Mozgókép Blog

Star Wars: Andor (Star Wars: Andor)

Bevezetés
Miután a Disney felvásárolta a Lucasfilmet és vele együtt a Star Wars jogokat, nagyüzemi gyártásba kezdett a filmek terén. A folytatástrilógia fogadtatása finoman szólva is vegyesre sikerült, hiszen még az indító film, Az Ébredő Erő képes volt megetetni a tömegekkel a gyáva és minden elképzelést nélkülöző nosztalgia-túrát, addig Az Utolsó Jedik már sem ezt, sem a filmet átszövő megannyi ostobaságot, logikai hibát és karakteridegen döntéseket nem volt képes lenyelni. A trilógia záródarabja pedig még a korábbiaknál is megalkuvóbb és ostobább lett, így elmondható, hogy bár anyagilag óriásit kaszáltak, a trilógia mégis csúfos kudarc.

Persze ott voltak még az úgynevezett spin-off filmek is, azaz olyan történetek, amelyek nem a Skywalker-mítoszhoz köthetők, hanem bizonyos karakterek életútját követik. Volt tervben anno Yoda film (szerencsére elvetették), Boba Fett film (a szétesett projektből lett a Mandalori, majd később a Boba Fett Kórnikái sorozatok), egy Han Solóra koncentráló film (ami elkészült ugyan, de sikerült neki az is, ami korábban egy Star Wars mozinak sem – megbuknia a kasszáknál) és egy, már idejekorán bejelentett filmterv, a Zsivány Egyes.

Ez utóbbi ötletével a látványeffektes guru, John Knoll állt elő még akkoriban, mikor George Lucas ült a kormánynál. Ő maga írt egy story treatmentet, aminek a Destroyer of Worlds, azaz a Világok Pusztítója címet adta, és ami arra koncentrált volna, hogy egy lázadókból álló csoport hogyan szerzi meg az első Halálcsillag teveit. A Disney-üzlet után ez a terv tovább élt, ám jócskán át is alakult. Míg Knoll inkább kicsiben gondolkodott és afféle Mission: Impossible szerű kémsztorit képzelt el, addig a Lucasfilm új vezérei sokkal inkább nagyívű, háborús filmként képzelték el.

Több író is belekontárkodott a projektbe, de a legnagyobb szerepet az a Tony Gilroy kapta, aki a Matt Damon-féle Bourne trilógia, illetve a Michael Clayton írójaként híresült el. A kész film nagy sikert aratott és a Disney-korszak messze legjobban fogadott alkotása lett. Miután a stúdió újrapozícionálta a Star Warst és a hangsúlyt áthelyezték a tévés projektekre, annyira nem volt meglepő, hogy a Zsivány Egyes is kapni fog valamiféle folytatást, vagy sokkal inkább előtörténetet. Ez lett az Andor alcímet viselő széria, melynek központi hőse az a Cassian Andor, aki a Zsivány Egyes egyik legfontosabb szereplője volt.

A sorozatot kezdetektől fogva kétévadosra tervezték, évadonként 12 résszel. Az első szezon zajos sikert aratott, innen-onnan olyan véleményeket lehetett hallani, hogy a Star Wars felnőtt verzióját kapjuk meg, illetve ez a Csillagok Háborúja univerzum csúcsteljesítménye, és hasonlók. Őszintén megmondom, először nem akartam megnézni ezt a sorozatot, mert finoman szólva sem rajongok a Disney-korszak alkotásaiért, amik közül még a felfelé kilógó Zsivány Egyes is egy 7/10-et ért nálam, de ennyi ajnározás után úgy voltam, hogy mégiscsak adok neki egy esélyt.

