Solo: Egy Star Wars Történet (Solo: A Star Wars Story)

Bevezetés
A Zsivány Egyes kritikájában már említettem, hogy a Star Wars felvásárlása után a Disney a saga-filmek elkészítése mellett azt a célt tűzte ki, hogy folyamatosan gyártson a Skywalkerek történetét kiegészítő, afféle spinoff történeteket is. Eredetileg három ilyen projekt lett bejelentve: a már előzőleg tárgyalt Zsivány Egyes, mely közvetlen előzménye a klasszikus, 1977-es filmnek, egy Boba Fett mozi, amely annak a Josh Tranknek a rendezésében készült volna el. A forgatás megkezdése előtt aztán Trank szuperszonikus sebességgel állt bele a földbe a Fantasztikus Négyes filmjével és így annak katasztrofális bukása, a direktor megnyilvánulásai miatt nem csak neki köszönték meg addigi munkáit, de az egész projektet lelőtték. A harmadik film pedig a franchise egyik legnagyobb közönségkedvencét, Han Solót, pontosabban annak korai éveit kívánta bemutatni, afféle eredettörténetként szolgálva a karakterhez.

Érdekesség, hogy a Star Wars atyját, George Lucast is foglalkoztatta a legendás csempész háttere, hiszen eredetileg már a 2005-ös III. Részben szerepelt volna egy kisfiú korú Solo, akit Chewbacca nevel a Kashyyykon. Még concept art is készült a karakterhez, a szerepeltetését azonban a mester végül elvetette. Évekkel később aztán újra középpontba került, mikor Lucas a Star Wars: Underworld című sorozatot készítette elő, amelyben láthattuk volna első találkozását Chewie-val, valamint azt is, hogyan nyeri el a Millennium Falcont Lando Calrissiantól. A sorozatból aztán végül sajnos nem lett semmi. 2012-ben (nem sokkal a Lucasfilm jogainak eladása előtt) pedig már egy mozifilmet készített elő a karakterről (ha figyelembe vesszük, hogy ekkor már létezett a Zsivány Egyes koncepciója is, feltételezhetjük, hogy ezek a filmek Lucas ötletei voltak), amihez szerződtette régi harcostársát, Lawrence Kasdant is.

Kasdan aztán nem sokkal később felkérést kapott, hogy a folytatástrilógia első darabján, Az Ébredő Erő alcímet kapó VII. Rész szkriptjén dolgozzon, így a Han Solo-film forgatókönyvét addig is fiára, Jonathan Kasdanre hagyta. A Disney elnöke, Bob Iger közben megerősítette, hogy eredettörténetet kapunk, láthatjuk majd azt, hogy lesz Han Solo-ból az a csempész, akivel Obi-Wan és Luke találkoznak Mos Eisley-ban. Ha ebben a bejelentésben nem is volt semmi meglepő, az már inkább annak számított, mikor kiderült, hogy az elszállt vígjátékairól ismert rendezőpáros, Phil Lord és Christopher Miller fogják levezényelni a filmet. A sötét fellegek pedig csak ezután jöttek, mert már javában zajlott a forgatás, mikor Lordot és Millert felállították a rendezői székből és a veterán Ron Howardot ültették a helyükre, aki nem csak befejezte a filmet, de újra is forgatott mindent.

Ennek köszönhetően a produkció költségvetése az egekbe rúgott, marketing nélkül végül elérte a 270-300 millió dollárt. A problémákat tovább tetézte, hogy a 2017-ben bemutatott VIII. Rész, Az Utolsó Jedik korábban nem látott módon osztotta meg a közönséget, olyan ellenszenvet váltott ki a legtöbb rajongóból, amire még Jar Jar Binks sem volt képes. Közben a Disney buta módon a premiert is előrehozta karácsonyról nyárra, így alig fél évvel a fent említett VIII. Rész után került mozikba a Solo. Ennyi negatív előjel után aztán nem csoda, hogy a film végül többnyire méla fanyalgást váltott ki a legtöbb nézőből, a pénztáraknál pedig először fordult elő, hogy egy Star Wars film beleállt a földbe. De, hogy ennek a fentieken kívül voltak-e minőségbeli okai is, az következzen most. Lássuk hát, hogyan sikerült a legendás csempész eredetét bemutatni kívánó Solo: Egy Star Wars Történet!

