27
04/2012
0

Az Éhezők Viadala (The Hunger Games)

Bevezetés
Disztópius és Poszt-apokaliptikus történettel alighanem már mindenki találkozott. Olyan legendás történetekről van szó, mint mondjuk az 1984, a Szép Új Világ, vagy éppen A Szolgálólány Meséje. Persze, még rengeteg regényt, vagy filmet fel lehetne sorolni, de gondolom, mindenki képben van nagyjából az ilyen jellegű sztorik hangvételével. A műfaj legújabb szenzációja pedig kétségtelenül Suzanne Collins 2008-as instant klasszikusa, Az Éhezők Viadala című regénye, mely 24, élet-halál harcra kényszerített gyereket helyez a középpontba.
 
Collins regényét annak ellenére, hogy sokan egy 1999-es, Battle Royale című japán könyv koppintásának tartják, igen sok elismerés érte, többek között még maga a mester, Stephen King is agyba-főbe dicsérte. Tudni kell, hogy Az Éhezők Viadala alapvetően ifjúsági regény, tehát egy igen sötét és komor témát volt képes a fiatalabb korosztály, a tizenéves lányok és fiúk számára sikerrel előadni. Olyan témákat boncolgat, mint a diktatúra, gyerekek elnyomása, de kíméletlenül kritizálja a valóságshow-k és a divat üres, felszínes világát is.
 
Az Éhezők Viadala és két folytatása, a Futótűz, valamint A Kiválasztott pedig gyakorlatilag a jelenkor egyik legnagyobb könyvsikere, népszerűsége a Harry Potterével vetekszik és köröket ver Stephenie Meyer Alkonyat-borzalmára is. A Lionsgate részéről óriási húzás volt, mikor 2009-ben megszerezték a regény megfilmesítési jogait. Gyakorlatilag egy aranybányát kaptak a kezeik közé, az idén márciusban bemutatott film elképesztő bevételei pedig a stúdió eddigi messze legsikeresebb alkotásává tették, amit még a kritikák is magasztalnak. Hogy mindez a sok felhajtás jogos-e, az következzék most.
 
Szereplők
Katniss Everdeen – Jennifer Lawrence, korunk egyik legszebb és legtehetségesebb fiatal színésznője kapta a történet központi karakterének szerepét. Katniss csendes, visszahúzódó lány a 12. körzetből, aki csak kishúgáról és édesanyjáról szeretne gondoskodni, ám a 74. viadal közbeszól, és ez alapjaiban változtat meg mindent. Lawrence fantasztikus alakítást nyújt, finom, érzékeny, ám egyben erőteljes játékával a hátán viszi el az egész filmet. Itt még a legnagyobb nevek is csak asszisztálnak hozzá. Tökéletes választásnak bizonyult.
 
Peeta Mellark – Josh Hutcherson, az egykori gyerekszínész lassan felnő és a komolyabb szerepek is megtalálják, noha legtöbbünknek az „Utazás”-filmekből lehet ismerős. Hutcherson alakításában Peeta kissé naív és önmagában bizonytalan fiatal, akinek egy teljesen kifordult helyzetben kell helytállnia. Az ő prezentálásában Peeta szimpatikus és szerethető karakter, teljesen emberi, olyan, akivel a néző könnyedén azonosul. Ehhez jön még, hogy külsőleg sem egy poszterfiú, ami csak tovább erősíti ezt a szimpátiát. Ráadásul a „chemistry” közte és Lawrence között tökéletes.
 
Gale Hawthorne – Liam Hemsworth, a fiatal ausztrál viszont már inkább tartozik a fent említett poszterfiú kategóriába. Szerintem a bátyja, Chris, jóval tehetségesebb színész, nagyobb karriert is jósolok neki, de ezt majd a jövő eldönti. Az ifjabbik Hemsworth ezúttal Katniss legjobb barátját, Gale-t formálja meg, aki elég keveset szerepel – ezen meg is lepődtem – így sokat nem tudunk meg róla, de ígéretes karakternek tűnik, a folytatásban biztosan több teret kap. Hemsworth egyébként tisztességgel megoldja a feladatát, amit kell, azt tökéletesen hozza.
 
Haymitch Abernathy – Woody Harrelson, a nagyszerű színész is itt van, aki a 12. körzet két kiválasztottját, Katnisst és Peetát mentorálja, azaz ő készíti fel őket a viadalra. Haymitch üde színfoltja a gárdának, hiszen eléggé habókos figura, kiábrándult és szarkasztikus, ráadásul formátlan, hosszú szőke hajával még rá is tesz, hogy emlékezetes maradjon. Harrelson egyébként kisujjból kirázza a figurát, noha a karakter jelleme néhol érthetetlenül ellentmond magának, de erről majd később.
 
