03
05/2012
0

A Bosszúállók (The Avengers)

The Avengers.jpg

Bevezetés
A képregényfilmek virágkorukat élik manapság és ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Marvel Comics megalapította a saját filmes részlegét, a Marvel Studios-t. A cég 1993-as alapítása óta szépen fokozatosan törtek egyre feljebb. Eleinte csak animációs sorozatokat gyártottak gyerekcsatornákra, majd a ’90-es évek végétől nagy stúdiókkal karöltve megszámlálhatatlan mennyiségű adaptációt zúdítottak ránk. Ilyen a Penge, a Pókember, a Megtorló, a Fantasztikus Négyes, a Szellemlovas, vagy éppen az X-Men és természetesen ezen filmek folytatásai is ide tartoznak.

A Marvel Studios azonban még többet akart és 2008-ban egy addig sosem látott vállalkozásba fogtak. Úgy döntöttek, hogy független produkciókat fognak tető alá hozni, melyek egy közös univerzumban játszódnak. El is nevezték „Marvel Cinematic Universe”-nek, azaz Marvel Mozis Univerzumnak. A filmek sorát a megasikernek számító Vasember nyitotta meg 2008-ban, majd ugyanebben az évben követte ezt A Hihetetlen Hulk is. 2010-ben jött a második Vasember mozi, majd tavaly a Thor és végül az Amerika Kapitány: Az Első Bosszúálló. Öt felvezető film, melyek egy gigászi produkcióban, az idén bemutatásra került közös csapatfilmben, A Bosszúállókban kulminálódott.

A képregényfilmek rajongói számára ez a film afféle valóra vált álom, én azonban nem mennék el szó nélkül amellett, hogy bármekkora szenzáció is legyen egy ilyen mozi összehozása, azért a felvezető alkotások összképét nézve, azért elég felemás képet adnak és én most nem a „népszerű” álláspontot képviselem. Bár annak idején az első Vasembert és A Hihetetlen Hulkot nagyon élveztem, de másodszori megnézésre bizony már durván árnyaltabb lett a kép. Ha most kellene értékelnem őket, akkor Tony Stark első kalandjára maximum 7 pontot adnék a 10-ből, míg Hulknak jóindulattal egy 6-ost.

Idővel aztán kezdtem kétségbe esni, mert a második Vasember-mozi sem vágott földhöz, sőt. Gyengébbnek tartom az első résznél, valahol A Hihetetlen Hulk szintjén mozog a dolog. Mielőtt azonban végképp azt gondoltam volna, hogy a MCU-filmek nem lesznek jobbak gyenge középszernél, jött a Kenneth Branagh rendezte Thor és a Joe Johnston által levezényelt Amerika Kapitány-mozi, melyek az öt felvezető film közül messze a legjobbak, mindkettő nagyon erős 8 pontot érdemel egy 10-es skálán. Egy dolog, hogy szerintem látványosabbak, hogy szerethetőbbek a hősei, de a legfontosabb az, hogy ezt a két alkotást nem holmi iparos dobta össze, mint amilyen Jon Favreau, vagy Louis Leterrier.

Viszont ez pusztán az én személyes véleményem, mert az öt film mindegyike anyagilag sikeres volt (a két Vasember különösen) és a Hulk-mozit leszámítva a kritikák is oda voltak mindért. Szóval nagy közös kaland, A Bosszúállók elkészülte nem volt kérdéses, csak a megfelelő embert kellett megtalálni a direktori posztra. A Marvel végül a tévés atyaúristenben, Joss Whedon-ban látta a megoldás kulcsát, akit megtámogattak egy szekérderéknyi zöldhasúval, egy világklasszis színészgárdával és egy vérprofi stábbal. Óriási vállalkozás, amely vagy könnyen összeroskadhat az elvárások súlya alatt, vagy emlékezetes darabja lesz műfajának. Lássuk, hogy melyik verzió vált valóra!

