07/20087
Leépített Szépség / Vegyes Zöldség (2004)
Ha akad műfaj, amely még viszonylag kis költségvetéssel, nulla történettel és acélosnak távolról sem nevezhető színészgárdával is képes sikert aratni, a paródia kétségkívül ilyen. Az utóbbi két évtizedben a pénzéhes producereknek köszönhetően olyannyira elszaporodtak az aktuális nagyköltségvetésű gigamozik kulcsjeleneteit egyre fárasztóbban kifigurázó mesterművek, mint a faluszéli kiserdőben a gomba egy jó kis zuhé után. Jeles képviselőként ott van mindjárt a jó öreg Leslie Nielsen, aki a Zucker – Abrahams duóval vászonra álmodott Csupasz Pisztoly szériát követően a mai napig képtelen elszakadni ez egyre laposabb és fárasztóbb önismétlésektől. De azt hiszem, a Horrorra Akadva vagy épp a mostanában futó „XY Movie” néven futó borzalmak sem szorulnak különösebb bemutatásra, biztosan mindenki látott már közülük legalább egyet (optimális esetben maximum egyet). Közös jellemzője ezeknek a filmeknek, hogy a jelenetek többségéhez nem árt ismerni az alapul szolgáló filmek cselekményét (kivéve persze a kötelező fingós-csöcsös humorkodást, amivel a rendkívül ötletes forgatókönyvírók rendre kedveskednek nekünk), és egy-egy jobban sikerült poén azért szinte mindegyikben akad. SZINTE mindegyikben…
Az író-producer-rendező ezermester, Bryan Michael Stoller 2004-es próbálkozása a műfaj leigázására olyan szinten kudarcot vallott ugyanis, hogy a végeredménnyel bizony vallatni lehetne. Nem viccelek, a „paródia” címszó alatt összeeszkábált másfél órányi szánalmas gegparádé végén úgy éreztem, ezért nekem kellene bocsánatot kérnem a világtól. Több ZS-műalkotás bemutatójában leírtam már itt a blogon, hogy talán a világ legrosszabb filmjével van dolgunk, hát most ünnepélyesen kijelentem: tévedtem. A Miss Cast Away-t illeti ez a megtisztelő cím.
Történet, forgatókönyv
Akkor fogjunk bele. A sztori szerint egy amerikai kém egy lakatlan szigeten felfedezi Noé bárkáját, ám mielőtt közölhetné annak pontos helyzetét, felfalja egy tíz emelet magas, vérszomjas… disznoszaurusz. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Miss Galaxy szépségversenyre tartó lányok repülőgépe egy váratlan műszaki hiba folytán épp erre a szigetre pottyan le (a fedélzeten utazó álruhás szuperügynök megbízást kap a pápától egy napszemüveg lencséjén keresztül, hogy kutassa fel a bárkát, majd a szemüveg felrobban, tönkrevágva a hajtóművet). Itt a túlélők két csoportra szakadnak, a másodpilótára, Mike-ra és a kapitányra, Maximusra a csajszikkal. Na igen, ebből is látszik, mekkora lúzer ez a Mike. A kapitány és a csajok ezt követően egyfajta fogyatékos robinzonádot prezentálnak: Maximus egyfolytában csajozni próbál, lazábbnál lazább dumákat lökve, a segghülye tyúkok meg teljes agyhalálról tanúbizonyságot téve csetlenek-botlanak összevissza, amitől garantált a térdcsapkodás, csak épp mérgünkben és nem a röhögéstől. Mindezalatt Mike a Számkivetett mintájára mindenféle kacatot halászik ki az óceánból (itt az lenne a hatalmas poénfaktor, hogy tényleg mindent partra sodor a víz, a végén még netezni is tud drága Mike barátunk, sőt, társa is akad egy U2 BAN2 nevű robot személyében – valaki lője már le ezt a Stollert…).
Az elmebaj azonban itt még nem ér véget, Maximus-ék ugyanis felfedezik az ominózus bárkát, amiről a későbbiekben kiderül, hogy az öreg Noé még mindig a fedélzetén van… de nem sokáig, ugyanis egy csapat majomember megszállja az egész tákolmányt, őt pedig fogságba ejtik. Mike-nak ekkor a roboton keresztül megjelenik MJ ügynök (kapaszkodjatok meg: maga Jacko barátunk, nem vicc), aki közli vele, hogy a bárkát mindenáron meg kell semmisítenie. A gyilkos disznoszauruszt kiütik némi töménnyel, majd kezdetét veszi a végső támadás a néző agysejtjei ellen. Mike és Maximus kihúzzák a hajófenékről a dugót(!), a lélekvesztő majmostól elsüllyed, a disznoszaurusz elpatkol, Noé pedig egy úszógumiként felhasznált óriásfánk segítségével megmenekül. Hepiend, mindenki boldog, kivéve néhány csajszit, akiket felfal egy óriáscápa.