Szereplők
Han Solo – Alden Ehrenreich, a fiatal amerikai színész Francis Ford Coppolának köszönhetően robbant be, ám igazi elismerést a Coen testvérek Áve Cézár című alotása hozta meg számára. Ehrenreich-et 3000 jelentkező közül választották ki a szerepre, így övé lett a hálás/hálátlan feladat, hogy a legendás Harrison Ford örökébe lépjen. És, hogy mennyire sikerült ez neki? Nos, a legjobb esetben is felemásan. Bár Ehrenreich próbálkozik, mégis erőtlen a jelenléte, főleg ha összevetjük őt elődjével. Hiába próbál meg laza, vagány, belevaló karaktert hozni, ha tisztán látszik, ő ezt csak mímeli, míg Fordnak 73 évesen is a vérében volt.

Qi’ra – Emilia Clarke, a Trónok Harcával berobbant, örökké mosolygós és imádnivaló angol színésznő kapta a film női főszerepét. Qi’ra Hannal együtt nőtt fel a Korélia sikátoraiban és együtt tervezik a szökést, ám ez nem sikerül. Mikor újra találkozunk vele, már a galaxis egyik legnagyobb bűnszervezetének dolgozik, ám Han iránti érzései ugyanúgy megvannak. Qi’ra karaktere nagyon ígéretes volt, Clarke is jól hozza a figurát (már amennyit a forgatókönyv hagy neki), de sajnos összességében meglehetősen elhibázott ziccer, nem sikerült kihozni a karakterből a mélységet.

Tobias Beckett – Woody Harrelson, a legendás karakterszínész felbukkanása igazi kuriózum, sosem gondoltam volna, hogy valaha látom őt egy Star Wars filmben. Az általa megformált Beckett csempész és a történet során ő lesz Han mentora, tőle tanulja majd hősünk az alvilági lét csínját-bínját. Harrelson kisujjból kirázza a szerepét, nem különösképp erőlteti meg magát, de karizmájánál fogva így is ő uralja a vásznat. Teszi mindezt úgy, hogy az ő figuráját se írták meg valami, hű de nagyon jól, de ezzel együtt ő működik a legjobban.

Lando Calrissian – Donald Glover, a fiatal amerikai színész/zenész (bár ez utóbbi tevékenységét inkább fedje jótékony homály) kapta a nem kevésbé legendás csempész-haver, Lando Calrissian szerepét. Bár Glover többnyire jól hozza a figurát, de összességében ő is elmarad a nagy elődtől, ennek pedig két oka van. Az egyik a forgatókönyv, ami adott neki egy rendkívül debil „kapcsolatot” a droidjával, vagyis szerencsére inkább csak sugallja, de erre még visszatérek. A másik, hogy míg Billy Dee Williams egy csibészes sármőr volt, addig Glover legtöbbször inkább stricisre veszi a figurát, ami néha poén, néha viszont kifejezetten kínos.

Val Beckett – Thandie Newton, a kiváló angol színésznő karrierjét anno Tom Cruise indította be, mára pedig szakmájában elismert képviselője. Az általa megformált Val Han mentorának, Beckettnek a felesége, valamint társa a bűnben is. Nagy megdöbbenésemre Newton nagyon keveset, talán ha húsz percet játszik a filmben, aztán kiírják őt a cselekményből. Ezért igazán kár, mert egyrészt elveszíti a film az egyik legjobb színészét, másrészt Newton nagyon szerethetően formálta meg karakterét. Úgy látszik, a Disney Star Wars filmjei tényleg sportot űznek a remek színészek elherdálásából.