Szereplők
Tony Stark/Iron Man – Robert Downey Jr., a kiváló színész rövid idő alatt harmadszor ölti magára Vasember páncélját. Downey drogos balhéi után nagyobb sztár lett, mint valaha volt és ezt főleg a Marvel szuperhősének köszönheti (no meg Sherlock Holmes-nak is azért). Annak idején, az első filmnél nagyon tetszett az általa alakított Stark, laza és vicces stílusa, ám, idővel elég idegesítő figurának kezdett tűnni, főleg a második résznél, ahol konkrétan irritált az egész karakter. Féltem is, hogy miatta kevésbé fogom tudni élvezni a Bosszúállókat, de szerencsére Stark ezúttal kevésbé arcoskodó, csak pillanatokra tör elő belőle az idegesítő önimádat. A sok főszereplő miatt sem tud rátelepedni a filmre, ami csak jót tesz az alkotásnak. Ezzel együtt Downey csuklóból hozza a kötelezőt.

Steve Rogers/Captain America – Chris Evans, a tehetséges fiatal színész tavaly debütált a csillagos-sávos hazafi szerelésében és máris itt az újabb kaland. Az összes csapattag közül hozzám Rogers figurája áll a legközelebb, emberileg vele lehet szerintem a legkönnyebben azonosulni. A szuperkatona-szérumtól feltuningolt Kapitány alapvetően egy teljesen átlagos srác, szerény és csendes, nem egy reflektorfényre vágyó ego-mániás. Tudja mi a kötelessége, tudja, mivel jár a felelősség, amit az ereje jelent és e szerint cselekszik is. Evans pedig ezúttal is remekül formálja meg ezt a szimpatikus hősfigurát és válik a csapat vezetőjévé.

Bruce Banner/Hulk – Mark Ruffalo, a nagyszerű színész is itt van, bizonyos értelemben nem kis meglepetést okozva. A felvezető filmben még nem kevésbé nagyszerű Edward Norton alakította a figurát, ám ő keményen összekülönbözött a stúdióval, így új színészre volt szükség és az eddig szinte kizárólag fajsúlyos drámákból ismert Ruffalo meglepő választásnak tűnt. Ám aggodalomra semmi ok, első pillanattól kezdve ragyogóan illeszkedik a gárdába, cseppet sem lóg ki onnan. Ruffalo remekül kapja el Banner egyszerre vészjósló, mégis végtelenül nyugodt karakterét, és válik a film egyik legjobb szereplőjévé.

Thor – Chris Hemsworth, az ausztrálok legújabb feltörekvő csillaga is gyorsan magára kapta Asgard első számú héroszának páncélját és palástját, hogy harcba induljon a Földért. Hemsworth üstökösként robbant be egy évvel ezelőtt Thor figurájának köszönhetően és valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy néhány éven belül kegyetlenül nagy sztár válhat belőle. Thor szerepére egyébként telitalálat, kinézetre is totálisan passzol, de kiválóan hozza a karakter kissé arrogáns, néha felsőbbrendűségi-tudattól fűtött jellemét is. Ezzel együtt a Kapitány mellett a csapat második legszimpatikusabb figurája, hiszen becsületes, bátor és nemes szívű, bármikor kész másokért harcolni.

Natasha Romanoff – Scarlett Johansson, a gyönyörű és tehetséges fiatal színésznő a Vasember 2 után újra a S.H.I.E.L.D. legjobb ügynökének igencsak szexi jelmezébe bújt, hogy segítsen megmenteni kicsiny bolygónkat. Annak idején nem igazán nyűgözött le a karakter, no már persze, ami a jellemét illeti, hiszen külső adottságait tekintve, azóta is keresem az állam. Romanoff (kódnevén a Fekete Özvegy) nem volt egy kidolgozott figura, ráadásul az az irritáló fajta volt, amilyeneket Angelina Jolie szokott játszani. Ezúttal viszont nagy megdöbbenésemre Romanoff karaktere sokkal szerethetőbb és ember közelibb. Ha csak két mondatban is, de kap némi mélységet a figura és Johansson is visszafogottan hozza a figurát, leszámítva a nagybelépőjét.

Clint Barton/Hawkeye – Jeremy Renner, az utóbbi évek egyik leginkább agyonfoglalkoztatott színésze is itt van, hogy a Thorban látott rövid cameo-ja után ismét eljátssza a világ legjobb mesterlövészét. Sokat nem tudok a karakter képregényes eredetijéről, de azt elmondhatom, hogy a filmben azért igencsak felemás. Egyrészt papírvékony a figura, totál egydimenziós, viszont Renner baromi stílusosan játssza, fontosabb is a szerepe, mint amit előzőleg vártam, viszont a film végén (Romanoffal karöltve) durván kilóg nála a lóláb, de erről majd később. Összességében jó kis karakter Barton, de legközelebb azért valami személyiséget is kaphatna, mert még egyszer ez már kevés lesz.

