Mozgókép Blog

A Villám (The Flash)

Bevezetés
Az elmúlt 15 évben a képregényhősök uralmát tapasztalhattuk meg a mozikban, de még a tévéképernyőkön is. Azt a világért se írnám, hogy a fénykorát, mert a minőségüket tekintve ezen filmek és sorozatok legtöbbje igazából maximum a középszer kategóriába tartozik. Persze, a közönséget ez nem nagyon izgatja és tömegével tódulnak a köpenyes, szupererővel felruházott figurák újabb és újabb kalandjaira a mozikba, óriási bevételeket produkálva ezzel a gyártóstúdióknak, akik meg ezek után nem is nagyon akarnak semmiféle minőségre törekedni.

A Marvel 2008 óta építi filmes és sorozatos univerzumát, amiben a már említett minőség nem játszik szerepet, sokkal inkább az eladhatóság a fő szempont és ezért bármikor képesek tét nélküli, ezernyi sablonból összetákolt, futószalagon legördített ipari tömegtermékeket gyártani. A DC pedig látta, hogy ez mekkora üzlet és úgy voltak vele, hogy akkor majd ők is. Igen ám, csak az univerzumuknak azt a filmet szánták nyitányul, amely mögött két olyan sajátos stílussal megáldott alkotó állt, mint Christopher Nolan és Zack Snyder, ráadásul Az Acélemberről ordított, hogy igazából önálló Superman filmnek készült és nem gondolkoztak semmiféle univerzumban.

A Warner és a DC viszont másként gondolta, így gyorsan bele is vágtak a DC Extended Universe című kis projektjükbe és nem sok időt hagytak annak felépítésére. A hajó kormánya mögé álló Snyder viszont nem rettent meg a feladattól és nagy munkakedvvel, valamint nem kevés kreativitással igyekezett nem csak a DC két legnagyobb hősét, de a további héroszokat is sebtében összetrombitálni. Snyder filmje (Batman v Superman) pedig hiába volt gigászi és rettenetesen komplex cucc, mégis darabokra szedték azt, mert sötét volt, komor és merte komolyan venni magát, míg az uralkodó nézet az volt, hogy a Marvel színes-szagos infantilizmusa a nyerő képlet.

Nem ragoznám hosszan, úgyis megtettem már korábban, hogy milyen okok vezettek Snyder eltávolításához, Az Igazság Ligája film totális szétbarmolásához, hogy aztán semmiféle egységes koncepció nem volt a soron következő filmeknél és az is maga volt a csoda, hogy rajongói nyomásra végül elkészülhetett Snyder saját, eposzi méretű verziója a DC hőseiről. Közben persze volt Wonder Woman film, volt Aquamannek is saját kalandja és már évek óta be volt ígérve egy Villám-film is. Ez utóbbi döbbenetesen nehéz szülés volt és hosszú évek kínszenvedése kellett hozzá, hogy elkészüljön, ráadásul mindez akkor, mikor a DC totális reset előtt áll. Ennek fényében, hogyan sikerült a film? Lássuk!

Szereplők
Barry Allen/The Flash – Ezra Miller, a totálisan elmebeteg, mindemellett nem tehetségtelen színész volt szerintem Snyder egyetlen baklövése a casting során. Valami zseniális érzékkel szerződtette anno Henry Cavillt, Ben Afflecket, Gal Gadotot és a többi színészt, de Flash esetében valahogy cserbenhagyta az ösztöne. Miller alakításában Barry Allen eddig is egy idegesítő pöcs volt, az önálló filmjében azonban nem csak egy verziót kapunk a karakterből és a tag most aztán tényleg csúcsra járatja az infantilizmust. Állandó jelenléte pedig nagyon durván próbára fogja tenni a nézők idegeit, és bár van, hogy a játéka működik, mégis inkább a sitten kéne csücsülnie ennek a degeneráltnak.

Bruce Wayne/Batman – Michael Keaton, a legendás színész annak idején igazi ikonná vált a Sötét Lovag eljátszásával Tim Burton két kultikusnak számító filmjében. Most, több mint három évtized után visszatért a szerephez, hogy Barry téridőt megbolygató kavarása után Batman egy alternatív verziójaként segítse a címszereplőt. Keaton láthatóan nagyon élvezte, hogy újra a karakter jelmezébe bújhat és bár sok szerepe nincs, de mégis képes ellopni a show-t Barry elől, ami egyrészt jól mutatja a színész karizmáját, másrészt sokat elmond arról, hogy a Villám karaktere mennyire nem lett kidolgozva. Ezzel együtt volt némi problémám is Keaton Batmanjével, de erről majd később.