A történet dióhéjban ennyi lenne, ám aki azt hiszi, hogy akár egyetlen percig szórakozhat a megtekintése során, az vaskosat téved. Stoller ugyanis még ezt a pihentagyú alapsztorit is képes volt telezsúfolni iszonyatosan fárasztó jelenetekkel, amelyek tovább húzzák az egész hóbelevancot a feneketlen mélységbe. Gondolok itt például az olyan mókásnak szánt epizódokra, mint Noé kártyacsatája a majmokkal, az időről időre felbukkanó tévériporter, aki interjúkat készít a lányokkal (ezeknél figyeljetek oda, hogy semmi törékeny, értékes dolog ne legyen a kezetek ügyében!), vagy például a kék színű plüssmadárka, amiről idővel kiderül, hogy földönkívüli lény. A koronát az egész borzalomra a stáblista végére bevágott képsorok teszik fel, amelyeken a rendező anyukája dícséri drága kicsi fia korábbi alkotásait, bíztatva bennünket a megvásárlásukra. Kösz, öreglány, de ezt inkább passzolnám.
Szereplők
Eric Roberts – Blogunk egyik állócsillaga, a szebb napokat is látott Eric Roberts visszatér, hogy minden eddigi negatív rekordját alulmúlva betetőzze ZS-filmes pályafutását. Maximus szerepét valóban mintha csak ráöntötték volna, szemlátomást élvezettel ripacskodik a falatnyi bikiniben csetlő-botló cicababák között, és magasról tojik rá, hogy olyan filmben kell helyt állnia, ahol még az is megoldhatatlan feladatot állít a rendező elé, hogy az egymást követő jelenetekben ugyanaz a jelmez legyen a színészein. Gratulálok, Eric, végül csak megcsináltad, elérted a legmélyebb pontot, ahová színész kerülhet! Na de majd a Dark Knight…
Charlie Schlatter – A Rendőrakadémia-saga borzalmas utolsó részéből vagy esetleg a tucatnyi videójáték- és tévésorozat szerepből felismerhető szőke szívtipró fantasztikus kettőst alkot fenti kollégájával, sőt, ha ez egyáltalán lehetséges, még borzalmasabb teljesítményt présel ki magából. Akár hősszerelmest, akár bátor túlélőt kell hoznia, Charlie barátunk egyformán felsül a szerepben, kárpótásul viszont időről időre előhúzza nekünk huszadrangú sorozatszínész bájvigyorát, ami láttán szem nem marad szárazon a röhögéstől.
Joyce Giraud – Az úgyszintén a tévészériák feneketlen bugyraiból előhúzott latinos szépségű hölgyemény alakítja Mike barátunk szíve hölgyét, akinek ennélfogva a legtöbb szerep jut a szigeten rekedt tucatnyi szilikonbetétes maca közül. Giraud kisasszony átlagon felüli testi adottságokkal rendelkezik, és őszintén szólva a vizuális jelenléte engem képes volt kárpótolni a feledhető színészkedéséért, ellentétben a többi leányzóval, akik egytől-egyig fájdalmasan bénák.
Douglas Dunning – A tengeralattjáró kapitány figurája talán a leggázabb az összes közül. Ha van poén a filmben, amiért Stoller azonnali főbelövést érdemelne, az kétségkívül a parancsnok által előadott egyszemélyes magánszám (periszkóp – sztetoszkóp – teleszkóp – cinemascope – bahh!!!). Förtelem.
Michael Jackson – Mindnyájunk kedvenc pedofil sebészi szörnyszülöttje pályafutásának utolsó évtizedéhez igazán méltó szerepben feszít: MJ ügynök megjelenése jókora főbekólintást jelentett, főleg, mikor már azt hittem, elérte a mélypontot a film. Színészi alakításról ezúttal aligha beszélhetünk, Jacko szerepe kimerül annyiban, hogy plasztikai műtétektől megfáradt arcán valamiféle mosolyra halványan emlékeztető grimasszal felolvas néhány mondatot a kamerába – bár ne tette volna.
Oszkár, a malac – A humorhenger egy pillanatra sem áll le, a filmben egy jelenet erejéig megjelenő kismalacnak ugyanis a stáblista szerint neve is van, Ő Oszkár, a malac. Mivel rövid cameo-ját Eric Roberts-szel közösen tölti el a vásznon, egycsapásra felmérhettem, melyikük nyújt átütőbb alakítást. Gratulálok, Oszkár!
