27
04/2011
0

A Szabadság Határai (2009)

 
Vajon mi a közös egy ateista, fiatal zsidó zenészfiúban és egy csinos ausztrál modellben, aki színésznői karrierről álmodik Hollywoodban? Miben osztozhat a vallása gyökereit kutató önérzetes bangladeshi kislány az életcélt kereső koreai kamaszfiúval? A válasz egyszerű: mindannyiuk szeme előtt ott lebeg a Nagy Amerikai Álom lehetősége, az álomé, melyért olykor bármit, akár életük és szívük egy jókora szeletét is képesek volnának feláldozni. Wayne Kramer filmje szembeszállva az álomgyári trendekkel a végletekig árnyalja a témát, mely végül egyetlen kérdésben csúcsosodik ki: valóban érdemes tíz körömmel kaparni a szabadság illúziójáért?
 
Kivételesen minden dícséret megilleti a címfordítókat, A Szabadság Határainak hősei ugyanis valóban az ezen határ két oldalán álló, mindennapos hadviselést folytató felek: az álom beteljesüléséért, az állampolgárságért küzdő bevándorlók, és azok a hivatalnokok, akik életüket az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó többmillió idegen elfogására tették fel. Hétköznapi hősök ők, egyszerű emberek. Mint a veterán, fásult bevándorlási ügynök és iráni társa, akinek hagyománytisztelő családja szintén a honosítás elé néz, vagy épp középkorú hivatalnok, aki feleségével együtt a letelepedést kérelmezők ügyében dönt. Sorsuk, akárcsak a bevezetőben említett karaktereké, kezdetben külön utakon jár, hogy aztán a történet előrehaladtával lassan egybefonódjon, míg a vakszerencse végül eldönti, kinek ad lehetőséget hogy átlépjen a szabadság határain, és ki az, akinek az álom örökre álom marad.
 
Kramer egy korábbi rövidfilmjét dolgozta át és bővítette ki egész estés darabbá, melyet végül a független produkciók talán legismertebb támogatója, a The Weinstein Company karolt fel. A forgatásra 2007-ben került sor, alig 25 millió dollárból, ennek ellenére számos neves színész vállalta el a felkérést, így Harrison Ford, Ray Liotta, Ashley Judd és Cliff Curtis is felbukkannak, hogy csak a legismertebb neveket említsem (Sean Penn szintén leforgatott néhány jelenetet, ám ezeket utólag sajnos kivágatta a filmből). A kész mű végül jókora késéssel csak 2009-ben kerülhetett moziba, akkor is csak limitált kópiaszámmal, és jócskán megkurtított játékidővel. A producerek csaknem fél órát kivágtak Kramer munkájából, és amit külön sajnálok, végül a DVD-re is ez a verzió került fel, így alighanem már sosem tudjuk meg, mi volt a rendező eredeti elképzelése. Jómagam is csak a vágott verzió alapján tudom megítélni az összképet, ám azt kell mondjam, az eredmény ilyen formában is lenyűgöző.
 
A Crossing Over szájbarágást nélkülöző, sokszínű, épp ezért lendületes és érzelmes film egy olyan témáról, amely sok elemében a mai napig tabunak számít Hollywoodban. Kétéves kálváriája ugyan elszomorító történet, mégis talán szükséges volt ahhoz, hogy megmutassa, Kramer mennyire rátapintott Amerika tyúkszemére, a szabadság földjének hamis illúziójára. Persze ez is csak egy játékfilm, története és karakterei a képzelet szüleményei, és aligha fogja tömegek szemét felnyitni, netán elgondolkodtatni őket. Ennek ellenére nem lehet kétséges, hogy az ilyen mozikra igenis szükség van, amit Ford és társai közreműködése is fényesen bizonyít.
 
Hogy kinek ajánlható a végeredmény? Kétségtelen, hogy európai szemmel nem ez a legizgalmasabb téma a kínálatban, mégis bátran javaslom megtekintésre mindazoknak, akik szomjaznak a fősodornak görbe tükröt mutató, a szem és a fül helyett sokkal inkább a gondolatokat megmozgató, komplexebb álomgyári produkciókra is.

Meg aztán, úgysincs belőlük túl sok...
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr452859910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.