Mozgókép Blog

A Quantum Csendje (Quantum of Solace)

Bevezetés
Két évvel ezelőtt a 21-ik hivatalos Bond-film, a Casino Royale jött, látott és győzött, úgy kritikailag, mint anyagilag. A 150 millió dollárból kihozott szuperprodukció csak Amerikában több, mint 167 milliót hozott, míg világszinten a bevételei átlépték az 594 milliót is. Ráadásul amennyire ellene voltak a rajongók a bemutató előtt, annyira imádták aztán a kész alkotást. De minek is volt ez köszönhető? Alighanem az új alapokra helyezett koncepciónak, mely nélkülözte a korábbi Bond-mozik megszokott kliséit és kütyüit. A Casino Royale sokkal inkább koncentrált a főszereplő személyiségére, aminek köszönhetően sokkal emberibb lett, mondhatjuk, hogy lehozták őt a "földre". Az alkotók ugyanis - nagyon helyesen - felismerték, hogy az utolsó Brosnan-filmet jellemző hülyeségek többé nem tarthatóak. Normális történet kell, jó karakterek, kellően jól megírt párbeszédek és nem kéne mindenféle csilli-villi szuperkütyüt belerakni, amitől a röhejessé válna. Broccoli-ék meghallották az idő szavát és a mai igényekhez igazították a 007-es figuráját, amivel a lehető legjobbat húzták, hiszen ez egyben visszatérés volt az Ian Fleming által teremtett figura igazi, eredeti formájához is. A 21-ik Bond film a fent említett hibák kiköszöbölésének köszönhette sikerét és teljes dicsőségében élesztette újra a világ leghíresebb titkosügynökét. Persze a folytatás garantált volt, így röpke két évvel később már itt is az új film, mely - szintén eltérő módon a korábbi Bondoktól - szoros folytatása a Casino Royale-nak. A 22-ik mozi, A Quantum Csendje pontosan onnan indul, ahol az előző véget ért. És, hogy hogyan sikerült a minden időg leghülyébb magyar címével felvértezett James Bond-kaland? Lássuk hát!

Történet
Rögtön a közepébe csöppenünk az eseményeknek, hiszen a 007-es Vesper korábbi megbízóinak nyomában jár. Bár tagadja, de a személyes bosszú hajtja leginkább. Útja során számtalan veszéllyel kell szembenéznie, ahol segítségére lesz a gyönyörű és titokzatos Camille, a cserfes Fields ügynök, de felbukkannak a korábbi segítőtársak is: Mathis, Leiter és maga M! Szüksége is lesz Bond-nak rájuk, hiszen egy titkozatos, nagyhatalmú szervezet és befolyásos emberük, Dominic Greene ezúttal az ellenség.

