02
05/2011
0

Thor (Thor)

Bevezetés
A Marvel Comics története során nem kevés népszerű hőst alkotott meg, a kiadó már a képregények aranykora óta jelen van. Az általuk teremtett figurák, csakúgy, mint a DC Comics hősei, órási népszerűségnek örvendenek mind a mai napig, így nem csoda, ha már a '40-es évek óta igyekeznek az álomgyárban is hasznot húzni belőlük. Ám amíg a DC a kezdetektől fogva meglehetősen népszerű filmeket hozott létre (igaz, szinte kizárólag csakis Batman és Superman figuráiban láttak lehetőséget), addig a Marvel a '40-es évek Amerika kapitány sorozata után három évtizedre eltűnt a mozgókép világából.

Csak a '70-es évek közepétől láthatott a közönség ismét Marvel hősöket, olyan tévésorozatokban, mint A Csodálatos Pókember, vagy A Hihetetlen Hulk. Mondanom sem kell, egyik sem váltotta meg a világot, mai szemmel nézve pedig mindkettő igen gyenge eresztés. A mélypontot azonban a'90-es évek eleje jelentette olyan "örökbecsű" darabokkal, mint a Matt Salinger főszereplésével készült Amerika Kapitány, vagy a Roger Corman által forgatott, de soha be nem mutatott Fantasztikus Négyes film.

1993-ban aztán a Marvel birodalom a megújulás mellett döntött és létrehozták a Marvel Studios-t melynek az volt a feladata, hogy minőségi és profitképes adaptációk készüljenek a kiadó képregényeiből. 1998-tól pedig nincs megállás, gyakorlatilag futószalagon követik egymást az adaptációk: Penge, X-Men, Pókember, Daredevil, Hulk, Fantasztikus Négyes, valamint ezek folytatásai, váltakozó kritikai és anyagi sikerrel. A két kimagasló anyagi sikert elérő szériájuk persze a Pókember és az X-Men volt, előbbit épp most rebootolják, míg utóbbinak azóta is készülnek újabb és újabb folytatásai.

Az igazi őrület azonban 2008-ban vette kezdetét, mikor a Marvel Studios úgy döntött, hogy leghíresebb hőseit egy univerzumba hozza össze. Elsőként jött a Vasember, majd még ugyanabban az évben A Hihetetlen Hulk. Tavaly a Vasember megkapta a folytatását, idén pedig Thor és Amerika Kapitány vannak soron, hogy 2012-re elkészülhessen a képregényfilmek megalomán csúcspontja, A Bosszú Angyalai, mely a fent említett hősök all-star csapata. Most a legendás Stan Lee egyik legnépszerűbb figurája, az északi isten, Thor kapja meg a neki kijáró mozgóképes dicshimnuszt, lássuk, hogyan sikerült a mozi.

Szereplők
Thor - Chris Hemsworth, a fiatal, ám igen tehetséges ausztrál színész sokaknak a legutóbbi Star Trek filmből lehet ismerős (George Kirk nyúlfarknyi szerepében tűnt fel), ami nem is csoda, hiszen korábban jóformán csak ismeretlen "aussie" sorozatokban vendégszerepelt. Ismeretlenként való kiválasztása viszont akkora telitalálat, mint anno Brandon Routh volt Superman esetében. Hemsworth teljesen hiteles (bármilyen furcsa is ezt így elképzelni) a szerepében, képes megjeleníteni a nem túl okos, agresszív, de alapvetően jószándékú hőst, aki a végére felelősségteljes hérosszá válik. Itt jegyezném meg, hogy aktorunk szerintem messze tehetségesebb és karizmatikusabb, mint a James Cameron miatt agyonsztárolt földije, Sam Worthington.

Jane Foster - Natalie Portman, a lélegzetelállítóan szép, friss Oscar-díjas színésznő ezúttal Thor vágyainak tárgyát, egy okos és bájos asztrofizikust játszik (igen, ilyen csak a mesékben van), aki központi szerepet kap abban, hogy hősünk jobb "emberré" válik. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy Portman számára nem kihívás ez a szerep, a kisujjából kirázza, viszont láthatóan borzasztóan élvezi, hiszen saját bevallása szerint is szeretett volna a Star Wars után egy nagyszabású, epikus látványfilmben szerepelni. Ezen vágya kétségtelenül teljesül, noha a szerepe nem kap nagy teret, Portman fő feladata, hogy jelen legyen, szép legyen, kedves és szeretetreméltó, akiért a hős majd harcol. Érdekesség, hogy a színésznő a forgatókönyv elolvasása nélkül vállalta a szerepet, annyira szeretett volna együtt dolgozni Kenneth Branagh-val.

