volna. Professzorként, zakóban és nyakkendőben még hajlamos az ember időnként rácsodálkozni, hogy kit is lát éppen, de amint fejébe nyomja a kalapját, és megpillantjuk őt a vásznon poros, átizzadt ingében és elnyűtt dzsekijében, többé megszűnik létezni Harrison Ford és újra csak Indiana Jonest látjuk, ami fantasztikus érzés. Nem tudok egyebet hozzátenni ehhez, minthogy köszönöm, hogy ezt ismét átélhettem.

Sajnos Sean Connery még ennek a filmnek a kedvéért sem volt hajlandó feladni (egyébként jól megérdemelt) nyugdíjaséveit, így az idősebb Henry Jones nem lehet jelen a filmben. Lucas így érthetően megfordította a Kereszteslovag felállását, és bedobta Indy fiát a történetbe, amitől őszintén szólva én erősen tartottam. No nem a legifjabb Jones-szal volt gondom, hanem azzal, hogy a szerepet a számomra erősen unszimpatikus fiatal Hollywoodi tinédzsersztárok egyikére bízták, a furanevű Shia LaBeouf-re. Ellenszenvemet csak tovább korbácsolta a tavaly nyáron bemutatott Transformers, amelyben finoman szólva nem varázsolt el színészi adottságaival. Hála azonban a biztos kezű koordinátoroknak, a srác ezúttal végig hiteles a vásznon, mi több, kifejezetten méltó partnere Ford-nak, önelégült jampec karaktere pedig telitalálat, a belőtt sérótól és a farzsebben tartott fésűtől kezdve egészen az örökös műmájer megjegyzésekig. Amilyen jól sikerült Connery figurája annak idején, legalább akkora telitalálat LaBeouf az új részben. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de remélem, láthatjuk majd az esetleges folytatásban (na persze szigorúan Ford oldalán).

Egy visszatérőt azért sikerült megnyerniük a korábbi részekből, mégpedig a Mariont megformáló Karen Allent, aki ezúttal is gyönyörű, alig fogtak rajta az eltelt évek. Ugyan kevesebbet láthatjuk a vásznon, mint Indy-éket, jelenléte mégis üdítően hat a cselekményre. És persze nagy szerepet kap a film utolsó jelenetében, ami biztos vagyok, hogy megérint minden igaz rajongót.

Indiana Jones filmben először fordul elő, hogy a főgonosz figurája - jelen esetben Irina Spalko ezredes - egy nő, a jellegzetes arcú és hangú Cate Blanchett alakításában. Nekem kissé szokatlan volt, hogy a sztálini Szovjetunió egyik legmagasabb rangú tisztje nem férfi, de Blanchett rutinjának köszönhetően hamar megfeledkeztem erről. Karaktere ugyanakkor a legkevésbé sem félelmetes, sőt, Für Anikó „érdekes” tolmácsolásában megmosolyogtató is néhány helyen, de összességében azért pozitívan zárt nálam. Kétségtelen azonban, hogy a korábbi részek gonoszai sokkal erőteljesebbek voltak (az első rész Gestapo ügynökétől a mai napig kiráz a hideg, mikor megjelenik az összeégett tenyerével).

Ray Winstone mint Mac, Indy aktuális segítőtársa szerepel a filmben. Karaktere teljesen új, érezhetően a Marcus Brody-t alakító színész sajnálatos halálával beállt űrt próbálták kitölteni vele a készítők. Winstone jól ráérzett a figurára, a felvezető jelenetsorban kiváló párost alkotnak Ford-dal, de később is akad egy-két jó pillanata. (Nem mellesleg a film számomra legjobb poénjaiból kettő is hozzá kapcsolódik a „hármasügynökkel” na meg a zseniális közönségre mutatással, de erről többet nem, tessék megnézni újra, ha nem szúrtátok volna ki elsőre.)

Az utolsó fontos szereplő a filmben Oxley professzor, a veterán John Hurt tolmácsolásában. Ő sem okoz csalódást, s bár szerepéből adódóan nem kellett túl sok szöveget bemagolnia, a remek forgatókönyv több vaskos poént is rendel a karakteréhez, amitől gyorsan a szívébe zárja a közönség.

A fő karaktereken kívül persze mellékszereplők egész sora tűnik fel a filmben, akik mind színesítik az összképet, így a negyedik rész színészi játékban méltó az elődökhöz, na és persze a Spielberg és Lucas neve által elvárható minőséghez. Nem tudok és nem igazán akarok fogást találni a film karakterein, noha a Spalko ezredes esetében megfogalmazott apró kritikai megjegyzésemhez azért tartom magam, talán az ő esetében ráfért volna még némi munka a forgatókönyvre (és a szinkronra). Összességében azonban az Indy 4 szereplői és színészi játéka terén nálam magasan átviszi a képzeletbeli lécet.

Gunner: Joe barátom remekül összefoglalta mind a bevezető részt, mind pedig a karaktereket. Mivel én az előbbit már letudtam, most lássuk, hogyan viszonyulok a szereplőkhöz.

Indiana Jones – Harrison Ford, a legendás színész generációk számára vált példaképpé Han Solo és Indiana Jones megszemélyesítőjeként. Olyan ikonikus karakter, amit megannyi film, regény és képregény próbált másolni, vagy éppen tisztelegni előtte. Ahogy joe leírta, sokan fanyalogtak, hogy Ford már öreg, milyen lesz így a film stb., stb. Hát kérem szépen, Harrison Ford 65 évesen olyan formában van, hogy a sok mai hollywoodi műmájer igencsak megírigyelhetné. Hősünk majd’ két évtizednyi kihagyás után is éppoly lazán hozza a figurát, ahogyan annak idején abba hagyta. Mind a laza poénkodás, mind a kőkemény akciózás remekül megy neki, csak remélni tudom, hogy fogja ő még a fejébe nyomni a kalapját. Azt pedig csak halkan tenném hozzá, hogy Harrison Ford az utolsó klasszikus hollywoodi filmsztár, így igencsak meg kell őt becsülni. Harrison Ford mindörökké!

