Mozgókép Blog

Star Wars: Ahsoka (Star Wars: Ahsoka)

Bevezetés
Sokszor írtam már korábban a Disney által gyártott újkori Star Wars filmekről, illetve sorozatokról, így nem nagyon részletezném a franchise sorsát, pontosabban azt, hogy miként is került az egeres cég birtokába. Lényeg a lényeg, hogy bár nagy lendülettel kezdtek bele George Lucas örökségének tömegtermékké silányításába, elég hamar szembe jött velük a valóság. A terv ugye az volt, hogy 2015-től kezdve minden évben jön egy mozifilm, illetve mellé még számtalan animációs és élőszereplős sorozat is érkezik majd idővel.

A probléma akkor ütött be, mikor a folytatás trilógia második részét elkezdték ízekre szedni a rajongók, majd szűk fél évre rá a Han Solóra koncentráló spin-off filmnek sikerült az, ami korábban elképzelhetetlen volt: egy Star Wars film megbukott a mozikasszáknál. Innentől kezdve pedig, bár eleinte nem nagyon kommunikálták ezt kifelé, de erőteljesen elkezdték átértékelni a franchise jövőjét.

Így történhetett meg az is, hogy az (egyébként igen hosszú időn át szenvedve fejlesztett) Obi-Wan Kenobi spin-off sztori végül nem mozifilmként, hanem sorozatként valósult meg, és, hogy a Skywalker Kora óta lényegében csak a tévére koncentrálnak a Lucasfilmnél, míg a mozifilmek esetében állandóan belebegtetnek új címeket és projekteket, amiknek a nagy része rövid időn belül el is hal. A tévében azonban folyamatosan jelen van a Star Wars, hiszen A Mandalori 2019-es indulása óta már öt sorozat is elkészült és további kettő várja, hogy bemutatásra kerüljön.

A kép tehát látszólag azt mutatja, hogy tévés fronton minden a legnagyobb rendben, ám ez koránt sincs így. Az előbb említett Mandalori ugyan megtalálta az utat a rajongókhoz, ám az idén bemutatott harmadik évad már eléggé megosztotta a nézőket, az ehhez kapcsolódó Boba Fett Könyve című széria pedig fájdalmasan rossz lett. Ez után jött a sokak által várt Obi-Wan széria, ami nem váltotta meg ugyan a világot, de azért de azért minden hibájával együtt is hozott egy tisztességes szintet.

Az ezt követő Andor, ami a Zsivány Egyes című spin-off film egyik főszereplőjének előtörténetét mutatta be, viszont hiába kapott jó kritikai értékeléseket, ha a kutya se volt kíváncsi rá. Jómagam pedig a második leggyengébb sorozatnak tartom a Boba Fett után. Zavaros, erkölcsileg és morálisan erősen vitatható, Star Wars hangulatot nyomokban tartalmaz és a tetejében még unalmas is.

Ezek után felemás érzésekkel vártam az Ahsoka címre keresztelt új szériát, aminél egyedül az adott reményt, hogy a címszereplő karaktert még anno Lucas találta ki azzal a Dave Filonival közösen, aki kreatív rendezőként ott állt az igen magas minőséget képviselő animációs sorozatok mögött (A Klónok Háborúja, Lázadók, A Rossz Osztag). A főszerepet alakító Rosario Dawsonra pedig szinte mintha csak ráöntötték volna Ahsoka karakterét.

Filoninak nagy álma volt ez a sorozat, ami nem titkoltan egy sajátos miniuniverzum, a Mandoverse-re keresztelt világnak a része (ide tartozik a Mandalori, a Boba Fett és a hamarosan bemutatásra kerülő Skeleton Crew is). Az Ahsoka széria az eddigi legfontosabb állomása ennek a sztoriszálnak, amit majd néhány éven belül egy nagy mozifilmmel akarnak lezárni. Kulcsfontosságú szerepet tölt hát be történeti szempontból ez a nyolc részes sorozat, aminek bemutatása előtt Filoni elmondta, hogy úgy írta meg az epizódokat, hogy nem szükséges ismerni hozzá az animációs sorozatokat, azok képesek lesznek megállni a saját lábukon is.

Lássuk hát, hogyan sikerült az Ahsoka, mely mögött az a Dave Filoni áll, akit sok rajongó George Lucas igazi örökösének tart, és amitől kis túlzással a Disney-korszak megváltását is várták!

I. Rész: Mester és tanítványa (Master and Apprentice)
Az Ahsoka némiképp visszatér a saga-filmek stílusához, már ami a nyitányt illeti. Értem ez alatt, hogy kapunk némi beúszó szöveget, háttérben a világűrrel. Azért ne számítson senki valami nagyon eposzi dologra, mert vörös betűkkel olvashatunk egy olyan szöveget, amit mintha csak valami word-szerkesztővel írtak volna meg. Ezután beúszik egy Új Köztársasági hajó, amely fedélzetén egy rabot szállít. A rab nem más, mint Morgan Elsbeth (Diana Lee Inosanto), aki anno a Mandalori második évadában mutatkozott be, mikor összecsapott Ahsoka Tanóval (Rosario Dawson). Most két rejtélyes alak száll át a hajóra, akik magukat Jediknek adják ki, de igen hamar kiderül, hogy ez nincs így, pusztán Elsbethet jöttek kiszabadítani, akiről meg is tudjuk, hogy az utolsó dathomiri éjnővér és feltett szándéka Thrawn admirálist visszahozni abból a galaxisból, ahová a Lázadók című animációs sorozat végén száműzték.

Közben Ahsoka Tano is Thrawn nyomában jár, pontosabban azt a térképet keresi az Arcana nevű bolygón, amelyet Elsbeth is akar. Rá is talál, majd némi küzdelem után, amit a rá küldött harci droidokkal vívott, sikeresen el is menekül. Értesüléseit ezután megosztja a régi bajtárssal, Hera Syndullával (Mary Elizabeth Winstead), aki közben az Új Köztársaság flottájának a tábornoka lett. Mivel nem boldogul a térképpel, ezért Ahsoka úgy dönt, hogy a Lothalon felkeresi egykori tanítványát, a mandalori Sabine Wrent (Natasha Liu Bordizzo), hogy segítsen megfejteni azt. Sabine a térképet Ahsoka intelmei ellenére hazaviszi, ami rossz ötletnek bizonyul, mert hiába fejti meg, rajta üt Shin Hati, az Elsbethet kiszabadító Sötét Jedik egyike, majd egy rövid fénykardpárbajt követően helyben is hagyja, a térkép pedig így a dathomiri boszorkány kezébe kerül.

Röviden ennyi az első rész története, ami így leírva még akár jól is hangzik, de végeredmény finoman szólva is fájdalmasan középszerű. Először is sokadszor fordul elő, hogy az író vagy lusta, vagy buta, de nevetséges, mikor csak azzal tudja eljuttatni a karaktereket A pontból B pontba, hogy valaki hülye. Jelen esetben csak úgy tudja a két sötét harcos, Baylan Skoll (Ray Stevenson) és a tanítványa, Shin Hati (Ivana Sakhno) kiszabadítani Elsbethet, hogy teljesen logikátlanul felengedik őket a hajóra, miközben pontosan tudják róluk, hogy nem igazi Jedik.

