Mozgókép Blog

Ridley Scott Tíz Legrosszabb Filmje

Már csak néhány nap választ el minket a Gladiátor II premierjétől, ezért arra gondoltam, hogy górcső alá veszem Ridley Scott közel öt évtizedes munkásságát, amelyet nyugodtan illethetünk a „rendkívül hullámzó” jelzővel. Az annak idején reklámfilmek készítésével indult rendező 1977-ben vezényelte le első nagyjátékfilmjét, amit aztán az elmúlt évtizedek alatt 27 további alkotás követett és mindegyikhez volt is szerencsém. Ezek között vannak igazi klasszikusok, vannak csendes középszerek és bizony olyan filmek is, amik finoman szólva sem válnak emberünk büszkeségére.

Scott nyilván képvisel egy olyan színvonalat, hogy nézhetetlen, vagy vállalhatatlan alkotást nem nagyon tett le az asztalra, már csak azért sem, mert audiovizuális értelemben szinte minden filmje kifogástalan. Ezzel együtt sokszor képzelte ő magát jobbnak, meg okosabbnak annál, mint amilyen valójában, így bőven találunk olyan mozit, aminek az elkészítését kétszer is átgondolhatta volna. A Gladiátor II felvezetéseként ezért most összeszedtem a tíz, általam legrosszabbnak tartott Ridley Scott alkotást, amelyet aztán majd követ a tíz legjobb is. De ne húzzuk tovább az időt, jöjjenek a filmek!

10. Helyezett
Prométheusz (Prometheus)

Rendezőnk gyakorlatilag a filmes karrierje legelején a csúcsra repítette magát. Második alkotása, A Nyolcadik utas a Halál, a sci-fi és a horror tökéletes elegyét alkotva instant klasszikussá vált, amelyet aztán további kiváló folytatások követtek. A mester 2012-ben érezte úgy, hogy vissza kell térnie egykori mesterművéhez, hogy új megközelítéssel bővítse az Alien univerzumot. A zsigeri horror helyett egyfajta filozofikus sci-fit és teremtéstörténetet akart elmesélni, amihez Hollywood egyik legtúlértékeltebb írója, Damon Lindelof volt a segítségére. A premier előtt Scotték olyan szövegekkel zsongították a nagyérdeműt, hogy ez a film majd megkérdőjelez evolúciót, meg istenhitet, meg lényegében mindent. A végeredmény viszont egy csodálatos képi világgal és remek zenével operáló végtelenül ostoba film lett. Nevetséges és irritáló karakterek csinálnak benne logikátlanabbnál logikátlanabb dolgokat és közben a kínai szerencsesütik mélységét megütő konyhafilozófiai álbölcsességekkel akarnak minket lenyűgözni. Nem nézhetetlen, nem fájdalmas, de rettentő ostoba és nem vesztettünk volna semmit, ha soha nem készül el.

9. Helyezett

Amerikai Gengszter (American Gangster)
Scott 2007-ben bemutatott bűnügyi eposza remek kritikai és nézői értékeléseket kapott, engem viszont a hideg ráz tőle. A valós történeten alapuló filmben a ’70-es évek New Yorkjába kapunk betekintést, ahol egy Frank Lucas (Denzel Washington) nevű fekete bűnöző egyre feljebb kapaszkodik a szerveztt bűnözés ranglétráján, a detektív Richie Roberts (Russell Crowe) pedig megszállottan lohol a nyomában, hogy rács mögé juttassa. A legtöbb gengszteres/maffiózós filmnek alapból nem vagyok nagy rajongója, ennek legfőbb oka pedig az, hogy a filmesek valami érthetetlen okból kifolyólag mindig megpróbálják a bűnözőket emberinek, kedvelhetőnek, néha pedig még szerethetőnek is ábrázolni. Nyilvánvaló, hogy Hollywood nem rendelkezik erkölcsi iránytűvel, de néha elképesztően túl tudnak lőni a célon. Az Amerikai Gengszter pedig hiába kapja el a korszak hangulatát, az egész teljesen hazug, ahol a valóságban erőszakos és rettentően primitív Frank Lucast valami művelt és kifinomult gengszterként akarják nekünk eladni. Hiába a remek színészek, a film sokszor leül és unalomba fullad, a végeredmény pedig nem több, mint egy fájdalmasan érdektelen és elnyújtott bűnügyi eposz, aminek lényegében semmi köze a valósághoz.