Szereplők
Kissé rendhagyó módon nem szeretnék most végigmenni a sorozat minden szereplőjén, egyrészt mert nagyon sokan vannak, másrészt mert nem is akarok annyit foglalkozni velük, így inkább megpróbálom összeszedni az említésre méltó karaktereket. Egyrészt itt van nekünk a címszereplőnk, Cassian Andor (ismét Diego Luna alakításában), aki pontosan ugyanúgy hozza a karaktert, mint a Zsivány Egyesben. Ez egyrészt amiatt van, mert Luna bár nem rossz színész, de totál unott és kifejezéstelen fejeket vág, másrészt a karaktere rohadtul nem érdekes. Őszintén szólva valahol vicces, hogy egy olyan karakter kap saját filmet, aki a mozifilmjében is másodhegedűs volt.

Fontos szerepet kap még a Stellan Skarsgard által alakított rejtélyes figura, Luthen Rael, aki a galaxis szemében nagymenő műkincskereskedő, ám titokban a Lázadás egyik legfőbb figurája. Ő messze a széria legérdekesebb karaktere azzal együtt is, hogy a tettei bőven megkérdőjelezhetőek és még annyira sem lesz tőlük szimpatikus, mint Andor. Aztán itt van még a Kyle Soller által alakított Syril Karn, aki egy Pre-Mor nevű biztonsági csapat vezetője. Fiatal és ambiciózus, ám sok hibát vét, ami a bukásához vezet. Eleinte fontos karakternek tűnik, hogy aztán teljesen lényegtelenné váljon, a végén pedig nem is tudtam, hogy egyáltalán minek van ott.

Nem úgy Mon Mothma (ezúttal is Genevieve O’Reilly formálja meg), aki fontos és megkerülhetetlen karaktere ennek a korszaknak. Őt ugye először A Jedi Visszatérben láthattuk, majd Lucas a fent említett színésznővel újra eljátszatta A Sith Bosszújában (sajnos a jelenetei nagy része nem került be a végső filmbe) és feltűnt a Zsivány Egyesben is. Most kapja a legtöbb mozgásteret és a színésznő remekül is játszik, csak hát nem kap éppen túl nagy teret. Érdekes karakter még a törtető és a Birodalmat vakon szolgáló Dedra Meero is, akinek a szerepére tökéletesen találták meg Denise Gough-ot. A színésznő végig olyan visszataszító és arrogáns fejeket vág, hogy igazi telitalálat a játéka.

Nagyobb szerepet kap még Bix Caleen és Maarva Andor, előbbit a csodaszép Adria Arjona, utóbbit a közel sem szép, de annál tehetségesebb Fiona Shaw formálja meg. Relatíve nagy játékidőt kapnak, de meglepő módon főleg az előbbinek nincs lényegi szerepe a sztoriban, de Andor nevelőanyja is csak afféle motivációs tényező a főszereplő számára. Aztán ott van még Vel Sartha és Cinta Kaz, akik Luthen csapatában vannak, és nagyon sokat vannak jelen, de annyira szürkék és semmilyenek, mint az őket játszó színésznők (Faye Marsay és Varada Sethu). Velük kapcsolatban van még valami, amire később visszatérek.

Említés szintjén pedig még szólni kell az Elizabeth Dulau által megformált Kleya Marki karakteréről, aki Luthen jobbkeze és vele dolgozik a műkincsüzletben, de ugyanúgy részese a Felkelésnek is, valamint ott van még Mon férje, a többnyire seggfejként viselkedő Perrin Fertha (Alastair Mackenzie), illetve a szenátornő régi ismerőse, Tay Kolma (Ben Miles alakításában) is. Bennük is lett volna lehetőség, de a sorozat nem használja ki. Végezetül pedig még két név: az egyik a börtönbolygón megismert Kino Loy, akit az az Andy Serkis alakít, aki a folytatástrilógiában Snoke-ot formálta meg, illetve visszatér két rövid jelenet erejéig Forest Whitaker is Saw Gerrera szerepében a Zsivány Egyes után.