Effie Trinket – Elizabeth Banks, a tekintélyes és sokrétű filmográfiával rendelkező színésznő alakítja a film egyik legfurcsább karakterét. De minden tekintetben. Először is külsőleg ha nem írják ki, én meg sem tudtam volna mondani, hogy Banks az, másodsorban pedig nem kicsit „zizis” a figurája. Effie a fővárosban, a Kapitóliumban él és tökéletesen reprezentálja is az ottaniak teljesen elferdült életfelfogását. Irritáló személyiségjegyei ellenére sem képes az ember ellenérzésekkel nézni rá, mert vannak nagyon emberi pillanatai is. Kíváncsi vagyok, a továbbiakban, hogy alakul a karakter sorsa.
 
Cinna – Lenny Kravitz, a többszörös platinalemezes zenész tőle szokatlan módon ezúttal a színészettel próbálkozik. Nos, talán nem feltétlenül kellene ezt erőltetnie, ugyanis színészi játéka meglehetősen halovány és jellegtelen. Az általa alakított Cinna egyébként stylist, az a feladata, hogy Katnisst és Peetát szépen kicsinosítva jobban „eladja” a Kapitólium népének, főként a támogatóknak (róluk majd később). Cinna amúgy szimpatikus figura, jellemre durván ki is lóg a Kapitóliumi csürhéből, de Kravitz gyenge jelenléte miatt, a karaktere mégsem kerül közel a nézőhöz.
 
Caesar Flickerman – Stanley Tucci, a zseniális színész is itt van, hogy a film egyik legemlékezetesebb figuráját megjelenítse nekünk. Caesar Flickerman a viadal afféle házigazdája és műsorvezetője, aki beszélget a „játékosokkal” és kommentálja az eseményeket. Tucci valami frenetikus természetességgel hozza a karaktert, teljesen hiteles a showman szerepében, tökéletesen reprezentálja, hogy ez „valóságshow” minden brutalitásával és beteges mivoltával együtt mennyire szerves részét képezi Panem társadalmának.
 
Seneca Crane – Wes Bentley, az Amerikai Szépség egykori fiatal titánja az évek alatt nem sok emlékezetes alakítással és filmmel nyűgözött le minket, de talán Az Éhezők Viadala visszahozza őt a köztudatba. Bentley Seneca Crane karakterét formálja meg, aki a viadal játékmestere. Ő dönt arról, hogy milyen elemekkel gazdagodjon az adott viadal, milyen legyen a helyszín, még arról is dönt, hogy nappal van-e, vagy éjszaka. Crane igazi rohadék figura, ám az ő személyiségének is vannak érdekesebb, emberibb jellemvonásai, Bentley pedig teljes mértékben korrekt alakítást nyújt.
 
Coriolanus Snow – Donald Sutherland, az igazi élő legenda jelenléte teszi fel a pontot az i-re. A sztár mindenképpen szeretett volna benne lenni a filmben, mert ő is tudta, hogy a témája fontos kérdéseket feszeget. A Sutherland alakította Snow nem más, mint a Kapitólium elnöke és tulajdonképpen egész Panem vezetője. Igazi diktátor típus, aki a háttérből irányítva bárkin és bármin átgázolva, a legaljasabb eszközökkel is vasmarokkal birtokolja a hatalmat és kényszeríti ki az akaratát. Sutherland természetesen a kevés játékideje ellenére is rendkívül erős alakítást nyújt, Lawrence és Tucci mellett a film harmadik nagy aduásza.
 
Látvány
Az Éhezők Viadala trilógia alighanem még az Alkonyat-filmek bevételét is felül fogja múlni, ezzel alighanem a hülye is tisztában van, ennek ellenére a gyártó Lionsgate stúdió nem törte össze magát, hogy hegynyi mennyiségű pénzt rögtön, első nekifutásra belelapátoljon. A film ugyanis mindössze 78 millió dollárból készült el, ami manapság zsebpénznek tekinthető. Persze a mozi jellegénél fogva nem is igényel annyira, hű de nagyon grandiózus képi világot, de egy-két helyen azért látszik, hogy kellett volna még azért némi pénz. Ez főleg a film végi mutáns kutyákat érinti, mert szerintem nem a legjobban vannak leanimálva és némileg így kilóg a lóláb. Illetve a Kapitóliumból sem látunk túl sokat, azért mutathattak volna pár percnél többet is. 
 
