04
02/2022
0

Moonfall (Moonfall)

moonfall_2022.jpg

Bevezetés
Az ember valamiért mindig is vonzódott a pusztításhoz, már, ugye ami a mozivásznakat illeti. A közönséget újra és újra lenyűgözi az, ahogyan felborul egy hatalmas óceánjáró, összedől egy óriási épület, vagy hatalmas aszteroida készül becsapódni. A pusztulással járó látványorgia szinte minden esetben recept a tuti sikerre, így nem is csoda, hogy egy saját külön műfajt kaptak az ilyen jellegű alkotások. Így született meg a katasztrófafilm zsánere, az álomgyár pedig az elmúlt évtizedek során számtalan romboldával örvendeztette meg a nagyérdeműt.

30
01/2022
0

Felvezetés a Moonfallhoz: A Roland Emmerich Top10

Vannak olyan filmrendezők, akik felvállaltan csak és kizárólag a nagyközönségnek, a tömegeknek szándékoznak szórakoztató filmeket készíteni, így a megítélésük is sokszor igen negatív. A német származású Roland Emmerich ezen filmesek táborát erősíti és alkotásai témától, valamint minőségtől függetlenül mindig megkapják a kritikusok lesújtó véleményét, a közönség pedig többnyire igen megosztott a produkciói kapcsán. Persze mindezzel nem is lenne semmi probléma, ha közben ugyanezek a kritikusok nem magasztalának fel olyan közönségfilmeket, amelyek Emmerich alkotásainál is tízszer butábbak. Én világ életemben rosszul voltam a sznobizmustól meg a képmutató kettős mércétől, így soha nem álltam hozzá negatívan a stuttgarti születésű direktor alkotásaihoz, sőt, a legtöbb filmjét kifejezetten szeretem.

04
01/2022
0

2022 Legjobban Várt Filmjei

Új év, új filmek, következzék hát a 2022-es esztendő általam nagyon várt filmalkotásai. Persze van még sok, amire kíváncsi vagyok és biztos van nem egy olyan is, amiről még nem is hallottam, aztán év közben valahogy majd belefutok. A listát a végén kicsit meg kellett variálnom, mert nemrég jelentették be, hogy a John Wick negyedik részét a stúdió 2023-ra halasztotta, így Reeves mester legújabb mészárlására sajnos kicsit tovább kell várnom.

03
01/2022
0

Top 2021 III. Rész: A Tíz Legrosszabb Film

Miután számba vettük a legjobbakat és a csalódást keltőeket, most jöjjön a legszórakoztatóbb rész, mikor is listázzuk azokat a filmeket, amelyek vagy csak leszedálták a nézőt, vagy közel agyrákot okoztak. „Örömmel” jelenthetem, hogy ilyen jellegű produkcióból bizony annyi volt a tavalyi évben, mint égen a csillag, úgyhogy volt miből szemezgetni. A lista készítésekor igyekeztem egy olyan szempontot figyelembe venni, hogy mivel rogyásig vagyunk nagyköltségvetésű, óriási sztárokkal teletűzdelt, szuperprodukciókkal, így nem lenne fair, ha például olyan ötdolláros szutykokat is figyelembe vennék, mint Bruce Willis aktuális celluloidhulladékai. Így a listán főleg nagy filmek kapnak majd helyet, mert úgy érzem, így korrekt a dolog. Következzék hát a tavalyi év igazi salakja.

03
01/2022
0

Top 2021 II. Rész: A Tíz Legnagyobb Csalódás

Vannak azok a filmek, amiknek az ember megnézi az előzetesét, utána olvas az alaptörténetnek, megnézi kik dolgoztak rajta és kialakul benne egyfajta várakozás, mert a téma és az alkotók miatt bizony sokat remél az adott produkciótól. Aztán a moziteremből kilépve úgy érzi, mintha arcon csapták volna. Ilyen filmélménye minden évben van az embernek és bizony 2021-ben sem volt belőle hiány.