Sok szereplőt mozgat tehát a széria, akik közt van érdekes is, ám a legtöbbel semmit nem kezdenek, vagy teljesen felesleges dolgokra pazarolják el őket. Ezeket a későbbiekben kifejtem majd. Azt is fontos megemlítenem, hogy bár a Star Wars alapvetően nem igényel Oscar-szintű színészi játékot, de pár ember előadása hagy némi kívánnivalót maga után. Ott van mindjárt a címszereplő, de a Luthen katonáit alakító két csajnak is szólhattak volna, hogy attól nem lesznek kemények és hitelesek, ha arrogáns fejvágások közepette próbálják eladni, hogy ők milyen harcedzett katonák. Skarsgard, O’Reilly, Serkis és Denise Gough ellenben remekelnek, igazából miattuk érdemes nézni az Andort.

Látvány és Zene
Nem tudom, hogy mennyi volt az Andor költségvetése, de az biztos, hogy nem aprópénzből készült. Alsó hangon elverhettek rá 150 milliót, mert mikor látványos jeleneteket kapunk, akkor azok valóban nagyon látványosak, de ezekből igen kevés van. Ki kell emelnem az űrhajók megjelenítését, valamint a Coruscant megjelenítését annak minden látványelemével együtt. Ezt leszámítva viszont megint kapunk egy rohadtul „földhözragadt” képi világot. Az összes helyszín egy kaptafára készül, például a Ferrix nevű bolygót nem tudnám megkülönböztetni a Jedhától, mikor az utcákat nézem, vagy ott van a skót felföldet idéző Aldhani. Tucat földi helyszínek, amit azzal akarnak eladni Star Wars-nak, hogy beanimálnak egy-két TIE vadászt, vagy Csillagrombolót, de ez édeskevés.

Jelmezek terén szintén nem mutat kreativitást a sorozat és még annyit mindenképp el kell mondanom, a látványvilágról, hogy baromi sok a belső teres jelenet, amiktől megint csak azt érzem, hogy az előzménytrilógia óta „összement” a Star Wars univerzum. Azt meg már ne is említsük, hogy míg Lucasnál tobzódott a galaxis különféle idegen lényekben, addig itt 99%-ban csak embereket látunk, semmi mást. A zenét nem szeretném külön értékelni, mert nincs mit. Nicholas Britell komponálta meg a score-t, de egyetlen dallamot nem tudnék felidézni, csak annyi maradt meg, hogy totálisan elüt a zenei világ mindattól, amit megszokhattunk. Sokszor vannak elektronikus zenék, vagy zajok, amik lehet, hogy valakinek bejönnek majd, de egy Star Wars film esetében én pont nem vagyok kíváncsi ilyenekre.

Történet
Elérkeztünk a legfontosabb ponthoz, mégpedig az Andor cselekményéhez. A Disney-korszak filmjei és sorozatai finoman szólva sem acélosak ezen a fronton. Most említhetném kapásból a gyáva és beszari folytatástrilógiát, ami minden elemében másolta a klasszikus eredeti három filmet. De klisékből építkezett a Solo is, ahogy sorozatfronton sem a sztori miatt szeretjük a Mandalorit, de még a Kenobi is csalódás volt, pedig ott is lett volna kiaknázandó ötlet. A Zsivány Egyes cselekményében sem volt semmi világmegváltó, botegyszerű sztorivezetése szimplán csak működött. Egyébként itt jegyezném meg, hogy bár sokan ódákat zengnek arról a filmről, de lényegében mindenkinek Darth Vader jelenetei, illetve a hatalmas csatajelenet miatt maradt ez a film is emlékezetes.

