25
12/2008
0

Karácsonyi Mozgókép Top 20, 2. rész

Gunner tegnapi kollekciója után most következzen az én 20-as toplistám. Természetesen az előző bejegyzésben vázolt szigorú szabályok rám is vonatkoztak, így alapos szelektálást kellett végrehajtanom kedvenceim között. Azért bízom benne, sikerült jól összeválogatnom a címeket. Lássuk, mire jutottam:

 

 

20. Harley Davidson & Marlboro Man (1991)

Rendezte: Simon Wincer

Kezdjük rögtön zsenge gyermekkorom meghatározó mozijával, melyet máig az egyik leglazább akciófilmnek tartok. Simon Wincer rendező és Don Michael Paul forgatókönyvíró remekül ötvözték a ’70-es, ’80-as évek jellegzetes ikonjait (cigi, pia, kurvák, dögös motorok, rockzene) a műfaj klasszikusaira jellemző ütős egysorosakkal és akciójelenetekkel, na meg egy jó adag western hangulattal. Mickey Rourke és Don Johnson párosa pedig a filmtörténelem legeltaláltabb karakterei között vannak. Külön kiemelendő a zseniális magyar szinkron, na nem a kiherélt kertévés változat, hanem a Dörner György és Szabó Sípos Barnabás-fémjelezte eredeti darab, amely túlzás nélkül a legütősebbek közül való.

 

19. Idétlen Időkig (1993)

Rendezte: Harold Ramis

Egy igazán egyedi vígjáték, melyet talán senkinek sem kell bemutatnom. Főszerepben maga Bill Murray, a fanyar humor és a faarc koronázatlan királya, nem mellesleg egyik kedvenc komikusom. Ami a listára emeli ezt a filmjét a nem kevésbé jól sikerült többi közül, az a pofátlanul egyszerű, mégis remekül kivitelezett alapötlet: vajon mihez kezdenénk magunkkal, ha a legutóbbi napunk váratlanul megismétlődne, aztán megtenné még egyszer, és így tovább újra és újra és újra... A titok az ötletes karakterek és az egyedi humor mellett a remekül kimunkált forgatókönyvben rejlik, amely a poénforrások mellett nem rejti el a helyzet drámai vetületét sem. Azt hiszem, ilyen a tökéletes komédia.

 

18. Die Hard-tetralógia (1988-2007)

Rendezte: John McTiernan, Renny Harlin, Len Wiseman

Ismét egy kultikus akciósorozat, amelyet – remélem -, minden mozirajongó ismer. Az 1988-as mozifilm sztárrá tette Bruce Willist, aki a mai napig hálás lehet a sorsnak, hisz olyan nevek utasították vissza őelőtte John McClane hadnagy szerepét, mint Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Burt Reynolds és meglepő módon Richard Gere. Az akkoriban még főleg tévésorozatokban edződő Willis azonban kapva kapott az ajánlaton, és valódi ikont teremtett a műfajban. A két évvel később elkészült második részben (Die Harder) már egy teljes repülőtér és annak környéke állt McClane rendelkezésére, ráadásul a rosszfiúk száma is igencsak megugrott. Az i-re a pontot végül az 1995-ös harmadik epizód tette fel (Die Hard: With a Vengeance), mely azóta is a kedvenc akciófilmem, hála feszes ritmusának, zseniális humorának, a hibátlan szereposztásnak és a magyar szinkronnak. A tavaly debütált negyedik epizód szintén nem sikerült rosszul, üdítő akcióorgia a mai CGI-uralta világban.

 

17. JFK – Nyitott Dosszié (1991)

Rendezte: Oliver Stone

Oliver Stone 1991-es dolgozata vitán felül igazi remekmű; egy feszültséggel teli politikai dráma, melyben példamutató módon keveredik valóság és fikció. A téma Stone korai filmjeit idézően ezúttal is az amerikai történelem egy igen kényes fejezete, nevesül John F. Kennedy elnök 1963-as meggyilkolása. A rendező által felállított elmélet bátran szembeszáll a Warren Bizottság elhíresült jelentésével, és egészen a Fehér Házig vezető konspirációt sejtet a háttérben. A végletekig kidolgozott forgatókönyvet pedig igazi sztárparádé segít megtölteni élettel, hisz a főbb szerepekben brillírozó Kevin Costner, Gary Oldman, Joe Pesci és Tommy Lee Jones mellett olyan nevek bukkannak fel kisebb-nagyobb mellékszerepekben, mint Jack Lemmon, Walter Matthau, Kevin Bacon, John Candy, Donald Sutherland, Michael Rooker és Sissy Spacek. Ilyen névsorral bizony csak kevés produkció büszkélkedhet.