03
01/2022
0

Top 2021 I. Rész: A Tíz Legjobb Film

Tavaly hosszú idő után visszatértem az év végi összesítőkhöz, mikor számba veszem egy adott év általam látott filmes termését és tízes listába szedem a legjobbakat, illetve egy közös listán a legrosszabbakat és a legnagyobb csalódásokat. Idén úgy döntöttem, hogy kicsit módosítok az eddigieken. Egyrészt, köszönhetően annak, hogy mennyi vállalhatatlan förmedvény ömlik ránk az álomgyárból, külön fogom szedni a legrosszabbakat és a csalódásokat és külön posztot is kapnak, így egy helyett három külön lista készül majd: top 10 legjobb, top 10 csalódás és top 10 legrosszabb. Ez lesz a sorrend is, ahogyan felkerülnek majd. Természetesen mindig listázom a következő év tíz legjobban várt filmjét is, ez sem marad el, ám szintén külön posztot kapnak majd. Jó szórakozást hozzá!

30
12/2021
0

Mátrix: Feltámadások (The Matrix Resurrections)

the_matrix_resurrections.png

Bevezetés
Vannak filmek, amik jókor vannak jó helyen és ezért a sikerük mind anyagilag, mind megítélés szempontjából jócskán felülmúlják azt, amit az alkotói elvártak volna. Ennek ékes példája A Watchowski testvérek 1999-es mozija, A Mátrix, amely a fény sebességével vált kultuszfilmmé. Mind a nézők, mind a kritikusok oda meg vissza voltak a film történetétől, annak komplexitásától és már-már filozofikus mélységeitől. Mindenki az állát kereste a lehengerlő akciójelenetek láttán és lényegében minden szempontból mesterműnek kiáltották ki.

08
08/2021
0

Zack Snyder: Az Igazság Ligája (Zack Snyder's Justice League)

zack_snyder_s_justice_league_2021.jpg

Bevezetés
A képregényfilmek nem mindig örvendtek akkora népszerűségnek, mint manapság, különösen nem a műfajt mára teljesen uraló szuperhőstörténetek. Az évtizedek során ezen a produkciók jobbára tévében, vagy olcsó „serial”-ok formájában voltak láthatóak. Az első igazán nagy volumenű produkció Richard Donner 1978-as Superman filmje volt, ami óriási sikert aratott, mégsem hozta magával a képregényfilmek hullámát, sőt, igazából még bő egy évtizeden át csak e film folytatásai tudtak a nagyvásznon hódítani, egyre kisebb sikerrel és egyre silányabb minőségben.

11
07/2021
1

Solo: Egy Star Wars Történet (Solo: A Star Wars Story)

solo_a_star_wars_story_2018.jpg

Bevezetés
A Zsivány Egyes kritikájában már említettem, hogy a Star Wars felvásárlása után a Disney a saga-filmek elkészítése mellett azt a célt tűzte ki, hogy folyamatosan gyártson a Skywalkerek történetét kiegészítő, afféle spinoff történeteket is. Eredetileg három ilyen projekt lett bejelentve: a már előzőleg tárgyalt Zsivány Egyes, mely közvetlen előzménye a klasszikus, 1977-es filmnek, egy Boba Fett mozi, amely annak a Josh Tranknek a rendezésében készült volna el. A forgatás megkezdése előtt aztán Trank szuperszonikus sebességgel állt bele a földbe a Fantasztikus Négyes filmjével és így annak katasztrofális bukása, a direktor megnyilvánulásai miatt nem csak neki köszönték meg addigi munkáit, de az egész projektet lelőtték. A harmadik film pedig a franchise egyik legnagyobb közönségkedvencét, Han Solót, pontosabban annak korai éveit kívánta bemutatni, afféle eredettörténetként szolgálva a karakterhez.

01
01/2021
0

Top 2020

Az elmúlt években elmaradt az év végi összegzés, ennek az volt az oka, hogy egyrészt egyre kevésbé éreztem hozzá kedvet (hihetetlen, hogy mennyire megy lefelé a színvonal Hollywoodban), másrészt pedig idő hiányában energiám se nagyon volt. A 2020-as év rekordszarul alakult mindenki számára, így a filmgyártásra és a forgalmazásra is kihagyott. Idén a szokásosnál jóval kevesebb új filmet láttam, így a merítési lehetőség se volt túl mély, de mivel most van időm és kedvem is, úgy gondoltam jó lenne csinálni egy listát összegezve az idei évet. Szokásomhoz híven először az év tíz, általam leginkább kedvelt filmje kerül sorra, majd utána az öt legnagyobb csalódás, aztán az öt legrosszabb film és végül egy tízes lista, hogy miket várok 2021-ben a legjobban. Kezdjük hát!

