Alkonyat (Twilight)

Bevezetés
A mozi születése óta különféle műfajok és alműfajok jöttek létre. Aztán később keverték/ötvözték ezeket a műfajokat. Volt olyan is, hogy szándékosan ugrált egy film stílusa a különböző irányzatok között. Az mindenesetre biztos, hogy a horrorfilm, mely gyakorlatilag a kezdetektől jelen van, rögtön az elején elkezdte felsorakoztatni a maga almfűfajait. Voltak szörnyes filmek, szellemes filmek, múmiásak és természetesen olyanok, ahol a központi szerep az éj legfélelmetesebb lényeinek, a vámpíroknak jutott. A vérszívók 1913-as bemutatkozása óta, megszámlálhatatlan film készült róluk, váltakozó stílusban, váltakozó sikerrel. A kultikus siker már a kezdetek kezdetén megvolt (Nosferatu 1922 és Drakula 1931), melyben mi magyarok is tevékenyen részt vettünk (Lugosi Béla). Az '50-es évek aranykora után az érdeklődés később sem lankadt, így az évtizedek során rengeteg különféle megközelítés alakult ki a vámpírfilmeknél. Vannak a klasszikus, gótikus stílusúak (Drakula 1992, Interjú a vámpírral 1994), vannak a minden teátralitást nélkülöző vegytiszta horrorok (Vámpírok 1998, Az éjszaka 30 napja 2007) és persze vannak a trendi, mindent a "cool"-ságnak alávető produkciók (Penge trilógia 1998-2004, Underworld trilógia 2003-2009). És mehetnénk még tovább, mikor az adott műfajokon belül a filmeket konkrét korosztály számára készítik. Ugye mindenki emlékszik a boldog '80-as évekre, mikor Freddy Kureger, Jason Vorhees, vagy Michael Myers rémítette halálra a tinédzsereket tucatnyi részen át. A producerek remekül ismerték fel, hogy főleg a fiatalok azok, akik vágynak az efféle rettegésre és igyekeztek is ezt minél jobban kiaknázni. A '90-es években aztán a Sikoly és a Tudom mit tettél tavaly nyáron ismét elindította a kaszabolós "ifjúsági filmek" egész sorát. Mára ez kifulladni látszik, ahogy azt az idei Szalagavató (Prom Night) című film érdektelensége is mutatta. Egész egyszerűen a fiataloknak nincs már erre igényük, helyüket átvették a horrornak még csak véletlenül sem nevezhető trancsírfilmek (Motel, Fűrész) és a teljesen értékelhetetlen a Disney razfilmek komolyságát sem elérő produkciók (High School Musical). Előbbitől is rosszul vagyok, de az utóbbi viszont minden biztosítékot lever nálam. Manapság nagy divat lett, hogy a nagyobb célközönség elérése érdekében, legyen minél alacsonyabb a korosztálybesorolás, a történet legyen a lehető legprimitívebb és az egész ne legyen több egy ócska keretnél, amiről süt, hogy semmi más nem vezérelte, csak a bevétel. Hogy miért írom mindezt? Mert itt tombol a legújabb őrület, ami nem más, mint Stephanie Meyer írónő immár négy kötetnél járó Alkonyat sorozata, fiataloknak íródott "romantikus vámpírtörténet". Amerikában - és ha ugye ott, akkor valószínűleg rövid időn belül mindenhol - ez most a legnagyobb divat, ami ezrével szedi az áldozatait. Na most bárki megkérdezheti, hogy ez miért lenne baj? Talán régen nem voltak efféle produkciók? Dehogynem! Csak ég és föld volt a különbség és erre igyekszem majd a továbbiakban rávilágítani. Szeretném leszögezni, hogy nem tartozom azon trendi "vérpistikék" közé, akik csípőből fikáznak mindent, sokszor anélkül, hogy látták/hallották/olvasták volna azt, amit éppen oly nagy hévvel osztanak. Igyekszem tehát az Alkonyat-ot, mint filmet alaposan körüljárni, rávilágítani hibáira, erényeire és személyes véleményt alkotni róla.

Szereplők
Edward Cullen - Robert Pattinson, a fiatal feltörekvő angol színész játssza a tinédzser lányok álmainak és vágyainak tárgyát. Őszintén szólva, én Pattinsont eddig két Harry Potter film mellékszerepében láttam csak, az alapján pedig nem lehet megítélni, mit is tud a srác. Hát az Alkonyat után nem lett valami pozitív a megítélése a szememben. Elméletileg itt neki kellene lennie a "karizmatikus", "férfias és mégis sebezhető" című hangzatos jelzőkkel bíró karakternek, amihez valljuk be, azért tényleg kell némi színészi affinitás. Hát Pattinsonból ez mind hiányzik. Próbál XVIII. századi költő-stílusban szenvelegni, de nagyon nem jön neki össze, ráadásul a drámai hatást folyton lerombolja a roppant idétlen sérója is. Egész egyszerűen az alakítását halványnak és jellegtelennek tudnám nevezni.
Bella Swan - Kristen Stewart, a mindössze 18 éves szépség alakítja a film másik központi karakterét, a lányt, akibe Edward beleszeret. Ha a filmnek van erénye, akkor az kétségtelenül Stewart. A lány, már David Fincher Pánikszoba (Panic Room 2002) című filmjében is bizonyított és most főszereplőként is megállja a helyét. Ami baj a karakterével van, az nem az ő hibája, hanem sokkal inkább a forgatókönyvíróké, no meg a rendezőé. Stewart láthatóan mindent megtesz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a szerepből, de ilyen fiatalon, ebből az alapanyagból többet nem tudott.
Charlie Swan - Billy Burke, a számomra ismeretlen amerikai színész játssza Bella apjának szerepét. Őszintén szólva nem tudom ki ez a fickó, de ennyire szegényes színészi eszköztárral rendelkező aktort nagyon rég nem láttam. Semmi pozitívumot nem tudnék elmondani róla, csak faarccal bámul a világba. Hozzá képest Steven Seagal Oscar-díjat érdemlő alakításokat nyújt minden filmjében.
Dr. Carlisle Cullen - Peter Facinelli alakítja a Cullen család fejét, egyben a film egyetlen értékelhető színészi alakítását Kristen Stewart mellett. Kevés szerepet kap, pedig a film élvezhetőbb lenne, ha többet lenne jelen. Ráadásul kinézetre csak róla hiszem el a szereplők közül, hogy vámpír.
Jacob Black - Taylor Lautner, a sorozatokon edződött mindössze 16 éves titán játssza a film egyik fontosabb mellékszerepét, aki, ha jól tudom, a folytatásokban meghatározó szereplővé válik. Nagyobb szerepeltetése elé félve nézek, lévén itt semmilyen súllyal nem bír a jelenléte, emlékezeteset is csak természetellenesen fehér fogsora nyújt.
James - Cam Gigandet, a 26 éves tipikus amerikai szépfiú idén "robbant be" a köztudatba, a Twilight-tal és egy nevetséges Kickboxer-koppintással (Never Back Down). Vicc az, hogy számtalan szereplőhöz képest még jól is teljesít, nem próbálja meg túljátszani sem a szerepét, pedig hasonló helyzetben nem egyszer elkövetik ezt a fiatal színészek. A többi szereplőről most nem ejtenék szót, mert annyira sem fontosak.