Mutt Williams – Shia LaBeouf, a nehezen megjegyezhető nevű fiatal srác, Spielberg legújabb kiskedvence játsza Indy lázadó „greaser” fiát, akinek figurájához nem kevés emlékezetes pillanat köthető. LaBeouf mindössze 16 volt, mikor először láttam játszani, de már akkor feltűnt, hogy van tehetség a srácban. Az évek során aztán főként nagy produkciók mellékszerepeiben tűnt fel, mígnem tavaly elérkezett a nagy áttörés a Disturbia-val és a TransFormers-szel. Ahogy joe rámutatott, ezek a filmek nem igényeltek tőle nagy színészi teljesítményt, így az ember joggal tarthatott tőle, vajon mennyire fog helytállni. Nos, nyugodtan kimondhatjuk, LaBeouf fantasztikusan jó partner Ford mellé! A kinézete és a jelleme is tökéletes, jók a beszólásai, az akciójelenetekben is maximálisat nyújt, ráadásul a beszólásai és a fésűs menőzései is nagyon ott vannak. Csak így tovább, Shia!

Irina Spalko – Cate Blanchett, korunk talán legfelkapottabb színésznőjét nyerte meg Lucas és Spielberg a film főgonoszának szerepére. Az ausztrál Blanchett kiváló választás a szerepre, elképesztően jó színésznő, aki bármit el tud játszani. A külseje elképesztően el van találva. Amúgy is nagyon kifejező arcú hölggyel van dolgunk és emellé még jön az egyenruha, a kard és a képregények, valamint a korai James Bond-filmek rossznőit megidéző frizura, köszönhetően Lucas fantáziájának. Mivel eredeti nyelven volt szerencsém megnézni a filmet, így elmondhatom, hogy Blanchett orgánuma is tökéletes. A mély és szexi hangján előadott orosz akcentussal fűszerezett szövegek számomra abszolút tökéletesek. Abban joe-nak teljesen igaza van, hogy a figura egyáltalán nem félelmetes, de szerintem nem is annak szánták. Inkább az ’50-es éveket megidéző képregény-szerű figurának és annak bizony tökéletes!

George „Mac” McHale – Ray Winstone, a kiváló angol karakterszínész játsza Indy régi, háborús haverját, akiről kiderül, hogy nem egészen az, akinek mutatja magát. Winstone igen karakteres arc, remek orgánummal. Számomra két évvel ezelőtt, A Tégla című filmben nyújtott alakításával vált megjegyzendővé a neve. Ahogy joe rámutatott, a karakterben van némi Marcus Brody-beütés, bár számomra ez annyira nem volt feltünő, annál egyedibb figura, igaz, van benne szerintem valamennyi a Kereszteslovagban látható Donovan-karakterből és egy kevés a Frigyláda-beli Belloq-ból is. Mindenesetre Winstone remekül hozza szerepét, remek poénok, beszolások fűződnek a nevéhez és külső megjelenése is száz százalékos.

Marion Ravenwood – Karen Allen, az első rész tűzrőlpattant női főszereplője újra a fedélzeten! Allent nagyon rég óta nem láttam filmben, pontosan a 2000-es Viharzóna óta. Harrisonnal együtt ő is öregedett, de sem tehetsége, sem a szemében égő tűz nem halványult. Fordhoz hasonlóan ő is ott folytatja, ahol abba hagyta annak idején. Marion ugyan kevesebbet szerepel ezúttal, mint a Frigyládában, mégis fontos szereplő, aki sok plusszt ad a történethez. Az Indy-vel való civakodásai mindig mosolyt csalnak az ember arcára és most sincs ez másként, sőt, az akciójelenetekben is megállja a helyét. Allen visszatérése csak hab a tortára és ahogy joe rámutatott, az utolsó jelenet vele és Harrisonnal minden Indy rajongó számára szívbemarkoló.

Dr. Harold Oxley – John Hurt, a legendás brit aktor kelti életre Indy fiatalkori barátját, aki a Kristálykoponya megszállott kutatója, valamint Mutt egyfajta nevelőapja is. Hurt élete során számtalan emlékezetes alakítást nyújtott, ugye elég csak azt a bizonyos vacsorázást említeni a Nostromo fedélzetén. Aktorunk ezúttal is remekül megállja a helyét, igaz nincs sok szerepe, de az mind vagy vicces, vagy fontos. Ráadásul egyfajta „szétcsúszott” figurát kell hoznia, amit remekül megold és ebben külső megjelenése is nagy segítségére van. Figuráját úgy formálták, hogy újszerű és friss legyen, de Sean Connery távollétében emlékeztessen egyfajta öregebb, bölcsebb figurára is, mint amilyen az idősebb Henry Jones volt.

Dean Stanforth – Jim Broadbent, a rendkívül változatos filmográfiával büszkélkedhető angol karakterszínész játsza Indy egyetemi professzor barátját. Stanforth néhány perces szerepe az igazi tisztelgés Marcus figurája előtt, ráadásul külön megtisztelő, hogy egy nagyjából tíz perces szerepre meg tudtak nyerni egy Oscar-díjas színészt. Ezalatt a kevés idő alatt is Broadbent remek alakítást nyújt, még több pluszt hozzáadva ezzel a filmhez.