03
09/2020
0

Felvezetés a Tenethez: A Christopher Nolan Toplista

A 2020-as évre a Covid19, avagy a Koronavírus néven elhíresült világjárvány erőteljesen rányomta a bélyegét minden téren, így természetesen a mozikra és a filmekre is. Olyannyira, hogy március környékén a filmszínházak be is zártak és megtiltottak mindenféle csoportos rendezvényt. A stúdiók így rákényszerültek, hogy átgondolják stratégiájukat: voltak alkotások, amiket elhalasztottak, akár egy teljes évvel és voltak, amiket különböző streaming-szolgáltatókon keresztül hoztak ki. Volt azonban valaki, aki a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy filmjét idén nyáron mutassák be, mégpedig mozikban. Ez az ember pedig nem más, mint Christopher Nolan, akiről nyugodtan kijelenthető, hogy a jelenkor mozgóképes kultúrájának alighanem legmeghatározóbb alakja. Bő 20 éve robbant be a köztudatba és vált belőle filmről-filmre egyre nagyobb név.

08
08/2020
0

Zsivány Egyes: Egy Star Wars Történet (Rogue One: A Star Wars Story)

rogue_one_2016.png

Bevezetés
Amikor a Disney felvásárolta a Lucasfilmet egyetlen dolog volt, amit biztosak tudtak: hogy minden évben ki akarnak majd hozni egy filmet. Az üzlet létrejöttének pillanatában már biztos volt a folytatás trilógia, illetve, hogy ezen kívül az univerzumot kibővítő spin-off filmeket kapunk majd. Rövid időn belül felröppentek a hírek, hogy ezek között van Han Solo előzményfilm, egy Boba Fett film, egy Yoda előzményfilm, valamint Obi-Wan Kenobi 19 évnyi remetesége is kiaknázandó terület volt a Lucasfilm kreatívjai számára. Mindezek persze jó darabig csupán előzetes tervek voltak, mindössze egyetlen filmterv volt, melynek elkészültét biztosra lehetett venni.

07
07/2020
0

Top10: Joel Schumacher emlékére

Június 22-én, a rákkal folytatott hosszú küzdelem után Joel Schumacher 80 éves korában eltávozott. Nem volt még a példa rá, hogy a blogon megemlékezést tartottunk volna, de most úgy éreztem kivételt kell tennem, mert egy olyan rendezőről van szó, akit mélységesen alulértékelt mind a szakma, mind a közönség. Joel Schumacher 1939-ben született New Yorkban. Apja révén amerikai, anyja révén svéd származású és bár sosem tartotta magát túlságosan vallásosnak (apja baptista, anyja zsidó volt), azért meglehetősen spirituális személyiség volt. Filmes karrierjét jelmez- és díszlettervezőként kezdte a ’70-es évek elején, majd saját bevallása szerint Woody Allen bíztatására kezdett foglalkozni a forgatókönyvírással és a rendezéssel. Direktori munkássága tévé- és mozifilmek, valamint videoklipek sorát vonultatja fel. Ez utóbbi azért is fontos, mert számtalan filmjében csendülnek fel kiváló és emlékezetes dalok. Pályafutása során nem kevesebb, mint 23 nagyjátékfilmet rendezett és bár munkássága már a kezdetektől fogva erősen megosztotta a közönséget és a kritikusokat egyaránt, nagyon sok olyan alkotást tett le az asztalra, amik számomra meghatározóak. Élete és pályafutása előtt tisztelegve összeszedtem a tíz kedvencemet tőle (nem volt egyszerű).

31
12/2019
0

Csillagok Háborúja IX. Rész: Skywalker Kora (Star Wars Episode IX: The Rise of Skywalker)

the_rise_of_skywalker.jpg

Bevezetés
A Birodalom Visszavág beuszó sárga szövegében van egy mondat: „Nehéz idők járnak a lázadókra”. Nagyjából ebben az állapotban találta magát a Disney szűk fél év alatt, hiszen a 2017 decemberében bemutatott Az Utolsó Jedi, valamint a következő év májusában mozikba került Solo című spin-off tett róla, hogy ne legyen felhőtlen az egeres cég hangulata. Rian Johnson moziját bár imádták a kritikusok, a rajongók ízekre szedték, míg a Ron Howard rendezte sztori-filmet méla érdektelenség fogadta és először a franchise történetében anyagilag földbe is állt.

