27
11/2011
0

A Dolog (The Thing)

Bevezetés
A horrorfilm az egyik leghálásabb műfaj, hiszen a nézők mindig is vevők lesznek a rémisztgetésre. A horrorfilm nem időszakos műfaj, mint mondjuk a szandálos filmek, a westernek, vagy éppen a jelenkort uraló képregény adaptációk. A horror alapvető műfaj mely mindig jelen van. A mozi aranykora óta jelen van és ezen idő alatt számtalan filmes szerzett magának nevet a zsáner berkein belül. Wes Craven, Lucio Fulci, Dario Argento és George Romero gyakorlatilag nem is csináltak mást életükben, de olyan nagynevű rendezők, mint Sam Raimi, Ridley Scott, Stanley Kubrick, vagy éppen Peter Jackson is alkottak maradandót a horrorfilmek széles palettáján.

Személyes favoritom azonban, akit én a horror legnagyobb királyának tartok nem más, mint John Carpenter, aki a '70-es évek közepe óta tartó pályája során nem egy klasszikussal örvendeztetett meg bennünket. Temérdek emlékezetes filmje közül a leghíresebb kétségtelenül az 1982-es A Dolog címre hallgató mesterműve, mely Ridley Scott A Nyolcadik Utas A Halál című legendás filmje mellett a szörnyes sci-fi/horrorok abszolút csúcsának számít. Carpenter filmje hibátlanul teremti meg a bezártság atmoszféráját, az ember ismeretlentől való félelmét, mindezt társítva vegytiszta paranoiával és egy arctalan, legyőzhetetlennek tűnő ellenséggel.

És bár A Dolog kritikailag sikert aratott, anyagilag mégsem tudott, amiben nagy szerepe lehetett annak is, hogy Spielberg E.T.-jét mindössze két héttel korábban mutatták be, Carpenter filmjével egy időben pedig Ridley Scott Szárnyas Fejvadász című klasszikusa debütált. A Dolog ennek ellenére kultuszfilmmé vált, népszerűsége pedig máig nem csökkent. 2002-ben egy nagysikerű videojáték vitte tovább a sztorit, de a filmes folytatásra továbbra is várni kellett. Egy esetleges folytatás teve már 2004-ben felmerült, ám Carpenter neve nem csengett már olyan jól, noha ő szívesen elkészítette volna a második részt Kurt Russell és Keith David főszereplésével.

2006-ban aztán komolyabban nekifeküdtek a projektnek és végül Eric Heisserer forgatókönyve meggyőzte a producereket, hogy érdemes belevágni egy új Dolog-film elkészítésébe. A gyártó stúdió végül azonban nem folytatás, vagy a ma oly divatos remake mellett döntött, hanem Carpenter filmjének közvetlen előzményeit szerették volna vászonra vinni, pontosabban azt, hogy mi is történt a norvég táborban. Idén októberben pedig az elsőfilmes holland direktor, Matthijs van Heijningen Jr. rendezésében megérkezett a szintén A Dolog címet viselő prequel, amely a kezdetektől fogva azt ígérte, hogy a végletekig hű marad Carpenter klasszikusához.

Lássuk hát, hogy sikerült-e teljesíteni ezt a bravúrt.

Szereplők
Kate Lloyd - Mary Elizabeth Winstead, a csinos és tehetséges színésznő alakítja a fiatal, amerikai paleontológust, aki a norvégok felkérésére érkezik az Antarktiszra, hogy megvizsgáljon egy döbbenetes, több ezer éves felfedezést. A film alkotói nem szerették volna az eredeti film főhősét, a Kurt Russell alakította MacReady-t koppintani, így inkább egy Ellen Ripley-re hajaző női karaktert választottak, Winstead pedig kifogástalanul oldja meg feladatát. Erős és határozott női karakter, de mégsem esik át a ló túloldalára és nem válik hiteltelenné. Végig szimpatikus és szerethető figura.

Sam Carter - Joel Edgerton, a fiatal ausztrál színész leginkább a Star Wars előzménytrilógia Owen Lars-aként lehet ismert. Ezúttal amerikai helikopterpilótát alakít, aki a norvégok szállításáért felel. Nos, Edgerton karaktere ha nem is teljesen, de azért érezhetően tisztelgés MacReady figurája felé, hiszen jellemre és kinézetre is megidézi Kurt Russell figuráját. Edgerton egyébként jól alakít, az ő karaktere is kellően emberi, képes elérni, hogy a néző szorítson érte.

Sander Halvorson - Ulrich Thomsen, a remek dán aktor a norvég tábor vezetőjét alakítja, egyben a film egyetlen antipatikus figuráját. Thomsen alakításában Halvorson egy meglehetősen öntelt és arrogáns figura, aki nem kezeli megfelelően a veszélyt. Érdekes, de Thomsen alakítása talán a leghalványabb a filmben, mintha érezhetően keresné a helyét, nem igazán tud azonosulni a figurával, alighanem egy ilyen típusú film eléggé idegen neki. Ezzel együtt nem rossz a játéka, csak valahogy nem az igazi.

