Mozgókép Blog

TransFormers: A Fenevadak Kora (TransFormers: Rise of the Beasts)

Bevezetés
A Hasbro játékgyártó cég óriási sikert ért el a G.I. Joe akciófigurákkal és a hozzájuk kapcsolódó rajzfilmsorozattal a ’80-as évek elején. A cég azonban még egy ennél is nagyobb dobással állt elő 1984-ben, amikor is piacra dobták az alakváltó robotokat, a TransFormereket. A mindenféle járművé átalakulni tudó figurák és a köréjük szőtt sztori hamar utat találtak a fiatal srácokhoz, a Hasbro pedig még a Joe-knál is nagyobb sikert aratott. Jöttek a rajzfilmek, a képregények, sőt, még egy animációs mozifilm is.

Hogy élőszereplős filmben bemutatkozhassanak, egészen 2007-ig kellett várni, amikor Steven Spielberg producerként, Michael Bay pedig rendezőként látott fantáziát az alakváltó robotokban. Az ő elképzeléseik szerint egy fiatal, kissé esetlen, de rendkívül jólelkű srác állt a középpontban, aki csak szeretne egy saját autót, és aki reménytelenül szerelmes a suli legjobb csajába. Persze belekeveredik a robotok gigászi háborújába, ahol ő maga is hőssé válik, végül pedig megmenti az egész világot és övé lesz a lány is.

Klasszikus alaphelyzet, amiben Spielberg javaslatára a Vissza a Jövőbe „egy srác és az autója” koncepció került a középpontba. Bay pedig hozta magával a kolosszális robbanásokat és a csúcsra pörgetett akciójeleneteket az ő sajátos videoklipes és reklámfilmes esztétikájával. Bár a kritikusokat megosztotta és a film valóban nem tökéletes (főleg az idióta humorának köszönhetően), de a közönség kajálta és a film óriási sikert aratott, így nem volt kérdés, hogy mozifilmes franchise-zá bővül majd az alakváltó robotok sztorija.

A folytatásokkal Bay egyre inkább ledobta a láncot, egyre nagyobb és őrültebb akciókat, meg robbanásokat hozott össze, csak sajnos mindezt egyre fárasztóbb karakterekkel és egyre butább sztorival is megfűszerezte. A naplementék és robbanások nagymestere végül öt filmen át nem tudta elengedni a TransFormereket és túlzás lenne azt állítani, hogy a csúcson szállt ki. 2018-ban aztán készült egy ’80-as években játszódó előzményfilm is új rendezővel és új stábbal, no meg jóval kisebb körítéssel. Érdekes módon a helyzet ezúttal fordítva alakult a korábbiakhoz képest.

A Travis Knight által levezényelt Űrdongó filmet ugyanis körberajongták a kritikusok és szinte minden nézői visszajelzés pozitív volt, a kasszáknál mégis épp, hogy kijött nullszaldósra a produkció. Lényegében a nemzetközi bevételeknek köszönhette, hogy elkerülte a bukást. Mindezek után nem csoda, hogy egyrészt öt évet kellett várni a következő filmre és, hogy az előzetesek alapján a film hiába az Űrdongó folytatása, stílusában mégis inkább Bay akcióorgiáihoz áll közelebb. Bár sem a trailerek, sem a stáb nem ígért semmi jót előzetesen, azért úgy voltam vele, hogy adok egy esélyt a filmnek. Lássuk hát, hogy sikerült A Fenevadak Kora alcímet viselő hetedik TransFormers mozi!

Szereplők
Noah Diaz – Anthony Ramos, a Puerto Ricói felmenőkkel bíró fiatal színész alakítja a film két valamirevaló ember-karakterei közül az egyiket. Őszintén megmondom, hogy Ramost láttam már korábban egy-két filmben, mint mellékszereplő, de egyáltalán nem emlékszem rá. Ez nem is csoda, hiszen valami förtelmesen tehetségtelen, legalábbis ha ebből a produkcióból indulok ki. Az egy dolog, hogy a karaktere egy egydimenziós kliséhalmaz, de a csávó lényegében tátott szájjal és buta nézéssel viszi végig a filmet és annyi karizma nem szorult belé, mint egy ásványvizes palackba.