Oliver Stone mély és elgondolkodtató műve olyasfajta alkotás, amely hosszú időre nyomot hagy a nézőben, és sokadszori megtekintés után sem veszít súlyából. Akik még nem látták, azoknak egyébként mindenképp a bővített rendezői változatot javasolnám.

 

16. Alien-tetralógia (1979-1997)

Rendezte: Ridley Scott, James Cameron, David Fincher, Jean-Pierre Jeunet

Minden szörnyfilmek talán legborzongatóbbja jövőre ünnepli 30-ik születésnapját, ám az idő egyáltalán nem fogott rajta. A H.R. Giger vázlatai alapján megalkotott lény vitán felül a legötletesebb és leghátborzongatóbb gonosz a mozifilmek történetében, Ripley hadnagy karaktere pedig maga az első igazi női akcióhős. Az Alien sorozat másik hatalmas pozitívuma, hogy négy, egymástól gyökeresen eltérő epizód készült el belőle, amelyek mind teljesen másképpen közelítik meg az alapötletet. Ridley Scott fullasztó, rideg és klausztrofób filmjét James Cameron egy pörgős, akciódús folytatással tetézte, mely ugyanakkor semmit sem veszített elődje hangulatából. A harmadik rész a fiatal David Fincher kezei között sajnos nem készülhetett el úgy, ahogy azt az azóta bizonyított rendező elképzelte, a stúdió ugyanis csúnyán átszabta a filmet (mindenképpen az újravágott verziót ajánlom ebből az epizódból). A bő tíz éve mozikba került negyedik felvonás pedig francia direktorának köszönhetően jó adag európai ízt csempészett a történetbe, nem mellesleg visszahelyezve az idegeneket az űrhajó szűkös folyosóira. Személyes favoritom egyértelműen Cameron filmje a négy közül, de az első és az újravágott harmadik epizódnak is bérelt helye van a kedvenceim között.

 

15. Rocky-sorozat (1976-2006)

Rendezte: John G. Avildsen, Sylvester Stallone

Az utóbbi idők számomra legörömtelibb filmes vonatkozású eseménye egyértelműen Sylvester Stallone visszatérése volt. Kedvenc akcióhősöm számtalan feledhetetlen karaktere közül hozzám Rocky Balboa, a szerény, visszahúzódó, de hatalmas szívvel megáldott bokszoló áll a legközelebb. A ’76-ban bemutatott első epizód forgatókönyvét maga Stallone írta, aki ráadásul olyan elánnal alakította a címszerepet, hogy a folytatás sem váratott sokáig magára. 1990-ig a sorozat további négy részt ért meg (hármat maga a sztár rendezett), ám az ötödik felvonás mind a kritikusok, mind a közönség szemében csalódás volt (maga Sly sem élvezte már akkoriban a szerepet), így úgy tűnt, örökre lezárult kedvenc bunyósunk története. Szerencsére nem így történt, és két évvel ezelőtt Rocky visszatért, méghozzá egy, az első részhez minden elemében méltó epizóddal, mely stílusosan a Rocky Balboa címet kapta. Igazi érzelemdús, profi módon kivitelezett lezárással gazdagodott a történet, és ne feledjük, azóta Rambo is visszatért, nem is akárhogyan. Adj nekik, Sly!