L3-37 – Phoebe Waller-Bridge, az angol komika igazából a Fleabag című sorozat révén lett ismert. Ezúttal Lando droidját alakítja, akinek sikerül az a bravúr, hogy a Star Wars történetének legirritálóbb karakterévé váljon. Akik anno picsogtak Jar Jar miatt, most rimánkodva kívánják vissza a gungant. A mi drága „Elszrínk” első körben nem más, mint egy „vérfeminista” robot, aki az összes femnáci közhelyet elsüti, csak droidokra átültetve. Se nem vicces, se nem jó, csak mérhetetlenül kínos. A másik, hogy finoman utalgatnak rá, hogy L3 és Lando között több is van szakmai kapcsolatnál, ami nem csak, hogy ismételten rohadtul kínos, de még megdöbbentően aberrált gondolat is egyben.

Chewbacca – Joonas Suotamo, a 212 centi magas égimeszelő finn srác középiskolás korában színházi darabokban játszott, majd az Egyesült Államokban járt egyetemre, ahol kosarazni kezdett. A diploma után beállt a finn hadseregbe, ahonnan főhadnagyként szerelt le, majd profi kosaras lett hazájában, hogy aztán az újkori Star Wars filmekben kössön ki, mint Chewbacca. Először Az Ébredő Erőben láthattuk őt, ahol a már nagyon öreg Peter Mayhew afféle „dublőre” volt a mozgalmasabb jelenetekben, majd 2017-től „teljes munkaidőben” alakítja a legendás vukit. Csubi mindig is leginkább egy két lábon járó faliszőnyeg volt, aki elválaszthatatlan a koréliai csempésztől és ezt a szerepét ezúttal is maradéktalanul ellátja. Más dolga, ahogy korábban, úgy most sincs.

Dryden Vos – Paul Bettany, a kiváló angol színész alakítja a film főgonoszát. Az általa megformált Dryden Vos a Vörös Hajnal nevű szindikátus kegyetlen vezetője, aki Qi’rát is a markában tartja. Bettany számtalanszor bizonyította már tehetségét, nem egyszer negatív szerepben, így valósággal lubickol Vos karakterének megformálásakor. Noha maga a figura meglehetősen sablonosra és felszínesre lett megírva, Bettanynak köszönhetően mégis működik a dolog. Érdekesség, hogy eredetileg Michael K. Williams alakította a figurát és Vos nem ember volt, hanem idegen lény, ám a rendezőváltáskor a színész nem volt elérhető az újraforgatásokhoz, így lett lecserélve Bettanyra.

Enfys Nest – Erin Kellyman, a most mindössze 23 éves angol színésznő e film előtt alig néhány sorozatepidzódban szerepelt. 19 évesen aztán kiválasztották Enfyst Nest szerepére, aki a történetben egy Felhőlovasoknak nevezett kalózbanda vezetője, és aki folyamatosan keresztbe tesz hőseinknek és úgy van beállítva, mint valami nagyon veszélyes karakter. Nos, mondanom sem kell mennyire hiteltelen Kellyman kisasszony a szerepben, amelyről sokáig leplezik egy sisakkal, hogy női karakter, de a hangja egyrészt elárulja, másrészt mikor lekerül, a néző instant röhögésben tör ki. Alapjáraton ez egy tök érdekes figura lehetett volna, csak nem ártott volna jobban megírni, és ami még fontosabb, egy jóval tehetségesebb és valamivel idősebb színésznővel eljátszatni.

Darth Maul – Ray Park, a skót harcművész és többszörös wushu kung fu bajnok 1999-ben robbant be a köztudatba a Star Wars I. Rész: Baljós Árnyakkal. Itt játszotta el először Darth Mault, a Sith Sötét Nagyurát, mely karakter főleg félelmetes megjelenésének és elképesztően látványos harci tudásának köszönhetően pillanatok alatt vált kultikus karakterré. Két évtizeddel később Park visszatért egy rövid, ám annál fontosabb vendégszerepre, mely nem csak remek fan service volt, de bizony ügyes húzás is az alkotók részéről, mert hozzáadott a sztori és a karakterek hátteréhez. Hiába rövid szerep, Park még mindig félelmetes látvány Darth Maulként és jelenléte a film egyik csúcspontja is egyben.