Kara Zor-El/Supergirl – Sasha Calle, a kolumbiai felmenőkkel bíró totál ismeretlen színésznő kapta a lehetőséget, hogy eljátssza Superman unokanővérét, aki az alternatív idővonalon lényegében Kal-Elt „helyettesíti”. Nos, mit is mondjak a karakterről… Elsőként azt, hogy semmi köze a képregényes eredetijéhez. Kara eredetileg egy fehér, szőke, kékszemű, nagyon dekoratív csaj, míg itt kapunk egy kissé androgün kinézetű, latinát, akinek igazából még személyisége sincs. Igazából még csak véleményt alkotni sem tudok a színésznő játékáról, annyira egysíkú és rövid a szerepe.

Henry Allen – Ron Livingston, a rendkívül szimpatikus színész Billy Crudupot váltotta a szerepben, aki korábban eljátszotta Barry apját Az Igazság Ligája mindkét verziójában. Livingstonnak kicsit több játékidő jut, mint elődjének, de ő is igazából csak arra van, hogy a címszereplő motivációja legyen. Livingston még a csekély játékidejével is képes szimpatikus és szerethető karakterré formálni Henry Allent, így csak sajnálhatjuk, hogy nem kaphatott nagyobb teret.

Nora Allen – Maribel Verdú, a spanyol színésznő már a ’80-as évektől kezdve a pályán van, de alighanem a neve nem mond majd sokat a nagyérdeműnek, hiszen igazából kis kivételtől eltekintve mindig csak spanyol nyelvű filmekben játszott. Ezúttal ő alakítja a címszereplő édesanyját, akinek a tragikus halála az elsőszámú gyújtópont ahhoz, hogy a címszereplő minden ésszerűség ellenére megbolygassa a téridő szövetét. Most az a helyzet, hogy ehhez képest Nora Allen jó, ha kap három jelenetet és az is totál súlytalan, ezerszer látott klisédráma. A színésznő korrektül hozza, amit kell, de ez nem lehetett túl nagy kihívás a számára.

Iris West – Kiersey Clemons, a fiatal afro-amerikai színésznő még 2016-ban lett kiválasztva a szerepre, ehhez képest egészen 2021-ig, Az Igazság Ligája Snyder-féle változatáig kellett várni arra, hogy felbukkjon. Őt még ugyanis egy olyan rendező szerződtette (Rick Famuyiwa), aki sok évvel korábban volt kinézve a Villám rendezői posztjára, azonban sok más jelölt mellett ő is bedobta a törölközőt. Snyder megtartotta a színésznőt és adott is neki egy röpke szerepet a filmjében. Ezek után vártam, hogy majd a Villám önálló mozijában nagyobb teret kap, lévén ő a címszereplő nagy szerelme, de megdöbbenésemre neki is van kb. három darab jelenete, ezek alapján meg annyit tudok elmondani, hogy Clemons aranyos és szerethető. Ja, a karakter amúgy természetesen fehér a képregényben, de Irist már nem először „festik” feketére a PC nevében.

Dru-Zod – Michael Shannon, a kiváló színész még anno 2013-ban, a DC mozis univerzumát elindító Acélemberben játszotta el Superman egyik leghíresebb ellenfelét, a szintén kriptoni származású Zod tábornokot. Shannon alakításában egy erős, karizmatikus és emlékezetes gonoszt kaptunk, így valahol örültem neki, mikor jöttek a hírek, hogy ő is visszatér a filmben. Sok köszönet azonban nincs benne, mert a szerepe arra korlátozódik, hogy csúnyán nézzen, mondjon pár mondatot és nyomjon némi harcot, mindezt a film végén. Maga Shannon is úgy érezte, hogy Az Acélemberrel ellentétben a karaktere ezúttal nem kapott igazi mélységet és eljátszania sem volt akkora móka. Meg tudom érteni.

