08
12/2009
0

2012

Bevezetés
A katasztrófafilmek már az ’50-es évektől jelen vannak, de igazi fénykorukat a ’60-as, ’70-es években élték, olyan alkotásokkal, mint a Pokoli Torony, a Poszeidon Kaland, vagy a Kína Szindróma. Akkoriban ezek a filmek óriási sztárok közreműködésével készültek és a közönség valósággal zabálta az ilyen alkotásokat. A ’80-as évekre kissé alábbhagyott a nagy pusztításvágy, a ’90-es évek közepén azonban újult erővel támadtak ismét. Volt, hogy egy esztendőn belül két azonos témájú film is készült, mint pl. a két vulkános film, a Dante Pokla és a Tűzhányó (1997), vagy a Deep Impact és az Armageddon meteoros kettőse (1998). És ez volt az az évtized, mikor Hollywood elsőszámú világpusztítója, Roland Emmerich is elindult hódító útján. Bár az évek során különféle, érdekes és szórakoztató filmeket készített (Tökéletes Katona, Csillagkapu, A Hazafi, I.E. 10.000), a nagyközönség számára mégis a városokat elpusztító katasztrófafilmjei maradtak a legemlékezetesebbek. Ilyen, az 1996-os A Függetlenség Napja, melyben egy földönkívüli faj igyekszik lerohanni minket, vagy ott az 1998-as Godzilla, melyben a legendás japán szörnyet gondolta újra a saját íze szerint. 2004-es Holnapután című filmje, azonban a megalománia csúcsa, minden katasztrófafilmek ősanyja lett. Ebben a globális felmelegedésnek köszönhetően a természet minden eleme óriási erővel csapott le ránk. Van benne, földrengés, szökőár, szupertornádók és még egy vadi új jégkorszak is beköszöntött. Az ember azt gondolhatta volna, hogy ezt már nem lehet fokozni, de a német látványfilmes idén mégis véghezvitte a lehetetlent. Csekély 200 millió dollárból elénk varázsolta, hogyan változik majd meg a teljes bolygó arculata, romba döntve az általunk ismert civilizációt. Roland Emmerich filmjeiben mindig is a látvány volt az elsődleges, a cselekmény és a karakterek többnyire megmaradtak a sablonok, a klisék szintjén, így minden egyes alkotását a helyén kell kezelnünk ahhoz, hogy érdemben tudjuk élvezni. Felvértezve magunkat ezen tulajdonságokkal, lássuk hát hogyan sikerült a 2012!

Szereplők
Jackson Curtis – John Cusack, a kiváló színész alakítja a történet központi hősét, a családi és szakmai gondokkal küzdő átlagembert, aki gyermekei és ex-felesége biztonságáért bármire képes. Cusack bár ragyogó tehetség, mégsem vált soha igazi sztárrá, őt elkerülték az efféle szerepek. Talán azért mert alkatra és jellemre nem igazán heroikus, a tökéletes átlagembert viszont maximális hitelességgel hozza. A film egyik legnagyobb ereje éppen ezért az ő játéka, mert általa Jackson karaktere végig szerethető és szimpatikus, van kiért szorítani.

Kate Curtis – Amanda Peet, a szépséges színésznő játssza Jackson ex-nejét. Peet átlagos tehetségű színésznő, de ezzel a szereppel gond nélkül megbírkózik. A figura megmarad a klisék szintjén, de Peet javára írható, hogy nem játssza túl, nem hisztizik állandóan, valahogy hihető, de nem irritáló karakter marad.

Adrian Helmsley – Chiwetel Ejiofor, a londoni születésű fekete színész egyike generációja legjobbjainak, felbukkanása ebben a filmben kissé meglepő is. Ejiofor a Fehér Ház egyik tudományos szakértőjét alakítja, aki felfedezi a közelgő kataklizmát. Ejiofor a kisujjából rázza ki a figurát, gond nélkül hozza azt, bár a film végi hősmonológja enyhén giccses, de ez alighanem nem az ő hibája.

Laura Wilson – Thandie Newton, a szép és fiatal fekete színésznő alakítja az elnök kedves és szimpatikus lányát, aki idővel összemelegedik Helmsley karakterével. Newton szerepe az egyik legelnagyoltabb, gyakorlatilag végig csak szomorúan mereszti a szemeit és szívfájdítóan zokog, a színésznő pedig sokat nem tud hozzátenni mindehhez.

Carl Anheuser – Oliver Platt, a ragyogó kanadai színész bármilyen szerepben képes megállni a helyét, ezúttal egy gátlástalan, törtető és gerinctelen politikust kelt életre, méghozzá hibátlanul. Platt-et elnézve fenntartások nélkül elhiszem, hogy az öltönyös honatyák valójában hogyan viszonyulnak a hatalomhoz és hogyan élnek vissza vele. Anheuser karaktere Jackson tökéletes ellentéte, ő a szereplőgárda negatív pólusa.