Mikor az epizód végén a rosszak megszerzik a térképet, az ugyanúgy azért van, mert Filoni egész egyszerűen indokolatlanul idiótára írta meg Sabine karakterét és erre lesz még később is példa. Az írói ostobaság másik példája, mikor az epizód elején a harci droidok rajtaütnek Ahsokán. Mivel nem bírnak vele, ezért aktiválnak egy önmegsemmisítő programot, amivel amúgy letarolják szinte az egész felszínt. Na most, ha Ahsoka nem tud elmenekülni, akkor nem csak ő pusztul el, hanem a térkép is, így Elsbeth egész terve Thrawn visszahozásáról meg a kukába. Ilyen az, amikor valaki rohadtul nem gondolja át azt, amit leír.

Aztán ott van a vágás. Nem értem, hogy Filoninak (aki amúgy rendezte is ezt a részt) miért jó az, ha a karakterek nevetségesen hosszú ideig bámulnak tárgyakat, vagy egymást, miközben semmi nem történik. Mikor a rész elején Ahsoka bemegy a templomba, szinte már paródiába hajlik, amilyen hosszan ott szenved, de hasonlóan röhejes, mikor Sabine bámulja a térképet rejtő gömböt is. Apropó a gömb. Külön vicces, hogy úgy állítják be, mintha valami baromi bonyolult szerkezet lenne, pedig csak el kell forgatni a tetejét, meg az alját. Nagyjából egy óvodás is ki tudta volna találni.

Karakterek terén felemásan teljesít a nyitány. Sokan kritizálják Dawson alakítását, miszerint érzelemmentes és túl magába forduló, de szerintem jól kapja el Ahsoka figuráját annak adott élethelyzetében. Ő már nem az a fiatal lány, aki Anakin Skywalker padawanja volt. Ez az Ahsoka már jóval idősebb, aki látta a Jedi Rend bukását, Anakin árulását, ahogy a Galaktikus Polgárháború véres küzdelmeit is. Ezeket mind magában hordozza, így elég furcsa lenne, ha valami könnyed, vicceskedő karaktert kapnánk. Szóval meglátásom szerint Rosario Dawson nagyon jól hozza a karaktert.

Hasonlóan remek a két Sötét Jedi, Baylan Skoll és Shin Hati is. Sőt, igazából az ő párosuk messze a legjobb dolog a szériában. Érdekes mindkét karakter, ahogy a rejtélyes múltjuk is, illetve az, hogy ők valójában mit is keresnek. A két színész is nagyon jól hozza a karakterét. Sajnos ez már nem mondható el Winstead és Bordizzo alakításáról. Előbbi remek színésznő, csak elfelejtettek neki karaktert írni. Hera egy tök szimpatikus figura a Lázadók sorozatban, itt viszont egy személyiség nélküli valakit kapunk. Sabine meg már ott sem volt a kedvencem, de itt sikerült egy folyton grimaszoló, rohadtul ellenszenves karaktert csinálni belőle.

Nagyon tetszik még, hogy vannak vizuális utalások a sorozatban korábbi Star Wars alkotásokra. Mikor Shin Hati a Lothalon Sabine cserkészi be a fürkészdroidjai segítségével, akkor az beállításában szinte egy az egyben megidézi a Baljós Árnyak azon jelenetét, mikor a Tatuinon Darth Maul akad Qui-Gon Jinn és a kis Anakin Skywalker nyomára. Illetve ott van még Sabine Wren első jelenete is, mikor a motorjával száguld és egy X-Szárnyú vadász mellé repül. A jelenet teljesen olyan, mintha csak a manapság nagyon menőnek számító Top Gun filmek azon szcénáit látnánk, mikor Tom Cruise száguld Kawasakiján az F-14 és F-18-as vadászgépek mellett. Hiába, jótól nem szégyen lopni.

Ami viszont abszolút hibátlan, az a látványvilág. Komolyan mondom, hogy ennek a sorozatnak mozifilmeket megszégyenítő a képi világa. Legyen szó az Arcana ősi romjairól, vagy a Lothalról, de ugyanúgy említhetném a járműveket és a jelmezeket is. Ezen a fronton bizony csillagos ötösre vizsgázik az Ahsoka. Végezetül pedig annyit még, hogy Filoni durván mellébeszélt, mikor azt mondta, hogy ennek a sorozatnak a megértéséhez nem kell ismerni sem A Klónok Háborúját, sem a Lázadókat. Nem a fenét nem kell. Aki nem látta azokat, azok vagy bizonyos karakterek, vagy felemlegetett események kapcsán lesznek totál sötétben. Felemás epizód tehát sok pozitívummal, de sajnos sok hiányossággal egyaránt.

II. Rész: Feltérképezés (Toil and Trouble)
A második epizód a sérüléseiből lábadozó Sabine-nal indít, akit Hati durván helyben hagyott, lényegében átszúrta egy fénykarddal. Ahsoka visszamegy a támadás helyszínére, ahol egy hátrahagyott droid rátámad, ám azt könnyűszerrel ártalmatlanítja. Közben Elsbeth, Skoll és Hati a Seatos nevű bolygóra mennek, ahol egy ősi, Stonehenge-re emlékeztető helyen aktiválják a térképet. A bolygó a dathomiri boszorkányok egyik otthona volt és ez a hely van összeköttetésben a másik galaxisban található rejtélyes világgal, a Peridiával.

Hőseink ezalatt a robot fejéből szedik elő, hogy honnan is jött. A nyomok a Koréliára vezetnek, ahol Morgan Elsbethnek is voltak kapcsolatai. Hera és Ahsoka odautaznak, míg Sabine lábadozik és az egykori fénykard-építő robotnak, Huyangnak panaszkodik. Ahsoka és Hera a Korélián szembesül azzal, hogy számtalan egykori birodalmi dolgozik az Új Köztársaság minden szintjén, majd gyanús is lesz nekik egy épp elszállítás alatt álló hatalma méretű hiperhajtómű. A helyi erők akadékoskodása gyanús lesz nekik, majd néhány birodalmi szimpatizáns rájuk is támad.

Ezután Hera a Szellem fedélzetén üldözőbe veszi a hajtóművet szállító hajót és némi tűzharc árán sikerül is jeladót tennie rá. Ahsoka pedig kemény harcot vív néhány harci droid, valamint egy rejtélyes Marrok nevű Inkvízítor (Paul Darnell) ellen. A harc döntetlenre végződik, ám arra elég időt ad, hogy a rosszak elmenekülhessenek. Végül megtudjuk, hogy a hajtómű az utolsó hiányzó darabja a Sion Szeme nevű óriási hipergyűrűnek, amivel képesek lehetnek megtenni az utat egy másik galaxisba.

A második rész felpörgeti az eseményeket, de a sajnos ugyanúgy jönnek a bosszantó hülyeségek is. Először is ott van Sabine sérülése. Lassan ott tartunk, hogy a fénykardok meg se tudnak ölni senkit. Könyörgöm, itt a csajt szó szerint felnyársalják has tájékon, ő meg pár nap alatt kifekszi az egészet. Qui-Gon Jinn annak idején egy ilyenben szinte azonnal belehalt.

