20
10/2011
0

A Három Testőr (The Three Musketeers)

Bevezetés
Ha minden idők legtöbbször megfilmesített regényét keresnénk, akkor Alexandre Dumas A Három Testőr című alkotása alighanem utcahosszal győzne. Dumas mesterműve 1844-es megjelenése óta generációkra volt hatással, a világirodalom megkerülhetetlen klasszikusa. Nem csoda hát, hogy a mozgókép születése után néhány évvel már a vásznon is feltűnt D'Artagnan és három cimborája. 1903-ban mutatták be az első adaptációt, azóta pedig közel kéttucat film követte. És akkor még nem beszéltem az animációs feldolgozásokról és a tv-sorozatokról, amikből szintén akadt nem egy.

Bár legendás moziváltozatok születtek Douglas Fairbanks vagy éppen Gene Kelly főszereplésével, a mostani nézők számára alighanem Richard Lester 1973/74-es adaptációja és az azt követő filmek lehetnek ismertek. Lester két filmben dolgozta fel Duma klasszikusát, elképesztő sztárparádéval fűszerezve, elég csak olyan neveket említenem, mint Michael York, Oliver Reed, Frank Finlay, Richard Chamberlain, Faye Dunaway, Charlton Heston, Christopher Lee, vagy éppen Raquel Welch. Richard Lester nagyszerű duplája sem követte pontosan a regényt, de máig ez a leghűbb adaptáció és egyben a legjobbnak is tartott.

Kerek húsz évet kellett várni arra, hogy ismét igazi nagy film készüljön a regényből. Ez pedig nem más, mint a híres és népszerű Walt Disney-féle adaptáció, Stephen Herek rendezésében, a főszerepben olyan színészekkel, mint Kiefer Sutherland, Oliver Platt, Charlie Sheen, Chris O'Donnell, Tim Curry és Rebecca De Mornay. Ez az 1993-ban készült feldolgozás teljesen átgyúrta Dumas történetét, nem sokban emlékeztet a regényre, valamint a film hangulata, történetvezetése és dialógusai igen modernek voltak, a '90-es évek szellemét tükrözték. Ezen okok kapcsán a film több kritikát is kapott, de talán pont ezek miatt lett igen népszerű az akkori tizenévesek és huszonévesek körében.

Kereken tíz évvel ezelőtt Peter Hyams rendező gondolta úgy, hogy érdemes előszedni Dumas regényét és durván átdolgozva ismét mozivászonra vinni, ám A Muskétás című alkotása igencsak félresikerült alkotás lett. Egy dolog, ha átdolgoznak valamit, és egy másik, ha mindent amatőr módon, fantáziátlanul, és lapos, unalmas módon teszik. Hyams filmje bántóan gyenge adaptáció, vérszegény karakterekkel, alul, vagy éppen túljátszott karakterekkel, mindenféle izgalom és hangulat nélkül. Az egyetlen értékelhető elem a filmben alighanem Tim Roth alakítása, ami valljuk be elég kevés, ha egy Dumas-adaptációról van szó.

Ezzel pedig el is érkeztünk Paul W. S. Anderson idei feldolgozásához. Az már az előzetesekből kiderült, hogy az ő verziója sem lesz hű a regényhez, de a remek színészgárda, a pazar látvány ennek ellenére összehozhat egy jó filmet. Én, mint Dumas klasszikusának nagy rajongója (ez a kedvenc regényem), minden egyes adaptációt örömmel fogadok és nagy várakozásokkal is ülök le megtekinteni őket. Az a fajta néző vagyok, aki el tud vonatkoztatni, ha a mozgóképes verzió elüt az írott eredetijétől, így megfelelő módon tudom kezelni az adaptációkat. Lássuk tehát, hogy sikerült A Három Testőr 2011-es verziója!

