15
06/2008
0

A Hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk)

Bevezetés
A képregények filmes adaptációi már a '30-as évektől részei a mozgókép történelmének. Eleinte sorozatok formájában hódítottak, majd később a mozi is felfedezte magának ezeket a héroszokat. Sajnos azonban elmondható, hogy évtizedeken át - főleg a nagyon korai időkben - úgy álltak a képregényhősökhöz, hogy rendkívüli módon lebutították a szereplőket és a történetet, teljesen nevetségessé téve őket. A '78-as Superman volt az, ami először vette - persze a kor stílusához mérten - komolyan a képregény műfaját, melyet az 1980-as második rész tovább is vitt, de a harmadik és negyedik rész már csak a "keressünk jó sokat, nem baj, ha közben hülyének nézzük a nézőt" elv alapján készült el. A '89-es Batman hozta vissza a komolyságot, persze nem hiányozhatott a Tim Burton-re jellemző beteg humor sem. A szériát azonban itt is utólérte az agyhalál 1997-ben, a sorozat negyedik részével. Nos, mivel már számtalanszor írtam képregény-adaptációkról, kivesézve nagyjából a filmes pályafutásukat, így nem akarok megint ezzel untatni mindenkit, úgyhogy próbálok a fontosabb dolgokra szorítkozni. De akkor miért is tértem vissza megint a Superman/Batman témához? Egész egyszerűen azért, mert évtizedeken át csak a DC két nagy hőse tudott sikert elérni, a nagy Marvel pedig rosszabbnál rosszabb filmeket hozott tető alá. Tudnám pl. ajánlani az 1990-es Amerika Kapitány filmet, vagy mit meg nem tennék, ha láthatnám az 1994-es, soha be nem mutatott Fantasztikus Négyes verziót. 1998 volt az az év, amikor a Marvel úthenger megállíthatatlanul beindult: jött a Penge mozifilm, valamint egy Nick Fury tv-film (David Hasselhoff főszereplésével). Ez utóbbit sorozat is követett volna, ám a film nem aratott olyan sikert, hogy berendelték volna a szériát. 2000-ben aztán az X-Men mindent elsöprő sikere jelezte a képregényfilmek új aranykorát. az évek során trilógiává vált a Penge, az X-Men, a Pókember, két részt megélt az új Fantasztikus Négyes, de bemutatkozott a Fenegyerek, a Megtorló (1989 után másodszor), a Hulk és a Szellemlovas is valamint legutóbb a Vasember, mindez a teljesség igénye nélkül. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy a Marvel számolatlanul küldte csatasorba hőseit és ahogy az várható volt a mennyiség nem volt egyenlő a minőséggel. Persze gyakorlatilag mindegyik filmjük anyagilag sikeres lett, némelyik kevésbé, a többi viszont elképesztő összegeket hozott a konyhára. Születtek kimagasló remekek, mint pl. az X-Men trilógia és a Penge II, nagyon pofás és korrekt filmek, mint a Vasember vagy a Megtorló, de készültek olyan borzalmasan gyenge filmek is mint az Elektra, vagy a Fenegyerek. Az egyik legnagyobb anomália számomra a Pókember trilógia, amely anyagilag a legsikeresebb képregényfilm-széria, de minőségileg nem több, mint egy Coca-Cola vagy McDonald's reklám. A Marvel legtöbb újkori filmjéről elmondható, hogy ezt az irányvonalat kívánja követni (és fogják is a jövőben), de hála Istennek, azért néhány nagy rendező tehetségének köszönhetően képes volt elszakadni ettől a végtelenül egyszerű stílustól és egyediséggel, eredetiséggel felruházni aktuális alkotását. Ezek közé tartozik a már említett X-Men (nagy köszönet érte Bryan Singer-nek) és a Penge II (nagy köszönet érte Guillermo Del Toro-nak). És