20
02/2009
0

Karnoszaurusz (1995)

A gumidínós – targoncás Carnosaur-trilógiáról tettem már említést itt a blogon, méghozzá a félig-meddig folytatásnak tekinthető Eric Roberts borzalom, a Raptor kapcsán. Akik figyelmesen olvasták a bemutatót, talán még emlékeznek rá, hogy a második rész kapcsán nem voltam rest kijelenteni: a kedvenc B-filmemről van szó. A helyzet azóta sem változott, a Carnosaur II ma is igen előkelő helyet foglal el a gyűjteményemben, időről időre újranézve egyszerűen megunhatatlan. Ha esetleg akadnának olyanok kis blogunk olvasói között, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a klasszikushoz, hát most tankoljanak fel chips-szel és kólával, ugyanis régi tartozásomat igyekszem pótolni a bemutatóval.

Kis történelem

Roger Corman trilógiája aligha jöhetett volna létre Michael Crichton Őslénypark című bestsellere, na meg Steven Spielberg óriási kasszasikernek bizonyuló filmadaptációja nélkül. Mégis, ha egészen precízek akarunk lenni, egészen 1984-ig vissza kell repülnünk az időben a saga eredetét kutatva, amikor is egy John Brosnan nevezetű középszerű ausztrál sci-fi író kiadta Carnosaur című regényét. A cselekmény nagy vonalakban egy félőrült angol tudós magánállatkertje körül forog, ahol titokban csirke DNS és kövületek segítséségével kihalt őshüllőket klónoznak. Idővel aztán a dínók szökdösni kezdenek, nem kis kalamajkát okozva a környéken.

Brosnan az Őslénypark megjelenése idején fennen hangozatta, hogy Crichton bizony az ő alapötletét vette kölcsön a sztorijához (ugyan nem volt szerencsém a könyvéhez, de talán van benne valami), ám perre sose vitte a dolgot, hisz aligha bízott a győzelemben. Valamennyit mindenesetre keresett a dolgon, hisz Crichton sikerei és a kitörő dínóláz hatására színre lépett Roger Corman, és bízva a várható pénzesőben, szépen megvásárolta Brosnan-tól a megfilmesítési jogokat. A cél persze nem a Jurassic Parkkal való rivalizálás, sokkal inkább a várható világsiker meglovagolása volt csekély ráfordítással, amolyan Asylum-módra. A könyvvel azonos címet viselő film végül ’93 májusában került bemutatásra szűk közönség előtt, majd később VHS-en. Ugyan teljes egy hónappal megelőzte Spielberg moziját, mégsem lett kimondott kasszasiker, 1 millió dolláros költségét azonban visszahozta, sőt, szerény profitot is termelt. Ami a történetet illeti, az csak nagy vonalakban követi a könyv cselekményét. A középpontban a Eunice Corporation nevű vállalat áll, aminek félőrült vezetője, Dr. Tiptree (Laura Dern, a Jurassic Park sztárjának édesanyja – ravasz!) mindenféle állati DNS-sel kísérletezik, elméletileg csirkéken. Gyakorlatilag azonban dinókat hoz létre, amik közül egy kisebbfajta végül kijut a telepről és szépen kicsinálja a közeli kisváros fél lakosságát. A kétsoros sztori végén aztán a főhős Doc megküzd egy hatalmas T-Rex-szel is, méghozzá egy targonca segítségével, életre hívva ezzel a sorozat védjének számító jelenetsort.

A film tehát szolíd sikerfélét aratott, ami Corman számára nem is járhatott más következménnyel, mint amint lehet, elkészíteni a folytatást is. A második epizódhoz már valamivel nagyobb költségkeret állt rendelkezésre, így az első részhez képest jóval látványosabb forgatókönyvet és nevesebb stábot sikerült összekalapozni. Lássuk, mire volt ez elég.


Történet, forgatókönyv

Forgassanak nyárson tűz fölött, dobjanak be két jól megtermett szumóbírkozó közé, ültessenek akár egy veszettül száguldó, fékevesztett kamion volánja mögé, a Carnosaur II sztorijában akkor sem leszek hajlandó egyetlen eredetinek nevezhető félmondatot sem felfedezni. Michael Palmer „író” ugyanis nemes egyszerűséggel, és valószínűleg Corman mester bíztatására, egyszerűen összeollózta a korábbi évek legsikeresebb Hollywood-i sci-fi-jeinek legjobb jeleneteit, és mindenzt nyakon öntötte az ominózus dinoszauruszokkal. A cselekmény nagyjából 80-90%-a egy az egyben az Aliens szkriptjéből lett átemelve, méghozzá olyan pofátlanul egyértelműen, hogy ez a film legnagyobb poénforrását adja.