Szereplők
D'Artagnan - Logan Lerman, a fiatal amerikai srác leginkább a tavalyi Percy Jackson és az Olimposziak című fantasy-ből lehet ismerős. Kiválasztása a gascogne-i szerepére először felemás érzéseket keltett bennem. Egyrészt korban ő áll a legközelebb ahhoz, ahogy a regényben szerepel, másrészt az előzetesek alapján túl nyikhajnak tűnt. A film azonban eloszlatott minden kétséget. Lerman abszolút helytáll a szerepben, jól áll neki a nagyszájú hősszerelmes figurája és az akciójelenetekben remekül teljesít.

Athos - Matthew Macfadyen, a tehetséges angol színész leginkább a tavalyi Robin Hood-adaptáció nottinghami bírójaként lehet ismerős, ám igen nagy színházi múltra tekint vissza. A Macfadyen által játszott Athos tükrözi a figura eredeti jellemvonásait, persze mindez kellő lazasággal társul. Karizmatikus vezető, remek harcos, edzett alkoholista, pont olyan, amilyennek lennie kell, Macfadyen pedig remekül hozza a figurát.

Porthos - Ray Stevenson, a jól megtermett angol már nem egy filmben bizonyította, hogy jól állnak neki az akció és kalandszerepek. Az általa játszott Porthos szintén jól visszaadja a karakter főbb jegyeit. Harsány, nagyhangú, de mindig helyén van a szíve, Stevenson pedig láthatóan élvezettel lubickol a szerepben. Az egyetlen, ami kevésbé jön be a tarkopaszra borotvált feje, ami nekem valahogy kilóg a képből.

Aramis - Luke Evans, szintén zenész, akarom mondani tehetséges angol aktor, aki nagy blockbusterek (Titánok Harca, Robin Hood) apró szerepeiből lehet ismerős. Az Evans által játszott Aramis is hasonló felfogásban került a nagyvászonra, ám nála a főbb jellemvonások (nőimádat, mély vallásosság) kissé háttérbe szorult, utóbbira például inkább csak utalnak. Ezzel együtt Evans remekül hossza a karaktert, a három testőr figurája pedig ezzel remek csapattá áll össze.

Milady - Milla Jovovich, a gyönyörű ukrán színésznő formálja meg a Dumas-klasszikus "femme fatale"-ját. Jovovich jelenléte nem meglepő, lévén a rendező felesége, aki majd' minden filmjében szerepelteti is aráját. Ennél azonban fontosabb, hogy a Milady eme modernebb felfogásához Jovovich tökéletesen passzol. Kevésbé a végzet asszonya, sokkal inkább egy korabeli Bond-gonoszra hasonlít. Szexi de nem hűvösen az, sokszor inkább viccesen az, ráadásul Jovovich azon kevés színésznők közé tartozik, aki az akciójelenetekben sem lesz röhejes, sokkal inkább jól áll neki.

Richelieu - Christoph Waltz, a zseniális, Oscar-díjas osztrák színész a legendás bíborost formálja meg, ragyogó eleganciával és stílusérzékkel. Richelieu karaktere mindig hálás feladat, így korábban Charlton Heston és Tim Curry is nagy élvezettel formálta meg. A valóságban is nagyformátumú államférfi volt, a Dumas-regényben és a filmadaptációkban azonban még nagyobb machinátorként jelenik meg, Waltz pedig elképesztően szórakoztató módon hozza a figurát.

Buckingham - Orlando Bloom, az ezredforduló talán legnagyobb felfedezettje is itt van, hogy tovább gyarapítsa a film jól eltalált negatív szereplőinek sorát. Őszintén bevallom, én Bloom-ot sokáig nem tartottam igazán jó színésznek, csak egy poszterfiút láttam benne, aki kalandfilmek szereplőjeként képes csak megállni a helyét. Cameron Crowe Elizabethtown-ja óta viszont megváltozott a véleményem. Ami pedig nagyon meglepett, hogy ebben a moziban bizony ő lopja el a show-t a többi színész elől. Bloom valami zseniális Buckingham szerepében, mint egy XVII. századi rocksztár, zseniálisak a manírjai, a gesztikulációi.