Thomas Wilson – Danny Glover, az egykor szebb napokat látott nagy kedvenc alakítja az Egyesült Államok elnökét. Mivel Emmerich-moziról van szó, így az elnök karaktere elképesztően bátor és gerinces, aki elképesztő erkölcsi magasságokba emelkedik. Bár a karakter roppantul hiteltelen és giccses, Glover személyes varázsának köszönhetően mégis szimpatizál vele a néző.

Charlie Frost – Woody Harrelson, a lázadó szellemű karakterszínész ezúttal egy őrült és kissé hippi beütésű rádióst alakít, aki igyekszik tájékoztatni a lakosságot a közelgő világvégéről. Harrelson számtalanszor játszott már nem hétköznapi figurát és kivétel nélkül lubickolni szokott a szerepben. Ezúttal is így van, noha nincs sokat jelen, mégis rendkívül szórakoztató a szerepe és a színész játéka egyaránt.

Látvány
Roland Emmerich egyik legnagyobb erénye, hogy jóval kevesebb pénzből képes kihozni iszonyatosan látványos, gigászi filmeket, mint a konkurens rendezők (pl. Michael Bay). A 2012 esetében rendezőnk 200 millió dollárt kapott mely messze a legdrágább filmje, amit valaha is forgatott. Emmerich pedig nem hazudtolja meg magát, valami elképesztő látványorgiát varázsolt a vászonra. Az atomjaira hulló Los Angeles képe, a Yellowstone Park vulkánkitörése, vagy a Himalája magasságával vetekedő árhullám valósággal székhez szegezi a nézőt. Az effektes részlegeknek (Digital Domain, Double Negative, Scanline) így minden dicséret kijár, egy-két jelenettől eltekintve teljesen realisztikusnak hatnak a trükkök. Dícsérnem kell még az operatőrt, Dean Semlert, aki ugyan rendezőként kudarcot vallott, de ha fényképezésről van szó, még mindig az egyik legjobb. Hála Istennek, ő nem követi a hülye trendet, hogy rángatni kell a kamerát, mindent rendkívül stabil szögekből láthatunk, tökéletes tanúi lehetünk a pusztításnak. A két vágót, David Brennert és Peter S. Elliot-ot is dicséret illeti, hiszen nem vágták követhetetlenre a jeleneteket, ami nagyban elősegíti a jelenetek élvezhetőségét.

Zene
Harald Kloser immáron harmadszor dolgozik együtt Emmerich-hel a Holnapután és az I.E. 10.000 után. Bár Klosert nem tartja a szakma túl nagyra, sőt rajongani sem rajonganak éppen érte, de én az előző két score-ját nagyon szeretem, főleg az utóbbiét, ami rendkívül szórakoztató és jól hangszerelt. Igazi modern komponista, aki képes kiváló főtémákat alkotni, de sok töltelék-dallamot is. Sajnos a 2012 esetében eléggé közepes munkát végzett, mert a zene megállja a helyét, ha a filmmel együtt halljuk, tökéletes aláfestésnek, de önmagában már nem állja meg a helyét. Nem elég erős, nem elég karakteres, ennél jóval drámaibbnak és monumentálisabbnak kellene lennie. Három dalt is találunk a filmzenealbumon (Fades Like A Photograph a Filter előadásában, Time For Miracles Adam Lambert-től és It Ain’t The End Of The World, melyet Kloser komponált és a film két mellékszereplője George Segal és Blu Mankuma adnak elő), melyek hangulatosak, de nem túl emlékezetesek. A zenéről tehát elmondhatjuk, hogy csendes középszer, nem rossz, de sokkal jobb is lehetett volna.

Rendezés
Emmerich igazi látványfilmes, ezt soha nem is tagadta. Őt mindig is a nagy „eseményfilmek” vonzották, legnagyobb kedvencei a Csillagok Háborúja, a Cápa, a Pokoli Torony és a Poszeidon Kaland. Rendezőként ennek szellemében alkot, mindent a látványnak és a hangulatnak rendel alá. Nála a cselekmény – szándékoltan – mindig sablonos, a karakterek mindig kétdimenziósak. Rengeteg logikai bakit lehetne találni, temérdek lehetetlenséggel, de egész egyszerűen felesleges ezeken fennakadni. Roland Emmerich filmjeit magáért a hangulatért érdemes megnézni, mert minden hibája ellenére, a mese és a kaland érzését tökéletesen képes elkapni. Nagy erénye még, hogy a karaktereket képes roppant szerethetőre megírni és remekül választ színészeket a szerepekre. Szeretem, hogy filmjeiből süt a nagy állat –és gyerekszeretet, ők most is megússzák – legalábbis a vásznon láthatóak. Elmondhatjuk tehát, hogy ezúttal is a jól bevált paneleket és sablonokat használja, de az ő esetében szerintem ezek nem zavaróak, inkább jól állnak a filmnek. Most sincs ez másként, noha tény és való, hogy a 2012 a legfelszínesebb és a legtöbb logikai bakit felvonultató szkriptje. Emmerich ezt a filmjet szánta utolsó katasztrófa mozijának, így alighanem az egész sztorit a maja kalendáriummal és a világvégével csak keretnek szánta a nagy romboláshoz. A végére még annyi negatívumot el kell mondanom, hogy bár a katasztrófa jelenetek lenyűgözőek, egy-két kivételtől eltekintve nem túl fantáziadúsak, nekem a Holnapután jelenetei valahogy ütősebbek voltak.

