09
06/2009
0

Razortooth (2007)

Blogunk indulása óta vérszomjas lények egész garmadája próbálta már leigázni olvasóink ép elméjét, elég csak a gyilkos mézeskalács emberre, a ravasz gumidínókra, a könyörtelen piñata bábúra vagy épp a mutáns óriásnyulakra gondolni. A legújabb gyöngyszemmel kapcsolatban bátran állíthatom, hogy mókatárunk újabb, kellően fajsúlyos taggal gazdagodik; a Razortooth alkotóinak hála ugyanis megszületett minden idők legbrutálisabb vízi rémsége!

Történet, forgatókönyv

Írópárosunkról (Matt Holly és Jack Monroe a becsületes nevük) egy dolgot ismeretlenül is bátran ki merek jelenteni: fingjuk sincs arról, hogyan is néz ki egy angolna, vagy bármilyen élőlény abban a furcsa állagú izében, ami a csapból kifolyik. Ez azonban egy pillanatra sem rettentette el hőseinket attól, hogy – vélhetően az Anakonda korábbi sikerét meglovagolva - megalkossák saját kis kedvencüket. Választásuk az angolnára esett, elvégre az is valami hosszú, nyálkás izé, valószínűleg foga is van, ennyi épp elég lesz a fotelban tespedő, sajtos csipszet zabáló egyszeri filmbuzinak, hogy lekösse másfél órára. Fogták tehát ezt az alapesetben 60-70 centire megnővő szerencsétlen párát, és a szokásos B-filmes patronokat eldurrantva (félresikerült genetikai kísérlet, elszabadult mutáns egyed) kissé felhízlalták, mondjuk úgy 10-12 méter hosszúra. Ha már lúd, legyen kövér, gondolhatták ekkor barátaink, és frissen megalkotott rettenetük fizimiskáját kiegészítették úgy 1200 tűéles foggal, egy hatalmas, vészjóslóan sötét szempárral, na meg valamiféle háton végigfutó csonttaréjjal, amit nagy valószínűséggel egy ócska biológia albumból lestek ki.



A vadállat önmagában természetesen még kevés, kellően gagyi sztorira is szükség van az élményhez. Hőseink felcsapták hát a Nagy B-Filmes Sablontár legújabb kiadását, ihlet gyanánt. Néhány véletlenszerű szócikk kiválasztása (mocsármenti kisváros, szökött fegyencek, dögös seriffcsaj, ésatöbbi) és ismeretlen mennyiségű szeszesital elfogyasztása után aztán nekigyűrkőztek, és személyes becslésem szerint nagyjából 30-35 perc izzadságos munka árán végül megszületett a Razortooth sikergyanús forgatókönyve.

A sztori szerint egy félőrült doktor és kutatócsapata biológiai kísérlet gyanánt kitenyészt egy jókora méretű mutáns angolnát, amely aztán elszabadul és a közeli mocsárba veti be magát. A doki lelkiismeretesen a nyomába ered, persze bölcsen elhallgatva a lény létezését a közeli kisváros lakói elől. Az angolna azonban kíméletlen mészárlásba kezd szárazföldön és vízen egyaránt, így hamar lehull a lepel a turpisságról. Végül a városka lakói, élükön a csinos serifflánnyal és egykori kedvesével, a sármos állatbefogóval, hajtóvadászatra indulnak a mocsár mélyére, hogy leszámoljanak a kegyetlen fenevaddal. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy közülük csak kevesen érik meg a végefőcímet.



Szereplők

Jóképű főhősünk az állatbefogók gyöngye és a női szívek elrablója egy személyben. Idővel persze valóságos Rambóvá lép elő, és hősiesen szembeszáll az óriásangolnával. Megszemélyesítője, Doug Swander átlagos tehetségű fickó, nem alakít rosszul, bár kissé bárgyú vigyorából visszavehetne olykor. Egy közepes tévés-videótékás karriert befuthat még, úgy nagyjából Ted McGinley szintjén, hasonlítanak is egymásra.

Kisvárosi seriffként a női főszerepben feszítő Kathleen LaGue kisasszony már egy fokkal előrébb tart a szamárlétrán, filmográfiájában nem egy ismerős címet is felfedeztem, jóllehet, legtöbbször apró mellékszerepet kapott csak bennük. Mindenesetre csinosan fest és szintén egész jól hozza a figurát, talán összefutunk még a nevével.

Ami a többieket illeti, ott már jóval haloványabb teljesítményekkel találkoztam, kiemelni senkit sem érdemes közülük. Csak a teljesség igénye nélkül, kapunk szökött fegyenceket, dagadt vidéki tahót, fegyvermániás családapát, néhány nagydumás egyetemistát (a szöszi csaj egész dekoratív közülük), cukorbeteg lúzert, alkeszt, na meg jónéhány rendőrstatisztát. Többségük természetesen haleledelként végzi, amit cseppet sem bántam, mert sikerült igazán poénos halálnemeket kiagyalniuk számukra, kedvencem, mikor derékban kettéharapják az egyik szerencsétlent, és az alteste pár másodpercig még tántorog ide-oda, mielőtt a földre rogyna.

Érdekesség, hogy az imdb szerint a Karnoszauruszból ismert Rick Dean utolsó szerepét ebben a filmben kapta volna, ám tragikus hirtelenségű halála miatt végül mégsem bukkan fel, a nála feltüntetett Mel nevű karaktert egy bizonyos John Rizzi játssza. Nyúlfarknyi szerep csupán, én mégis örültem volna, ha tényleg Dean-t láthatom.



Rendezés

Patricia Harrington személyében elsőfilmes női direktort kapott a film, ám meglepve tapasztaltam, hogy két korábbi Corman produkcióban, a Karnoszaurusz első (nálunk be nem mutatott) részében és a Stripteaser-ben is közreműködött korábban (utóbbiban a már említett Rick Dean a főszereplő). Ami a rendezését illeti, a lehetőségeihez képest egész korrekt munkát végzett, nincsenek értelmetlen jelenetsorok, se zavaró kamerakezelés, egy teljesen vállalható B-filmet tett le az asztalra, ami sok hazai kertévés „szupermozinál” is sokkal élvezetesebb. Külön örültem, hogy nem spóroltak a művérrel és a trancsíreffektekkel, sőt, próbálták minél kreatívabban felhasználni ezeket. Az egyetlen fájó pont számomra a CGI-vel megoldott angolna, legalább a közelképeken használhattak volna gumibábút vagy kosztümöt, sokkal poénosabb lett volna. Hálistennek az animáció így is kellően béna ahhoz, hogy néhány jelenetben jót derüljünk rajta. Megemlíteném még a film végi csattanót, ami ötletes húzás volt az alkotóktól, nekem legalábbis nagyon bejött.



Összkép

Le a kalappal a Razortooth alkotói előtt, sikerült ugyanis egy kellően humoros, véres és a maga műfajában profin kivitelezett B-szörnyfilmet összehozniuk, ami persze a moziba kerülő alkotásokkal összevetve még mindig nevetségesen fest, de nem is célja velük felvenni a versenyt. Nem tudom, valaha megér-e egy hazai DVD-megjelenést, ha igen, én feltétlenül ajánlom minden gagyi-rajongónak. Ja, és várom a gyilkos óriásgilisztákat...

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr341174873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.