19
12/2009
0

Újhold (New Moon)

Bevezetés
Minden korosztálynak megvan a maga kedvenc popkulturális terméke. Legyen az zene, film, vagy könyv, de mindenki számára van egy vagy több olyan meghatározó művészeti alkotás, vagy "termék", ami kifejez valami fontosat, jelképez számára valami maradandót. Most természetesen nem fogom - nem is kell - felidézni minden ilyen művet, elég ha csak az ezredforduló környéki/utáni kettőt említem. Az első a '90-es évek végén felbukkant angol ifjúsági fantasy-regénysorozat, a hét kötetből álló Harry Potter sorozat, mely természetesen a mozivásznon is bemutatkozott és lassan egy évtized alatt a végéhez is ér. Az ifjú varázslótanonc búcsújával pedig már az új kedvencet keresik a fiatalok. Ez lett a Stephanie Meyer által megírt négykötetes "vámpírsorozat" az Alkonyat. Az első kötet 2005-ben jelent meg és a tengerentúlon máris kitört a hisztéria körülötte. Kis hazánkat a film 2008-as bemutatójáig eléggé elkerülte, ám azóta nálunk is a csapból folyik. Én egészen a bemutató környékéig nem is nagyon hallottam Meyer alkotásáról, ám az azt körülvevő felhajtást nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Egész egyszerűen érdekelt mi az, ami a most felnövekvő nemzedéket ennyire beindítja. Meg is tekintettem az Alkonyat-filmet de - ahogy tavalyi kritikámban le is írtam - szinte semmilyen értékelhető elemet nem tudtam felfedezni benne. Sokkal inkább csóváltam a fejemet, hogy mennyire könnyen manipulálható és becsaphatóak a mai tinik, hogy el lehet adni nekik egy ennyire értéktelen és semmitmondó vackot. A film ezzel együtt óriási anyagi siker volt, a rajongók pedig természetesen odaáig voltak. A hihetetlen siker egyértelművé tette, hogy a folytatások is elkészülnek, ráadásul még a Harry Potter-sorozatnál is gyorsabban, rohamléptekben minden évben legyártva egy részt. Idén novemberben tehát mozikba került a második felvonás, az Újhold, mely természetesen azonnal kasszát robbantott, mostanra már jóval több, mint 200 millió dollárt hozott csak Amerikában és a világ többi részén is szépen termel. Az első rész kritikájánál sokaktól kaptam hideget-meleget, hogy mertem kritizálni szeretett kedvencüket, de én ma is vállalom a véleményemet. Mivel nem vagyok kultursznob, ezért a második rész elé is leültem, mert optimista lévén mindig bízom benne, hogy bármiből lehet jó dolgot kihozni. Most pedig akkor lássuk, hogy számomra hogyan is teljesített az Alkonyat-széria második darabja.