Összegzés
Összességében a 2012 korrekt katasztrófafilm, amely nem árul zsákbamacskát, nem csapja be a nézőt. Pontosan azt kapjuk, amit az előzetesek mutattak, amire az ember számít. Hatalmas és lélegzetelállító rombolást, néhány szerethető karaktert, pár jópofa poént, néhány erkölcsi gondolatot és sok-sok előre kiszámítható panelt és sablont. Nehéz bármit is hozzátennem, úgy gondolom, hogy aki szerette a rendező eddigi filmjeit, az ezt is kedvelni fogja, míg az Emmerich-utálók ezúttal sem találják majd meg a számításukat.



joeperry:
 A 90-es évek nagy katasztrófafilm-inváziója után az új évezredre visszaesett a műfaj renoméja Hollywood-ban, a nagy stúdiók manapság főként a fantasy-k és a képregényfilmek feneketlen bendőjébe töltik a súlyos százmilliókat. Szabályt erősítő kivétel persze mindig akad, hisz a jó öreg Roland Emmerich hátsója időről-időre rendre viszketni kezd, amit aztán kénytelen egy újabb bődületes világégés vászonra vitelével csillapítani. Ezzel nem is lenne különösebb gond, fajsúlyosabb alkotásokon megfáradt tekintetünket olykor kifejezetten üdítő egy hamisítatlan látványfilm képsorain megpihentetni; ám vigyázat:  az a pátoszos blödlitenger, amit Emmerich rendre megenged magának katasztrófafilm címszó alatt, könnyen ártalmas lehet az egészségre!

Álomgyári karrierjét a hangulatos Csillagkapuval indító német rendezőnk A Függetlenség Napjának számomra emészthetetlen sztorijával hamar megmutatta, hová is kell őt elhelyeznünk a mozitörténetben. Olyan figura ő, aki tényleg képes mindent és mindenkit a látványnak alárendelni, és szemmel láthatóan kicsit sem zavarják azok az ordítóan buta és hatásvadász sablonok, amiket percenként adagol tömény dózisokban a szerencsétlen közönségnek. A 2012-vel immár háromdarabossá dagadt világromboló-ciklusa nem több, mint ezen sablonok végeláthatatlan áradata, a többségében valóban lenyűgözően sikeredett speciális effektusokkal nyakon öntve. Hosszan el lehetne vitatkozni arról, mennyire érdemes komolyan venni egy Emmerich mozit (Gunner kolégám alighanem csípőből vágná most rá, hogy semennyire), én mégis azt mondom, hogy ennyi buta és giccses pillanatot a magam részéről képtelen vagyok fenntartás nélkül - csak a látványon legeltetve a szemem -  elfogadni.

Ami a szereplőgárdát illeti, a névsor ezúttal is impozáns, és az olyan nevek, mint Oliver Platt vagy Woody Harrelson (aki szerintem messze nem karakterszínész) valóban képesek néhány jól sikerült jelenetsort ajándékozni a nézőnek. Cusack-ot kissé furcsa választásnak tartottam a főszerepre, de egész jól kezeli a helyzetet, meg aztán sok dolga úgysincs a frentikus forgatókönyvnek hála, hisz két órán keresztül csak menekül veszettül, valahogy mindig centikkel elkerülve a világvégét. Azt a marhaságot meg hadd ne kelljen kommentálnom, amikor a film végi epikus jelenetsorban könnyes szemmel, ujjongva élteti őt a hajó teljes legénysége, miután korábban kis híján elpatkoltak miatta mindannyian.

Sommázzunk tehát:  műfajában az ediggi leglátványosabb, de sajnos egyben az egyik legostobább filmet készítette el német barátunk, amely minőségében olyan remekművek felé konvergál, mint A Tűzhányó, az Armageddon, vagy épp a 2006-os Poseidon c. szörnyszülött. A speciális effektek valóban bombasztikusak (bár a minőségük olykor azért erősen hullámzó), ennek ellenére én mégis csak azoknak tudom jó szívvel ajánlani, akik az imént felsorolt címek említése kapcsán nem kezdenek azonnal heves fejrázásba. Roland Emmerich egyetlen pozitívuma pedig a Csillagkapu mellett számomra továbbra is a keresztneve marad...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr931582676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.