28
04/2012
0

Csatahajó (Battleship)

Bevezetés
A Földet már megint idegenek akarják leigázni! Nincs egy éve, hogy Jonathan Liebesman filmje, a Csata: Los Angeles a nyakunkra csődítette a földönkívülieket, akkor Istennek hála, az amerikai tengerészgyalogság megállította őket. Úgy látszik, ilyen esetekben az amerikai haderő valamelyik szegmensére mindig számíthatunk. A Függetlenség Napja alkalmából a légierő húzott ki minket a csávából, a Spielberg által dirigált Világok Harca idején a nemzeti gárda volt jókor jó helyen, tavaly a már említett tengerészgyalogság, most pedig a haditengerészet dobja be magát a megmentésünk érdekében.
 
A Hasbro játékgyártó cég az elmúlt években igen menő lett az álomgyárban. Előbb Michael Bay az alakváltó robotokból, a TransFormers-ekből készített három eléggé IQ-light (az első valljuk be, igenis jó film), ám anyagilag döbbenetesen sikeres filmet, majd a hős játékkatonák, a G.I. Joe-k is megkapták a maguk moziját, melynek második része idén érkezik. Azt viszont alighanem álmában sem hitte volna soha senki, hogy egy napon a cég Torpedó nevű táblás játéka is a megfilmesítés sorsára jut. Döbbenetes, de ez történt.
 
A Universal Pictures és Peter Berg rendező láttak fantáziát az elsőre igencsak abszurdnak tűnő ötletben. Persze egy történettel nem rendelkező játékot nem lehet csak úgy vászonra vinni, ezért jócskán felturbózták a dolgokat, megtámogatták temérdek pénzzel és még egy igazi világsztárt is szerződtettek a filmhez, akinek a jelenléte üzenet a kétkedőknek: nem lesz ez olyan röhejes, mint amilyennek elsőre kinéz. Jómagam először kétkedve fogadtam egy ilyen film ötletét, de aztán félredobtam az előítéletet és kíváncsisággal telve vártam, milyen lesz a végeredmény. Lássuk hát!
 
Szereplők
Alex Hopper – Taylor Kitsch, a Tiszta Szívvel Foci-sorozat sztárja idén igazán nagyot robbanthat a nagyvásznon is. Alig egy hónapja még a John Carter címszerepével bizonyíthatott, most pedig már itt is van a Csatahajó. A Kitsch által alakított Hopper egy igazi lázadó srác, aki nem találja a helyét, a haditengerészetnél is csak a baj van vele. Taktikai tiszt a USS John Paul Jones rombolón, de nem örvend nagy népszerűségnek, míg végül egy igen szélsőséges helyzetben kell helyt állnia az embereiért. Kitsch nagyszerűen hozza ezt a rebellis figurát, aki a történet során tanulja meg mi a felelősség. Szerethető és szimpatikus karakter, akinek vannak hibái is és ezekkel együtt lesz hős.
 
Samantha Shane – Brooklyn Decker, a gyönyörű 25 éves modell tavaly a Kellékfeleség című Adam Sandler vígjátékban mutatkozott be a nagyvásznon és máris itt a következő lépcsőfok. Az általa alakított Sam hősünk nagy szerelme, egyben Hopper felettesének, Shane admirálisnak a lánya. A történet során ő is fontos szerephez jut, de ami a fő, hogy nem egy TransFormers-szerű „szép, de nagyon mű és buta” figurára lett megírva, hanem ő is emberi és szimpatikus jellem. Ehhez jön még, hogy bár Decker kezdő színésznő, de ezerszer természetesebb, mint sok más egykori modellből lett pályatársa. Nem játssza túl magát, nem ripacskodik, végig nagyon normális és visszafogott, korrekt alakítást nyújt.
 
Cora Raikes – Rihanna, az utóbbi évek legmenőbb popénekesnője is úgy gondolta, van keresnivalója a filmes bizniszben. Hát jómagam (és feltételezhetően nem csak én) meglehetősen kételkedtem ebben, féltem tőle, hogy egy tipikus arcoskodó, „ki ha én nem” karaktert fog erőltetni, de legnagyobb megdöbbenésemre egyáltalán nem lett ilyen a figura. Raikes tüzértiszt a USS John Paul Jones rombolón, rátermett és belevaló katona, aki a történet során afféle jobbkeze lesz Hoppernek. Nagyjából olyasfajta figura, mint amilyeneket Michelle Rodriguez szokott játszani, vele ellentétben, nagy meglepetésre Rihanna nem nagyképű és beképzelt módon teszi, hanem kellő visszafogottsággal, ami valószínű a rendező érdeme is egyben. Emellett igen szép is, úgyhogy látványelemnek sem utolsó a kishölgy.
 