Látvány - Zene
Mivel a film ugye mozgókép, így a látvány mindig fontos, főleg ha fiataloknak készítünk filmet. Őket úgysem a mélyenszántó sztori, hanem sokkal inkább a képi hatások fogják majd meg. A 37 millió dolláros költségvetés nem adott túl nagy teret a szakembereknek, de nincs is amire nagyon kéne a pénz. A díszletek szokásos épület belsők és külsők, a jelmezek normális ruhák, azt leszámítva, hogy természetesen mindenki a lehető legdivatosabb még Washington állam leglepusztultabb városában is. Ami szót érdemel, az az operatőr, Elliot Davis, valamint a vágó Nancy Richardson. Általuk lesz az Alkonyat fogyasztható némiképp, néhol már igazi videoklipes stílust idéznek. Az effektes srácokat viszont elmarasztalnám, mert lehet, hogy 37 milla nem sok, de azért ilyen gagyin ne oldják már meg a vámpírok szupergyors futását. A zenét az a Carter Burwell szerezte aki számtalan alkalommal bizonyította már tehetségét, ám úgy látszik egy gyenge film a komponistára is kihat. Mindig figyelek a score-ra, de jelen esetben egyetlen emlékezetes momentumot sem tudnék felidézni. A betétdalok közül is a film végi akusztikus dal az, ami jó volt és a hangulatot is némiképp elcsípte.

Rendezés
A film rendezője az a Catherine Hardwicke, aki öt éve, a Tizenhárom (Thirteen) cím tinidrámával hívta fel magára a figyelmet. Jobbnál jobb kritikákat kapott anno, így én is úgy döntöttem, hogy megnézem a filmjét. A megtekintése után fogalmam sem volt, mire ez a nagy ajnározás. Sablonos sztori, közepesnél rosszabb rendezés és a színészek közül is egyedül Evan Rachel Wood hozott egy elvárható szintet. Az Alkonyat kapcsán arra voltam kiváncsi, vajon fejlődött-e ez alatt a fél évtized alatt valamit a rendezőnő. Azt kell mondanom, hogy semennyit. Ugyanazokat a fogásokat próbálja használni - pl. bizonyos esetekben kézikamera - mely a Tizenháromnál bevált, itt viszont szerintem alapos melléfogás. A színészvezetése továbbra is katasztrofális. Ugye fentebb nem igazán dícsértem a szereplőket, de egyre inkább úgy érzem, hogy ez a rendezőnő és a forgatókönyvírónő, Melissa Rosenberg sara is. Egész egyszerűen borzalmasak a párbeszédek, hamisak és összecsapottak a drámai részek, hiteltelen minden érzelmi reakció, sőt, nagyon sok esetben teljesen infantilis is, mintha egy csapat zártosztályról szabadult ember próbálna kommunikálni egymással. A film mellékszereplőit azért sem említettem mert egész egyszerűen nevetségesek. Az egész nem egyéb, mint a Rómeó és Júlia kilúgzott "vámpírszerű" verziója (ebból az Underworld amúgy sokkal jobb), ami tényleg nélkülöz mindenféle mélységet és eredetiséget.

Összhatás
Összességében egy borzalmasan lapos, kidolgozatlan, néhány aspektusát és pillanatát leszámítva értékelhetetlen produkció. Egész egyszerűen sértő ezt vámpírfilmnek nevezni. A bevezetőben arról írtam régen mennyire más volt. A végére hagytam a példát, Joel Schumacher 1987-es Az elveszett fiúk (The Lost Boys) című tini vámpírfilmjét. Tessék vele összehasonlítani. Klasszisokkal jobb és kidolgozottabb filmet kapunk, igazi rendezőtől, igazi színészekkel. Az Alkonyat nem más, mint a modern fogyasztói társadalom által felnevelt emo-nemzedék divatfilmje, amely még nekik sem nyújt semmit, csak elhiteti velük, közben a pénztárcájukat viszont kiszipolyozza. A film csak amerikában több mint 150 millió dollárt hozott eddig, úgyhogy biztosak lehetünk benne, a népbutítás a minőség nélküli szórakoztatás folytatódni fog.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.