Látvány
Az amúgy is milliónyi sebből vérző fércműnek ez a pont adja meg a végső kegyelemdöfést. A CGI megrekedt valahol a 90-es évek elejének a színvonalán, azaz szögletes körvonalak, „ha-nem-látom-el-sem-hiszem” darabosságú mozgás és pocsék beillesztés a jelenetbe. Az ember röhögne persze, hogy mégis kit bíztak meg az animátori feladatokkal, de mégsem teszi, mert már neki kínos ez az egész. A jelmezek problémájáról már beszéltem, de azért megemlítem még egyszer: kabaré, ahogy jelenetről jelenetre képesek cserélődni egymással. Díszletekre lakatlan sziget révén ugye nemigen volt szükség, azt a néhány külső helyszínt, ami feltűnik a filmben meg megoldották amolyan Raptor-módra. Az amerikai elnök például egy közönséges íróasztal mögött kapott helyet egy skatulyányi sufniban, de említhetném Noé bárkájának belsőjét is, ami egész egyszerűen egy üres hodály barnára mázolva.
.jpg)
Rendezés
Bryan Michael Stoller – jól jegyezzük meg ezt a nevet, ő az, akire nyugodtan rácsaphatjuk az ajtót, ha mínusz negyven fokban, tomboló hóvihar közepette próbál menedékért könyörögni. Nem elég, hogy szikrányi humor sem szorult a jóemberbe, ami ugye paródia írásánál elvárható adottság lenne azért; elemi szinten sem ért sem a rendezéshez, sem a forgatókönyvíráshoz. Tessék-lássék összedobált jelenetek követik egymást borzasztó trehány módon, egy másodperc nyugalmat nem kapunk a lapos és idegesítő színészgárda által előadott ripacskodás közepette. Több helyen találkoztam szemlátomást félbehagyott snittekkel, Stoller keze biztos olyannyira reszketett már a következő sziporkája elsütéséért, hogy gyorsan cipelte is a kamerát az új helyszínre. A film utolsó negyed órájáért megintcsak kijárna minimum egy kiadós verés, annyira értelmetlen baromsághalmaz az egész, ami percről percre csak fokozódik. Az anyuka vendégszereplését már említettem, egy jópofa mozi végén talán még mosolyogna is rajta az ember, itt azonban csak tovább tetézte az undoromat. Őszintén remélem, hogy soha-soha többé nem találkozom a nevével.
Összkép
Hipergigamarketek turkálós DVD részlegein 199 forintért beszerezhető a Leépített Szépség, ami egyeseknek talán csábító árnak tűnhet, holott egyáltalán nem az. Ennyi pénzért ugyanis a miénk egy teljesen jogtiszta, felcímkézett, írható DVD lemez, amelyre aztán tetszőleges tartalmat rögzíthetünk; de még falidíszként, poháralátétként, netán WC papír helyett felhasználva is kellemesebb élményt képes nyújtani, mint ez a borzalmas produktum. Mi több, ebből az összegből épp kitelik egy korsó jéghideg sör, amit a strandon vagy a belvárosban elkortyolni a kellemes nyári melegben összehasonlíthatatlanul jobb érzés, mint akár egyetlen percet is Stoller mozijára pazarolni az életünkből. Hallgassatok tehát rám, élvezzétek az életet, olvassátok a Mozgókép Blogot, és ha valaha a kezetekbe akad a Leépített Szépség bármilyen formátumban, dobjátok ugyanazon lendülettel a legközelebbi szemétkosárba.
Óh, és mielőtt elfelejteném: BOCSÁNAT.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
LamaRR 2010.11.13. 00:21:30
MJ a király!
MJ fan 2011.10.21. 22:14:46
ennyire féltékeny vagy a pop királyra?
És hogy, még jackonak is nevezed attól hogy Michael letörne a kezed?
Ahhoz meg hogy ki hogyan plasztikázza magát mi közöd?
MJForever 2011.11.17. 01:18:23
Egyáltalán hogy mered Michael Jackson-t a szádra venni, könnyedén kijelenteni, hogy pedofil?...
Te ott voltál, te láttad, amikor olyant tett, ami nem helyén való?
Na, majd akkor ugassál, ha láttad, addig meg tisztelettel beszélj-írj róla!
Ha nem kedvelek 1 adott hírességet, akkor sem hordom le...
Ez az intelligencia...Bár, ahogy olvasom soraidat, számodra ez ismeretlen fogalom.. :S
MJForever 2011.11.17. 01:19:21
joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2011.11.17. 08:34:52
MJForever 2011.11.18. 23:15:11
Amit akartam, elmondtam, nekem ennyi is elég. :-D
Szánalmas.hu
:-D
rammsteinfan 2012.05.02. 02:38:01
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