Stone Hopper – Alexander Skarsgaard, a népszerű svéd színész, Stellan Skarsgaard fia olyan sorozatokból lehet ismerős, mint a Generation Kill, vagy a True Blood. Ezúttal a főhős bátyját formálja meg, aki Kitsch figurájának tökéletes ellentéte. Stone karaktere a USS Sampson romboló parancsnoka. Fegyelmezett, pedáns, kötelességtudó katona, aki mindig tudja, mi a helyes döntés. Bár fiatalabb testvére tiszteli őt, de mégsem képes azonosulni vele. A két színész közt jó az összhang, valóban igazi testvérpárnak tűnnek, Skarsgaard remekül hozza, a testvéréért aggódó szigorú, de igazságos báty figuráját.
 
Nagata – Tadanobu Asano, a hazájában már igen komoly filmes múlttal bíró tehetséges japán színész a tavalyi Thor után ezúttal ismét egy nagyköltségvetésű amerikai filmben segít megmenteni a Földet. Ő alakítja Nagata kapitányt, a JDS Myoko japán romboló parancsnokát. Remek húzás, hogy a főhősök között nem csak amerikait kapunk, hanem egy más nemzetbelit is, ráadásul Nagata nem csak kötelező jelleggel szerepel, hanem a film egyik legfontosabb karakterévé válik. Tapasztalt, okos tiszt, akinek a szakértelme nélkül bizony az amcsik semmire sem mennének, Asano pedig remekül formálja meg a karaktert.
 
Terrance Shane – Liam Neeson, az elmúlt években egyre nagyobb világsztárrá vált kiváló ír színész is a fedélzeten van, hogy jelenlétével erősítse a produkció színvonalát. Az ő szerepeltetése elsősorban presztízskérdés volt az alkotók számára, hiszen Shane admirális karaktere alapvetően a tipikus katonás filmek közhely-figurája. Kiváló tiszt, aki szigorú, bátor és rátermett. Megvan a kötelező konfliktus is a főhőssel, majd egymás kölcsönös tisztelete. Neeson egyébként sokat nem szerepel a filmben, de a kötelezőt csont nélkül hozza, az ő kvalitásaival ez nem is meglepő, a kisujjából kirázza a figurát.
 
Ordy – Jesse Plemons, a jópofa és tehetséges fiatal texasi színész szintén a Tiszta Szívvel Foci című sorozattal szerzett nevet magának, így már önmagában is nagyszerűek azok a jelenetek, melyekben Kitsch-el együtt játszanak, nem kevés nosztalgia lengi be a filmet. Az általa alakított Ordy egyébként a USS John Paul Jones fedélzetén teljesít szolgálatot, de azt meg nem tudnám mondani mi a feladata, mert mindig mást csinál, de nagyjából navigációs tiszt lehet. Ordy szolgáltatja egyébként a legtöbb humort a filmben igazi „trashmouth” karakter, folyton dumál, be nem áll a szája, Plemons pedig remek választás volt erre a szerepre.
 
Látvány
A Csatahajó című finomságot 200 millió dollárból főzték meg, így a film képi világa több mint „ízletes”. Egyrészt már maga a helyszín is csodás, hiszen a történet Hawaii partjainál játszódik a szigeteken és magán a Csendes-óceánon. Ehhez jönnek még a csodás, fent említett hadihajók, de a koronát a legendás USS Missouri csatahajó szerepeltetése teszi fel a koronát. Amellett, hogy a valódi hajókon is forgathattak, természetesen rengeteg a vizuális effekt, amik félelmetesen jól sikerültek. 
 
Az idegenek megjelenítése is nagyon tetszik, mind a lények, mind a technikai apparátusuk megalkotása, így a látványtervezőknek jár a pacsi. Az operatőr és a vágó is kitett magáért, mert pl. a viszonyítási pontként emlegetett TransFormers-filmeknél milliószor átláthatóbbak az akciójelenetek. A film képi megvalósításáról elmondható, hogy hibát nagyon nem talál benne az ember, elmondhatjuk, hogy az a 200 millió szinte lefolyik a vászonról.
 