Loki – Tom Hiddleston, a roppant tehetséges angol színész is visszatér a tavalyi Thor után, hogy A Bosszúállók főellenségét is eljátssza. Hiddleston nagyon nagy talentum, ezért elég döbbenetes, hogy a Thor előtt szinte csak televíziós produkciókban kapott szerepet. Loki szerepére egyébként abszolút telitalálat, már a tavalyi felvezető filmben is roppant stílusosan formálta meg ezt a tragikus, már-már királydrámákba illő karaktert. Mind Hemsworth-szel, mint Anthony Hopkins-szal tökéletes volt az összhang és ezt átmentette erre a filmre is. Hiddleston zseniálisan hozza az öntelt, Isten-komplexustól fűtött Lokit, alakítása abszolút a film egyik csúcspontja. Örömhír, hogy a Thor második részében is benne lesz.

Nick Fury – Samuel L. Jackson, a „cool” és „badass” angol szavak definíciója is itt van, hogy újra megformálja a S.H.I.E.L.D. vezetőjét, a szemkötős Nick Fury-t. Jackson még az első Vasember stáblista utáni jelenetében bukkant fel meglepetésként és végül az ő figurája lett az, aki összeköti az előzményfilmeket (csak A Hihetetlen Hulkban nem szerepelt). Fury alapvetően jópofa és hatásos karakter, még ha nem is szerepel sokat, pedig ebben a filmben van a legnagyobb szerepe. Felelősségteljes és komoly vezető, aki összehozza A Bosszúállók csapatát és tűzön-vízen keresztül hisz is bennük. Jackson csuklóból hozza a karaktert, aki egyébként úgy néz ki, mintha Shaft és egy kalóz kombinációja lenne.

Phil Coulson – Clark Gregg, a tekintélyes filmográfiával bíró aktor is tiszteletét teszi Fury jobbkezének szerepében. Coulson karaktere eredetileg nem szerepelt a Marvel-képregényekben, hanem a filmes univerzum számára hozták létre. Bár sok teret egyik filmben sem kapott, de igen nagy népszerűségre tett szert, később Pókember-rajzfilmben is felbukkant a figura, valamint saját kisfilmeket is kapott. Coulson igazi ügynök-típus, mindig öltönyt hord, mindig kötelességtudó, de kellő lazasággal kezeli a bosszú nem hétköznapi angyalit. Gyakorlatilag a csapat tagjának számít, teljesen összenőtt már a hősökkel, Gregg pedig nagyszerű a szerepben.

Maria Hill – Cobie Smulders, a lélegzetelállító szépségű kanadai színésznő eddig csak Így jártam anyátokkal című méltán népszerű sorozatból lehet ismert a nézőknek, A Bosszúállóknak köszönhetően viszont eljöhet számára a nagy áttörés. Az általa alakított Maria Hill szintén a S.H.I.E.L.D. ügynöke, a Fekete Özvegyhez hasonlóan szintén a dögösebb fajtából. Sőt, szerintem még Johansson-nál is sokkal szexisebb, számomra ő volt a film első számú „vizuális effektusa”. Ezzel együtt a karakterben még sok potenciál rejlik, remélhetőleg a későbbiekben meg is kapja lehetőséget a bizonyításra, akár már a Vasember 3, Thor 2, vagy az Amerika Kapitány 2 projekt valamelyikében.

Látvány
220 millió dollár állt A Bosszúállók stábjának rendelkezésére és a költségvetés minden centje meg is látszik a végeredményen. A film képi világa, a vizuális effektusok kiválóan sikerültek, a valós térben felvett akciójelenetek és a digitális trükkök szinte észrevétlenül simulnak egymásba. Külön ki kell emelni a film egyes látványelemeit, mint pl. a S.H.I.E.L.D. hatalmas repülőgép-hordozóját, ami önmagában lenyűgöző, hát még, mikor rejtett funkciói is működésbe lépnek. A hősök jelmezei is rendben vannak, talán csak Amerika Kapitány szerelésébe lehetne belekötni, különösen a sisakba.

