07
07/2010
0

Robin Hood (Robin Hood)

Bevezetés
Az álomgyár mindig is bátran nyúlt bármilyen írott alapanyaghoz, ha úgy érezte, abból jó és/vagy sikeres alkotást kerekíthet. Sőt, nem egyszer fordult elő, hogy megszámlálhatatlan mennyiségben adaptáltak valamit mozivászonra a biztos siker reményében. Alexandre Dumas A Három Testőr című regénye mellett alighanem Robin Hood legendája az, amit ez a megtiszteltetés ért. Persze azt, hogy írott csak részben igaz, hiszen Robin Hood alakja az egyik legősibb angol monda és folklorisztikus történet. Az első, óangol nyelven írt versek már az 1200-as években megszülettek, a népi hős mítosza pedig, azóta csak egyre erősebb.

Az évszázadok során át megszületett versek, balladák, történetek után természetesen a modern művészeti ágak is felfedezték maguknak a hőst. Robin Hood alakja számtalan regényben, képregényben kapott helyet, de nem egy könnyűzenei alkotás is tisztelgett előtte. Magától értetődő hát, hogy idővel a mozi is felfedezte magának a sherwood-i banditát. A legelső filmes feldolgozás már 1908-ban napvilágot látott, de igazi sikert a Douglas Fairbanks főszereplésével készült 1922-es változat (Robin Hood) és az 1938-as Robin Hood Kalandjai értek el, ez utóbbiban egyébként Errol Flynn volt a főszereplő.

Innentől kezdve minden évtizedre szinte garmadányi feldolgozás jutott, amik közt volt régi vágású kalandfilm, volt rajzfilm, volt sci-fi-s verzió, de nem egy tévésorozat is. Persze, a minőség itt is változó volt, minden jól sikerült darabra jutott nem egy pocsék változat is. A Robin Hood-filmek csúcspontja pedig kétségtelenül a Kevin Costner főszereplésével készült 1991-es film, a Robin Hood: A Tolvajok Fejedelme volt, számomra is ez a tökéletes verzió. Meglepő, hogy ezután bár még jó pár feldolgozás készült, legtöbbjük tévésorozat volt, vagy igen gyenge, említést sem érdemlő film.

Közel húsz évnek kellett eltelni ahhoz, hogy a sherwood-i bandita ismét egy szuperprodukcióban térjen vissza a nagyvászonra, igaz nem volt zökkenőmentes az utazása. Már 2007-ben megvolt a forgatókönyv, mely teljesen új szemszögből közelítette volna meg a legendát, ám azt nem egyszer átírták, aztán közbe szólt az írósztrájk is, így a forgatás egészen 2009-ig tolódott. A legendás rendező Ridley Scott mindenképpen újszerűen szerette volna elmesélni Robin Hood történetét, így a történet kidolgozásának hosszú ideje alatt ez az elképzelés végig szilárdan kitartott. A film végül nem lett annyira formabontó, mint eleinte tervezték, de kétségtelen, hogy sikerült új szemszögből megközelíteni a mítoszt. Lássuk hát, hogyan sikerült!