A sztori szerint egy, a sivatag mélyén eldugott bányakomplexumban váratlan üzemzavar támad, a személyzet pedig specialisták segítségét kéri. A nemes feladatot végül egy szerelőbrigádra bízzák, akik különös véletlen folytán egy az egyben hajaznak az Aliens osztagára. A csapat első tagja a magába forduló, alkoholista, élettől meggyötört fickó, Jack (Aliens fanoknak: Hicks), aki idővel persze vezéralakká lép elő. Szintén fontos szereplő a gúnyos megjegyzéseit megállás nélkül szóró mókamester, Monk (avagy Hudson), valamint a kötelező mocskos szájú néger, Ed is. Az elmaradhatatlan bombázót a csini Sarah és a szintén jó bőr Galloway szállítja, valamint ne feledkezzünk meg a kicsiny csapat főnökéről, a mindig mogorva Ben-ről sem, akinek jelmezét még egy röhejes kalóz szemfedővel is megtoldották. A szerelőkommandó tehát megbízást kap a bánya elektromos hálózatának kijavítására, méghozzá egy szűkszavű fejes, bizonyos McQuade vezetésével. Barátaink helikopterrel érkeznek a helyszínre (alkalmat adva némi gagyi Apokalipszis Most idézésre), de ott persze egy teremtett lelket sem találnak életben, leszámítva egy sokkos fiatal srácot, Jesse-t. Ugye ez sem ismerős? Idővel aztán szépen kiderül a turpisság: a társaságot felültették, a baj cseppet sem elektromos eredetű, okozói sokkal inkább azok a raptorok, akiket a legalsó szinten kialakított titkos atomhulladék-temető sugárzása keltett ki a tojásból. A csapat megkísérli elbarikádozni magát a vezérlőben és segítséget hívni, de a gyíkok „túljárnak az eszükön”, így kezdetét veszi a nagy menekülés, ami megintcsak egy az egyben az Aliens-t másolja. Önfeláldozó robbantás, mélybe zuhanó társ, hősies egyszemélyes mentőakció, majd a végén a párharc a hatalmas T-Rex-szel, természetesen újfent targoncával. Aztán minden a levegőbe repül.

Mondhatnám, hogy az egész úgy szánalmas, ahogy van, de nem teszem, mert egyrészt baromi vicces, másrészt van egyfajta megmagyarázhatatlan hangulata az egésznek, ami számomra élvezetesebbé teszi bármely másik B-filmnél, és akármikor újra tudom nézni. Persze ha értékelnem kellene a szkriptet, a legnagyobb jóindulattal se kaphatna többet a nagy semminél, hisz egyetlen sajátnak mondható ötlete sincsen, de aki jót akar szórakozni, annak egy ilyen sztori maga a főnyeremény. Gratula, Mr. Palmer!


Szereplők

Mint a bevezetőmben említettem, egészen korrekt stábot kapott a film, főleg az első rész tükrében, ami ilyen téren maga volt a katasztrófa. A főhős Jack Reed megformálója a 70-es évek abszolút A-kategóriás sztárja, John Savage, aki bozontos hajjal és jókora borostával próbál rájátszani alkesz karakterére. Amit kiprésel magából, az ezen a szinten megfelelő, noha tán az ő figurájának jutottak a leggázabb mondatok a filmben. Szomorú, hogy Savage idáig süllyedt, és igazán azóta se találja régi fényét, de legalább hoz némi rutint a filmbe.

A számomra abszolút telitalálatot Monk karaktere, na meg sokkal inkább az őt alakító Rick Dean jelenti. A három éve tragikus hirtelenséggel elhunyt színész látható élvezettel alakítja a figurát, amivel magasan kiemelkedik kollégái közül. Dean sajnos sosem volt képes kitörni a második vonalas közegből, néhány ismertebb mozi mellékszerepe jutott csak neki. Miatta azonban mindenképp érdemes megtekinteni a filmet, én személy szerint nagyon sajnálom, hogy ilyen adottságokkal nem vitte többre.