8. Helyezett
Testőrbőrben (Someone to Watch Over Me)

Ebben az 1987-es filmben Scott a romantikát vegyíti a bűnügyi filmek műfaji elemeivel. A sztori szerint egy Claire Gregory nevű jómódú nő (Mimi Rogers) egy partin szemtanúja lesz, ahogy egy barátját leszúrja egy bűnöző. Sikerül elmenekülnie, ám rendőri védelemre szorul és így kerül a képbe a Tom Berenger alakította nyomozó, a családos Mike Keegan. A rendőrt lenyűgözi a nő fényűző élete és annak szépsége is, így szépen lassan beleszeret, közben pedig a gyilkostól is meg kell védenie. Lehetett volna ez egy jó film, csak hát a relatíve rövid játékideje (106 perc) ellenére bénítóan unalmasra sikerült. Egyrészt nem történik benne szinte semmi izgalmas, ahogy a karakterei sem érdekesek, vagy szimpatikusak és igazából szerintem Mimi Rogers sem volt jó választás a női főszerepre. A Testőrbőrben tipikusan az a film, amit este megnéz az ember a tévében elalvás előtt, másnapra meg már nem sok mindenre fog emlékezni.

7. Helyezett
Bor Mámor Provence (A Good Year)

2006-ban Scott úgy döntött, hogy elkészíti a maga romantikus, nyál filmjét. Hogy erre miért volt szüksége, azt nem tudom, de ennek ellenére összehozhatott volna valami kevésbé fájdalmas mozit is. A sztori szerint Max Skinner (Russell Crowe) gyerekkorában sok időt töltött Henry bácsikája (Albert Finney) franciaországi birtokán, aki nagy rajongója volt a boroknak és maga is borászkodott. Felnőve Max egy seggfej és munkamániás tőzsdeügynök lett Londonban, aki hírt kap a nagybácsi haláláról, illetve, hogy ő örökölte annak birtokát. Max oda is utazik, hogy felbecsültesse, aztán eladja, ám találkozik egy Fanny nevű helybéli lánnyal (Marion Cotillard) és az emlékek is egyre inkább előtörnek, Max pedig talán már nem is akarja eladni a birtokot. Igazából ez egy tucat rom-kom, nagy sztárokkal a főszerepben, ahol minden unalmas, érdektelen, előre kiszámítható, Cotillard pedig meglepően keveset szerepel. A Bor Mámor Provence tulajdonképpen egy méregdrága Hallmark féle romantikus film benyomását kelti, ami belefullad a nyáltengerbe és mindez elhúzva két óra hosszúra.

6. Helyezett
Exodus: Istenek és Királyok (Exodus: Gods and Kings)

Ridley Scott pályafutása során időről-időre mindig visszatért a nagy, kosztümös, eposzi filmekhez és ezeken keresztül mindig el akart mesélni valami örökérvényű igazságot. Kár, hogy ez általában nem sikerült neki. Nos, lehet valaki vallásos vagy ateista, de az vitathatatlan, hogy Mózes és a Kivonulás története, az egyik legeposzibb, abszolút mozivászonra kívánkozó sztori a Bibliában. Ezt elcseszni lényegében művészet, főleg úgy, hogy Mózes szerepét az elmúlt évtizedek egyik legkiválóbb színésze, Christian Bale kapta meg. Ridley Scottnak viszont sikerült. Két és fél órás játékidő, csodálatos jelmezek, lehengerlő látványvilág, a film mégis összecsapott és kong az ürességtől. A totálisan félrecastingolt Sigourney Weaver, John Turturro és Ben Mendelsohn szétripacskodják az egészet, de a mélypont az ausztrál Joel Edgerton mint II. Ramszesz, aki ráadásul úgy adja elő a fáraót, mint egy gettógengsztert. Scott egy olyan koncepciót követ, amely szerint végig kétséges, hogy Mózes tényleg beszél-e Istennel, vagy csak képzelődik és hogy a tíz csapás az az Úr műve, vagy csak egymást követő természeti katasztrófák sorozata. Nagyon frappánsnak képzelte magát az öreg, csak hát ugye a tizedik csapásnál (az elsőszülöttek halála) úgyis borul az egész, így a végeredmény egy méregdrága, buta, felszínes és rosszul megírt mozi, ami összeroskadt a saját súlya alatt.