Antonyin Dovcsenko – Igor Jijikine, az orosz-amerikai származású színész játsza az új film nélkülözhetetlen verőemberét. Mindhárom korábbi részben ez a feladat a nagyszerű Pat Roach-ra hárult, ami minden bizonnyal most is így lett volna, ha az élet, vagy inkább a halál nem szól közbe. Jijikine remekül helytáll az izomember szerepében, az Indy-vel való összecsapásai kiválóak és emlékezetesek.

Történet

Gunner: A Lucas/Spielberg produkciók ismérve, hogy nem csak elképesztően látványosak és jó karakterekkel rendelkeznek, hanem mindig kiváló és érdekes történettel, cselekménnyel bírnak. A Frigyláda esetében anno a kiváló filmes, Philip Kaufman, valamint az egyik legjobb forgatókönyvíró, Lawrence Kasdan voltak George Lucas segítségére. Kaufman olyan filmeket hozott össze, mint a ’78-as Testrablók, vagy éppen Az Igazak, míg Kasdan a Birodalom és a Jedi forgatókönyvével várt elismertté. Hármójuk munkájának remek összhangja, adta meg az Indy-filmek alapvető esszenciáját, ami minden kalandfilmek archetípusává teszi azt. A folytatásnál George Lucas az Amerikai Graffiti szkriptjénél is közreműködő Gloria Katz – Willard Huyck párost kérte fel, hogy öntsék forgatókönyv formájába vízióját. Katz és Huyck mindent megtett, végül szerintem igen jó történetet hoztak össze, ezzel együtt kettőjükről mindent elmond, hogy a Graffiti és a Végzet kivételével csak két említésre méltó filmjük volt, a Howard, a kacsa és a Radioland Murders. Mindkettő elég nagy bukás volt sajnos. A Kereszteslovag esetében aztán jött Menno Meyjes, aki segített George-nak a történet megformálásában. Korábban Meyjes közreműködött A Nap Birodalma című Spielberg-film szkriptjében is. A forgatókönyvet végül Jeffrey Boam öntötte formába, akinek a neve ismerős lehet pl. a Vérbeli hajsza, Az elveszett fiúk, vagy a második és harmadik Halálos fegyver filmek forgatókönyve kapcsán. Hármójuk összhangja aztán megint hozta a Frigyláda színvonalát, igaz több humorral, de ez csak a film előnyére vált. Az új film esetében az alapfelállás a megszokott volt: George Lucas hozza az alapötletet és a sztorit, majd a megbízott szkripterek végső formába öntik azt. Igen ám, csakhogy az évek alatt a megannyi forgatóköny egyike sem nyerte el a szentháromság tetszését egyöntetűen. Pedig dolozott ott Jeffrey Boam, Jeb Stuart, Chris Columbus és Frank Darabont, de egyikőjük verziója sem volt kielégítő. Végül két Spielberg-srác, Jeff Nathanson és David Koepp segítettek összehozni azt a történetet, amiből a film készült. Nathanson két remek Steve-film, a Terminál és a Kapj el, ha tudsz szkriptjét írta, míg Koepp a Jurassic Park, valamint Az elveszett világ és a Világok harca forgatókönyvét jegyezte korábban. Az ő hármasuk is remekül működik, hasonlóan a Lucas-Kaufman-Kasdan és a Lucas-Meyjes-Boam trióhoz. Láthatóan igyekeztek belerakni mindent, ami kell egy Indiana Jones filmbe, kezdve a bevezető akciótól, folytatva a rejtélyes ereklye háttértörténetének felvázolásán át, a karakterek mélyebb megismeréséig és a végső nagy fináléig. Mindezt persze megspékelni jobbnál-jobb poénokkal és elképesztően ötletes helyszínekkel. Remekül használják az ’50-es évek adta hangulati lehetőségekkel, ezzel az Indy-filmek között teljesen egyedi hangulattal bíró epizód született. A karakterek is remekül passzolnak az adott keretek közé, mindenki és minden hiteles. Vannak ugyan túlzások a cselekményben, de ezek hozzátartoznak az Indy-filmek hangulatához. A végére érdekességnek megjegyezném, hogy az anno Lucas-Jeb Stuart duó által jegyzett Indiana Jones and the Saucer Men from Mars számtalan eleme át lett emelve az új film sztorijába: ilyen az 51-es körzet, az ufók, az atomrobbanás túlélése egy hűtőszekrényben, a milliónyi hangya, az orosz kommunisták, valamint az áruló figurája, igaz, mindez teljesen átgyúrva, jobban kidolgozva.

joeperry: A negyedik film sztorija számomra amellett, hogy a mai szegényes kalandfilm felhozatalban bőven megállja a helyét, kissé kétarcú. Mint Gunner összefoglalójából is kiderül, a hosszú vajúdás során rengeteg változáson ment keresztül már az alaptörténet is, azt pedig el sem tudom képzelni, hány draft-ot érhetett meg maga a forgatókönyv, míg eljutottunk a szerencsés nyerteshez. Nekem egyébként a legérdekesebb pont az Indy 4 sztori alakulásában a kitűnő rendező és forgatókönyvíró Frank Darabont személye, nagyon kíváncsi lennék arra a bizonyos verzióra, ami végül nem nyerte el Lucas tetszését.

