Mozgókép Blog

Top 2021 III. Rész: A Tíz Legrosszabb Film

Miután számba vettük a legjobbakat és a csalódást keltőeket, most jöjjön a legszórakoztatóbb rész, mikor is listázzuk azokat a filmeket, amelyek vagy csak leszedálták a nézőt, vagy közel agyrákot okoztak. „Örömmel” jelenthetem, hogy ilyen jellegű produkcióból bizony annyi volt a tavalyi évben, mint égen a csillag, úgyhogy volt miből szemezgetni. A lista készítésekor igyekeztem egy olyan szempontot figyelembe venni, hogy mivel rogyásig vagyunk nagyköltségvetésű, óriási sztárokkal teletűzdelt, szuperprodukciókkal, így nem lenne fair, ha például olyan ötdolláros szutykokat is figyelembe vennék, mint Bruce Willis aktuális celluloidhulladékai. Így a listán főleg nagy filmek kapnak majd helyet, mert úgy érzem, így korrekt a dolog. Következzék hát a tavalyi év igazi salakja.

Íme, a tavalyi év szerintem tíz legrosszabb filmje:

10. Helyezett
Tolvajok Társasága (The Misfits)
Ismerjük azt, mikor valaki úgy próbál menőzni, hogy igazából rohadtul nem az, ordít is róla, hogy egy műmájer pozőr és mindenki látja is ezt, csak a delikvensnek nem tűnik fel a dolog és ettől az egésztől még te érzed szarul és kellemetlenül magad. Hát a filmeknél is van bizony ilyen és az egykor szebb napokat látott Renny Harlin legújabb filmje is ezen alkotások sorát gyarapítja. A Tolvajok Társasága lényegében egy heistfilm, ami a Közel-keleten játszódik, ám a sztorit már igen nehéz lenne felidézni, annyira semmilyen az egész. Pierce Brosnan még a hetvenhez közelítve is sármőr és bizony most sem rajta múlik a dolog, hanem az igénytelen forgatókönyvön, a lélek nélküli rendezésen, meg ezen a tettetett álmenősködésen. A mellékszereplők abszolút semmilyenek (Tim Roth szénné égeti magát) és maximum annyi pozitívum mondható el, hogy Jamie Chung és Hermione Corfield rohadt jó nők.

9. Helyezett
Chaos Walking
Úgy nagyjából tíz évvel ezelőtt voltak csúcsra járatva az úgynevezett „young adult” regények filmadaptációi (Az Éhezők Vidala, Beavatott, Útvesztő, stb.) és már akkor sem képviseltek maradandó értéket. Valaki valamiért úgy látta, hogy jó lesz még ütni ezt a vasat, de a számításai nagyon nem jöttek be. A Tom Holland és Daisy Ridley főszereplésével leforgatott film vagy két évig állt a dobozban, a végterméket elnézve meg nem is csoda. Egy távoli bolygón járunk, ahol él egy csak férfiakból álló kolónia. A bolygónak különös hatása van rájuk nézve: látják és hallják egymás gondolatait. Nők nincsenek, mert mindet megölte egy humanoid faj, akikkel háborúban álltak. Egy napon aztán lezuhan egy űrhajó és fiatal hősünk életében először lát nőt, ez pedig gyökeresen fog megváltoztatni mindent. Nos, aki látott már egy ilyen sztorit, az látta az összeset. Ahogy feltűnik Mads Mikkelsen azonnal tudjuk, hogy ő lesz a rossz, ahogy a film valamennyi „csavarja” kb. öt perc után kitalálható. Klisétörténet klisékarakterekkel. E mellé még vontatott, unalmas és még csak nem is látványos.

8. Helyezett
Mortal Kombat (Mortal Kombat)
Ó, azok a gyerekkori emlékek, mikor órákon át toltuk a haverokkal az első három MK játékot. Na meg Paul Anderson 1995-ös filmadaptációja, melynek bár vannak nagyon gagyi elemei, de összességében még mindig az egyik legjobb játékadaptáció (a két évvel későbbi folytatás emlékét inkább égessük ki az agyunkból). Azóta persze született még vagy tucatnyi Mortal Kombat játék és most a Warner úgy érezte, hogy jó húzás lesz új filmet készíteni. Ehhez megszavaztak 60 millió dollárt és szerződtettek rendezőnek egy olyan embert, aki még életében nem csinált filmet. Bíztató, ugye? Hát, a végeredmény is pontosan ilyen lett. Valamiféle eredetsztorit kapunk, amelyben adott egy hős, Cole Young (az MK világának van vagy 50 karaktere, de ez nem volt elég a filmeseknek, ők feltétlenül akartak kreálni egy vadiújat), aki belekeveredik a Mortal Kombatnak nevezett viadalba, amin nem kevesebb múlik, mint a világ sorsa. A történet zavaros, a karakterek semmilyenek, vagy még inkább röhejesek, színészi alakításokról a Kanót megformáló Josh Lawsont leszámítva nem beszélhetünk, a párbeszédek roppant kínosak és még a bunyók sem igazán látványosak. Számtalanszor elhangzott már, hogy videojátékokból még nem készült jó film. Ha nem is értek ezzel egyet, de az biztos, hogy nem a Mortal Kombat fog erre rácáfolni.