Szereplők
James Bond - Daniel Craig, a kőből faragott arcú angol színész visszatért a 007-es szerepében. Craig amennyire furcsa választásnak tűnt anno, annyira jó a vásznon. Sőt, kimondom, valóban ő a legjobb Bond mindközül. Ezúttal ha lehet, még tovább megy, igazi megállíthatatlan ügynök, aki ha kell kinyír akárkit. Craig-gel végre megvan az a keménység, ami korábban hiányzott.
Camille - Olga Kurylenko, a lélegzeteállító szépségű egykori ukrán modell játssza a film női főszereplőjét. Kurylenko úgy látszik jól érzi magát ügynökök oldalán, hiszen a Hitman és a Max Payne után rövid időn belül ez a harmadik ilyen filmje. Kurylenko kiváló választás volt, egyrészt jóval tehetségesebb, mint sok modell, aki színészkedni próbált, másrészt ő tényleg csak a kinézetével is simán elviszi az egész filmet.
Dominic Greene - Mathieu Amalric, a remek francia karakterszínész alakítja a film központi rosszfiúját. Nos, Amalric mindent megtesz, mégsem képes igazán átütő alakításra, mert egész egyszerűen nem elég félelmetes hozzá a figurája. Két évvel ezelőtt a dán Mads Mikkelsen-nek jobban ment. Érdekesség amúgy, hogy a szerepet eredetileg Bruno Ganz-nak ajánlották fel, majd később Amalric két politikust, Nicolas Sarkozy-t és Tony Blair-t vette alapul a figurához.
M - Judi Dench, a brit filmgyártás nagyasszonya ismét visszatért Bond anyáskodó főnökének a szerepében. Dench igazi veterán, már csak a Bond-mozikat tekintve is, hiszen A Quantum Csendje a hatodik fellépése a sorozatban. A dáma amúgy rutinból hozza most is a szerepet, a legkisebb megpróbáltatást sem okozza neki, csuklóból alakít nagyszerűen.
Mathis - Giancarlo Giannini, a remek olasz aktor is újra itt van. A Casino Royale-ban rendkívül izgalmas volt a figurája, hiszen nem tudtuk, hogy melyik oldalon is áll. Persze a végére kiderült, így most is segítségül hívja Bond. Sajnos csalódás, hogy Giannini csak kevés időt kap, úgy érzem, kissé elpocsékolták ezt a remek színészt. Persze, amíg a vásznon van, addig tovább emeli a film színvonalát.
Felix Leiter - Jeffrey Wright, a tehetséges fekete aktor is felbukkan a 007-es CIA-s cimborájának szerepében. Wright lazán hozza a figurát, remek színfoltja a filmnek. Mathis-hez hasonlóan keveset van jelen, ám akkor mindig remek és csak remélni tudom, hogy a továbbra is visszatér majd a következő kalandok alkalmával.
Strawberry Fields - Gemma Arterton, a mindössze 22 éves angol szépség játssza a film második számú Bond-cicáját. Fields ügynök karaktere nagyszerű tisztelgés a '60-as, '70-es évek Bond-lányai előtt úgy jellemében, mind nevében. Sajnos Arterton sem kap túl nagy teret, pedig kissé cserfes szerepét nagyszerűen ki lehetett volna használni. Így megmarad egy rövid, ám remek fellépésnek.

Látvány - Zene
A James Bond-mozik vérbeli akciófilmek, így alapvető elvárás a kimagasló képi világ és az ehhez társuló zene is. A film látványvilága több, mint rendben van, sőt, azt hiszem simán mondhatjuk, hogy az év akciófilmje. A film tele van jobbnál-jobb üldözésekkel, ráadásul mindezt földön, vízen, levegőben. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, szóval csak főhajtás illeti meg az operatőrt, Roberto Schaefer-t, valamint a két vágót, Matt Chesse-t és Richard Pearson-t. Sok vád érte a filmet, hogy a Jason Bourne-mozikhoz hasonló kamerarángatással van tele, de érdekes módon én ezt nem vettem észre. A vágás terén ugyan vannak furcsaságok - túl gyors váltások helyszínek között például - de összességében ezek is nagyon rendben vannak. A zene pedig abszolút biztos kezekben volt. David Arnold, a Bond-veterán ismét a fedélezeten, ami azt jelenti, hogy önmagában kevésbé karakteres, ám a jeleneteket tökéletesen aláfestő muszikát komponált. Az akcióknál kellően lendületes, a feszült jeleneteknél kellően sejtelmes, a romantikusabb részeknél, pedig pont annyira lágy, amennyire kell. A hagyomány ugye megköveteli a főcímdalt, ami nem is maradt el. A Casino Royale-nál az Audioslave egykori frontembere Chris Cornell kitett magáért, így izgatottan vártam, ki kapja a nemes feladatot. Először Paul McCartney-t kérték fel, de ő visszautasította a lehetőséget. Ezután Amy Winehouse került képbe, amitől én komolyan paráztam, hiszen félő volt, hogy egy újabb, Madonna-féle borzalom születik. Végül egy furcsa duó lett a befutó: Alicia Keys és Jack White. És bármilyen meglepő, de a duó helyre kis dalt hozott össze. Nem olyan tökös, mint a Cornell-nóta, de igazán fülbemászó és "bondos" lett. A szám címe amúgy Another Way To Die és bátran ajánlom mindenkinek.