No de vissza a történethez. Ami egyértelműen hozza az elődök színvonalát, és kicsit sem kopott meg hozzájuk képest, az a rengeteg kitűnő párbeszéd és Indy-beszólás. Ezen a téren talán még a számomra etalon Kereszteslovagot is sikerült túlszárnyalniuk, de hogy egy szinten vannak, az teljesen biztos. Hosszan idézgethetnék a filmből, jókat vigyorogva itt magamban, de a felfedezés örömét inkább meghagyom mindenkinek, hisz ezt látni kell, nem pedig olvasni. Szintén remekül sikerült az a bizonyos „character-chemistry” azaz kevésbé filmbuzisan a szereplők közti érzelmi kapcsolatok ábrázolása. Ahogy Marion, Indy és Mutt vitatkoznak, szinte ott érzed magad közöttük, csak kapkodod a fejed és közben bőszen (na meg marhajól) szórakozol. De hasonló a helyzet apa és fia közt, vagy épp Indy és Mac esetében a film elején. Maximális dícséretet érdemelnek az írók ezen a téren. Úgyszintén tetszett a cselekmény felépítése, szinte nincs benne üresjárat, leszámítva talán Indy sajátos vallatását a táborban, ezt kissé elnyújtották Spalko hosszas monológjával. A helyszínek összeválogatása remekül sikerült, az akciójelenetek jól felépítettek, a megvalósításukról még nem tennék említést, azt inkább majd a látvány taglalásakor.

Jöjjön most inkább az, ami nekem nem, vagyis inkább kevésbé tetszett. Számomra kissé furcsa Lucas döntése, hogy annyi lehetséges alaptörténet közül végül épp a Roswell-i ufókatasztrófát választotta, nyakon öntve az ominózus kristálykoponyákkal. Mivel Indy régészprofesszor, a korábbi részekhez hasonlóan az ember valami ősit, misztikusat, a múlt homályába vesző legenda felkutatását várná kedvenc karakterétől, ezzel szemben az idegen lények szerepeltetése sokkal inkább sci-fibe hajló, még ha a kristálykoponyákkal ezt sikerült is beleszőni egy történelmi mítosz kereteibe. Ez nem azt jelenti persze, hogy az Indy 4 fantasztikum lenne, hisz a hangulat és a tálalás egészen a film zárásáig a régi, mégis, végig ott motoszkált bennem a kisördög, hogy ez azért nem az igazi. A lezárás sem nyerte el teljesen a tetszésemet, hisz egyértelműen kilóg egy Indiana Jones filmből, számítógép által generált effekttengert látunk idegen lényekkel és repülő csészealjjal. Talán csak bennem van a hiba, de én nehezen tudtam összepárosítani az öregedő, old-school kalandor figuráját ezzel a végjátékkal, számomra épp ezért meglehetősen szimbolikus voltak azok a képsorok, mikor Indy tehetetlenül bámulja a fejleményeket egy szikla peremén ácsorogva.

Mindenezen kritikai észrevételek ellenére sem állítom azt, hogy az Indy 4 története rosszul sikerült volna, mert ez nem így van, igényesen felépített, látszik, hogy a szakma nagyjai dolgoztak vele; ugyanakkor  kétségkívül szokatlan és furcsa némely elemében. Egy földhözragadtabb téma talán jobban passzolt volna az öregedőfélben lévő főhőshöz, azért viszont elismerés jár, hogy a merész választás ellenére is jól sikerült tálalniuk, ez pedig mindenképpen Koepp és Nathanson, na meg az ötletgazda George Lucas érdeme.

MacGuffin

joeperry: Gunner tanácsára Indiana Jones filmmel lévén dolgunk, illik külön pontban foglalkoznunk az új epizód kulcselemével, esetünkben az ereklyével, mely után hőseink kutatnak: a kristálykoponyákkal. A történetnél tettem már említést arra, hogy vannak fennatartásaim azzal kapcsolatban, mennyire volt helyes döntés erre a kissé science-fiction-ízű cselekményszálra terelni a történet fonalát. Érdekes választás, annyi szent.

Őszintén szólva nem vagyok túl tájékozott kristálykoponya-téren, még most, a film megtekintése után sem lettem szakértője a témának. Annyi számomra is világos, hogy a filmben szereplő koponyáknak semmi köze a valódiakhoz, melyekkel a történelmi témájú könyvek lapjain találkozhatunk, inkább az olyan, elvakult összeesküvés-elmélet gyártók munkáihoz állnak közel, mint Erich von Daniken. Ezek ugyanis idegen eredetű koponyák, melyek a legenda szerint kimeríthetetlen tudásanyagot tárolnak magukban, s anyaguk sem egészen kristály, no de isten ments, hogy lelőjem a történetet egy filmkritikában. Maradjunk annyiban, hogy messze ez a legelrugaszkodottabb alapokon nyugvó ereklye a tetralógiában, és akkor a hozzá kapcsolódó végkifejletet még nem is említettem. Érdekes ötlet volt erre építeni a sztorit, ha rosszmájú akarnék lenni, hozzátenném, hogy én bizony másképp választottam volna, de hát hol jövök én ahhoz, hogy megkérdőjelezzem a félisten George döntését? :-)