 

14. Shop-Stop I-II (1994, 2006)

Rendezte: Kevin Smith

Ha meg kellene neveznem Quentin Tarantino mellett még egy olyan filmest, aki laza stílusával valóban az életből meríti filmötleteit (és azokat nem lengi körül a heveny izzadságszag, mint önjelölt követői próbálkozásait), kétségkívül Kevin Smith-re esne a választásom. A New Jersey-i származású direktor remek példa arra, hogy nincs szükség dollármilliókra és többszáz speciális effektre egy remek film elkészítéséhez. A Shop-Stop egy igazi filmrajongó szellemes, szókimondó amatőr filmje, tele jobbnál jobb párbeszédekkel és karakterekkel. A második rész szintén nagy kedvencem, mert minden téren több és tartalmasabb az elődjénél, azaz épp az nyújtja, amit egy folytatástól elvárna az ember. Ami Smith többi filmjét illeti, a zseniális Képtelen Képregény csak a szigorú szabályok miatt maradt le a listámról, és a nekem túlságosan alpári Jay És Néma Bob Visszavág kivételével az összes munkáját nagyon szeretem (igen, még az Apja Lánya is kiváló darab).

 

13. Ollókezű Edward (1990)

Rendezte: Tim Burton

Jóllehet a Tim Burton munkássága nem igazán az én világom, ez a filmje gyerekkorom óta nagy kedvencem. A fantasztikus díszletek között elmesélt szürreális romantikus történet egyszerre megindító, borzongató és humoros, a két főhőst alakító Johnny Depp és Winona Ryder pedig igazán csodálatos párost alkotnak a filmvásznon. Megismételhetetlen hangulat, hátborzongatóan szép zene (Denny Elfman a csúcson), örökre a nézőbe égő jelenetek – feledhetetlen mozi.

 

12. Indiana Jones-tetralógia (1981-2008)

Rendezte: Steven Spielberg

Blogunk olvasóit vélhetően nem éri váratlanul Jones Professzor feltűnése a listáinkon, hisz a negyedik epizódról összeütött kettős kritikánkban alaposan kifejtettük mindketten, mekkora rajongói vagyunk a sorozatnak. Elkerülendő az önismétlést, a dícsérő szavakkal ezúttal fukarkodnék, na meg aztán a Spielberg – Lucas – Ford – Williams négyes amúgy is garanciát jelent a minőségre. Csak csatlakozni tudok Gunner kollégámhoz, hibátlan és tökéletes kalandfilmek.

 

11. A Keresztapa-trilógia (1972-1990)

Rendezte: Francis Ford Coppola

Minden gengszerfilmek alfája és omegája, Francis Ford Coppola megismételhetetlen klasszikusa, egy igazi grandiózus, hibátlan mestermű. Mario Puzo regénye rengeteg viszontagságon keresztül jutott el végül a megfilmesítésig, Coppola szó szerint megharcolt a stábért, akivel dolgozni akart. Így utólag azt hiszem, senki sem bánta meg, hogy a rendező oly makacsul ragaszkodott az akkoriban ismeretlennek számító Al Pacino és a balhéiról ismert Marlon Brando kettőséhez, hisz két örökérvényű alakítással gazdagodott általuk a filmtörténet. A két évvel később elkészült folytatás a legösszetettebb mind közül, és az ifjú Vito Corleone szerepében itt láthatjuk Robert De Niro első nagy villanását (a többi már az ő és Pacino esetében is – hogy közhellyel éljek – történelem). A jókora szünet után, főként a stúdió nyomására elkészült harmadik epizód sajnos visszaesését jelentett a korábbiakhoz képest, jóllehet számtalan klasszikus jelenet fellelhető ebben is, és persze Pacino ezúttal is hibátlan alakítást nyújt. A legnagyobb hiba szerintem a túlzottan erőltetett vatikáni szál, illetve Sofia Coppola szerepeltetése volt, aki nem túlzottan dekoratív, ráadásul borzasztó gyenge alakítást nyújt. E trilógia azonban még így is kötelező érvényű minden, magát filmrajongónak valló ember számára.

 

10. Las Vegas, Végállomás (1995)

Rendezte: Mike Figgis

A tragikus sorsú John O’Brian könyvéből készült megrázó filmdráma igen közel áll hozzám. Mike Figgis rendező bármiféle hatásvadászat nélkül, egyedi vizuális megoldásokat alkalmazva adaptálta nagyvászonra a művet, és saját maga által komponált minimalista zenei betétekkel fűszerezte azt. Mindez azonban mit sem ért volna az akkoriban még főként drámai alakításairól ismert Nicolas Cage végletekig precíz alakítása nélkül, aki ijesztően hitelesen mutatja be egy súlyosan alkoholista ember végső leépülését a halála előtti napokban. Cage ebben a filmben mutatja meg igazán, mire képes egy szerep kedvéért, épp ezért bármennyire kedvelem a Sziklával megkezdődött, és kis megszakításokkal azóta is tartó akció- és kalandfilmes karrierjét, számomra ő akkor is örökre Ben Sanderson marad, az élettől meggyötört író, aki Las Vegasba indul, hogy a halálba igya magát.

 

9. Casino (1995)

Rendezte: Martin Scorsese

Sokáig vacilláltam azon, hogy kedvenc rendezőm számtalan zseniális mozija közül melyiket válasszam be erre a listára, végül csak az utolsó utáni pillanatban hoztam meg a döntést. A választásom arra a darabra esett, melyet elsőként volt szerencsém látni az összes közül, és azóta is meghatározó helyet képvisel filmgyűjteményemben. A Casino tulajdonképpen nem más, mint a Nagymenők felnőtt verziója, hisz az ott szereplő külvárosi gengszterpalántákat ebben a filmben az igazi nagyhalak váltják fel, a 70-es, 80-as évek Las Vegas-át kezükben tartó maffiacsaládok tagjai. A zseniális forgatókönyv alapját ismét csak Nicholas Pileggi könyve szolgáltatta, valamint Robert De Niro és Joe Pesci kettőse is visszatér a filmben. A Casino Scorsese talán legnaturálisabb filmje, amely kegyetlen brutalitással mutatja be a villódzó neonfények mögött megbúvó, jól kiépített gengszter-hierarchia mindennapjait, de emellett két gyerekkori jóbarát drámája is, akik más-más úton próbálnak boldogulni a szerencse városában.

Véres, felkavaró, kötelező.

 

8. Star Wars I-VI (1977-2005)

Rendezte: George Lucas, Irvin Kershner, Richard Marquand

Nem hiszem, hogy a mai fiatal, tizenéves generáció el tudná képzelni, mit jelentett családja idősebb tagjainak ifjúkorukban a Csillagok Háborúja. Noha én sem vagyok épp egy meglett korú aggastyán, ilyenformán szerencsésnek érzem magam, ugyanis talán az utolsók között születtem egy olyan korba, amikor még nem dőzsöltünk a hipermarketek polcait elborító filmáradatban, és bizony a tévében is ritka esemény volt egy-egy minőségi amerikai film levetítése. A klasszikus Star Wars trilógia épp ezért óriási hatással volt rám. Látványos űrcsaták, mesebeli karakterek, a jó és rossz küzdelme bontakoztak ki előttem, méghozzá élvezetes sci-fi környezetben, ami ugye mégiscsak izgalmasabb volt, mint a kor ifjúsági- és rajzfilmkínálata. Talán éppen a fent vázolt okokból az 1999-ben debütált újkori epizódok már messze nem voltak képesek ugyanezt a reakciót kiváltani belőlem, főleg a Baljós Árnyak. Szerencsére a harmadik, összekötő részre már összekapta magát Lucas és csapata, messze az sikerült a legjobban az új trilógiában. Az örök klasszikus ennek ellenére nekem mindig az eredeti hármas marad.

 

7. Ponyvaregény (1994)

Rendezte: Quentin Tarantino

Quentin Tarantino vérgőzős mesterműve szintén nem maradhat ki egyetlen filmrajongó toplistájából sem. A film, amely gyakorlatilag nem szól semmiről, mégis minden jelenete feledhetetlen élmény; illetve a film, amelynek alig van története, mégis igazi aduász sztoritéma bármelyik baráti társaságban. A géppuskaszájú rendező sikerrel építette tovább első nagyjátékfilmje, a szintén mesteri Kutyaszorítóban hangulatvilágát, kiegészítve azt egy rakás új elemmel, melyet temérdek kedvenc film legjobb elemeiből lopkodott össze, teljesen egyedi tálalásban. Őrült, tabukat nem ismerő karakterek, csapkodó, összekutyult cselekményvezetés és zseniális, klasszikussá érett párbeszédek zajos egyvelege ez a film, amely olyan egésszé áll össze, hogy az semmi máshoz nem hasonlítható.

 

6. Út A Vadonba (2007)

Rendezte: Sean Penn

Sean Penn lenyűgöző szépségű útifilmje Chris McCandless elhíresült elszakadásáról, mely Alaszka kietlen vidékén ért tragikus véget, számomra az utóbbi évek legfantasztikusabb alkotása. A színész-rendező több, mint egy évtizedet várt arra, hogy a gyászoló család végül engedélyt adjon a saját kezűleg írt forgatókönyve megfilmesítésére (ennek alapját egyébként Jon Krakauer azonos című, 1997-es könyve szolgáltatta). Penn alázatos hozzáállása, mely nemcsak a történet megírásában, hanem a színészgárda gondos megválasztásában (Emile Hirsch átalakulása előtt csak fejet tudok hajtani), és az autentikus helyszíneken való forgatásban is megmutatkozott, meghozta a kívánt eredményt: az Út A Vadonba megindító, szépséges és elgondolkodtató alkotás, azon ritka mozik egyike, amelyek igazán tiszta szívből és tiszteletből; nem pedig profitérdekből készültek el.

 

5. A Nyughatatlan (2005)

Rendezte: James Mangold

Erről a filmről írtam már itt a blogon, akkor mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy nagyon szeretem. James Mangold remekül ráérzett a rock&roll korszak korai éveinek hangulatára, amihez nagyon jó színészgárdát válogatott össze, ahol nem elsősorban a név, hanem az alázat és az énektudás volt a szempont. Gyönyörűen megkoreografált színpadi képek, leplezetlen pillantások a kulisszák mögé, egy páratlan pályafutás árnyoldalaktól sem mentes bemutatása ötvöződik ebben a fantasztikus moziban, karöltve két fiatal egymásra találásának történetével. Példamutatóan jó életrajzi alapú történet, amely nem csak Johnny Cash rajongóknak kötelező darab.

 

4. Amerikai Szépség (1999)

Rendezte: Sam Mendes

Lester Burnham kudarcba fulladó kitörési kísérlete napjaink kővé rögzült társadalmi normáiból tanulságos tanmese, gúnyos szatíra és szívbe markoló dráma is egyben. Sam Mendes filmjében közhelyszerűen senki sem az, akinek mutatja magát, és közben lázasan dolgozik azért, hogy megfeleljen az önmagáról kiállított torz önarcképnek. Lester egyszemélyes lázadása önző érdektől vezérelt ugyan, mégis átérezhető és mindnyájunk számára megérthető cselekedet – még ha nem is mindig merjük ezt beismerni. Az Amerikai Szépség valódi gyöngyszem, egy érzékeny pontra tapintó, gyönyörűen megrendezett keserédes dráma, Kevin Spacey és a magyar hangját adó Máté Gábor parádés alakításával.

 

3. Árvák Hercege (1999)

Rendezte: Lasse Halström

John Irving saját regényéből megírt forgatókönyve több, mint egy évtized után készült el, szerencsére nem hiába. Lasse Halström rendező, aki a Gilbert Grape-pel már bebizonyította, hogy remek érzékkel képes az érzelmes, karakterközpontú drámákat filmre vinni, láthatóan szívét-lelkét beleadva készítette el ezt az adaptációt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy kevés film volt képes olyan mélyen megérinteni, mint Homer Wells története, aki árva gyermekkorát hátrahagyva nekivág az ismeretlennek, hogy megízlelve a dolgos hétköznapokat, végül kiérdemelje azt a szerepet, melyet a sors rábízott. Festői szépségű tájképek, fantasztikus zenei tételek (Rachel Portman-é az érdem), és igazi, mélyen emberi karakterek, parádés színészi teljesítménnyel megtámogatva. Tobey Maguire alighanem erre a szerepre született, Michael Caine pedig ezúttal is minden elismerést megérdemel, de hosszan sorolhatnám még a neveket, mire a végére érnék. Kötelező darab.