Látvány
A Star Wars filmek sokáig híresek voltak páratlan látványvilágukról. Ezt azért írom így, mert a Disney korszak azért többször tett róla, hogy ne így érezzen az ember. A Zsivány Egyes például nem egyszer volt fantasztikus és lélegzetelállító, míg a folytatás trilógia sokszor a beleölt pénzhegyek ellenére se volt képes elképeszteni a nézőt. Ezt főleg a saját ostoba döntéseinek köszönhette, mert annyira lovagoltak a szánalomra méltó retró érzésen, hogy többnyire csak majmolták az eredeti trilógia helyszíneit, járműveit és egyéb látványelemeit. Azt meg már ugye láttuk.

A Solo a Birodalom felemelkedésének korában játszódik, így adott a dolog, hogy dizájn terén most se fogunk valami hű, de forradalmi dolgokat kapni. Nem is kaptunk. Van pár ötletes megoldás, mint pl. Vos hajója a First Light, ami egy óriási yacht, rajta bálteremmel (baromi jól sikerült), vagy tárgyalóteremmel, ahogy éppen az Ypso erőd a már említett hajó mellett, ami olyan, mint egy csempészlerakat és egy bazár ötvözete. De ezt leszámítva megkapjuk az eredeti filmek jelmezeire hasonlító ruhákat Han és Lando esetében, vagy a hajók tervezése is mind a klasszikus filmekből táplálkozik.

A helyszínek se lehetnének unalmasabbak és semmitmondóbbak. A film elején látjuk Han szülőbolygóját, a legendás Koréliát, de igazából csak egy iparnegyedet kapunk belőle. Aztán ott van a Mimban, ami a régi expanded universe-ből lett átemelve, de itt nem több mint egy órási sáros pocsolya. A Vendor egy havas-sziklás bolygó (de eredeti), míg a Savareen egy ezredik sivatagbolygó, minden egyediség nélkül. Végül pedig ott van a másik legendás helyszín, a Kessel, de itt megint nem kapunk többet egy szimpla bányánál.

Akárhogy is nézem, a jelmez- és díszlettervezők hiába végeztek totál profi munkát, ha a végeredmény megint egy milliószor látott, újramelegített setting. Tudom még dicsérni az effektes srácok munkáját, hiszen a film trükkjei kivétel nélkül remekül sikerültek (az ILM ismét nem tudott hibázni), de eredetit, vagy bármi lehengerlőt itt sem kapunk. Összességében azt lehet elmondani, hogy a Solo képi világa végtelenül profin lett létrehozva, amin látszik a sok pénz, csak éppen fantázia és eredetiség nincs benne egy deka se.

Zene
A zene mindig nagyon fontos egy film esetében, ezt nem győzöm hangsúlyozni. A Star Wars esetében ez hatványozottan igaz, hiszen John Williams legendás dallamai teljes mértékben összeforrtak a saga filmjeivel, gyakorlatilag elképzelhetetlen egy Csillagok Háborúja film annak zenéje nélkül. A Disney korszak beköszöntével sejthető volt, hogy az idősödő mester nem fogja az összes film zenéjét maga jegyezni (noha azt már az elején leszögezte, hogy a folytatás trilógia muzsikáját ő szerzi majd). A kérdés az volt, hogy kiket kérnek majd fel a filmekhez és az általuk szerzett zenék fel tudnak-e majd nőni a legendás elődökhöz.

A Zsivány Egyes esetében Michael Giacchino teljes mértékben korrekt munkát végzett, zenéje tökéletesen festette alá a vásznon látottakat, noha önmagában hallgatva nem lehet egy lapon említeni Williams szerzeményeivel. A Solónál az a John Powell kapta a feladatot, aki leginkább animációs filmek zeneszerzőjeként ismert, élőszereplős filmek közül pedig alighanem az Ál/Arc és az X-Men: Az Ellenállás Vége score-ja lehet tőle a legismertebb. Kiválasztása tehát meglehetősen furcsa lépés, de ugye a Disney Star Wars-zal kapcsolatos döntései kapcsán nem mindig kell az ésszerűséget keresni.

