Mozgókép Blog

Történetek A Sötét Lovagról IV - Batman & Robin (Batman & Robin)

Bevezetés
Joel Schumacher vezérletével új szelek kezdtek fújdogálni a Sötét Lovag háza táján, hiszen új szereplőgárda és új irányvonal jellemezte az 1995-ös harmadik részt, a Mindörökké Batman-t. Ez akkor még igen jó húzásnak tűnt, hiszen bár mind a kritikusokat, mind a nézőket megosztotta – sokan nem tudták elfogadni, hogy nem Tim Burton rendezte és nem Michael Keaton játsza a Denevérembert – a film mégis óriási sikert aratott a mozikasszáknál. Bár a harmadik rész költségvetése elérte a 100 millió dollárt, csak amerikában több, mint 180 millió dolláros bevételt hozott, míg világszinten a film 330 millió dollár felett keresett, jócskán túlteljesítve ezzel a második rész eredményeit. Nem csoda, ha ezek után a Warner Bros. fejesei még többet akartak és egy minden tekintetben populárisabb filmmel kívánták folytatni a sorozatot. Bár már a film előkészítésének fázisában nyílván valóvá válhatott Schumacher számára, hogy a producereknek nem a mű minősége, hanem sokkal inkább a mozi bevételei és még inkább a kapcsolódó termékek (játékok, egyebek) után befolyó pénz az elsődleges szempont. Ez soha, semmilyen körülmények között nem jelent jót, ám ennek ellenére a rendező, akinek mindig is fontos volt, hogy amit csinál, az minőségi legyen, mégsem állt a sarkára és követelt minőségi forgatókönyvet, valamint komolyabb hozzáállást. Ehelyett hagyta, hogy a stúdió jó sok pénzzel megvegye őt és a bábjuk legyen, tökéletesen kiszolgálva ezzel a pénzsóvár igényeiket. Az sem jelentett jót, hogy a harmadik részben kiválóan alakító Val Kilmer nem kívánt visszatérni az új filmre. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy nehéz természete miatt igen nehéz kijönni vele, így Schumacher-rel a Mindörökké Batman forgatásán is nem kevés összeütközésük volt, másrészt pedig az, hogy Akiva Goldsman forgatókönyve egy cseppet sem győzte őt meg és hát egy Batman-rajongó színész esetében ez igen sokatmondó. Jött helyette az ügyeletes szépfiú, akinél rosszabbat keresve sem találhattak volna és jött még számtalan debil módon kivitelezett karakter, valamint rosszabbnál-rosszabb dialógusok és egyéb nyalánkságok. A film 1997 nyarán került a mozikba, a rajongók addig pedig rajzolt alakban követhették kedvencük kalandjait az 1996-ban indult Superman – The Animated Series című rajzfilmsorozat néhány epizódjában. Azt viszont alighanem álmukban sem gondolták volna, hogy a tv-képernyőn sokkal minőségibb szórakozásban lesz részük, mint ami a mozikban várt rájuk.