Szereplők
Robin Longstride – Russell Crowe, a kétszeres Oscar-díjas ausztrál szupersztár kelti életre a legendás hőst, aki ebben a változatban egy egyszerű íjász és egy eskü köti őt arra, hogy elmenjen Nottingham-be, ahol aztán megszületik „Csuklyás” Robin mítosza. Crowe szereplése a filmben nem túl meglepő, hiszen az elmúlt években ő Scott afféle házi színészévé nőtte ki magát. Az ő alakításában Robin egy idősebb, megfontoltabb figura, nem az a tipikus vidám betyár, mint amit eddig megszokhattunk. Mint minden szerepét, úgy Crowe ezt is tökéletesen hozza, abszolút hihetően alakítja a figurát.
Marion Loxley – Cate Blanchett, a gyönyörű és roppant tehetséges ausztrál színésznő alakítja Mariont, a bátor nemes hölgyet, aki elszántan kiáll az alá tartozó közemberekért és persze hősünk szívét is megdobogtatja. Blanchett kiválóan játssza a figurát, roppant szimpatikus és szerethető karakter az övé, noha azt is meg kell jegyezni, hogy bár elég sokat van a vásznon, igazán nagy teret mégsem kap. Ezzel együtt Marion az egyik „legmélyebb” karakter a filmben, köszönhetően az őt alakító színésznőnek.
Sir Gottfried – Mark Strong, a remek angol (egyébként olasz és osztrák szülők gyermeke) színész játssza a film főgonoszát. Karakterét alighanem a Robin Hood-balladákban felbukkanó Guy of Gisbourne ihlette (aki ebből a verzióból kimaradt). Gottfried első pillantásra nem tűnik többnek, mint János király végrehajtójának, divatos szóval élve „henchman”-jének, ám kiderül, hogy sokkal több ő ennél. Legalábbis a motivációit illetően, de a filmben ebből nem sok derül ki csak annyi, hogy ő nagyon gonosz és szívesen kicsinál bárkit. Így Strong minden tehetsége ellenére, Gottfried nem több mint egy egydimenziós gonosz.
Földnélküli János – Oscar Isaac, a guatemalai származású színész alakítja, Richárd gyenge jellemű öccsét, aki rá akarja tenni a kezét a trónra. Isaac kiválasztása meglepő húzás, egyrészt a származása miatt, másrészt az ember azt hinné, hogy erre a szerepre egy igazi sztárt szerződtetnének. Isaac egyébként nagyrészt jól hozza a figurát, bár néhány jelenetet kellemetlenül elripacskodik. Alakításában kidomborodik János törtető és gerinctelen jelleme.
I. (Oroszlánszívű) Richárd – Danny Huston, a legendás John Huston fia alakítja minden angol királyok legnagyobbikát, aki éppen a Szentföldről térne haza, hogy ismét felüljön a trónra. Richárd figuráját – mint minden feldolgozásban – ezúttal is nemes, bátor jellemként ábrázolják, a kevés játékidő alatt pedig Huston nagyszerűen oldja meg a szerepet, alakításában érezni a király karizmatikus vezetői képességeit.
Aquitániai Eleonóra – Eileen Atkins, a veterán angol színésznő játssza Richárd és János anyját, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy János a helyes döntéseket hozva anglia érdekeit szolgálja. A valóságban Eleonóra nem palástolta, hogy mennyivel jobban szereti Richárdot és ezt a filmben nagyon jól vissza is adják. Atkins remek és méltóságteljes a szerepében, aminek az az érdekessége, hogy eredetileg kollégája és jóbarátja, Vanessa Redgrave alakította volna, ám lánya tragikus halála miatt visszamondta a szerepet.
William Marshal – William Hurt, a kiváló angol karakterszínész alakítja Pembroke Earl-jét, akit Canterbury érseke annak idején „minden idők legnagyobb lovagjának” nevezett. A filmben Marshal tulajdonképpen afféle királyi tanácsadóként jelenik meg, lovagi képességeiből nem sokat látunk, ám nemes jelleméből annál többet. Nincs sokat jelen, de Hurt minden percében uralja a vásznat. Érdekesség a figurához, hogy a valóságban négy királyt is szolgált, halálos ágyán pedig régi vágya teljesült és beválasztották a Templomos Lovagok közé.
Sir Walter Loxley – Max Von Sydow, a legendás svéd színész ezúttal Marion apósának szerepében nyújt emlékezetes alakítást. Ebben a filmben Walter karaktere tulajdonképpen az idős mentor figurája, aki bölcsességével vezérli a hőst a helyes tettek felé. Von Sydow kimagasló tudású aktor, ezt a szerepet csuklóból hozza olyan természetességgel, mintha csak ráöntötték volna.
Nottinghami Bíró – Matthew Macfadyen, a számomra meglehetősen ismeretlen angol színész bújt Nottingham város kegyetlen bírájának bőrébe. Ugye a figura a Robin Hood-legendák elmaradhatatlan szereplője, ám ebben a filmben meglepő módon még mellékszereplőnek is alig nevezhető. Szinte csak perceket kap és ezen idő alatt nem is látunk belőle többet, minthogy született tapló és imádja sanyargatni a népet. Macfadyen játékát így nehéz is megítélni, hiszen abszolút sablon a figura.
Angouléme-i Izabella – Léa Seydoux, a lehengerlő szépségű fiatal francia színésznő játssza János feleségét, a francia király, II. Fülöp unokahúgát. A filmben Izabella egy vidám, a férje mellett végsőkig kitartó fiatal nőként jelenik meg s bár nincs sokat jelen, Seydoux megoldja a feladatot, ráadásul szépsége még az esetleges hiányosságokat is feledteti. Érdekesség, hogy a valóságban 12 évesen adták hozzá Jánoshoz, ráadásul akarata ellenére, mert egy Hugh de Lusignan nevű lovagba volt szerelmes. Végül aztán öt gyermeket – két fiút, három lányt – szült Jánosnak.