Az Andort az a Tony Gilroy hozta össze, aki a Zsivány Egyes elkészítésekor nem csak a film írásából vette ki a részét, de lényegében a masszív utóforgatásoknál, illetve a vágás során is irányította a projektet. Ő úgy képzelte el, hogy a mozifilm lázadó hősét megmutatja néhány évvel korábban, mikor nem több mint kisstílű bűnöző, aki másokat átver, manipulál és lehúz, majd szépen lassan elkezd hinni az „ügyben”. Akár működhetne is ez a koncepció, de abban a formában, ahogy megvalósították nem tud. De mielőtt rátérnék erre, nézzük, hogy alapvetően mi is az Andor cselekménye.

Öt évvel járunk a Zsivány Egyes cselekménye előtt és a zavaros múltú Cassian Andor az elveszett testvérét keresi, mikor is hidegre tesz két hatósági személyt. Nyomozás indul utána, miközben ő hazamegy a Ferrixre. A nyomok kezdenek elvezetni hozzá, ám ekkor megkeresi őt egy rejtélyes alak, Luthen, aki Cassian ex-csaján (Bix) keresztül keresi fel. Beszervezi egy nagy lázadó akcióba (több milliónyi birodalmi kredit meglovasítása), ami bár sikerül, de nem minden megy a tervek szerint. Később hősünk megjárja a börtönt is, míg Luthen és lázadó társai őt keresik, a Birodalom meg nagy erőkkel a támadás elkövetőit. Mindeközben Mon Mothma próbál úgy segíteni a felkelőknek, hogy a hatalom szemében továbbra is tiszta maradjon.

Tizenkét rész, ami soknak tűnik, több mint elégnek arra, hogy a fenti dolgokat kidolgozzák, ám a végeredmény a hosszú játékidő ellenére is lapos marad. Mi több, unalmas. Pedig lehetne itt cselszövés, árulás, összeesküvés és jellemfejlődés, de az egész annyira eseménytelenül és vontatottan van elmesélve, hogy szavak nincsenek rá. Az első három rész során flashbackekben látjuk például Cassian gyermekkori emlékeit, amik semmit sem tesznek hozzá a cselekményhez, csak lassítják azt. A Pre-Moros Syril Karn nyomozása is érdekesnek indul, hogy aztán az említett harmadik részben kudarcot valljon és a karakter a hátralévő epizódok során a kispadról nézze a történéseket és sajnáltassa magát.

De ezután sem javul a helyzet. Luthen beszervezi Cassiant a kis partizáncsapatába, hogy üssenek rajta egy birodalmi helyőrségen a totál jellegtelen Aldhani nevű bolygón. De mielőtt ez megtörténne, lényegében három részen át albán kecskepásztort játszanak, és a semmiről beszélgetnek a karakterek. Töltelékjelenetek követnek töltelékjeleneteket. Maga az akció nem rossz, sőt, a hajóval való menekülés egészen látványosra sikerült, de ez édeskevés. Ez már hat rész a tizenkettőből és a következő meg maga a totális érdektelenség, amiben Syril magánéleti szenvedését látjuk, meg Cassiant, amint egy luxusbolygón nyaralgat, hogy aztán szembesüljön a Birodalom új, mindennél keményebb módszereivel, aminek következményeként sittre is vágják.

Ezután következik három rész, ahol a címszereplő börtönbeli viszontagságait látjuk egy Narkina 5 nevű bolygón. Egyrészt a hely látványvilága jópofa, mert szinte egy az egyben megidézi George Lucas 1971-es klasszikusát, a THX 1138-at, másrészt viszont megint a semmit ragozzuk. Három epizódon át látjuk, hogy miként működik a börtön, illetve a csoportokba beosztott elítéltek munkáját, miközben Andor a szökést tervezi. Rengeteg felesleges jelenetet kapunk a melóról, meg lényegtelen karakterekről, azt ellenben nem mutatják, hogy pár embert miként is szervez be az akcióba. Itt jön a képbe az Andy Serkis által alakított Kino Loy, aki hallani sem akar semmiféle szökésről, ő engedelmesen letöltené a büntetését, ám egy váratlan helyzet miatt gyökeresen átértékel mindent.