03
11/2019
0

Terminátor: Sötét Végzet (Terminator: Dark Fate)

2019_terminator_dark_fate.jpg

Bevezetés
James Cameron 1984-ben vászonra vitt apokaliptikus rémálma instant kultusz lett, máig óriási kedvenc generációk számára. Az 1991-es második rész pedig elképzelhetetlen magasságokba repítette nem csak a film rendezőjét és főszereplőjét, de magát a Terminátor címet is, ami végképp a popkultúra szerves részévé vált. 12 év után a Terminátor visszatért a vászonra, de 2003-as, A Gépek Lázadása alcímet viselő fejezet alapból is vert helyzetben volt: bár főszereplője visszatért, eredeti alkotója nem, így James Cameron hiányában már a bemutatása előtt nagyon negatívan álltak hozzá a rajongók, ez pedig végül kicsit be is tett a filmnek, noha mind kritikailag mind anyagilag sikeresnek bizonyult.

22
11/2018
0

In Memoriam: Michael Crichton

Idén tíz éve már, hogy a XX. század popkultúrális szempontból egyik legmeghatározóbb írója eltávozott közülünk. Nem túlzás kijelenteni azt, hogy a ’90-es évek gyakorlatilag róla szóltak. Szó szerint egymást követték sikerkönyveinek filmadaptációi és igazi multitálentumként azt is elmondhatta magáról, hogy egyszerre volt nem csak a regény- és filmes toplisták élén, de még a televíziózásban is a csúcsra ért (Vészhelyzet).

10
08/2018
0

Drágán add: 30 éves a Die Hard

Idén ünnepli 30. születésnapját minden idők egyik legjobb akciófilmje, John McTiernan 1988-as klasszikusa, a Drágán add az életed (Die Hard), ami nem csak egycsapásra sztárrá tette Bruce Willist, de újszerű megközelítései által megreformálta az akciófilm műfaját is. Roderick Thorp 1976-ban megjelent Semmi sem tart örökké (Nothing Lasts Forever) című regénye volt a kiindulópont, mely némi fazonírozás után (ezzel együtt nagyon sok mindent átemeltek a könyvből) a műfaj egyik alapklasszikusának történetéül szolgált. Érdekesség, hogy a Die Hard-sorozat első négy részének alapjául valamilyen írás szolgált: a második rész Walter Wager 58 perc című regényére épült, a harmadiknál Jonathan Hensleigh „Simon mondja” című forgatókönyve lett átgyúrva, míg a negyedik felvonásnak egy újságíró, John Carlin „Búcsú a fegyverektől” című cikke volt a kiindulópont. Egyedül az ötödik rész készült eredeti szkript alapján, bár nem gondolom, hogy emiatt lett vállalhatatlan.

21
06/2018
0

Jurassic World: Bukott Birodalom (Jurassic World: Fallen Kingdom)

jurassic_world_fallen_kingdom_2018.png

Bevezetés
Michael Crichton 1990-ben megjelent regénye, az Őslénypark óriási sikert aratott, ám a három évvel később mozikba került filmváltozat még azt is vastagon túlszárnyalta. Huszonöt évvel később elképesztő és valahol szürreális, hogy Crichton az elüzletiesedett és felelőtlen tudományt kritizáló története milyen gigászi méreteket is öltött. Még ’95-ben (Spielberg unszolására) megírta a folytatást (Szörnyek Szigete), amiből szintén a mester készített adaptációt. Mind a könyv, mind a film nagy sikert aratott, noha az alapművek magasságába nem érhettek fel.

04
04/2018
0

Ready Player One (Ready Player One)

ready_player_one_2018.png

Bevezetés
Az elmúlt években (na jó, évtizedben) gyakorlatilag totálisan egészségtelen szintre jutott el Hollywoodban (meg amúgy mindenhol) a nosztalgiahullám. Mást sem csinálnak, csak próbálják ilyen-olyan módon meglovagolni az egykori dicső múltat, legyen szó a feminista Szellemirtók feldolgozásról, vagy folytatásoknak hazudott újkori Star Wars és Jurassic World-filmekről. Említhetném azonnal J.J. Abrams nevét is, aki teljes mozis karrierjét nagyjából ennek köszönheti (újrahasznosított Star Trek és Star Wars filmek, de még a legeredetibb alkotása, a Super 8 is egy totális Spielberg „omázs”, de ő csak egyike a számtalan „művésznek”, aki semmi újat és eredetit nem képes letenni az asztalra.