Gunner: Ahogy joe fentebb említette, eszembe jutott, hogy egy Indiana Jones film esetében mindenképpen érdemes kitérni a MacGuffin-ra, hiszen mégiscsak ez áll a középpontban. Hogy mi is pontosan ez a MacGuffin? Ez a fogalom már a filmkészítés aranykorától jelen van. Azt a tárgyat, vagy dolgot jelöli, amire az adott film szereplőinek cselekvései irányulnak. Indiana Jones esetében ez ugye kiemelt szerepet kap, hiszen hősünk egy régész, aki ereklyék után kutat, így a MacGuffin szerepe itt külön jelentőséggel bír. Az első film esetében Philip Kaufman javasolta Lucasnak a bibliai ereklyét, a Szövetség Ládáját, azaz a Frigyládát. A film története szerint legyőzhetetlen az, aki magáénak tudhatja a Frigyládát. Ez sötét, baljós hangulatot adott a mozinak, raádásul, mivel a zsidó/keresztény kultúrkörbe tartozik, ezért a nézők igen közel érezték magukhoz. A második film esetében Lucas kitalálta a Sankara Köveket, melyek a film története szerint védelmező erővel bírnak egy-egy falu számára. Legjobb tudomásom szerint a valóságban is tulajdonítottak ilyen erőt a köveknek, méghozzá a hindu Shiva főisten jóvoltából és az ilyen köveket Shivalingáknak hívták. Nos, talán a hindu vallás volt az oka – nyugaton nem annyira ismert – vagy talán az, hogy ennek az ereklyének nincs meg az a bizonyos baljós, fenyegető hatalma, mindenesetre a nézőket annyira nem érintette meg. Szerintem friss, újszerű döntés volt, ami csak előnyére vált a filmnek. A harmadik film esetében Lucas javaslatára a Szent Grál mellett döntöttek. Ez a lehető legjobb választás volt, egyrészt, mert a nyugati világ nagy mértékben a kereszténységen alapszik, így a Krisztus vérét felfogó kehely alapvetően benne van a kultúránkban, másrészt, ahogy Spielberg megfogalmazta, a kehely keresése egyfajta metafora az ember isteni eredetének keresésére – ez a filmben el is hangzik – valamint egy fiú, az apjához fűződő viszonyára. Az új film esetében nem véletlen, hogy mennyit szenvedtek a megfelelő MacGuffin kitalálásával, hiszen újszerűnek kell lennie, egyben megfelelő mértékben misztikusnak, amelynek rendelkeznie kell természetfeletti erővel is. Lucas végül a Kristálykoponya mellett döntött, ami szerintem az egyik legjobb választás. Egyrészt kristálykoponyák a valóságban is léteznek, elég csak a Mitchell-Hedges-féle koponyára gondolni – erre a filmben utalnak is – másrészt pedig kapcsolódnak hozzá mítoszok és legendák, igaz, sokkal újabbak, mint a korábbi filmek MacGuffin-jainak esetében. A maják valóban földöntúli, természetfeletti erőt tulajdonítanak nekik, alighanem ezt akarta Lucas kihasználni, persze az egész mítoszt a maga képére formálva. Szóval összességében szerintem az egyik legjobb választást hozta meg. Én bevallom, ezen kívül csak Atlantisz, vagy a Végzet Lándzsája az, amit el tudtam volna képzelni a Kristálykoponyán kívül. Ki tudja, talán majd a következő filmben.

Látvány

Gunner: Egy Spielberg/Lucas produkció esetében kimagasló szerepet kap a látvány, mindez pedig a létező legmagasabb szinten. Az olyan produkciók, mint a Star Wars, az Indiana Jones, vagy éppen a Jurassic Park, megkövetelik a legtökéletesebb illúziót. Lucas bámulatos boszorkánykonyhája, az ILM (Industrial Light & Magic) most is gondoskodik arról, hogy tátva maradjon a szánk az első perctől az utolsóig. Steven és George azt ígérték, hogy a film annyira „old school” lesz, amennyire csak lehetséges. Ez persze nem azt jelenti, hogy a film teljesen nélkülözi a CGI-t, hiszen igazodni kell a mai kor követelményeihez, hanem azt, hogy ahol lehetett, ott a régi megoldásokat alkalmazták a számítógép pedig csak akkor kapott szerepet, ha valamit máshogy nem lehetett megoldani, illetve így volt biztonságosabb. Az ilyen effektek végig háttérben maradnak a film során, egyedül a végén kapnak nagyobb hangsúlyt, de a történetből adódóan ez elkerülhetetlen volt. Az effektesek mellett persze meg kell említeni mindenképpen a látványtervező Guy Hendrix Dyas nevét, aki mesés helyszíneket varázsolt a produkció számára, vagy a Bernie Pollack-Mary Zophres kettőst, akik a szereplők jelmezeit tervezték. Ezeke mind-mind hozzájárulnak a film mesés hangulatához. Külön szólni kell még Spielberg két állandó munkatársáról, az operatőr Janusz Kaminski-ről, valamint a vágó Michael Kahn-ról. Kahn már igen régi motoros a szakmában, a korábbi Indy-filmeket is ő vágta. Kiváló szakember, aki pontosan tudja, hogy kell úgy megvágni a jeleneteket, hogy dinamikusak és izgalmasak legyenek, mégse váljanak túl gyorssá, vagy idegesítővé és mindezek mellett a Lucas és Spielberg által megálmodott vizuális elképzelés ne sérüljön. Az operatőr, a lengyel Janusz Kaminski a Schindler Listája óta Spielberg állandó operatőre, így mindent tud, amit csak kell. A rajongók nagy elvárása volt, hogy a korábbi filmek képi világa megmaradjon, ezért Kaminski mindent megtett, hogy a Douglas Slocombe által kitaposott úton haladjon. Persze az utolsó Indy-film óta eltelt 19 év, így biztosak lehetünk benne, hogy ha csak kicsit is, de más lesz a képi világ, de ezzel együtt csak dicséret illeti Kaminskit, valamint a többi szakembert, hiszen az Indiana Jones filmek varázslatos atmoszférája, és persze az akciók izzadtságszagú hangulata is maximálisan átjön, tökéletesen illeszkedve ezzel a korábbi részekhez. Joe, vedd át a szót!

joeperry: Számomra a történet tölti meg mélységgel, a hozzá kapcsolódó lehető leghűebb látvány pedig a megfelelő hangulattal a filmet. A három klasszikus epizód egyike az utolsó nagyköltségvetésű Hollywood-i filmeknek, amelyek látványos, főként stop-motion technikán, vetített háttéren és épített díszleteken alapuló látványelemekkel dolgoznak. A legelső híreknek, miszerint Spielberg feltett szándéka, hogy ezekhez a hagyományokhoz a mai, CGI-uralta világban maximálisan hű szeretne maradni, én nagyon örültem. Idővel aztán ez a kijelentés finomodott annyiban, hogy ahol csak lehetséges, próbálnak a régi technikával boldogulni, és csak akkor nyúlnak a CGI-hez, ha ez elkerülhetetlen. Nekem még ezzel sem volt semmi bajom, épp így viszonyulok én is a számítógéppel alkotott effektusokhoz: ahol feltétlenül szükséges, használják bátran (és igényesen), ugyanakkor ami megoldható kézzel foghatóan, valódi anyagokból, ott felesleges és zavaró is a szemnek.

