22
06/2009
0

Angyalok és Démonok (2009)

 

A néhány évvel ezelőtt kitört Dan Brown tömeghisztéria pénztárcákra gyakorolt áldásos hatását hamar felismerték Hollywood-ban, így a műbalhé gyújtópontjában álló A Da Vinci Kód c. bestseller fénysebességgel repült át a mozivásznakra. A jogokra szemfülesen lecsapó Columbia Pictures szerencsére nem spórolt a milliókkal, és sikerült igazán illusztris alkotógárdát megnyernie a filmhez. Az Akiva Goldsman – Ron Howard – Tom Hanks hármas garanciát jelentett a minőségi produktumra, ráadául a kisebb szerepekben is igazi nagyagyúkat vonultatott fel a mozi. Így visszatekintve a végeredményre, szerintem nincs szégyenkeznivalója A Da Vinci Kódnak, a bestseller-adaptációk mezőnyében mindenképp a jól sikerültek közé sorolnám, jóllehet, akadtak hibái is szép számmal.

Kezdjük rögtön a forgatókönyvvel, amely véleményem szerint nem volt elég pörgős, fordulatos egy ilyen műfajú filmhez, az elmúlt évek felhozatalából a hasonló kategóriában mozgó Nemzet Aranya-széria köröket ver rá ebben a tekintetben. Ugyancsak hibának róvom fel a néhol túlzó hűséget a könyv cselekményéhez, szerintem ugyanis adaptációnál mindig törekedni kell arra, hogy a mozgókép nyelvén is megszólaljon a kész film, elvégre két teljesen eltérő művészeti ágról beszélünk. Harmadszorra pedig, erős fenntartásaim voltak Tom Hanks tejesítményével kapcsolatban, aki jószerével végigaludta a szerepét, ráadásul a fodrásza is pocsék munkát végzett.

Adott volt tehát a feladat az Angyalok És Démonok kapcsán újra összegyűlt stáb előtt, hogy pontról pontra kijavítsák ezeket a kisiklásokat. Mivel a rendelkezésre álló idő, főként az ominózus írósztrájk miatt, jóval hosszabb volt, mint A Da Vinci Kód esetében, ráadásul a könyv körüli felhajtás is visszafogottabb volt nagyhírű elődjéhez (kronológiai sorrendben: utódjához) képest; bízvást reméltem, hogy ezúttal élvezetesebb mozit készít nekünk Howard és csapata.



Történet, forgatókönyv

Tanulva a múlt hibáiból, Akiva Goldsman ezúttal társat kapott maga mellé a forgatókönyv összekalapálásához, David Koepp személyében. Az utóbbi években Spielberg egyik házi írójává előlépett Koepp jó névnek számít az álomgyárban, előszeretettel keresik meg sikergyanús alkotások kapcsán, és ezúttal sem okoz csalódást. Goldsman-nel karöltve végre alaposan átnyálazták Brown betűrengetegét, és okosan építették újra annak cselekményét. Egyes szálakat teljesen töröltek a sztoriból, lecseréltek néhány karaktert, és persze sok könyvbéli jelenetet is megkurtítottak, vagy teljesen mellőztek. A végeredmény egy kellemes játékidejű, nem elnyújtott, de nem is túlzottan kapkodó; izgalmas, fordulatos kalandfilm, amely nem ér fel az alapul szolgáló könyv történetéhez, de képes hűen visszaadni azt, és önállóan is megállja a helyét. Persze A Da Vinci Kód példájából kiindulva a DVD-n alighanem ezúttal is bővített verziót kapunk majd, így a fenti állításaimat újra kell majd értékelnem, egyelőre azonban mindenképp pozitívan értékelném az írópáros teljesítményét.

Ami magát a sztorit illeti, annak középpontjában egy magát illuminátusoknak nevező titkos társaság áll, akik a CERN részecskegyorsítójából zsákmányolt antianyaggal arra készülnek, hogy a földdel tegyék egyelővé a Vatikánt. Céljuk alátámasztásaképpen elrabolnak négy magasrangú bíborost, akik a közelgő konklávén a legesélyesebbnek mutatkoztak a pápai trónra. Az illuminátusok fenyegető üzenetükben közlik, a konklávé éstéjén minden egyes órában kivégeznek egy bíborost, éjfélkor pedig megsemmisül a Vatikánban elrejtett antianyag-cella, elpusztítva ezzel a katolikus egyház szívét.

A biztonsági szolgálat feje, Richter parancsnok Robert Langdont, az ismert szimbólumkutatót és a CERN egyik antianyag-szakértőjét, Vittorio Vetrát kéri fel, hogy segítsenek azonosítani a titokzatos társaságot, és megmenteni az egyházat, mielőtt éjfélt üt az óra.