Aztán ott van az, mikor Hera és Ahsoka a Korélián az összeesküvés nyomaira bukkan. Azért kicsit kényelmes megoldás Filoni részéről, hogy pont olyanokba botlanak bele, akik érintettek az ügyben és pont akkor szállítják el a szemük láttára az hiperhajtóművet, mikor ott vannak. Azért nem semmi szerencse ez, meg kell hagyni.

Karakterek frontján nem történik előrelépés. Ahsoka továbbra is sztoikus nyugalommal megy előre, Hera nulldimenziós figura, a rosszak sok teret ezúttal nem kapnak, a mélypont meg továbbra is Sabine. Egész egyszerűen idegesítő a szájhúzogatása, meg a panaszkodása. Ami pozitívum, az a két robot Chopper és Huyang felbukkanása. Előbbi a Lázadókból, utóbbi A Klónok Háborújából lehet ismerős.

A látványvilág továbbra is nagyon ütős, ahogy Ahsoka harca a droidokkal és az Inkvizítor Marokkal is jól sikerült. És ha már Marrok. A rejtélyes karakter beindította a rajongók fantáziáját és már elkezdték belelátni, hogy ő a sötét oldalra átállt Ezra, vagy a videojátékokból ismert Galen Marek, azaz Starkiller. Hát nem kicsit kellett koppanniuk két résszel később.

A végére pedig még egy érdekesség, ami nekem nagyon tetszik. A Star Wars ugye erősen táplálkozik vallásokból, valamint legendákból és mítoszokból. Filoni Lucashoz hasonlóan rámegy erre a vonalra, hiszen a két Sötét Jedi neve a viking mítoszokból ered: Skoll (Árulás) és Hati (Gyűlölet) két farkas, akik fel akarják falni a Napot és a Holdat, ezzel sötétségbe borítva a világot, így hozva el a Ragnarököt, vagyis az Istenek Alkonyát, a világvégét.

Marrok neve pedig az Artúr mondakörből van. Marrok egy lovag, akit a felesége farkassá változtat, ezt a képességet pedig a boszorkány Morgan Le Fay-től tanulta. Marrkok pedig ugyebár itt a dathormiri boszorkány, Morgan Elsbeth végrehajtója. Apró dolgok ezek, de nagyon szépen építik az igazi Star Wars hangulatot.

III. Rész: Ideje repülni (Time to Fly)
A harmadik epizód történetét már sokkal gyorsabban össze lehet foglalni, mert itt már nagyon felgyorsul a cselekmény. Lényegében annyi a történet, hogy Ahsoka és Sabine előbbi hajójával a jeladót használva Elsbethék nyomába erednek, míg Hera igyekszik meggyőzni az Új Köztársaság szenátorait, köztük Mon Mothmát (Genevieve O’Reilly), hogy itt nem csak néhány birodalmi szimpatizáns hőzöng, hanem egy sokkal nagyobb ellenséggel kell szembenézni. A szenátorok persze bizonyíték híján nem hisznek Herának, aki így a flottával nem tudja támogatni Ahsokáékat.

Ahsoka közben próbálja tanítani Sabine-t, ami amúgy a rész legrosszabb pontja, de erre még visszatérek bővebben. Ezek után megérkeznek a Seatoshoz, ahol meglátják a Sion Szemét, ám Hati, Marrok és még néhány katona repülőkkel rajtuk üt, így hőseink csatát kell, hogy vívjanak velük. A hajójuk meg is sérül és kényszerleszállást kell végrehajtaniuk, miközben Huyang letapogatja a Sion Szemét, így Ahsokáék rájönnek, hogy mire is kell nekik ez a hatalmas hipergyűrű.

A harmadik rész tűpontosan hozza a korábbiak színvonalát, azaz a remek megoldások mellé mindig társul valami ordas nagy hülyeség is. A legjobb részek amúgy megint csak a rosszakhoz és főleg Baylan karakteréhez köthetőek. Messze ő van a legjobban megírva, az ő személyisége a legérdekesebb, ő mondja a legtöbb értelmes dolgot és alapjáraton is Ray Stevenson játéka viszi a prímet.

Ellenpontnak meg ott van Sabine kiképzése. Egyrészt a jelenet pöccre pontosan idézi az Egy Új Reményt, mikor Obi-Wan próbálja tanítani Luke-ot, a Falcon fedélzetén, csak hát itt nevetségesen néz ki az egész, illetve súlytalan és üres közhelyeket puffogtatnak. A másik, hogy érthetetlen, hogy Ahsoka mégis mit akar kiképezni Sabine-on. A Lázadók sorozatban emlékeim szerint nyomát nem mutatta, hogy Erő-érzékeny lenne.

Itt Filoni jön valami maszlaggal, hogy az Erő mindenkiben ott van, csak nem mindenki koncentrál eléggé, hogy meg is tudja idézni. Ettől meg a hajam égnek áll. Egyrészt az Erő a Star Warsban valóban mindent áthat, csak hát Lucas azért is hozta be a midi-chloriánokat a sztoriba, hogy ezzel is érzékeltesse, ha nincs elég benned, akkor az Erővel való kapcsolatod sem lesz megfelelő, így lényegében nem lehet Erő-érzékeny.

Ha az egész úgy lenne, ahogy Filoni elképzeli, akkor bizony Obi-Wan meg Yoda elég hülyék voltak, hogy évtizedeken át vártak Luke-ra, hiszen csak fogniuk kellett volna egy random gyereket és azt mondani, hogy „csak koncentrálj erősen, aztán már Jedi is leszel”. És ez az, amit láthatóan Filoni nem akar megérteni: ha mindenki különleges, akkor senki sem az. Ha Sabine Wren nem volt soha Erő-érzékeny, akkor ne legyen már hirtelen az belőle, csak mert nagyon koncentrál.

Végül pedig ott az űrcsata. Ezzel Filoni megint az Új Reményt idézi, hiszen Hati és Marrok pont úgy támadnak Ahsoka hajójára, ahogy anno a TIE vadászok tették a Falconnal. Nem csak, hogy Sabine is hasonlóan próbálja leszedni őket a lövegtoronyból, de még sokszor a támadások szögei, illetve a beállítások is megegyeznek.

Ezzel nincs különösebb bajom, azzal már inkább, hogy a csata egy pontján, mikor hőseink hajója bemondja az unalmast, Ahsoka szkafanderben kimegy a felszínre, hogy fénykarddal hatástalanítsa az ellenség találatait. Vajon ki találta ki ezt a hülyeséget? Hatiéknak elég lenne annyit tenniük, hogy a hajó minden pontját elkezdik lőni, de nem, ők egyedül Ahsokát lövik, hogy ő védhessen mindent. A kényelmes és buta forgatókönyvírás újabb példája.

A látvány amúgy továbbra is pöpec, az űrcsata nagyon jól néz ki. Külön kiemelném a rosszak vadászait, amik remek dizájnt kaptak. Nagyon idézik az előzmény trilógia rendkívül kreatív világát, azt sem tartom kizártnak, hogy a zseniális Doug Chiang tervezte meg őket. Illetve a rész végén felbukkannak a csillagbálnák, a Purrgilek is, amik így „élőszereplős” változatban fantasztikusan néznek ki.