Ami bátran kijelenthető: a film látványvilága parádés, néhol áll-leejtő, méltó a műfajban etalonnak számító ILM műhelyéhez. Hogy hűek maradtak-e Spielberg eredeti elképzeléséhez? Ez is egyértelmű: nem. Noha az Indy 4 jóval nagyobb arányban nélkülözi a komputer-animált technikát, mint korunk top-filmjei, még így is jócskán tartalmaz belőlük, nem egy közülük furcsa látvány az első három részen edződött szemnek. Egy részük valóban szükséges volt persze, ilyen esetekben én is egyet értek a használatukkal, de több esetben felesleges túlbuzgóságnak éreztem egy-egy jelenetet, mintha Lucas és csapata csak azért illesztette volna be azokat a cselekménybe, hogy az ILM programzói megmutathassák, ilyet is tudnak (gondolok itt a számomra igencsak furcsa Tarzant idéző képsorokra, a hullát pehelysúlyként elcipelő hangyarengetegre vagy épp a teljes fináléra az idegenekkel).

A film többi részéről azonban látvány szempontjából elmondható, hogy szinte hibátlan; nemcsak műfajában, összességében is kiemelkedő színvonalon megvalósított remekmű, maximálisan méltó az elődök által felállított színvonalhoz. A verekedések, a két, maratoni hosszúságú autós üldözés és a korábbi részeket megidéző sírkamra látogatás mind-mind fantasztikusan sikerültek, igazi vizuális orgazmus a szemnek. Kaminski a Ryan közlegény óta nagy kedvencem, és amit most letett az asztalra, az ismét telitalálat. Hajszállal szerényebb CGI használattal még jobban lekenyerezhetett volna az alkotógárda, így maradok a szinte hibátlan jelzőnél, azt hiszem, ezzel nem mondok nagyot.

Zene

joeperry: Ez az a pont, ahol kissé pihenhetnek gépelésben megfáradt ujjaim, hiszen elég egyetlen nevet ideírnom: John Williams. Na jó, ennyivel azért nem fogom elintézni a dolgot, de tény, hogy Williams neve már jópár évtizede egyet jelent a kiemelkedő minőséggel, pláne, ha egy Spielberg vagy Lucas moziról beszélünk. Őszintén szólva alig hinném, hogy van olyan filmkedvelő ezen a földön, akinek nem jutna kapásból eszébe az Indiana Jones filmek főtémája, de néhány taktust elfütyörészve alighanem már mindenki be tudná fejezni. Az öreg nem tett mást, mint hogy leporolta jó húszéves kottáit, némi vérfrissítést alkalmazott, majd megtoldotta őket az új jelenetekhez maximálisan passzoló nagyzenekari tételekkel. A rutin, a tudás és a tapasztalat pedig ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, a zene ahol kell, felpörög, ahol kell, csendesen andalog a háttérben, amikor pedig egy-egy kulcsjelenetnél felcsendül a jól ismert főtéma, alighanem hátak millióin borzolódik fel a szőr a világ mozitermeiben. John Williams számomra az a zeneszerző, aki a leginkább ért ahhoz, hogy egy adott karakterhez maximálisan passzoló, a fülekbe gyorsan utat találó, könnyen megjegyezhető dallamot társítson, ami Indy esetében is fantasztikusan sikerült. Ha csak minimális ráfordítással újrahasznosította volna az első három film anyagát, akkor sem lehetne egy rossz szavam sem, az újkori, frissen, lendületesen zengő tételekért azonban óriási köszönet a Mesternek!