A képi világ amúgy jó. Direkt nem írom, hogy szép, mert a körzetek lepusztultak, a Kapitólium pedig gusztustalanul giccses, de tény, hogy alapvetően jól ki van találva és meg van valósítva. De ugyanez elmondható a jelmezekről is, amik szintén tökéletesen simulnak bele az adott közegbe. Akit mindenképp el kell marasztalnom, az az operatőr Tom Stern, ugyanis az indokolatlan kézi kamerázás eléggé kiborító. Bizonyos jeleneteknél értem, hogy miért választották ezt a módszert, de többnyire roppantul idegesítő, igazán leszokhatnának már róla Hollywoodban. A film látványvilága tehát összességében nagyon is rendben van, itt-ott fordíthattak volna rá több pénzt, de ez legyen a legnagyobb baj.
 
Zene
A zene mindig nagyon fontos pontja egy filmnek, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az Éhezők Viadala egy melankolikus hangulatú történet, amely egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, így a James Newton Howard által komponált score is igyekszik ehhez igazodni. Ebből következik, hogy senki ne várjon markáns főtémát, illetve mindenféle csimm-bummos, nagy és hatásvadász hangszerelést. A zene teljes mértékben a filmet és a történetet szolgálja ki, végig a háttérben maradva, pusztán aláfestve az adott szcénát, érzelmileg a kellő helyen, a kellő ritmusban megtámogatva azt.
 
A hangszerelés puritán és letisztult, ahol kell, ott a dobok megdörrennek, de főként lágy vonós hangszereket hallunk, illetve akusztikus gitárt. Howard zenéje így önmagában nem felétlenül marad emlékezetes, de ez ezúttal nagyon is jól van így. A filmhez egyébként készült egy betétdalokat tartalmazó soundtrack is mindenféle neves előadóval, amely azóta igen szép sikereket arat az eladási listákon. Bár a lemezhez még nem volt szerencsém, mindenképp meg kell említenem a Safe & Sound című balladát, melyet Taylor Swift, a népszerű countryénekesnő ad elő a The Civil Wars nevű amerikai folk- és countryzenei duóval.
 
Történet
Suzanne Collins regénye 2008-ban pillanatok alatt lett bestseller, ráadásul igen jó kritikákat is kapott. A legfőbb kritika, ami érte, hogy sokan Battle Royale-koppintásnak tartják, bár jó lenne a tisztán látás kedvéért leszögezni, hogy nem a Battle Royale találta fel a spanyolviaszt. Stephen King már jó sok évvel ezelőtt írt hasonló témájú regényeket (A Menekülő Ember, A Hosszú Séta), a gyerekek erőszakos viselkedését pedig már William Golding 1954-es, a Legyek Ura című regénye is igen érzékletesen taglalta.
 
Lényeg, hogy Collins regénye (amit egyébként főleg a görög mitológia és édesapja hadseregben szerzett tapasztalatai ihlettek) képes volt igen komoly témákat a fiatal, tizenéves olvasóközönség elé tárni. Az Éhezők Viadala górcső alá veszi a valóságshow-k beteges és elferdült világát, a fogyasztói társadalom felszínességét, az önmagukban értéktelen külsőségek felmagasztalását, a médián keresztüli népbutítást és legfőképpen a gyermeki ártatlanság bemocskolását.
 
Minden adott volt tehát, hogy kiváló film készüljön egy népszerű regényből. Miután a Lionsgate megszerezte a jogokat, maga az írónő, Suzanne Collins kezdett a forgatókönyvön dolgozni, később pedig A Hazugsággyárossal és A Dolgok Állásával bizonyító Billy Ray formálta azt megfelelőbb formába. Ezután a filmhez szerződtetett kiváló rendező, Gary Ross végezte el a végső simításokat, így a mozi forgatókönyve hármójuk munkájának gyümölcse.
 
Mivel a regényt nem olvastam, így összevetési alapom sincs, így csak önmagában tudom értékelni a történetet. Nos, azt kell, hogy mondjam, Rossék jó munkát végeztek, de korántsem tökéleteset. Az addig rendben van, hogy Collins a regényt E/1-ben írta meg, így végig Katniss szemén keresztül látjuk az eseményeket, azt tudjuk meg, amit ő is. Egy filmben azért ez nem mindig megoldható, nem is narrálja a főszereplő a történetet, viszont így a magyarázatra szoruló dolgok sem kapnak semmilyen háttértámogatást.
 
Katniss karakterén kívül például mindenki elég kétdimenziós marad, a történet előre haladtával még Peeta az, aki még mélységet kap, de a többiek csak úgy vannak. Nem tudunk meg semmit Effie-ről, Cinnáról, ahogy Snow elnök és Crane is homályban maradnak. Haymitch-nél külön zavaró, hogy először teljesen gúnyos és passzív módon viszonyul Katnissékhoz, aztán varázsütésre hirtelen gondoskodó és lelkiismeretes mentor lesz belőle.
 