Elena Wallace – Dominique Fishback, a fiatal afro-amerikai színésznő viszont még ennyire sem volt ismerős és igazából ezen sem tudok meglepődni. Nem tehetséges, nem is igazán attraktív, szóval igazából nincs értelmes magyarázat rá, hogy mégis mit keres a vásznon, bár a magyarázatot alighanem így is tudjuk, de erről majd később. A karaktere egyébiránt kollégájához hasonlóan mellőz mindenféle mélységet, vagy egyediséget. Ahogy Noah figurája, úgy Elena is körülírható és jellemezhető egyetlen szóval. Egy TransFormers filmnek nem kell Shakespeare szintű karakterábrázolással bírnia, de azért ez a fajta sekélyesség még így is igen kínos.

Látvány és Zene
A Fenevadak Kora igazi mai blockbuster, magyarul lazán eltapsoltak rá úgy 200 millió dollárt. Ez az összeg meg is látszik a filmen, mert amúgy a CGI, meg a rengeteg csihi-puhi igen látványos, mindezzel együtt amúgy nincs benne semmi, ami úgy különösképp érdekes, vagy figyelemfelkeltő lenne. Jól néz ki, de olyan tökátlagos az egész. Az operatőr Enrique Chediak egyébként jó munkát végzett. Tapasztalt és tehetséges szakember, nem rajta múlt, hogy az átlaghoz képest semmi pluszt nem tud felmutatni a film ezen a fronton.

Amiről még szólnom kell, az a rengeteg alakváltó robot. Vannak itt klasszikus Autobotok, aztán Maximalok, meg Predaconok, de még Terrorconok is. Mentségemre szóljon, hogy ennek a rengeteg hülye névnek utána kellett néznem, mert magamtól sose jegyeztem volna meg. A robotok dizájnja egyébként alapvetően tök kreatívan lett megoldva, még akkor is, ha a Maximalokéban pl. az égadta világon nincs semmi logika, de erre is visszatérek majd. Az Autobotok esetében egyébként próbálták az Űrdongó filmhez hasonlóan a ’80-as évek rajongókedvenc kocka-dizájnját visszahozni, míg a többi robot esetében inkább a Bay-féle modernebb formalvilág köszön vissza.

A zenéről, amit ugye sokszor kiemelek, hogy milyen fontos, viszont alig tudok bármit is mondani és az sem lesz pozitív. Először is, ennek a filmnek volt egy zeneszerzője, név szerint Jongnic Bontemps (nem elírás, tényleg így hívják) de, ha megfeszítenek, se tudnék felidézni egy darab dallamot sem. Mintha a filmnek amúgy nem is lenne score-ja. Az egyetlen olyan pillanat, amikor érzékelhetően van filmzene, az a legvégén egy darab jelenet és az is az eredeti film főtémájának az újrafelhasználása Steve Jablonsky-tól. Ezt leszámítva egyébként van zene, de az nem más, mint egy rakás kicseszett rapzene a ’90-es évekből, ezek viszont szinte megállás nélkül dübörögnek.

Történet
Ne legyünk álszentek, azért tudjuk jól, hogy egy TransFormers mozinak nem kell mélyenszántó történettel rendelkeznie, de azért nem árt, ha van valamiféle épkézláb sztori, mert hát mégiscsak arra építed fel az egész filmedet. Az első rész esetében, ahogy már a bevezetőben is írtam, alapvetően klasszikus sémákat vette elő az alkotók, nagyjából figyeltek az arányokra is, így a végeredmény egy rendkívül szórakoztató és iszonyatosan látványos, gyermeteg hibáival együtt is minőségi nyári popcornmozi tudott lenni.