Bruce Wayne/Batman – Ben Affleck, aki nem csak remek színész, de még annál is jobb rendező, nem volt túl jó véleményekkel a képregényfilmekről, miután eljátszotta a Marvel Fenegyerek nevű karakterét. Snyder azonban meggyőzte, hogy ő a legalkalmasabb arra, hogy eljátssza Batmant és bár tény, hogy Christian Bale jobb színész és egy jóval komplexebb verzióját is hozta a legendás hősnek, mégis kinézetre Affleck olyan, mintha csak a képregények lapjairól lépett volna le. Remekül hozta a karaktert Snyder két filmjében: a BvS-ben egy idősebb, minden korábbinál sötétebb és brutálisabb verziót, aki aztán a ZS:JL-ben az őt ért hatások következtében lesz csapatember és vezér. Most az Öngyilkos Osztaghoz hasonlóan afféle vendégszereplőként bukkan fel, ám ez egyben a búcsúja is. Jó volt őt még egyszer látni, még ha összesen 10 percre is.

Látvány
Manapság már felfoghatatlan összegeket költenek a stúdiók ezekre a gigászi blockbusterekre és e alól a Flash sem kivétel. A film költségvetése nagyjából 200-250 millió dollár körül volt és ugye ilyenkor szoktam azt írni, hogy láttam lefolyni az utolsó centet is a vásznon. Na, most jött el az a pillanat, hogy ezt nem fogom megtenni. Legnagyobb megdöbbenésemre ugyanis a Flash vizuális effektusai nem, hogy gyengék, hanem sokszor inkább arcpirítóan rosszak. Én nem tudom, hogy a színfalak mögött mi történt, hogy hányszor állt le a produkció menet közben, hogy a rengeteg ráfordított pénz mire ment el, de az biztos, hogy nem a minőségi látványvilágra.

A film elején pl. van egy csecsemőmentős jelenet, ami annyira kellemetlenül néz ki, hogy szavak nincsenek rá és sajnos idővel sem lesz jobb. De említhetném még a film végi nagy csatajelenetet is, amit szintén nem fognak a készítők nagy büszkén kitenni az ablakba. És a legjobb, hogy Barry képességeinek köszönhetően mindent szép, lassított felvételben kapunk, így még inkább kiütköznek a pocsék minőségű effektek. Vicc nélkül állítom, hogy bizonyos jelenetei olyanok, mintha egy 8-10 évvel ezelőtti számítógépes játék trailerét, vagy átvezető videóit nézném.

Szólnom kell még az egyéb látványelemekről is, mint a jelmezek és a járművek. Utóbbiak ugye igazából Batmanhez köthetőek és azt kell mondanom, hogy jól is néznek ki. A probléma csak az, hogy ez nem a Villám látványtervezőinek az érdeme, hiszen lényegében újraalkották egyrészt Tim Burton klasszikusainak formavilágát és ugyanezt tették a Zack Snyder-féle Sötét Lovaggal is. Igazából annyi újdonság van, hogy Affleck Batmanje kapott egy nagyon dizájnos motort és nagyjából ennyi. Meg hát persze baromi jól néznek ki a kriptoni hajók is, csak ugye az megint nem a Flash alkotócsapatát dicséri, hanem szintén Snyderéket.

A jelmezek terén sem fogom túldicsérni az alkotókat. Barry Allen vörös ruhája amúgy is nagy kihívást jelenthet a tervezőknek, mert bár a képregények lapjain nagyon jól mutat, de élőszereplős verzióban valahogy sosem az igazi. Ezúttal is kissé esetlennek hat, de szerintem erre rápakol az is, hogy rettenetesen élénkvörös a színe, amitől kicsit még inkább műanyag hatást kelt. Keaton jelmeze sikerült a legjobban, de lássuk be, ott is csak előszedték a klasszikus ruhát és kicsit variáltak rajta. Affleck már nem járt ilyen jól, mert sem a színe nem működik ezúttal és sikerült az alkotóknak túl is tolni a film eleji jelenetben.

Végül pedig ott vannak a kriptoniak. Zod és serege ezúttal is remekül fest, de ugyanaz a helyzet, mint amit korábban is írtam, ez nem az ő érdemük, hanem Zack Snyder és látványtervező csapatáé. Maradt tehát Supergirl jelmeze, aminél a kiindulópont Henry Cavill fantasztikus ruhája volt, ám az alkotóknak sikerült valami vállalhatatlanul gagyi dolgot összehozniuk. Nevetségesen fest a palást, valahogy nem stimmel az S-logó sem, ahogy a vállaknál a piros festés is rossz, a nyakrész meg aztán külön borzalmas. Mintha az lett volna a cél, hogy direkt nézzen ki rosszul, ami még előnytelen is a jelmezt viselő színésznőnek. Ebben a filmben szinte semmi nem működik látványilag.

