22
08/2008
0

Az Üresfejű (2008)

Megvallom őszintén, kissé kárörvendve ültem neki a filmnek, kíváncsi voltam ugyanis, hogy az utóbbi idők egyik leglátványosabb karrierhanyatlását produkáló Eddie Murphy ismét alulmúlja-e önmagát ebben a meglehetősen fura (és mondjuk ki bátran: szar) alapötletű produktumban. De mielőtt rátérnék a nyilvánvaló válaszra, talán tekintsük át röviden, miként is jutott el odáig egykori kedvenc fekete sztárunk, hogy minden karakterek alfája és omegája, nevesül egy űrhajó szerepében haknizzon.

Murphy tehetséges színpadi komikusként érkezett meg a filmek világába, és Nick Nolte oldalán rögtön jókorát villantott a zseniális akcióvígjátékban, a 48 Órában. John Landis komédiája, a Szerepcsere szintén remekül sikerült, ellentétben a rá egy évre érkezett Legjobb Védekezés című förtelemmel. Eddie lendülete azonban nem tört meg, hála minden idők egyik legikonikusabb akcióhősének, Axel Foley-nak, azaz  a Beverly Hills-i Zsarunak, amely óriásit robbantott a kasszáknál, sztárstátuszba emelve az ekkor még mindössze 23 éves színészt. Nem semmi karrier 4 filmmel a hátad mögött…

A 80-as évek második és a 90-es évek első fele ezután sorra szállította a sikereket és a dollármilliókat Murphy számára: elkészült a BH Zsaru és a 48 Óra második része, John Landis rendezésében egy szerephalmozó vígjáték, az Amerikába Jöttem; valamint a Harlemi Éjszakák, a Bumeráng és a Dzsentlemanus képében további jól sikerült alkotások. Az 1994-es BH Zsaru 3 viszont jókorát bukott, nem is érdemtelenül, ugyanis igen laposra sikeredett, főként az első két résszel összevetve. A Bölcsek Kövére első része és a Két Túsz Között még szódával elmentek, ám Eddie csúszása a lejtőn itt már megkezdődött. Olyan szemétrevaló borzalmak érkeztek sorra a mozikba, mint a Szentfazék, a Dr. Dolittle I-II, a Bölcsek Kövére 2, a Pluto Nash, az Én, A Kém, az Oviapu, az Elvarázsolt Kastély na meg a Norbit. Ilyen címlista mellett még az egyébként jól sikerült Életfogytig, Showtime vagy a kritikusok által elismert, Oscar jelölést és Golden Globe-ot szállított Dreamgirls mellékszerep sem lehet mentség.

A tavaly bemutatott vérgáz Norbit kapcsán ráadásul egy újabb méretes pofont szenvedett el Murphy karrierje, egymásra találtak ugyanis a rendező-producer Brian Robbins-szal, hogy röpke egy év alatt összekalapálják nekünk jelen cikk tárgyát, majd azonnal belevessék magukat a jövőre esedékes harmadik közös projektjükbe, a Thousand Words-be (jelentkezzen, aki lát még reményt arra, hogy jó film lesz belőle…).

Ha valakinek esetleg nem tették volna nyilvánvalóvá a fenti sorok, annak most gyorsan leszögezem: az Üresfejű bizony kritikán aluli lett, mind rendezés, mind színészi alakítások, mind történet terén. Térjünk is ki ezekre kissé bővebben.

Történet, forgatókönyv

Trehány módon összecsapott, felületes, mindemellett idegesítően gagyi – egyetlen mondatban így lehetne összefoglalni a két író, Rob Greenberg és Bill Corbett munkáját. Az alapötlet hülyeségtartalmán még el lehetne vitatkozni, némi kreativitással akár egy jópofa vígjátékot is kihozhattak volna belőle, ám az alkotógárdába szemlátomást annyi szorult ebből, mint egy fél zsíros kenyérbe. Kezdjük talán azzal, hogy földre pottyanó idegen lények tulajdonképpen csak a méretükben különböznek tőlünk, na meg abban, hogy éktelenül hülyék és ügyefogyottak, a béna kora délutáni családi vígjátékok összes karaktersablonját felfedezhetjük közöttük. Van itt kérem dagadt antirómeó, szőrős látens buzi, nagydumás néger, idegbajos főgonosz, na meg egy nagymellű bige, akibe főhősünk majd jól beleszeret. Az egész társaságot mintha csak a délutáni csoportterápiáról szalajtották volna a közeli elmegyógyintézetből, a néző egy pillanatra se veszi komolyan, hogy a sztori szerint egy technológiában minket magasan megelőző idegen civilizáció űrhajósait látja…