IV. Rész: Bukott Jedik (Fallen Jedi)
Ezzel pedig elérkeztünk a negyedik részhez, ami lényegében faltól falig akció. Hera érzi, hogy a barátainak erősítés kell, így parancsot megszegve maga mellé vesz pár X-szárnyú pilótát és a Szellem fedélzetén (nem mellesleg a kisfia társaságában) elindul, hogy segítsen Ahsokáéknak. Közben a Seatos felszínén Ahsoka és Sabine igyekszik megjavítani a hajójukat, Elsbeth és Skoll pedig rájuk küldik a katonáikat élükön Shin Hatival és Marrokkal, míg ők a Thrawnhoz vezető út utolsó számításait végzik.

Ahsoka és Sabine előbb kiiktatják a droidokat és a zsoldosokat, majd jön az, ami minden rajongónak a hab a tortán: a fénykardpárbajok. Ahsoka Marrokkal, míg Sabine újra Hatival küzd meg. Előbbi le is győzi ellenfelét, akiből a „halála” pillanatában zöld füst száll ki, így nyilvánvalóvá válik, hogy az Inkvizítor már rég nem volt az élők sorában, pusztán Elsbeth boszorkánymágiája támasztotta fel. Sabine meg nagyon nem ellenfél a Sötét Jedi számára és bár Huyang korábban figyelmeztette őket, hogy ne váljanak szét, mert együtt erősebbek, Ahsoka csak elrohan, hogy megállítsa Baylan Skollékat.

Közben Sabine, ahogy az várható is, alulmarad Hatival szemben, ám utóbbi mégis inkább félbehagyja a küzdelmet és a mestere segítségére siet. Ahsoka közben az ősi romok között megküzd Baylannel, ám ezúttal emberére akad. Skoll még azt is felfedi előtte, hogy egykoron ő is Jedi volt, fiatalon tanúja volt a Templom és a Rend bukásának, valamint azt is tudja, hogy Anankinból lett Vader. Küzdelmük során pedig nem csak fizikailag, de mentálisan is támadja Ahsokát.

Hiába érkezik meg közben Sabine, Skoll legyőzi Ahsokát és a mélybe taszítja. A lány közben lehetőséget kap, hogy elpusztítsa a térképet, ám Baylan a fejébe mászik és ráveszi, hogy adja vissza azt, hiszen ha elpusztítja, akkor nem csak Thrawn nem térhet vissza, de Sabine barátja, Ezra is örökre a másik galaxis foglya marad. Here közben megérkezik a kis csapatával, ám addigra Elsbethéknek megvannak a koordináták és elindulnak a Peridea felé. Az iszonyú erejű hiperűrugrást pedig csak a Szellem és három X-szárnyú ússza meg. Az utolsó jelenetekben pedig újra látjuk Ahsokát egy „másik helyen”, ahol egy rég nem hallott hang szólítja őt meg.

Mint egy beakadt lemez, csak a korábbiakat tudom ismételni: jó megoldások és rossz megoldások váltakozását kapjuk ezúttal is. Az, hogy Hera semmibe veszi a parancsot és elindul a barátai megsegítésére, tök jó. Az, hogy magával viszi a kb. 12 éves fiát egy aktív harci helyzetbe meg akkora baromság, hogy fel sem tudom fogni. Mit ne mondjak, megvan az év anyukája.

Aztán ott van az összecsapás. Ahsoka szépen felnyitja Marrokot, akiről kiderül, hogy csak egy „zombi” volt, így valahol megint csak mókás, ahogy a nagyon lelkes rajongói elméletek mennek a kukába. Ez persze nem Filoni hibája, hanem azoké, aki mindig mindenbe bele akarnak magyarázni valamit. Sabine harca Hatival viszont nevetséges. Nem az, ahogy kinéz, az még elmegy. Hanem, hogy egyáltalán úgy tesznek az alkotók, mintha előbbinek lenne bármi esélye egy jóval tapasztaltabb kardforgató és valódi Erő-használó ellen.

Fel nem tudom fogni, hogy miért rohan el Ahsoka, miután legyőzte Marrokot, mert ha odarohan Sabine-ékhoz, akkor ketten együtt azért gyorsan le tudnák győzni Hatit és így túlerőbe kerülhetnének Skollal szemben. Ehelyett ő elfut, Hati meg össze-vissza szenved Sabine-nal és végül tök érthetetlen módon hagyja életben a már vert helyzetben lévő mandalorit.

Ahsoka és Baylan harca a rész legjobb pontja. Egyrészt igen jól van koreografálva, és bár az előzménytrilógia lélegzetelállító párbajait nem tudja megközelíteni, de köröket ver arra a vagdalkozásra, amit a folytatástrilógiában kaptunk. A két karakter közti párbeszéd is rendben van, ahogy remek Baylan monológja Sabine-nak, miután legyőzte Ahsokát.

Külön tetszik, hogy a Hati itt az Erővel megfojtaná a lányt, de Baylan rászól, hogy hagyja békén, mert az visszaadta a térképet és cserébe megígérte, hogy a lány újra találkozhat Ezrával, ő pedig állja a szavát. Baylan ezzel minden erőszakossága ellenére is sokkal szimpatikusabb karakterré válik, mint bárki a sorozatban. Egyrészt hatja egy felsőbb cél, másrészt vannak elvei és szavatartó ember is, nem pusztán egy nulldimenziós sablongonosz, ráadásul Stevenson játéka is kiváló.

A rész végén pedig Ahsoka ott van azon a helyen, amit először a Lázadókban láthattunk, és amit úgy hívnak, hogy a Világok Közti Világ. Itt pedig megszólítja őt egy hang, aki „Szájasnak” szólítja, így pedig csak egyvalaki hívta őt a Klónháborúk idején: Anakin Skywalker. Igen, a rész legvégén beköszön maga a Kiválasztott, Hayden Christensen is, előrevetítve, hogy az ötödik epizód egyfajta csúcspont lesz.

V. Rész: Árnyékharcos (Shadow Warrior)
És elérkeztünk a várva várt részhez, amiben annyira bízott a Lucasfilm, hogy limitáltan még mozikba is küldte a tengerentúlon. Lássuk hát, hogy miért is a felhajtás: a sztori ezúttal nélkülözi a gonoszokat, most csak két szálon futunk. Az egyiken Hera és kis csapata leszáll a Seatoson és próbálnak rájönni, hogy mi a fene is történt. A másik szálon pedig ott van Ahsoka a Világok Közti Világon, hogy szembenézzen egykori mesterének szellemével. És hát ez az, ami miatt a rajongók, köztük jó magam is vártam ezt az epizódot. A kezdeti rácsodálkozás után Anakin közli Ahsokával, hogy elveszítette a csatát Baylan Skoll ellen és azért jött, hogy befejezze a togruta lány kiképzését. A lecke pedig egészen egyszerű: élet, vagy halál.

Így minden rajongó nagy örömére Hayden Christensen ismét fénykardot ragad, hogy összecsapjon a tanítványával. A lecke persze nem csak ennyiből áll, hiszen egy ponton Anakin „visszaküldi” Ahsokát az emlékeibe, a Klónháborúk idejébe, ahol a lány azon kapja magát, hogy ismét fiatal és Anakinnal fut a klónok élén egy csatában a Rylothon. Itt Ahsokának szembe kell néznie azzal, hogy Jediként felelősséget kell vállalnia és vezetnie kell a katonákat és bizony lesz, amikor hibázik és ezért lesz, aki meghal. Anakin pedig közli vele, ha feladja a harcot, akkor neki is vége. A másik szálon pedig a magukkal cipelt gyerek, Jacen hallja meg az Erőn keresztül Anakin és Ahsoka fénykardjait, így a kis csapat utóbbi keresésére indul.