Zene
Általában külön szoktam foglalkozni a zenével, egyrészt mert nagyon szeretem, másrészt mert kifejezetten fontosnak tartom az adott film hangulatának szempontjából. Itt sajnos ezt nem igazán tudom kifejteni, mert a filmzene nem jelent meg, így sajnos nem állt módomban azt meghallgatni és értékelni. Csak abból tudok kiindulni, amit a film megtekintése közben hallottam és igazából sajnos az nem nyújtott semmi maradandót. Egy darab emlékezetes dallamot nem tudnék felidézni, leszámítva persze azt, mikor felcsendül a klasszikus Batman-téma, de az meg ugye Danny Elfman munkája és nem a score-ért felelős Benjamin Wallfisch érdeme. Ezen kívül van még pár ilyen poprockos dal, de ha megfeszülök sem tudom őket fejből beazonosítani, de az biztos, hogy rohadtul nem illettek a filmbe, különösen a végén nem, de erre is igyekszem majd később kitérni.

Történet
Vannak filmek, amik különösen nehezen állnak össze és születnek meg és, ahogy a bevezetőben is írtam, a Flash is ezek közé tartozik. Mert, ha visszatekintünk a DCU előtti időkre, akkor láthatjuk, hogy már a ’80-as években szerették volna vászonra vinni a DC Comics leggyorsabb szuperhősét, de valahogy sosem sikerült. Aztán a 2000-es évek közepén az akkor éppen felfutóban lévő író, David S. Goyer szeretett volna egy Flash-filmet készíteni, méghozzá a karakter Wally West-féle verziójával, akinek a szerepére a még csak felfutóban lévő Ryan Reynoldsot képzelte el. Természetesen ebből nem lett semmi, Goyer helyét pedig Shawn Levy vette át, hogy aztán ő is kiszálljon. Időközben a Mad Max alkotója, George Miller akart csinálni egy Igazság Ligája filmet, amihez szerződtetett egy komplett színészgárdát is (Adam Brody lett volna Barry Allen), de szerencsére ezt a projektet az utolsó pillanatban lelőtték.

Innen pedig ugorhatunk is a DC Moziverzumára, ami ugye Az Acélemberrel vette kezdetét, majd 2016-ban jött a második film a Batman Superman Ellen: Az Igazság Hajnala. Ebben kezdte el Snyder bevezetni a további hősöket. Fontosabb mellékszereplőként megkaptunk Wonder Womant, cameo szinten pedig felbukkant Cybor, Aquaman és természetesen Flash is, utóbbi még az Öngyilkos Osztagban is tiszteletét tette. Látható volt hát, hogy a stúdió nagyon szeretne kezdeni valamit a karakterrel és az önálló Villám-film bemutatóját 2018-ra be is lőtték. Utólag nézve, kissé naiv gondolat volt ez a részükről, elég, ha csak felsorolás szintjén nézzük, hogy kik dolgoztak a projekten az elmúlt évek során íróként és/vagy rendezőként: Phil Lord, Christopher Miller, Seth Grahame-Smith, aztán a már említett Rick Famuyiwa (aki Kiersey Clemonst is szerződtette), de dolgozott rajta íróként Dan Mazeau, Grant Morrison, ahogy John Francis Daley és Jonathan Goldstein is.

Alkotók sora jött és ment, hogy végül íróként Joby Harold és a Ragadozó Madarakat is jegyző Christina Hodson kapjon kreditet, a rendezői székbe pedig végül Andy Muschietti ülhetett. A sokévnyi előkészület során egyetlen dolog volt, amiben szinte minden filmes egyetértett: a történet alapjául a 2011-es Flashpoint című képregénynek kell szolgálnia, ami egyébként túlzás nélkül kijelenthető, hogy az egyik legzseniálisabb modern kori szuperhős sztori. A Flashpoint lényegében arról szól, hogy Barry Allen egy napon úgy ébred, hogy ő nem a Villám, nincsenek is meg a képességei, a világ, amit ismert, pedig teljesen megváltozott. Anyja él, az apja viszont halott, élete szerelme valaki mással él együtt, vannak hősök, akik ebben a realitásban nem is léteznek, míg az atlantisziak és az amazonok között kitört egy háború, ami az egész világot elpusztíthatja. Ebből az alapkonfliktusból írt Geoff Johns remek képregényt és ez adta volna az önálló Flash film alapját is.

