Mozgókép Blog

Tron: Örökség (Tron: Legacy)

Bevezetés
Nincs semmi más, ami olyan szinten része lenne mindennapjainknak, mint a számítástechnika. A számítógépek az elmúlt másfél évtizedben robbanásszerűen fejlődtek és terjedtek el az élet minden területén, ma már gyakorlatilag bárhol megtalálhatóak. De ez nem volt mindig így. A '80-as évek elején még egyáltalán nem volt benne a köztudatban, csak azok ismerték igazán a témát, akik ezzel foglalkoztak. A videójátékok is ekkoriban indultak útjukra. Steven Lisberger, aki animátorként tevékenykedett, 1980 körül látta először a Pong nevű játékot, ami akkora hatással volt rá, hogy úgy döntött, egy újszerű, még soha nem látott világot fog filmvászonra varázsolni.

Írótársával, Bonnie MacBird-del ekkor írták meg a Tron című film szkriptjét (a név az "elektronikus" szóból eredt), melyben aztán a Disney látott fantáziát. Úgy érezték, ezzel megismételhetik a Star Wars sikerét, ráadásul a történet írása során maga Lisberger is a Csillagok Háborúját tekintette legfőbb iránymutatónak. A főszerepre sikerült megnyerni az egyik legfelkapottabb fiatal színészt, Jeff Bridges-t is (aki ekkor már túl volt két Oscar-jelölésen), mellé szerződtettek néhány ismeretlenebb arcot, így az akkoriban nem kevésnek számító 17 millió dolláros költségvetés szinte teljes része a még soha nem látott látványra lett elköltve.

Mai szemmel már megmosolyogtatónak hathatnak a Tron képi megoldásai, de a maga korában a film több volt, mint forradalmi. Olyan vizuális megoldásokat használt, mint előtte még senki, a kidolgozott világ is teljesen sajátos volt és ehhez jött még Wendy Carlos teljesen elborult, főként szintetizátorokkal előadott gépi zenéje is. Nem csoda, hogy a film végül nem tudott kasszasikerré válni, világszinten nagyjából 33 millió dollárt jövedelmezett. A nézők egyszerűen nem értették a Tron történetét és világát, nem tudtak mit kezdeni olyan kifejezésekkel, mint "felhasználó", "bit", "fővezérlő program" stb. A Tron távol állt az átlagos moziba járó tömegektől. Az viszont tény, hogy úgy másfél évtizeddel megelőzte a korát és igazi forradalmi alkotás volt.

Idővel aztán, főként az USA-ban, kultusszá vált egy szűk réteg körében és manapság egyre több utalást lehet felfedezni filmekben a Tronra, ami bizonyítja, hogy nyomot hagyott a popkultúrában. Sőt, fontos megjegyezni, hogy a film mellé kiadott videójátékok messze nagyobb sikert arattak, mint maga a film. A 2003-ban megjelent Tron 2.0 névre hallgató videójáték elképesztően népszerű lett, még egy folytatás-képregényt is kapott (Tron: The Ghost in the Machine) és talán ennek is hatására döntött úgy a Disney, hogy talán érdemes lenne újra elővenni a Tront.

2005-ben megbízták Brian Klugmant és Lee Sternthalt, hogy írjanak egy folytatást a '82-es filmhez. Innentől kezdve pedig beindultak a dolgok és bár a Disney még nem adott zöld utat, a 2008-as ComicCon-on bemutatott koncept-előzetes akkora sikert aratott, hogy a Disney azon nyomban hatalmas energiákat és még több pénzt mozgatott meg a film elkészítésének érdekében. Két új írót, egy elsőfilmes rendezőt és számítógép-guruk egész hadseregét bízták meg, hogy olyan világot varázsoljanak a nézők elé, hogy leessen az álluk. Az eredeti film szereplői közül pedig sikerült megnyerni a szupersztár Jeff Bridges-t és Bruce Boxleitnert is.

