Mozgókép Blog

Felvezetés a Moonfallhoz: A Roland Emmerich Top10

Vannak olyan filmrendezők, akik felvállaltan csak és kizárólag a nagyközönségnek, a tömegeknek szándékoznak szórakoztató filmeket készíteni, így a megítélésük is sokszor igen negatív. A német származású Roland Emmerich ezen filmesek táborát erősíti és alkotásai témától, valamint minőségtől függetlenül mindig megkapják a kritikusok lesújtó véleményét, a közönség pedig többnyire igen megosztott a produkciói kapcsán. Persze mindezzel nem is lenne semmi probléma, ha közben ugyanezek a kritikusok nem magasztalának fel olyan közönségfilmeket, amelyek Emmerich alkotásainál is tízszer butábbak. Én világ életemben rosszul voltam a sznobizmustól meg a képmutató kettős mércétől, így soha nem álltam hozzá negatívan a stuttgarti születésű direktor alkotásaihoz, sőt, a legtöbb filmjét kifejezetten szeretem.

Mielőtt belekezdenék a lista ismertetésébe, azért pár szóban bemutatnám hősünket is: Roland Emmerich Stuttgarban látta meg a napvilágot 1955-ben és a közeli Sindelfingenben nőtt fel. Mivel tehetős család sarja volt, így fiatalon sokat utazott mind Európában, mind az Egyesült Államokban. 1977-ben jelentkezett a Müncheni Egyetem film- és televíziós szakára, ahol látványtervezést tanult, ám miután látta George Lucas klasszikusát, a Csillagok Háborúját, úgy döntött, hogy rendező akar lenni. Első nagyjátékfilmjét már 1984-ben megrendezte (A Noé Bárkája Elv), ami nem csak az akkori legdrágább német mozi volt, de egyben a 34. Berlinale nyitófilmje is.

Ezután nővérével, Ute Emmerichhel megalapították a Centropolis névre hallgató produkciós céget, hogy ezen keresztül gyárthassák saját filmjeiket. Bár az ezt követő alkotásaik német pénzből, német stábbal készültek, Emmerich tudatosan eltávolodott az iskolában tanult dolgoktól és angol nyelven, hollywoodi stílusban kívánt forgatni, hogy szélesebb közönséget érhessen el. Lépésről-lépésre haladva aztán mindez oda jutott, hogy 1992-ben megkapta első valódi hollywoodi munkáját, a többi pedig már történelem. Az elmúlt évtizedek során Emmerich neve lényegében összeforrt a nagyköltségvetésű, iszonyúan látványos megafilmekkel, noha rendezett ő teljesen más típusú mozikat is. Most, hogy közeleg új filmje, a Moonfall premierje, így arra gondoltam, hogy egy tízes listán összeszedem az általam leginkább kedvelt darabokat a német rendezőtől. Lássuk hát!

10. Helyezett

Űrkalózok (Moon 44)
Emmerich negyedik filmje volt az 1990-ben bemutatott Űrkalózok, amit a már említett módon német stábbal és német pénzből készített, de angol nyelven és amerikai színészekkel (egy-két kivételtől eltekintve). A történet szerint 2038-ra a Föld erőforrásai kimerültek és távoli világokon bányásszák a szükséges nyersanyagot. Ez egy újfajta háborúhoz vezetett, amiben nem országok, hanem hatalmas multinacionális cégek csatáznak egymással. A Galaktikus Bányásztársaság már a sokadik holdat veszíti el, már csak a 44-es jelzésű maradt. Felbérelnek egy rendőrt, hogy épüljön be a holdat védő pilóták közé (akik amúgy a börtönből vannak toborozva) és derítse ki, mi folyik ott, mert minden jel szerint valaki belső emberként szabotázsakciót követ el a Társaság ellen. Nem egy világmegváltó történet, de a nyomozós szál miatt jópofa, a képi világ pedig erősen merít a Szárnyas Fejvadászból, a Terminátorból és A Bolygó Neve Halálból is. A főszerepet a szimpatikus b-színész, Michael Paré alakítja, de feltűnik még Malcolm McDowell és Brian Thompson is, valamint fontos megemlíteni, hogy itt dolgozott először együtt azzal a Dean Devlinnel, aki még bő tíz éven át állandó alkotótársa volt íróként és/vagy producerként.

9. Helyezett

I.E. 10.000 (10.000 B.C.)
Emmerich egyik leginkább utált alkotása ez a 2008-as fantasy kalandfilm, ami az őskorba vezet minket. Leginkább ennek is köszönheti negatív megítélését, ahogy a cím is sugallja, Kr. e. 10. 000 évvel járunk, viszont mindenki nagyon szép, mindenkinek nagyon fehér a foga és mindenki szinte már mai módon kulturált. A másik, ami miatt szokás ekézni a filmet, az maga a sztori, amiben egy ősközösség tagjait elrabolják rejtélyes lovasok, a főhős D’Leh (Steven Strait) pedig a nyomukba ered, hiszen az elhurcoltak közt van szerelme, Evolet (Camilla Belle) is. Utazása során aztán havas hegyektől zöld dzsungeleken át jut el egészen a sivatagig, ahol egy ősi civilizáció található. A film valóban kever mindent mindennel (az egyik pillanatban még havas tájakon járnak, a szomszédban meg trópusi erdő van), illetve olyan állatok bukkannak fel, amelyek nem is éltek egy korban. De most őszintén: aki ezt kritizálja, az miért nem köt bele azokba a lovagos sztorikba, amikben varázslók meg sárkányok vannak. Mert az I.E. 10.000 ugyanúgy egy fantasy, csak az őskorban. Az alapját egyébként Graham Hancock híres könyve, az Istenek Kézjegyei adták, amiben az író arról elmélkedik, hogy létezett egy minden más civilizációt megelőző első civilizáció, amely mindennek az alapját adta. A film néhány bárgyúságától eltekintve rendkívül lendületes és szórakoztató kalandfilm, ahol a látványvilág és a zene is rendkívül hangulatos.

8. Helyezett

Godzilla (Godzilla)
Roland Emmerich éppen Hollywood csúcsán volt, mikor felkérték, hogy készítse el a legendás japán szörny, Godzilla első amerikai adaptációját. Bár hősünk sosem volt kifejezetten rajongója a népszerű kaidzsunak, ő és Dean Devlin mégis úgy döntöttek, hogy belevágnak. Így született meg az 1998-as adaptáció, amely bár anyagilag sikeres lett, mégis csalódást okozott a rajongóknak. Természetesen ezúttal is kritizálták a történet néhány bárgyú elemét, de leginkább az volt a probléma, hogy Emmerich teljesen megváltoztatta a lény kinézetét: a pocakos, vánszorgó ősi lény helyett egy leginkább dinoszauruszra hasonlító vékony és fürge állatot kaptunk, melynek az eredete is sokkal földhözragadtabb a japán verziónál. Itt Godzilla nem egy atomot zabáló ősi, istenszerű lény, hanem egy állat, ami atomkísérletek hatására mutálódott, így igencsak tragikus eredetet kapunk. Én sokáig nem kedveltem ezt a filmet, idővel azonban meglehetősen megkedveltem. Ha eltekintek Maria Pitillo valóban irritáló karakterétől és néhány infantilis jelenettől, akkor egy rettentően látványos és hangulatos szörnyes kalandfilmet kapunk, ahol az alapsztori meglehetősen jól ki van találva és bizony még mondanivaló is meghúzódik a sorok között. A látvány mellett a két főszereplő, Matthew Broderick és Jean Reno viszik hátukon a filmet.

7. Helyezett

Holnapután (The Day After Tomorrow)
Miután Ememrich letarolta a világot a földönkívüliekkel és rászabadított egy óriási gyíkot New Yorkra, tett egy rövid kitérőt a történelmi mozik műfajába, hogy aztán 2004-ben visszatérjen a hozzá legjobban passzoló műfajhoz, a katasztrófafilmhez. Ennek a látványos szuperprodukciónak az alapját Art Bell és Whitley Strieber A Közelgő Szupervihar című könyve adta, melyben a globális felmelegedés megváltoztatja a golfáramlat irányát, így olyan szélsőséges időjárási körülmények jönnek létre, hogy ennek következményeként egy új jégkorszak köszönt ránk. A film persze jó messzire kerüli a realitást tudományos szempontból, de mindezért kárpótol a szimpatikus szereplőgárda (Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal, Emmy Rossum, Dash Mihok), a lélegzetelállító látvány, a hangulatos zene és a sodró lendületű cselekmény. A film úgy gigászi, hogy mégis „földhözragadt”, értem ez alatt, hogy nem tolja túl sem a játékidőt, sem a pusztítást (ellentétben a néhány évvel későbbi 2012-vel) és minden hibája ellenére végig megmarad szórakoztató katasztrófafilmnek.

6. Helyezett

Midway (Midway)
Emmerich harmadik kitérője volt a történelmi filmek műfajába ez a 2019-es alkotás, melyben a II. Világháború Csendes-óceáni hadszínterére kalauzol el minket. A cím azt sugallja, hogy itt önmagában a Midway-i csatát fogjuk látni, de a film már jóval Pearl Harbor előtt felveszi a történet fonalát és végigvezet minket a James Doolittle vezette támadáson át egészen a címben szereplő ütközetig. Ha van hibája a filmnek, akkor éppen ez a rettenetes komplexitás, mert a 138 perces játékidő sajnos nem elég arra, hogy mindez kellően be legyen mutatva. Ezzel együtt, bármily meglepő, a Midway az egyik legautentikusabb háborús film, amire nem kevés egykori veterán is felhívta a figyelmet. A történelmi hitelesség mellé pedig a rendezőtől jól megszokott módon lélegzetelállító képi világot és felvételeket kapunk, valamint olyan színészeket a valós történelmi szereplők bőrében, mint Ed Skrein (Dick Best), Luke Evans (Wade McClusky), Patrick Wilson (Edwin Layton), Aaron Eckhart (Jimmy Doolittle), Dennis Quaid (William „Bull” Halsey), vagy éppen Woody Harrelson (Chester Nimitz). Mindezek mellé a film még a japán oldalt is igyekszik bemutatni, és hát valljuk be, ez nem sok amerikai háborús filmre jellemző húzás. A korszakért és a témáért rajongóknak mindenképpen ajánlom.

5. Helyezett

Tökéletes Katona (Universal Soldier)
Emmerich első hollywoodi dobása volt ez az 1992-es sci-fi akciófilm, melyben két katona, Luc Deveraux (Jean-Claude Van Damme) és Andrew Scott (Dolph Lundgren) kerül egymással szembe a vietnami háború során. Utóbbi ugyanis bekattan és elkezd ártatlan falusiakat mészárolni, előbbi pedig természetesen a védelmükre kelne. Összecsapásuk során mindketten életüket vesztik, ám egy titkos kormányprojektnek köszönhetően évtizedekkel később, emléküktől megfosztott, fizikálisan felturbózott szuperkatonákként térnek vissza. Persze jól tudjuk, hogy am elromolhat, az el is romlik, így mindkét katona öntudatra ébred, a leszámolás pedig elkerülhetetlen. Tipikusan az a film, amire manapság azt szokás mondani, hogy „agyatlan akciófilm”, pedig a Tökéletes Katona nem csak korának egyik legtökösebb műfaji darabja, de máig megállja a helyét, sőt, a két főhősnek és nem kevés idézhető dumának köszönhetően felül is múl sok mai akciófilmet. Bármikor újranézhető akciófilm, ami mind Van Damme, mind Lundgren karrierjének a csúcspontja.

4. Helyezett

Anonymus (Anonymous)
William Shakespeare a világirodalom egyik legismertebb alakja, számtalan halhatatlan művet hagyott az utókorra. De mi van akkor, ha nem is Shakespeare írta ezeket a klasszikusokat? Roland Emmerich 2011-es filmje ezt az „összeesküvés elméletet” veszi alapul. Egészen pontosan azt, hogy Shakespeare valójában csak a név és az arc volt a művekhez, melyeket valójában nem más írt, mint Oxfort 17. Earl-je, Edward de Vere. Célja pedig az volt, hogy művein keresztül lázítsa a népet Robert Cecil ellen, aki az angol koronát idegen kézre játszaná. Roland Emmerich talán legérettebb, legkiforrottabb rendezése ez, melyről meg sem mondanánk, hogy az ő filmje, ha nem lenne a neve kiírva. Nyilván bele lehet kötni itt-ott történelmi hitelesség szempontjából, illetve sokan kritizálták a film alapját adó elméletet is, de az Anonymus (mely idehaza ismert A Névtelen címen is), elképesztően jól megírt és megrendezett film, ami fantasztikusan adja vissza az Erzsébet kori Anglia hangulatát. Lélegzetelállító képi világ, csodás zene és mindezek mellé olyan kimagasló színészeket kapunk, mint Rhys Ifans, Vanessa Redgrave, Joely Richardson, David Thewlis, Rafe Spall, vagy éppen Derek Jacobi.

3. Helyezett

Csillagkapu (Stargate)
A film, melyet nagyon sokan Emmerich legjobbjának tartanak. Ez az 1994-es sci-fi lényegében Erich von Daniken elméletét veszi alapul, miszerint az ősi mítoszok és legendák istenei valójában idegenek voltak és nekik köszönhető a földi civilizáció. A történet szerint 1928-ban Gizában kiásnak egy rejtélyes gyűrű alakú tárgyat, ami nem más, mint egy kapu, melyet, ha aktiválnak, akkor képes féreglyukat nyitni egy távoli világba. Évtizedekkel később egy kommandós alakulat indul útnak, élükön egy öngyilkos hajlamú ezredessel (Kurt Russell), valamint egy különc tudóssal (James Spader), akinek majd haza kellene hoznia csapatot. A dolgok persze nem úgy alakulnak, mint remélték és az ismert világegyetem másik felén olyan felfedezést tesznek, ami alapvetően változtatja meg a világról alkotott képünket. Emmerich és Devlin roppant szórakoztató módon mesélik el ezt a sztorit, ami képi világával és David Arnold remekbe szabott zenéjével elvarázsol minden olyan nézőt, aki csak kicsit is szereti a tudományos fantasztikum műfaját. A film aztán idővel egy iszonyú népszerű tévés franchise-t is magával hozott. Az eredeti alkotók évek óta ígérik, hogy újra feltámasztják a Csillagkaput, ám máig nem történt előrelépés. Talán nem is baj, mert ez a film úgy jó, ahogy van, megtekintése pedig kötelező minden sci-fi rajongó számára.

2. Helyezett

A Függetlenség Napja (Independence Day)
Van egy kifejezés az angol nyelvben, amivel olyan filmeket illetnek, amik lényegében arra születtek, hogy hatalmas tömegeket a mozikba csábítva, elképesztő képi- és hanghatásukkal a földbe döngöljék a nézőt és óriási kasszasikerré váljanak. Ez az „event movie”, azaz az „eseményfilm”. Számtalan ilyen produkciót kaptunk már az álomgyártól, ám Roland Emmerich 1996-os, a szó minden értelmében kolosszális filmje, A Függetlenség Napja méltán hívható úgy, hogy az eseményfilm. Ez minden földönkívüli inváziós mozik és katasztrófafilmek csúcsa. Ilyen jellegű sztorit ennél hatalmasabb, heroikusabb és elképesztőbb módon nem lehet filmre vinni. Olyan gigászi produkcióról beszélünk, ahol, még ha vannak is hibák vagy logikátlanságok, azok eltörpülnek a végeredmény gigászi mivolta mellett. Őszintén szólva nem hinném, hogy ezt a filmet különösképpen részleteznem kellene, mert nem tudom elképzelni, hogy van olyasvalaki, aki még ne látta volna. Korának egyik legnagyobb sikere, sőt, ha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor alighanem sok mai szuperprodukciót is leverne a bevételi adataival. A látványt nem kell magasztalnom, önmagáért beszél minden jelenet, a zene is remek, ahogy a főszereplő trió is nagyon jó (Jeff Goldblum, Bill Pullman és Will Smith), és igen, a történet is teljesen rendben van, eltekintve néhány tipikusan Emmeriches gyermekbetegségtől. Az ID4 több mint mozi, az ID4 popkulturális jelenség.

1. Helyezett

A Hazafi (The Patriot)
A Csillagkapu, A Függetlenség Napja és a Godzilla után Emmerich élesen irányt váltott és a történelmi filmek vizeire evezett. Ez a döntése pedig meglátásom szerint remekül sült el, mert a 2000-ben bemutatott eposza, A Hazafi a rendező legjobb filmje lett. 1776-ban járunk, mikor az amerikai gyarmatok kikiáltják függetlenségüket a Brit Birodalomtól, kirobbantva ezzel a Függetlenségi Háborút. Ebbe keveredik bele egy sokgyermekes özvegy apa (Mel Gibson), aki nem szeretne jobban semmit, mint távol tartania magát és családját a vérontástól, ám legidősebb fiát (Heath Ledger) idealizmusa a csatatérre szólítja, így hősünk minden akarata ellenére szintén részt kell, hogy vállaljon egy új nemzet születéséért vívott háborúból. Emmerich közel háromórás filmje végig leköti a nézőt, a karakterei remekül vannak megírva, és rendkívül realisztikusan és naturalisztikusan mutatja be a korabeli harcok minden brutalitását is. A filmet az angolok természetesen támadták, hogy rendkívül kegyetlen színben tünteti fel őket, ám ismerve a történelmüket az ember hajlamos elhinni, hogy bizony bármikor rágyújtottak egy templomot nőkre és gyerekekre. Gibson és Ledger csodálatosan alakítanak, ahogy a főgonoszt megformáló Jason Isaacs is remekel. A látványvilág ezúttal is csodálatos, a legendás John Williams zenéjéről pedig megint csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Sokan biztosan felrónák a filmnek, hogy giccses és túltolja a patriotizmust, de a film előbbit szerintem jó értelemben használja, utóbbi pedig számomra inkább erény. A Hazafi a modernkori történelmi filmek egyik kiemelkedő darabja, aminek minden hibájával együtt is ott a helye a műfaj legjobbjai között.

Ez lett volna hát az én tíz kedvencem a német rendezőtől. Persze a 2012 című katasztrófafilmje is nagyon szórakoztató, csak sajnos ott már túlpörgeti a dolgokat Emmerich, ahogy remek akciófilm lenne Az Elnök Végveszélyben is, ha mellőzte volna a demagóg liberális propagandát. Meg kell még említenem az egyetlen folytatást, amit Roland Emmerich valaha készített, ez pedig a Feltámadás alcímet viselő második Függetlenség Napja mozi, ami sajnos roppant gyengére sikerült és ez azért is dühítő, mert az alapsztori tele volt jó ötletekkel. Most azonban közeleg a Moonfall, mellyel hősünk visszatér a katasztrófafilm műfajához, reméljük, hogy egy igazán szórakoztató darabbal teszi majd mindezt. Irány a mozi!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.