Gunner: John Williams neve megkerülhetetlen akkor is ha egy Lucas/Spielberg filmről, és akkor is, ha nagy általánosságban a filmzenéről beszélünk. Williams ugyanis maga a FILMZENE! Hosszú évtizedek óta újabb és újabb mesterművek megkomponálója ő, aki még a legnagyobbak közt is az első számú. Meg merem kockáztatni, hogy tehetsége és munkássága már-már a legendás, klasszikus zeneszerzők nagyságával vetekszik. Nem csoda, ha Steven Spielberg és George Lucas a ’70-es évek közepe óta csak vele hajlandó dolgozni. Nincs ez másként az Indiana Jones szériával sem, ahol Williams élete egyik csúcspontját nyújta. Egyrészt megalkotta minden idők egyik legnagyszerűbb főtémáját, másrészt minden egyes zenei tétel, amit a filmekhez írt magával ragadó és csodálatos. Miután az új Csillagok Háborúja trilógia zenéjével bizonyította, hogy nem gond neki évtizedekre visszanyúlni és egyben újat is hozni, rendkívül nagy várakozással tekintettem az új Indy film zenéje elé. Azt kell mondanom, a film zenéje tökéletes, maximálisan megfelel az elvárásoknak, tökéletesen simul a korábbi részek muzsikáihoz. Ezúttal is felcsendül a legendás főtéma, a „Raiders March” de nincs túllihegve, nem használja a kelleténél többször. Ahogy korábbi részek esetében, ezúttal is van az Indy főtémán kívül egy adott téma, ami a filmet jellemzi. A Frigyláda esetében ez a sötét és komor, bibliai világot megidéző „The Map Room” volt, ami máig az egyik legbaljósabb zene, amit valaha hallottam. A Végzetnél ott volt a „Slave Children’s Crusade”, pörgős, keleties dallamával olyan volt, mint valami induló. A Kereszteslovagban pedig ott a „The Penitent Man Will Pass” a csodálatos, középkort megidéző mennyei dallamaival. Természetesen a Kristálykoponya esetében is megkapjuk ezt a második főtémát, méghozzá a „Call Of The Crystal” című tételben. Lassan, komoran építkezik, egyre hangosabb lesz, ezzel is kifejezve, a baljós misztikumot. Érezhetően, itt a Frigyláda hangulatát akarták megidézni és sikerül is annak ellenére, hogy ez a legkevésbé karakteres főtéma a négy közül. Persze nem mehetünk el a többi tétel mellett sem. Williams tökéletesen képes a zenével kifejezni a történet mélységét és a karakterek jellemét. Ugyanúgy áll a zenéhez, mint Lucas és Spielberg a filmhez: megidézni a korábbi részeket, belerakni mindent, amit csak kell, de közben újszerűnek is kell lennie. Megidézésre kerül mindhárom korábbi rész zenéje úgy, hogy közben az új dallamok végig méltóak az elődökhöz. A zene sokszínűsége pedig csodálatos: van itt pattogós, katonai induló-szerű tétel, mint pl. az „Irina’s Theme”, van játékosabb, könnyedebb, mint amilyen a „The Adventures Of Mutt”, van tipikus pörgős akciózene, mint a „The Jungle Chase” főleg az üldözéses jelenetekhez és van sötét, komor, a misztikummal teli szcénákhoz, hogy csak egyet említsek, az „Orellana’s Cradle”. Nyugodtan kijelenthetem, hogy John Williams újabb filmzenei klasszikust alkotott.

Rendezés

Gunner: Steven Spielberg alighanem a világ legismertebb direktora. Gyanítom, hogy nincs a világnak olyan szeglete, ahol ne ismernék a nevét. Legendás filmek tömkelege köthető a nevéhez, amiket felsorolni is sokáig tartana. Azon rendezők közé tartozik, akik a létező összes műfajban képes maradandót és emlékezeteset alkotni. Igazi mozimágus, akinek zsenalitása és tudása megkérdőjelezhetetlen. Legyenek azok drámák (Bíborszín, A Nap Birodalma, Schindler listája, Amistad, Ryan közlegény megmentése, München), legyenek sci-fik (E.T. – A Földönkívüli, Harmadik típusú találkozások, A.I. – Mesterséges értelem, Különvélemény, Világok harca), legyen az vígjáték (1941, Terminál, Kapj el, ha tudsz), kalandfilm (Jurassic Park, Az elveszett világ), mese (Hook) vagy éppenséggel horror (Cápa), Steven Spielberg nem tud hibázni. Az Indiana Jones filmek a kedvenceim tőle, hiszen megalkotta a tökéletes kalandfilmeket. Pontosan tudja, hogy az akciót, a misztikumot és a humort mikor, hol és milyen mennyiségben kell használni, hogy arányban legyenek és az egész egységes, koherens egésszé álljon össze. Az új Indy-film esetében sem hibázott. Tökéletes a film felvezetése, már a kezdő jelenet magával ragad. Nagyszerűen építi fel a karaktereket és a cselekményt egészen a végkifejletig. Sorra idézi meg a széria előző részeit, de tiszteleg korábbi filmje a Harmadik típusú találkozások és jóbarátja, George Lucas klasszikusa, az American Graffiti előtt is. Tökéletesen levezényelt, egyedi hangulatú, szinte hiba nélküli alkotás az új Indiana Jones, mely előtt csakis fejet hajtani lehet.

joeperry: Nem akarom újra ellőni az előző pontban leírtakat, és egyszerűen Spielberg nevére hivatkozni, pedig nem járnék messze az igazságtól. A nagy generáció talán legkreatívabb tagja ő, és noha számomra Scorsese az etalon közülük, Spielberg kreativitása és alkalmazkodó képessége nem tanítható, erre bizony születni kell. Ahogy Gunner is említette, számára nincs nehéz műfaj, éppoly könnyedén mozog a látványos kaland vagy science-fiction filmek világában, mint a fajsúlyos drámák és thrillerek között. Az első Indiana Jones filmmel is új területre tévedt, ennek ellenére remekművet alkotott, melyet sikerült még háromszor megismételnie. Igen, háromszor, az Indy 4 ugyanis minden jelenetében magán viseli kedvenc baseballsapkás rendezőnk kézjegyeit. A kezdő képsoroktól kezdve (Indy felvezetése az árnyjátékkal egyszerűen zseniális, a legjobb a sorozatban) egészen a stáblista alatt folytatódó zárójelenetig hibátlan munkát végez. Noha tartom magam ahhoz, hogy kísérletező kedve az új évezredre alaposan megkopott, és inkább a jól bevált és begyakorolt paneljeire építkezik (Gunner ezzel biztos nem értene egyet), ez cseppet sem von le mindenkori érdemeiből, hisz kevesen rendelkeznek olyan rutinnal ebben a szakmában, mint ő. És ne feledjük azt sem, hogy nem akárki állt mellette a kamera túlsó oldalán; biztos vagyok abban, hogy Lucas maga is belekotnyeleskedett a film néhány jelenetébe (a dzsungel-beli autósüldözés például igen gyanús nekem ilyen szempontból).