7. Helyezett
Démoni (Demonic)
Van ez a dél-afrikai fazon, Neill Blomkamp, akiről valamikor valaki kitalálta, hogy tehetséges filmkészítő. Ez a tévhit alighanem a District 9 című borzadálya miatt terjedt el, amit Peter Jackson karolt fel producerként és kezdte el nyomatni. Aztán belemagyaráztak mindenféle olyan mélységet, ami sosem volt ott és hopp, az alkotója már Oscar-díj átadón találta magát egy olyan filmmel, ami normális esetben a „direct to video” kategóriába tartozott volna bele. A két következő filmje, az Elysium és a Chappie már közel sem tudta úgy behülyíteni sem a nézőket sem a kritikusokat és egyik jobban beleállt a földbe, mint a másik. Negyedik filmje a Démoni története szerint a főhősnő Carly már évek óta nem látta anyját, mert az sok évvel korábban megölt egy rakás embert, mikor leégetett egy otthont. Egy cég most megkeresi Carly-t azzal, hogy egy különleges eljárással be tudnák vinni anyja elméjébe (aki azóta katatón állapotban van), hogy választ találjanak a miértekre. A címből kitalálható a többi, ahogy szerintem azt sem kell nagyon részletezni, hogy az egész film úgy borzalom, ahogy van. Kiszámítható, lapos történet, a horrorfaktor egyáltalán nem működik, a színészi alakítások csapnivalóak, a rendezés baromi gyenge és a képi világ is olyan, mintha csak valami videóra szánt gagyi lenne. És akkor ezzel vissza is kanyarodtunk oda, hogy Neill Blomkamp filmjeinek hol is lenne a helye. Rejtély, hogy miért ad még bárki is pénzt neki.

6. Helyezett
Lőpor Turmix (Gunpowder Milkshake)
Az év legjobbjai listán írtam a számtalan John Wick klónról. Ezen filmek táborát erősíti a Lőpor Turmix is, ráerősítve egy másik, jelenleg nagyon divatos dologgal: a feminizmussal. Manapság minden második film tolja ezt a woke szemetet, és ugye míg a Kate esetében volt egy abszolút hiteles női főhős és az egésznek nem volt propaganda íze, addig itt ordít ez a „mi vagyunk az erős nők és legyakunk minden disznó férfit” felfogás. A baj az, hogy ostoba az egész film, a főhőst alakító Karen Gillanről meg mindent el lehet mondani (szép, cuki, alapvetően tehetséges) csak azt nem, hogy egy másodpercig is hiteles, mint bérgyilkos, aki hazavág egy tucat embert. Persze segítsége is akad, egy etnikailag nagyon sokszínű, szintén nagyon erős nőkből álló kis csapat (Lena Headey, Angela Bassett, Michelle Yeoh). Az egész olyan, mint valami paródia, pedig tök komolyan gondolják. Ezt a filmet is belengi ez az erőltetett álmenőzés, miközben borzalmasan gagyi akciójeleneteket kapunk, nincs egy emlékezetes pillanat, se egy idézhető duma, csak keménykedő, pozőr csajok és sok-sok nagyon gonosz férfi. A végeredmény meg pont ennyire szar is.