A több mint másfél éven át reklámozott folytatás, a Tron: Örökség pedig idén decembertől, 28 évvel a kultikus első rész után útjára indult, hogy a moziba járók egy új nemzedékét hódítsa meg. S bár az első rész nem volt igazán siker, a világ azóta sokat változott, ahogy a filmek és azok elkészítése is, úgyhogy most minden együtt van ahhoz, hogy a Tron olyan hatalmas sikert érjen el, amilyenről egykoron az alkotói álmodtak. És hogy ez sikerült-e nekik? Következzék most!

Szereplők
Kevin Flynn/Clu - Jeff Bridges, a kiváló, friss Oscar-díjas színészlegenda 28 év után visszatért, hogy eljátssza a programozó-zseni, az öntörvényű Flynn karakterét. 28 év nagy idő, így persze Bridges is kissé máshogy állt a szerephez. Az első részben nagyon laza, végig poénkodó főhős volt, itt már egy idősebb, megfontoltabb figurát hoz. Megjelenéséből és játékából sugárzik a méltóság, ami nagyszerűen illik Flynn "istenszerű" figurájához. És persze ő alakítja Clut is, a saját képére teremtett programot, aki ezúttal a történet főgonoszának szerepében tetszeleg.

Sam Flynn - Garrett Hedlund, a fiatal ám tehetséges feltörekvő színész alakítja Flynn fiát, a 27 éves lázadó Sam-et, aki apja rejtélyes eltűnése után eléggé cinikus és nemtörődöm figurává vált. Persze kiskorában apja sokat mesélt neki a Rács világáról, így mikor az elektronikus világ magába szippantja, elég hamar alkalmazkodik a körülményekhez és kezdeményezőként lép fel. Hedlund korrektül hozza a tipikus hősfigurát, teljesen hihető az akciójelenetekben és úgy is, mint Jeff Bridges fia. A figurája nagyon laza, könnyedén vesz minden helyzetet, meglehetősen hasonlít apja fiatalkori énjére, Hedlund pedig jól megoldja a feladatát.

Quorra - Olivia Wilde, a lehengerlő szépségű fiatal színésznő játssza Quorrát, egy harcos programot, aki a történetben Flynn jobbkeze és egyetlen segítőtársa. Quorra igen képzett harcos, helyén van a "szíve", de egyben rendkívül naív és szeretnivaló, nincs, amire ne csodálkozna rá. Wilde egyike a legszimpatikusabb fiatal színésznőknek, így az ő kiválasztása a szerepre telitalálat, mintha csak ráöntötték volna. Ehhez jön még, hogy hihetetlenül dögös és ez a kettősség roppantul érdekessé és szerethetővé teszi a karaktert.

Alan Bradley/Tron - Bruce Boxleitner, a főleg tévésorozatokból ismert remek színész is visszatért, hogy híres karakterét újra eljátssza. Ezúttal jóval kevesebbet van jelen, mint Alan Bradley a film elején és végén látható, de ez az első résznél is így volt. Tronként azonban most csak pillanatokra bukkan fel, a digitális megfiatalítása azonban neki is fantasztikusan sikerült. Itt szeretném megjegyezni, hogy Boxleitner nagyon tehetséges színész, jóval nagyobb karriert is befuthatott volna, mert a képességei megvannak hozzá. Talán az új Tron film ráirányítja majd a figyelmet.

Castor - Michael Sheen, a népszerű angol színész is itt van, hogy a Rács talán legérdekesebb, legegyedibb figuráját életre keltse. Ő Castor, a David Bowie külsejű program, aki a Kikapcsolás nevű klubot irányítja. A durván Ziggy Stardust-szerű frizurájával és a sétapálcájával, nemcsak Bowie, de a Jim Carrey-féle Rébusz is eszünkbe ötlik, ez a kettő együtt pedig már elég, hogy egy roppant szórakoztató és őrült figurát kapjunk. Sheen pedig lubickol a szerepben, láthatóan minden percét élvezi. Üdítő egyébként olyan karakter bőrében látni, ahol nem vámpírt/vérfarkast, vagy Tony Blairt alakítja.