Rendezés
Sokáig bíztam a Casino Royale-t jegyző Martin Campbell visszatérésében - aki nem mellesleg a legjobb Brosnan-rész, az AranySzem elkövetője is volt - ám ő kijelentette, hogy köszöni nem kér a megtiszteltetésből. Daniel Craig pedig kihasználta lehetőséget és meggyőzte a producereket, hogy egyik személyes kedvencét, a svájci származású Marc Forster-t ültessék a rendezői székbe. Forster furcsa választásnak tűnhet, hiszen korábban még csak hasonlót sem csinált. Többnyire csendes, befelé forduló drámákat vezényelt le, így kiváncsian vártam, Bond-dal mit kezd. Ő nyilatkozott: "a legérdekesebb irány, amerre elmehetünk az be. Be, magába James Bond-ba." Hogy végül mennyire sikerült megvalósítania az elképzeléseit, csak ő tudhatja, mindenesetre a film kevésbé koncentrál drámai szálakra, sokkal inkább akcióorientált. Nem is reméltem, hogy Forster egy ennyire pörgős filmet fog készíteni, csak dícsérni tudom érte. A Casino Royale egyetlen hibája az volt, hogy itt-ott néha leült a sztori, erre most esély sincs. A karakterek közti kapcsolatok pedig nincsenek túlragozva, szerintem pont annyi, amennyi feltétlenül szükséges, sőt, szerintem Bond jelleme remekül fel van építve. Ebben persze szerepe van a három forgatókönyvírónak is. Robert Wade, Neal Purvis és Paul Haggis visszatértek, hogy papírra vessék az előző film szoros folytatását. Alighanem nekik köszönhető a furcsa címválasztás is, melyet a magyar forgalmazónak sikerült teljesen elcsesznie. Nekem általában az égadta világon semmi bajom a fordításokkal - ahogy szinkronokkal sem - de A Quantum Csendje borzalmas fordítás. A címe egy '59-es Fleming novellából ered - aminek a sztorija amúgy nem kapcsolódik a filmhez - és jól úgy lehetne lefordítani, hogy "a megnyugvás pillanata". Ennek fényében pedig máris érthetővé válik a cím, valamint Bond tettei és elvei, hiszen a film végére valóban eljön számára a megnyugvás pillanata. Annak is nagyon örülök, hogy továbbra is hanyagolják Q-t, Miss Moneypenny-t, a kütyüket, a vodka-martini-t felrázva, nem keverve no meg ritkán van szmoking. Az egyetlen megszokott stílusjegy, amit hiányoltam, a "Bond, James Bond" beköszönés, de ugye ez is elmaradt már korábban háromszor  - Oroszországból Szeretettel, Tűzgolyó, Csak Kétszer Élsz - így annyira nem szentségtörés. Helyette viszont kapunk egy irgalmat nem ismerő, kőkemény 007-est, mely végre megmutatja, milyennek is álmodta meg a figurát Fleming.

Összegzés
Összességében azt kell mondanom, hogy A Megnyugvás Pillanata még a Casino Royale-nál is jobb, szórakoztatóbb film, így számomra személyes kedvenc. Egyértelműen Craig a legjobb 007-es, persze én furcsa vagyok ilyen téren, hiszen a korábbiak közül a szintén komorabb Timothy Dalton-verzió tetszett a legjobban. Bár a 200 millióból készült filmet sokan csalódásként élték meg és nem bánt vele kesztyűs kézzel a kritika sem néhány helyen, én roppantul örülök ennek az irányvonalnak, remélem még sokáig kitart Craig-gel és, hogy jódarabig nem térne még vissza a bénább és nyálasabb figurához.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.