A „túlvilágon” pedig ismét a háborúba csöppenünk, ezúttal már egy érettebb, de még mindig fiatal Ahsokát kapunk, ahogy a Klónháborúk utolsó napjaiban a Mandalore ostromában vesz részt. Anakinnal való eszmefuttatása után Skywalker szelleme úgy érzi, hogy a lány mit sem tanult, ezért ismét a kardoké lesz a főszerep, ám immár a páncél nélküli Darth Vaderrel kell Ahsokának szembe néznie. A küzdelem visszatér a Világok Közti Világba, ahol Ahsoka végül felülkerekedik, ám félredobja a haragot és az „életet választja”, Anakin pedig elégedett mosollyal nyugtázza, hogy van még remény a lány számára. Ezután tovatűnik, Ahsoka pedig feleszmél a víz mélyén, ahol Heráék rátalálnak.

Miután felgyógyult pedig elindul, hogy megvizsgálja a nyomokat. A Baylan által elpusztított térképgömb maradványaiból az Erő segítségével megérzi, hogy Sabine-t magukkal vitték a másik galaxisba és arra is rájön, hogyan tudnák követni őket. A megoldás pedig nem más, mint az, hogy az Erőn keresztül Ahsoka a Purrgilek segítségét kéri és a vezérbálna szájában utazva kelnek át a másik galaxisba. Hera nem tarthat velük, egyrészt mert ott van Jacen, másrészt meg felelnie kell az Új Köztársaságnak a parancsmegtagadásért, így az epizód végén Ahsoka és Huyang egyedül kelnek útra egy másik, messzi-messzi galaxisba.

Az ötödik epizód cselekménye tehát végig a hősökre koncentrál, ott is legfőképpen Ahsoka belső utazására. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy miért volt az előzetes hype és miért küldték ezt a részt még mozikba is. A válasz Anakin Skywalker és a Klónháborús flashbackek. És hát meg is kell hagyni, hogy ezek miatt bizony tényleg felejthetetlenné válik az Árnyékharcosra keresztelt epizód, mert az úgynevezett „fan service”, azaz a rajongói igények kiszolgálása itt tökéletesen működik, csakúgy, mint a tavalyi Obi-Wan sorozat esetében. Hiába ingadozik a színvonal és bukdácsol a történet, ha a múlthoz való visszanyúlás képes ezeken átlendíteni a szériát.

Nagyszerű, hogy újra láthatjuk Hayden Christensent, aki elemében van, és nagy kedvvel hozza a figurát, a fénykardot pedig senki nem tudja olyan fenomenálisan forgatni, mint ő. Ahogy kiváló a fiatal Ahsokát alakító Ariana Greenblatt is. A Klónháborús jelenetekben kettejük párosa fantasztikusan működik, ahogy és ha lenne egy csöpp esze a Disney-nek, akkor most azonnal berendelnének az ő főszereplésükkel egy limitált sorozatot, ami ebben a korszakban játszódik. Hatalmas élmény, még ha csak egy pillanatra is, de az animációs sorozat egyik ikonikus figuráját, Rex századost is élőszereplős formában látni. És hát persze remek utalás az is, mikor a páncél nélküli Darth Vadert látjuk, hiszen itt Anakin pont olyan, mint A Sith Bosszúja végén. Akárhogy is nézem, ezek a részek tényleg nagyszerűek.

De nem lehet elmenni a hibák mellett ezúttal sem. Egyrészt röhejes, hogy a kis Jacen csak azért lett elrángatva teljesen logikátlanul, mert ugye az apja Kanan Jarrus Jedi volt, így a gyerek is Erő-érzékeny, így képes „meghallani” Ahsokáékat a túloldalon. Ez megint csak egy baromi kényelmes megoldás Filoni részéről. A másik pedig Anakin leckéje Ahsokának. Ha valaki megnézi a rajongói ömlengéseket a neten, annyiféle magyarázatot talál erre, ahány csatornán beszélnek róla. Azért mert az egész teljesen zavaros, igazából nem mondanak semmi lényegeset.

Anakin mondata, hogy a lecke lényege az „élet vagy halál”, illetve a feladás és a beletörődés, eléggé ingatag lábakon áll, mert eddig a széria egy pillanatig nem éreztette azt, hogy Ahsoka bizonytalan lenne, vagy fél szívvel, meggyőződés nélkül küzdene. Sőt, eddig igencsak célratörően ment előre, hogy megtalálja Thrawnt. Az sem világos, hogy a Világok Közti Világ végül is micsoda. Eddig úgy tűnt, hogy fizikailag létező hely, ahonnan betekintést lehet nyerni bárhová időben és térben. Most meg kicsit olyan, mint valami határmezsgye, egyfajta purgatórium, ahol eldől, hogy Ahsoka hová kerül.

Aztán ott van az, hogy mikor Jacen hallja a fénykardokat a „túloldalról”, akkor mondja az anyjának, hogy ő is koncentráljon, mire Hera is elkezdi hallani. Nem igazán tiszta, hogy a nő önmagától hallja, vagy a fián keresztül, mert előbbi azért kicsit necces volna. Viszont a befejezés nagyon ütősre sikerült, hiszen a csillagbálnák látványa lehengerlő és a sorozat zenéjéért felelős Kevin Kiner is nagyon kitett magáért (a zenét amúgy még nem méltattam, meg kell hagyni, hogy ezen a fronton remekül teljesít a sorozat). Az utolsó képsorok és az elköszönés pedig A Birodalom Visszavág zárását idézi meg.

Valahogy megint azt érzem, hogy Filoni totál elvolt azzal, hogy élőszereplős formában idézze meg A Klónok Háborúját, illetve Hayden Christensen szerepeltetésével és a fiatal Ahsokával kielégítse a rajongói igényeket, de arra már nem fordított kellő időt, hogy ki is dolgozza ennek a hátterét megfelelően. Ha hagyjuk, hogy az élmény magával ragadjon, akkor ez tényleg egy elképesztően hangulatos és remek csúcspontja a szériának, de ha az eszünket is használjuk, akkor látnunk kell, hogy a sorozat hibái bizony ebben az epizódban is tetten érhetőek.

VI. Rész: Messzi-messzi (Far Far Away)
A hatodik rész egészen formabontó abban a tekintetben, hogy a címszereplő jó, ha öt percig látható benne. Vele és Huyanggel indít ugyanis ez a rész, ahol megint felszínes beszélgetést folytatnak, majd Huyang az idő eltöltése végett belekezd egy mesébe, amit úgy indít, hogy „Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…” (kicsit mókás, hogy a Star Wars itt már lényegében saját magára utalgat).

Ezek után ugrunk a Perideához megérkező negatív karaktereke, ahol megtudjuk, hogy a csillagbálnák meghalni vándorolnak ide és a bolygót körülvevő gyűrű tele van a tetemeikkel. Ezután Elsbeth, Skoll, Hati és a megbilincselt Sabine Wren landolnak a bolygón, ahol egy ősi templom tetején találkoznak az Éjnővérekkel. Itt megtudjuk, hogy lényegében ez volt az anyaviláguk és ők alapjáraton ebből a galaxisból származnak. Ez a jelenet látványában is ragyogó, kicsit azt idézte nekem, mint amikor az űrhajósok érkeznek meg az LV-223 nevű bolygóra Ridley Scott Prométheusz című Alien előzményfilmjében.