Rochefort - Mads Mikkelsen, a remek dán színész alakítja Richelieu bíboros elmaradhatatlan "henchman"-jét, aki folyamatosan igyekszik keresztbe tenni hőseinknek. Mikkelsen már a Casino Royale-ban bizonyította milyen jól állnak neki a negatív szerepek, így Rochefort gróf figurája meg sem kottyan neki. Hűvös eleganciával formálja meg, stílusos és kegyetlen, ahogy kell. Az elmaradhatatlan szemkötőt ő is viseli, aminél érdekesség egyébként, hogy a regényben Rochefort szemének semmi baja. Ezt a változtatást még a Lester-filmnél adták hozzá és annyira népszerű lett, hogy azóta is alkalmazzák.

Constance - Gabriella Wilde, a fiatal angol szépség első komolyabb filmjében máris D'Artagnan szerelmét keltheti életre. Wilde jó választás a szerepre, s bár a karakter nem követel tőle színészileg sokat, amit kell, azt tökéletesen hozza. Az általa életre keltett Constance nem csak szép, de határozott és bátor jellem, kevésbé az a klasszikus "bajba jutott nő", mint a regényben. A Raquel Welch-féle verzióval ugyan szépségben nem veszi fel a versenyt, de nem is olyan butácska mint a figura leghíresebb interpretációja.

Planchet - James Corden, a tehetséges angol komikus formálja meg D'Artagnan és a három testőr inasát, a kissé kétbalkezes, de roppant szórakoztató Planchet-t. Corden leginkább a Leszbikus Vámpírok Gyilkosai című vígjátékból lehet ismerős, amin én szakadtam a nevetéstől, különösen Corden-nek köszönhetően. Ő pedig most sem hazudtolja meg magát, minden jelenetben, amelyben felbukkan, roppant viccesen hozza a figurát. Erős a gyanúm, hogy az alkotók megint a Lester-mozit vették alapul, hiszen Roy Kinnear egykori verziójára hajaz nagyon a Corden által játszott Planchet.

XIII. Lajos - Freddie Fox, a kissé feminin külsejű fiatal angol színész alakítja Franciaország királyát. Érdekes, hogy a filmekben Lajost állandóan eléggé ügyefogyott alakként ábrázolják, aki nem elég erőskezű királynak, a regényben azért ennyire nem tutyimutyi. Ezúttal is a Lester-filmhez nyúltak ihletért Anderson-nék, hiszen a Fox által játszott Lajos hasonlóan kétballábas és kissé fafejű, ám alapvetően szerethető figura. Fox egyébként ügyesen hozza a karaktert, a legemlékezetesebbek a Buckinghammel kapcsolatos frusztrációi és a romantikus bénázásai.

Ausztriai Anna - Juno Temple, szép és tehetséges ifjú színésznő fiatal kora ellenére már igen választékos filmográfiával büszkélkedhet. Ezúttal egy igazi kosztümös kalandfilmben bizonyíthatta tudását és nem is vall kudarcot, noha a többiekhez képest valamivel halványabb. Ez egyébként valószínűleg annak tudható be, hogy Anna karakterére nem fordít sok időt a film, szinte csak azt látjuk, hogy fel-alá jár-kel az udvarban és nagyon szerelmes a férjébe. Persze a cselekmény jó nagy része körülötte forog, így ezzel együtt is nagyon fontos karaktere a történetnek.

Jussac - Carsten Norgaard, a karakteres arcú dán aktor a rendező régi harcostársa, hiszen szerepelt már a Katona és az Alien vs. Predator című alkotásokban is. Norgaard ezúttal a bíboros gárdistáinak vezetőjét, Jussac-ot alakítja, némiképp hangsúlyosabb formában, mint a regényben, ahol csak a történet eleji párbajnál van fontosabb szerepe. Ezúttal Jussac Rochefort jobbkezeként jelenik meg, Norgaard pedig kellően hiteles a marcona katona szerepében, teljesen passzol A Három Testőr világába.