Loki - Tom Hiddleston, a számomra teljesen ismeretlen angol színész nyújta meglátásom szerint a film legjobb alakítását. A történetben Loki Thor fogadott testvére (az eredeti mitológiában Odiné), valamint a cselekmény fő cselszövője. Hiddleston képes mélységet adni a figurának, neki köszönhetően Loki nem egy szimpla gonosz, hanem vannak motivációi, amelyek által a figura még bizonyos értelemben megérthetővé és szimpatikussá is válik valahol. Nem csoda, ha Hiddlestont viszik A Bosszú Angyalai filmbe is, alighanem ott is képviselni fogja a minőséget.

Odin - Anthony Hopkins, a méltán elismert színészlegenda is itt van, hogy megjelenítse nekünk az északi mitológia főistenét. Míg a mitológiában Odin ravasz, ármánykodó, folyton a harcot kereső és végtelen tudásszomjjal van megáldva, addig itt jóravaló és bölcs vezető, aki a békét szolgálja minden áron. Hopkinsról mindnyájan tudjuk, hogy kivételes tehetség és bár e szerep nem kíván tőle túl nagy megerőltetést, mégis lenyűgöző látni, ahogy klasszikus színészi játékával életre kelti ezt a figurát. Minden percet, amit vásznon tölt abszolút ural, a film egyik csúcspontja pedig egy drámai dialógusa Tom Hiddlestonnal.

Erik Selvig - Stellan Skarsgard, a remek svéd aktor ezúttal egy tudóst játszik, aki Új-Mexikóban végez kutatásokat, egyben a Natalie Portman játszotta tudós mentora. Skarsgard karaktere roppant szimpatikus szereplő, főként az őt alakító színésznek köszönhetően. A történetben ő afféle hidat képvisel, hiszen egyrészt rendkívül racionális személyiség tudósként, másrészt viszont származása révén ismeri azt a világot, ahonnan Thor is származik. Bár sok szerepet nem kap, de van benne potenciál, így nem csoda, ha A Bosszú Angyalaira őt is átmentik.

Heimdall - Idris Elba, a tehetséges fekete színész alakítja a Világok Őrzőjét, aki mindent lát és mindent hall. Elba kiválasztása a szerepre nem csak engem, hanem sokakat meglepett, mert akárhogy is nézzük, de ő fekete, a karakter meg egy északi istenség. Meg kell jegyeznem, hogy az alakítása teljesen korrekt, a megjelenése is "mítikus" lett, de ezzel együtt akkor is totálisan furcsa. Nem tudom, hogy kinek az ötlete volt őt választani a szerepre, de megkérdezném tőle, hogy mégis mi motiválta, mikor a karaktert feketére változtatta.

Laufey - Colm Feore, a megbízható, remek karakterszínész játssza a Fagyóriások királyát, akik harcban állnak az Odin vezette Asgarddal, az "istenek" világával. Feore nagyszerű alakítást nyújt a tonnányi "make-up" alatt, de karizmája és tehetsége így is átjön. Keveset szerepel, de azok a szcénák a film legerősebb pillanatai közé tartoznak. Érdekesség egyébként, hogy a mitológiában legjobb tudomásom szerint Laufey (Laffi) nőnemű személy, ő Loki szülőanyja, viszont a film hű a képregényhez, ahol férfiként ábrázolják.

Látvány
Manapság egy nyári blockbuster esetében a 150 millió dolláros költségvetés tulajdonképpen már az alsó határ, viszont ennyi pénzből helyre kis látványt tudnak elénk varázsolni az effektguruk. Persze manapság a lehengerlő képi világ is alapvető elvárás egy ilyen film esetében, a Thor alkotói viszont képesek voltak olyan vizuális élményt alkotni, amitől tátva maradt a szám. Természetesen alapvetően Asgard és Jötunheimr világa az, ami szemkápráztató, minden elemével, valamint külön ki kell emelni a Pusztító nevű "robotot", ami egy az egyben úgy néz ki, mint a képregényben. Az operatőr Haris Zambarloukos és a vágó Paul Rubell jó munkát végeztek, noha az első csatajelenetnél, kissé kapkodó mind a fényképezés, mind a vágás, de aztán belejönnek. Akiknek viszont maximális gratuláció jár a látványtervező Bo Welch és a jelmeztervező Alexandra Byrne. Ők bizony valami fantasztikusat alkottak, Asgard és Jötunheimr képi világa tökéletes telitalálat.