Szereplők
Bruce Wayne/Batman – George Clooney, a Vészhelyzet sztárja kapta a lehetőséget, hogy Val Kilmer távolmaradása után magára öltse Batman szerelését. Bár ne tette volna. Noha jelenleg ő az egyik legnagyobb sztár, mégis, színészileg mai napig tökéletesen nulla. Bruce Wayne szerepe összetett, kettős jellem, amihez Clooney képességei kicsit sem elengendőek. Fájdalmas nézni ezt a bájgúnárt, ahogy teljesen erőtlen és lapos alakítást nyújt. Fogalmam sincs, Schumacher mit láthatott benne, de ennél még egy kezdő is jobb alakítást nyújtott volna. Borzalmas.
Dr. Victor Fries/Mr. Freeze – Arnold Schwarzenegger, minden idők legnagyobb akciósztárja játsza a film főgonoszát, a zsenális tudóst, Mr. Jégcsapot. Bár Arnie alkatilag is teljesen különbözik a képregénybeli figurától, mégis nagyszerű választás volt, hiszen jelleméből adódóan azonnal szimpatikus lesz a nézőnek és kiválóan passzolt a karakterhez. Ha a filmnek van igazi pozitívuma, akkor az ő. Nem csak jobb színészi teljesítményt nyújt, mint Clooney, hanem a film összes értékelhető szövegét, poénját. Arnie jobb filmet érdemelt volna.
Dick Grayson/Robin – Chris O’Donnell visszatért Batman hű társának szerepében. O’Donnell már a Mindörökké Batman-ben is remek volt és ezúttal is megtesz mindent, nem rajta múlik a dolog. A lehető legtöbbet kihozza szerepéből, sokkal átütőbb, karizmatikusabb a jelenléte, mint George Clooney-é. Szomorú ezt kimondani, de a film főhőse nem Batman, hanem Robin. Ez pedig korábban elképzelhetetlen lett volna.
Dr. Pamela Isley/Poison Ivy – Uma Thurman, a Ponyvaregénnyel egy csapásra sztárrá vált színésznő játsza a film másik főgonoszát, az embergyűlölő és növénybolond Méregcsókot. Thurman alapvetően jó választás lenne a szerepre, külsőleg és színészi képességeit tekintve is megfelelő, arról már nem ő tehet, hogy a forgatókönyvíró annyira gáz szövegeket adott a szájába, hogy azokkal már ő sem tudott mit kezdeni. Próbálkozik becsülettel, de – elnézést a kifejezésért – szarból ő sem tud várat építeni.
Barbara Wilson/Batgirl – Alicia Silverstone, az Aerosmith nevű legendás rockzenekar néhány klipjéből ismert szép és fiatal színésznő játsza Alfred unokahúgát, aki végül csatlakozik hőseinkhez a bűn elleni harcban. Nos, Batgirl karaktere már a képregényben sem volt soha igazán karakteres és jó, ám a filmbeli változat még ezt is képes alulmúlni. Egyrészt pofátlanul átírták az egész figurát, másrészt még Thurman-nél is bénább szövegeket adtak a szájába és ugye Silverstone nem is bír olyan kvalitásokkal, mint kolléganője így Batgirl figurája nem csak elhibázott, hanem teljesen hiteltelen és felesleges.
Antonio Diego/Bane – Jeep Swenson, a tekintélyes méretű pankrátor játsza Batman – fizikai értelemben – legerősebb ellenfelét. Azon már meg sem kell lepődni, hogy a figura új eredettörténetet kapott, ami alapvetően nem akkora baj, az már sokkal inkább, hogy míg a képregényben Bane egy irgalmatlanul erős és burtális, ám egyben rendkívül okos, agyafúrt gonosztevő, addig itt agy nélküli verőember, aki Méregcsók testőre, semmi több. Olyan arcul köpése ez a karakternek, hogy az ember el sem akarja hinni.
James Gordon – Pat Hingle, a remek karakterszínész még egyszer eljátszotta Gotham rendőrfőnökének szerepét. Hát szebb búcsút érdemelt volna. Most is szimpatikus, ám ezúttal sem kap sok szerepet, de ennek jelen esetben kivételesen örülhetett. Legalább kevésbé kellett égnie, mint a többieknek. Mindenesetre köszönet jár neki a figura kiváló megformálásáért.
Alfred Pennyworth – Michael Gough, a nagyszerű brit aktor is visszatért Bruce komornyikjának szerepében. Gough abból a szempontból szépen tud búcsúzni, hogy szerepe most sokkal inkább középpontban van, karaktere jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint korábban. Gough remekül is hozza a figurát, kiváló Alfred-et megformálva ezzel. Köszönet neki is.