Majd eljön a sokak által várt pillanat, hiszen bedübörög a legendás csillagromboló, a Kiméra, fedélzetén a briliáns katonai lángelmével, Thrawn főadmirálissal (Lars Mikkelsen). Nagyjából már egy évtizede rostokol ezen a bolygón, ahol mind a készletei, mind az emberei létszáma megcsappant és a katonái is elég viharvertnek tűnnek. Rögtön meg is kezdik a berakodást és felkészülnek a visszaútra, míg Sabine azt tudakolja az admirálistól, hogy hol van Ezra.

Mivel az ígéret szép szó, így szabadon engedi, hogy megkereshesse, még a fegyvereit is visszaadják. Azonban nem sokra rá Thrawn Sabine után küldi Skollt és Hatit, hogy ha megtalálták Ezrát és a lányt, öljék meg őket. Innentől kezdve Sabine útját látjuk, ahogy előbb rajtaüt egy csapat helyi fosztogató, majd vicces rák/teknős lényekbe botlik, akik végül elvezetik a falujukba, ahol nem más bukkan fel, mint maga Ezra Bridger (Eman Esfandi). Skoll és Hati pedig egyre közelednek, hogy leszámoljanak velük.

Ennyi volt a hatodik rész története, ami meg kell, hogy mondjam, nekem nem kicsit volt csalódás. Egyrészt Thrawn belépője baromi erőtlenre sikerült, másrészt a szerepet játszó Lars Mikkelsen hiába jó színész, ha a kis sörhasával valahogy baromira nem kelti egy lehengerlő kisugárzással bíró katonai lángelme benyomását. Aztán ott van a szedett-vedett rohamosztagos zászlóalja, ami úgy néz ki, mintha most kukázták volna ki őket. Egyelőre valahogy nem látom, hogy miként képviselnék azt a fene nagy fenyegetést.

Az sem világos, hogy Thrawn minek engedi el a lányt, ha utána meg ráküldi a két Sötét Jedit, hogy öljék meg. Az meg külön vicc, hogy ő a hihetetlen taktikai zseni, de tíz éve nem találja Ezra Bridgert, míg a csaj kb. néhány órányi nyílegyenes óriásfarkason való lovaglás után belebotlik. Időnként valami hihetetlenül trehány a forgatókönyvírás. És hát ott van a nagy találkozás Ezra és Sabine között. Végig úgy volt felvezetve, hogy a lány nagyjából mindent ennek rendel alá, ehhez képest mikor végre találkoznak, kb. annyi érzelem van köztük, mintha csak tíz perce látták volna egymást utoljára.

Ami pozitívum, hogy a látványvilág továbbra is lélegzetelállító és baromi kreatív az egész dizájn. A mítoszokra utalgatás is előkerül, hiszen egyrészt ott van a három Éjnővér, akiknek a neve Aktropaw (Jeryl Prescott Gallien), Klothow (Claudia Black) és Lakesis (Jane Edwina Seymour). Ezek a görög mitológia három sorsistennőjére, Atroposzra (Kérlelhetetlen), Klóthóra (Fonó) és Lakhesziszre (Sorsjuttató) utalnak, akik a végzet irányítói és az emberi élet fonalát is ők szövik. Itt pedig ugyebár a három Éjnővér képes látni bizonyos értelemben a jövőt, így előrelátni a végzetet is.

Illetve ott van még az egyetlen, névvel is rendelkező rohamosztagos, az igen különleges sisakot viselő Enoch százados (Wes Catham). A Bibliában, egészen pontosan Mózes első könyvében (és több apokrifban) szereplő Énokh a hagyomány szerint az első próféta. A nevének jelentése felszentelt, vagy beavatott. Egyelőre ez a rejtélyes karakter sok szerepet még nem kapott, de könnyen lehet, hogy a továbbiakban ez változni fog. A hatodik rész tehát látványos és hangulatos volt, de igazság szerint valahogy üres és eseménytelen is. A látvány mellett az egyetlen pozitívum ismét Skoll és Hati eszmecseréje volt, ők ketten továbbra is nagyon jó párost alkotnak.

VII. Rész: Álmok és őrület (Dreams and Madness)
A rész elején visszatérünk a jól megszokott Star Wars galaxisunkba, ahol azt látjuk, hogy a Coruscanton Hera az Új Köztársaság vizsgálóbizottsága előtt áll, ahol felelnie kell a parancsmegtagadás miatt. Elég rosszul áll a szénája, mert bár Mon Mothma mentené, de Hamato Xiono szenátor (Nelson Lee) mindenképpen hadbíróság elé akarja állítani őt. Végül egy régi, kedves ismerős, név szerint C-3PO (Anthony Daniels) húzza ki a csávából, aki Leia Organa követeként közli, hogy Hera az Alderaan hercegnőjének a parancsa szerint járt el. Ezzel még Xiono sem tud mit kezdeni, így Syndullát felmentik.

Ugrunk is vissza a címszereplőnkre, aki immár fehérbe öltözve, lényegében egyfajta Gandalf szerű fordulaton ment keresztül. Az epizód elején a fénykardjaival gyakorol és holofelvételt néz, amin Anakin Skywalker oktatja őt. Thrawn admirális az Éjnővéreknek köszönhetően persze tudja, hogy a Jedi közeledik, így aknamezővé változtatta a Peridia előtti területet, amin épp csak átjutnak hőseink, az őket kísérő bálnák pedig gyorsan el is húzzák a csíkot. Amíg a bolygó felszínén Thrawnék folytatják a berakodást, addig Ezra és Sabine elindulnak előbbi helyi barátainak a kíséretében visszafelé, Skoll és Hati pedig a melléjük szegődött zsoldosok kíséretében várják őket.

Ezután kapunk némi párbeszédet Sabine és Ezra között, ahol pár mondatban summázzák a tíz évet, ami kiesett az utóbbinak. Közben Ahsoka és Huyang a bolygót körülvevő gyűrűben rejtőzik, a lány pedig az Erőn keresztül próbál Sabine nyomára akadni. Ezt meg is érzik az Éjnővérek és Thrawn rájuk küld több vadászgépet. Mivel hőseink már tudják, hol találják a bolygó felszínén a társaikat, így nem bujkálnak tovább, hanem elindulnak.

Odalent közben megindul a támadás Ezráék ellen. Egy látványos, ám logikátlan üldözéses jelenetben klasszikus westernek hangulatát megidéző stílusban lövöldöznek egymásra jók és rosszak, majd beszáll a harcba Shin Hati is. A mestere viszont úgy dönt, hogy nem tart vele, mert őt nem érdekli sem Thrawn, sem a Birodalom. Őt valami más, valami magasabb Erő szólítja magához. A csatában Ezra és Sabine leverik a zsoldosokat, így Hati látszólag egyedül marad, ám közben megérkezik két osztag rohamosztagos is, így megint csak bajban lennének, ha csak nem bukkanna fel pont jókor Ahsoka Tano is.