A 2009-es folytatásról ez már sajnos nem volt elmondható. Mintha Bay és stábja tudatosan arra törekedtek volna, hogy kiöljék az első film minden működő elemét és sokszorosára erősítsék azokat, amik viszont nagyon félrementek. Így lett A Bukottak Bosszúja alcímet viselő második rész egy nagy, otromba, végtelenül hangos és végtelenül buta film, amiben Megan Fox szépségén és Shia LaBeouf alapvető jópofaságán kívül sok szerethető dolog nem volt.

A harmadik rész próbált aztán visszavenni a kreténségből és inkább a még kolosszálisabb akciókra helyezte a hangsúlyt. Ez jó ötletnek bizonyult, mert a Dark of the Moon alcímet viselő harmadik felvonás (hivatalos magyar alcímet nem kapott a film) sokkal jobb és szórakoztatóbb alkotás lett elődjénél és nem mellesleg a legnagyobb anyagi sikert is ez aratta. A negyedik résszel (A Kihalás Kora) aztán megint sikerült csúcsra járatni a túlpörgetett ízléstelenséget, máig meggyőződésem, hogy Bay öt filmje közül ez a legrosszabb, míg az ötödik filmet igazából annyira felidézni sem tudom.

Ami viszont közös volt az első háromban, hogy az Indiana Jones-mozikhoz hasonlóan egy MacGuffint állítottak az alkotók a középpontba. Mindegyik részben egy rejtélyes, ám annál fontosabb tárgyat kellett megszerezni, ami általában jól működő koncepció, de az a poén, hogy legyenek bármilyen rosszak, igazából az összes TransFormers folytatás rendelkezett kreatív sztorielemekkel, csak sajnos maguk alá temették őket a végeérhetetlen robbanások. Ilyen volt a második részben a szinte Lucifert megidéző Bukott nevű főgonosz, vagy az, hogy a harmadik részben kiderül, hogy vannak emberek, akik az Álcáknak dolgoznak, de említhetném a bűnrossz negyedik részből a fejvadász karakterét meg azt, hogy kiderül a TransFormereket is úgy teremtették.

Szóval lehetett volna értelmesebb dolgokat is kezdeni ezekkel, de nem hiszem, hogy az alkotók részéről lett volna valaha is ilyen irányú indíttatás. Az Űrdongó filmet pedig azért nem is említem, mert annyira jelentéktelen volt ilyen téren, hogy fel sem tudom idézni miről szólt. A hosszú bevezető után pedig milyen lett a legújabb film sztorija? Alighanem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, hogy rémesen primitív és sablonos, amiben nincs az égadta világon semmi érdekes, vagy eredeti.

Van két totál semmilyen emberi karakter, akik véletlenül belecsöppenek a jó meg a rossz robotok harcába és persze ezúttal is van egy rejtélyes tárgy, amit mindkét fél meg akar szerezni. Vannak nagyon gonosz robotok, meg egy bolygófaló óriási robot is. Esküszöm, néha meg mernék esküdni rá, hogy a hollywoodi forgatókönyvírók komolyan tolják a kokaint, amikor ezeket leírják (elég, ha csak a negyedik rész azon jelenetére gondolok, mikor Optimus karddal a kezében, egy tűzokádó robot Tyrannoszaursz hátán lovagol).

A történet tehát baromi nagy semmi, de akkor nézzük a karaktereket. Mint mondtam, van kettő darab emberi karakter, ami alig több a semminél és még így sem sikerült személyiséget írni nekik. Aztán ott van jó pár robot, akik megint csak egy szóval körülírható klisék. Van a bölcs vezér, van a nagydumás menő arc, van az akcentussal beszélő vicces figura, meg van csaj robot is. A rosszak meg rosszak és kész. És itt szeretném megemlíteni, hogy ehhez kellett öt ember, ugyanis A Fenevadak Kora szkriptjét ennyi ember jegyzi. Nem tudom, hogy ezt viccesnek, vagy inkább kínosnak gondoljam.

