Mozgókép Blog

Rebel Moon (Rebel Moon)

Bevezetés
A „látnoki erejű rendező”, vagy eredeti angolban a „visionary director” egy olyan jelző, amit manapság egyre inkább szeretnek használni, főleg, ha valami középszerű filmet akarnak eladni. Sokan ma már igazából gúnyos felhanggal mondják ki, hiszen tényleg olyan filmeseket is illetnek ezzel, akik aztán nagyon messze vannak attól, hogy bármilyen formában is megfeleljenek ilyen nagy szavaknak. Persze van olyan, akire ráillik ez a kifejezés, bár ma már vele kapcsolatban is inkább szarkasztikusan szokták használni. Ő pedig nem más, mint az egyik legellentmondásosabban megítélt rendező, Zack Snyder.

Emberünk, aki a reklámfilmes közegből érkezett, már rögtön az első mozijával, a 2004-es Holtak Hajnala című zombis filmmel bizonyította tehetségét, ám az igazi hírnév három évvel később jött el számára. Ekkor hozta össze a 300 című filmet Frank Miller legendás képregénye alapján és itt mutatta meg először azt a sajátos audiovizuális stílust, amely a védjegyévé vált és azóta is vele azonosítják. Nem igazán taglalnám ennek a főbb jellemzőit most, alighanem mindenki látott már Snydertől nem egy filmet. A 300 sikere után aztán jött a 2009-es Watchmen, egy újabb képregényalapú film, ezúttal Alan Moore klasszikusa alapján.

Ekkor használták re először a „látnoki” jelzőt, hiszen tényleg teljesen sajátos és egyedi, semmihez sem hasonlítható stílust alkotott magának. És ahogy az lenni szokott, az egyediség egyben rendkívül megosztó is tud lenni. Már ekkor voltak neki nem csak fanatikus rajongói, de a filmjeit zsigerből gyűlölők is. Erre csak ráerősített a 2011-es Álomháború, melynek már a forgatókönyvírója is ő volt és kapott a kritikusoktól (na meg rengeteg nézőtől) hideget- meleget. Ennek ellenére a mára legendássá vált Christopher Nolan benne látta meg a megfelelő embert, hogy megújult formában vászonra vigye a DC Comics legendás hősét, Supermant.

A 2013-ban bemutatott Az Acélember pedig bár a kritikusoknál szintén megosztóan teljesített, a közönség imádta és valóban Snyder egyik legerősebb darabja. Erre kezdte aztán a Warner stúdió felhúzni a mozis univerzumát, amelynek következő állomása három évvel később a Batman Superman ellen című mozi lett, szintén Snyder rendezésében. A kasszasiker nem is maradt el, ám a kritikusok a földbe döngölték és ez már volt annyira megosztó, hogy a stúdiónál ekkor kezdtek azon gondolkodni, hogy mégsem ő a megfelelő ember, hogy a DC moziverzum felett atyáskodjon.

Mindezt tetézte egy családi tragédia is, mikor az egyik nevelt lánya öngyilkos lett, így a stúdióval megegyezve otthagyta a szinte már utómunkálatoknál tartó Igazság Ligája filmet, hogy érthető módon a szeretteivel legyen. A Warner pedig ezt használta fel arra, hogy igen gusztustalan módon eltávolítsa őt a DC éléről. A 2017-ben bemutatott filmet már Joss Whedon fejezte be és katasztrofálisan is sikerült. Snyder pedig egészen 2021-ig nem hallatott magáról, amikor is az HBO jóvoltából esélye lett rá, hogy elkészítse a maga verzióját a filmből, ami óriási sikert aratott.

Azt hihettük, hogy emberünk visszatért, ám a DC moziverzumát közben lelőtték, ő pedig átköltözött a Netflixhez, akik lényegében korlátlan anyagi lehetőséget biztosítottak neki. Első náluk készített filmje A Halottak Hadserege című zombis film volt, ami bár nem lett rossz, de mégis csalódást keltő volt a végeredmény. Hiába a remek akciók és a néhol működő humor, valahogy mintha Snyder lendülete megtört volna és nem igazán találta volna a ritmust. Én, aki amúgy rajongója vagyok a filmjeinek és a rendező stílusának, úgy voltam vele, hogy ez biztos csak kisebb kisiklás és a következő alkotása majd úgyis visszatalál a megfelelő ösvényre.