Jarvis - James Frain, a többnyire tévésorozatokból ismert angol aktor alakítja Clu jobbkezét és elsőszámú talpnyalóját. Jellemtelen, behízelgő figura és Frain kiválóan elkapja a karaktert, főleg a tenyérbemászó mimikája a legjobb. A külsejét is jól eltalálták, nagyon "idegen", egyedi hatást kelt kopasz fejével és azzal a plexivel rajta. Sajnos csak keveset szerepel, pedig érdekes figura, lehetett volna még mit kezdeni vele.

Gem - Beau Garrett, a gyönyörű szőke színésznő is itt van, hogy elkápráztasson minket. Garrett még nem igazán ismert a filmszakmában, talán a Fantasztikus Négyes második részéből lehet a sokaknak ismerős. Most Gemet alakítja, ő egy szirén, aki felkészíti a programot a lemez-harcokra. Nem tudom ki sminkelte Garrettet, de az amúgy is szép színésznőt szinte már angyali magasságokba emelte. Mikor a vásznon van, az ember nem tudja levenni róla a szemét. Ehhez jön még Gem hűvös, mégis kihívó viselkedése és ez így együtt roppant szexissé teszi a figurát.

Rinzler - Anis Cheurfa, egy teljesen ismeretlen kaszkadőr-színész alakítja Clu elsőszámú "henchman"-jét (erre valaki mondjon már egy jó magyar szót), egyben a film legmenőbb karakterét. Rinzler rejtélyes figura, a legjobban képzett harcos, akinek mindig fekete sisak takarja az arcát. Beszélni sem nagyon beszél, így kissé Snake Eyes-hatást kelt. Persze később többet is megtudunk róla, de nem lövöm le a poént, bár szerintem elég korán kitalálható.

Látvány
A Disney alsó hangon 170 millió dolláros költségvetést szavazott meg a filmnek, ami több mint elegendő, hogy lélegzetelállító képi világot kapjunk. A filmet nézve minden cent meglátszik a vásznon, az alkotók nem kímélték a pénzt és a kreativitást, hogy valami egyedit, valami lenyűgözőt hozzanak létre. Sokat elmond, hogy csak az elképesztő jelmezek 13 millió dollárba kerültek. A Tron: Örökség képi világa egész egyszerűen elképesztő, legyen szó a díszletekről, a jelmezekről, a járművekről és az egész Rácsról.

Az operatőr Claudio Miranda és a vágó James Haygood is kiváló munkát végeztek, nagy szerepük van abban, hogy a Tron világa ennyire lehengerlő lett és ennyire közel kerül a nézőhöz. Külön ki kell emelnem Daniel Simont, aki újratervezte Syd Mead legendás fénymotorjait, egyszerre hagyománytisztelő, mégis modern külsőt adva nekik. A többi kellék és nagyszerű lett: visszatér a diszk, a pálca, a felismerő, no meg a napvitorlás, kimaradt viszont a tank és a rácsrovarok. Kapunk ellenben új cuccokat is, mint pl. a fényjáró, a repülő, a kard, vagy Clu csatahajója.

Mindegyik roppant hatásosra sikeredett, amiktől a Tron világa csak kidolgozottabb és egyedibb lesz. Ódákat kell még zengenem a vizuális effektus csapatról is. Az egy dolog, hogy a Rács és a járművek láttán tátva marad az ember szája, a 30 évesre fiatalított Jeff Bridges és Bruce Boxleitner valami fenomenális lett. Persze azért jópár helyen érezni, hogy számítógép generálta, de rengeteg jelenetben döbbenten néztem, hogy ha nem tudom, hogy trükk, simán elhittem volna, hogy hús-vér arcot látok.

Zene
A Tron alkotói már az első filmnél is törekedtek rá, hogy elkapják a számítógép idegen, újszerű világát és a Wendy Carlos által komponált score ennek eleget is tett. Más kérdés, hogy igen nehezen befogadható a film zenéje. Carlos annak idején a szintetizátort és a nagyzenekart próbálta vegyíteni több-kevesebb sikerrel. Az új film alkotói is ennek szellemében kívántak eljárni, így megbízták az elektronikus zene talán legnagyobb sztárjait, a Daft Punk duót, hogy komponáljanak zenét a film elképesztő világához.