Míg a hős önálló filmjében a II. világháborús szerelés zseniálisan passzolt a történetbe, itt a modernizált jelmez valahogy nem olyan átütő, persze azért nincs vele nagy baj. A sisak viszont elég gáz, szerencsére nem is viseli a Kapitány sokat. Clint Barton jelmezéről is kell ejteni pár szót, hiszen nála jó érzékkel passzolták a kissé röhejes lila szerelést a képregényekből és egy valamivel praktikusabb, fekete ruházatot kapott. A többiek viszont nagyon rendben vannak. Külön említést érdemel még az idegen faj, a Chitauri megjelenítése is, amely szintén nem kevés fantáziáról tesz tanúbizonyságot, a repülő mechanikus „sárkányaik” már önmagukban is ütősek.

Dicséretet érdemel még a film operatőre, Seamus McGarvey is, hiszen ha képileg sok újdonságot és egyediséget nem is tudott hozzátenni, mindenképp elismerésre méltó, hogy az akciójelenetek pompázatosan vannak lefilmezve. Legyen szó totálokról, vagy közelikről, mindig minden remekül látszódik. A vágók is tisztességes munkát végeztek, egy-két megbicsaklástól eltekintve remek a sztori ritmusa, ahogyan az akciórészek is igen dinamikusak. Elmondható tehát, hogy Marvel csapatfilmje nem spórolt a látványosságokon és nem is végeztek félmunkát. Minden egyes dollár amit rá költöttek, megérte.

Zene
Az előzményfilmek ismeretében kíváncsi voltam, hogy kit választanak majd a zeneszerző posztjára. A felvezetők mindegyikét ugyanis más és más ember komponálta: Ramin Djawadi (Vasember), Craig Armstrong (A Hihetetlen Hulk), John Debney (Vasember 2), Patrick Doyle (Thor) és Alan Silvestri (Amerika Kapitány: Az Első Bosszúálló). E listából Djawadi-t leszámítva gyakorlatilag mindenki tehetséges, remek komponista, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy pont nem ezek a filmek mutatták ezt meg. Debney score-ja annak idején még aláfestésnek is feledhető volt, Armstrong-é szimplán erőtlen, Doyle Thor-zenéjének voltak nagyon erős pillanatai, de túlságosan erőlködővé vált, hogy megfeleljen a trendi elvárásoknak.

Egyedül Alan Silvestri Amerika Kapitány score-ja volt igazán ütős, hiszen nem csak a film hangulatához passzolt tökéletesen, de érezni rajta, hogy szerzője nem csak össze akart dobni valami aláfestést, hanem olyan zenét akart írni, ami önmagában hallgatva is megállja a helyét, ezt pedig sikerrel meg is tette, sőt! A filmhez írt főtémája szinte már John Williams olyan korábbi munkáit idézi, mint a Superman, vagy az Indiana Jones, ez pedig nem kis szó. Ezt érezhették Whedon-ék is, hiszen A Bosszúállók zenéjének megkomponálására is Silvestri-t kérték fel, ő pedig igyekezett megfelelni a megannyi különböző hősnek és talán ez az oka annak, hogy a film score-ja erőtlenebb és jellegtelenebb, mint amit várni lehetett.

Persze találunk nagyon kellemes pillanatok, de az igazság az, hogy a soundtrack-et szinte maga alá temeti a megannyi akciózene, ugyanis a legtöbb tétel pörgős, gyors tempójú darab. Van ugyan egy-két lassabb rész is, hol baljós, hol hősies hangulattal, de összességében nagyon akcióközpontú lett az egész és éppen ezért elég egysíkú is. Jól elkülöníthető főtémát ezúttal is írt Silvestri, de közel sem olyan hatásos, átütő erejű, mint az Amerika Kapitány esetében, szóval a végeredmény felemás, de azért korántsem rossz. A filmhez amúgy kiadtak egy válogatás lemezt is, különféle előadókkal. Olyan neveket találunk, mint a Soundgarden, Scott Weiland, a Papa Roach, a Buckcherry, a Shinedown, a Rise Against, vagy éppen az Evanescence, szóval akad pár igen rockos darab, de a filmben ezeket nem hallhatjuk.