5. Helyezett
Mátrix: Feltámadások (The Matrix Resurrections)
Mivel nem is olyan rég mutattam be ezt a filmet, így ezt most nem igazán részletezném. Van egy film, ami igazi klasszikusnak számít (bár én mint mondtam, egy kicsit túldimenzionáltnak tartom), amihez aztán a kapzsiság és az önteltség szült anno két rosszabbnál rosszabb folytatást. Hogy ezek után mi késztette arra a Warnert, hogy ennyi év után feltámassza ezt a franchise-t, nekem kicsit a rejtély kategóriába tartozik. Nem hiszem, hogy rajtuk kívül ez bárki szerint is jó ötlet lehetett és a végeredmény sem őket igazolja. Eltapsoltak 190 millió dollárt erre a filmre úgy, hogy az oké, hogy nincs értelmes történet, se egy normális párbeszéd ebben az egész katyvaszban, de az, hogy még egy valamirevaló akciójelenetet se tudtak összehozni, az már szinte művészet. Elnyújtott, érdektelen és téttelen film, amiben nem történik semmi. De tényleg semmi. Ha van is jó ötlete, azt azonnal hazavágják néhány ordítóan debil kreténséggel. Mindegy, remélem, hogy Keanu Reeves legalább hülyére kereste magát, ha már szénné lett égetve, bár még mindig messze ő a legjobb ebben az egész foshalmazban.

4. Helyezett
Örökkévalók (Eternals)
Mióta 2008-ban elindult a Marvel Mozis Univerzum, a Disney megállás nélkül ontja magából a filmeket. Olyanok is, mert igazából nem filmeket készítenek, hanem futószalagon legyártott ipari tömegtermékeket tolnak csak ki magukból. Több mint húsz film készült már az indulás óta, megannyi rendezővel, de igazából sok egyediséget nem nagyon lehet felfedezni rajtuk. Általánosan jellemző rájuk a műanyag látványvilág, a túltolt, infantilis humor, a komolyan vehetetlen gonoszok, a kétdimenziós hősök és súlytalan tétnélküliség. A Marvel akárhányadik fázisához előkaptak egy eddig még be nem mutatott hőscsapatot, az Örökkévalókat, rendezőnek meg leszerződtették azt a Chloé Zhaót, aki A Nomádok Földjén című filmjével épp elnyerte az Oscar-t. Hát sok egyediséget neki se sikerült belecsempésznie a Marvelbe, mert ez a film is hibátlanul olvad bele ebbe a masszába. Hogy mondjak valami pozitívumot, itt látszik a ráköltött 200 millió dollár, az egész nagyon látványos (mínusz a hősök Power Rangerst idéző jelmezei). Ezen kívül azonban kapunk egy végtelenül unalmas és elnyújtott felszínes történetet, amit próbálnak nekünk nagyon mélynek előadni. A színészek nagyon gyengék, a castingnál a legfontosabb szempont természetesen itt is a sokszínűség volt és nem a tehetség. A karakterek is nagyon gyengék, a sztori tele van ordító logikai hibákkal, természetesen az a rohadt lmbtq propaganda sem maradhatott ki és úgy egészében kijelenthető, hogy az 1986-os Hegylakó tízszer többet mond el a halhatatlanság nyűgjéről 110 percben, mint az Örökkévalók több mint két és fél órában.

3. Helyezett
Kígyószem: G.I. Joe – A Kezdetek (Snake Eyes: G.I. Joe Origins)
Előrebocsátom, a G.I. Joe mindig is nagyon közel állt a szívemhez, mert mikor én gyerek voltam a ’90-es évek elején, akkor a TransFormers mellett ez volt a legmenőbb játék meg a belőle készült rajzfilmsorozat is nagyon népszerű volt. A két korábbi élőszereplős film jóindulattal is csak közepesen sikerült (igazából az első rész az, ami vállalható), ám mindkettő Shakespeare szintű mestermű, ha párhuzamba állítjuk ezzel a hulladékkal. Először is eredettörténetet adni annak a karakternek, akinek a múltja tök szándékosan a homályba burkolózik, már önmagában „zseniális” ötlet. A másik, hogy van egy karaktered, aki arról ismert, hogy némasági fogadalmat tett, de te természetesen mást se csinálsz, csak beszélteted. Megint csak jár a taps. Aztán igazi liberális hollywoodi húzás, hogy ha van egy fehér, szőke, kék szemű karaktered, akkor alap, hogy ázsiait csinálsz belőle. Kíváncsi lennék, hogy most dobálózhatunk-e olyan szavakkal, hogy „asianwashing”, vagy „yellowwashing”. Na, mindegy. A szerepre leszerződtetett Henry Golding amúgy nulla karizmával bír, a korábbi filmekben a Kígyószemet alakító Ray Park úgy volt ezerszer jobb, hogy végig maszkban van és egy büdös szót sem szól. De még ezen is túl tudna lendülni az ember, ha lenne egy épkézláb történet, meg jól eltalált szereplők, de ezeken is úgy hasal el a Kígyószem, hogy „öröm” nézni. Végtelenül ostoba film, ami annyira lapos, hogy a kétórás játékidő alatt legszívesebben felkötné magát az ember az unalomtól. Ezen az akciójelenetek sem segítenek, mert repetitív kardozásokból meg bunyókból állnak az egésznek meg egyáltalán nincs G.I. Joe hangulata. Az egyetlen pozitívum a Viharárnyat alakító Andrew Koji, de ez önmagában édeskevés és akkor még a Bárónőről nem is beszéltem, ahol engem kapott el a szekunder szégyenérzet.