Viszont meghallgatva, a Solo zenéjéről elmondható, hogy csak úgy, mint a Zsivány Egyes esetében, itt is abszolút korrekt munkát végzett a komponista. Külön kiemelném az albumot indító The Adventures of Han című tételt, melyet maga a mester, John Williams komponált. Ebben a játékos, pörgős darabban benne van a film főtémája, amit aztán Powell több egyéb tételbe is belefűzött. Powell saját szerzeményeinek nagy része egyébiránt dinamikus akciózene (Meet Han, Corellia Chase, Train Heist, Mine Misson, Into The Maw), aztán van klasszikus, romantikus darab is (Lando’s Closet), de akad érdekesebb, egyedibb hangzású tétel is, mint az Enfys Nest témáját magába foglaló Marauders Arrive és Savareen Stand-Off, amikben a kórus baromi hangulatos.

Powell természetesen bátran nyúl klasszikus Star Wars motívumokhoz is, így pillanatokra felcsendül a Csillagok Háborúja főtémája, de még az Erő-téma is, mikor Han először pillantja meg az Ezeréves Sólymot (ez utóbbi egyébként az egyik legjobb pillanat a filmben, köszönhetően a zenének is) és van egy-két játékosabb rész is (Flying With Chewie, Dice & Roll). Összességében tehát teljes mértékben korrekt a zene és bár erősen dominálnak az akciódús tételek, azért elég változatos score-ral van dolgunk, ami nem hoz szégyent elődeire, de tény, hogy igazán felnőni sem tud a John Williams szerzemények szintjére.

Történet
Han Solo a Star Wars univerzum egyik legkedveltebb karaktere, köszönhetően a zseniális dumáinak, a végtelenül menő lazaságának és persze Harrison Ford utánozhatatlan játékának. Nem csoda, hogy később tengernyi regényben, képregényben és videojátékban köszönt vissza a figura. Az expanded universe-nek hála gyakorlatilag a születésétől fogva megismertük a karakter történetét egészen idős koráig (csak azért nem a haláláig, mert Lucas anno megtiltotta az íróknak, hogy a nagy hármas közül bárkit is megöljenek a könyvekben/képregényekben).

Kicsit sem meglepő hát, hogy mikor a Disney elkezdett spin-off filmekben gondolkodni, akkor egy Han Solo mozi volt az egyik első gondolatuk. Azt se felejtsük el, hogy mikor az egeres cég felvásárolta a Lucasfilmet és vele a Star Wars-t, akkor szinte azonnal kukázták a már említett expanded universe műveket és összességében ez valahol érthető volt, mert mit tudnának még hozzátenni a Csillagok Háborúja világához, ha az elmúlt évtizedek alatt szinte már mindent kiveséztek a különböző médiumokon keresztül. Az persze más kérdés, hogy így se sikerült nekik semmi igazán emlékezeteset, sőt, a folytatás trilógia ugye miközben folytatásnak nevezi magát, nem volt több olcsó eredeti trilógia remake-nél, ráadásul kismillió ötletet loptak a régi könyvekből/képregényekből.

A Solo esetében azt tudnám mondani, hogy bárcsak többet nyúltak volna onnan. Annak idején két saját trilógiát is kapott a karakter, egyet Brian Daley tollából a ’70-es évek végén, egyet pedig A.C. Crispin írőnőnek köszönhetően a ’90-es évekből. Nem voltak világmegváltó művek, sőt, de próbálták építeni a hős történetét, utóbbi trilógia például Han gyerekkorától egészen az Új Reményig. Ezekből aztán csak nyomokat emeltek át a filmbe a két forgatókönyvíró, a Star Wars veterán Lawrence Kasdan és fia, Jonathan.