Teljesen kiszámítható előre ez is, de csak nyújtják, mint a rétestésztát. A szökés persze sikerül, majd Cassian anyja közben meghal a Ferrixen, amit Andor utólag tud meg. A helyet már figyeli Luthen, illetve a Birodalom is, így mindenki hazavárja a temetésre hősünket, hogy elkaphassa/megölhesse. A végén kapunk még egy akciójelenetet a birodalmi erők és a ferrixi polgárok között, amit Maarva utolsó holo-üzenete idéz elő, ezt követően pedig Luthen a semmiből meggondolja magát és nem megöli Andort, hanem annak kérésére beveszi a lázadók közé. Ennyi volt az első évad, ezt ragozták tizenkét részen keresztül. Amit leírtam akár érdekesnek is tűnhet, de tényleg totálisan feleslegesen lett minden túlnyújtva, ez az egész elmesélhető lett volna hat részben is.

Számtalan olyan jelenetet kapunk, ami semmit sem ad hozzá a történethez, ilyen például Syril Karn vergődése miután kirúgták, vagy Bix lényegében összes jelenete a harmadik epizódot követően. Még Mon Mothma is kapott egy rakás totál felesleges családi drámázós jelenetet, aminek nincs igazi jelentősége a sztoriban. Ott van még a mélypont is, a három részen át tartó semmittevés az aldhani akció előtt és akkor még nem is beszéltünk a felesleges, vagy teljesen érdektelen karakterekről. Mint már említettem, Bix három rész után teljesen feleslegesen van ott, de ugyanez igaz Syril Karnra is, ahogyan az Aldhanin megismert lázadók is rengeteget szerepelnek, de teljesen érdektelen karakterek maradnak, akiknek a halála egy cseppet sem hatja meg a nézőt.

Három karakter működik igazán: Luthen Rael, Mon Mothma és Dedra Meero. Amikor ők vannak jelen, akkor fent is tudja tartani az érdeklődést a sorozat, ami máskülönben belefullad az unalomba. Mindezt úgy, hogy a címszereplő Cassian Andor és ő is teljesen szürke karakter, végig igazából csak sodródik az eseményekkel. Aki még érdekes lehetett volna az Lonni Jung, a birodalmiak közé beépült lázadó tégla, de semmit nem kezdtek vele, ahogy sokkal több lehetne Kleya Marki karakterében is, ha kapott volna valami szerepet azon kívül, hogy ő Luthen racionálisan gondolkodó jobbkeze, de ezen kívül végig csak az üzletben tevékenykedik a háttérből segítve. És ha már visszahoztak egy olyan nagynevű színészt, mint Forest Whitaker, akkor két rövid felbukkanáson kívül szintén kaphatott volna valami érdemi szerepet Saw Gerrera, de a Zsivány Egyes után ismételten csak asszisztál.

Akárhogy is nézem ebben az egészben nem volt ennyi, a címszereplő közel sem olyan érdekes figura, hogy saját sorozatot kapjon és semmi olyat nem láthattunk a tizenkét rész során, amire utólag azt mondanám, hogy erre a szériára szükség volt. És akkor ott vannak még egyéb problémák is. Ugye említettem Vel és Cinta karaktereit, hogy még visszatérnék rájuk. Nos, két totálisan szürke, semmilyenre megírt szereplőről van szó, akik arcoskodó álkeménykedésen kívül sokat nem tesznek hozzá a sorozathoz. Arra azonban volt idő, hogy természetesen velük reprezentálva legyen az lmbtq vonal, mert hát arra ebben a sorozatban, vagy úgy magában a Csillagok Háborúja univerzumában aztán feltétlenül szükség van. Nincs előtérbe tolva, igazából csak utalnak rá, de akkor is elképesztő, hogy ezt a homoszexuális propagandát ilyen undorító módon tolják.