2. Helyezett
Sokkal Több Mint Testőr 2 (Hitman’s Wife’s Bodyguard)
2017-ben meglepően nagy sikert aratott a Sokkal Több Mint Testőr című akciókomédia, melyben a címszereplőt alakító Ryan Renyoldsnak kellett megvédenie azt az embert (Samuel L. Jackson), aki anno lelőtte a védelme alatt álló klienst. Kettejük valószerűtlen szövetsége tudott működni, mert mind Reynolds, mind Jackson tud nagyon vicces lenni és egymás folyamatos szívatása azért tudott mosolyt csalni a néző arcára még akkor is, ha a film előzetese sokkal jobb volt, mint maga az alkotás. A folytatás viszont elhasal minden téren. Butább és erőltetettebb történet, kreativitást nélkülöző akciójelenetek, de ami beveri a szöget a film koporsójába az, hogy egyáltalán nem vicces. Reynolds itt már inkább csak fárasztó, Jackson túltolja a pozőr keménykedést, de a legalja mindenképpen Salma Hayek, aki gusztustalan káromkodások között ripacskodja szét a vásznat. Mondjuk, ha ezer évig élek, akkor sem fogom megérteni, hogy miért tarja viccesnek bárki azt, ha nem csinálunk mást, csak ontjuk a szánkból ordítva a mocskot. Rohadtul gáz film, amiben Morgan Freeman és Antonio Banderas is égetik magukat egy sort. Mindenki jóízlésű ember kerülje el messziről.

1. Helyezett
Halálos Iramban 9 (F9)
Meglep bárkit is, hogy egy ilyen listán ez az első? A Halálos Iramban széria már kerek 20 éve szennyezi a közízlést, pedig annak idején a fene se gondolta volna, hogy ez az akcióbutaság ilyen sokáig húzhatja. Az eredeti film még nem volt több mint a Porsche Tolvajok és a Holtpont pofátlan koppintása, kiszínezve az ezredforduló popkulturális igénytelenségével. (gagyi ruhák, gagyi hajak még gagyibb zenék). A folytatások egyre csak vitték lejjebb és lejjebb a színvonalat, aztán valami történt az akárhányadik rész környékén és autótolvajokból átvedlettek bankrablókká és felfoghatatlan siker kezdte övezni ezt a mérhetetlenül ostoba szériát, amit még Paul Walker tragikus halála sem állított a földbe. Immár a kilencedik résznél jár Vin Diesel agymenése és az alkotók azon célja, hogy legyen az egész még butább, végül is sikerre járt. Itt már mágnesekkel röptetik az autókat, meg kimennek velük az űrbe, hogy elüssenek egy műholdat. Komolyan. Közben megállás nélkül szólnak a magasröptű gondolatok a családról, mert hát ez a franchise másik védjegye (soha sehol nem koptattak még el így egy szót). Mondanám, hogy szimplán nevetséges az egész, de ez már rég túl van azon is. Hogy akkor miért nézem én ezt agyrákot előidéző hulladékot? Amiért mások Sharknadót néznek. Biztos bennem is van valahol egy ilyen moziperverz állat, aki néha szeret szenvedni, vagy nem tudom. A film megtekintését mindenesetre csak azoknak ajánlom, akik bírják a guantanamói börtönöket megszégyenítő kínzást, vagy pusztán szándékosan akarja lerohasztani az agyát.

Ez lett volna a tavalyi év tíz legfájdalmasabb mozgóképes tortúrája, de persze akadt még néhány film, aminél a falat tudtam volna kaparni. Ilyen volt a Halálos Kitérő remake-je, aztán A Félelem Utcája című trilógia, a korábban már említett Bruce Willis mestermű, a Kozmikus Bűn, a minden idők egyik legnevetségesebb fordulatát bemutató Jason Momoa akciófilm, az Édes Lányom, a Sokk című csajos akciófilm, vagy éppen a nagyon durván drogos tripre hajazó Marvel film, a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája. Lehetne még pár címet mondani, de inkább befejezem.

Ez lett volna hát a tavalyi év összesítője, most már csak az van hátra, hogy számba vegyem a 2022-ben általam legjobban várt tíz filmet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.