Derek Jameson - Adawale Akinnuoye-Agbaje, a kimondhatatlan nevű, nigérai ősökkel bírő, egyébként angol színész már nem egy nevesebb film mellékszerepében bukkant fel. Ezúttal - csúnya szóval élve - ő a film kötelező négere, aki természetesen a hős haverja és természetesen előre tudjuk, hogy csúnya véget fog érni. Jameson egy kicsit igyekszik a Keith David alakította Childs-ot megidézni, de csak nagyon felszínes dolgokban lehet hasonlóságot találni. Aktorunk egyébként tisztességesen helytáll, a film egyik legemlékezetesebb jelenete is az övé.

Adam Finch - Eric Christian Olsen, a fiatal amerikai színész tévésorozatokból és hülye b-kategóriás vígjátékokból lehet leginkább ismert. Ezúttal ő alakítja Finch-et egy ifjú tudóst, aki a norvégoknak dolgozik, tulajdonképpen ő Halvorson jobbkeze. Olsen nem egy nagy tehetség, tulajdonképpen ő a megbízható középszer definíciója, de ezt a szerepet simán megoldja, sőt, szerintem talán még rajta látszódik leginkább, hogy teljesen átadja magát az antarktiszi terrornak, így alakítása jó és hiteles.

Rajtuk kívül természetesen még nem egy karakter akad a filmben, természetesen legtöbbjük norvég, akiket tehetséges skandináv színészek alakítanak, de találunk még egy angol és egy francia tudóst is a csapatban. Őket nem emelném ki külön, de mindenképpen el kell mondani, hogy kivétel nélkül tökéletesen helytállnak a filmben, ráadásul mindegyikük figurája igazán emberi, így a néző tud értük szorítani, azzal együtt is, hogy nem igazán tudunk meg róluk semmit.

Látvány
A film tokkal-vonóval együtt simán kijött 38 millió dollárból. Ez az összeg ma aprópénznek számít, de éppen ilyenkor mutatkozik meg, hogy kevés pénzből is lehet jót és látványosat alkotni, csak ügyesen kell csinálni. Itt bizony ennek a 38 milliónak minden centje meglátszik a vásznon. Az operatőrt és a vágókat dicséret illeti, előbbi ügyesen igazodik a korábbi film képi világához, utóbbiak pedig remekül teremtik meg a film ritmusát, talán csak a közepe felé gyorsul fel a kelleténél picit jobban a sztori.

Akik előtt viszont abszolút főhajtás jár, azok a jelmez- és díszlettervezők, hiszen mesteri módon alkották újra a '82-es film látványvilágát. A ruhák, az eszközök, a bázis külső és belső elemei, a járművek, mind hibátlanul repítenek minket vissza Carpenter filmjének idejébe. És természetesen a végére hagytam a lényeget, a szörny különböző alakban történő megjelenítését. Nos, az eredeti film kultuszának nagy részét a Rob Bottin által megteremtett, máig lenyűgöző "practical effect"-ek adják, melyek egészen döbbenetes hatást voltak képesek elérni. Az előzmény esetében sok rajongó félt, hogy a filmesek mindent CGI-jal fognak majd megoldani, ez azonban nem így történt. 

A rendező nagyon jól érezte, hogy noha szükség lesz a digitális technikára, a film hangulatának szempontjából elengedhetetlenek a hagyományos trükkök, így a két legendás szörny-gyáros, Tom Woodruff Jr. és Alec Gillis segítettek életre kelteni A Dolog rémségeit. A végeredmény pedig e kettő keveréke, amely tökéletesen funkcionál, idézi az elődöt, mégis igazodik a korszellemhez, és ha nem is maradéktalanul, de közel hasonló mértékben képes hatást elérni. Mindent összevetve én úgy gondolom, hogy nagyszerű munkát végeztek.

Zene
John Carpenter mindig is híres volt arról, hogy filmjei zenéjét ő maga szerzi, ez alól csak nagyon kevés alkotása kivétel. A Dolog ezek egyike volt, ahol ő is érezhette, hogy egy nagyobb név kellene a score megkomponálására. A leszerződtetett Ennio Morricone aztán remek munkát végzett. Igazodott Carpenter minimalista stílusához és ebből kiindulva megírt egy igen hatásos, egyszerű, mégis tökéletesen funkcionáló aláfestő zenét.

Az új film zenéjéhez az egyre nagyobb nevet szerző komponistát, Marco Beltrami-t kérték fel a film alkotói, aki rutinosnak számít a horrorfilmek terén, hiszen korábban már hatszor dolgozott a műfaj gurujának számító Wes Craven-nel és ezen kívül is nem egy hasonló típusú mozi score-ja fűződik a nevéhez. A Dolog esetében Beltrami amellett, hogy néhány pillanatik zseniálisan idézi meg Morriconét, mégis saját stílusában alkotott emlékezeteset.