És végül nem tudok elmenni amellett sem, hogy milyen a sorozat erkölcsi, illetve morális értékrendje. George Lucas alatt a Star Wars vallásos és mitológiai történet volt a Jó és a Rossz harcáról. Hősei tisztán jók, gonoszai tisztán rosszak. Vader a legkomplexebb karakter, de nála is élesen elkülönül Anakin és a Sith Nagyúr személyisége. Az eredeti trilógiában meg ott van a Lázadás és a Birodalom, amely két teljesen ellentétes eszmét képvisel. A néző tudta, hogy kik a jók és kik a rosszak. És most? Nézem a sorozatot és azon kapom magam, hogy először a Star Wars során a Birodalmat sokkal szimpatikusabbnak látom. Ott van mindjárt a sorozatot indító konfliktus Casssian és a Pre-Mor rendőrei között.

Cassian, aki amúgy manipulál és kihasznál mindenkit, hidegvérrel megöl két embert, Syril Karn pedig ki akarja nyomozni ki volt az elkövető. Tehát, hogy tiszta legyen mindenkinek: a főhős egy gyilkos, míg az úgynevezett rosszfiú egy kötelességtudó hatósági személy, aki felderíteni akarja a kollégái halálát. És akkor ott van még Luthen karaktere, aki azt akarja elérni, hogy a Birodalom még nagyobb terrorral nyomja el a galaxisban élőket, mert az szül majd lázadást. Azzal nem törődik, hogy kinek mi lesz a sorsa és tetteit még az is súlyosbítja, hogy a sztori egy pontján zokszó nélkül feláldoz harminc embert a bajtársai közül, csak mert az „ügynek” ez áll érdekében. Felmerül a kérdés, hogy akkor lényegében mi is a különbség a két fél között? Hozzáteszem, hogy itt a Birodalom a sajátjait nem öldösi le, vagy áldozza fel.

Vagy ott van a börtönös szál, ahol Andor akciójának köszönhetően az összes rab megszökik. Na, most azt értem, hogy hősünk ártatlanul került sittre (mondjuk, ha tudtak volna az Aldhanis balhéjáról, akkor nem csak hat évet kap), de ismételten felmerül a kérdés, hogy vajon minden elítélt ártatlanul ült? Nem volt köztük rabló, erőszaktevő, vagy éppen gyilkos? Ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozik Tony Gilroy, ahogy egyik alkotótársa sem. Helyette olyan demagóg butaságokat hordtak össze interjúkban, mint, hogy a Birodalom az olyan, mint Donald Trump Amerikája, vagy, hogy Mon Mothma karaktere olyan, mint Nancy Pelosi. Ezek után mondjuk miért is várna az ember értelmes dolgokat, ha csak ilyen agymosott és korlátolt liberális propagandára telik tőlük…

Összegzés
Sajnos nem tudok mást mondani, mint azt, hogy az Andor a Disney-korszak többi termékéhez hasonlóan messze elmarad attól mennyekig felmagasztalt szinttől, aminek be akarják sokan állítani. Dehogy ez a Star Wars univerzumának „csúcsteljesítménye”, sőt, még csak a Disney-érában sem a legjobb. Az Andor egy totálisan középszerű, unalmas, vontatott, feleslegesen túlnyújtott sorozat, ahol érdektelen karakterek beszélgetnek a semmiről, és ahol az aktuálpolitikai vergődés megint rányomja a bélyegét az egészre. Még ha azt mondhatnám, hogy amúgy látványos a sorozat, de Coruscant-ot és néhány egyéb jelenetet leszámítva megint megkapjuk azt a földhözragadt semmit, ami miatt egyáltalán nem érezzük azt, hogy egy messzi-messzi galaxisban járnánk. Ezek után nem tudom, hogy mit várjak a második évadtól, de őszintén szólva jelen pillanatban nem nagyon érzek késztetést arra, hogy valaha is megnézzem.

Értékelés: 5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.