Történet
Az öt felvezető film bár más és más, teljesen különböző hőst vonultat fel, van azonban, ami nagyon is közös bennük. Egyrészt az összes nagyon kemény biztonsági játékot játszik, értsd egyáltalán nem találni bennük semmilyen egyedi elemet, sem hangulatilag, sem képileg, gyakorlatilag még a Shakespeare-mágus Kenneth Branagh is egy elég színtelen-szagtalan munkával rukkolt elő a Thor esetében, még itt is Johnston Amerika Kapitánya az, ami leginkább elüt a többitől és igyekszik saját hangulatot, atmoszférát teremteni. A másik közös pont, hogy egyik film sztorija és karakterábrázolása sem volt aztán agysebészet és akkor megint csak Amerika Kapitány, hiszen nála fordítottak tetemes időt a figurára, nem is csoda, hogy az a film messze a legjobb az öt előzmény közül.

Ezek után alapvetően A Bosszúállóktól sem vártam semmi kiemelkedőt történeti fronton, főleg, hogy a sztorit Zak Penn és Joss Whedon dobták össze. Előbbi úriember eddigi munkássága, hiszen találunk nála remek dolgokat (X-Men 2 és 3), de számtalan rémgyenge teljesítményt is (Elektra, Ellenséges Terület, A Hihetetlen Hulk). És persze ott van Joss Whedon, aki számomra valami érthetetlen módon agyonsztárolt és túlértékelt figura. Olyan alkotásokat tett le eddig az asztalra, mint a Buffy vagy az Angel tévésorozatok, amik szerintem jóindulattal is csak közepes blődlik, a filmográfiája többi darabja pedig vagy feledhető (Dollhouse, Waterworld), vagy pedig furcsa mód mindenhol „uncredited” formában működött csak közre, szóval fene tudja, mi ott az ő érdeme és mi nem.

Az egyetlen valamire való, tényleg értékes alkotás a Firefly/Serenity sorozat/film kombó, de anyagilag ezek sem voltak túl sikeresek. Ezek után biztos voltam benne, hogy egy működőképes, de ezerszer látott panelekből felépülő sztorit fogunk kapni, megannyi klisével, ami alapvetően nem baj, ha jól van összerakva és ezt Whedon-ék teljesítették is. Az már inkább vicces, hogy míg más filmeknél (lásd Csatahajó) mindenki nagyítóval keres minden apró hibát és beleköt abba is, ha a főszereplő nem jobbra, hanem balra fésülte a haját, addig Whedon és a Marvel-filmek esetében a klisék, logikai bakik és közhelyek hirtelen már nem hibák, hanem vagy nem is veszik észre őket, vagy pedig tök király dolog mind.

Őszintén szólva, ezt a fajta kettős mércét és álszenteskedést mind a kritikusok mind a nézők részéről eléggé gusztustalannak érzem, de hát lelkük rajta. A lényeg, hogy A Bosszúállók története az előzményfilmekhez hasonlóan abszolút biztonsági játékot játszik, azaz a karakterek faág egyszerűségűek, a sztorit egy ötéves is felfogja, a film háromnegyede akció, a szereplők közti konfliktusokat pedig két percben lerendezik, nehogy megterhelje a nézők agyát. Ezeken felül nem egy nyilvánvaló logikai bakit találhatunk, vagy éppen erőltetett megoldást. Fel lehetne most sorolni Loki nem egy értelmetlen húzását, a film végi Chitauri invázió logikai marhaságait, azt, hogy Thor a felvezető filmje után csak úgy hipp-hopp, minden magyarázat nélkül felbukkan, vagy éppen Hulk teljesen ellentmondásos átalakulásait, de felesleges lenne.

Még egyszer hangsúlyozom, ezekkel alapvetően nincs baj, ha összességében működőképesek, ha a hibák nem túl zavaróak és a helyükön kezeljük őket. Mindezt csak azért hoztam fel, mert nem szeretem, ha valami trendi, divatos és akkor itt elnézzük a kismillió hibát, máshol meg az utolsó szögbe is belekötünk, csak mert savazni menő. Lényeg a lényeg, A Bosszúállók története se nem jobb, se nem rosszabb, mint a Hollywoodból évente kiömlő ezernyi popcornfilm sztorija, mint pl. a Csatahajó, vagy éppen a Titánok Harca. Szóval elfogultság nélkül azt mondhatjuk, hogy csendes középszer, amit felesleges kritizálni, de azért nevetséges túl is ajnározni.