A lány előbb Baylan Skollal csap össze röviden, de a küzdelmük félbeszakad. Skoll továbbra is távol marad, míg Ahsoka a barátai segítségére siet. Mivel a jelenétével a csata erőteljesen hőseink javára kezd fordulni, Thrawn visszarendeli a maradék katonáját és az értetlenkedő Morgan Elsbeth tudtára adja, hogy az egész akció lényege az volt, hogy Ahsoka időt veszítsen, hiszen ők közben már majdnem teljesen végeztek a berakodással. Hatinak kezd felderengeni, hogy magára hagynák és bár Ahsoka felajánlja neki, hogy ha átadja a fegyvereit, segít neki, a Sötét Jedi viszont inkább elmenekül. Az utolsó jelenetekben megtörténik a nagy találkozás Ezra és Ahsoka között is, Huyang pedig megérkezik az űrhajóval. Jöhet a finálé.

Bár igen sokat írtam ezúttal az epizódot ecsetelve, az igazság az, hogy sztori nem sok van, az egész inkább különféle üldözések és akciójelenetek füzére. Ez egyrészt jó, mert legalább pörög az egész, másrészt viszont tényleg nem sokat haladtunk előre. Itt Ahsokát üldözik az űrben, aztán üldözik a légkörben, közben odalent Sabine-t és Ezrát üldözik a felszínen, majd mindenki lődöz meg kardozik. A másik dolog, hogy bár rengeteg akciót kapunk, de igazából nem valami látványosak, vagy emlékezetesek. Még Baylan és Ahsoka második összecsapása sem. Túl rövid és lassú, az első meccsük sokkal jobb volt.

A többi meg a szokásos hadonászás, némi verekedéssel, meg lövöldözéssel. A birodalmi rohamosztagosok most sem lettek pontosabbak. Vagy nem találnak el senkit, vagy ha igen, akkro az egyedül Sabine, akinek beskar páncélja van, ami felfogja a lézersugarakat. Illetve páncélja van bizonyos helyeken a ruháján, a birodalmiak meg természetesen csak ott találják el. Egy ponton azért ez már paródiába kezd hajlani. Apropó birodalmiak: ment itt a találgatás, hogy talán ők is olyanok, mint Marrok és ilyen feltámasztott zombik, de a jelek szerint szimpla emberek. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem a felszínen látható üldözés. Totál ostoba az egész.

Sabine és Ezra a cuki teknős/rák lények társaságában menekül, csak azt nem tudom miért, hiszen tőlük senki semmit nem akar, egyedül hőseink a célpontok. Ennek ellenére valamiért magukkal rángatják ezeket az ártatlan helyieket is, sőt, egy adott ponton lövést kap az egyik járműve és lerobban, mire Ezra kitalálja, hogy hát „nem hagyjuk hátra” és visszamennek érte, amivel annyit érnek el, hogy az összes kis lény egy rakáson lesz és mind nyílt célponttá válik. A Disney korszakban nem először fordul elő, hogy a hősök nem valami hősiesen viselkednek az írói ostobaságnak köszönhetően.

Beszélnünk kell még a Coruscanton játszódó jelenetről is. Az tök jó, hogy újra látjuk a fővárost, illetve Mon Mothma és C-3PO felbukkanása is örömteli. Az már kevésbé, hogy megint kapunk egy sablonosra megírt seggfej szenátort, aki persze nem hiszi el, hogy mekkora fenyegetés közelít, pedig többen is megerősíthetnék többek között a hatalmas hipergyűrű tényét, hiszen nem csak Hera látta azt. Az is érdekes, hogy Mon Mothmának látszólag mennyire nincs semmi hatalma. Őt korábban valami nagyra becsült vezetőként ábrázolták, de itt olyan, mintha csak egy sokadrangú biodíszlet lenne.

Sabine és Ezra között nincs semmi „kémia”, egy percig el nem hiszem, hogy akkora haverok lennének, hogy utóbbi még Thrawn visszatérését is kockáztatta miatta. A beszélgetésük „legmókásabb” része, mikor arról beszélnek, hogy az Uralkodó meghalt, mire Sabine azt válaszolja, hogy „azt beszélik”. Mintha csak utólag akarnák mosdatni a Skywalker Kora című borzalmat. Az Ezrát alakító színész meg amúgy jópofa és hoz is némi könnyed humort az egészbe, de az vicces, hogy kinézetre inkább Aladint idézi, mint Ezra Bridgert. A nagyon menő külsőt kapott Enoch kapitány se csinál továbbra se semmit, nagyon úgy néz ki, hogy csak eladható játékfigura alapnak lett kitalálva. Az meg döbbenetes, hogy Morgan Elsbeth mennyire a partvonalra szorult.

Baylan, Shin és Ahsoka továbbra is remek, ahogy nagyszerű volt ismét látni Hayden Christensent is. Ezúttal ugye hologram formájában köszön be, ahol Ahsokát oktatja és ezúttal is A Klónok Háborújában látható külsővel kapjuk meg a rajongók nagy örömére. Tényleg kéne vele egy film, vagy egy minisorozat ebből a korszakból. Remek még az aszteroidamezőben való bújócskázás, ami egyszerre idézi A Birodalom Visszavág és A Klónok Támadása vonatkozó jeleneteit. A dizájn és a látványvilág továbbra is abszolút csúcsminőség. Egy rész maradt az évadból és nagyon kíváncsian várom a finálét.

VIII. Rész: A Jedi, a boszorkány és a hadúr (The Jedi the Witch and the Warlord)
Elérkezett hát a finálé. Thrawn legénysége lassan befejezi a berakodást és felkészülnek az indulásra, közben pedig Morgan Elsbethet pedig közben a három dathomiri boszorkány, a Dicső Anyák sötét mágiával kicsit „felturbózzák” és megidézik neki Talzin Pengéjét, egy beskarból készült kardot, amit szintén a boszorkányok mágiája erősít. Ahsoka, Sabine és Ezra közben szép lassan (nagyon lassan!) közelítenek Thrawn felé, utóbbi pedig Huyang segítségével új fénykardot készít magának.

Útjuk persze nem lesz zökkenőmentes, hiszen Thrawn rájuk küld két TIE-vadászt és annyit el is ér, hogy hőseink gépe az összecsapás során megsérül és röpképtelen lesz. Ezek után a korábbi részekben már látott kutya-szerű lényeken lovagolnak el az erődig, ahol előbb a Kiméra ütegeivel próbálják meg feltartóztatni Ahsokáékat, majd miután ez nem sikerült, az admirális rájuk küld egy csapat Éjosztagost. Mondanom sem kell, hogy ez sem sikerül. Elsőre… Ugyanis a Dicső Anyák a mágiájukkal lényegében élőhalott zombikká változtatják az elesett katonákat, akik újra támadnak.

Hőseink így előre menekülnek, a zombi katonákat pedig igyekeznek elzárni maguk mögött. Mivel igen gyorsan haladnak, ezért Thrawn arra kéri Elsbethet hogy áldozza fel magát a nagyobb célért és maradjon hátra, amit az éjnővér meg is tesz. Ahsokáék így kénytelenek különválni: míg a togruta Jedi Elsbeth-tel harcol, addig Sabine és Ezra tovább haladnak előre, hogy megállítsák Thrawnt. Útjukat állja két felturbózott zombi rohamosztagos, akikkel igencsak meggyűlik a bajuk, ám Sabine végre képes lesz használni az Erőt, így végül felülkerekednek rajtuk.