Szereplők

Örömmel jelentem a Tom Hanks-rajongóknak (így önmagamnak is), hogy kedvenc színészük szemmel láthatóan magához tért három évvel ezelőtti kómájából, és végre nevéhez méltó alakítást nyújt. Persze ezután sem Robert Langdon figurája lesz élete szerepe (mi több, továbbra is úgy tartom, hogy nem igazán való neki ez a karakter), ennek ellenére sokkal otthonosabban mozog a kamera előtt, van pár igazán jó pillanata, és végre a hajával is kezdtek valamit. Remélem, a jövőbeli harmadik részben is ezt az arcát láthatjuk majd viszont.

Az Audrey Tautou örökébe lépett Ayelet Zurer (nyelvtörő nevek előnyben, várom a jelölteket a 3. részre) szintén kellemes alakítást nyújt, jóllehet számomra kevésbé dekoratív, mint elődje. Karakterét a könyvhöz képest kissé megcsonkították, személyes indíttatása (apja halálán keresztül) kikerült a cselekményből, így kevésbé fajsúlyos a jelenléte, ráadásul kiterjedt vallási ismeretei sem nyernek így magyarázatot a filmben. Talán ez az egyetlen szál, aminek sajnálom a hiányát.

Számomra meglepő módon Ewan McGregor kapta a camerlengo, azaz a pápa bizalmasának szerepét, megvallom őszintén, nekem kissé furán fest papként. Mindazonáltal szokott magas színvonalú játékával ezúttal sem marad adós, és a kezdeti előítéleteimen túllépve végül neki adnám a legjobb alakításért járó voksomat.

Stellan Skarsgard, a Good Will Hunting matekprofesszora ezúttal Richter parancsnok szerepében bukkan fel. Richter teljesen új figura, szemlátomást Olivetti és Kohler figuráit ötvözi a könyvből, jóllehet, előbbit nem írták ki a cselekményből, ami nekem kis képzavart okozott. Skarsgard remek színész, mindig örömmel üdvözlöm a felbukkanását, örülök, hogy rábólintott erre a szerepre.

A Pierfrancesco Favino nevezetű olasz úriember alakítja a már említett Olivetti felügyelőt, akit ilyenformán kissé feleslegesnek érzek a filmben. Meglehet, az esetleges bővített verzió majd választ ad erre a dilemmámra, egyelőre nyitva hagynám a kérdést. Favino mindenesetre jó a szerepben.

Végezetül megemlíteném még a számomra teljesen ismeretlen (és kissé Hujber Ferire emlékeztető) dán fiatalembert, bizonyos Nikolaj Lie Kaas-t, aki az illuminátus gyilkost alakítja. Filmográfiája nem sok angol nyelvű filmet számlál, pedig szemlátomást tehetséges a srác, szerintem fogunk még vele mozifilmben találkozni.



Rendezés

Ron Howard ez egyik kedvenc rendezőm, 13-as listám oszlopos tagja, épp ezért mindig nagyok az elvárásaim vele szemben. Tavaly bemutatott politikai drámája, a Frost/Nixon igen meggyőzőnek bizonyult számomra, az Angyalok És Démonokkal pedig ezúttal simább vizekre evez. A rendezés végig profi, lendületes, a Római tömegjelenetek lélegzetelállítóak (nem semmi meló lehetett összehozni), a CERN-ben és a Vatikánban tett kis különtúrák pedig amolyan „film a filmben” érzést keltenek. Őszintén szólva fogalmam sincs, valamennyi helyszín hiteles-e, vagy esetleg néhányat felépítettek közülük (hajlok az utóbbira), mindenesetre a látvány lenyűgöző, különösen a Szent Péter Bazilika termeit illetően. Koca műkedvelő révén - sose figyeltem oda a művészettöri órákon - nekem mindig nagy élmény ilyen híres épületeket belülről látni.

Összkép

Számomra kellemes csalódásnak bizonyult az Angyalok És Démonok, amely szinte minden téren képes túllépni A Da Vinci Kód hibáin, és valóban tartalmas, élvezetes adaptációnak bizonyult. A minőségi stáb végre minőségi munkát le az asztalra, így ezt a filmet bárkinek tudom ajánlani, aki egy pörgős, izgalmas, tartalmas szórakozást nyújtó alkotást keres a közelmúlt mozifilmes kínálatában. Csak remélni tudom, hogy a hamarosan esedékes folytatás Dan Brown tollából nem fog újabb érdemtelen felhajtást csapni, így Howard és stábja ismét kellő alapossággal láthat neki a filmváltozat elkészítésének.

Hisz lám, a jó példa adott: csontig lerágott középszerű ponyvából is lehet igényes mozifilmet készíteni..

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr421201625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.