megint mire ez a hosszú bevezető? Persze, már mindenki kitalálhatta. Arra, hogy végre megemlíthessem a 2003-as Hulk filmet. Miért is? Azért, mert a 2005-ös Batman Begins és a 2006-os Superman Returns mellett ez az új évezred legjobb képregényadaptációja, megelőzve még a bámulatos X-trilógiát is! A tajvani rendező, Ang Lee kapta akkor a feladatot, hogy Eric Bana, Jennifer Connelly, Nick Nolte és Sam Elliott főszereplésével vigye vászonra a gamma-sugárzás következtében hatalmas, dühöngő zöld óriássá váló tudós, Bruce Banner történetét. Be kell vallanom, én csak az egykori Lou Ferrigno-féle tv-sorozatot ismertem, amit már gyerekfejjel is gagyinak tartottam, így nem kis ellenszenvvel ültem neki anno a filmnek. A 136 perces játékidő letelte után pedig tátott szájjal álltam fel. Lee ugyanis nem csak készített egy látványos képregényfilmet, hanem remek karakterábrázolással megspékelt, a görög drámákra hajazó sötét és komor cselekményt rakott le elénk. A színészek egytől-egyig fantasztikusak voltak voltak, a látvány lehengerlő volt, akárcsak a film zenéje, a képregények lapjaira emlékeztető osztott képmezős és állóképes megoldások pedig soha nem tapasztalt hangulatot adtak a filmhez. Ehhez jött még, hogy Lee mellőzött szinte minden humort a filmből, így egy mondhatni már-már művészi képregényfilm született. Csoda hát, ha megosztotta a nézőket és a kritikusokat is? A nézők egyik fele istenítette a filmet, míg a másik tábor a földbe döngölte. A film rajongói megítélése többnyire negatív volt (mondjuk ez a Pókember-filmeket kasszasikerré tevő amerikai közönségtől nem is csoda) a mozi bevételei pedig noha nemzetközileg nagyot kaszáltak, az usában csak nagyjából nullszaldósra jöttek ki (a stúdiók valamiért sokszor csak a "hazai" bevételeket nézik, azt fogadják el mérvadónak), így Lee alkotását a Marvel bukásként könyvelte el. Persze folytatást akartak csinálni, hiszen amíg egy dollár nyereséget is termel, addig csinálni kell. Ám először Ang Lee lépett le, majd mikor olyan pletykák kezdtek el szállingózni, hogy a film rögtön a DVD-piacra készül, búcsút intett Eric Bana, majd Jennifer Connelly és Sam Elliott is. A Marvel persze nem adta fel és kitalálták, hogy akkor az egész Hulk-franchiset rebootolni fogják, az elejéről kezdve az egészet. Persze ez csak félig-meddig valósult meg, hiszen a Zak Penn által jegyzett forgatókönyv nagyonis támaszkodik a Lee-féle "első" részre. Ezzel együtt azonban gyakorlatilag mindent és mindenkit lecseréltek. Van új rendező (Louis Leterrier) új szereplőgárda (Edward Norton, Liv Tyler, Tim Roth és William Hurt), meg egy szinte totálisan új stáb. A Marvel a kezdetektől fogva teljesen más irányt képzelt el, mint 2003-ban, ám falba ütköztek, mert a rendező és Norton bizony folytatni akarták a mélyebb karakterábrázolást és a drámaibb vonulatot, míg ők inkább akcióorientált alkotást akartak. Ebből a kis civakodásból aztán az lett, hogy Norton többször átírta a szkriptet, a stúdió meg végül kivágatott 70 (!!!) percet a filmből. Ez lett az arany középút: a moziban az akciódús "stúdió-változat" lesz látható, DVD-n pedig a bővített drámaibb és súlyosabb Leterrier/Norton-verzió. Nos, öt évnyi vajúdás után itt van "vérfrissített" új Hulk, lássuk, hogy Stan Lee és Jack Kirby 1962-ben megálmodott izomkolosszusának legújabb inkarnációja milyen is lett.