Átemelték, hogy Han koréliai származású, hogy mielőtt csempész lett a Birodalmi Flotta kadétja volt (igaz, ezt rendkívül buta módon kivágták a végső verzióból, csak, mint lefokozott gyalogos katonát látjuk) és, hogy még birodalmi korában találkozik először Csubakkával. Aztán persze ott van még a Falcon és a legendás Kessel Futam is. Ezeket az alapvető elemeket leszámítva igyekeztek új eredetsztorit írni Solo számára, a végeredmény pedig sajnos meglehetősen laposra sikeredett. A koréliai alvilágból indulunk, ahonnan Han és szerelme, Qi’ra igyekeznek megpattanni, ez azonban csak hősünknek sikerül. Ő aztán beáll a Birodalomhoz, ahonnan később dezertál és belép a csempész Tobias Beckett csapatába és már benne is vagyunk a film sűrűjében.

A probléma csak az, hogy Han Solonak olyanja, mint karakteríve, vagy jellemfejlődése nincs. A film végére ugyanaz a karakter, mint amilyen a legelején volt, semmilyen evolúciója nincs a figurának. Ehelyett láthatjuk, hogy tesz szert a DL-44-es fegyverére, hogy hogy lesz Hanból Han Solo (a film egyik legkínosabb pillanata, mikor egy birodalmi toborzótiszt nevezi őt el így, csak mert „egyedül” van), és hát persze ott lennének a sztori aduász pillanatai is, a nagy találkozás Csubival és Landóval, illetve a legendás Ezeréves Sólyom is a képbe kerül.

Óriási lehetőségek rejlettek ezekben, de Kasdanék képtelenek voltak belőni a ziccereket. A Csubival való találkozás a Mimbanon lévő börtöncellában több mint kínos, ahogy a Landóval való első szabakk parti se rejt semmi emlékezeteset (a szabakk ugye a Star Wars világának híres kártyajátéka). Han történetének két legikonikusabb pillanata a legendás Kessel Futam, illetve a Millennium Falcon elnyerése Landótól. Utóbbinak hangsúlyos szerepet kellett volna kapnia a sztoriban, de helyette a film epilógusában lezavarják másfél percben. A Kessel Futam (amit én baromi sokáig versenynek hittem tévesen) pedig egy sötét örvényben való össze-vissza repkedés lett, ami önmagában látványos, de képtelen felnőni ahhoz a várakozáshoz, amit egy rajongó hosszú éveken át elképzelt.

Han története tehát a lehető legsemmitmondóbb lett, főleg, hogy a sztori többi eleme is masszívan érdektelen. Mert hát mi érdekes lenne abban, hogy a sztori lényege az, hogy egy koaxium nevű anyagot kell megfújni, amiből hiperüzemanyagot készítenek. Rém izgalmas. Ott van még Enfys Nest és az általa vezetett, tök komolyan vehetetlen, de rettentően veszélyesnek beállított martalóc csapata, akikről megtudjuk, hogy az éppen kialakulóban lévő Felkelésnek dolgoznak. Teszik mindezt egy szeplős tinilány vezetése alatt. A Dryden Vos vezette Vörös Hajnal már ígéretesebb, de a főgonosz annyira sablonosra és jellegtelenre sikerült, hogy ha nem egy Bettany kaliberű színész játssza el, már a végefőcím közben elfelejtettem volna.

Nagy lehetőség rejlett még Han mentorának, Tobias Beckettnek (Istenem, csak ezt a nevet tudnám feledni, mint egy angol könyvtáros Londonból) a figurájában, de igazából őt is csak Harrelson karizmája adja el, máskülönben csak úgy lézeng, és folyton arról beszél, hogy ne bízz senkiben. Aztán ott van még Qi’ra, akiben a legnagyobb potenciál rejlett. Egy lány, aki Hannal együtt a koréliai csatornából akar megszökni. Nem sikerül neki, hátra marad, majd hősünk évekkel később találkozik vele, mikor már a Vörös Hajnal egyik magas rangú tagja. Hogy miként lett az, ami és milyen árat kellett ezért fizetnie sosem derül ki, pedig Qi’rából egy iszonyú komplex és drámai femme fatale figurát is ki lehetett volna hozni.