27
12/2017
0

Csillagok Háborúja VIII. Rész: Az Utolsó Jedik (Star Wars Episode VIII: The Last Jedi)

sw-tlj.png

Bevezetés
Jó másfél éve nem írtam már a blogra, aminek ilyen-olyan okai voltak, de hosszú idő után végre megint van időm (no meg kedvem) filmekről írni, ezért úgy döntöttem nincs is stílszerűbb módja a visszatérésnek, mint a legújabb Star Wars-mozi, Az Utolsó Jedik. Mindig is óriási rajongója voltam a sorozatnak, ezért nemsokára majd a tavalyi spin-off, a Zsivány Egyes is sorra kerül majd, de most a VIII. epizód előnyt élvez. Új nick-kel (Axlkenobi), de még mindig Gunner szerint!

14
04/2016
0

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice)

batman_v_superman_dawn_of_justice.jpg

Bevezetés
Mostanság a képregényhősök aranykorát éljük, különösen azóta, hogy 2008-ban a Marvel elkezdte építeni a „mozis univerzumát”, azaz tervszerűen felépíteni és összehozni a kiadó hőseit. Az elmúlt nyolc év során futószalagon gyártották a filmeket, kivétel nélkül sikerrel, ez pedig végre arra ösztönözte a rivális mega-kiadó a DC Comics karaktereinek jogait birtokló Warner Bros. stúdiót, hogy végre tényleg kezdjenek valamit a kezükben lévő karakterekkel.

16
01/2016
0

Oscar-jelöltek 2016

oscar_l_1.jpg

Megjöttek az Oscar-jelölések, ideje, hogy kicsit szemezgessünk a fő kategóriákból. Az elmúlt években egyre kevésbé szimpatizálok az Akadémia döntéseivel, de ettől függetlenül nagy izgalommal tekintek a díjátadó elé. Jöjjön hát 17 fő kategória és az idén legjobbnak jelölt filmek/filmesek!

01
01/2016
0

Top 2015

Idén is megvolt a magam kis filmtermése, egészen pontosan 65 filmet tudtam megtekinteni a 2015-ös naptári évből. Ezúttal is volt jó néhány, ami elnyerte a tetszésemet, de voltak dögivel olyanok is amelyek csalódást okoztak, vagy egész egyszerűen csak bűnrosszak voltak. No, de ne is húzzuk az időt, következzen hát egy rövid, 2015-ös évértékelő!

31
12/2015
1

Csillagok Háborúja VII. Rész: Az Ébredő Erő (Star Wars Episode VII: The Force Awakens)

sw-tfa.png

Bevezetés
„Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…” Ezzel a mondattal indult hódító útjára 38 évvel ezelőtt minden idők legnagyobb mozgóképes legendája, a Csillagok Háborúja. George Lucas halhatatlan legendájának gyártás szerinti első fejezete (IV. Rész: Egy Új Remény) 1977. május 25-én debütált és a mozi, aminek sikerében senki nem hitt még az alkotója sem, minden várakozást és elképzelést felülmúló sikertörténetté nőtte ki magát. Az addig hullámzó pályát (THX 1138, American Graffiti) befutó fiatal rendező egy csapásra a csúcson találta magát, aki eszének, tehetségének és briliáns üzleti húzásának köszönhetően 33 éves korára olyan alkotói szabadságot vívott ki magának, ami miatt máig rengeteg irigye és utálója van az álomgyárban.

18
07/2015
0

Terminátor: Genisys (Terminator Genisys)

2015_terminator_genisys.jpg

Bevezetés
Kevés annyira hányatott sorsú franchise van, mint a James Cameron által megálmodott Terminátor. A széria első darabja (Terminátor: A Halálosztó) 1984-ben debütált, keményen B-filmes stábbal, eszközökkel és költségvetéssel. A film ennek ellenére tekintélyes anyagi sikert ért el és idővel kritikailag is elképesztő népszerűségre tett szert. Ezt igazából az 1991-es második résznek köszönheti (Terminátor 2: Az Ítélet Napja), mely 100 millió dolláros költségvetéssel, valamint jóval profibb stábbal úgy folytatta elődjét, hogy közben remake-elte is azt. A T2 korszakos mestermű, komplexebb, profibb, jobb elődjénél minden tekintetben, kolosszális sikere pedig fénysebességgel húzta magával az első részt is a halhatatlanságba. Cameron legendává, Arnold Schwarzenegger pedig végérvényesen szupersztárrá vált.

süti beállítások módosítása