Szereplők
Bruce Banner/Hulk - Edward Norton, korunk egyik legkiválóbb színésze játsza a tragikus sorsú főhőst. Jelen esetben annak a csodának lehetünk tanúi, mikor egy kiváló színészt egy még kiválóbb vált. Eric Bana lehengerlő volt anno, de Norton még őt is felülmúlja. Hihetetlen a fickó, egyetlen pillantásával képes szimpatikussá tenni a figurát, érzékeltetve a lelkében dúló kettősséget. Norton az első perctól az utolsóig uralja a vásznat, egyértelműen a hátán viszi a produkciót.
Betty Ross - Liv Tyler, a csodálatosan szép és tehetséges színésznő vette át Bruce szerelmének szerepét. Nos, azt kell mondanom, hogy bár Tyler korrektül teljesít, mindenképpen szimpatikus és szerethető a néző számára, de Jennifer Connelly jobb volt az öt évvel ezelőtti verzióban. Mindkettőjükből árad az a belső nyugalom és szeretet, ami nem csak a nézőt ragadja meg, de Hulk számára is maga a béke, de valahogy Connelly-ben mindez mélyebben volt jelen. Összességében azért Tyler is nagyon jó.
Emil Blonsky/Abomination - Tim Roth, a zsenális karakterszínész játsza a film főgonoszát. Roth számtalan szerepben bizonyított, legjobb alakításait pedig akkor láthattuk, mikor valamilyen gazembert keltett életre. Azt kell mondanom, hogy Roth korrekt alakítást nyújt, de gyakorlatilag nagy plusszt nem ad hozzá a filmhez. Rutinból hozza a Blonsky-féle aljas karaktereket és az ezúttal igen felszínesen megírt figura sem segít sokat. Na, talán majd a rendezői változatban. Ebben a formában ugyanis messze elmarad a 2003-as Nick Nolte-féle gonosztól.
Thaddeus "Thunderbolt" Ross - William Hurt, a mindig kiváló alakítást nyújtó színész játsza Betty apjának, a keménykező Ross tábornoknak a szerepét. Az első filmben Sam Elliott is már igazi kőagyú "kihaénnem" katona volt, de Hurt még erre is rátesz egy lapáttal. A figurája már annyira törtető és akarnok, hogy az ember zsigerből utálja. Persze Hurt csuklóból, lazán hozza a figurát, a megkurtított játékidőnek köszönhetően neki sincs sok lehetősége a mélyebb színészi alakításra.
Samuel Sterns - Tim Blake Nelson, a számomra csak kisebb mellékszerepek által ismert színész játsza az eleinte titkokzatos tudóst, aki segíteni akar Banner-nek, hogy kigyógyuljon a gamma-sugárzásból. Sterns karaktere sajnos eléggé egysíkú lett. Tipikusan a "nagyon naív és elég őrült tudós"-féle szerepet kell Nelsonnak alakítania. Persze megtesz ő mindent, de egyszerűen nagyon keveset van jelen, hogy csak kicsit is érdekes legyen. A végén persze van egy jelenet, ahol előrevetítik nekünk a karakter további sorsát.

Látvány és Zene
Egy 130 millió dollárból készült blockbuster esetében alapkövetelmény a lehengerlő látvány és ezt a film csont nélkül hozza is. Már a 2003-as verzióban mellbevágó volt az a színvonal, ahogy Hulk-ot megalkotta az ILM, az akciók pedig csak fokozták ezt. Az új verzióban mindez egy szinttel magasabbra lett emelve, ami nem is csoda, hiszen eltelt öt év, ami a vizuális effektusok esetében igen soknak mondható. Persze a fő attrakció Hulk és Abomination megalkotása. Zöld óriásunk ezúttal sötétebb árnyalatot kapott, a megjelenése sokkal tagbaszakadtabb, szögletesebb. Más, mint a Lee-féle verzió, de mindkettőről elmondható, hogy kiválóak lettek. Abomination, azaz Förtelem ha lehet, még durvább dizájnt kapott. A képregényben is rusnya egy dög, de az alkotók ezt megfejelték és egy igazán ronda dögöt sikerült nekik létrehozniuk. A két monstrum városromboló összecsapása pedig igazi izomszagú erőfitogtatás, a tavalyi TransFormers után a leghatásosabb terepátalakítás. A film zenéjét Craig Armstrong szerezte, aki szintén friss erő, hiszen a korábbi film score-ját Danny Elfman komponálta. Nos, zenei szempontból is erőteljes különbségek vannak. Míg Elfman score-ja jóval sötétebb, misztikummal és rejtéllyel teli volt, addig Armstrong szerzeménye inkább pátoszos, sokszor hősies. Mindkettő remek, az adott film hangulatát nagyszerűen megalapozó zene.