Zene
A zenéről sajnos már nem tudok ilyen szépeket írni. Valamiért az alkotók úgy érezhették, hogy tényleg rá kell erősíteniük erre a TransFormers-vonalra így a score megkomponálására leszerződtették a Bay-féle robotos filmek zeneszerzőjét, Steve Jablonsky-t. A jó öreg Steve sajnos nem a kreativitásáról híres, a korábbi Bay-mozik zenéjénél is maximum egy-két emlékezetesebb dallamot sikerült összeütnie, ezúttal viszont még egy ilyet is nagyítóval kell keresni. 
 
Az igazság az, hogy aláfestő zeneként még elmegy a dolog, mert nem arra figyel az ember, de önmagában hallgatni kínszenvedés. Egy összefolyó massza az egész, tele rengeteg elektronikus zörejjel. Gyakorlatilag nincs is különbség az egyes tételek között bármelyik darab bármelyik jelenetet aláfesthetné. Megváltást jelentenek az olyan betétdalok, mint a Fortunate Son a Creedence Clearwater Revival-tól és persze az AC/DC Thunderstruck-ja is odavág, utóbbi a film egyik legjobb jelenetét festi alá. Más pozitívum zenei fronton sajnos nem nagyon van.
 
Történet
Mivel a Torpedó egy táblás játék, így története sincs, az alkotóknak egy teljesen saját, eredeti sztorival kellett előrukkolniuk. A forgatókönyvet egy testvérpár, Jon és Erich Hober követték el, akiknek a 2010-es RED az eddigi legismertebb munkájuk. Egy szimpla hajós filmnél azonban többet akartak, így hozták be a történetbe az idegeneket és az inváziót. Alapvetően ez nem egy rossz húzás, mert így a film lehet nagyobb, hangosabb, látványosabb, aztán egy külső fenyegetés mindig izgalmasabb, a közönség pedig alapvetően szereti az ufós mozikat.
 
Remek ötlet volt a RIMPAC (csendes-óceáni hadgyakorlat) keretei közé helyezni a cselekményt. Az 1971 óta megrendezésre kerülő esemény az évek során egyre nemzetközibbé vált, a filmesek pedig jó érzékkel használják ki ezt is, noha lényeges szerephez csak egy japán hajó és annak kapitánya jut. Ami zseniális húzás, hogy a játék konkrét elemeit is sikerrel emelik be a sztoriba, ilyen a lezárt „játéktér” (az idegenek energiamezője egy adott vízi és szárazföldi részen), valamint mikor cunami bóják segítségével szó szerint torpedót játszanak az idegenekkel.
 
Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy a film karakterei a „popcorn-mozi” jelleg ellenére is egynél több dimenzióval rendelkeznek, mindegyikül abszolút emberi, szerethető figura. A főhős végre nem idétlen tinédzser, de nem is beképzelt „ki ha én nem” gyerek, a női főszereplő sem bután csücsörítő látványkellék, hanem átlagos, normális ember benyomását kelti, még ha külsőre azért szebb is egy átlag csajszinál. Minden lényegesebb karakter megkapja egyébként a maga „nagyjelenetét”, a film nem csak egy emberről szól, itt igazi csapatmunkát láthatunk.
 
Nagyszerű az is, ahogy a film a veterán, nyugalmazott katonákat behozza a történetbe. A végén a USS Missouri csatahajón bizonyítják, hogy az „old school” még mindig odavág, másrészt egy valódi veterán, az iraki háborúban mindkét lábát elvesztett, és azt protézissel pótolt Gregory D. Gadson is fontos szerephez jut, az ő figurája aztán már igazán különleges egy ilyen filmben. Az idegenek megjelenítése sem áltagos, hiszen ezúttal nem ész nélkül ölnek, hanem konkrét taktika szerint dolgoznak, elsősorban bázist építenek ki és csak akkor támadnak, ha veszély fenyegeti őket.
 