Szereplők
Bella Swan - Kristen Stewart, az egyik legfelkapottabb fiatal - és tehetséges - színésznő alakítja a történet központi figuráját. Az első résznél dícsértem Stewart-ot, mint a film egyik erősségét, de mostanra változtatni kényszerültem az álláspontomon. Vagy kezd nagyon belebutulni a szerepbe, vagy maga a figura van ennyire rosszul megírva, de az egész szerep borzasztóan egysíkú, inkább idegesítő, mint szimpatikus és a színésznő is gyakorlatilag egy darab arckifejezéssel adja elő az egészet.
Jacob Black - Taylor Lautner, az általam valaha látott egyik legnagyobb antitálentum is visszatért. Az első részben Lautnernek még csak kis szerep jutott, ezúttal már középpontban van, de mi nézők, ezzel csak rosszul járunk. Minden rosszindulat nélkül, ugyanis ez a srác egész egyszerűen semmilyen színészi kvalitással nem bír. Az egész filmben a legutolsó jelenetében képes valamit mutatni, de ezt leszámítva, csak a kigyúrt felsőtestét villogtatja.
Edward Cullen - Robert Pattinson, a legújabb tinikedvenc is itt van természetesen, ezúttal azonban kevesebbet szerepel, mint az első részben. Ennek a tinilányok kevésbé örülnek, az átlag néző viszont annál inkább. Pattinson ugyan nem akkora kutyaütő mint Lautner, de eléggé közel jár hozzá. Hihetetlen, hogy nulla arckifejezéssel képes eljátszani a hősszerelmest, észre kéne vennie, hogy teljesen hiteltelen az alakítása. Az első résznél sem dicsértem, de ezúttal képes alulmúlni még azt a teljesítményét is.
Charlie Swan - Billy Burke is ismét a fedélzeten Bella apjának szerepében. Mikor megláttam őt a vásznon, már szélesen mosolyogtam. Egész egyszerűen hihetetlen, mintha a film sportot űzne abból, hogy minden színésznek kifejezéstelen faarccal kell bámulnia. Burke már az első résznél is bántóan gyenge volt, de ezúttal még annál is rosszabb, ráadásul még többet is szerepel. Borzalmas színész a fickó.
Sam Uley - Chaske Spencer, a korábban csak sorozatokban vitézkedő indián származású színész játssza a vérfarkas-csapat vezérét. Bár nagyobb probléma nincs a színésszel, a karaktere sajnos eléggé elnagyolt pedig néhány elejtett mondatból, a háttere még érdekes is lehetne. De mivel erre nem fordítanak figyelmet, így megmarad egy nagyon sablonos karakternek. Kár érte.
Dr. Carlisle Cullen - Peter Facinelli, az első rész gyakorlatilag egyetlen igazi színésze is visszatért. Bár ezúttal kevesebbet szerepel, eléggé háttérbe van szorítva, de mégis, valahogy üdítően hat a kevés jelenléte, mert azt a benyomást kelti a nézőben, hogy egy filmet lát. A következő részre feltuningolhatnák a szerepét.
Harry Clearwater - Graham Greene, a kiváló karakterszínészt is láthatjuk a filmben. Ő a Swan család közeli barátját alakítja, aki - mivel maga is indián - szoros kapcsolatban van a rezervátumban élő törzzsel és annak titkával. A szerep gyakorlatilag semmilyen, pedig itt lenne a lehetőség, hogy kihasználják egy igazi színész tudását, ám ezt meg sem próbálják. Maga Greene is inkább csak szenved, ez szinte ordít az arcáról.
Aro - Michael Sheen, a kiváló brit aktor is tiszteletét teszi. Ő alakítja a Volturi nevű nagymúltú vámpírcsalád fejét. Sheen jelenléte mókásnak hat, hiszen az elmúlt években az Underworld-széria vérfarkasaként ismerhettük meg, most pedig a másik oldalt erősíti. Sajnos csak a film végén bukkan fel, pedig érdekes a figurája, egy rövid időre képes megidézni a klasszikus vámpírfilmeket is.
Jane - Dakota Fanning, az egykor szinte minden kislányokat szerepeltető filmben felbukkant ifjú színésznő is itt van, ő a Volturik testőrségének a fejét játssza. Egyrészt el kell mondanom, hogy a kis Dakota időközben igen csak szép ifjú hölggyé cseperedett, másrészt benne mindig is igen sok színészi tudás csörgedezett, így ezzel a rövid szereppel gond nélkül megbirkózik. Neki fél pillanat alatt elhiszem, hogy vámpír, nem csak egy sminkelt pozőr.

Látvány - Zene
Az első Alkonyat-film igen csekély pénzből gazdálkodott, mindössze 37 millió dollárt kaptak a készítők, ám láthatóan azt igyekeztek hasznosan elkölteni. A film képi világa nem volt emlékezetes vagy kiemelkedő, de kétségtelenül korrektül sikerült, bár az effekteknél voltak gáz dolgok. Dícsértem viszont sokat a vágót és az operatőrt, akik igyekeztek mindent kihozni a filmből. Nos, a folytatásra mindkettőjüket lecserélték, ami nem volt éppen egy okos döntés. Míg ugyanis az első résznél az operatőr és a vágó elkaptak egyfajta klassz videoklipes hatást, addig itt a képi világ egy jelenetet leszámítva végtelenül unalmas és semmitmondó. Bár a költségvetést megemelték kemény 50 millió dollárra - hogy lehet ennyire sóher egy stúdió egy ekkora siker után - azért még mindig lenne mit költeni a filmre. A farkassá átalakuló emberek ugyanis eléggé felemásan sikerültek, hol nagyon jól néznek ki, hol meg ordít a CGI. A zenéről pedig már ennyi értékelhetőt sem tudok elmondani. Meg kellett most néznem, hogy volt-e a filmnek zeneszerzője, ugyanis egyáltalán nem tudnék felidézni semmi ilyesfajta muzsikát. Van ugyan pár langyos rádió rock betétdal, de említésre sem méltóak, egyet kivéve. A címét nem tudom, de akkor szól, mikor a farkasok a vörös hajú vámpírt üldözik az erdőben. Na kérem szépen, az az egy jelenet úgy ahogy van kiváló. Szépek a színek, jók a fények, a beállítások, jó a zene, az egész rendkívül hangulatos szcénává áll össze. De ezt az egy részt leszámítva sajnos minden technikai szempontból felejthető a film.