Zene
A zenét az a Patrick Doyle szerezte, aki hosszú évek óta Kenneth Branagh házi zeneszerzőjének számít. Remek komponistáról van szó, aki viszont (a negyedik Potter-filmet leszámítva) még ilyen típusú látványfilmen sosem dolgozott. Kíváncsi voltam, hogy Doyle mivel áll majd elő, hiszen a Thor kellően epikus hangulatú mozi, hogy valami emlékezeteset alkothasson. Nos, összességében csalódnom kellett a zenében. Noha van egy-két tétel, ami képes karakteresebb lenni, a score mégis inkább egy egybefolyó massza, sajnos tökéletesen belesimul a Marvel-filmek tucatzenéibe, Doyle pedig úgy komponál, mintha egy közepes tehetségú Hans Zimmer-klón lenne. Nem értem, hogy miért kell így lebutítani egy tehetséges zeneszerzőt, mert, hogy ez nem Doyle saját döntése volt, az egész biztos. Ha rajta múlik, akkor alighanem jóval emlékezetesebb, igaz kevésbé populáris zenét kapunk.

Történet
Thor képregényes alakját a legendás Stan Lee alkotta meg 1962-ben, nem sokkal azután, hogy Hulk bemutatkozott. Lee úgy volt vele, hogy a legerősebb embernél már csak egy isten lehet erősebb. Miután felismerte, hogy a közönség a római és a görög mítoszokkal már igencsak képben van, így figyelme az északi mitológia felé irányult. Az általa megalkotott Thor, valamint a többi szereplő több helyen eltér a mítosztól, viszont rengeteg ott szereplő elemet átvesz, létrehozva annak alternatív verzióját.

A Thor végső szkriptjét végül öt ember jegyzi (J. Michael Straczynski, Mark Protosevich, Zack Stentz, Don Payne és Ashley Edward Miller), a végeredmény pedig mindenképpen korrektnek nevezhető. Be kell vallanom, hogy nem vagyok szakavatott ismerője a Thor képregényeknek, de azért pár dologgal tisztában vagyok. Így tudom, hogy a filmes eredettörténet jócskán eltér a képregényestől. Ott Odin úgy bünteti Thort, hogy az emlékeit is elveszi és egy földi orvostanhallgató, Donald Blake testébe zárja, míg itt egyszerűen a Földre száműzi, persze az erejétől megfosztva.

Persze van még egy-két változtatás (mint pl. Jane Foster a képregényben Blake-nek dolgozó nővér és nem asztrofizikus, vagy Szif, aki itt szimpla harcostársa a hősnek, míg a mítoszban és a képregényben a felesége), de nem olyanok, amik zavaróak lennének. Igazából nekem a filmes eredetsztori jobban be is jön. Nagyon fontos még, hogy a filmes verzióban Thor és társai tulajdonképpen nem is istenek, hanem más bolygóról (dimenzióból) valók. Egyfelől megkérdőjelezhető ez a döntésük, másrészt viszont logikus, mert így mégiscsak jobban összeegyeztethető mondjuk a Vasemberrel.

Roppantul tetszik még, hogy e változtatás ellenére sok dologban ragaszkodtak a mitológiához. Itt van a Világfa (Yggdrasil), mely a kilenc létező világot jelenti, valamint az őket összekötő szivárványhíd, a Bifröszt. A kilenc világ közül hármat láthatunk is, hiszen itt van Asgard (az "istenek" lakhelye), Midgard (a Föld) és a Jötunheimr, a Fagyóriások világa. Persze elmaradhatatlan a hős legendás kalapácsa, a Mjölnir, valamint tiszteletét teszi Odin nyolclábú lova, Sleipnir és híres dárdája, a Gungnir is.

A sztori egyébként nem túl bonyolult, az alkotók törekedtek rá, hogy könnyed és befogadható legyen. Alapvetően két szálon fut a sztori, sok-sok humorral, szimpatikus karakterekkel és jól elhelyezett akciórészekkel. Amit fel lehet róni az íróknak, hogy a történet néhány elemet leszámítva teljesen kiszámítható, Thort és Lokit kivéve a figurák sablonosak a cselekmény pedig túlságosan rohan, annak ellenére hogy nem igazán mozgalmas. Tulajdonképpen professzionálisan kivitelezett iparos munka az egész, nem több és nem is kevesebb.