A Daft Punk pedig jött látott és győzött! Mivel nem mozgok ilyen zenei közegben, így nagyon nem tudtam, mit is várhatok majd tőlük, de a végeredmény teljesen lenyűgözött. Nem csak gépi hangszereket használnak, hanem igazi nagyzenekart is, ám Wendy Carlos-szal ellentétben, ők tökéletesen használták ki az ebben rejlő lehetőségeket. Ennek köszönhetően a Tron: Örökség zenéje pedig nem csak teljesen egyedi lett, hanem tökéletes illeszkedik a filmhez és önmagában is megállja a helyét.

Vannak itt epikus, heroikus tételek, mint az "Overture", vagy a "Finale", van tipikus Daft Punkos szerzemény ("Derezzed", "End Of Line", "Tron: Legacy"), van Hans Zimmer-típusú muzsika ("Recognizer", "Outlands", "Arrival"), szinte már klasszikus zenét megidéző darab ("Adagio For Tron") és már-már horrorfilmbe illő zene ("Rectifier") is. Összetett és sokoldalú zene született és egyáltalán nem csodálkoznék, ha a Daft Punk Oscar-jelölést kapna a film score-jáért. Megemlíteném még a Journey "Separate Ways" című slágerét, ami elhangzik a filmben, nagyszerű utalásként az első részben hallható "Only Solutions" című számra.

Történet
Steven Lisberger és Bonnie MacBird forgatókönyve annak idején nem csak a számítógép akkor még ismeretlen világába akart minket elkalauzolni, de egy Star Wars-féle hatalmas kalandra is meginvitált minket, az egészet pedig nyakon öntötték nem kevés vallási utalással. A Tron világában a programok akár az emberek, a felhasználókra pedig istenként tekintenek.

Ebbe a világba csöppen bele Kevin Flynn, aki azt látja, hogy a Fővezérlő Program (afféle mesterséges intelligencia), hogy nyomja el zsarnoki módon a rendszert és lázad a teremtője ellen. Flynn pedig Tronnal az oldalán, mint afféle digitális Jézusként száll szembe az MCP-vel. Őszintén megmondom, engem leginkább ez a vallással kapcsolatos párhuzam ragadott meg leginkább a történetben.

Kíváncsi voltam, hogy az új film írói is hasonló szellemben közelítik-e meg a történetet. Nem tudom, hogy az alapsztorin annak idején dolgozó Sternthal/Klugman kettős már gondolt-e erre, de a forgatókönyvet jegyző Edward Kitsis és Adam Horowitz nagyon komolyan beleszőtték a cselekménybe. Itt Flynn már maga a digitális világ alkotója/istene, Clu pedig olyan, mint Lucifer, a bukott angyal, aki háborút indítana a Mennyek ellen.

Ez a világ szippantja be Sam-et, az "isten fiát", aki végül segít apjának legyőzni a lázadót. Ami a legfontosabb, hogy szerintem az írók egyetlen dolgot leszámítva remek munkát végeztek. Egyrészt elképesztően tiszteletben tartották az első részt, másrészt jóval komolyabb hangvétellel közelítették meg az egészet. Van itt moralizálás az alkotás felelősségéről, a tökéletesség elérhetetlen eszményéről, szó esik népirtásról, az apa-fiú kapcsolatról, áldozathozatalról, szóval sokmindenről.

Persze a Tron elsődlegesen szórakoztató film, így nem mennek filozófikus mélységekbe, de üdvözítő, hogy nem csináltak TransFormers-szerű akcióbutaságot az egészből. Nagyon tetszettek a karakterek, különösen Flynn és Clu szembeállítása. Tetszik, hogy nem félig rebootként készítették el, ugyanis tonnaszámra van utalás az első részre, úgyhogy aki azt nem látta, az ezekről bizony lemarad. Ráadásul még egy-két jó gondolatot és mondanivalót is kapunk, ami egyeltalán nem lett szájbarágós.