Cliff De Young személyében egy újabb lecsúszott, napjaink Film+ és Hálózat TV filmparkját gazdagító színésszel találkozhatunk, neki jutott ugyanis a sötét titkokat rejtegető fejes, McQuade szerepe (nyugodt szívvel rokonítható Burke figurájával, ami az Aliens párhuzamot illeti). McQuade a tökéletes seggfej, aki a vállalat érdekében kész az egész bagázst halálba küldeni, ha kell. A film végére persze megszólal a lekiismerete, és felveszi a harcot az őshüllőkkel.

Don Stroud a tipikus „hol is láttam?” figura, aki kismillió olcsó filmben és tévésorozatban felbukkant már. Nem ő tehet róla, de a legharsányabb röhögés mindenképpen az ő jelenlétében fog kitörni, hála a stylist-jának, aki azt a vérgáz szemfedőt ráerőltette. Rekeszizmunk szerencséjére viszonylag gyorsan megzabálják.

Miguel A. Nunez Jr. volna a kötelező gettóhuszár, az ő karaktere nélkül manapság nem készülhet el hasonló film. Monk mellett mégis az ő figurája a legemlékezetesebb a filmből, hála annak a jelenetsornak, amiben egy raptorral vív ökölcsatát. Igazi térdcsapkodós, levegőért kapkodva röhögős pillanatok ezek; akkora kult-klasszikus, hogy még remix is készült belőle a Youtube-on, érdemes rákeresni. Egyébként talán ő vitte a legtöbbre a stábtagok közül, szerepelt néhány Eddie Murphy-filmben, illetve nem is olyan rég a Joey c. sorozatban is.

Ryan Thomas Johnson-nak jutott a fiatal srác, Jesse szerepe, akinek a jelenetei megint csak tökéletes fedésbe hozhatók az Aliens-ben szereplő kislányéval. Johnson egy teljesen átlagos tinilegény szintjén mozog, nem is lett belőle egy újabb Freddie Prinze Jr. (de ezt talán nem is bánjuk).

A két bombázót érdemes még megemlítenünk. A pilóta Galloway nem sok vizet zavar, viszont jót röhöghetünk a halálán, ami kockáról kockára lenyúlja Cameron filmjének jelenetsorát, csak ezúttal a helikopterbe mászik be a gaz szörnyeteg, hogy aztán egy pocsék trükkfelvétel keretében jól lezuhanjon az egész tákolmány. Hatásos, mondhatom. Sarah figurája már egy fokkal érdekesebb, ugyanis amit vele művelt a tisztelt forgatókönyvíró fantáziája, az bizony túlmegy a jóízlés határain. Szerencsétlen csajt ugyanis nagytotálban tépi darabokra két őshüllő, ráadásul ebben a jelenetben a trükkmesterek se spóroltak a kellően undorító maszkokkal és művégtagokkal, úgyhogy nem árt az erős gyomor hozzá. Emlékezetes képsorok ezek is, de itt kivételesen nem kacagni fogunk.


Rendezés, egyebek

Az egészen korrektnek mondható színészgárdát a meglehetősen ismeretlennek számító, de a filmet készítő New Horizons-nál akkoriban már némi rutinnal rendelkező Louis Morneau-ra bízták, aki remek választásnak bizonyult. Egyrészt jó érzékkel választott díszleteket a szűkös lehetőségek ellenére, másrészt a hangulatteretést is egészen ügyesen megoldja. A szűk folyosókon végigvezetett, tekergőző kamera, a hatásosan adagolt füsteffektek és az élő, lélegző hatást keltő földalatti komplexum képes kiváltani némi reakciót a nézőből, így a végeredmény szerintem kellően nyomasztóra sikeredett. Persze ne feledjük, hogy fillérekből összeütött filmről beszélünk, így ne várjunk Cameron-i magasságokat, de a rendelkezésére álló felszereléssel Morneau szerintem kiemelkedően jó munkát végzett, és én szívesen megnézném, hogy állna helyt egy nevesebb produkció élén.

