23
10/2008
0

Halálfutam (2008)

Valószínűleg kevesen ismerik idehaza Roger Corman 1975-ben napvilágot látott, bizarr jövőképet lefestő B-moziját, a Death Race 2000-et. A Mester jó szokásához híven minimális költségvetéssel, jórészt lestrapált Volkswagenekből összetákolt járgányokkal leforgatott mozija idővel mégis beért, mint a jó bor, hisz manapság kisebbfajta kultstátusznak örvend, elég csak a jól ismert Carmageddon sorozatot említenem, mely jócskán merített ihletet a filmből. És hogy miről is szól eme klasszikus? A Death Race 2000 jövőképe szerint 1979-ben a világ gazdasága összeomlik, a társadalmakon anarchia lesz úrrá, az emberek legfőbb szórakozásává pedig egy, az észak-amerikai kontinensen átívelő háromnapos versenysorozat válik, ez maga a Death Race. A szabályok persze a futam nevéből adódóan eltérnek a megszokottól: itt nem az győz, aki elsőként halad át a célvonalon, hanem az, aki a legtöbb pontot gyűjti. Pont pedig az ártatlan civilek halálra gázolásáért jár…

A pofátlanul morbid alapötletet a készítők tovább színesítették azzal, hogy a legtöbb pont a kisgyerekek és az öregemberek véréért jár, míg a nők megöléséért alig-alig csordogál jutalom. Jópofa, mi? A fillérekből összetákolt díszletek közt pedig olyan, akkor még alig ismert arcok száguldoznak, mint David Carradine és Sylvester Stallone.

De vajon mire lehet elég a hosszú évtizedek alatt beérett „kult” jelző, amivel a film büszkélkedhet? Nos, Corman apó véleménye aligha lehet kérdéses ez ügyben: ahol csak a leghalványabb esély mutatkozik némi pénzmag begyűjtésére, ott bizony lépni kell. Az öreg nem is tétlenkedett, és hosszú évek lobbimunkájával végül sikerült megnyernie a Tom Cruise nevével fémjelzett Cruise/Wagner Productions-t egy remake elkészítésére. Főszereplőnek megszerezték a manapság felkapott akciósztárnak számító Jason Statham-et (aki úgy tűnik, sosem fog mostmár kiszállni a volán mögül), rendezőnek pedig az a Paul W.S. Anderson jelentkezett, aki szintén nem mozog ismeretlenül a második vonalbeli akciófilmek és sci-fik világában. Minden adottá vált tehát egy, a kor követelményeinek megfelelő, kellően tökös B-megoldásokkal tarkított, újkori Death Race film elkészítéséhez. Lássuk, mi sült ki belőle.

Történet, forgatókönyv

Először is szögezzük le jó gyorsan: ennek a Death Race-nek vajmi kevés köze van a klasszikus mozihoz. Jómagam az egész film alatt azon agyaltam, ennek tulajdonképp örüljek-e vagy sem, és igazság szerint még most sem vagyok biztos a véleményemben. Egy biztos: a sztori most is kellően minimalista, talán még az eredetinél is összecsapottabb, jól látszik, hogy a hangsúly a minél látványosabb autós akciójelenetek megvalósításán volt.

Akárhogy is, azért összefoglalnám a lényeget. 2012-ben járunk (valószínűleg ezért is maradt el végül a 3000-es szám a címből), az amerikai gazdaság válságban van, sorra szűnnek meg a munkahelyek, egyre nő a bűnözési hullám. A Terminal Szigeten elterülő fegyintézet sajátos versenyt szervez a rabok között: felfegyverzett, páncélozott autókkal kell megvívniuk egymással, aki öt versenyt megnyer, szabad. Hősünk, egy bizonyos Jensen Ames is elveszíti a munkahelyét, ráadásul börtönbe is kerül felesége állítólagos meggyilkolásáért. Ames autóversenyzői múltja miatt hamarosan ajánlatot kap a fegyház keménykezű igazgatónőjétől: öltse magára a legyőzhetetlennek hitt Frankeinstein maszkját, nyerje meg a következő futamot és kiszabadul.