Rendezés
A film levezénylésének lehetőségét is Joss Whedon kapta, aki nem tudom kinek a nagy cimborája a Marvelnél, mert eddig azért a nagyvásznon nem igazán bizonyított. Mindenesetre az várható volt, hogy egy színtelen-szagtalan Marvel-adaptációt ő is le tud vezényelni, a kérdés inkább az volt, hogy meg tud-e majd birkózni a rengeteg karakterrel, képes lesz-e valamiféle egyensúlyt fenntartani közöttük és, hogy képes lesz a filmnek megfelelő ritmust adni, hogy ott sem borul majd fel az egész és lesz belőle egy teljesen üres csimm-bumm látványosság.

Nos, jelenthetem, az elsőt nagyjából sikerrel megoldotta, de utóbbinál azért néha igencsak megbicsaklik. A szereplőket meglehetősen biztos kézzel irányítja, a hősök legtöbbje megkapja a maga nagy jelenetét, a vicces pillanatát, az érzelmes szcénáját, meg minden ami kell. Barton és Romanoff kerül leginkább háttérbe, mert ők amúgy is kissé kilógnak. A szuperképességű/szuperpáncélú héroszok között elég viccesen hatnak ők ketten, főleg a film végső küzdelménél. Addig még elég jól funkcionált mindkét figura, de ott totál nem illenek a képbe. Ezt leszámítva viszont a karakterek szimpatikusak, ezúttal még Stark sem olyan idegesítő.

A cselekményvezetés és a film ritmusa viszont már itt-ott eléggé hullámzó. Jön a gyors, pörgős, akciódús kezdés, majd a csapattagok összerántása, hogy aztán újabb akció után legyen egy tíz perces lelkizős betét, amit húsz perc akció követ, aztán öt perc drámázás, hogy egy fél órás romboldával vége legyen. Alapvetően ezzel két hiba van. Az első, hogy a szereplők drámázását egyszerre zavarják le. Ez kb. úgy hat, mintha lenne egy 12 számos rock album, ahol 8 pörgős szám közt van 4 ballada, csakhogy ezeket egymás után rakják a tracklistbe. Szóval eléggé leül a dolog és durván satuféket kap a sztori. A másik a már említett biztonsági játék a felszínes drámai pillanatokkal és a töménytelen akcióval.

Egyrészt a fordulatok kiszámíthatóak, a Chitauri támadását nem érezzük igazán fenyegetőnek, ahogy a szereplők is sebezhetetlennek tűnnek és éppen ezért igazán izgulni sem lehet ezekért a hősökért. Ezzel együtt szórakoztató blockbusterré áll össze A Bosszúállók, viszont a „nagy” Joss Whedon-ról annyit mondhatunk el, hogy tudott írni egy-két tényleg baromi jó poént, illetve a hatalmas rombolásokat és látványos akciókat abszolút biztos kézzel vezényli le. Bár soknak tűnhet, amit negatívumként felsoroltam, semmi vállalhatatlan hiba nincs benne, csak ugyanígy nincs egyetlen olyan elem sem, ami emlékezetessé tenné. Joss Whedon rendezése az, amit úgy szokás hívni, hogy tisztes iparosmunka.

Összegzés
Összességében azt kell mondanom, hogy A Bosszúállók abszolút megéri a mozijegy árát. Minőségi látványfilm az első TransFormers, vagy a Csatahajó szintjén. Sokkal jobb, mint a két Vasember-mozi, vagy A Hihetetlen Hulk, viszont gyengébb, mint a Thor és főleg gyengébb, mint az Amerika Kapitány: Az Első Bosszúálló. Az olyan kritikák pedig, hogy ez a film a Marvel Sötét Lovagja, szerintem abszolút nevetségesek, mert ég és föld a két alkotás színvonala. Bátran ajánlom tehát azoknak, akik két és fél óra önfeledt szórakozásra vágynak, mert azt csont nélkül meg is fogják kapni. Ha ennek szellemében nézzük, akkor olyan nagy csalódás nem érhet minket. A gigászi kasszasiker és a további filmek a Marvel Mozis Univerzumban pedig garantáltak.

„Avengers Assemble!”

The Avengers 2012.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr454485524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.