Látvány
Ha egy Ridley Scott rendezte történelmi filmről beszélünk, akkor máris számíthatunk gigászi költségvetésre, de arra is, hogy minden egyes cent meg fog látszódni a vásznon. Így volt ez a Gladiátor és a Mennyei Királyság esetében is. És nem is lehet okunk panaszra, hiszen a középkori Anglia fantasztikus részletességgel elevenedik meg előttünk. Minden egyes díszlet és jelmez nagyszerűen fest, ám nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a Gladiátorral és a Mennyei Királysággal ellentétben itt mégsem hat olyan epikusnak a látvány. Szép és részlet gazdag, de nem vág annyira földhöz. Az operatőr ezúttal is John Mathieson volt, csakúgy, mint a másik két nagy történelmi film esetében. Mathieson ezúttal is kitesz magáért, ám itt a végső csatajelenetben a kelleténél kicsit többet rángatja a kamerát. Nem túl zavaró, még éppen belefér, de ezeket a jeleneteket a két korábbi filmben szerintem jobban megoldotta. A vágó Pietro Scalia is régi harcostársa Ridley-nek, ráadásul a szakma egyik legjobbja és ezt ezúttal is bizonyítja. A történet jól felépített, bár eléggé hézagos, de erre majd később kitérek még. Viszont roppantul hatásosan és dinamikusan vannak megoldva az egyes szcénák, a film pedig így végig leköti a nézőt. A jelmezeket és a díszleteket már dicsértem, de azért a végén név szerint is említsük meg Arthur Max-et (látványtervező), Sonja Klaus-t (dekoráció) és Janty Yates-et (jelmeztervező) ragyogó munkájukért.

Zene
Ridley Scott film, így természetesen a zeneszerzőnek is a Hans Zimmer iskolából kellett kikerülnie. Sokszor ostoroztam már a Zimmer-klónokat, hogy a legtöbbjük teljesen fantáziátlan tucat zenét alkot, amik általában élvezhetetlen masszává folynak össze. Persze mindig akadnak kivételek és Marc Streitenfeld is közéjük tartozik, akinek ez már a negyedik közös munkája Scott-al. Streitenfeld Robin Hood zenéje pedig azt kell, hogy mondjam, kiválóan sikerült. Noha nincs tele olyan darabokkal melyek klasszikussá válhatnának, de végig egységes és nagyon magas színvonalat mutat, mely nem csak aláfestő zeneként, hanem önállóan is megállja a helyét. A hangszerelés főként a vonósokra és a kórusra támaszkodik, ezek pedig csodásan idézik meg a középkor világát és varázsolják elénk Robin Hood mítikus alakját. Természetesen a score felvonultat mindent, amit csak lehet. Van itt kemény, csatába indulós zene, van gyönyörű, fájdalommal teli lassú tétel és van rendkívül életvidám, pattogós darab is. Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy remekül sikerült a film zenéje, Marc Streitenfeldre pedig érdemes lesz a továbbiakban is odafigyelni.

Történet
A film eredeti forgatókönyvét a főként tévésorozatokon edződött páros, Ethan Reiff és Cyrus Voris írták meg. Ők egy teljesen újszerű, formabontó Robin Hood történetben gondolkodtak. Szkriptjük eredeti címe Nottingham volt és meglepő módon ezúttal a Bíró lett volna a pozitív karakter, míg Robin Hood inkább egy sötétebb, erőszakosabb figura. Russell Crowe pedig eredetileg a Bíró szerepére volt kinézve, míg Robinéra Christian Bale volt a legesélyesebb, ám egyéb filmszerepek miatt végül nem tudta vállalni.

Közben egyre vadabb elképzelések jöttek szóba, például, hogy mindkét szerepet Crowe alakítsa, de hála Istennek, ezt hamar elvetették. Aztán jött az írósztrájk, ami jó időre jegelte a projektet. Később a rutinos Brian Helgeland-et kérték fel, hogy gyúrja át a forgatókönyvet, melynek eredménye az lett, hogy a kész film jóval hagyományosabb, mint amit eredetileg terveztek, de még így is merőben új irányból közelíti meg a legendát.

A Scotték által megálmodott történet végeredményben afféle eredetsztori lett, melyben azt mutatják be, hogy lett a Szentföldet megjárt egyszerű íjászból a véletlen folytán nemesember, majd az elnyomó királlyal szembeszálló népi hős. Ennek következtében Robint egész a történet végéig nem is szólítják „Robin Hood”-nak, nem rabol ki senkit, nincs sherwood-i erdő és nincsenek betyárok sem. Sokkal inkább egy valós történelmi szituációban próbálják meg Robin figuráját elhelyezni: az Angol-Francia ellentét és a Magna Charta Libertatum kerül előtérbe.