Ami a társait illeti, elsősorban a trükkmestereket illik még kiemelnem. A raptorok megvalósítása az első részhez képest fényévekkel jobban sikerült, szerintem a nyaktól felfelé filmezett jelenetekben simán felveszik a versenyt a drágább produkciók lényeivel is. Az egész alakos snitteknél már nem ilyen rózsás a helyzet, itt csúnyán meglátszik, hogy jelmezben rohangáló embereket látunk, de még így is sokkal élethűbb az összkép, mint az előd esetében. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy ezúttal egyszerre több állat is szerepel a vásznon, ami megint előrelépést jelent. Említést érdemel még a visszatérő T-Rex robot, amit szintén sikerült kissé kipofozni, ezúttal jóval mozgékonyabb, mint korábban, és valamivel élethűbb is. Persze így se veszi fel a versenyt a Jurassic Park Rex-ével, de a célnak több, mint megfelelő, amit kihoztak belőle.

A hangulaton sokat dob még Ed Tomney remekül sikerült zenéje is, ami ha kell felpörög, ha kell, megborzongat, egyszóval tökéletesen helyt áll; no meg az utolsó tételig a film kedvéért készült, ellentétben például a Raptorral.


Összkép

Azt hiszem, sikerült mindent kiírnom magamból, amit a Carnosaur II kapcsán fontos megemlíteni. Persze hosszan lehetne még értekezni a rengeteg vicces logikai bakiról, poénos jelentről, de ezek felfedezését inkább meghagyom nektek, hisz sokkal élvezetesebb látni őket, mint a monitoron olvasni. Ami a fogadtatást illeti, a film az első részhez hasonlóan szolíd sikert aratott, amit rögtön a következő évben megpróbáltak egy harmadik résszel is megfejelni, kevés sikerrel (pedig Rick Dean is visszatért, új szerepben). A Raptor-ról már írtam, így maradjunk annyiban, hogy az nem igazán tekinthető negyedik résznek, inkább egy olcsó – nagyon, nagyon, nagyon olcsó! – másolata a trilógiának. Talán feltűnt, hogy a számozás hiányzik a magyar címből, ennek az az egyszerű magyarázata, hogy az első epizód nem jelent meg kis hazánkban, így a kettest egy huszárvágással kiradírozták a címből (noha a főcímben zavaró módon ott maradt). A VHS-korszak egyik göngyszemeként megjelent film egyébként egészen színvonalas szinkront kapott, legalábbis a hangokat illetően, a fordítás már nem mindig áll a helyzet magaslatán. Nekem különösen Csuja Imre alakítása tetszett, nagyon passzol Monk izgága stílusához.

Zárszóként csak annyit tudok hozzátenni, hogy a Karnoszaurusz igazi, gátlástalan B-film, de abból szerintem a jobbik fajta, amin kellő humorérzékkel remekül el lehet szórakozni, de önmagában is képes megállni a helyét. Bárkinek tudom ajánlani, aki másfél óra kikapcsolódásra vágyik, mert szinte tuti, hogy akár így, akár úgy, megtalálja a számítását vele.

 

Update: Gunner kollégám úgy érezte, neki is van mondanivalója a témában, következzenek hát az ő szavai:

Karnoszaurusz (Carnosaur II) - 1995

Bevezetés

Hölgyeim és Uraim, ez lesz a legrövidebb bevezető, amit valaha is írtam, hiszen minden idők egyik legnagyobb hatású filmjének esetében nincs mit előzményként taglalni. Ez az alkotás teljesen egyedülálló mestermű a mozgókép történetében. Hihetetlen cselekményvezetése és magával ragadó képi világa a mozi új dimenzióit nyitotta meg a nézők előtt, akik azóta sem láthattak ehhez fogható alkotást. Következzék hát kritikám a filmről!

Cselekmény
Lássuk is, hogy miről van szó: egy kietlen sivatag kellős közepén egy katonai fennhatóság alatt álló bányásztelepen járunk, melynek neve Yucca. Egy napon megszakad velük az összeköttetés és egy mentőcsapatot küldenek a helyszínre, hogy kiderítse mi történt. A csapat tagjai a helyet darabokra szedve találja meg, minden csupa vér és csupán egy túlélő akad, egy gyerek. A felmentőcsapat tagjainak pedig, akárcsak a Yucca bányásztelep néhai dolgozóinak, szembe kell nézniük a leírhatatlan borzalommal...