A szintén legendás Lando Calrissian is inkább csak a régi karakter hepciáskodóbb verziója, közel sem tudja megidézni a Birodalomban, vagy a Jediben látott klasszikus karaktert. Ami igazán nagy ötlet volt, az a film végén Darth Maul behozatala, mint a Vörös Hajnal legfőbb vezére. Óriási pillanat, mikor meglátjuk őt a vásznon. Az egyetlen probléma ezzel, hogy ha valaki nem keményvonalas rajongó, az bizony értetlenül fog nézni, tekintve, hogy Mault a Baljós Árnyakban Obi-Wan Kenobi kettévágta és az átlagnéző bizony aligha fogja érteni, hogy az egyébként kiváló animációs sorozatban, A Klónok Háborújában miként is hozták őt vissza.

Talán az írók is tudták a lelkük mélyén, hogy roppant középszerű az, amit összehoztak, mert amúgy raklapnyi fan service-zel próbálták feldobni a történéseket. Utalás van itt több helyszínre, mint például a Glee Anselm, vagy a Felucia, megemlítik a legendás fejvadászt, Aurra Singet, bedobják a videojátékokból és regényekből ismert harcművészetet, a Teras Kasit, Lando felemlegeti a régi Calrissian-regénytrilógia eseményeit és a film végén még bedobják a Tatuint és Jabbát is, belebegtetve egy esetleges folytatást.

Végül pedig muszáj még megemlítenem az írók legkellemetlenebb húzását, az identitásharcos robotot L3-37-et, aki a Star Wars univerzum legelcseszettebb karaktere lett. Lényegében egy metoo által ránkszabadított, mérhetetlenül ostoba, feminista lózungokat óbégató idióta lett, csak a nőt itt be kell helyettesíteni a droid szóval és már meg is érkeztünk. A közte és Lando közti pánszexuális ötlet pedig még nagyon rossz viccnek is nagyon rossz. Akárhogy is nézem, a Solo sztorija mérhetetlenül középszerű lett, olyan, mintha egy erre tervezett szoftver dobta volna össze a létező legunalmasabb panelekből, amikben csak véletlenül akad egy-két emlékezetesebb pillanat, no meg néhány hajmeresztő baromság.

Rendezés
A Kathleen Kennedy vezette Lucasfilmnél az elmúlt évek alatt született néhány igen ostoba és érthetetlen húzás. Ilyen volt Lucas ötleteinek a kukázása a folytatás trilógiát illetően, aztán Colin Trevorrow kirúgása és a beszari J.J. Abrams vissza hozatala a IX. Részre és ilyen volt az elszállt humoráról híres Phil Lord/Christopher Miller duó leszerződtetése a rendezői székbe. A páros korábban a Lego animációs filmmel és a két totál beteg, de amúgy zseniális Jump Street mozival hívta fel magára a figyelmet. Ezzel együtt, hogy Kennedyék miért őket látták a legalkalmasabbnak ennek a produkciónak az élére, az máig rejtély és alighanem sosem derül ki.

Lényeg azonban, hogy idővel a stúdiónak is leeshetett, hogy valami nem úgy alakul, ahogy kéne, mert a forgatás háromnegyedénél egyszerűen kirúgták őket (a jó öreg kreatív nézeteltérések, ugyebár) és a helyükre odaültették a veterán és megbízható Ron Howardot, aki egyébként George Lucas régi barátja. Howard pedig nem csak a még fel nem vett jeleneteket forgatta le, de a már meglévő anyag 70%-át is újraforgatta! Rebesgettek anno olyanokat, hogy a Miller/Lord duó nem igazán találta a film stílusát, folyton kísérletezgettek és rengeteget impróztatták a színészeiket, amiket azok nem viseltek túl jól. Ehhez képest Howard nagyon is hagyományos stílust képvisel.

