Mozgókép Blog

Top 2024 III. Rész: A Tíz Legrosszabb Film

Elérkeztünk az éves összegző azon részéhez, mikor alámerülünk a pöcegödör legaljára, azaz következik 2024 tíz legrosszabbja. Annyit elöljáróban el kell mondanom, hogy nem volt egyszerű választani és simán tudtam volna írni egy húszas listát is. Végül az alapján döntöttem, hogy az alacsonyabb költségvetésű, inkább b-filmeket kihagyom, hogy a drága és nagy dobásnak szánt stúdiófilmek kerülhessenek fel többnyire. Nem is húznám tovább az időt, következzen a tavalyi év tíz legborzalmasabb filmélménye.

10. Helyezett
Idővágás (Time Cut)
A slasher filmeket mindig is imádtam, alighanem azért, mert tinédzser koromra esett a műfaj nagy újjászületése. Az időutazós sztorikat meg még annál is jobban bírom, így hát mi baj sülhetne ki abból, ha ezt a kettőt vegyítjük? Ráadásul kaptunk már hasonló koncepcióra épülő filmet, hiszen ott volt pár éve a Boldog Halálnapot, illetve meglepően szerethető volt a tavalyi Gyilkos a Múltból is. Nos, az Idővágás ez utóbbira hajazott, így én hülye bizalmat szavaztam neki. Persze, ha előtte elolvasom, hogy ki a forgatókönyvíró, akkor alighanem passzoltam volna, de így sikeresen büntettem magam. A sztori szerint egy maszkos gyilkos 2003-ban megöl egy rakás tinit, köztük egy lányt, akinek a húga a következő 20 évben felcseperedik, de sem a család, sem a városka nem tudta túltenni magát a tragédián. Egy napon aztán a hugi egy pajtában felfedez egy időgépet, amivel visszaugrik a gyilkosságok idejére, és hát persze, hogy megpróbál beavatkozni. Míg a korábban említett két film azért ironikusan állt saját magához, addig az Idővágás már ott szétesik, hogy totál komolyan veszi saját magát. Ehhez jön, hogy érdektelenek a karakterek, röhejesek a dialógusok, nevetségesek a színészek és totál amatőrnek hat sokszor a megvalósítás is. Minőség helyett kapunk identitáspolitikát és hasonló hagymázas baromságokat. Nem szeretném szaporítani a szót, mindenki kerülje el nagyon messziről ezt a hulladékot.

9. Helyezett
Imádlak Utálni (Anyone But You)
A romantikus vígjáték egy olyan műfaj, ami mindig képes megtalálni a maga közönségét, hiszen ki ne akarna önfeledten elmerülni egy kedves történetben, ahol egy szimpatikus srác minden nehézség ellenére összejön a szimpatikus lánnyal. Bár sosem volt a zsáner elkötelezett rajongója, és akkor még finoman fogalmaztam, de azért volt jó pár, amin én is el tudtam szórakozni. Ennek reményében néztem meg az Imádlak Utálni című, amúgy igen nagy sikert arató filmet is. Bár ne tettem volna. A sztori szerint Bea és Ben véletlenül összefutnak, egy estére összejönnek, aztán egy röhejesen megírt félreértés miatt utálni kezdik egymást. Hat hónap múlva találkoznak egy esküvő kapcsán. Bár ki nem állhatják egymást, személyes okok miatt el akarják játszani, hogy ők egy pár és hát ugye a végkifejlet sejthető. A filmmel viszont van némi probléma. Például az, hogy nem vicces, nem szerethető, a karakterek legtöbbjét ki nem állhatja az ember és ordít az egészről, hogy az alkotók még csak nem is nagyon törekedtek arra, hogy valami értelmeset próbáljanak meg csinálni. Az egész filmet nem titkoltan Sydney Sweeney-vel adják el a férfi nézőknek és Glen Powellel a nőknek. Ennyi a történet. Ezen kívül csak ezerrel tolt lmbtq propagandát kapunk, meg arrogáns z generációs hülyegyerekeket. Ezt a filmet még a műfaj legelszántabb rajongóinak sem tudom ajánlani, a Sweeney és Powell fanoknak pedig azt tanácsolnám, hogy inkább más filmekben keressék a kedvenceiket.