Ha valakinek hirtelen James Cameron legendás filmjének, A Bolygó Neve: Halál-nak a sztorija ugrott be, az nagyon téved, ugyanis egy teljesen újszerű, zseniális történettel van dolgunk. Meglátásom szerint e remekmű túlszárnyal mindent, amit a mozgókép műfajában valaha is alkottak. A film megtekintése után vissza is mentem a főcímhez, mert tudni akartam, ki írta ezt a felejthetetlen sztorit: egy bizonyos Michael Palmer nevű ember volt az elkövető. Bár megérthetném zsenijét, amivel papírra vetette halhatatlan sorait és örökké emlékezetes történetét. Eme remekmű egyébként a legenda, Roger Corman műhelyéből került ki.

Szereplők (khm...)
Jack Reed - John Savage, ez a lehengerlő erejű színészóriás kelti életre legfőbb főhősünket. Karaktere a klasszikus hírókat idézi - kemény, határozott, ámde érzékeny és jószívű, szomorú múlttal a háta mögött. Alakítása földbe döngölt. Egyrészt hihetetlen érzelemdúsan játszik, másrészt ahogyan megformálja a hőst - látszik, hogy Russell Crowe kitől is nyúlt.
Tom McQuade - Cliff De Young, a legendás karakterszínész játssza a hadsereg szupertitkos projetkjének szupertitkos vezetőjét. Minden egyes mondatán érződik, hogy igazi színművésszel van dolgunk. A film közepén tartott nagymonológja pedig...nem találok szavakat. Ahogy kimondja, hogy: "Feltámasztották a dinoszauruszokat!"...olyan lehengerlő erejű, hogy még most is keresem az állam.
Ben Kahane - Don Stroud, a számomra kevéssé ismert, de kiváló aktor kapta a mentőcsapat félszemű vezetőjének szerepét. Sajnos hamar kimúlik, pedig szívesen elnéztem volna még játékát.
"Monk" Brody - Rick Dean alakítja a film kultuszfiguráját. Rick Dean, Istenem...végre megláttam, mi is az az igazi színészet!!! Ez a színész zseni soha nem látott őszinteséggel, átéléssel és erővel formálja meg szerepét, melyben egyszerre idézi a klasszikus hősöket és a laza, vagány figurákat. Alakítása csak Marlon Brando, Al Pacino vagy Robert De Niro színtjén említhető.
Jesse Turner - Ryan Thomas Johnson, eme ifjú titán kelti életre Jesse karakterét. Alakítása egyszerre idézi a T2 John Connor-ját és egyszersmind túl is szárnyalja azt. Nagyszerű átéléssel játsza a sokkos állapotba került srácot, majd feleszmélése után a kompjúterzsenit. Remélem, még sok filmben elkápráztat majd lehengerlő alakításaival, hihetetlen arcmimikájával és gesztuskészletével.
Sarah Rawlins - Arabella Holzbog, a gyönyörű színésznő játssza a mentőcsapat női tagját. Nemcsak szépsége, de tehetsége is lenyűgözi a nézőt. Arcára nézve kézzelfoghatóvá válig a borzalom és a rettegés. Alakítása bármikor túlszárnyalja pl. Jamie Lee Curtis-ét vagy Sigourney Weaver-ét is.
Ed Moses - Miguel A. Nunez Jr. rendkívüli erővel formálja meg a tökös technikus srácot. Fekete aktorunk a cool beszólások mestere a filmben. Örökké emlékezetes jelenete marad, mikor ökölharcra hívja ki az egyik dínót.
Joeanne Galloway - Neith Hunter, a bájos színésznő játsza a mentőcsapat pilótáját. Társaihoz hasonlóan átütő alakítást nyújt. Halála a filmben szívbemarkoló és sokkoló pillanat.

Látvány és Zene
A jelmezek lenyűgöző fantáziáról tanúskodnak. Egyszerre idézik az old school filmek öltözékeit és modernizálják is őket egyben. A jelmezek tovább növelik pl. John Savage addig is lehengerlő cool-ságát. De említhetném még Arabella Holzbog feszülős bőrnaciját, mely valóban a történetet teszi hitelesebbé és nem a férfinézőket akarja álszent módon lekötni. A díszletek és a technikai kütyük is lehengerlőek a filmben. Említhetném pl. a XXI. század technológiáját előrevetítő antennás headsetteket, vagy laptopokkal beépített forgószéket. Maga a hely szűk folyosóival, hideg fémes, acélos csillogásával szinte árasztja magából a baljósságot, a félelmet. A kevés fény pedig még ijesztőbbé teszi az egészet. Igazi horror-feeling! A látvány istenítése után, a mindent elsöprő filmzenéről is kell szólnom néhány szót. Ed Tomney keze alól került ki a film zseniális score-ja. Rég hallottam már ilyen kiváló aláfestő zenét, mely önmagában is megállja a helyét. A megfelelő pillanatoknál a frászt hozza ránk, de az emelkedett, megható jeleneteknél is helyén van, könnyeket csal a szemünkbe. Kimagasló filmzene!!!