A dialógusok valami velőtrázóan kínosak és a film egyébként a Halálos Iramban széria babérjaira is tör bizony értelemben. Ugye az az a franchise, amelyiknek sikerült a „család” szót nem csak elkoptatnia, de lényegében önmaga paródiájává is tennie. Nos, A Fenevadak Kora ugyanezt megkísérli az „együtt” szó agyonhasználásával. De olyan szinten, hogy ivós játékot lehetne belőle csinálni. Mindezeken kívül sok mást nem tudok elmondani erről a filmről, mert annyira faék egyszerűségű, hogy még csak kritizálni sem tudom jobban.

Rendezés
És akkor itt van még a rendezés is. Michael Bay, valamint az Űrdongót levezénylő Travis Knight után újabb direktor kapott lehetőséget. Ő pedig nem más, mint Steven Caple Jr., aki ezt megelőzően mindössze két filmet készített. Az egyik egy The Land címre keresztelt független dráma, a másik meg a Creed II. Előbbit nem hiszem, hogy bárki látta volna, utóbbi meg ugye nagyjából a Rocky IV feldolgozása volt, csak nem sikerült éppen valami acélosan. Mindezek után a Paramount úgy gondolta, hogy adjunk neki egy 200 millió dolláros blockbustert.

Hogy mégis miért őt választotta a stúdió? Más magyarázatot nem nagyon tudok elképzelni azon kívül, hogy odaát teljesen elgurult a pöttyös labda és tombol az elmebeteg woke őrület. Ma már minőség nem szempont, egyedül csak a sokszínűség az. Ezért kell egy afroamerikai rendezőre bízni egy TransFormers filmet, akiről amúgy ordít, hogy nem nagyon tudja mit is kellene ezzel az egésszel kezdenie. Az egyetlen, amit biztosan tudott, hogy ha nem is túltolva, de azért ebbe is bele kell vinni a kisebbségi propagandát.

Mert hát ugye mindkét emberi szereplőnk természetesen színes bőrű (egy latino és egy fekete) és persze mindkettőjük sokat szenved. Az egyik azért, mert nincs munkája és így nincs pénz a beteg öcsi ápolására (ordas nagy klisé), a másik meg a múzeumi munkájában szenved, mert a (fehér) főnöke csicskának nézi, miközben persze okosabb és hozzáértőbb mindenkinél (másik ordas nagy klisé). Ennyit tudott és ennyit is akart Steven Caple kezdeni a karaktereivel. Ja, meg, hogy idióta rapzene szóljon szinte minden percben, akkor is, ha totál semmi keresnivalója az adott jelenetben.

Minden másra alighanem magasról csokizott. Ha nem így lett volna, akkor ugyanis talán felmerülnek benne olyan kérdések, hogy évezredekkel korábban egy idegen bolygón alakváltó robotok miért földi állatok (gorilla, gepárd, sas, orrszarvú) alakját veszik fel, meg, hogy egyáltalán gépi lények otthona miért egy dzsungelbolygó? Hogy az előző filmmel miért csak egy fél mondat a kapcsolódási pont, hogy miként lehet az, hogy ház méretű robotok repkednek meg ugrálnak fényes nappal New Yorkban, de soha nem látja őket senki vagy, hogy ez az egész franchise miért ilyen rohadtul inkonzisztens saját magával.

Összegzés
Mindent összegezve sajnos nem mondhatok mást, hogy a TransFormers: A Fenevadak Kora is azon modern amerikai filmek sorát erősíti, ahol nem csak a minőség, de még a szimpla szórakoztatás is fel lett áldozva hülye agendák oltárán. A sokszínűség jegyében van két brutálisan tehetségtelen színészünk, egy középszerű rendezőnk és ehhez még jön egy bot komplexitásával rendelkező sztori, kínosan gagyi zene és Michael Bay-t megidézni vágyó akciók, csak hát ő ezt klasszisokkal jobban és látványosabban csinálja. Nem tudnám jó szívvel azt mondani még egy TransFormers rajongónak sem, hogy ez a film megéri a mozijegy árát. Az álomgyár pedig jobban tenné, ha a kéretlen politikai baromságai helyett inkább újra a minőségi szórakoztatásra törekedne, mert csúnya vége lesz ennek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.