8. Helyezett
Csúfok (Uglies)
Néha mintha csak szándékosan akarnék fájdalmat okozni magamnak. Más magyarázatot nem tudok arra, hogy miért is akartam megnézni ezt a filmet, aminek már az előzetese is csak tárgyát ígért. Az ezredforduló után az Alkonyat széria volt az, ami elindította a „young adult” őrületet, de igazán a 2010-es években ömlött ránk teljes erővel, mikor sorban jöttek az olyan disztópikus jövőben játszódó ifjúsági sorozatok, mint Az Éhezők Viadala, A Beavatott és az Útvesztő. Voltak még próbálkozások, de a legtöbbje érdeklődés hiányában egy-egy film után kifulladt. Igazából ezek mind ugyanarra a sablonra voltak felhúzva: a régi világ romjaira fel van húzva egy új társadalom, ami már első látásra is totál elnyomó, de általában ez rohadtul nem tűnik fel senkinek, amíg a főhős (többnyire egy lány) el nem kezd lázadni. A Csúfok című film ugyanezt a sémát követi, ahol a „szép új világban” vannak a még normális emberek, meg a plasztikai műtét útján feljavítottak. Egyszer aztán ennek a degenerált társadalomnak a vezetője a főhős csajt küldi el, hogy találjon meg egy lázadó sejtet, akik a régi világ romjai között rejtőznek. Hősnőnk persze rájön, hogy semmi sem az, aminek látszik és a lázadók oldalára áll. Unalmas, sablonos, műanyag gagyi, amit kínszenvedés volt nézni. Persze értem az alapkoncepciót, hogy tükröt állít a szépségorientált, de teljesen kiüresedett társadalmunk elé, csak hát úgy nehéz, ha a film is csak a stilizált látványra megy, azon kívül meg felszínes az egész. A Csúfok igazából annyira rossz, hogy a fent említett három széria akármelyike igazi mestermű ehhez képest.

7. Helyezett
Ördögűzés (The Exorcism)
Az ördögűzős filmeket William Friedkin 1973-as klasszikusa óta önti ránk Hollywood. A 95%-a alsó hangon egy rakás szar, ennek ellenére mindig megtalálják a maguk közönségét. Russell Crowe tavaly összehozott a témában egy elég sikeres filmet (A Pápa Ördögűzője), ezért gyorsan bele is vágott egy hasonszőrű projektbe. Alighanem, azóta már igencsak megbánta. Az Ördögűzésben egy ördögűzős film forgatásába csöppenünk bele, ahol a főszerepet alakító színész különös körülmények között meghal. A pótlására egy régen tehetséges, mára azonban lecsúszott, ex-alkoholista színészt szerződtetnek (Crowe), aki a nagy visszatérés lehetőségét látja a filmben. A forgatáson, aztán egyre furcsábban kezd viselkedni, mintha őt is megszállta volna egy démon. Bénítóan unalmas, elképesztően ostoba és felfoghatatlanul sablonos az egész. Kicsit sem ijesztő, a színészek gyenge teljesítményt nyújtanak (igen, még Crowe is), ellenben kapunk némi bájos egyházgyalázást és elengedhetetlen leszbikus szálat is. Az Ördögűzés tipikusan az a celluloidhulladék, amit totálisan tehetségtelen emberek készítettek.

6. Helyezett
A Hercegnő és a Sárkány (Damsel)
Hollywood számos agendája (rasszizmus, szivárvány) közül a feminizmus az, ami talán a legerősebben van tolva. Az úgynevezett „erős nő” karaktere olyan szinten lett csúcsra járatva az elmúlt években, hogy az már nevetséges és jelen filmünk is ezen alkotások sorát gyarapítja. Ebben a fantasy sztoriban egy elszegényedett királyság hercegnője házassági ajánlatot kap egy virágzó királyság trónörökösétől, ő pedig a népe érdekében elfogadja. Először minden idillinek tűni, ám aztán szépen bedobják egy rohadt nagy barlang mélyére, hogy áldozatként szolgáljon egy sárkánynak. Hősnőnk persze nem hagyja magát és megpróbál megszökni. Ezzel még nem is lenne baj, csak hát az egész sztori nem szól másról, mint, hogy a gonosz, toxikus férfiak miatt van minden rossz és szegény nők örök áldozatok. Az egész filmben nincs egy darab valóban pozitív férfi karakter, mindenki egy alja szemét. A másik oldalon viszont a királynőt leszámítva minden nő jó, még a sárkány is, aki szintén csak tragikus áldozat. Nehéz eldönteni, hogy undorító, vagy csak szimplán önparódia az egész. A látványvilág amúgy elmegy, ahogy a főhősnőt alakító Millie Bobby Brown is hozza, amit tud (igaz, az nem sok). Rajta kívül Ray Winstone, Angela Bassett és Robin Wright égetik magukat ebben a filmnek hazudott feminista propagandában.