Rendezés
Engem a Marvel Studios producerei néha igencsak meg tudnak lepni a döntéseikkel. Filmjeikhez ugyanis többször választanak olyan rendezőt, akiről alapvetően nem feltételeznénk, hogy passzolni fog az adott filmhez. Példának mindjárt ott van Ang Lee, aki 2003-ban forgatta le az emlékezetes és kiváló Hulkot. A másik véglet, mikor Tim Story-féle tehetségtelen emberekre bíznak Fantasztikus Négyes-adaptációkat. 

Kenneth Branagh kiválasztása a Thorhoz mindenképpen az első kategóriába tartozik. Kiváló filmes, igazi művészi vénával, akitől nem várnánk, hogy valaha is szuperhősfilmet készítsen. Persze ez nem feltétlenül lehet igaz, hiszen milyen univerzális szabály mondja ki azt, hogy egy művészibb beállítottságú direktor nem rajonghat populárisabb dolgokért. Branagh pedig saját bevallása szerint is rajongott a Thor képregényekért gyerekkorában.

A különbség Ang Lee és közte, hogy előbbi ellentmondást nem tűrően tartotta magát az elképzeléseihez és egy görög sorstragédiákat megidéző, komor, nyomott, depresszív történetet hozott létre, ahol a hangsúly nem az akciókon, hanem egy igen súlyos apa-fiú kapcsolaton van. Branagh ennél kompromisszumképesebb volt, így annak ellenére, hogy a film magán viseli az új jellegzetes kézjegyeit, tökéletesen simul bele a Vasember/A Hihetetlen Hulk-vonalba. Ez egyrészt jó is, meg rossz is.

Jó, mert tényleg törekszik az egységességre, másrészt rossz, mert szerintem a fentebb említett két film nem éppen a "maradandó élmény" kategóriájába tartozik. Annak idején mindkettőről kedvező kritikát írtam, de másodszori megtekintésre már egyik sem nyűgözött le. Igaz, Jon Favreau és Louis Leterrier nem is említhető egy lapon Branagh-val, ahogy Thor figurája is jóval használhatóbb a másik kettőnél.

Ennek a párosításnak köszönhetően a Thor a Marvel második legjobb képregényfilmje lett a Lee-féle Hulk után. Annak drámaiságát és összetettségét kicsit sem éri el, viszont sokkal szórakoztatóbb és szerethetőbb, mint mondjuk Tony Stark és bohóckodásai. A film legerősebb részei a királydrámákat megidéző asgardi jelenetek egyébként, ahol totálisan előjön Branagh Shakespeare-mániája. De ezen kívül is remek munkát végez. 

Tökéletesen helyezi el a poénokat, nem viszi túlzásba az akciót, dinamikusan filmezi a jeleneteket, a filmnek megvan a maga ritmusa, a poénok ellenére nem válik a mozi vígjátékká és ami a legfontosabb, hogy összetartó egésszé gyúrja az alapanyagokat. Amiket hibának fel lehet hozni, hogy Thor jellemfejlődése egyáltalán nincs kidolgozva, szemmel látható, hogy nagyon meg lett vágva a film, de ez inkább a stúdió hibája, akik szokás szerint a tutira mennek. A többi karakter is csak úgy van, még Loki és Odin kap némi mélységet, de ennyi.

Összegzés
Összességében nem mondhatok mást, hogy a Thor tökéletes nyári blockbuster a legszerethetőbb fajtából. Látványos és szórakoztató, de nem lesz buta és fárasztóan vicceskedő sem. A Marvel-filmek az egy szem Hulkot leszámítva máig nem tudnak felmutatni semmi emlékezeteset, most Branagh révén a Thor megvillant valamit, ami által több lesz, mint a többször említett társai, de kitörni nem tud onnan. Komolyabb hangvétellel, kidolgozottabb cselekménnyel és figurákkal ez a mozi a képregényfilm műfajának egyik emlékezetes darabjává válhatott volna, így viszont nem több mint a legmagasabb szintű szórakoztatás, ami egyáltalán nem lebecsülendő. Száz szónak is egy a vége, a lényeg, hogy ha minőségi kikapcsolódásra vágysz, akkor a Thor mindenképpen a te filmed. Dőlj hátra és élvezd, garantált a szórakozás!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr172872356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.