Cagliostro - Til Schweiger, a hazájában igazi szupersztárként ismert tehetséges német színész az elmúlt másfél évtizedben egyre több amerikai produkcióhoz adta a nevét. Ezúttal inkább csak egy mókás cameo szerepben bukkan fel a film elején. Cagliostro figurája nem szerepel a regényben, sőt, a film eleji teljes olaszországi jelenet a filmesek fantáziáját dicséri, de ezzel együtt Schweiger tovább erősíti a kiváló szereplőgárda nívóját.

Látvány
A film 75 millió dolláros költségvetése elsőre talán kevésnek tűnhet, ám Paul Anderson mindig is azon rendezők közé tartozott, akik olcsóbb körülmények közül is képesek valami nagyon látványossal előrukkolni. Most sincs ez másként, ugyanis A Három Testőr képi világa fantasztikusan sikerült. Egy ilyen filmnél mindenre nagyon kell figyelni, hogy a megfelelő hatást sikerüljön elérni. Szólnom kell a remek jelmezekről, melyek Pierre-Yves Gayraud kreativitását dicsérik. A kosztümök egyszerre képesek korhű és modern benyomást kelteni, tökéletesen igazodva ezzel a produkció szellemiségéhez.

Aztán ott a látványtervező Paul D. Austerberry akiről szintén csak szuperlatívuszokban beszélhetek, hiszen a helyszínek, az eszközök mind-mind csodásan sikerültek, és ugye a látvány miatt szólnom kell a vizuális effektekről is. Ott van az a jelenet, amelyben D'Artagnan megérkezik Párizsba, a kamera pedig félkört leírva megmutatja a tájat, a várost, mindent. Valami szemkápráztató. Vagy a nagy finálé a léghajókkal, a jelenet olyan, mintha egy XVII. századi mozgó festményt néznénk.

És ha már finálé, akkor akció, ha akció, akkor pedig csakis főhajtás jár Glen MacPherson operatőrnek és Alexander Berner vágónak. A film harci jelenetei nagyszerűen festenek, Anderson ugye imádja használni a Mátrix-szerű lassításokat, ettől eleinte tartottam, de végül nagyon is jól működnek a filmben, ráadásul annyira nem estek velük túlzásba. Ami a legfontosabb viszont, hogy itt is hanyagolva van szerencsére a sokszor divatos kamerarángatás és a jelenetek követhetetlenre vágása és az akció szcénák legjava világosban játszódik így vakoskodni sem kell, hogy minden sötét.

Zene
Épp a Conan-film kapcsán ecseteltem, hogy egy kalandfilm esetében micsoda fontossággal bír a zene. A film score-ját komponáló osztrák Paul Haslinger megjárta a Tangerine Dream elnevezésű roppant termékeny, német elektronikus együttest, majd 1992-ben Hollywood-ba tette át a székhelyét. Először Graeme Revell keze alatt dolgozott majd önállóan kezdett komponálni, ám szerzeményei legtöbbje akciófilmek és videojátékok szimpla aláfestőzenéje.

Michael Kamen annak idején az 1991-es Robin Hood és az 1993-as Három Testőr zenéivel alighanem pályafutása legnagyszerűbb szerzeményeit hozta össze, mindkettő kimagasló alkotás lett önmagában is, így elkerülhetetlen, hogy minőségben Haslinger teljesítményét Kamen-éhez hasonlítsam. Ha pedig így nézem, akkor az összképet tekintve az osztrák mindenképpen elbukik, de ha képes vagyok ezen túllépni, akkor azt kell mondanom, hogy az új testőr-zene bizony kellemesre sikeredett.