A Kiméra közben elindul, így Sabine és Ezra az Erő segítségével akar átugrani a távolodó Csillagrombolóra. Ezra át is jut, ám Sabine látja, hogy a mestere közben egyre hátrébb szorul, mert már nem csak Elsbeth támadja, de az újra felbukkanó zombi katonák is. Így úgy dönt, hogy nem tart Ezrával, hanem hátra marad és segít a mesterének. Ennek köszönhetően Ahsoka végezni tud Elsbeth-tel, mire Thrawn a lövegeivel tűz alá veszi az erőd tetejét. Szét is rombolja, ám Huyang épp időben érkezik a megjavított Jedi-hajóval, így meg tudja menteni Ahsokát és Sabine-t.

Üldözőbe is veszik Thrawnékat, ám nem tudják utolérni őket, így az admirális és a csapatai sikeresen ugranak a Sion Szemével, míg Ahsoka és Sabine a Preidián ragadnak. A végén látjuk, ahogy Thrawnék megkérkeznek a Dathomirhoz, míg Ezra egy elkötött komppal menekül el sikeresen az Új Köztársaság flottájához, ahol újra találkozik Herával. Ezek után egy pillanatra látjuk még Shin Hatit, ahogy felkeresi a Peridián a fosztogatókat, illetve Baylan Skollt, aki egy hatalmas, hegybe vájt szobor-együttes tetején áll, amelyek a Mortisi Isteneket ábrázolják.

Ahsoka és Sabine a helyi teknős/rák népséggel marad (nem esküszöm meg rá, de talán Nati a faj neve) és felkészülnek rá, hogy talán örökre a bolygón ragadnak. Az utolsó jelenetben pedig még láthatjuk, ahogy Ahsoka Tano megpillantja mestere, Anakin Skywalker Erő-szellemét.

Erről az epizódról is elég sokat írtam, pedig lényegében sok sztori itt sincs, hanem igazából egy óriási akciójelenet az egész, amit itt-ott megszakít némi beszélgetés a szereplők között. A korábbi részek kapcsán folyamatosan azt emlegettem, hogy egymást váltják a remek, illetve a nevetséges megoldások és ez sajnos az évadzáróra is igaz. Ami pozitívum, hogy tényleg nagyon látványosra sikeredett az egész, rengeteg akcióval.

Kiemelném Ahsoka és Elsbeth összecsapását, aminek van dinamikája és van rendes koreográfiája. Persze, ez sem veszi fel a versenyt az előzménytrilógia összecsapásaival, de egyáltalán nem rossz. Minden furcsasága ellenére pedig a feltámasztott zombi rohamosztagosok is sokkal jobban működnek, mint azt elsőre gondolná az ember. Remek volt látni az utalásokat az animációs sorozatokra ezúttal is: felbukkan ugye Morai, a bagoly, illetve a Mortisi Istenek szobrai, végül pedig Hayden Christensen újbóli felbukkanását is ki kell emelnem.

Azonban nem tudok elmenni a negatívumok mellett sem. Elsőként mindjárt ott van az, hogy itt az a kulcs, hogy meg kell akadályozni azt, hogy Thrawn visszajusson a galaxisba és ezért ugye utol is kéne őt érni még az indulás előtt. Erre mit látunk? Hogy hőseink gyökkettes tempóban repülnek a hajójukkal, mert kísérgetik az alattuk csigalassúsággal közlekedő teknős/rák népséget. Minek? Minek vannak azok egyáltalán ott? Teljesen értelmetlen az egész.

Ahogy az is kiakasztó, hogy miközben Thrawn arról beszél, hogy ő tanul a hibáiból és nem becsüli alá az ellenfelét, mégis ahelyett, hogy ráküldene egy osztag TIE-vadászt Ahsokáékra, rájuk küld kemény kettő darabot. Mindezt azért, hogy védje őket a „plot armor”, különben simán fűbe harapnának. Aztán ott vannak a feltámasztott rohamosztagosok. Nagyon hatásos, ahogy hörögve újra és újra támadnak, csak éppen ha „in universe” néznénk a logikát, akkor simán fel kéne őket szabdalnia a három fénykardforgató hősnek és többet baromira nem tudnának csinálni semmit.

Ami viszont számomra a legkiakasztóbb az Sabine Erő-használata. Ezzel már az első résztől kezdve kacérkodott a sorozat, de akkor sem fogadom el. Baszki, ez a karakter a jelét nem mutatta annak, hogy Erő-érzékeny lenne, pedig négy évadon át láthattuk őt a Lázadók sorozatban. Erre előállnak ezzel. Röhejes. Az meg már csak hab a tortán, hogy lényegében ugyanaz a befejezés, mint az utolsó Lázadók epizódban, csak megfordítva: ott Thrawn és Ezra „száműződik” egy másik galaxisba, itt meg ők jutnak onnan haza és reked ott Sabine és Ahsoka. Nem túl kreatív.

Összegzés
Ha mindent összegzek, akkor nagyjából azt tudom elmondani erről a sorozatról, mint a tavalyi Kenobiról, noha itt azért jobb az összkép. Igazából valahol ez is kihagyott ziccer és a töménytelen mennyiségű hibája, ostobasága, logikai bakija és lusta megoldása kapcsán inkább haragszom az Ahsokára, semmint rossznak tartanám. Sőt, az az igazság, hogy az előbb felsorolt dolgok ellenére ez a sorozat baromira szórakoztató és abszolút nézeti magát. Látvány terén szerintem messze a legjobb a Disney korszak alkotásai közül és itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy mennyire jók az effektek (bár azok is abszolút minőségiek), hanem arra, hogy sokkal kreatívabb az egész. Megidézi ugyan az elődeit, de mégis képes hozzáadni valami újat. Ugyanígy dicsérnem kell a zenét, mert Kevin Kiner megint kitett magáért. És bár én imádom a rengeteg utalást, egy átlagnéző tuti, hogy elveszik A Klónok Háborúja és a Lázadók ismerete nélkül

A színészek terén felemásan teljesít a sorozat, mert szerintem Rosario Dawson, Ray Stevenson, Ivanna Sakhno, valamint a vendégszerepben feltűnő Hayden Christensen és Ariana Greenblatt nagyon jók, ám Mary Elizabeth Winstead teljesen egysíkú, Natasha Liu Bordizzo meg sokszor egyenesen gyenge. Ugyanúgy meg kell említenem azt is, hogy bár ordít az egészről, hogy Dave Filoni valóban szereti a Star Warst és tiszteli azt, amit George Lucas alkotott, de íróként mégis rengeteg buta húzása van, amik belerondítanak az összképbe. Egyelőre azt sem látom, hogy a legendás Thrawn mitől lesz majd akkora fenyegetés, mert sem a megjelenése nem sugallja ezt és hát valahogy nem süt belőle az a hű, de nagy intellektus sem. A befejezés ordít a folytatásért, amit bizonyosan meg is fogunk kapni még a beígért mozifilm előtt. Minden erényével és hibájával együtt ez a széria ott van a Kenobi sorozat, illetve a Zsivány Egyes mellett, bár szerintem az Ahsoka szórakoztatóbb az előbbi kettőnél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.