Mindenképpen dicséret jár az íróknak, mert valami frissel, valami újszerűvel rukkoltak elő, ráadásul érdekes és hihető karakterekkel (legalábbis többnyire) népesítették be ezt a félig valós, félig mesei történetet. Persze nem egy túlzás és ferdítés is helyet kapott, de ez elkerülhetetlen egy ilyen film esetében, viszont sikerült mindezt szórakoztatóan összehozni, ami nem kis munka volt. A történetbeli hiányosságokért és hibákért pedig nem csak az írók a felelősek, hanem maga Scott is.

Rendezés
Ridley Scott zseniális rendező, ezt számtalanszor bizonyította már. Szinte minden műfajban alkotott maradandót, így a Robin Hood filmtől is a maximumot várja el a néző. Scott pedig ezúttal is megoldja a feladatát. A Robin Hood mesterien és hatásosan felépített történet egy egyszerű emberről, aki útja során erős jellemfejlődésen megy keresztül, hogy a végére Anglia népi hőse legyen. Scott legerősebb fegyvere az atmoszféra megteremtése és ez ezúttal is hibátlanul sikerül neki.

A bajok inkább akkor vannak, mikor a realitást próbáljuk keresni. Már a Gladiátornál is rendkívül sok volt a pontatlanság, ahogy a Mennyei Királyság esetében is (igaz, ott kevesebb azért és a ferdítések sem voltak olyan zavaróak), ám most azért kicsit jobban szemet szúrnak a sztereotípiái és a sablonjai. Például ott az egyház. A középkor legmeghatározóbb intézménye, itt viszont csak annyira kerül szóba, hogy a csúnya egyházközösség lenyúlja a gabonát. Kissé felszínes és ostoba megközelítés, valljuk be.

Vagy ott a Magna Charta, melyet jó érzékkel hoznak ugyan a történetbe, ám az egésznek a megközelítése annyira hollywoodi, sőt annyira modern és liberális, hogy már szinte viccessé válik. A Magna Charta az egyházi és világi elöljárók jogait és kiváltságait biztosító szabadságlevél volt, itt viszont úgy beszélnek róla, mint valami nagy demokratikus rendelkezésről, ami az utolsó parasztot is felszabadítja az adófizetés alól. Ezekre azért nem ártana jobban odafigyelni.

Aztán itt van még a film játékideje, ami 140 perc. Alapvetően nem tűnik rövidnek, de csakúgy, mint a Mennyei Királyság esetében, itt is érződik, hogy a mozi bizony erősen meg lett vágva. Karakterek és cselekményszálak csorbultak elég erősen, a szereplőknél például azért is nem említettem meg Little John-t, Will Scarlet-et és Tuck barátot, mert alig-alig vannak jelen, pár sor jut nekik és főleg duhajkodni vagy harcolni látjuk őket. De említhetném még a Robin és Marion közti romantikus szálat, Sir Gottfried hátterét, karakterének árnyaltabbá tételét, William Marshal karakterének kihangsúlyozását, valamint az erdőben megbújó gyerekbandát. A film tehát kiált egy 30-40 perccel hosszabb változatért, ami erősen valószínű, hogy idővel meg is fog jelenni.

Persze igazságtalan lenne, ha csak negatívumokat írnék, mert a film minden hiányossága ellenére bizony jó! Scott ragyogóan kapja el a kor hangulatát ezúttal is, igazi hősi történet, lehengerlő audiovizuális élmény. Ridley biztos kézzel irányítja színészeit és a történet szálait, így a Robin Hood ha nem is lesz klasszikus, de mindenképpen elmondható, hogy az idei esztendő egyik kiemelkedő filmes alkotása.

Összegzés
Mindent összegezve Ridley Scott ezúttal is minőségi mozit hozott össze, mely kiváló színészeivel, friss, újszerű megközelítésével, ragyogó zenéjével és képi világával, valamint ezeknek köszönhetően rendkívül erős atmoszférájával képes megragadni a nézőt. S bár nem emelkedik a Gladiátor és főleg nem a Mennyei Királyság (rendezői változatának) magasságába, még így is messze kiemelkedik az átlagos nyári szuperprodukciók sorából. Bátran ajánlom tehát mindenkinek, akik szeretik a látványos, nagyívű történelmi kalandfilmeket, mert két és fél óra erejéig garantáltan jól fognak szórakozni. Én pedig várom a film rendezői változatát, mert biztos vagyok benne, hogy a Robin Hood kidolgozottabb alkotás, mint amit a mozis változat elénk tár.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr902135633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.