A baj, hogy ez a sztori lényegében adaptálhatatlan egyetlen filmbe úgy, hogy azt el is kell adni az átlagnézőnek, akinek fogalma nem lenne arról, hogy éppen a tengernyi karakter közül melyiknek látja az alternatív verzióját. A filmesek tehát egyedül a történet magját tartották meg: Barry nem tud túllépni anyja halálán és az apja bebörtönzésén, mert tévesen őt vádolják a gyilkossággal. Barry visszamegy az időben, megváltoztatja a múltat, de ennek katasztrofális kihatásai lesznek a jelenre. Hogy működhetett volna-e a történet ennyire lebutítva? Igen, ha értelmesen építenek rá valamit, de ez nem történet meg. Lássuk is hát részleteiben, hogy miről van szó. Barry nyomja a hősködést, de közben nem kicsit szétszórt fazon, aki hiába igyekszik, nem tud olyan bizonyítékot szerezni, amifel kihozhatná az apját a börtönből. Majd egy akció során rájön, hogy hosszabb távon is tud az időben utazni, így eszébe jut, hogy talán mindent rendbe hozhatna, ha megmentené az anyját.

Csakhogy a visszafelé úton, egy rejtélyes, szörnyszerű alak, kilöki őt a Sebességmezőből (ebben utazik, mikor az időben halad) és bár azt tapasztalja, hogy a szülei élnek és virulnak, szembe találja magát a tíz évvel fiatalabb énjével, aki még nála is nagyobb gyökér. Rájön, hogy ez az énje még nem kapta meg az erejét és ha nem avatkozik be, akkor ez nem is történik meg és ő sosem lesz a Villám. A folyamat során aztán a fiatalabb verziója szert tesz az erőre, ő viszont elveszíti, és, hogy tökéletes legyen a káosz, ez az a pillanat, amikor Zod tábornok és a kriptoni csapatai megérkeznek a Földre. A probléma csak az, hogy ebben a világban Victor Stone még nem Cyborg, Aquaman nem is létezik, Supermannek és Wonder Womannek se híre, se hamva, egyedül Batman létezik, de felőle sem hallott senki már évek óta. A két Barry így útra kel és felkeresik az egykori Sötét Lovagot, hogy az ő segítségével felkutassák Supermant és vele megállítsák Zodot és csapatait.

Ismétlem, ez még működhetett is volna, mert így leírva annyira ne vészes a dolog. A hiba a részletekben van. Mert egyrészt nagyon felszínesen alapoz meg a sztori Barry drámájának, hogy visszamenjen az anyját megmenteni, ahogy nem foglalkozik a film azzal sem, hogy ő számba vegye az ezzel járó veszélyeket. Kap ugyan Ben Affleck egy jelenetet, amiben próbál ésszerűen hatni Barryre, de ez csak olyan tessék-lássék dolog az írók részéről. Aztán megkapjuk a két Barryt, akik közül amúgy egy is sok és az ő elcseszett bénázásukat, meg az infantilis idiotizmusukat kell néznünk és hallgatnunk a film nagy részében. A film amúgy tömve van ezzel a Marvelre hajazó totál gyermeteg humorral, amiből jó, ha kettő működött a film során. Mindezt menthetné ugye a Michael Keaton alakította Batman felbukkanása, és majdnem sikerül is neki, de végül ő sem képes pozitív irányba kibillenteni a filmet, ennek pedig az az oka, ahogyan őt a film használja.

Egyrészt igen későn kerül sor az ő behozatalára, másrészt hiába élvezte Keaton szemmel láthatólag, hogy ismét eljátszhatta a figurát, ha az írók először egy hobó kinézetű idiótát csináltak belőle, hogy aztán valami rémesen nevetséges szöveget adjanak a szájába a multiverzumokról, mindezt egy rakás spagettivel illusztrálva. A csúcs viszont az, hogy Barry elmondja neki, hogy Zod el fogja pusztítani a világot és megkéri, hogy segítsen neki, mire Bruce Wayne szórakozott stílusban azt válaszolja, hogy „nem”, majd elsétál. Teljesen karakteridegen reakció ez tőle, legyen szó bármelyik Batmanről, ő sosem mondana ilyet. Ráadásul jelentősége sincs, mert öt perc múlva meg meggondolja magát. Hogy ezek után nagyon menő akciókat nyom a jelmezben Keaton kaszkadőrje (vagy a CGI csapat) az egy dolog, de ha valaki nem vak, akkor láthatja, hogy az egész nem más, mint a közönség szégyentelen módon való hülyének nézése.

Ordít az egészről, hogy Muschietti és a csapata csak felhasználja Michael Keaton Batmanjét arra, hogy megpróbálja a régi rajongókat becsábítani a moziba. Mert ha képesek vagyunk eltekinteni ettől retró múltidézéstől, akkor láthatjuk, hogy a karakter abszolút kilóg ebből a kicsit Zack Snyderre hajazó stílusból és baromira nem passzol bele ebbe a világba. Ráadásul ezzel az alkotók kihasználatlanul hagyták a Flashpoint képregény egyik legerőteljesebb történeti elemét is, miszerint az alternatív idősíkon nem a szülők, hanem a gyermek Bruce hal meg, aminek hatására az apa, Thomas Wayne válik Batmanné, míg az anya teljesen megőrül és belőle lesz a Joker. A nagyszerű színész, Jeffrey Dean Morgan alakította egyébként a BvS visszaemlékezős jeleneteiben Thomas Wayne-t és ő szívesen el is játszotta volna megint a karaktert. Óriási ziccert hagytak tehát ki az alkotók, ráadásul ő ezerszer jobban passzolt volna ide, mint Michael Keaton.

De még nála is rosszabbul jártak a kriptoniak. Mint említettem, Michael Shannon visszatért Zod tábornok szerepében, de igazából azért, hogy a végén nyomjon egy hadüzenetet, váltson három mondatot Supergirllel és aztán toljanak egy kis harcot. Shannon úgy jellemezte ezt a fellépését, mintha akciófigurákkal játszottak volna, a kész filmet látva pedig nem csodálkozom a véleményén, hiszen nem volt igazi szerepe ezúttal. És akkor ott van Kara Zor-El, azaz Supergirl, aki egyrészt kinézetre sem olyan, amilyennek a karakternek lennie kéne, de ugye a Flashpointban Kal-El az, aki az alternatív idősíkon az érkezése óta be van börtönözve, itt őt simán lecserélték egy másik karakterre. Ebben a világban nincs Superman, helyette kapunk egy személyiség nélküli Karát, aki meglepő módon szintén alig szerepel. Kiszabadítják, visszanyeri az erejét, közli mindenkivel, hogy ő aztán nem segít, majd öt perc múlva ő is meggondolja magát, harcol egyet és ennyi.

Még csak azt sem tudom mondani, hogy rosszul megírt karakter, mert nincs megírva sehogy. Totál semmilyen az egész. A karakterek frontján tehát teljesen elhibázott az egész film, a történet meg ugye, mint említettem le lett butítva, ahol sem a humor, sem a dráma nem működik, de igazából sokadjára bizonyosodik be, hogy ez a multiverzumosdi nem más, mint parasztvakítás. Arra van, hogy a néző felkiáltson, hogy „nézd, x és y karakter együtt szerepel” és ennyi. Ráadásul tétje sincs semminek, ha mindig utazhatsz az időben, meg ezernyi verzió van minden karakterből. A hosszú évek alatt tehát az biztos, hogy a szkript minőségére nem sok időt fordítottak, mondjuk Christina Hodsonnal a fedélzeten bolond is volt az, aki azt várta, hogy majd valami értelmes és jó fog mindebből kisülni. A Flash sztorija egy kliséhalmaz, tele lyukakkal, valamint rosszul és/vagy sehogy megírt karakterekkel. Haragszom ezért, mert ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Rendezés
A rendezői széket végül elfoglaló olasz-argentin Andy Muschietti ezt megelőzőleg mindössze három filmet készített. A 2013-as Mama című horrort, valamint Stephen King egyik legzseniálisabb regényének, az AZ-nak a két részes mozis adaptációját. Ez utóbbi nem ébresztett bennem túl nagy bizalmat, mert szerény véleményem szerint igencsak félrement adaptációról beszélhetünk, különösen a második felvonást illetően. Hogy miért esett a stúdió választása éppen őrá, azt nem tudom, mindenesetre a végeredményt elnézve, talán keresgélni kellett volna még egy kicsit.

Muschiettiről is azt tudom elmondani, mint sok más jelenkori filmesről. Technikailag profin tudja a filmkészítést, tudja, hogy mit, hogyan kell felvenni és össze tud hozni egy eladható tömegcikket. A baj az, hogy ennél többre nem képes. Tipikusan tucatrendező, akikkel ma tele van a padlás. A Flash film kaotikus végeredményéért pedig nem csak az írók, de ő maga is felelős. Mert az egy dolog, hogy Joby Harold, Christina Hodson, vagy a korábbi szkripterek mit írtak össze, de ez még nem indokolja azt, hogy a végeredménynek egy súlytalan, tét nélküli, bugyuta humorral átitatott celluloidhulladéknak kell lennie. Márpedig Barry Allen önálló filmje bizony az lett.

Alighanem tudta ezt Muschietti is, ezért akarta annyira erőltetni Michael Keatont, ezért tolták a marketinget is Batmanre kihegyezve és ezért képes a Sötét Lovag még nagyjából 20 percnyi játékidővel ellopni a showt a címszereplő elől. A már említett színészeken kívül amúgy a rendező még egy rakás vendégszereplővel és „meglepetés cameóval” igyekszik palira venni a nagyérdeműt, de hiába van itt Jeremy Iron, Gal Gadot, vagy éppen Temuera Morrison egy-egy jelenet erejére, ha ezek csak pillanatnyi poénnak jók. A film végi, nagy meglepetésnek szánt George Clooney féle Bruce Wayne-t pedig már nem is említem, mert az már inkább volt kínos, mint jópofa.

És akkor ott van még a rengeteg „cameo” a film végén, amit annyira sejtelmesen próbáltak az alkotók az elmúlt hetekben felvezetni. Kérem szépen, az nem több mint mikor Barry a Sebességmezőben látja a különböző valóságok összeütközését és akkor a teljesség igénye pillanatokra mutatják nekünk a Christopher Reeve féle Supermant, a Helen Slater alakította Supergirlt, Adam Westet, mint Batman, valamelyik Jay Garrick féle Villámot, valamint a legnagyobb poénnak szánt vendégszereplőt is, Nicolas Cage-et mint Supermant. Persze utóbbi csak annak poén, aki egyáltalán tisztában van vele, hogy a ’90-es években Tim Burton akart az ő főszereplésével Superman filmet készíteni.

És, hogy mi is a baj ezzel a csodálatos és lenyűgöző vendégsereggel? Hát az, hogy ez mind csak CGI-jal van odarajzolva, ráadásul valami kritikán aluli minőségben. Az alkotók tutira úgy gondolták, hogy ez majd milyen ál-leejtős is lesz a moziban, hát nem volt az, sőt. És akkor még a film végi csatában ott van Faora, azaz Antje Traue is, aki szerepel a stáblistán, azonban a filmben nincs egy mondata sem és végig abban az áttetsző sisakban látjuk, így nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy csak egy testdublőr volt ott, akire digitálisan rárakták a színésznő arcát. Muschietti annyira nem bízott a hősében, hogy irdatlan mennyiségű „meglepetéssel” akarta kiszúrni a szemünket, de végül csúfos kudarcot vallott.

Összegzés
Mindent összegezve sajnos azt kell mondanom, hogy A Villám egy kolosszális méretű fiaskó, amiben bizonyos részletek működnek ugyan, de a végeredmény nem áll össze, túlságosan is sok sebből vérzik, és így a nagy egész egy önmaga súlya alatt összeroskadó celluloid monstrum. Még csak a látvány sem tudja megmenteni a pocsék effekteknek köszönhetően, így senkit nem biztatnék arra, hogy ezt moziban nézze meg. Inkább spórolja meg a pénzét és aztán nézze meg egyszer tévén, hátha ott majd kevésbé lesz fájdalmas a képi világ. A DC most arculatváltáson esik át James Gunn vezénylete alatt, a Flash pedig sajnos nem tudott méltó búcsú lenni mindattól, amit Zack Snyder teremtett. És, hogy mit hoz majd a jövő? Nos, Gunn Marvel filmjeiből, illetve az általa rendezett második Öngyilkos Osztag moziból kiindulva, sok jóval az sem kecsegtet majd. Lehet, hogy lassan tényleg leáldozik a képregényfilmeknek és őszintén szólva, talán ez nem is akkora baj.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.