Míg a korábbi film a nagyzenekar mellett erősen használt a '80-as évekre oly jellemző szintetizátorokat is, addig Beltrami tisztán a fúvósokra, a vonósokra és az ütős hangszerekre támaszkodik. Ennek köszönhetően zenéje nem olyan minimalista, sokkal nagyobb ívű, de nem válik harsánnyá, képes visszaadni a történet klausztrofób, paranoid hangulatát, különösen a vonósok és fúvósok erőteljesen zaklatott hangzásával. Összességében kiváló score, mely véleményem szerint nem csak aláfestő zeneként, de önmagában is megállja a helyét.

Történet
A producerek eredetileg Ronald D. Moore-t kérték fel a film megírására, aki a kezdetektől egy előzményfilmben gondolkodott, ami tökéletesen párba állítható Carpenter mozijával. Végül a szkriptjét teljes egészében elvetették, az alapkoncepció azonban maradt. Az új író, Eric Heisserer forgatókönyve híven igazodik a '82-es klasszikushoz, talán sokak számára túlságosan is. A filmet több helyről az a vád érte, hogy bár előzményként hirdeti magát, de sokkal inkább mégis remake, hiszen nagyon sokban hasonlít Carpenter filmjére.

Én úgy gondolom, hogy egy-két szükségtelen "másolástól" eltekintve a film csak olyan elemeket vett át, amelyek elengedhetetlenek voltak a cselekmény szempontjából. Ilyen például a teszt ötlete is annak megállapítására, hogy kiben lakozhat az idegen, de az új film mégsem ismétli meg MacReady trükkjét, hanem eredeti és logikus módon teszi. A szereplők legtöbbje sem hasonló a korábbi filmben látottakhoz, egyedül a Carter/MacReady párhuzam nyílván való, valamint kicsit a Jameson/Childs, de ott éppen, hogy csak észrevehető.

A szkript legnagyobb erőssége, hogy bár nem tudunk meg semmi érdemleges háttér információt a szereplőkről mégis hús-vér emberekként tudunk rájuk tekinteni, ami nem csak a színészek, de nagyban Heisserer érdeme is úgy gondolom. Nagyszerű az is, ahogy szinte minden lehetséges módon összeköti a két filmet (erre még később visszatérek), de mégis igyekszik az egészet egyedi jellemvonásokkal felruházni. Ami hibaként felróható az egy-két tényleg felesleges "copy-paste" az eredeti filmből.

Rendezés
Az elsőfilmes rendezők mindig rizikósak. Lehet, hogy emlékezetes alkotással tudnak előrukkolni, de könnyen megeshet, hogy nincs meg bennük az a potenciál, hogy kiemelkedőt tudjanak produkálni. A holland Matthijs van Heijningen Jr., bár nem tűnik kimagasló tehetségnek, semmiképp sem nevezném gyenge direktornak. A Dolog esetében én úgy gondolom, hogy közel maximális teljesítményt nyújtott.

Ne felejtsük el, hogy az eredeti kimagasló műfaji klasszikus, tehát iszonyú nehéz egy ilyen filmhez úgy folytatást/előzményt készíteni, hogy az meg is feleljen az elképesztő elvárásoknak, de van Heijningen tudása legjavát nyújtotta. Okos és jó döntéseket hozott, hiszen egyrészt nem kapkod a filmje, nem rohan azonnal bele a sűrűjébe, hagyja, hogy a sztori szépen lassan bontakozhasson ki. Másrészt pedig nem arrogáns, hanem mérhetetlen tisztelettel kezeli Carpenter klasszikusát.

Aki látta az eredetit, annak bizony óriási plusz lesz, hogy a norvég tábor szinte minden egyes darabja rekonstruálva lett. A torz tetem a hóban az épületek előtt, a fejsze a falban, az átvágott torkú holttest a székben, vagy a végefőcím alatti zseniális befejezés. Az egyetlen, ahol nem igazodik a korábbi filmhez, az az idegen hajó "feltárása", de úgy gondolom, ott teljesen szándékos és maximálisan érthető, hogy miért választottak más megoldást.

Akárhogy is nézem, nem igazán találok olyan dolgot, amibe beleköthetnék van Heijningen rendezése kapcsán. Talán az egyetlen az, amit már korábban említettem, hogy a film közepén egy rövid időre túl gyorsan felpörög a cselekmény, de aztán visszaáll minden a normális kerékvágásba. Annak ellenére, hogy közel 30 évvel az eredeti film után már teljesen más egy mai néző ingerküszöbe, Van Heijningen képes volt erőteljes atmoszférájú sci-fi/horrort alkotni és ezáltal életet lehelni a terrorba.

Összegzés
Mindent összevetve én úgy gondolom, hogy A Dolog 2011-es verziója méltó előzményfilm és méltó pár John Carpenter klasszikusához és ezt az eredeti film teljes mértékben elfogult rajongójaként mondom. Annak ellenére, hogy a film törvényszerűen megbukott a mozikasszáknál én bátran ajánlom mindenkinek ezt a filmet, különösen az eredeti - nem szemellenzős - rajongóinak, mert szerintem nagyszerűen fognak szórakozni. Ahogy tavaly a Tron, úgy idén A Dolog mutatta meg azt, hogy több évtized után hogy lehet valamit méltóságteljesen folytatni, az eredeti maximális tiszteletével. Hálás köszönet érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr53416520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.