Ha meg kellene fogalmaznom a legnagyobb kritikát a score-ral kapcsolatban, az lenne, hogy túlságosan is érezni rajta Hans Zimmer munkáinak, különösen A Karib-tenger kalózai-filmeknek a hatását. Sőt, a zene legnagyobb része egy az egyben idézi Jack Sparrow kalandjainak muzsikáját. Persze ezzel együtt is találunk emlékezetes darabokat, mint például a drámaian építkező "Only Four Men", a hősies "All For One", a gyönyörű "The King And Queen", a játékos "Concealed Weapons Tango", vagy éppen a szentimentálisabb "The World Calls To The Young".

És természetesen szólnom kell még a film betétdaláról, mert, hogy az is van. A dal címe "When We Were Young", az előadó pedig nem más, mint a Take That névre hallgató brit fiúcsapat. Tudom, elrettentően hangzik, de a dal jól sikerült. Egyrészt teljesen hagyományos hangszerelésű, élő hangszerekkel megtámogatva és illik a film hangulatához. Ezzel egyébként alighanem a '93-as feldolgozás "All For Love" című betétdalának sikerét kívánták meglovagolni, mellyel egykoron Bryan Adams, Sting és Rod Stewart aratott hatalmas sikert.

Történet
Először is szögezzük le, hogy Alexandre Dumas regénye úgy tökéletes, ahogy van. Őszintén szólva egyik nagy álmom, hogy Dumas klasszikusát egyszer úgy vigyék vászonra, hogy szinte teljes mértékben hű legyen a regényhez. Nyilván szükség lenne néhány apróbb változtatásra, de egy könyvhű adaptáció igazán nagyszabású és epikus lenne. Persze, ezzel együtt megértem a mindenkori producereket, hogy leegyszerűsítik és átírják a történetet, hiszen ezzel csökkentik a kockázatot is, hogy film esetleg anyagilag nem lesz nyereséges.

Az új film szkriptjét Alex Litvak és Andrew Davies hozta össze. Előbbi úriember még pályája elején járó titán, ez a második forgatókönyve a tavalyi Ragadozók után, míg Davies igazi öreg róka, hatalmas televíziós múlttal. A kettőjük munkája pedig tükrözi is ezt: a film ugyanis sokszor igazi régivágású kalandfilmeket idéz meg, de teljesen vidám, friss, fiatalos, modern lendülettel. A testőrök és D'Artagnan végtelenül laza és "cool" figurák, míg a negatív oldalon Buckingham és Milady lettek igazán modernre véve.

De a karaktereket már kiveséztem, nézzük a sztorit: azt azonnal tisztázni kell, hogy a film cselekménye alig van köszönőviszonyban a regényével. Persze vannak elemek, amik visszaköszönnek, mint például D'Artagnan és Rochefort torzsalkodása Meung-ban, vagy a fiatal gascogne-i hepciáskodása a három testőrrel, közvetlenül Párizsba érkezése után és természetesen Anna királyné nyakékének galibája, persze ez már igencsak átgyúrt formában.

A történet többi részét gyakorlatilag hozzáköltötték az írók. Ilyen a film elején látható, Velencében játszódó rész, vagy éppen Buckingham és Richelieu szövetsége a király háta mögött. Ez az ötlet egyébként már az 1993-as verzióban is ott volt. A legelszálltabbak viszont a léghajós részek. Szóval hűséget a forgatókönyvtől ne várjunk, de kellemes perceket annál inkább. A jól eltalált karaktereket már említettem, az átdolgozott sztoriról pedig azt mondhatom, hogy összességében minden fantázia-eleme ellenére megállja a helyét.

Nagyon tetszenek a modern hangulati elemek is, a ló megbírságolása például elképesztően jó, leestem a székről úgy röhögtem. A humor egyébként összességében is nagyon jól működik a filmben, ahogy a kaland és az akcióelemek is. Ha nagyon kötekedni akarnék akkor azt mondanám, hogy valamivel több kidolgozottság nem ártott volna, valamint Constance és Anna figurájával elég mostohán bánnak. Ezen kívül a film elbírt volna némileg több drámai jelenetet is, főleg Milady és Athos kapcsán.