Paul Anderson rendező és forgatókönyvíró munkájának egyértelmű pozitívuma, hogy nincs üresjárat a filmben. Egyetlen, megállás nélküli adrenalinbomba az egész, a futamok során egymást érik a tökös egysoros beszólások, a kamera egy másodpercre sem pihen, fröcsög a (jórészt CGI) vér. Szinte el sem hiszi az ember, hogy mindezt kipréselték 45 millió dollárból. A párbeszédek minimalisták, de legalább semmitmondóak, minden a látványnak van alárendelve. Nem mondom, hogy ennek így kell lennie, de ha már ez volt a cél, márpedig valószínűleg ez volt, hát jól megvalósították. Történetről tehát nem igazán beszélhetünk, a pársoros alapsztorit még a film elején megkapjuk felirat formájában, így erre sem kellett pazarolniuk a drága játékidőt. A nyitó képsorok Ames börtönbe kerüléséről szintén csak a lényegre szorítkoznak, megismerhetjük főhősünket, aki jól láthatóan szűkszavú, ámde igen tökös legény, és egy pillanatig sem szarozik, ha neadjisten bunyóra kerül a sor. Amikor pedig felbőgnek a motorok, teljes nyugalommal hátradőlhetünk a fotelben, agytevékenységre ugyanis a hátralévő nagyjából egy órában nem lesz szükség.

Szereplők

Jason Statham – A sportolói múlttal is büszkélkedő angol színész felkapottnak számít mostanában, és igen népszerű is, főként a fiatalabb korosztály körében. Őszintén bevallom, én nem igazán szimpatizálok vele, színészi képességeitől eleddig nem vágódtam hanyatt, noha ebben szerepet játszhat az is, hogy szerintem túlságosan beskatulyázták őt ezekkel az állandó autóvezetős akciószerepekkel. Most ráadásul megismerhettem az eredeti beszédhangját is, hát finoman szólva rácsodálkoztam…

Joan Allen – A szigorú tekintetű hölgyemény hozzá illő karaktert kapott a pénzéhes, gátlástalan börtönigazgató képében. Mit ne mondjak, ő sem lesz soha a kedvenc színésznőm, de a választás logikus volt és hozza is a kötelezőt.

Tyrese Gibson – Teljesen értetlenül állok azelőtt, mi szükség volt arra, hogy a Stallone által megteremtett Machine Gun Joe figurát egy fekete srácra bízzák. Főleg annak a fényében, hogy az eredeti filmben Joe egy gengszter. Más magyarázat hiánya révén arra jutottam, hogy egyszerűen felült az aktuális trendekre a film, hisz Mr. Gibsont még véletlenül sem értelmiségi megnyilvánulások, sokkal inkább az állandó maddefakkolás és egyéb ízes beszólások jellemzik. Őfeketesége pocsék választás volt a szerepre, egy jópofa, ötletes karaktert degradált le a Halálos Iramban XXII überlaza feka gettóhuszár szerepének a szintjére. Gratulálok.

Natalie Martinez – Frankenstein bögyös navigátorának jelenléte is jól jelzi, hogy Anderson és stábja bizony sokkal inkább a fent említett Vin Diesel filmek és a Need For Speed játékok modernkori átdolgozását kívánta megvalósítani, semmint egy Death Race filmet. A navigátor csajoknak az égvilágon semmi szerepük nincsen, csini díszletelemek egytől egyig, habár Martinez kisasszonynak legalább jutott néhány sor a szövegkönyvből.

Ian McShane – A veterán, karakteres arcú brit színész jelenléte egyértelműen a film legjobb húzása. Kicsit olyan figura ő, mint Red a Remény Rabjaiból, persze alaposan átgyúrva a műfaj igényeinek megfelelően. A hasonlóság azonban még így is szembeötlő néhány jelenetben, de cseppet sem zavaró, lévén McShane tényleg jól alakít, kár, hogy ezzel tökegyedül marad.

Rendezés, összkép

Valahol ott maradtam el Anderson munkáján elmélkedve, hogy jó döntés volt-e ennyire átformálni az eredeti filmet. Nos, anyagi szempontból mindenképp, a fiatalok jól kajálják az efféle mozikat, elég csak a hazai mozis toplistákra pillantani. Corman számára is vélhetően ez volt a fő szempont. Fanyaloghatnék persze, hogy milyen jó lett volna azért, ha azokat a milliókat egy jó kis gázolós, kaszabolós, igazi halálfutamra költik el, amihez David Carradine se csak a hangját adja néhány perc erejéig. Talán még Stallonét és rádumálhatták volna a visszatérésre, hisz mostanában szereti elővenni régi önmagát az öreg. Elfelejthették volna a börtönt, a cicis lányokat, az animált versenyautókat, és a videójátékot idéző beállításokat; helyettük pedig kivihették volna a versenyt oda, ahová való: az országútra. Mennyi „volna” néhány mondatban… A végeredmény persze így se lett rossz, egy próbát mindenkinek megér.

 

De azért jobb lett volna:)

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr23728403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.