Ha végigtekintünk a veterán rendező ’77 óta tartó pályafutásán, láthatjuk, hogy számtalan műfajban kipróbálta magát, több emlékezetes alkotás is fűződik a nevéhez (Willow, Lánglovagok, Egy Csodálatos Elme, Váltságdíj), azonban a karrierje legkiemelkedőbb alkotása alighanem az 1995-ös Apollo 13, amit gondolom, senkinek nem kell bemutatnom. Ron Howardról elmondható, hogy alapvetően nem egy mozit megújító valaki, a rendezői stílusa is igazából egy jó és megbízható iparosé, aki betéve ismeri a filmkészítés minden aspektusát, korrektül vezeti színészeit, értő módon vezeti a cselekményt és a speciális effektusokhoz is konyít.

Ezek után nem meglepő, hogy egy ilyen „tűzoltásra” őt kérték fel, mert ha várat nem is tudott építeni a Solóból, azért egy tisztességes kis lakot összehozott valahogy. Bárki láthatja, hogy itt a problémák alapvetően nem a rendezéssel vannak, hanem a rosszul (vagy inkább sehogyan) megírt történettel és karakterekkel. Ebből Howard még a legjobb napjain se tudott volna a masszív középszernél jobb űrkalandfilmet kihozni, de erős a gyanúm, hogy más se nagyon. Igazából a rendezés hozzáidomul a sablonos, ötlettelen szkripthez és ez főleg az akciójeleneteken látszik, amik technikailag profin vannak összerakva, de semmi emlékezetes nincs bennük. De az sem Howard hibája, hogy pl. a két főszereplő, Ehrenreich és Clarke között szinte semmi kémia nincs és itt nem a csajjal van a a gond, hanem a totál karizmátlan férfi főhőssel.

Nem nagyon tudnám még mivel ragozni a dolgot. Ron Howard beugróként kellett, hogy mentse a menthetőt és bár megbízható rendező, csodát ő se tudott tenni. A kezei között a Solóról elmondható, hogy lényegében korrekt kalandfilm, ami hoz egy mérhetetlenül középszerű átlagot. Igazából én arra lettem volna kíváncsi, hogy úgy mit tudott volna kihozni ebből az egészből, hogyha a kezdet kezdetétől fogva ő van a projekt élén és már a forgatókönyv alakulásába is beleszólása lett volna. Hát erős a gyanúm, hogy ennél azért sokkal jobb filmet kaptunk volna.

Összegzés
Összességében nem mondhatok mást, mint azt, hogy a Solo: Egy Star Wars Történet képtelen felnőni nem csak a címszereplő legendás karakteréhez, de a Csillagok Háborúja univerzum varázsához sem. Egy minden ízében közepes kalandfilm, amiről a legjobb pillanataiban is maximum a korrekt jelző mondható el. Ami igazán sokatmondó ebben, hogy még ezzel együtt is magasan veri a folytatás trilógia bármelyik epizódját, ám a Zsivány Egyestől azért még így is bőven elmarad. Egyszeri megtekintésre bármelyik rajongónak bátran ajánlom, csak elvárásai ne legyenek, és ne lepődjön meg azon sem, ha egy-két nappal később már szinte semmire sem fog emlékezni a filmből.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kávéház Magazin · https://kavehazmagazin.hu 2022.03.10. 07:12:59

Egyetértek. Egyszer nézős volt, és amíg néztem, rendben volt, de nem szabad túl sokat gondolkozni utána róla. :) Szerintem a főszereplőt játszó színész ezzel a filmmel ültetődött örök kispadra.

Ez tetszik: "beszari J.J.Abrams" :)))

Ja, egyébként meg tegnap kijött az Obi-Wan (Ben?) Kenobi sorozat első előzetese és bár rövid, nagyon ígéretes! kavehazmagazin.hu/obi-wan-kenobi-a-bujkalo-jedi/

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: