04
01/2024
0

2024 Legjobban Várt Filmjei

Noha a tavalyi év is inkább a rosszabbnál rosszabb filmekről szólt, ahol nagyítóval kellett keresni az értékes mozikat, én mégis még mindig reménykedem, hogy idén is találok majd pár igazán jó alkotást. Persze nincsenek hiú ábrándjaim, szinte biztos, hogy most is csak maroknyi olyan produkció lesz,…

03
01/2024
0

Top 2023 III. Rész: A Tíz Legrosszabb Film

Ezzel pedig el is érkeztünk a tavalyi év összegzésének legszórakoztatóbb részéhez. Nem árulok vele nagy titkot, hogy 2023-ban is bőven volt miből válogatni erre a listára. Töménytelen mennyiségű mocsok ömlött ránk Hollywoodból, ami valljuk be, hogy nem is csoda, hiszen ma már nem a kreativitás, a jó…

01
01/2024
0

Top 2023 II. Rész: A Tíz Legnagyobb Csalódás

Elérkeztünk a 2023-as évértékelő második felvonásához, egyben a legdühítőbb részéhez is. Ezen a listán ugyebár a tavalyi év legnagyobb csalódásai szerepelnek, tehát olyan filmek, amiktől előzetesen azért nem keveset reméltem, több alkotás rajta is volt egy éve még a leginkább várt alkotások…

31
12/2023
0

Top 2023 I. Rész: A Tíz Legjobb Film

Ismét vége egy esztendőnek, így hát ideje számot vetni az éves filmterméssel. 2023-ban kerek 70 filmhez volt szerencsém, ami nem kevés, de bőven maradt kis sajnos, amit megnéztem volna, de nem volt rá lehetőségem ilyen, vagy olyan okok miatt. Tavaly szóvá tettem, hogy rendkívül nehéz dolgom volt a…

05
01/2023
0

2023 Legjobban Várt Filmjei

Bár a tavalyi év rekordot döntött celluloidhulladék tekintetében, ezzel együtt idén is lesz nagyon sok film, amit várok. Van, amit kevésbé, van, amit nagyon és van, amit tűkön ülve. Természetesen ezúttal is összeszedtem a tíz legjobban várt alkotást, de a végén megemlítek még néhányat, amik bár nem…

02
01/2023
0

Top 2022 III. Rész: A Tíz Legrosszabb Film

Az éves listázás morbid módon legszórakoztatóbb részéhez értünk, mert valljuk be, néha nincs jobb egy kis savazásnál. Persze nem jó dolog ez, de nem én tehetek róla, hogy az álomgyár egyre kevésbé hű a nevéhez és évről-évre egyre több szemetet gyárt. Idén is kijutott belőlük bőven, így hát nem is…

02
01/2023
0

Top 2022 II. Rész: A Tíz Legnagyobb Csalódás

Minden évben megvannak azok a filmek, amelyektől előzetesen nagyon sokat várok, hogy aztán a megtekintésük után értetlenül bámuljak magam elé, hogy mégis miként mehetett ennyire félre a végeredmény. Sajnos idén sem vagyunk híján az efféle alkotásoknak, sőt, néhány közülük különösen fájdalmasan…

02
01/2023
0

Top 2022 I. Rész: A Tíz Legjobb Film

Ismét eltelt egy év, így újra itt a lehetőség, hogy számba vegyük az éves filmtermést. Ahogy tavaly, úgy idén is háromszor tíz filmet fogok listázni (legjobb, legrosszabb, legnagyobb csalódás). Meg kell mondanom, hogy ezúttal minden korábbinál nehezebb feladatom volt. Persze nem azért, mert annyi…

04
01/2022
0

2022 Legjobban Várt Filmjei

Új év, új filmek, következzék hát a 2022-es esztendő általam nagyon várt filmalkotásai. Persze van még sok, amire kíváncsi vagyok és biztos van nem egy olyan is, amiről még nem is hallottam, aztán év közben valahogy majd belefutok. A listát a végén kicsit meg kellett variálnom, mert nemrég…

03
01/2022
0

Top 2021 III. Rész: A Tíz Legrosszabb Film

Miután számba vettük a legjobbakat és a csalódást keltőeket, most jöjjön a legszórakoztatóbb rész, mikor is listázzuk azokat a filmeket, amelyek vagy csak leszedálták a nézőt, vagy közel agyrákot okoztak. „Örömmel” jelenthetem, hogy ilyen jellegű produkcióból bizony annyi volt a tavalyi évben, mint…

03
01/2022
0

Top 2021 II. Rész: A Tíz Legnagyobb Csalódás

Vannak azok a filmek, amiknek az ember megnézi az előzetesét, utána olvas az alaptörténetnek, megnézi kik dolgoztak rajta és kialakul benne egyfajta várakozás, mert a téma és az alkotók miatt bizony sokat remél az adott produkciótól. Aztán a moziteremből kilépve úgy érzi, mintha arcon csapták volna.…

03
01/2022
0

Top 2021 I. Rész: A Tíz Legjobb Film

Tavaly hosszú idő után visszatértem az év végi összesítőkhöz, mikor számba veszem egy adott év általam látott filmes termését és tízes listába szedem a legjobbakat, illetve egy közös listán a legrosszabbakat és a legnagyobb csalódásokat. Idén úgy döntöttem, hogy kicsit módosítok az eddigieken.…

01
01/2021
0

Top 2020

Az elmúlt években elmaradt az év végi összegzés, ennek az volt az oka, hogy egyrészt egyre kevésbé éreztem hozzá kedvet (hihetetlen, hogy mennyire megy lefelé a színvonal Hollywoodban), másrészt pedig idő hiányában energiám se nagyon volt. A 2020-as év rekordszarul alakult mindenki számára, így a…

01
01/2016
0

Top 2015

Idén is megvolt a magam kis filmtermése, egészen pontosan 65 filmet tudtam megtekinteni a 2015-ös naptári évből. Ezúttal is volt jó néhány, ami elnyerte a tetszésemet, de voltak dögivel olyanok is amelyek csalódást okoztak, vagy egész egyszerűen csak bűnrosszak voltak. No, de ne is…

02
01/2015
0

Top 2014

Ismét vége egy esztendőnek, ideje számba venni, hogy milyen volt az idei filmtermés. Az elmúlt évekkel ellentétben most sokkal több film okozott csalódást, illetve számtalan silány alkotásba futottam bele. Persze ezzel együtt is nem kevés mozi nyerte el a tetszésemet is, úgyhogy…

31
12/2013
0

Top 2013

Ismételten vége egy esztendőnek, így újra számot kell vetni az idei filmterméssel. Legalábbis egy részével, hiszen az év számtalan alkotása közül én mindössze 64-et tudtam megtekinteni, ami önmagában elég sok, de az összképhez viszonyítva nem olyan acélos. Mindenesetre…

26
12/2013
0

VI. Karácsonyi Mozgókép Top 20

Ismét eltelt egy év, ismét górcső alá veszek húsz kedvencet a szívemnek legkedvesebb mozgóképes alkotások közül. A szabályok ismertek: egy rendezőtől csak egy film és a folytatások – már, ha vannak – szintén egynek számítanak. Nem is szaporítanám tovább a szót,…

21
01/2013
0

Top 10 Arnold Schwarzenegger

Az akciófilmek mindig is óriási hatást gyakoroltak a mozgóképes ízlésvilágomra, nyugodtan kijelenthetem, hogy Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Bruce Willis és a hozzájuk hasonló macsó akcióhősök kalandjain nőttem fel. A magamfajtának szomorú is volt azt látni, hogy az…

01
01/2013
0

Top 2012

Ismét véget ért egy év, ismét itt az ideje leltárba venni az elmúlt év filmes termését. Már persze azokat, amiket meg is tudtam tekinteni. 2012-ben kereken 50 alkotáshoz volt szerencsém, ezek közül választottam ki ezúttal is a 10 legjobbat, valamint az 5-5 legrosszabbat és a…

26
12/2012
0

V. Karácsonyi Mozgókép Top 20

Újra itt a karácsony, így újra itt az ideje, hogy csokorba szedjük húsz kedvencünket. A szabályok most is adottak: egy rendezőtől egy film, nem ismételjük egymást, és ha van folytatás, akkor azok mehetnek egybe. Mivel ez már az ötödik alkalom, hogy ünnepi toplistázást tartunk,…

30
04/2012
2

Top 10 Idegen Inváziós Filmek

A Csatahajó kapcsán elkapott a földöntúli hangulat, ezért úgy gondoltam, ha már témánál vagyunk, összeszedem a tíz, szerintem legjobb inváziós filmet, amelyben gaz, kis zöld emberek (vagy valamely permutációjuk) igyekszik csúnyán leigázni minket. Természetesen itt nem csak…

31
12/2011
0

Top 2011

Ismét vége egy esztendőnek, így ideje számot vetni a 2011-es terméssel. Ebben az évben 63 alkotáshoz volt szerencsém. Ezek közül válogattam ki az idei év, számomra 10 legkedvesebb filmélményét, valamint az 5 legnagyobb csalódást és az 5 legrosszabbat is. A listát most sem volt…

31
12/2010
1

Top 2010

Véget ért az idei év is, hát ideje számot vetni a 2010-es filmterméssel. Most először nagyon rákészültem, mert még év elején összeszedtem, mik lesznek azok a filmek, amiket idén mindenképp szeretnék megtekinteni. Nos, volt olyan, amit áttoltak 2011-re, volt olyan, amit nem volt…

30
12/2009
0

Top 2009

Lassan ez az év is lezárul, így ideje számba venni mely filmeket láttam az idei termésből. 2009 nem volt rossz filmes esztendő, de olyan igazán kimagasló sem. Láttam 42 filmet, ami korántsem minden, hiszen ha összeszámolom, úgy 30-at még be kéne pótolnom. Számot vetni viszont most…

26
12/2009
0

Újabb Karácsonyi Mozgókép Top 20, 2. rész

Gunner tegnapi kiváló listája után ezúttal jöjjön újabb 20 nagy kedvenc tőlem:   20. Telitalálat (2000)Lucky NumbersRendezte: Nora Ephron    A főként romantikus vígjátékokban (Michael, A Szerelem Hullámhosszán) utazó Nora Ephron 2000-es alkotása üdítő kivételt…

süti beállítások módosítása