 

2. A Remény Rabjai (1994)

Rendezte: Frank Darabont

Egyik kedvenc íróm, Stephen King méltán sikeres pályafutása okán Hollywood talán legtöbbször megfilmesített szerzője (de hogy ott tolong az élmezőnyben, az biztos). Nagy kár azonban azért, hogy a mai napig makacsul „a horror nagymestereként’" számon tartott író valószínűleg egy kezén meg tudná számolni azokat a King-filmadaptációkat, amik képesek voltak visszaadni az alapul szolgáló mű hangulatát. Sajnos a producerek a legtöbb esetben megelégednek a név adta hírveréssel, és a minőségre alig-alig fektetnek hangsúlyt. Szerencsére azért a fentiek alól is akad egy üdítő kivétel, nevesül Frank Darabont, a magyar származású író-rendező, aki fiatal kora óta nagy rajongója King műveinek, és helyesen ismerte fel, milyen formában lehet azokat minőségi formában a vászonra vinni. Ezidáig három alkalommal fogtak össze ők ketten egy-egy produkció erejéig (nem számítva egy korai rövidfilmet), és mindhárom alkotás hibátlanul sikeredett. A szigorú szabályok miatt az én választásom a legismertebb darabra, az 1994-es A Remény Rabjaira esett, mely példaértékűen mutatja be, hogyan is kell egy börtönfilmet levezényelni. Darabont hűen követi a kisregény cselekményét, de egyáltalán nem másolja szolgaian, sőt, kibővíti azt. Teszi mindezt egészen magas színvonalon, egy sor remek színésszel, feledhetetlen jelenetek egész sorával és csodálatos zenével. King méltó közvetítőre talált története fő üzenetéhez: sose adjuk fel a reményt.

 

1. Forrest Gump (1994)

Rendezte: Robert Zemeckis

Robert Zemeckis egyike azon rendezőknek, akik kapcsán a legnagyobb szívfájdalmat okozta nekem az a bizonyos egyfilmes szabály. Fogcsikorgatva, de ki kellett húznom a zseniális Vissza A Jövőbe-trilógiát (szerencsére Gunner kollégám gondolt rá), egyik kedvenc sci-fimet, a Kapcsolatot és a szintén remek Számkivetett c. modern Robinson történetet. Nem tehettem mást, hisz legyőzőjük azóta a kedvenc filmem, hogy először láttam. A Winston Groom regényéből adaptált mese a lassú észjárású, de meleg szívű Forrest Gump-ról minden ízében olyan, amilyennek egy tökéletes mozinak lennie kell. Csodálatos színészgárda, a legapróbb szerepekben is minőségi alakításokkal. Aprólékos, minden részletre kiterjedő és a végletekig kidolgozott rendezői és operatőri munka. Fülbemászó, örökre a nézőbe ivódó zenei tételek. Gondosan összeválogatott, az adott kor hangulatát maximálisan megidéző zeneszámok. Na és persze Tom Hanks Oscart érdemlő alakítása, mely megkoronázza ezt az egészet (hogy kissé hazabeszéljek, Bubik István szinkronmunkájára mi is méltán lehetünk büszkék). Zemekis és társai mesterművet tettek le az asztalra, olyan alkotást, amely nem csak a filmek között, hanem bármilyen összevetésben ott tolong a legjobbak között az elmúlt évszázad örökségéből.

 

Erre a húsz filmre sikerült tehát leszűkítenem a kedvenceimet, igyekeztem több műfajba is belekóstolni, remélem, nem felejtettem ki semmi fontosat. Természetesen a szigorú kritériumok miatt nálam is rengeteg favorit végezte az örök vadászmezőkön, talán egy következő listában majd nekik is jut hely. Csatlakozva Gunnerhez és is Boldog Karácsonyt kívánok a blog minden olvasójának, remélem, mindenki megkapta az áhított DVD-ket a fa alá:)

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr76840993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.