Az egyetlen, amit negatívumként tudnék felhozni, hogy a címszereplő, Tron bizonyos értelemben kevés játékidőt kap, a karaktere elsikkad a többiek mellett. A figura lóg a levegőben, az írók biztosan úgy voltak vele, hogy a két Flynn a lényeg. Persze a ha kötekedni akarnék, akkor fel lehetne még azt is hozni, hogy nincs minden megmagyarázva, de tudjuk ezt be annak, hogy ez egy szórakoztató film, ami nagyobbrészt fantasy, mint sci-fi, így a meseszerű elemeknek helyük van a történetben.

Rendezés
Ritkán látni olyat, hogy egy elsőfilmes rendező kap 170 millió dollárt arra, hogy feltámasszon egy kultikusnak számító filmet. Az eredetileg építészmérnöknek tanult Joseph Kosinski viszont valamit nagyon jól csinálhatott a különféle videójáték-előzeteseivel és átkötő videóival, mert teljes mértékben meggyőzte a Disney fejeseit, hogy ő megfelelő ember a feladatra. Kosinski pedig nem vallott szégyent, kérem szépen!

Nem sokszor lehetünk tanúi annak, hogy egy elsőfilmes rendező ennyire érezze a helyes utat. A fiatal direktor biztos kézzel fogja össze ezt a gigászi projektet, pontosan tudja, hogy hogyan akarja lefilmezni és a történet hangulatát sebességét meghatározni. Tron: Örökség egyáltalán nem kelt olyan hatást, mintha egy kezdő rendező ülne a székben, teljes mértékben profi teljesítményt kapunk.

Nagyon tetszik, hogy Kosinski szépen, fokozatosan vezeti be a történetet, nem rohanunk rögtön a digitális világba, hanem jó félórát elidőzünk a valóságban. A Rácson aztán pedig elemében van. Hihetetlenül erős hangulatot képes teremteni, az embert magával ragadja a Tron világának atmoszférája. Olyan klasszikusok jutottak eszembe a filmet nézve, mint a Blade Runner, vagy a Star Wars, ami nem kis szó.

És ha már Star Wars. Meg kell hagyni, az írók és Kosinski elképesztően nagy rajongók lehetnek, mert az egészből csak úgy süt a Csillagok Háborúja, mind a klasszikus, mind az előzmény trilógia is. Amit még nagyon becsülök, hogy egyáltalán nem trendi a film. Nincs kamerarángatás, nincs követetlenre vágott jelenet egy sem. Ráadásul az akciójelenetek is tökéletesen vannak elhelyezve. Nem nyomják el a filmet, nem túl hosszúak, az egész nem válik egy Michael Bay-féle romboldává.

Kosinski sokat foglalkozik a karakterekkel, az egyik legjobb jelenet pl. egy vacsora-szcéna a digitális világban, ami nem csak képileg üt el, de teljesen szituációidegen a párbeszéd is, ami azt mutatja, hogy mennyire próbálnak emberként viselkedni egy gépi világban. Próbálnék egyébként valami fogást találni Joseph Kosinskin, de egész egyszerűen nem megy. Ragyogó munkát végzett, szerintem nagy jövő állhat előtte.

Összegzés
Összességében nem mondhatok mást, hogy a Tron: Örökség kihagyhatatlan audiovizuális élmény, az egyik abszolút filmes csúcspontja. Sokan az Avatárhoz hasonlítják, nos, nekem a Tron sokkal jobban tetszett. Nem csak a látványvilágról beszélek, hanem a történetről és a karakterekről is. Szerethetőbb figurák és az egésznek nagyon nagy szíve van. Elsődlegesen azoknak ajánlom a filmet, akik imádták az első részt, ők nem fognak csalódni most sem. Azoknak akinek viszont új még a Tron világa, talán csalódás lehet, mert nem könnyű befogadni ezt a sajátos és egyedi hangulatot. Én mindenesetre boldogan állok egy harmadik rész elébe (amit a film meglepetés sztár-cameója előre is vetít), ha a stúdió úgy dönt, hogy folytatni kívánja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.