5. Helyezett
Borderlands (Borderlands)
A számítógépes játékok óriási népszerűségnek örvendenek, éppen ezért az álomgyár időről-időre mindig megpróbálja valamelyiket vászonra adaptálni. Ezeknek a filmeknek a túlnyomó többsége valami egészen vállalhatatlan szintet képes csak megütni, így nem értem, hogy miért próbálkoznak vele újra és újra. Igaz, azt sem értem, hogy én minek nézem őket. A Borderlands egy igen sikeres, több játékból álló sci-fi akciófilm, ahol már ott kellett volna érezni a bajt, hogy Eli Roth rendezte. Az előzetesek se voltak éppen bizalomgerjesztők, de naiv módon csak adtam neki egy esélyt. Nem is igazán akarom részletezni a „sztorit”, mert egy egyszerre zavaros és mégis kőprimitív történetet kapunk, végtelenül gagyi karakterekkel megtűzdelve. Én, aki nem ismerem a játékokat, kétségtelenül elhiszem, hogy ott van rendes sztori is, de, hogy ebben a filmben nincs, az tuti. Felszínesen megírt, kartonpapír karakterek mennek innen oda, mondanak hülyeségeket és kapunk túltolt akciójeleneteket is. Az egész film olyan, mint egy nagyon durva kokaintrip, a nagy fordulat is totál kiszámítható és még a színészek sem tudják menteni a filmet. Cate Blanchett hiába menő, túl öreg a szerepére, Jamie Lee Curtis van, de minek, a mitugrász Kevin Hart meg, mint kőkemény zsoldos, esélyes lehetne a „minden idők legrosszabb castingja” címre is. Ha választanod kell, hogy ezt a filmet nézd meg, vagy inkább lapátolj trágyát, dönts az utóbbi mellett, jobban fogsz járni vele.

4. Helyezett
A Csapda (Trap)
M. Night Shyamalan annak idején óriási népszerűségre tett szert a Hatodik Érzék című kiváló filmjével és népszerűségét csak növelte a két következő munkája, a Sebezhetetlen és a Jelek. Az egyedi hangvételű rendező lendülete aztán A Falu című mozijával megtörni látszott, utána pedig egyre inkább lefelé gurult a lejtőn, aminek az alja Az Utolsó Léghajlító, meg A Föld Után című borzalmak voltak. Emberünk ezután a feltámadás jeleit mutatta A Látogatás és a Széttörve című filmjeivel, hogy aztán újra sorra lője a bakot. Idén A Csapda című filmmel rukkolt elő, aminek az előzetese eléggé kecsegtető volt: egy jófej apuka éppen egy menő popsztár koncertjére viszi a lányát, amikor is rendőrök veszik körül az egész stadiont és mint kiderül, egy hírhedt sorozatgyilkosra vadásznak, akiről azt feltételezik, hogy jelen van a koncerten. A jófej apuciról kiderül, hogy ő a hunyó, emberünk pedig próbálja megtalálni a kiutat. A koncepció baromi jó, csak hát a végeredmény… A Csapda annyira röhejes és buta, hogy nem is igaz. A főszerepet alakító Josh Hartnett mindent megtesz, de a film keményen dolgozik ellene. A sztori sok helyen totál logikátlan, ahogy a szereplők döntései is. Annyira rossz, hogy az ember konkrétan felhúzza magát rajta, de a finálé teszi fel a koronát erre a marhaságra. Nem tudom, hogy Shyamalan végleg kiégett-e, de ezek után nem nagyon érzek késztetést arra, hogy megnézzem a soron következő filmjeit.

3. Helyezett
Madame Web (Madame Web)
Az elmúlt majd két évtizedben képregényadaptációkkal Dunát lehetett volna rekeszteni, a szuperhősök manapság elképesztő népszerűségnek örvendenek. Mind a Marvel, mind a DC részéről raklapnyi karakter került már vászonra, a minőségüket viszont most ne firtassuk. És akkor ott van a Sony/Columbia Pictures, akik máig birtokolják a Pókember és a hozzá kapcsolódó karakterek jogait. Így született meg náluk a „Pókember nélküli pókuniverum”, amiben a népszerű hős ellenfeleit vették elő, hogy afféle antihősöket faragjanak belőlük. Tom Hardy Venom-filmjei, ha máshogy nem is, de anyagilag igen sikeresek voltak, ám a Jared Leto-féle Morbius csúnyán besült, ahogy év végén a Kraven is Aaron Taylor-Johnson főszereplésével. A mélypont viszont kétségtelenül a Madame Web volt. A főhősnő, Cassandra Webb (Dakota Johnson) mentősként dolgozik, aki árvaként nőtt fel, mert az anyját megölték anno Peruban. Egy nap új képességekre tesz szert és képes lesz belelátni a jövőbe, ahol is egy Pókember szerű gonosz figura három tinilányt öl meg, ezért hősnónk mindent megtesz, hogy megmentse őket. Nem részletezném a totál logikátlan és nevetséges sztorit, ahogy a röhejes dialógusokat sem, mert akkor órákig itt írogathatnék. A színészi játék is baromi gyenge, de összességében a film gáz, hogy a fent említett Morbius is mesterműnek hat mellette. Komolyan mondom, hogy a Madame Web annyira rossz, hogy filmes iskolákban kellene mutogatni, hogy miként nem szabad filmet csinálni.