De a karakterek háttere legfőképp a viadal résztvevőinél hiányzik, hiszen így Katnisson és Peetán kívül mindenki „arctalan” statiszta marad. Hiába dobálják a neveket, a legtöbbjét nem tudjuk beazonosítani, haláluk pedig semmilyen érzelmi reakciót nem vált ki. Ott van a kis Rue, aki a legfiatalabb, a legártatlanabb mind közül, az ő halála kéne, hogy a legjobban megrázzon, de mivel nem tudunk meg róla semmit, így érzelmileg nem tud olyan mélyen hatni, mint amennyire kellene.
 
A viadalról is kiderülhetne több minden, mert bizonyos játékelemek mintha csak a levegőből lettek volna elővarázsolva, a háttérapparátust csak pillanatokra látjuk működés közben. Panem és a Kapitólium disztópikus világának létrejöttét sem magyarázzák, bár ez alighanem szándékos alkotói húzás, szinte biztos vagyok benne, hogy a regényben sem derülnek ki az okok, ahogy Az Éhezők Viadalához vezető egykori lázadás is a homályban marad.
 
Nos, ez a sok dolog elsőre ijesztően hathat, de ezekkel együtt is remekül működik a film, csak némi többlet információval az egész sokkal inkább mélyült volna. Elhiszem, hogy népszerű regény, aminél bármiféle változtatás kiválthatja a népharagot, de olykor azért szükségszerű a nyirbálás vagy éppen a bővítés, ha a történet úgy kívánja meg. Mindent összevetve azért a történet jó, a szereplők jók, ahogy a párbeszédek is a helyükön vannak.
 
Rendezés
Gary Ross nem az a fajta rendező, aki sűrűn ülne a direktori székbe. 1998-as bemutatkozása (Pleasantville) óta ez mindösszesen a harmadik játékfilmje, ráadásul a második (Seabiscuit) óta is eltelt már kilenc év. Ross ezzel együtt nagyszerű rendező, aki egyszerre meglepő, de mégis remek választás Az Éhezők Viadala levezénylésére. Collins regénye nála értő kezek közé került, már látatlanban tudta az ember, hogy ő tisztelettel fogja kezelni az alapanyagot, de egyben képes lesz azt egyedi jegyekkel is felruházni.
 
Mindenek előtt Lawrence kiválasztásáért kell megdicsérni, mert a temérdek neves jelölt közül csont nélkül a legjobbat választotta. Dicséret illeti őt a történet korrekt adaptálásáért is, a fen felsorolt hibák ellenére. A sztoriból adódó brutalitást is képes volt úgy ábrázolni, hogy R-besorolás helyett beleférjen a PG13-ba. A kamerarángatás ezeknél a jeleneteknél teljesen indokolt, ami ügyes rendezői húzás, hiszen így úgy mutathatja a mészárlást, hogy valójában vajmi keveset lát az ember.
 
Rendkívül jól vezeti színészeit és hihetetlen precizitással teremti meg hangulatot és a feszültséget egyaránt. Ha el kellene marasztalnom valamiért, akkor az a történet túl gyors felvezetése. Alig néhány perc és már viszik is hőseinket a Kapitóliumba, pedig érdemesebb lett volna többet mutatni a körzetek mindennapi életéből. A másik pedig a kamera rángatása olyan jeleneteknél, ahol arra semmi szükség. Nem csak indokolatlan, de iszonyú irritáló is. Ettől nem lesz jobb a film, nem hozza vele közelebb a nézőhöz.
 
Tetszik, hogy nem lúgozta ki a sztorit, végig megmarad melankolikus, nyomasztó hangulatú poszt-apokaliptikus történetnek, nem kevés média- és társadalomkritikával. Akárhogy is nézem, egy-két apróbb hibát leszámítva, Gary Ross ismét bizonyította kivételes rendezői kvalitásait, tökéletesen kézben tartva a produkció minden egyes szegmensét és összetevőjét. Sajnálom, hogy a második részt a feszített tempó miatt már nem ő vezényli le, a helyére beugró Francis Lawrence-nek mindenesetre fel kell kötnie a gatyáját.
 
Összegzés
Mindent összevetve Az Éhezők Viadala noha nem lesz klasszikus és örökre emlékezetes mozgóképes alkotás, de mindenképpen az év egyik kiemelkedő mozija, amit bátran ajánlok fiatalabb és idősebb korosztálynak egyaránt. Hibái nem végzetesek, hiányosságai csak néhol zavaróak, viszont erényei elvitathatatlanok. Mondanivalóval bíró történet, erős atmoszféra, szerethető főhősök, kiemelkedő mellékszereplők és egy világbajnok Jennifer Lawrence. Jövő novemberben jön a Futótűz (Catching Fire), aztán 2014 környékén pedig a záró fejezet, A Kiválasztott (Mockingjay). Szeretettel várjuk!
 
„Sose hagyjon el benneteket a remény!”
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr904475724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.