Rendezés
Paul W. S. Anderson azon rendezők közé tartozik, akiket divat élből utálni. Na nem mintha egy-két alkotásával nem szolgált volna rá a negatív kritikákra, de azért túlzásokba sem kell esni. A Mortal Kombat például máig az egyik legjobb videojáték adaptáció, a Halálhajó pedig szerintem a valaha készült egyik leghatásosabb, legjobb sci-fi horror, ahogy a Katona című sci-fivel sincs nagyobb gond, teljesen korrekt film.

Amiért nagyon neki szoktak esni, az a Resident Evil széria, illetve az Alien vs. Predator. Előbbiért, mert abszolút nem játékhű, utóbbiért pedig, mert a film teljesen vérmentes lett, na nem mintha ez az ő hibája lett volna, hiszen a stúdió nyomására kellett a filmet úgy megcsinálnia. A Három Testőr esetében tudtam, hogy már azelőtt szapulni fogják a filmet, mielőtt bárki látta volna és nem is tévedtem. Sokan itt is a történeti hűséget kérik számon, aztán példálóznak a Lester-filmmel, illetve a Disney-változattal, pedig utóbbi semmivel sem volt hűebb a könyvöz. Előbbi igen, de ott a hangulat volt teljesen vígjátékira véve.

És most lássuk Anderson teljesítményét előítélet nélkül: ez pedig bizony teljesen szerethető és korrekt! Sőt, én magam is meglepődtem, hogy hősünk ennyire érezte a kalandfilmek hangulatát és tempóját. Persze használja kedvenc elemét, a Mátrixos lassításokat, de a látványnál már írtam, hogy jól működnek a filmben. Egy-két túlkapást leszámítva pedig nem megy el a film Resident Evil-szerű marhaságokba.

Amit külön kiemelnék, a film szellemisége, végig igazi "have fun" hangulatban nézi az ember. Elképesztően jó a tempó is, egy másodpercig nem fullad unalomba a film, annak ellenére, hogy Anderson nem nyomta tele a filmet akciójelenetekkel és nem is nyújtotta el azokat túl hosszúra. Itt kell megjegyezni, hogy a már korábban említett két népszerű Testőr-adaptáció mellett mi volt még hatással erre mozira. Egyrészt A Karib-tenger Kalózai-filmek, másrészt a régi James Bond-klasszikusok.

Előbbi a zenével, a vidámsággal, lazasággal (főleg Bloom Buckingham-je) és a film végi léghajós csatával van jelen, utóbbi pedig a különféle fegyverekkel, kütyükkel, rejtekajtókkal és a képregényszerű gonoszokkal. És akármilyen furcsán hangzik ez az egyveleg, a film mégis működik! Ez pedig a lenézett Anderson érdeme, mert ezeket a roppant eltérő elemeket képes volt úgy felhasználni, hogy koherens egésszé álljanak össze.

Összegzés
Mindent összegezve azt kell mondanom, hogy A Három Testőr 2011-es verziója elképesztően szórakoztató és szerethető kalandfilm lett, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki szereti a kosztümöket, a kardcsatákat, a klasszikus hősöket és a nagy kalandokat. Természetesen biztosan lesznek olyanok, akik képtelenek lesznek túllépni a változtatásokon, de a regény rajongójaként mondom, hogy felesleges ezzel foglalkozni, hátra kell dőlni és élvezni a filmet. 

A fiataloknak pedig különösen ajánlom. Ahogy a '93-as verzió az én nemzedékemnek készült, úgy ez a változat mostani tizenéveseké és természetesen a lélekben fiataloké, mint amilyen én is vagyok. A siker esetén pedig készülhetünk a folytatásra is, én személy szerint nagyon reménykedem benne. De a nagy álmomat, egy igazi, könyvhű adaptációt természetesen továbbra is várok, mert a megannyi adaptáció között olyan még nem volt és máig várat magára.

"Mindenki egyért, egy mindenkiért!"

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr403318686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.