Rendezés

Mindenki tudja, hogy Louis Morneau napjaink egyik legnagyobb rendezője, egy igazi vizuális zseni. Elég ha csak a Soldier Boyz című kimagasló háborús filmjét említem a legenda, Michael Dudikoff főszereplésével, vagy a Bats című kulthorrort, Lou Diamond Phillips és Dina Meyer közreműködésével. Morneau ebben a filmjében megmutatja, mi is az igazi filmkészítés. Alkotása egyszerre idézi a klasszikus horrorokat és a műfaj megújítójává is válik egyedi látványvilágával és újszerű cselekményvezetésével. Őszintén megmondom, Alfred Hitchcock óta nem volt egy rendező filmje sem ilyen hatással rám.

Kimagasló jelenetek
Ezúttal ki kell emelnem a kulcsjeleneteket, hiszen ezek azok a legendás szcénák, melyek igazán megkülönböztetik e jeles alkotást a többi filmtől.

- A mészárlás a konyhában- jelenet szinte sokkolt. Nem látunk mást, csak repülő embereket, darabokra törő üvegeket és tányérokat, mikozben sikolyokat és furcsa hörgéseket hallunk. Lenyűgöző jelenet, szinte a helyszínene érezzük magunkat az egyetlen túlélővel, Jesse-vel.
- A mentőcsapat megérkezése-jelenet a lehengerlő zenéjével és epikus képi megoldásaival volt rám nagy hatással.
- Jesse sokkhatásban-jelenetei magukért beszélnek, rendkívüli átélése Robert De Niro-t juttatta eszembe.
- Cliff De Young nagymonológja a film közepén...sosem feljetem el. Szavakkal leírhatatlan az érzés, hogy milyen is volt látni.
- Miguel A. Nunez Jr. bunyóra hívja a dinoszauruszt. Igen, ez az amit tökös alakításnak hívunk. A jelenet megtekintése után azt éreztem, olyan akarok lenni, mint Miguel A Nunez Jr.!!!!
- Cliff De Young és Rick Dean azon jelenete, melyben hősiesen vállalják a halált és ezzel feltartóztatják a dinoszauruszokat. Az a drámai átélés, az a hősies pillanat örökre megmarad az emélkezetemben és a filmtörténet lapjain.
- Minden jelenet amelyben szerepel Rick Dean, korunk talán legnagyobb színészóriása.
- Minden jelenet amelyben szerepel John Savage, az igazi hős! Ő a követendő példakép, ő a legnagyobb, ő az igazi király!
- Jesse karakterének epikus küzdelme a nagy karnoszaurusszal. Jesse egy óriási targoncával harcol a dínó ellen ebben a monumentális jelenetben.
- Valamint végére hagytam a film legnagyobb szövegét, melyet természetesen az abszolút főhős, John Savage mond Cliff De Young-nak:
Cliff De Young: "Ez egy atomtemető!" John Savage: "Egy atomtemető? Na és mit temetnek ide?"

Összegzés
Na jó, remélem senki nem vette komolyan a fent leírtakat, igyekeztem kellő szarkazmussal véleményt formálni blogger kollégám egyik személyes kedvencéről - persze a kellő tisztelettel. :-DDD Komolyra fordítva a szót, a filmről üvölt, hogy öt dollárból készült, hogy E-kategóriás színészek játszanak benne és hogy az egész film A bolygó neve Halál-ból és a Jurassic Park-ból lett összelopkodva. Ennek ellenére bántani semmiképp nem akarom, mert nem egy mai gagyi tévés alkotást kenterbe ver, ráadásul a maga módján még szórakoztató is, ezt hívjuk "bűnös élvezet"-nek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr100955128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.