5. Helyezett
A Világ Összes Pénze (All the Money in the World)

Egy újabb, valós történetet feldolgozó alkotás a mestertől, amely egyszerre életrajzi film és egyben bűnügyi történet is. 1973-ban járunk, amikor III. John Paul Getty-t elrabolja Rómában egy bűnbanda és 17 millió dolláros váltságdíjat követelnek érte. Ennek oka pedig más, mint, hogy a fiú nagyapja nem más, mint az olajmágnás J. Paul Getty, aki a világ egyik leggazdagabb embere. A fiú anyja (Michelle Williams) nem tudná ezt a pénzt előteremteni, a férjére pedig nem számíthat, mert az már teljesen elmerült a drogok világában. Nincs más, csak a kőgazdag nagyfater (Christopher Plummer), ő viszont a világ legzsugoribb embere és nem hajlandó fizetni egy petákot sem, mert szerinte akkor utána folyton csak zsarolnák. Elkezdődik hát egy nyomozás a fiú felkutatására, miközben az anya csak próbál pénzt könyörögni az apósától, segítsége pedig nincs más, csak az öreg Getty biztonsági tanácsadója (Mark Wahlberg). Ez is az a film, ami lehetett volna jó, de a végeredmény egy végtelenül unalmas és érdektelen mozi, ahol az alakítások középszerűek és alighanem az egyetlen emlékezetes dolog a filmmel kapcsolatban az, hogy az öreg Gettyt eredetileg a tonnányi smink alatt rohadó Kevin Spacey alakította, ám annak szexuális zaklatási botránya éppen ekkor robbant ki, ezért kivágták a filmből és újraforgatták az összes jelenetét a korban sokkal inkább megfelelő Plummerrel.

4. Helyezett
A Jogász (The Counselor)

Cormac McCarthy az egyik legelismertebb kortárs amerikai író. Vagyis volt, hiszen tavaly hunyt el 89 éves korában. Legismertebb regényei a Véres Délkörök, a Nem Vénnek Való Vidék, illetve Az Út című posztapokaliptikus sztori. Visszatérő témái az ember erőszakos természete és egyfajta nihilista világnézet. A Jogász az első története, amit kifejezetten forgatókönyvnek írt meg. A sztori szerint egy jól menő, házasodás előtt álló ügyvéd (Michael Fassbender) kétes ismeretségi körén keresztül csöppen bele a mexikói alvilág drogügyleteibe. Gyors gazdagodást vár a dologtól, ám semmi nem úgy alakul, ahogyan eltervezte. A Jogászban jobb sorsra érdemes színészek (Javier Bardem, Penelopé Cruz, vagy a már említett Fassbender) szenvednek látványosan a szerepeikben, ahol a karakterek végeérhetetlen stílusban monologizálnak okosnak szánt marhaságokat. Rendkívül vontatott és érdektelen történet a bűnről, bűnhődésről és a tetteink elkerülhetetlen következményeiről. Tipikusan az a film, ami sokkal okosabb és mélyebb akar lenni annál, mint amilyen végül lett. Az pedig alighanem mindent elmond, hogy A Jogász legemlékezetesebb jelenete, mikor Cameron Diaz „megdugja” egy Lamborghini szélvédőjét. Csak akkor nézd meg, ha van két órányi ablakon kidobandó szabadidőd.

3. Helyezett
Az Utolsó Párbaj (The Last Duel)

Ridley Scott pályafutása során nem először érint feminista témákat, hiszen korábban már ott volt a Thelma és Louise, illetve a G.I. Jane. Ezúttal ezeket történelmi köntösbe bújtatja és elképesztő módon csúcsra járatja. A történet szerint a XIV. századi Franciahonban járunk, ahol egy lovag, Jean de Carrouges (Matt Damon) azzal vádol egy másik lovagot, Jacques le Gris-t (Adam Driver), hogy megerőszakolta a feleségét, Marguerite-t (Jodie Comer). A lovag tagad és szerinte az együttlétet a nő is akarta, így pedig a botrány becsületbeli üggyé válik és tárgyalás lesz a dologból, amelyet egy életre-halálra szóló párbaj általi ítélet dönt majd el: ha a férj győz, akkor erőszak történt, ha a másik lovag, akkor viszont nem és így a feleséget megégetik máglyán. Lehetett volna ez egy remek film, csak hát az egész végtelenül hazug lett, szégyentelenül férfiellenes és ordít az egészről, hogy az akkor épp a csúcsán tomboló metoo őrület szellemiségében fogant. Hiába a csodaszép látvány és a remek zene, a film undorító módon süllyed el a hazug és álszent feminista propagandában, ami szó szerint megöli az egész filmet. Igazából az eggyel ezelőtt tárgyalt A Jogász rosszabb film, mint ez, mégis Az Utolsó Párbajt sorolom előrébb, mert ez valami vérlázítóan felháborítóra sikerült mozi lett.

2. Helyezett
Alien: Covenant (Alien: Covenant)

A lista utolsó helyén már tárgyaltam Scott visszatérését az Alien univerzumhoz, ahol aztán igyekezett új alapokra helyezni az egész franchise-t. A horror helyett, valamiféle zavaros, álintellektuális teremtéstörténettel akart előrukkolni és érthető módon ez meg is feküdte a rajongók gyomrát. A folytatással Scottnak nem volt vér a pucájában tovább vinni a Tervezők történetét, azért inkább az istent játszó androidra, Davidre (Michael Fassbender) kezdett koncentrálni. Megint kapunk egy idegen bolygót, egy csapat életképtelen, totál felszínes emberi karaktert és annyi blőd dialógust, hogy három filmre is elegendő lenne. A Covenant alcímet viselő alkotásban a látványvilágon kívül szó szerint minden félrement, ami csak félremehetett. Nem túlzás leírni, hogy idióta a sztori, fogyatékos az összes karakter, David eszmefuttatásait maximum egy ötéves tudná komolyan venni, minden egyes pont totálisan kiszámítható és hiába akar a rendező horrorisztikusabb hangulatot, a film egy másodpercig nem ijesztő. Ja, és itt már a zene sem segít, mert még a score is totál feledhető. Ez a film igazából az Alien franchise mélypontja és bizonyos szempontból még a vállalhatatlan második AvP filmet is alulmúlja, mert az szimplán csak rossz film, amit tehetségtelen emberek csináltak. Ez meg egy röhejes, blőd baromság, tengernyi lóvéból, minőségi stábbal. Ridley Scott meg az írók nyugodtan elsüllyedhetnek szégyenükben.

1. Helyezett
Napóleon (Napoleon)

És akkor mindezek után hogyan képes a Napóleon „túlszárnyalni” a korábban taglalt alkotásokat? Nos, nehéz ezt szavakba önteni, mert egy olyan filmről beszélünk, ahol már semmi sem működik, még a látvány sem. Bonaparte Napóleont ugye nem kell bemutatni senkinek. Kiváló katona volt, elképesztő stratéga és karizmatikus politikus, aki meghatározta nem csak Franciaország, de lényegében egész Európa életét is. Nem csak a hadszíntereken alkotott maradandót, de ott van a Code Civil, vagy Code Napoleon nevű polgári törvénykönyv, amely bizonyos változtatásokkal, de máig hatályban van és nem kevés ország jogalkotásának az alapját képezi. Olyan elképesztő életút az övé, hogy több film is kitelne belőle. Scott pedig csinált egy két és fél órás, dögletesen unalmas fércművet, amelyből semmit sem tudunk meg a címszereplőről, a taktikai zsenijéről, a törvénykönyvéről, pusztán bámulhatjuk azt, ahogy szánalmas béta férfiként szenved az imádott Joséphine-je után. Felszínes, ide-oda csapongó filmről van szó, amiben híres történelmi karakterek csak belibbennek a képbe, hogy aztán el is tűnjenek, ahol a Napóleont alakító Joaquin Phoenix nem csak, hogy korban nem stimmelt a szerepre, de pocsék teljesítményt is nyújt és ahol még a csatajelenetek sem mentik az összképet, mert Scott képes volt még azokat is totál unalmasan megcsinálni. Mindezek mellé minimális történelmi hűségre sem futotta, nevetséges az egész, mintha csak az angol Scott rúgni akart volna egyet a franciákba. Sok filmjéhez hasonlóan kapott ez is bővített verziót, ami meghaladja a 200 percet, ám a plusz 50 perc semmit sem ad hozzá a Napóleonhoz. Ez a film minden alkotóelemében katasztrófa, ahol szó szerint kidobtak 200 millió dollárt az ablakon.

Hát ez volna a tíz legrosszabb film Ridley Scott-tól, persze ez szigorúan csak az én szubjektív véleményem. Nyilván van a listán olyan alkotás, amit más mesterműnek, de legalábbis kiváló mozinak tart (pl. Prométheusz, Amerikai Gengszter), engem azonban vallatni lehetne velük. Tartom azt a véleményemet, hogy Ridley Scott, mint rendező, kiválóan ért a hangulatteremtéshez, és audiovizuális értelemben szinte minden alkotása kivétel nélkül zseniális, ám sokkal intelligensebbnek hiszi magát annál, mint amilyen és rengeteg filmjét áthatja egyfajta okoskodó kivagyiság és pökhendi arrogancia. Ez utóbbi mondjuk a nyilatkozataiból is kiviláglik. De ne legyünk ennyire negatívak és a napokon belül érkező Gladiátor II elé tekintsünk pozitívabb módon, így következik a tíz legjobb film is a rendezőtől.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.