Látvány – Zene
A Mindörökké Batman új utakra terelte a széria képi- és hangulati világát, ám ott remekül találták meg az egyensúlyt a burtoni sötét szürrealizmus és a Schumacher által hozott képregényesebb, színesebb ábrázolásmód között. Itt azonban nagyon csúnyán átestek a ló túloldalára. A film tobzódik a csiricsáré jelenetekben, sokszor émelyítően színes, neonfényekkel teli. Ez főleg a belső helyszínekre jellemző, amelyek ezáltal borzalmasak. Sokkal jobb a helyzet a film külső díszleteivel, ahol a látványtervező Barbara Ling sokszor remekül vitte tovább a korábbi filmek hagyományait, sőt, épület méretű szobraival sokkal gigantikusabb hatást ér el, mint korábban, az embernek olyan érzése van, mintha valamilyen hatalmas mesebirodalomban járna. Stephen Goldblatt operatőr csodálatosan is fényképezte ezeket a jeleneteket, csak a többivel nem tudott nagy csodát tenni. Csak azok a giccses belsők ne lennének. A jelmezek terén is tapasztalható némi visszaesés, igaz, nem olyan durva, mint a látványvilág esetében, ám súlyos kivetni valók akadnak. Ingrid Ferrin – aki már a harmadik résznél is jelen volt – valamint Robert Turturice feleltek a kosztümökért és erősen felemás munkát végeztek. Felemást, mert míg Robin és Méregcsók öltözékei remekül el lettek találva – különösen Robiné, aki most sokkal jobban hasonlít a Nightwing féle szerelésre, addig Mr. Jégcsap úgy néz ki, mint egy nagy játékbaba, akárcsak Bane, aki szintén nevetségesen sikerült. Batman szerelése végül is jó, tetszik, hogy tiszta fekete és Batgirl-nek sem a kosztümje volt a baja. A film végi „jeges” öltözékek viszont nagyon gázak lettek. Ami pozitív még, az a Batmobile dizájnja, ami igaz, kicsit színesebb lett a kelleténél, mégis nagyon jól néz ki, akárcsak Robin motorja, a Redbird, ami nagyon klassz darab. A többi járgány, mint Batgirl motorja, a Batblade, Batman és Robin jégjáró járgányai, a Bathammer és a Batsled, valamint Mr. Jégcsap autója, a Freezemobile kivétel nélkül förtelmesek, csiricsáré műagyag vackok. A zene terén némiképp jobban állunk, legalábbis, ami a nagyzenekari részt illeti. Visszatért a zseniális Elliot Goldenthal, aki újra levezényli dilisen csodálatos Batman-dallamait. Kritikaként annyit lehet megjegyezni, hogy sokat ismétel a korábbi filmből és kevés az új téma, de ez bocsánatos bűn, hiszen a meglévő zenék kiválóak és nagyszerűen működnek ezúttal is. Természetesen a betétdal-had ezúttal sem volt elkerülhető, ám míg a Mindörökké Batman esetében született egy-két jobb dal, addig itt borzalmas a felhozatal, elég csak a Smashing Pumpkins értékelhetetlen nótájára, a The End Is the Beginning Is the End-re gondolni, vagy a pedofil popsztár, R. Kelly émelyítően giccses és nyálas Gotham City című „mesterművét” felidézni. Talán a Goo Goo Dolls dala, a Lazy Eye az egyetlen értékelhető darab, de ez kevés az üdvösséghez. A Grammy-jelölések helyett jöttek is az Arany Málna díjak.

Rendezés
Joel Schumacher amilyen jó munkát végzett az első Batman-filmjénél, akkora böszmeséget csinált ezúttal. Egyrészt úgy viselkedett, mint egy kurva, hiszen hagyta megerőszakolni a saját művészetét a jó sok lóvé kedvéért, másrészt ha már így döntött, legalább próbálta volna a maximumot kihozni a dologból, de szó sincs ilyesmiről. Rengetegszer szolgaian másol a korábbi filmből, egyáltalán nem törekszik, hogy valami újat hozzon. Elbagatellizálja a Batman és Robin között kialakuló viszályt, amiből pedig nagyon sokat ki lehetett volna hozni. Borzalmasan választott főhőst is, hiszen George Clooney teljesen nevetséges volt, egy percig nem tudja az ember komolyan venni. Az is hihetetlen, hogy Akiva Goldsman képes volt ekkora marhaságot leírni, mint ennek a filmnek a forgatókönyve. Jól ki is szúrt a színészekkel, még Arnie járt a legjobban, de erről már beszéltem. Szóval a fő ludas Schumacher volt, de rögtön ott van mögötte Goldsman is, aki szintén megérdemelne egy kiadós seggberúgást. A rendező egyetlen igazán jó húzása, hogy Alfred karakterét jól használja ki, nagyszerűek a flashback-jelenetek, melyekben Bruce és inasa amolyan apa-fiú kapcsolata felidéződik, igaz, ezeket a múltidéző jeleneteket már a harmadik részben is nagyszerűen használta. Azt kell mondanom, szomorú, hogy egy ilyen nagy kvalitásokkal bíró rendező hagyta magát lepénzelni és képes volt egy minden eredetiséget, ízlést és hangulatot nélkülöző fércművet készíteni, az egészet lebutítva a ’60-as évekbeli sorozat színvonalára. Persze, mint ahogy a korábbi filmek kritikáiban írtam, a sorozat hangulatának felidézése koncepció volt, de sokkal sötétebb, komorabb és komolyabb formában, ami egészen eddig meg is volt. A Batman & Robin viszont olyan, mintha a régi széria egy az egybeni folytatása lenne.

Összegzés
Összességében azt kell mondanom, hogy a negyedik rész elé nagy várakozásokkal tekintettem, de minden szempontból csalódnom kellett. Borzalmasan félresikerült film lett, ahol alig találunk bármi pozitívumot. Míg a három korábbi rész, ha értékelnem kell, nálam simán 10/10, addig a Batman & Robin maximum 5/10-et ér meg. Azt az öt pontot is csak Arnold Schwarzenegger, Chris O’Donnell, Elliot Goldenthal zenéje, Robin jelmeze, a Batmobil és a Redbird dizájnja, valamint a külső díszletek miatt lehet megadni, mert tényszerűen felsorolva, ennyi értéke van a filmnek. Minden más, úgymint színészi alakítás, rendezés, történet, látványvilág a szemétre való.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.