Szintén érdekesre sikeredett a háttértörténet felvázolása, merthogy az nincsen. Puff, leesik egy fura meteorit, puff, utánaesik Dave, az űrhajó és jól elkezdi keresni, mert az baromi fontos szegény idegeneknek. Az egészet lezavarják néhány percben, átadva a teret Murphy ripacskodásának. A bárgyú végkifejlet is teljesen kiszámítható, némi kötelező csöpögéssel átitatva. Ennyire tellett, kérem. Mindemellett hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen kukába való a film, főszereplőnknek néhány jelenetben ugyanis sikerült megidéznie egykori önmagát, és tényleg jópofa grimaszokat produkál, na meg Dörner György szinkronja is sokat dob az egészen. Ez azonban kevés az üdvösséghez, az Üresfejű minden jó pillanatát számításba véve is messze elmarad a műfajjal szemben támasztott, egyébként nem túl magas elvárásaimtól.

Szereplők

Eddie Murphy – Kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért még Eddie Murphy. Na ja, a gond csak az, hogy gyakorlatilag tíz éve sárga és savanyú, ami igencsak elszomorító egy BH Zsaru fannak. Oké, hogy családos emberként nem szeretne már akciózni és fakkolni ezerrel; oké, hogy közeledik az ötvenhez, és a hírek szerint már a visszavonuláson gondolkodik, de ez az egész nem mentség arra, hogy futószalagon szállítsa a gagyibbnál gagyibb alkotásokat. Elnézve az esedékes filmterveit, ezen a jövőben sem kíván változtatni, ami igencsak aggasztó lehet a tervezett negyedik Axel Foley kalandra nézve. Bízzunk azért benne, hogy elkészül, méghozzá az első két rész színvonalát megütve, ami szép búcsút jelentene a rajongóktól.

Elizabeth Banks – A csinos színésznő üde színfoltja a filmnek, kedvesen naív alakítása nekem nagyon bejött. Jó párost alakítanának Eddie-vel, csak ugye a lapos forgatókönyv miatt ebből vajmi keveset képesek előcsalni.

Gabrielle Union – A kapitány nőnemű tisztje, feszülős kezeslábasba bújtatott jókora idomokkal. Első pillanattól tudatosulhat bennünk, mi célt szolgál a filmben, és nem is kell csalódnunk. A szinkronhangja érdekes választás volt, nekem nem igazán jött be, mint ahogy maga a karakter sem.

Scott Caan és Mike O’Malley – A két fiatalember zsernyákokat alakít, akik a földre pottyant űrhajó után szaglásznak. Tipikus együgyű, kétbalkezes rendőrpárost láthatunk a szokásos, ezerszer ellőtt poénokkal, sőt, még a fejüket leüvöltő rendőrfőnököt is megkapjuk, mint hatalmas ZS-karaktert.

Ed Helms – Az idegbeteg elsőtiszt karaktere úgyszintén jókora sablon, ráadásul megítélésem szerint Ed barátunk csúnyán túl is játssza a szerepet, amivel csak még idegesítőbbé válik.

Rendezés, összkép

Mondjuk úgy, Brian Robbins az Összekutyulva és Norbit után hozta a tőle elvárható színvonalat, ami nem épp pozitívum. Egy minden tekintetben béna családi vígjátékot dobott össze, pocsék díszletekkel és effektekkel, lapos történettel, mindezt gagyi kivitelben. Ilyen előzmények után persze nem is vártam világmegváltást tőle, de az Üresfejű még az elvárható szinttől is igen messze van. Nincs kétségem ugyanakkor afelől, hogy még ebben a formában is akad, akinek tetszik, hisz nem vagyunk egyformák. Én csak annyit mondhatok, aki tartalmas és igényes szórakozásra vágyik, az jobban teszi, ha megkíméli magát tőle. Számomra a korai Eddie Murphy komédiák századszor újranézve is sokkal szórakoztatóbbak, mint az Üresfejű volt. Csak reménykedni tudok abban, hogy Murphy előbb-utóbb felébred a kómából, és letesz végre valami értékelhetőt is az asztalra.


A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr41627908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.