09
11/2010
0

A Szív Bajnokai (2009)

Amerika egyik kedvenc mozifilmes kliséje a végletekig giccses és sablonos, ámde kellően hazafiasra, felemelőre és könnyfakasztóra stilizált sportfilm. Évről évre rendre megérkezik a nagyvászonra az aktuális rettenet, melynek poszterén természetesen jókora betűkkel ott virít a megszokott „igaz történet alapján” felirat, jóllehet az elvakultan megdicsőült, könnyeit diszkréten törölgető jenki családapákon (és családanyákon) kívül minden félig sült kiskamasz tisztában van azzal, hogy a forgatókönyvnek és főként a kész filmnek annyi köze van az alapjául szolgáló élettörténethez, mint a gyorséttermi plakátokon díszelgő gusztusos szendvicseknek a kasszánál kezedbe nyomott papírzacskóban található langyos, szottyadt valamihez.

 
Őszintén megvallom, magam is hódolok időnként eme bűnös élvezetnek, sőt akad néhány általam kifejezetten kedvelt darab is a sportfilmek széles palettáján (Dühöngő Bika, Millió Dolláros Bébi, Minden Héten Háború, Majd, Ha Fagy!, hogy csak néhányat említsek), de még a nehezebben emészthető, kritikám alanyának táborába tartozó nyálasabb alkotások között is akad olyan, amit pozitívan tudok értékelni. A Szív Bajnokait, mint meglehetősen újkeletű címet ebben a műfajban, talán még a szokásosnál is nagyobb felhajtás övezte bemutatója idején, mely az idei Oscar-díjátadón csúcsosodott ki végül Sandra Bullock aranyszobrocskája képében. Ekkora hisztéria mellett már nem lehet szó nélkül elmenni, így nagyot nyeltem, és kis hezitálás után végül leültem megtekinteni a mozit. Lássuk, milyen eredménnyel.
 
Történet, forgatókönyv
 
„Igaz történet alapján.” Paff neki, én megmondtam, valamirevaló sportfilm egész egyszerűen nem táplálkozhat kizárólag saját kútfőből, ez a tézis feltehetően minden tengerentúli filmes agyában mélyen berögzülve díszeleg. Az viszont soha egy pillanatra sem zavarja őket, hogy a valóságot képesek addig színezni és csiszolgatni filmjeikben, míg végül a kész mozi 99%-ban megegyezik az előző év hasonszörű sportfilmjével, ami persze ugyanúgy egyszerű klónja csak az összes többinek. A sztori hőse jelen esetben egy Michael Oher nevezetű nagydarab fekete srác, aki nincstelen, kilátástalan sorsú utcagyerekből a film nagyjából kétórás játékidejének a végére ünnepelt futballsztár lesz. Ebben hathatós segítséget kap a végletekig gazdag és sztereotíp Tuohy családtól, de főként az édesanyától, akinek személye Sandra Bullock szokásos bárgyú színészi játékának (és a hasonszőrű forgatókönyvnek) köszönhetően hamar a totális érdektelenségbe fullad.
 
Nincs ez másként a mozi többi karakterével sem, kezdve a nímand, döntésképtelen családapától, az idegesítő nagypofájú kiskölkön át, a csak üvöltözni képes béna edzőn keresztül egészen a feka gettóhuszárokig. Apropó, gettó. Bár a film makacsul igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy egy utolsó néger utcagyerek is elérhet bármit az életben, szerintem ezt sikerült teljesen elbaltáznia az írónak azzal, hogy Ohert végig egy sorsa iránt totálisan érdektelen balf@sznak állítja be, aki teljes közönnyel veszi tudomásul, hogy egyszerre ölébe hull a jólét és meg sem próbál nyújtani is valamit cserébe azonkívül, hogy időnként félszegen somolyog az orra alatt és a végletekig naív döntéseket hoz. Ez lenne az ideális fekete hősfigura? Alig hinném. Megjegyzem még ráadásul, hogy a film összes többi színesbőrű karaktere drogos, bűnöző aljanépség. Ezzel akartak a készítők jó példát mutatni?
 
A Szív Bajnokai forgatókönyvében jómagam egy hangyabokányi eredetiséget sem tudtam felfedezni, így tökéletesen beilleszkedik az elmúlt évek giccstemetői, az olyan nemes csengésű címek közé, mint az Emlékezz a Titánokra, a Rádió, a Csoda a Jégen vagy épp a Több, Mint Sport. Számomra meglehetően szomorú és kiábrándító, hogy ezzel a faék egyszerűségű sztorival, a nyálasan harsogó szimfónikus zenével és a büszként kicsapott „igaz történet” felirattal rendre utat lehet találni az Akadémiához, akik aztán díjesővel halmozzák el ezeket az egy kaptafára készülő klónokat.
 