Összhatás


 

joeperry: Maratoni kettős kritikánk végére érve már csak általános értékelésünk maradt hátra a negyedik Indiana Jones kalandról. Nehéz dolgom van, hisz ilyen felfokozott és hosszadalmas várakozás után legszívesebben a bennem lakó Indy-rajongó kissrácban felszabadult valamennyi érzelmet ideönteném most, végtelen, napfényben fürdő tulipánmezőként festve le a filmet. Pedig az összkép ennél azért árnyaltabb, még ha nem is túl hangsúlyozottan. Mint 2008-as kalandfilmet értékelve, az Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága messze-messze átlagon felüli, minőségi és tartalmas szórakozást nyújtó produktum, az évtized  legjobbja (és várhatóan nem is lesz már olyan cím, amely ennél hátrébb taszíthatná). Folytatásként azonban, majd 20 év elmúltával értékelve, már valamelyest enyhébben kell fogalmaznom, hiszen nem hibátlan a film. Elemzésem során azt hiszem, kellő részletességgel kitértem azokra a hiányosságokra a történet, a karakterek vagy épp a látvány terén, melyek nálam picit rontanak a végeredményen. A számomra örök etalon harmadik részt így nem sikerült felülmúlniuk, az első és második résszel viszont tökéletesen egyenrangú alkotás született, ami szerintem a mai, alaposan felhígult filmes felhozatalban több, mint elegendő. Nem tudok eleget hálálkodni szerény prózai képességeimmel a Ford – Lucas – Spielberg triumvirátusnak, hogy szinte az utolsó utáni pillanatban végül is engedtek a rajongói nyomásnak, és óriási munkával és lelkesedéssel egy méltó folytatást készítettek a klasszikus trilógiához.

Csak remélni tudom, hogy ez a bizonyos folytatás még nem egyenlő a lezárással, és legalább egy utolsó, mindent elsöprő Indy kalandban még találkozhatunk kedvenc hősünkkel. A léc mindenesetre igen magasra került, bízom benne, hogy a kísérlet sem marad el az átugrására.

Gunner: Elérkeztünk hát az összegzéshez, lezárva ezt az embertelen méretű betűhalmazt. Nos, joe barátom igen jól megfogalmazta előttem, hogy milyen is lett egészében az új Indy kaland, ezt egészíteném én most ki. Ha az ember annyi évet vár egy szeretett alkotásra, akkor előfordulhat, hogy nem tud majd objektíven értékelni, vagy túl kritikus lesz, vagy nagyon ömlengő. Én igyekeztem úgy értékelni a film megtekintése után, hogy az esetleges hibáit is figyelembe vegyem, de akárhogy próbálnék ilyet találni, nem nagyon van. Tény, hogy a történet befejezése elüt a korábbiaktól, tény, hogy mivel eltelt 19 év a megvalósítás is más kicsit, mint az elődöknél. Vannak benne túlzások itt-ott, de hát ezek a korábbi részekre is jellemzőek voltak, ha nem is ennyire. Szóval igen, ez az Indy kaland ha csak kicsit is, de másmilyen lett. De az, hogy más, nem jelenti feltétlenül azt, hogy rosszabb. Az első perctől az utolsóig elvarázsolt hangulatban néztem végig a filmet és nem volt semmi, ami képes lett volna kirángatni onnan. Ez pedig azt jelenti, hogy a film összképéhez mérve, azok az ici-pici apró hibák mind megbocsáthatóak. A történet, a karakterek, a zene, az akciók olyan tökéletes egységgé állnak össze, amit a kalandfilmek műfajában csak az Indiana Jones tud. Joe-hoz hasonlóan én is csak remélni tudom, hogy kedvenc archeológusunk fog még elveszett ereklyék után kutatni, mert ilyen tökéletes karakter, mint ő, még egy nem lesz. Hálás köszönet Mr. Spielberg, Mr. Lucas és Mr. Ford, hogy megajándékoztak minket még egyszer azzal a mozivarázzsal, amit Indiana Jones néven ismerünk. Az értékelésem így nem is lehet más, mint ami az összes korábbi rész esetében.


A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr96496113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vicana 2008.06.02. 10:23:04

Hát, srácok!!!
Ez nem kis meló lehetett, de mindenképpen megérte!
Nagyon jól sikerült összegyűjtönötök a fontos szempontokat és infokat!
Gunner, mint mindig /igazi Lucas, Spielberg és Ford rajongótól el nem ítélhető módon/ kicsit elfogult volt, így én most is joeperry véleményével értek inkább egyet /szinte az összes pontban/! Nekem is kicsit sok volt a CGI, az ufók, de hát Indy azért mégis csak elintézett mindent a szokásos félmosolyával! ;-D

Apoth 2008.06.02. 13:03:34

Sziasztok!
George Lucas Lőrincz László könyveket olvas?
Érdekes dolog, hogy egy Lőrinzc régény-sorozatban éppen 13 kristálykoponyáról van szó... Nos elég sok hasonlóság van a regények, és a film között...

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2008.06.03. 16:30:13

Ha engem kérdezel, inkább sok Danikent olvasott, már ha övé az alapsztori egyáltalán...:)

Gunner 2008.06.03. 19:38:12

A kristálykoponyák sztorija már Däniken előtt is létezett. Valóban régi indián mítosz a 13 kristálykoponya, hogy nem erről a világról valók, hanem 13 másik bolygóról, hogy ezek a koponyák tartalmazzák ezeknek a világoknak minden tudását stb., stb. Elég érdekes, valahol bővebben van is egy leírásom róla.