Rendezés
Az első részt jegyző Catherine Hardwicke-t anno nagyon lehordtam és a jelek szerint nem csak én nem voltam elégedett a teljesítményével, hiszen a folytatást már Chris Weitz-re bízták. Weitz eléggé hullámzó teljesítményt nyújtó emberke, hiszen az Amerikai pite első része és az Egy fiúról című filmek sikeresek lettek és elnyerték mind a közönség mind a kritika tetszését, míg a 2007-es Az arany iránytű című fantasy-adaptációja a neves színészgárda és a hatalmas költségvetés ellenére is roppant gyengére sikerült és meg is bukott. Ezek után jött az Újhold melyben rendezőnk bizonyíthatott volna, de sajnos rosszabbik arcát mutatja. Főleg azért, mert nagyban az ő sara, hogy a film sem képileg, sem hangulatában nem képes semmilyen értékelhetőt felmutatni. Igazodik az első rész képi világához - csak unalmasabb formában, bár a kézikamerázás mellőzése jó húzás, hangulatilag pedig egyáltalán nem képes felcsigázni a nézőt. Minden csak úgy történik mindenféle izgalom nélkül, a szereplők pedig a legváratlanabb, legképtelenebb dolgokat is faarccal konstatálják. Ugye sokat szidtam a színészeket, de ez Weitz sara is, hiszen rendezőként neki kellett volna instruálnia őket, de láthatóan erre képtelen volt. Nagyon csúnyán el kell még marasztalnom az első részből visszatért forgatókönyvírót, Melissa Rosenberget is. Nos, a könyveket nem olvastam, így Stephanie Meyer munkáját nem ítélhetem meg, de azt elmondhatom, hogy a Rosenberg által írt szkriptek borzalmasan sikerültek. Az első résznél is szidtam eleget és most sem tudok semmi pozitívat elmondani. Egész egyszerűen mintha csak rossz szemszögből tudná az egészet megközelíteni. Az érdekesebb részeket (Sam karaktere, Jacob falkataggá válása, Jacob érzései Bella iránt és viszont, a Volturi múltja) mind kidolgozatlanul hagy a fenébe, helyette viszont erőlteti a legunalmasabb és legkínosabb dolgokat (Bella kismilliószor keveri magát életveszélyes helyzetbe, csak, hogy Edward megjelenjen neki, Bella reggeltől-estig tartó hisztizései, mert elment Edward, ostoba és teljesen hiteltelen közhelyes mondatok pufogtatása). Még egyszer mondom, nem tudom, hogy a könyv milyen, lehet, hogy ezerszer jobban meg van írva, de a film története egész egyszerűen végtelenül sablonos, kiszámítható, közhelyes és ami a legfontosabb, hogy teljességgel unalmas. Egy 130 perces alkotás esetében ez pedig több, mint kínos. És akkor térjünk vissza, hogy a Harry Pottert miért is hoztam fel a bevezetőben. Azért mert az Alkonyathoz hasonlóan egy regényből készült fiataloknak sok-sok mesei elemmel. De mégis, ha a Harry Potter sztorikat nézem, azt látom, hogy egy filmet nézek, igazi színészekkel, igazi rendezőktől. Az Alkonyat-széria esetében viszont ezt a legkevésbé sem tudom elmondani.

Összegzés
Összességében megint csak azt kell mondanom, mint az első rész esetében: az év alighanem legrosszabb filmjével van dolgunk. Még annyi pozitívumot sem tudok felsorolni, mint az Alkonyat esetében, hiszen, ahogy fentebb írtam, minden érdekes dolog kukába lett dobva, a semmitmondó részek pedig végig erőltetve vannak. A színészek értékelhetetlen teljesítményt nyújtanak, a karakterek többnyire irritálóak, a képi világ egysíkú és unalmas. Bár a gigászi bevétel garantált, én továbbra sem értem, hogy a fiatalok mit esznek ezen az egészen. Mindenesetre a maradék két részt (Napfogyatkozás, Hajnalhasadás) is meg fogom nézni, mert azt hiszem úgy korrekt, hogy ha belekezdtem, akkor végig megadom az esélyt neki. A harmadik rész elé egyébként kisebb várakozásokkal tekintek, hiszen nem más fogja rendezni, mint a Cukorfalatot és Az éjszaka 30 napját jegyző David Slade! Hátha most összejön…

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr421609066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.