Szereplők
 
Sandra Bullock – Bullock közepes képességű színésznő, akinek a laza, könnyed karakterek állnak jól, így szerintem totális mellényúlás volt a szerződtetése. Megoldja persze a feladatát, de a játéka semmi esetre sem több a tisztes helytállásnál, épp ezért ezt a performanszot Oscar-díjjal jutalmazni még viccnek is nagyon-nagyon rossz... de ezzel szerintem a szíve mélyén ő maga is tisztában van.
 
Quinton Aaron – Oher szerepére végül a korábban tökéletesen ismeretlen Quinton Aaront szemelte ki a stáb, aki szinte kezdő létére tisztesen helytáll első komoly filmszerepében. Persze a fent ismertetett okokból nincs nehéz dolga, Oher totálisan egydimenziós figura a filmben, így a focis jelenetekkel járó fizikai megterhelés alighanem komolyabb kihívás elé állította Aaront, mint a színészi játék.
 
Tim McGraw – A családapát alakító ismert county előadó időnként a filmek világába is tesz kisebb kitérőket, ennek ékes példája jelen kritikám tárgya. Zenész létére nincs nehéz dolga, Sean figurája ugyanis borzasztóan egysikú, nagyjából kimerül a felesége szavait kísérő heves bólogatásban. Azért jutott neki egy érdekesebb monológ is a film vége felé, azt ügyesen oldja meg.
 
Jae Head, Lily Collins – A Touhy család két csemetéjét alakító fiatal színészpárosból a dekoratív küllemű Lily Collins minden dícséretet megérdemel, ám a fura keresztnevű kiskölöknek sikerült alaposan kivernie a biztosítékot nálam. Junior figurája a nagyszájú, idegesítő hülyegyerek mintapéldánya, akit fél óra játékidő után legszívesebben lapáttal vágna fejbe az egyszeri néző (én hólapáttal). A film egyébként sem túl magas élvezeti értékét nagyságrendekkel képes tovább rontani. Borzalom.
 
Kathy Bates – A veterán színésznőt mindig örömmel fedezem fel a mozivásznon, most sem volt másképp, nagyon üdítő a jelenléte. Sajnos elég későn bukkan fel a történetben és azután sem szerepel sokat, de egyértelműen övé a film legszerethetőbb karaktere.
 
Rendezés, zene
 
A nem túlzottan munkamániás író-rendező John Lee Hancock ezúttal is magára vállalt minden terhet, így a forgatókönyv összekalapálása mellett a rendezést is levezényelte. Hancock-ra a Tökéletes Világ és az Éjfél a Jó és Rossz Kertjében okán egyszerűen nem tudok haragudni, így azt mondom, lelke rajta, hogy ebben a hatásvadász műfajban is megmérettette magát. Munkája végig profi, a látványba nem érdemes belekötni, így ha a tartalom nem is, a megvalósítás mindenképp elismerést érdemel. Érdekes módon szokatlanul kevés akciójelenetet láthatunk a gyepen, de ami bekerült a filmbe, az látványos és élvezetes, mégha a legnagyobb címekkel nem is vethető össze. Hancock könnyedén vette hát a műfajjal járó akadályokat és elkészített egy újabb sablonos és kiszámítható sportfilmet, de erényei ki is merülnek ebben.
 
Említésre érdemes még Carter Burwell borzasztóan giccses filmzenéje is, ami tökéletesen megállja a helyét és teljesen kompatibilis a műfaj valamennyi zenei anyagával, azaz megvan benne minden panel, ami egy ilyen filmbe kell. Ha kell, elcsendesül, ha kell felpörög, a drámai pillanatokban meg dicsőségesen zeng, jelezve az elgyötört közönségnek, hogy ideje elővenni az addig izzadó tenyerükben szorongatott zsebkendőiket.
 
Összkép
 
Minőségi, szórakoztató mozi lett A Szív Bajnokai, a műfaj rajongói biztosan nem fognak csalódni benne, a körülötte kialakult felhajtást viszont abszolút nem tudom hová tenni. Az Oscar-jelölések és Bullock szobrocskája számomra nevetséges utóízt adnak a filmnek, ami pedig jól láthatóan nem próbál többnek mutatkozni, mint ami: egy újabb hazafias, sablonokban tobzódó sportfilm, se több, se kevesebb. Javaslom, ezentúl kezeljük is ekként, és játsszunk el a gondolattal, jövőre vajon melyik roppant eredeti, „igaz történetnek” csúfolt giccstemető nyűgözi majd le az amerikai közönséget.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr752436154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.