2. Helyezett
Rebel Moon II. Rész: A Sebejtő (Rebel Moon Part Two: The Scargiver)
Vannak rendezők, akik rendkívül megosztó filmeket készítenek, ilyen alkotó Zack Snyder is. Bármit is csinál, azt valaki vagy imádja, vagy utálja. Én alapvetően az előbbiek táborát erősítem, hiszen rendezői debütálása a Holtak Hajnala egyike azon kevés zombifilmnek, amit szeretek. Az utána következő munkáit pedig egyenesen imádom. Az elmúlt években azonban valami nála is megtörhetett, mert A Halottak Hadserege már finoman szólva is csalódást keltően középszerű volt. Ezek után vágott bele nagy álmába, a Rebel Moon című Star Wars-szerű space fantasy elkészítésébe és mindjárt két részt forgatott le egyszerre. A 2023 végén bemutatott első felvonás, A Tűz Gyermeke aztán vaskos csalódás is volt, hiszen valami bénítóan unalmas és érdektelen filmet kaptunk, aminek még történeti váza is alig volt, a karakterei pedig a papírnál is vékonyabbak voltak. Ezek után nem vártam semmit a folytatástól, de még az első részt is képes volt Snyder alulmúlni. A Sebejtő címet viselő második rész ugyanis még az elsőnél is butább film, ahol egyetlen karakter sorsa sem érdekel senkit és még az akciójelenetekben sincs semmi érdekes. A Rebel Moon sokkolóan rossz film, ahol még a Snyderre jellemző markáns stílusjegyek sem működnek. Nem tudom, hogy mivel rukkol elő legközelebb, de jó lenne, ha emberünk összekapná magát, mert nem lesz ennek jó vége.

1. Helyezett
A Holló (The Crow)
És elérkeztünk a szégyenlista első helyezettjéhez, ez a dicstelen pozíció pedig nem lehetett kérdés, hogy melyik fércművet illeti meg. James O’Barr legendás klasszikusából a ’90-es években Alex Proyas készített halhatatlan mesterművet Brandon Lee főszereplésével. Mindenki ismeri, nem kell bemutatnom. Készült aztán hozzá több folytatás is, amelyek meg sem közelítették az alapművet. Viszont azok közül bármelyik folytatás tíz Oscar-díjas, iliászi szintű mestermű ahhoz képest. Szavakba nem tudom önteni, hogy milyen szinten tiszteletlen ez a gyalázatos fércmű az eredeti képregénnyel és Proyas filmjével szemben. A Holló egy valós tragédia által ihletett gótikus mű a feldolgozhatatlan gyászról, ez a szégyentelen remake pedig nem több lélektelen celluloidhulladéknál. Nem arról van szó, hogy alapvetően is értelmetlen volt elkészíteni ezt a filmet, mert igenis lehetett volna csinálni egy új és valóban jó Holló-adaptációt. Hanem hogy ez a film minden elemében rossz és elhibázott. Rossz a rendezés, rossz a forgatókönyv, vállalhatatlanok a karakterek, borzalmas a színészi játék, értelmetlen a történet, ihlettelen a képi világ, szar a zene és teljesen értelmetlen a történet is. A Holló 2024-es adaptációja minden túlzás nélkül az egyik legrosszabb film, amit egész életemben láttam és ez azért már teljesítmény a javából.

Hát ez lett volna 2024 tíz leghitványabb alkotása. Persze ezeken kívül is volt bőven pocsék film a tavalyi évből. Ilyen volt A Félelem Bére legújabb, vérgagyi feldolgozása, M. Night Shyamalan lányának rendezői bemutatkozása, A Figyelők című ökörség, Jennifer Lopez sci-fi akciófilmje az Atlas, vagy éppen a szebb napokat is látott Aaron Eckhart két zs-kategóriás borzalma, a Bizalmas Ügy és A Kiküldetés. Tudnék még pár címet felsorolni, de inkább nem kínzom magam azzal, hogy felidézek magamban még több rossz emléket. A 2024-es összegzőt ezzel zárnám és így nincs már más dolgunk, mint előre tekinteni és összeírni 2025 legjobban várt filmjeit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.