Így érkezünk el emberünk legújabb eposzához, a kétrészes, ám egyszerre leforgatott Rebel Moonhoz, amit a rendező a saját, különbejáratú Star Wars-szerű űreposzának szánt, Akira Kurosawa nyomdokain, lévén A Hét Szamuráj alapötletét ültette át space fantasy közegbe, ahol is néhány harcosnak kell védelmeznie egy békés közösséget egy elnyomó hatalommal szemben. Terveztem anno kritikát írni az első részről (A Tűz Gyermeke), de úgy voltam vele, hogy inkább megvárom a sztori második felét is. Most, hogy A Sebejtő alcímet viselő második film is kint van, lássuk, mivel is van dolgunk!

Szereplők
Ez az a pont, ahol egyenként szoktam foglalkozni a karakterekkel, ám ezt most nem teszem meg. Nem azért, mert nem akarnám, hanem mert egyszerűen nem tudnék mit írni. A Rebel Moon szereplői ugyanis olyan szinten nulldimenziósak, hogy igencsak beletörne a bicskám, ha megpróbálnék bármit is részletezni rajtuk. Itt van nekünk a főhősnő, Kora (Sofia Boutella), aki egy totál sablonkarakter: a harcos, aki csalódott abban, amit szolgál, próbál békében élni, ám a körülmények visszarángatják a csatába, csak most azok ellen, akikért egykor küzdött.

Szó szerint ennyi a figura. Aztán ott van a főhősnő szerelme, a farmer Gunnar (Michiel Huisman), aki szintén csak békében szeretne élni. Itt pedig rögtön felsorolhatom a kiválasztott harcosokat, aki hősnőnk mellé szegődnek. Itt van nekünk Kai (Charlie Hunnam) a Han Solo-féle zsivány, aztán Titus (Djimon Hounsou) az egykori tábornok, akinek parancsmegtagadásért megölték a katonáit, ezért bosszút akar állni. Nemesis (Doona Bae) a robotkarú kardforgató nő, aki bosszút akar állni a családjáért. Tarak (Staz Nair) a griffmadár-suttogó barbár, aki bosszút akar állni a családjáért, Milius (Elise Duffy), az elnyomott falusi lány, akinek megölték a családját, ezért bosszút akar állni, illetve két testvér Darrian (Ray Fisher) és Devra (Cleopatra Coleman), akiknek a gonosz Impérium szintén leigázta az otthonát, ezért bosszút akarnak állni.

A negatív oldalon meg ott van a gonosz régens, az Impériumot irányító kegyetlen Balisarius (Fra Fee), aki perceket szerepel csak és annyit tudunk meg róla, hogy nagyon gonosz. És hát a tényleges antagonista, Atticus Noble (Ed Skrein), aki szintén hihetetlenül komplex karakter, hiszen a két film alatt megtudjuk róla, hogy rendkívül gonosz. Persze megemlíthetném még az elárult és meggyilkolt királyt alakító Cary Elwest is, de neki még annyi szerepe sincs, hogy akárcsak egy sort írjak róla. Őszintén megmondom, hogy ilyen szinten papírmasé karakterekkel nem is tudom, hogy mikor találkoztam utoljára. Nevetségesen semmilyen az összes szereplő.

Látvány
A Rebel Moon költségvetése összesen 160-170 millió dollárt tett ki, ami meglepően alacsony összeg, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy két alkotásról beszélünk. Meg kell hagyni, hogy Snyder ezúttal igen költséghatékonyan dolgozott és még csak nem is néz ki rosszul ez a kétfelvonásos űreposz, noha olyan igazán eget rengető dolgot sem kapunk. És itt most nem is az effektek minőségéről beszélek, noha az sem a csúcskategória, de semmi baj nincs vele. Hanem sokkal inkább a Snyderék által elképzelt világról. Látszik, hogy próbáltak nagyon kreatívak lenni, de valahogy mégsem jött össze. Mintha addig erőlködtek volna, amíg minden jó ötlet ment volna a kukába. Nincs az egészben semmi lenyűgöző. Nincs egy helyszín, egy karakter, vagy akár egy jármű, amire azt mondanám, hogy emlékezetesre sikerült.

A másik dolog pedig az operatőri munka. Ha van valami, amiről Snyder filmjei messze földön híresek, akkor az a képi világ, a lassításai és hogy úgy néznek minden, mintha egy mozgó festményt néznénk. Hát ez a hatás itt nagyon nincs meg és ennek alighanem az az egyik fő oka, hogy az operatőr nem más, mint maga Zack Snyder. Az operatőröknek kulcsfontosságú szerepük van és okkal. Nem csak lerakják a kamerát és ennyi, hanem segítenek a rendezőnek életre kelteni a vízióját. Snyder korábban olyanokkal tette ezt meg, mint Larry Fong, vagy éppen Amir Mokri. A Halottak Hadserege óta viszont úgy döntött, hogy saját maga operatőre lesz és valahogy az egész erőtlennek hat. Hiába vannak meg a Snyderre jellemző védjegyek, valahogy nem tudja kihozni a látványból a maximumot és pont ott bukik el a filmje, amiben kivétel nélkül remek szokott lenni.

Zene
A score fontosságát minden egyes esetben kihangsúlyozom, hiszen a zene rendkívül sokat hozzá tud tenni a hangulathoz. Snyder filmjei ezen a téren is jól szoktak teljesíteni, elég csak a 300-ra, vagy éppen a DC-s alkotásaira gondolni. Épp itt, a Batman Superman ellen készítése során dolgozott először együtt az egykori DJ-vel, Junkie XL-lel (valódi nevén Tom Holkenborg). Ott még emberünk a legendás Hans Zimmerrel közösen szerezte a zenét, majd az Igazság Ligája rendezői változatánál megmutatta, hogy tud ő egyedül is. Bár nem mérhető a nagyokhoz, azért pl. a Mad Max: A Harag Útja esetében is többnyire pofás hallgatni valót tett le az asztalra.

A Rebel Moon kapcsán éppen ezért a zenét kifejezetten vártam. A végeredmény viszont eléggé felemás. Rossznak semmiképp nem nevezném, csak, ahogy a látvány esetében, úgy itt is el kell mondani, hogy bár van több emlékezetes tétel és a hangulat is erős, de az összkép valamiért nem úgy működik, mint kellene. Kezdjük is mindjárt A Tűz Gyermekével és rögtön le is szögezném, hogy szerintem az első felvonás score-ja sikerült jobban.

A nyitány önmagában megadja az alaphangulatot, majd ezt egy sor olyan tétel követi, amik alapvetően tök jók csak totál egyformák. Az első csúcspontra az A Call to Courage című darabig kell várni, ami lassan építkezik, majd dübörgő akciózenévé válik, hogy a végére valami csodálatosan szép és heroikus témába váltson át. Nem szeretném végigrágni magam egyenként mindegyiken, annyit mondhatok, hogy az első felvonás zenéje alapvetően jól sikerült és bár eléggé egyforma darabok sorakoznak rajta, mégis működik a dolog és hallgattatja magát önállóan is. Persze kell, hogy az embert elkapja a hangulat, mert igen nyomasztó és borús a score.

A Sebejtő score-ja bár ugyanazt a stílust és hangulatvilágot képviseli, mint az elődje, de valahogy mégis gyengébbnek, no meg unalmasabbnak hat. Ki tudja, talán pont azért, mert semmi eredetit nem próbál hozni Holkenborg. Persze azért emlékezetes pillanatot itt is találunk, mint a vonósokkal előadott Auguries of Innocence című, drámai hangulatú tétel, ami Kora és Balisarius árulását hívatott aláfesteni (erre a pillanatra amúgy még külön ki fogok térni később). A zene egésze viszont baromi monotonnak hat, itt már tényleg úgy érzi az ember, hogy újra és újra ugyanaz ismétlődik. A két film zenéje tehát egységes, erős és igazából hangulatos is, csak hát a második felvonásra baromira elfárad benne az ember, főleg, hogy tényleg baromi nyomasztó atmoszférája van az egésznek.

Történet
Alapvetően ez szokott lenni a kedvenc részem, hiszen egy film legfontosabb része a történet, a cselekmény, amelyet el szeretne mesélni. Most azonban nincs benne köszönet, mert elérkeztünk a Rebel Moon legyengébb pontjához. Alapvetően nem feltétlenül kell egy ilyen típusú film sztorijának rendkívüli komplexitással bírnia, de azért valamiféle működőképes váznak illene lennie. Hát itt még ez se nagyon van meg. Zack Snyder két filmben és úgy 250 percben kívánt elmesélni egy olyan dolgot, amit kevesebb mint két órában is bőven el lehetett volna.

Itt olyan szinten ragozzák a semmit, hogy én is vért fogok izzadni, hogy bármit tudjak róla írni. Szóval azt nézzük bő négy órán keresztül, hogy egy amishokkal felvértezett dán faluban művelik a földet, aztán megérkezik a gonosz Impérium megbízottja, hogy behajtsa a lakókon a gabonában fizetendő „adót”, ami persze nettó kizsákmányolás. Ezt a főhősnőnk némi vívódás után nem hagyhatja, ezért maga köré gyűjt egy maroknyi harcost, hogy küzdjenek meg vele. Majd jön egy összecsapás, ahol az egyik harcos elárulja a csapatot és ahol a főgonoszunk meghal, de mégsem. Ennyi az első film története, amit Snyder képes volt több mint 130 percen át nyújtani.

Mindezt anélkül, hogy bármi mélységet adna a karaktereinek, vagy normálisan építené a világát. Kapunk pár semmitmondó flashbacket is, csak, hogy valamivel kitöltse a játékidőt a rendező. A fent említett árulás is előre kiszámítható, mert Charlie Hunnam karakteréről az első perctől kezdve ordít, hogy ő lesz a hunyó. És ennyi. Ennyit tudok elmondani A Tűz Gyermeke sztorijáról. Akárhogy is erőlködöm, egyszerűen nem tudok mást hozzátenni.

Mindezek után jöhet A Sebejtő sztorija, amiben meg két órában annyi történik, hogy főhősnőnk és kis csapata megérkezik a búzatermesztők holdjára, hogy aztán egyenek, igyanak, beszélgessenek, betakarítsák a terményt és végül egy igen kaotikus csatajelenetben legyőzzék az ellent. Egész egyszerűen döbbenetesen semmitmondó az egész. Snyder olyan szinten nem tudott semmivel előrukkolni, hogy igen hosszan pl. azt kell néznünk, ahogy a szereplők lassított felvételben végigmennek a búza betakarításának minden fázisán.

A mélypont viszont az, mikor egy jelenetben ül az összes kartonpapírkarakter és akkor úgy döntenek, hogy mindenki elmondja, hogy milyen okból is döntött úgy, hogy harcolni fognak a faluért. És basszus az összes karakter előadja egy az egyben ugyanazt: jött az Impérium, leigázta az otthonomat és megölte a szeretteimet, ezért most bosszút állok. Baromi röhejes és kínos volt. A másik meg a zenénél megemlített rész, mikor egy flashbackben látjuk, ahogy Balisarius és a hozzá végletekig hű főhősnőnk elárulja a királyt és annak családját és leölik őket. Még lehetett is volna jó a jelenet, mert a zene klassz, illetve az se rossz ötlet, hogy Kora igencsak súlyos múlttal bír, de a megvalósítás egészen nevetségesen sikerült.

Miközben látjuk, hogy fegyvert rántanak a királyi családra és kivégzik őket, a háttérben ül egy csomó csuklyás figura hegedűkkel és valós időben a jelenet ritmusára játsszák a film zenéjét. Ez a baromság hogy jutott Snyder eszébe? És ilyen jelenetek sorakoznak egymás után. Így visszaolvasva hihetetlen, hogy ennyit tudtam írni erről a szó szerinti semmiről. A két Rebel Moon film alighanem a legvékonyabb sztorival rendelkező mozgóképes élményem. Mondjuk valahol az is művészet, hogy valaki tényleg képes a semmit több mint négy órán át ragozni.

Rendezés
Zack Snyder az elmúlt szűk 20 év alighanem legmegosztóbb rendezője. Vagy imádja valaki azt, amit csinál, vagy szívből utálja. Nem igazán van a kettő között átmenet. Én bevallom, hogy alapvetően imádom a filmjeit, nekem a 300, a Watchmen és a három DC moziverzumos alkotása is örök kedvenc, de a Holtak Hajnalát és a sokak által lesajnált Álomháborút is iszonyú klassz mozinak tartom. A Halottak Hadserege már elég nagy csalódás volt számomra, de, ahogy a bevezetőben is írtam, ott még azt hittem, csak megbotlott emberünk. A Rebel Moonra viszont egyszerűen nincs magyarázat, mentség meg még annyira sem.

Nem is értem, hogy mi történhetett. Kicsit olyan érzésem van, mintha az Igazság Ligája után az ufók elrabolták volna és egy Snyder kinézetű bábbal helyettesítették. Persze az is lehet, hogy a lánya öngyilkossága mély nyomot hagyott rajta és valahogy már nem ugyanaz az ember. Nem tudom, csak tippelgetek, ezt utóbbit amúgy teljes mértékben el is fogadnám. Lényeg a lényeg, hogy az az ember, aki anno arról volt híres, hogy elképesztő erejű audiovizuális élményekkel szögezett minket a székbe, most erőtlen, karmait vesztett, még sablonosnak is csak jóindulattal nevezhető celluloidhulladékkal akarja kiszúrni a szemünk.

Anno mennyire sajnáltam, hogy a projektje nem valósulhatott meg önálló Star Wars mozként, hát így utólag igazából hálát adok érte. Az meg különösen röhejes, hogy bár emberünk sokszor emlegette ihletforrásként Kurosawától A Hét Szamurájt, nekem egy teljesen más film ugrott be róla. Ez pedig nem más, mint a legendás B-filmes, a napokban elhunyt Roger Corman 1980-as nulla költségvetésű sci-fije, a Csata a Csillagokon Túl (Battle Beyond the Stars). Akinek van fölös másfél órája az nézze meg, mert döbbenetes, hogy mennyire ugyanaz a kettő.

Corman filmjében is van egy békés bolygó, amit le akar igázni egy gonosz diktátor, majd a falu egyik lakója úgy dönt, hogy ezt nem hagyhatja és harcosokat toboroz. Még a karakterek típusjegyei is több helyen megegyeznek és még az is elhangzik mindkettőben, hogy pénzzel nem tudnak fizetni, mert az nincs a falunak, de tudnak adni élelmet. Esküszöm, hogy többször volt olyan érzésem, mintha Snyder remakelte volna Corman filmjét. Persze a Rebel Moon sokkal több pénzből készült és sokkal grandiózusabb is, viszont a Csata a Csillagokon Túl meg kedvelhetőbb és szórakoztatóbb karakterekkel bír. Nem is akarom tovább ragozni, mert alapvetően baromi fájdalmas élmény volt ez a két film, főleg úgy, hogy én tényleg bírom Snyder alkotásait.

Összegzés
Mindent összegezve sajnos azt kell mondanom, hogy ha jót akarsz magadnak, akkor messzire kerülöd a Rebel Moon mindkét részét, mert még csak korrekt esti tévénézéshez se tudom ajánlani. Vontatott, unalmas, érdektelen, hangulattalan kliséhalmaz, ami az égadta világon semmit sem tud adni a nézőjének. A Rebel Moon is felsorakozik nálam életem legnagyobb filmes csalódásai közé, az pedig önmagában is mókás, hogy rendezőnk bővített változatokat akar kihozni ezekhez a filmekhez, amik már alap verzióikban is rém semmitmondóak. És hogy még ezt is übereljük, hősünk további négy Rebel Moon filmet szeretne elkészíteni. Látva a nézői és kritikai visszajelzéseket, erre alighanem nem lesz már lehetősége és mi, nézők, ezzel csak jól járunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.