Nyilván bele lehetne kötni itt olyan dolgokba, hogy nem egy jól bevált sablont elpuffogtatnak, hogy a karakterek között is találunk sablonfigurákat és a dialógusok sem mindig shakespeare-i mélységűek, de most őszintén, ez egy nagy látványos, nyári popcorn-mozi, aminek a Csatahajó története, több mint megfelelő. Logikai bukfencei és lehetetlenségei ellenére is ezerszer összerakottabb és szerethetőbb, mint pl. a legutóbbi két TransFormers-film, de a Csata: Los Angelesnél is összeszedettebb. Akárhogy is nézem, a Csatahajó forgatókönyve abszolút korrektül sikerült, főleg azt figyelembe véve, hogy egy táblás játékból készült.
 
Rendezés
Peter Berg igazi polihisztor, hiszen színész, író, rendező és producer is egyben. Ezúttal csak a rendezői feladatokat vállalta el, ami nem tűnt rossz előjelnek, hiszen a 2004-es Péntek Esti Fények esetében bizonyította, hogy tud bánni a karakterekkel, A Királyság és a Hancock pedig azt mutatta meg, hogy ért az akciójelenetekhez és a speciális effektusokhoz is. Rendezőnk ezúttal is kellő profizmussal vezényelte le a filmet, amely egyben szívügye is volt, hiszen Berg saját bevallása szerint bolondul a hajókért és a haditengerészetért, mindig szeretett volna olyan filmet készíteni, amiben lehetősége nyílik hadhajókat szerepeltetni.
 
A Csatahajó esetében minden ilyen vágyát kiélhette. Bár szakmailag nyilván tele van blődséggel, de egy olyan filmben, ahol távoli bolygóról jött idegenek szállnak meg minket, nagyon ne keressünk már realitást. Berg mozija egyébként képileg és hangulatilag több elődből is táplálkozik: az ID4, a TransFormers és a Csata: Los Angeles hatásai egyértelműek, de nekem még az X-COM című stratégiai videojáték második részének (Terror from the Deep) alaphelyzete is visszaköszön belőle. Egyébként ezek a hasonlóságok a film javára vállnak, mert vizuálisan mindegyik korábbi film igencsak kitett magáért.
 
Amiért Bergnek mindenképp jár a pacsi, hogy Michael Bay-jel ellentétben a filmje nincs tele giccses és heroikus lassításokkal, nincs ötpercenként naplemente, sem non-stop zászlólengetés. Jól használja a karaktereit, kellő teret ad a színészeinek, bedob néhány friss és eredeti ötletet, mint a már említett veteránok szerepeltetését, de közben azért kellően „cool” is az egész. Elképesztően jó pl. az a jelenet, melyben az AC/DC Thunderstruck című dalára ismét beüzemelik a USS Missouri csatahajót. De nagyon jó az összes tengeri ütközet és egyéb akciójelenet, minden szépen és átláthatóan van filmezve.
 
Tényleg nem nagyon tudnék belekötni Peter Berg munkájába, talán csak annyit, hogy egy-két helyen az akciójelenetek közben használ olyan „lassítás-gyorsítás” húzást, ami szerintem elég idegesítő, cseppet sem hiányzik a filmből. Emellett nem bántam volna, ha hosszabb a játékidő, mert a tempó elképesztően feszes, a felvezetés lehetne még hosszabb, nekem egy ilyen típusú film sem a végeérhetetlen lövöldözésektől és robbanásoktól jó. Egyébként bár sok az akció mégsem telepszik úgy rá a film egészére, mint a TransFomers-filmeknél, éppen ezért sokkal élvezhetőbb és szórakoztatóbb is az egész, ez pedig Peter Berg érdeme.
 
Összegzés
Összességében nem mondhatok mást, mint azt, hogy a Csatahajó egy igazi nagy és epikus nyári blockbuster, egy minden ízében szórakoztató popcorn-mozi, amit sokan fognak lehúzni és butának meg ostobának nevezni, pedig más hasonló filmekkel ellentétben ez nem akarja magát komolyan venni, hanem szórakoztatni akar és ezt csont nélkül meg is teszi. Nagyszerű a látvány, lehengerlőek az akciók, szerethetőek a karakterek és még a humor is remekül működik a filmben. Én nyugodt szívvel ajánlom Peter Berg moziját mindenkinek, aki bő két óra szórakozásra és kikapcsolódásra vágyik, a „nagyon bölcsészek” viszont kerüljék el, nehogy megártson nekik. Soha rosszabb nyári blockbustert!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr934478662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.