Rendezés
A rendező személye számomra igazi meglepetés volt. Na nem azért, mert akkora név lenne, hanem épp ellenkezőleg. Meglehetősen ismeretlen arcra bízták a feladatot, hiszen a francia Louis Leterrier ezt megelőzően csak A Szállító című borzalom első két részét jegyezte, valamint a meglepően jól sikerült Jet Li akció/drámát, A nyakörvet (Danny the Dog). Ez utóbbit amúgy ajánlom megtekintésre mindenkinek, mert helyre kis film. Na de térjünk vissza a rendező úrhoz. Leterrier eredetileg a Vasembert szerette volna vászonra vinni, ám Jon Favreau elhappolta a lehetőséget. A Marvel viszont látva a gall lelkesedését rábízták az új Hulkot. Nehéz feladatot vállalt ezzel Leterrier, hiszen meg kellett felelnie a stúdió követeléseinek, a rajongók elvárásainak, de egyben a saját vízióját is el kellett készítenie. Edward Nortonnal igencsak egyeztek az elképzeléseik, ám a stúdió nem nagyon nézte jó szemmel ezeket. Ahogy a bevezetőben is írtam, Leterrier és Norton a Lee-féle verzióhoz hasonlóan karakterközpontú, sötét, drámai filmet képzelt el, persze a saját stílusukban, míg a stúdió inkább akciók tömkelegét akarta látni. A vége az lett, hogy kivágtak több, mint egy órányi anyagot és így született meg az új Hulk-film, amit pont ez a kettősség jellemez. Jelen van a korábbi film komolysága, de erősen elszakad az akciós részektől, nem áll össze olyan harmonikus egésszé, mint Ang Lee filmjének esetében. Ráadásul a párbeszédek néhol igen gyengék, amik nem válnak a film javára. Őszintén szólva nagyon kíváncsi leszek a dvd-verzióra, mert van egy olyan érzésem, hogy a stúdió pénzéhsége megint rossz döntést szült, hasonlót ahhoz, mikor a Mennyei Királyságból vágtak ki vagy ötven percet és így a moziverzió igen középszerű lett, ám a rendezői változat végül igazi mesterműnek bizonyult. Csak remélni tudom, hogy A Hihetetlen Hulk bővített változata képes lesz a maga stílusában megteremteni a Lee-féle drámai mélységet. Mindenesetre Leterrier-ről elmondható, hogy tehetséges rendező, van benne kraft. Remekül meg tudja teremteni a feszültséget, a drámaibb és az akciódúsabb részeket is biztos kézzel irányítja. Ha nem is egy Ang Lee, Christopher Nolan, vagy Bryan Singer, de mindenképpen érdemes lesz rá odafigyelni.

Összegzés
Összességében elmondhatjuk, hogy igazi nyári szuperprodukcióval van dolgunk. Van itt minden, akció, dráma, szerelem, még poénkodás is, az egyetlen baj, hogy nem minden a megfelelő mennyiségben és nem a legjobban áll össze egésszé. Ha olyan imdb-s szokás szerint kéne értékelnem, akkor ebben a formában adok rá 8 csillagot a 10-ből (hasonlóan a Vasemberhez), de számomra a szereplőgárdát és a történetben rejlő lehetőséget figyelembe véve kissé csalódás. Csak ismételni tudom önmagam: lássuk a rendezői változatot! Mindenesetre bátran ajánlom a filmet mindenkinek, aki szeretni a látványos képregényadaptációkat. Most már tényleg jöhet A Sötét Lovag!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr69522195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.